A férfi nem teketóriázott. Pálcáját az ajtóra szegezve felderítő varázslatot küldött rá, nem akart csapdába esni, ha felelőtlenül kipróbál rajta egy zárnyitó bűbájt, aztán az nem úgy reagálna rá, ahogy szeretnék. Úgy tűnt jól is tette, mert hamarosan kékesen derengett fel a bejárat, jelezve, hogy egészen más bejutási stratégiát követel meg egy már említett zárnyitásnál.

- Megint véráldozat? – fintorodott el Harry, aki szintén értelmezte Piton varázslatát.

A bájitalmester rápillantott, majd visszafordult az ajtóhoz.

- Előfordulhat – morogta, majd kelletlenül hozzátette. – Talán… húzd végig a kezed, hátha érzékelsz valamit. Nagyon apró jel lehet, és én nem vagyok ilyen szinten fogékony a Sötét Nagyúr mágiájára. Csak a lüktetést érzem, de azt nagyjából mindenhonnan – ismerte be.

- Rendben – mondta Harry, majd lehunyta a szemét, és erősen koncentrálva azt tette, amit a férfi tanácsolt.

Egy ponton különös dolgot tapasztalt, és érezte, hogy ez lesz a dolog nyitja. Kinyitotta a szemét, és megragadva a mellette álló Piton kezét, odahúzta, ahol az imént még az övé volt.

- Itt nézze.

A tanár arca egy pillanatra megrándult, végül még sem szólt semmit, hanem figyelmesen koncentrált, majd a mutatott pontra szegezve a pálcáját kimondott egy erős illúzió oldó varázsigét. Amint végzett, az ajtó semmivé foszlott, és egy kezdetben szűk, majd egyre táguló szobát láttak maguk előtt.

Ahogy beljebb haladtak, a téglával kirakott üres falak mentén, hamarosan észrevehették, a kikerekedő terem nagyjából közepén álló emelvényszerűségen a lélekdarabot rejtő tárgyat.

- Hugrabug pohara! – szólalt fel azonnal Harry, s közelebb lépett.

A fából készült tároló várárokszerűen volt körülvéve. Mikor a fiú lenézett a körülbelül három méter széles mélyedésbe, csupán a végtelen sötétséget látta benne.

Piton ezenközben már számtalan érzékelő és felderítő varázslatot végzett el, hogy megtudhassa mire számíthat amennyiben a horcrux közelébe szeretne férkőzni. Meglepetésére azonban azok semmit sem jeleztek. A terület teljesen üres volt, nem volt védelmi varázslattal ellátva.

Harry ezt látva, - akárcsak tanára - a szemöldökét ráncolta.

- Ez nem lehet – mondta. – Egy ilyen fontos ereklyét baromira be kellene biztosítania.

Piton körbenézett.

- Nos, a szoba tökéletesen üres, így semmit nem áll módunkban valamilyen hasznos eszközre átváltoztatnunk. Nem tudok seprűt idevarázsolni, már próbáltam. Minden erre irányuló mágia le van blokkolva.

Harry felsóhajtott.

- Vagyis mint a barlangban, itt is csak egy lehetőséget hagy fent. Ha Dumbledore nem itta volna meg azt az átkozott bájitalt, sosem szerezhettük volna meg a medált. Most pedig úgy látszik nincs más lehetőségünk, mint a lebegtetés.

Piton rábólintott.

- A kérdés csak az, mi történik, ha azt megpróbáljuk – ráncolta elgondolkodva a homlokát.

- Bizonyára valami erősen embert próbáló. Az igazgató urat még sosem láttam annyira zavartnak és gyengének, mint akkor a barlangban – szólt Harry, és előrébblépett. – Márpedig máshogy nem férhetünk hozzá a pohárhoz. Ez az árok nem hagy lehetőséget.

A bájitalmester mélyet sóhajtott mellette, és erősen megmarkolta a pálcáját, mint aki erősen felkészül a következő lépésre.

- Jól van Potter. Megpróbálom a lebegtetést. Készülj fel minden eshetőségre.

Harry komolyan rábólintott, és ő is készenlétben tartotta pálcáját, majd egy kicsit távolabb húzódott.

A bájitalmester meglendítette a pálcáját, és egy non-verbális Wingardium Leviosa-val Hugrabug poharára irányította, ami engedelmesen meg is emelkedett, és elindult feléjük.

