Az utolsó emlék újraélésekor Harry felszólítás nélkül csatlakozott a professzorokhoz. Úgy gondolta nem árt, ha külső szemlélődőként megfigyeli megközelítőleg mire is számíthatnak a következő horcrux megszerzésénél.

- Köszönöm Harry, remekül helytálltál, és kivittél a barlangból, mikor legyengültem. Azon sem csodálkozom, hogy a hoppanálási vizsga letétele nem okozott különösebb gondot, miután már utast is szállítottál – mosolygott Dumbledore. – Ami mellesleg, - bár gondolom nem tudsz róla - komoly varázserőt és koncentrációt igényel.

Harry azonban a szavaira csak megrázta a fejét.

- Mindenképpen segíteni akartam magán, ezért sikerülhetett. Kétségbeestem, pedig nem szabadott volna. Túlságosan aggódtam.

Az igazgató kedvesen a vállára tette a kezét.

- Ezért lesztek jó csapat Piton professzorral.

Az említett erre felhorkantott.

- Úgy érti mivel az ő szemében értem nem lenne kár, így megőrzi a hidegvérét bármilyen veszély fenyegessen?!

A másik kettő ránézett.

- Nem éppen Perselus – felelt Dumbledore.

- Az igazgatóúr úgy értette, hogy maga majd jobban veszi az akadályt, mert erős és fiatal, s szinte minden helyzetben képes rá hogy higgadt maradjon – mondta Harry, bár mintha kissé kelletlenül dicsérte volna a férfit.

- Pontosan – bólintott Dumbledore mosolyogva, miközben köszönetképpen kissé megszorította a fiú vállát.

Piton némi kételkedéssel meredt Harryre, majd az igazgatóra nézve így szólt.

- Egyáltalán mi szükség van rá, hogy Potter is velünk tartson? Ráadásul hogy a továbbiakban nem is magával, hanem vele kell majd útnak indulnom.

Harry a szemeit forgatta. Mégis mit gondol a férfi, neki minden vágya hogy gyűlölt tanárával kockáztassa az életét egy horcrux megszerzésekor, amikor normális körülmények között, még a könyvét sem bízná rá?!

- Harry jelenléte óriási fontossággal bírhat a szempontunkból. Emellett szeretném, ha a tapasztaltak később a hasznára válnának. Mindnyájunk érdeke, hogy felkészüljön Voldemort ellen – válaszolt higgadtan Dumbledore.

- Én inkább mást kérdeznék – szólt közbe csendesen a fekete hajú fiú. – Honnan tudhatjuk, hogy a meghamisított medál eredetijét elpusztították?

- Remek kérdés fiam! – nézett rá félhold szemüvege mögül az idős mágus. – Sajnos ezen a vonalon még nem bukkantam használható nyomra.

- Hümm – fintorgott Piton elgondolkodva. – Tehát feltételezhetjük, hogy ez a bizonyos R.A.B. sikerrel járt, vagy megvárjuk míg kiderül, ha Potter elintézi a Nagyurat, de az mégsem pusztul el, mert egy horcrux még életképes – hangja a szokásos gunyorossággal csengett.

Dumbledore most elkomorult.

- Semmiképpen nem kockáztathatunk! – pillantott itt aggódón, szinte észrevétlenül a nem messze előtte állongó Harryre. – Természetesen ennek is alaposan utána fogunk járni.

Egy ideig mindannyian a gondolataikba merültek. Harry tisztában volt vele, hogy nem csak ő kedveli Dumbledoret, hanem az idős férfi is őt. Sirius halála után megtörten ismerte be, mennyire fontos volt számára a fiú élete, az hogy ha csak rövid időre is, de boldog lehessen. Akkor borzasztó dühös volt miatta, mert elhallgatta előle, amiről fontos lett volna tudnia. De azóta egészen más kapcsolat alakult ki közöttük, és ez sokat jelentett neki.

Végül az igazgató megszólalt.

- Indulhatunk, uraim?

