Harry egész nap Ginnyn gondolkodott. Belátta, hogy nem teheti meg vele, hogy kerek perec megtagadja, hogy tisztázzák a helyzetet. Hiszen az ugyan annyira érinti a lányt is, főleg ha azt vesszük, hogy két barát között nem nevezhető túl átlagos időtöltésnek a csókolózás.

Elhatározta hát, hogy feltétlen beszélniük kell az ügy érdekében. Nem akarta, hogy emiatt megváltozzon a kapcsolatuk.

Holnap szombat, nincs iskola, leszámítva a büntetőmunkát Pitonnál.

Ma azonban ennél sokkal kellemesebb feladat várt rá. Délután kviddics edzés. Hiányzott már neki a repülés, és ugyebár mint csapatkapitány, rendesen ki kell dolgozni az edzés tervet is. Máris jobb hangulatban tartott a griffendél torony felé. Hermione utána olvas valaminek a könyvtárban, őt pedig bent tartotta Flitwick, hogy megbeszéljék hogyan finomíthat a pálcamozdulatán, ami talán megakadályozza majd, hogy a jövőben az egyszerű esőzésből máris tájfun szerű vihart bűvöljön. 

Azt már nem igazán akarta tanára orrára kötni, hogy neki semmi gondja az erősségével, főleg mert ha akarná, fokozni is tudná.

Mindenesetre ezzel Ronra hárult a feladat, hogy felmenjen Ginnyért az órája után, és visszakísérj a klubhelységbe. Ezidáig nem volt lehetősége szót váltani a lánnyal, és be kellett vallania, hogy ezt nem is bánja különösebben, mert félt a várható beszélgetéstől. Még mindig tanácstalan volt azzal kapcsolatban, mit is mondhatna Ginnynek.

Mikor belépett a portrélyukon, azonnal észrevette a kandalló előtt ücsörgő Ront. Meglehetősen savanyú képet vágott, miközben hallgatta Neville beszámolóját, ami alighanem a kezében tartott növény érdekfeszítő elemzését jelenthette.

Lehuppant melléjük az egyik fotelba, és vigyorogva kérdezte.

- Mi van Ron, nem úgy tűnik mintha nagyon várnád a délutáni kviddicset? Szia Neville – üdvözölte a másik barátját is.

- Szia – mosolygott rá a fiú, Ron ellenben felhorkantott.

- Te viszont meglepően vidám vagy ahhoz képest, hogy körülbelül fél óráig hallgathattad Flitwick magyarázatát a helytelen lendítésedről

- A fenét helytelen – vágta rá Harry. – Csupán erősebb a kelleténél a hatása. De ezen egyébként sem óhajtok változtatni – mondta egyszerűen. – Viszont még mindig nem tudom neked mi bajod – emlékeztette Ront, szeplős arcába nézve.

- Tavaly se nagyon remekeltem a védésben, csak a te cseled miatt ment jobban az idény végén. Már most annyi házink van, hogy alig bírjuk, pedig hol van még a RAVASZ! Hermione elrohant a könyvtárba, és szerintem ott is tölti az év hátralévő részét. És mit ne mondjak Ginny se túlzottan vidított fel, aki olyan képet vágott mikor közöltem hogy én kísérem fel, mintha legalábbis ezt azután értem volna el, hogy téged kinyírtalak. Rosszabb hangulatban volt, mint én.

Harry kényelmesen hátradőlt a fotelban, tudálékos arcot vágott, majd kijelentette.

- Úgy érzékelem, enyhe depresszióban szenvedsz kedves barátom. Ha gondolod feküdj el nyugodtan a díványon, és meghallgatom panaszaid okát. Ezeket kielemezve máris helyrerakhatjuk a problémáidat. 

Neville kuncogva figyelte a jelenetet. Ron először bamba képpel meredt rá, majd felnevetett.

- Hülye vagy! – biztosította róla barátját.

Harry elvigyorodott.

- Lehet. De már nem kell a savanyú képedet bámulnom.

- Na jól van – állt fel a vörös fiú. – Irány a pálya!