Ekkor azonban már jól láthatták, hogy az ereklye amint megmozdult, sejtelmes fénnyel kezdett világítani, és szürkés derengést árasztott magából, ami akár egy füstfelhő, lassan kivehető alakot ölt, ahogy közeledik az azt megbűvölő Pitonhoz. 

A férfi szemében egy rövid pillanatig rémület csillant, ahogy felismerte a kibontakozó alakot, és abbahagyva a lebegtetést, óvatosságból nem hívta magukhoz közelebb a poharat. Harry is megrökönyödve figyelte az emlékképet, merthogy kétségkívül az volt. Még felismerhetőek voltak benne az egykori Tom Denem vonásai, de már egyértelműen komoly átalakulásokon ment keresztül, hogy kitudja mennyi idő elteltével a mostani Voldemorttá váljon.

Most fenyegetően lebegett alakja a horcrux felett, és mind Harry, mind Piton számára világossá vált, hogy most nem kevesebb megpróbáltatással kell szembenézniük, mint az elmozdított ereklyéből kiszabaduló lélekdarabbal.

- Dumbledore jobban járt a múltkor – nyögött fel halkan Harry.

A bájitalmester felé kapta a pillantását, de már vissza is tért a sötét mágushoz, mert az hideg hangon megszólalt.

- Lám csak, Perselus Piton – szegezte tekintetét az előtte álló férfire, aki pálcáját még mindig a poháron tartotta. – Ezek szerint mégsem sikerült magam mellé állítanom téged. Vagy csak az elpusztításommal még nagyobb hatalomra vágysz? – vizsgálgatta a tanárt. - Hüm, kétségtelenül nagy erővel rendelkezel.

Piton nem válaszolt, de sötét szemei eltökélten csillogtak, míg Voldemort tekintete most Harryre siklott.

- És te fiú? – kérdezte, s hangja mintha kútmélyről szólt volna elmosódottan. – Nem vagy kissé felkészületlen ahhoz, hogy szembeszállj velem? – s vékony ajkai gúnyos mosolyra húzódtak, ám amint pillantása találkozott Harryével, le is olvadt róla. – Ó, nem. Látom hogy csupán korodat tekintve vagy fiatal. Mérhetetlen gyűlölet, eltökéltség, bátorság és… - mérte végig tüzetesen a fiút – figyelemre méltóan nagy hatalom – szemeiben ezúttal érdeklődés csillant.

- Ó, máris kivívtam a megtisztelő figyelmedet? – kérdezte Harry jéghideg hangon. – Csalódtam benned Denem – mondta enyhe lefitymáló hangsúllyal.

A mágus arca erre megrándult.

- Látom még nem tanultátok meg, hogy jobban jártok, ha az általam kitalált néven szólítotok. Már ha mertek… - tette hozzá gunyorosan.

- Tudod Voldemort – hangsúlyozta a megszólítást Harry – valahogy nem szeretem elismerni, mennyire rettegnek a nevedtől.

- Hogy hívnak? – kérdezte a sötét mágus ridegen. – Ismerősnek tűnsz.

Harry megvetően felhorkant, és alig tudta visszafogni az indulatait. Eközben Piton lázasan gondolkodott hogyan tudnák megoldani a kialakult helyzetet, míg a beszélgetést is erősen figyelemmel kísérte.

- Gondolhattam volna, hogy a magadfajta aljas gyilkosoknak nem marad meg az emlékezetében valamennyi ember, akit élete során megölt. Bár azt hiszem, mára már egy pillanatra sem tudod elfelejteni a Potter nevet – meresztette zölden villámló tekintetét a hideg, érzelemmentes, vöröses szemekbe.

Voldemort most megint Piton felé fordult, majd pár másodperccel később visszatért a fiúhoz.

- Tehát Lily és James Potter. Akkor te a…

- Fiuk vagyok. Harry Potter szolgálatára – tette hozzá maró gúnnyal.

Élvezettel figyelte a sötét mágus szemében megvillanó különös fényt. Felismerés, kudarc, enyhe tartás és félelem.

- Tehát nem jártam sikerrel, mikor a jóslat szerint ellened indultam.

- Ez ostoba megállapítás, tekintve a körülményeket – felelte Harry.