Külön-külön hoppanáltak a megadott címre, és mikor Harry felnézett, egy ködös kis utcát látott maga előtt. Dumbledore rögtön intett, hogy kövessék.

- Jelenleg is árvaházként működik az épület, tehát odabent meglehetősen sok gyerek, és a felügyelőjük tartózkodik – mondta, ahogy egy már kissé kopottas, nem túl nagy téglaépülethez értek. Amint beléptek a fogadócsarnokba, szorosan a fal mentén már haladtak is tovább.

- Mit számít az, hiszen éjszaka van – szólt Harry.

- Ó, nehogy azt hidd, hogy Tom nem biztosította be eléggé a horcruxa védelmét – felelte Dumbledore. – Tartok tőle, hogy ha valami félresikerül, a számára oly gyűlölt és lenézett hely is a semmivel lesz egyenlő.

- Megszállott – dörmögte maga elé a fiú, de nem szólt többet, csupán követte igazgatóját egy nehéz faajtóig.

Egy egyszerű Alohomoraval át is jutottak rajta, majd egy keskeny előteret elhagyva lefelé tartva egy pár lépcsőfok után, egy nagyobb irattárszerűségre bukkantak, amely a tárolt kötetek alapján könyvtári funkciót is elláthatott.

Dumbledore céltudatosan indult meg a szoba legtávolabbi, velük szemben lévő fala felé, egészen egy magas könyvespolc elé vezetve társait.

Harry azonnal érezte miért itt álltak meg. Pár kötet valósággal vibrált a mágiától, habár Piton arcára tekintve, nem volt benne biztos, hogy más is így érzi e. Dumbledore azonban végig őt figyelte, és bíztatóan mosolygott rá, mire visszafordult a polchoz, és megérintette az őt leginkább vonzó könyv gerincét, melyen a következő felírat állt: A mágus átka.

A bájitalmester összeszűkült szemmel figyelte a két varázslót az előbb lezajlottak miatt. Hát még miután a szekrény Harry érintése után hangtalanul oldalra mozdult, és eltűnt az épületet alkotó vaskos téglafalban. A fiú óvatosan lépett be az átjárón, majd miután az igazgató intett a férfinek, hogy menjen csak előre, Piton követte.

Harry pár lépés után elővette pálcáját, és fényt gyújtott a végén, a folyosó ugyanis sötétnek, és végtelenül hosszúnak tűnt. Várakozóan fordult hátra tanárai felé.

Mikor Dumbledore utánuk akart lépni, váratlan dolog történt. Érezhetően egy mágia hullám indult végig az ajtórésből, s az egész árvaház megremegett, mintha csak össze akarna dőlni. Az idős mágus gyorsan visszalépett, látva, hogy nem juthat át következmények nélkül a bejáraton.

- Nos, számítottam erre – mondta csendesen.

Ennyit a „váratlan dologról”, gondolta Harry idegesen.

- Csak két teljes értékű varázslót enged át, bebiztosítva, hogy azok értsék a dolgukat, és ne lehessenek ahhoz túl sokan, hogy könnyedén vegyék az akadályt.

- Akkor talán jobb lenne, ha helyettem maga… - lépett visszább Harry, bár úgy érezte, az igazgató nem véletlenül engedte maga elé a bájitaltanárt.

- Nem Harry. Sokkal jobb lenne, ha te mennél tovább Piton professzorral.

Tehát már most magamra hagy. Úgy látszik tényleg komolyan gondolta, hogy Pitonnal kell együttműködnie, bármi is legyen. Nem szólt hát semmit. Zöld tekintete szinte felvillant a sötétből, ahogy és amilyen pillantást vetett az idős mágusra, majd sarkon fordult, és óvatosan előreindult.

Dumbledore felsóhajtott, majd az előtte álló kollégájára nézett.

- Vigyázz rá, Perselus – kérte halkan.

Piton felmordult, jelezve, hogy jobb időtöltést is el tudna képzelni, de nem ellenkezett.