- Hé, hé! Máris átvetted a posztomat? – pattant fel könnyedén Harry is.

Egyik karjával a Dáma felé intett, azzal elkiáltotta magát.

- Csapat! Előre, irány a seprűkért!

Több felöl nevetés hallatszott, majd a griffendéles kviddicsezők sorban megindultak a kapitány által mutatott irányba.

Ron is megindult, ám mielőtt kiléphetett volna, Harry megszólította.

- Ginny hol van? Nem hiányozhat az egyik hajtónk.

Ron megtorpant, és visszafordulva körbehordozta a tekintetét a klubhelységen.

- Nem tudom. Felkísértem, aztán azóta itt ültem.

Idegesen nézett barátjára.

- Itt nincs. Gondolod hogy elment egyedül?

- Hát legalábbis az előbb nem volt a többiek között. A csapat többi tagja megvolt – felelte Harry homlokráncolva.

Ron káromkodott egyet, majd idegesen indult volna a portrélyukhoz, azon dühöngve hogy ha megtalálja és nincs semmi baja, akkor majd ő tesz róla, hogy mégse ússza meg épségben. Harry hangja azonban megállította.

- Megnézem a szobájában. Elvégre felmehetett lepihenni nem? Azt mondtad nem volt túl jól – mondta, s hangja messze nem volt olyan nyugtalan, mint barátjának.

Ron bólintott, a fekete hajú fiú pedig felszaladt a lépcsőn. A hálót azonban üresen találta, akár csak kopogtatása után a fürdőszobát, s most már bizony ő is aggódni kezdett. Ha Ginny valóban kiment könnyen baja eshetett. Biztos nem okoz gondot a mardekárosoknak, hogy akár nappal kapják el észrevétlenül, elvégre elég nagy ez az iskola. 

Visszasietett a várakozva állongó Ronhoz, s már ő is idegesen jegyezte meg.

- Fent nincs.

Azonban még mielőtt bármit csinálhattak volna, kinyílt a portrélyuk, és három beszélgető lány lépett be rajta.

- Te meg hol a francban voltál? – mordult rá érkező húgára Ron.

Harry azonban megkönnyebbülésében odasietett, és maga sem értette miért, gyorsan magához ölelte a lányt.

- Ginny. Nincs semmi bajod?

Az megdöbbent a fogadtatástól, majd belesimult a fiú karjaiba. Coni és Susan pedig sokatmondóan mosolyogtak össze mellettük.

- Jól vagyok – nyugtatta meg a fiút.

Harry hirtelen elengedte, és hátrébb lépett.

- Legközelebb ha elmész, mondjuk szólhatnál! – ért oda Ron is, aki kissé csodálkozva pillantott barátjára iménti megmozdulása okán.

Ginny ingerülten nézett rá.

- Nem egyedül mentem – mutatott barátnőire.

- Azért igaza van. Jó lenne, ha nem tűnnél így el. Aggódtunk – csatlakozott Harry is.

Ginny rámosolygott.

- Köszönöm. Ne haragudj, tudom, hogy mindent megteszel hogy vigyázz rám.

A fiú bólintott, Ginny pedig elindult a kényelmes fotelok felé, ám végül nem jutott el odáig, hogy le is ülhessen valamelyikre.

- Ne nagyon helyezd magad kényelembe. Edzés. Elfelejtetted? – folytatta Ron, aki nem tűnt olyan megértőnek mint barátja.

- Tényleg! – kiáltott fel a lány visszafordulva. – Kviddics. A többiek hol vannak? – kérdezte Harryt, bátyjáról tudomást sem véve.

- Már lementek. Csak mi hiányzunk.

- Akkor induljunk! – mondta, azzal megfogta a fiú kezét, és a portrélyukhoz lépett.

Ron morogva követte őket.

Mire leértek a kviddics pályához a csapat többi tagja meglehetősen türelmetlenül ücsörgött az öltözőben. Harry bocsánatkérően rájuk mosolygott, majd előadta mit vár az edzéskor.