- Ami késik, nem múlik – vicsorogta Voldemort, s a pohár magától indult meg ismét Piton felé a levegőben.

Mindketten sejtették, mire készülhet a mágus. Ha a lélekdarab kiszabadul eddigi börtönéből, és megszállva valakit átveszi az irányítást felette, egyszerre két Voldemort is lesz a világban. A bájitalmester tanácstalannak és kissé kétségbeesettnek tűnt.

Harry fejében sorra kergették egymást a gondolatok. Dumbledore szerint a szeretet az egyetlen erő, amivel sikeresen szembeszállhat a sötét mágussal. Azt nem tudta Pitonban megvan e egyáltalán ez a képesség, s ha igen akkor elegendő e ahhoz hogy felülkerekedjen. Őt azonban egyszer már megszállta a minisztériumban, és akkor is ezen érzelmei segítségével űzte ki magából. Amennyiben a lélekdarab őt szállná meg, de még azelőtt hogy átvehetné felette a hatalmat sikerül ismét legyőznie, akkor semmivé válna, még mielőtt testet ölthetne benne.

Nagyobb esélye volt, mint tanárának. Tekintetével a férfiét kereste, s mikor összetalálkozott pillantásuk, mélyen a sötét szemekbe nézett, hogy ezen gondolatait a férfi felé közvetítse, s hagyta, hogy olvashasson közöttük. Láthatóan Piton megértette, mert enyhén megrázta a fejét, jelezve, hogy ezt nem fogja megengedni.

Voldemort árnya már vészesen közel járt hozzá, hidegen és gúnyosan nevetve rajtuk. A bájitalmester erősen megfeszítette magát felkészülve a legrosszabbra, és a várható fájdalomra,

ám Harry már döntött.

Határozottan Piton elé ugrott, és még gyorsan azt mondta neki.

- Ha visszatér a pohárba, semmisítse meg azt. Túl gyenge lesz hozzá, hogy védekezzen.

A férfi már épp tiltakozott volna, mikor Voldemort rideg hangja süvített végig rajtuk.

- Még jobb is. A fiúban több a lehetőség – azzal mire Harry felkészülhetett volna, már át is vándorolt a lélekdarab a testébe.

Azonnal átjárta a minisztériumban tapasztalt mérhetetlen fájdalom, és a sebhelye elképesztő kínokat okozva lángolt a homlokán. Érezte, hogy minden izma megfeszül, holott legszívesebben összeroskadna, hogy összekuporodva enyhíthessen a fájdalmán. Szemeit szorosan lehunyta, és igyekezett minden erejével ellenállni a gondolatait és testét átvenni igyekvő akaratnak.

Kétségbeesetten küszködött, s már az is megfordult a fejében, hogy talán hagynia kellene az egészet, és véget vetve küzdelmes életének, inkább a halált választja. Aztán mint oly sokszor, most is rájött arra, hogy ha ő nem, akkor ki fogja megölni Voldemortot? Annyi embert elvett már tőle, és annyi fájdalmat okozott már neki, és rajta kívül megannyi ártatlan embernek. Nem engedheti, hogy ő győzzön!!!

Felidéződött benne barátai arca, a szülei, Sirius, Dumbledore vidáman csillogó tekintete, és a legerősebben saját magát is meglepve Ginny mélyvörös tincsei, ahogy körbe ölelik szép arcát, és kedvesen rámosolyog. Hagyta, hogy egész lelkét átjárja az irántuk érzett szeretete, és elégedetten tapasztalta, hogy az idegen akarat megtörik benne, és immár nem ő, hanem Voldemort érzi az elviselhetetlen fájdalmat.

Pár másodperccel később érezte, ahogy a mágus lelke kimenekül a testéből, s az idáig megfeszült izmai felmondják a szolgálatot. Úgy érezte, mintha valamennyi bordája egyszerre tört volna el, és mellkasa összeszorult a kellemetlen érzéstől. Egy halk, fémes koppanást hallott, majd érzékelte, hogy egy erős mágiahullám söpör végig a szobán, aztán erőtlenül összerogyott.

Piton azonnal mellette termett, és rákiáltott.

- Hogy lehettél ennyire felelőtlen!?

Harry fáradtan nyitotta ki a szemét, és ránézett a fölé hajoló férfira.

- Szívesen – mondta csendesen.