- Hasznos segítséged lesz, hidd el. Ha valami rosszul sül el, hívd Fawkest, hogy kihozzon titeket. Nem eshet bajotok – folytatta az igazgató nyomatékosan.

Piton sötét szemei áthatóan vizsgálták az idős arcot. Odáig rendben van, hogy Potter élete rendkívül fontos a számra, de vajon neki miért szán hirtelen ilyen szerepet? Láthatóan legalább annyira meg akarja őt védeni, mint Pottert. Mit tervez már megint?

Végül csak bólintott, és előhúzva pálcáját a fiú után indult. Nem haladt sokat, máris beérte. Harry nagy buzgalommal vizsgálta az előtte lévő levegőt.

- Mit művelsz? – kérdezte, mire Potter kissé összerezzent.

- Itt van valami.

- Honnan veszed? – vonta össze a férfi a szemöldökét, és közelebb lépve vizsgálgatni kezdte a semmit. Valóban furcsa rezgéseket észlelt. Fekete szemét most ismét a fiúra emelte.

Harry bizalmatlanul és elutasítóan viszonozta a pillantását, végül beletörődően felsóhajtott, és megszólalt.

- Miután Voldemort a Minisztériumban megszállt, és én kiűztem magamból, még az eddigieknél is erősebben kezdtem érezni mikor milyen a hangulata, van jókedve, vagy dühös. A tengerparti barlangban még nem figyeltem oda eléggé, de mára, - és ezt az imént a könyvespolcnál is éreztem – sokkal fogékonyabb vagyok Voldemort mágiájára. Mondhatni felismerem.

Piton hosszan nézte az arcát vesébe látó pillantásával, majd hümmögött egyet.

- Úgy látszik Potter, mégiscsak használható leszel valamire.

A fiú erre csak elhúzta a száját, mintha csak jelezni akarná mennyire nem érdekli a férfi véleménye.

- Meg fog lepődni, professzor – mondta, majd visszafordult a problémájukhoz.

- A folyosó bizonyára nem véletlenül van megbűvölve, hogy végtelen hosszúságúnak tűnjön – szólt Piton.

Ha már együtt kell dolgozniuk, legalább ne hátráltassák egymást, hanem fogjanak össze, gondolta, s folytatta a mondanivalóját.

- Kétségtelenül csapdának szánta. Ha átnézünk rajta úgy tűnik több tíz méteres beláthatatlan folyosó van előttünk, de alighanem valójában csupán pár méter vagy annyi sincs.

- Tehát amolyan torz tükör, amin átnézve a bizonytalant és a fenyegető sötétséget látjuk. Igen, ez jellemző lenne – gondolkodott el Harry is, miután figyelmesen végighallgatta tanárát.

Piton ránézett.

- Jó a meglátásod. Véleményem szerint, ha figyelmen kívül hagyjuk a határvonalat, és átlépjük, valóban egy végeláthatatlan csapdába kerülnénk. Vagyis meg kell törnünk a varázslatot, s akkor láthatóvá válik az eredeti folyosórész.

- Nem tudom… - kezdte bizonytalanul Harry. Piton szúrós, csúnya pillantást vetett rá. – Magának biztos több személyes tapasztalata van Voldemortról, – folytatta gyorsan a fiú – de Dumbledoreval sokat elemeztük, és beszélgettünk róla, mikor az emlékeket tanulmányoztuk… - mondta, majd ismét elmerengve elharapta a továbbiakat.

- Hallgatlak – szólt a bájitalmester várakozóan. Azt be kellett látnia, hogy a fiúnak jók az ösztönei, és észnek sincs híján.

- Nos, azt ugye már megtárgyaltuk, hogy Voldemort félelmei elég egyoldalúak. A legszörnyűbb dolognak az elmúlást, a halált tartja. Vagyis ha belenézünk ebbe a … tükörbe, akkor a sötétséget látjuk, s mint a halálba, az ismeretlenbe nézünk. Ezért lehet az is, hogy amint a semmibe nézek, azzal a szándékkal, hogy átlépjem a védelmet, ismeretlen, határtalan félelem kerít a hatalmába. Amolyan visszatartó erő.