Ginny mintha sokkal jobb kedvében lett volna, ahhoz képest ahogy korábban Ron beállította. Mikor ezt megemlítette barátjának, az csak az orra alá morogta.

- Naná! De nem is én ölelgettem!

Harryt elgondolkodtatta ez a megjegyzés, s bizonytalan gondolatként merült fel benne hogy a lányt tényleg az vidította e fel ennyire, hogy ő aggódott érte.

Sőt ha már itt tartott, nem ártana megvizsgálnia saját érzéseit is, hiszen akkora megkönnyebbülést érzett, mikor Ginny sértetlenül felbukkant, hogy elragadtatta magát egész az ölelésig.

Egyelőre azonban úgy döntött, inkább a kviddicsre koncentrál. Ez az utolsó éve, hogy ilyesmivel tölthesse a szabadidejét, aztán valószínűleg nem sok módja és ideje marad a játékra. Éppen ezért még utoljára meg kell nyerniük a kviddicskupát!

A Nagybetűs élettel majd ráér azután foglalkozni. Már így is többet tud a sötét varázslatok kivédéséről és támadásról, mint bármelyik évfolyamtársa.

Jó időpontot választott az edzésre, nem volt szél, így nem csípte őket annyira a hűvös, magaslati levegő.

Mikor seprűjével a levegőbe emelkedett kellemes érzés járta át minden porcikáját. Kiröppentek fejéből az eddig kavargó kételyei és átadták a helyüket a kviddics élvezetének.

A csapat igazán jól játszott. Ron hihetetlen védéseket mutatott be, ami azért is nagy szó, mert a hajtók bizony nem kímélték. Ginnyn is látszott, hogy nem foglalkoztatja, nem nyomasztja semmi. Átadta magát a játék élvezetének, arcán mosoly játszott valahányszor sikerült bátyját átverve gólt dobnia.

Harry csak néha-néha osztogatott utasításokat, hogy miként lehetnének eredményesebbek, egyébként fent körözött olykor azon kapva magát, hogy nem is keresi akkora intenzitással a cikeszt. Csupán élvezi az arcába csapó levegőt és a gondtalanságot.

Hamarosan azonban bebizonyosodott, hogy a gondtalanságból sosem jut neki annyi idő, mint szeretné. A pálya szélén McGalagony tűnt fel, s hangját felerősítve szakította félbe az önfeledt játékot.

- Potter! Idejönne hozzám?

Harry nem értette mi történhetett, már jó ideje büntetőmunkát sem kapott, leszámítva persze a Pitonnal való párbaj miattit, de az most nem számított.

A professzor komoly arccal várakozott, míg a fiú leszállt mellette.

- Valami baj van, tanárnő?

A csapat többi tagja érdeklődve figyelte kettősüket, annál is inkább, mert a kapitány és fogó nélkül nem volt az igazi a gyakorlás.

- Az igazgatóúr látni szeretné – mondta McGalagony, majd még sokatmondóan hozzátette. – A közös feladatukkal kapcsolatban.

Harry azonnal elkomorodott, és bólintott, hogy megértette. Visszafordult társaihoz.

- Az edzésnek vége! Persze ha még maradnátok repülni egy kicsit, semmi akadálya.

A többiek furcsán néztek rá. Korábban olyan jó kedve volt a fiúnak, most meg sápadt és komor.

Harry most közelebb lépett az időközben leszálló Ronhoz.

- Dumbledore hívat, - mondta csendesen – szólj majd Hermionenak is, ha kérdezné. Biztosan sokáig elleszünk. Ginnyire pedig figyeljetek oda – fejezte be.

Ron bátorítóan rámosolygott, de ugyan olyan sápadt lett az arca, mint Harrynek.

A fiú intett egyet a csapatnak búcsúzóul, majd elindult McGalagonnyal a kastély felé.

- Ez meg mi volt Ron? – hallotta Ginny aggódó hangját a háta mögül. A többit azonban már elnyelte a szürkület, ahogy egyre jobban eltávolodtak a pályától.