A tanár arca erre megvonaglott, de nem mondott semmit, hiszen maga is tudta, hogy a fiú alighanem az életét mentette meg.

Inkább karjaival megtámasztotta Harryt, hogy felülhessen, majd újabb segítséggel egyenesbe küzdhesse magát, és megálljon a lábain.

- Nagyobb esélyem volt, mint önnek, tudja jól. Én már megtapasztaltam egyszer hogy ez milyen érzés, és tudtam a módját, hogyan győzhetném le – mondta, és felnézett a rámeredő sötét szemekbe. – Nem voltam benne biztos, hogy maga képes lesz ilyen érzelmekre, és igazán nem hagyhattam, hogy a testét átvéve még egy Voldemort szabaduljon a világra.

Meglehetősen bizonytalanul állt a lábán, és kezét a változatlanul mindenhol sajgó mellkasára szorította, de Piton egy pillanatra sem engedte el.

- Igazad volt. Teljesen legyengülve visszatért a pohárba, és onnantól kezdve már csak darabokra kellett törnöm – szólalt meg, majd mély levegőt véve azt mondta. – Köszönöm. 

Harryt alaposan meghökkentette ez a fordulat. Bizonytalanul emelte tekintetét ismét a fekete szemekbe, de abban csupán őszinteség volt, és még nagyobb döbbenetére kis aggodalom.

- Azt hiszem, mégsem megy annyira szörnyen a közös együttműködés – mondta. – És szívesen. Ha megtenné, hogy segít, akár el is hagyhatnánk ezt az átkozott helyet.

Piton rövid, sötét nevetést hallatott, majd erősen támogatva a fiút, szorosan egymás mellett elindultak a folyosón, a kijárat felé, ahol Dumbledore már tőle szokatlan módon, meglehetősen idegesen várt rájuk.

Észrevéve a két férfit megnyugodva csillant fel a szeme, ám amint jobban felmérte a helyzetet arcára visszatért az aggodalom.

- Perselus, mi történt? Harry, jól érzed magad?

- Mindjárt Albus – felelte Piton nyugodtan. – A horcruxnak vége, hála Potternek. Azt hiszem többet nem kérdőjelezem meg, hogy mennyire vehetjük hasznát a fiúnak.

Az igazgató meglepődve nézett a férfire, míg Harry apró mosollyal a szája szegletében némileg hitetlenkedve pillantott fel tanára arcába.

Úgy tűnt határozottan nagy lépést tettek kapcsolatuk előremozdításában.

- Látom ráférne Harryre egy alapos kivizsgálás. Térjünk vissza a Roxfortba, és akkor majd mindent megbeszélünk – szólt Dumbledore, mikor már mindhárman a „könyvtárban” álltak egymás mellett.

- Magam is ezt akartam javasolni – helyeselt Piton, azzal pár perccel később már az utcán készülődtek a hoppanáláshoz, s Harry bármennyire is megviseltnek érezte magát, szívét öröm és megelégedés járta át. Újabb horcrux lett oda, és Voldemort ismét közelebb került hozzá, hogy halhatatlansága semmibe vesszen.

Madam Pomfrey szinte rezignáltan fogadta, hogy Harry ismét a kezelésére szorult. Mivel azonban tudta, hogy a fiú mi mindenen megy keresztül az évek során, kedvesen bánt vele, ami nem is esett nehezére, mert szimpatikus fiatalembernek tartotta.

- Úgy érzem, mintha valamennyi bordám ripityára tört volna, és iszonyú nyomás van a mellkasomban – mondta Harry, mikor a gyógyító az után érdeklődött fáj e konkrétan valamilye, vagy csupán kimerült.

- Valóban nem túl jó a helyzet odabent – motyogta Madam Pomfrey alaposan megvizsgálva. – Előre láthatóan legalább egy hétig itt kell maradnia Mr. Potter.

Harry felnyögött.

- Nagyszerű! Már nem mintha nem szeretném a társaságát, Madam Pomfrey – tette hozzá mosolyogva. – Egészen otthonos már itt.

- Tudom, tudom – viszonozta a gyógyító a kedves mosolyt. – Ezt nyelje le – adott a kezébe egy üvegcsét, amiben valami borzalmas szagú bájital kavargott. – Megyek, utána nézek a többinek, addig maguk nyugodtan beszélgethetnek – biccentett az igazgató felé, azzal magukra hagyta őket.