Piton hosszú ujjaival ajkait simítgatta, ahogy végiggondolta a fiú szavait.

- Nem gondolja, hogy ez egy próba? – tekintett fel a férfi arcába Harry.

- Ha jól értem, te éppen azt javaslod, hogy lépjünk át rajta.

Harry tanácstalanul megvonta a vállát.

- Ez csak… Így érzem.

Piton hosszan, csendesen nézte, majd visszafordulva a védelemhez újra alaposan szemügyre vette.

- Nem engedhetjük meg, hogy hibázzunk, Potter – hangsúlyozta ki.

A fiú erre egészen felé fordult, mélyen a fekete szemekbe nézett, és azt mondta.

- Döntse el maga – azzal csak állt ott.

Piton sötét tekintettel szemlélte egy ideig, mintha csak idegesítené ez az egész helyzet, de legfőképpen Harry. Odafordult az akadályhoz, és hosszú időn keresztül, rengeteg varázsige és bűbáj előhívásával igyekezett megtörni azt. Mikor kifogyott az ötletekből és láthatóan nem jutott semmire. A szemét az égnek emelve gonoszul ezt mormogta.

- Rendben Potter. Ha bennragadunk, legalább az lesz a büntetésed, hogy életed végéig el kell viselned engem.

Ez a kijelentése mintha szórakoztatta volna a fiút. Kezdett hinni benne, hogy Harrynek igaza van a próbával kapcsolatban, máskülönben lehetetlen hogy nem tudta volna feloldani, vagy legalább meggyengíteni Voldemort sötét mágiával készített varázslatát.

- Értem, professzor. Akkor talán… induljunk – s már lépett is előre.

- Várj! Én megyek elsőnek – állította meg Piton. – Dumbledore zokon venné, ha elveszne a világ megmentője.

- Mit számít az, ha a horcrux meg itt marad? – vágta rá Harry. – Menjünk egyszerre.

Erre a javaslatára hirtelen a negyedik éve villant be a gondolataiba, mikor Cedric-el egyszerre nyúltak a kupáért, és szegény fiú milyen véget ért. Ahogy a bájitalmester arcára pillantott, mintha a férfinek is ez jutott volna eszébe.

Piton végül fájdalmasan nagyot sóhajtott. Rövid időn belül, már másodjára van igaza a fiúnak.

- Jól van – mondta, azzal mindketten a sötét folyosó felé fordultak és mereven előre szegezték tekintetüket. – Akkor induljunk.

Szinte teljesen egyszerre léptek előre.

Harryt a furcsa, ismeretlen varázslatot érintve hirtelen óriási félelem kerítette hatalmába, mintha legalább száz dementor vette volna őket körbe.

Hirtelen rémületében meg is torpant, és az volt az egyetlen vágya, hogy ne kelljen továbbhaladnia ezen az átkozott folyosón. Nem érzékelte hogy Piton mit csinál, de már majdnem visszalépett, amikor a rettegésen át az eszébe villant a gondolat: „Voldemort épp ezt akarja, ne hagyd hogy győzzön! Gyerünk, ne vissza, hanem előre lépj még egyet!”

Megfeszítette magát, és valósággal kiugrott a folyosóra. Az első dolog, amit észrevett, hogy bevált a megérzése. Alig két méterre előtte egy egyszerű ajtó állt. A második, hogy mellette Piton támasztja a falat, aki legalább annyira zihált, mint ő maga.

Előredőlt, és a térdére támaszkodott, s igyekezett mély levegőt venni.

- Nos, alighanem kiálltuk a próbát – morogta a férfi, miután irigylésre méltó gyorsasággal összeszedte magát, s elismerő tekintetet vetett a fiúra.

Ez bizonyára annak szól, hogy félelmében nem lépett vissza – gondolta Harry, de azért jól esett neki.

- Akkor lássuk, mit rejt a kettes ajtó – morogta, s Pitonnal az oldalán eléléptek.