- ÖÖ, semmi. Csak Dumbledore beszélni akar vele – felelte bátyja.

Ginny azonban fürkészőn vizsgálgatta Ron arcát.

- Na peeersze. Azért komorodott el meg lettél te is ideges mi?!

- Én sem repesnék az örömtől, ha magához hivatna az igazgató – csatlakozott a beszélgetéshez Jimmy Peakes a terelőütővel játszadozva.

A lány azonban csak türelmetlenül legyintett.

- Ugyan! Harryt szinte az unokájának tekinti – majd szemeit bátyjára meresztette. – Azok a titokzatos különórák igaz?

Ron nem kívánt belemenni a témába, így dühösen felcsattant.

- Semmi közöd hozzá! Csak repdessél itt nyugodtan, Harryt pedig hagyd, hogy csinálja amit kell!

Amint ezt az utolsó mondatot kimondta, már meg is bánta. Ginny elsápadt, és aggódva nézett bátyjára.

- Veszélyes amit csinálnak, ugye?

Ron ingerülten legyintett egyet, majd sarkon fordult, és seprűjét erősen szorítva megindult a kastély felé. Alig tett azonban pár lépést, mikor rájött, hogy nem teheti meg, hogy csak így magára hagyja testvérét.

- Gyere! Tudod hogy most nem lehetsz segítség nélkül – szólt vissza a lánynak.

Ginny nem ellenkezett. Ki akarta szedni Ronból, hogy mégis mit kell Harrynek tennie.

Odafutott a fiú mellé, és az őket csodálkozva figyelő csapattagokat faképnél hagyva, sietve haladtak a bejárati csarnok felé.

- Ron, Harry nekem is a barátom. Mit szoktak Dumbledoreval csinálni?

- Megmondtam, hogy ne törődj vele! – vágta rá bátyja ingerülten.

- A francokat nem törődöm vele!!! – kiáltott a lány, és lecövekelt, jelezve, hogy addig még nem kap elfogadható magyarázatot, innen egy tapodtat sem mozdul.

Ron felsóhajtott, és arcáról is eltűnt a vörös, dühödt árnyalat. Helyette ismét sápadt lett és aggódó. Visszafordult Ginny felé, és halkan azt mondta.

- Nézd, Harry már azzal is kockázatot vállalt, hogy Hermione és én tudunk a dologról. Dumbledore senki mást nem avatott be se a tanárok, se a Rendtagok közül. Érted? Hiába kéred, nem fogom elárulni a barátomat. Ha Harrynél rákérdezel, és ő úgy dönt, hogy elmondja, akkor tudni fogod. De tőlem nem – nyomta meg az utolsó mondatot.

Ginny figyelmesen hallgatta.

- Értem. Csak annyit mondj meg, hogy baja eshet?

Ron ismét sóhajtott.

- Igen. Elég nagy esély van rá, hogy történjen vele valami. Engem is csak az vigasztal, hogy mégis csak Dumbledore van mellette.

A lány elgondolkodott egy pillanatra, majd még jobban elsápadt, ahogy erre a felfedezésre jutott.

- Dumbledore keze – suttogta. – Az elején Harry sem értette mi történt vele, de később mindig mélyen hallgatott, ha szóba került a griffendélesek körében ez a téma.

Ron nem reagált semmit, csak ismét elindult az iskola felé. Ginny ezúttal követte.

- Remélem nagyon vigyáz magára – mondta maga elé a lány, és bátyja komoran rábólintott.

Harry időközben már az igazgatói irodába vezető lépcsőn állt, és várta hogy megállva, bekopogtasson az ajtaján.

Alig hogy emelte a kezét, a súlyos faajtó szárnya kitárult, és utat engedett neki az iroda előterébe.

- Gyere fiam – szólt kedvesen Dumbledore.

- Jó estét! – köszönt Harry.

- Azt hiszem ma éjszakára feladatunk akadt, Harry – nézett rá komolyan az igazgató. – A nyáron végzett kutatásaim végre eredménnyel jártak. Ha jól gondolom, nyomára akadtam a soron lévő horcruxnak.