- Akkor halljam, mi is történt az árvaházban? – kezdte Dumbledore Piton felé fordulva, miközben Harry befészkelte magát a meleg takaró alá. Ezúttal igazán jól esett neki a semmittevés.

A férfi beszámolt a folyosón tapasztalt próbatételről, amiben szintén nagy része volt Harrynek, az ajtóról, ami tulajdonképpen nem is volt igazi, csupán egy illúzió által keltett átjáró, majd a meglelt szobáról, és az ott elhelyezett horcruxról.

- Semmilyen más lehetséges módon nem tudtuk megmozdítani, csupán a lebegtetéssel, aminek az volt a következménye, hogy a lélekdarab kiszabadult – mondta komoran. 

Elmesélte miről csevegtek a Sötét Nagyúrral, pontosabban inkább Potter, aki nem tudta megállni, hogy fel ne bosszantsa a sötét mágust. Dumbledore ezt hallva finoman elmosolyodott.

- Sajnálom – mondta Harry. – De még ő néz minket ostobának és gyengének, mikor még ahhoz is hülye, hogy hét évnyi próbálkozás után megöljön végre?!

- Ó, végre egy kis önteltség Mr. Potter – gúnyolódott Piton. – Már azt hittem, az egész veled kapcsolatos korábbi meglátásaimat el kell vetnem.

Harry felnevetett.

- Nem bírnám elnézni, hogy emiatt esetleg egészen megbetegedjen professzor úr.

- Hát… mindazonáltal igazad van – felelte a férfi, majd folytatta a beszámolót a mosolygós igazgatónak.

Mikor a végére ért, Dumbledore átható kék szemei Harry arcára fordultak.

- Ez meglehetősen veszélyes és meggondolatlan lépés volt.

- De ésszerű és sikeres is – vágta rá a fiú.

Az ősz mágus felsóhajtott.

- Beláttad azt, ami nyilvánvaló volt. Máshogy nem lehetett volna menteni a helyzetet – majd különösen csillogó szemmel tekintett a zöld íriszekbe. – Nagyon büszke vagyok rád, fiam.

Harry elmosolyodott.

- Köszönöm, igazgató úr.

- Én pedig neked köszönöm Perselus.

A férfi biccentett egyet.

Ekkor berobbant a gyengélkedő ajtaja, és Ron valamint kis késéssel Hermione toppant közéjük.

- Biztos voltam benne hogy jól láttam! – kiáltott fel Ron, azzal odasietett az ágyhoz. – Minden rendben, Harry?

- Nem esett bajod? – lépett oda Hermione is aggodalmasan vizsgálgatva a fiú arcát. – Ó! Jó estét igazgató úr. Tanár úr! – biccentett egyet Piton felé is, némi meglepetéssel a szemében.

Ron szintén köszöntötte őket, de gyanakvó tekintettel vizsgálta a bájitalmestert.

Az látva a reakciójukat, gúnyosan elmosolyodott. Nagyon is tisztában volt vele mi okozza a zavarukat, és az ellenséges pillantásokat.

- Ms. Granger, Mr. Weasley, éjszaka van. Szabad tudnom, hogy kerülnek ide? – kérdezte.

- Nagyon aggódtunk Harryért, így nem igazán tudtunk aludni – válaszolta Hermione. – Mikor észrevettük, hogy ismét az iskolában vannak, ráadásul a gyengélkedőn… biztosak akartunk lenni benne, hogy nincs komoly baja.

Piton felhúzta a szemöldökét.

- Észrevették – mondta vontatottan.

Ron és Hermione elvörösödött. Nem épp a tanárnak akartak beszámolni a Tekergők Térképének létezéséről. Harry hogy mentse a helyzetet, gyorsan megszólalt. 

- Egész jól vagyok, ne aggódjatok.

Barátai azonnal felé fordultak, Piton pedig annyiban hagyta a dolgot.

Míg a hármas halkan beszélgetett, Dumbledore és a bájitalmester kissé távolabb folytatták a tanácskozást, ám pár perccel később az igazgató mindenkit az ágyba parancsolt, azzal, hogy legközelebb csak holnap délelőtt látogathatják meg a beteget, s hogy ő maga is itt lesz Piton professzorral.