- Futóféreg – mondta Ginny a Kövér Drámának, mire az elégedett kuncogást hallatott.
– Vagy te – mondta, azzal felcsapódott, így utat engedve a lánynak, hogy betérhessen a Második Odúba. Körülnézett, de mivel még az órák általában javában tartottak, senki sem tartózkodott a klubhelyiségben. Elégedetten felkacagott örömében, hogy így ki tudott cseszni Piton tanár úrral. Felment a szobájába, és ledobta bájitaltan felszerelését az ágy alá, jó mélyre, majd lement kiélvezni a klubhelyiség csöndjét… amit azonban nem sokáig élvezhetett, mivel Harry csüccsent le mellé, szokásos fekete szerelésben.
– Halihó! – mosolygott rá, fehér fogai kivillantak, zöld szeme csak úgy világított, fekete haja kicsit hosszabb volt már, nem olyan kisfiúsan rövid, és kócos, szerteálló.
– Szia! Te nem vagy órán? – csodálkozott Ginny.
– Nem, a hetedikeseknek most lyukasórájuk volt – vont vállat mosolyogva, miközben a lány szemeit fürkészte. Istenem, mit néz így?  Rémüldözött Ginny, természetesen fölöslegesen.
– És… akkor most hol van minden hetedikes? – nyögte ki nagy nehezen.
– Valahol. El. Mindenfélét csinálnak… - mondta, kissé ironikusan mosolyogva, kétséget sem hagyva afelől, hogy a mindenfélét csinálnak alatt még egy réteg üzenet van, valami disznóságról… Ginny elképedt.
– Nem létezik, hogy minden hetedikes azt csinálja! – kerekedett el a szeme.
– Mármint, mit? – kérdezte csintalanul Harry.
– Gonosz! Most mire gondoltál a mindenfélét csinálnak-kal? – érdeklődött a lány.
– Hát, asszem érted – mondta a fiú.
– Akkor te hogy-hogy nem? – bukott ki a lány száján, de abban a másodpercben meg is bánta, és szájára tapasztotta kezeit.  – Hülyeség! – mentegetőzött.
– Ugyan már! Nincs kivel – mondta Harry. – úgy értem, nem is akarom. Meg semmi.
– Nincs kivel? – Ginny gúnyosan felhorkant.  – Ezt mindenki mondhatja, csak te nem.
– Miért? Miért álljak le mindenféle ribanccal szórakozni? Felesleges és időpocsékoló – vont vállat a fiú.
– Hogy miért? Talán mert szórakozás, nem? – kérdezte a lány, de érezte, hogy a beszélgetés kezd nagyon rossz irányba haladni, és a téma sem túl szimpatikus. Mármint, arról csevegni, hogy Harry mikor, kivel, és miért/miért nem.
– Hát, nekem ez nem túl jó szórakozás – vont vállat ismét a fiú. – Vagy teszerinted igen?
– Fúj, csak nem képzeled? – horkant fel a lány.
– Őszintén szólva, de – mosolygott a fiú. Ginny felpattant.
– Hagyd már ezt abba! – csattant fel.
– Ugyan már! Ez tök természetes dolog! – védekezett a srác.
– Micsoda? Akkor te miért nem fetrengsz ott valahol a többi között? – kérdezte villámló szemekkel Ginny.
– Mert én egy lányt szeretek – mondta Harry maga elé meredve. Ginny szemei megteltek könnyel, mert biztosra tudta, hogy az az „egy lány” nem ő lesz.
– Akkor… - szipogott. – Sok sikert, Harry.
Azzal lassú léptekkel felment a szobájába. Igazából arra számított, hogy utána fut, vagy utána kiált, de legalábbis elköszön, vagy megköszöni… de semmit sem tett. A lépcsőfordulóból még visszanézett. Harry éppen az ő ott felejtett Cosmopolitanjét olvasgatta nagy élvezettel. Ginny sóhajtott egyet, majd eltűnt a III/7-es szobában. A fiúk ugyanolyanok! Érzéketlen bunkók, akik csak arról tudnak beszélni.
Eszébe jutott, hogy a bájitaltanon kívül azért még van órája, de semmi kedve nem volt lemenni, hogy megint találkozzon Harry-vel. Viszont kétszer nem lóghat egy nap, az azért túlzás lenne, így egy rövid sóhajjal keretezve ismét kilépett a szobájából, most azért, hogy átváltoztatás tanra menjen. A lépcsőfordulóban, mikor még takarosában volt, vett egy mély levegőt, majd…
…akkorát lépett, hogy elvétette a lépcsőfokot, és legurult a lépcsőn. Felpattant, és körülnézett. Sehol senki… micsoda mázli! 
Kimászott a portrélyukon, és a hetedik emelet felé vette útját, ahol McGalagony tartotta az óráját. Benyitott a terembe, és kiderült, hogy épp csak az utolsó pillanatban érkezett. Gyorsan leült hát Carol mellé.
– Épp csak befutottam… - lihegte.
– Csúcs voltál bájitaltanon! Piton visszajött, és valami cetlit szorongatott, amin csak egy B betűt és egy sz-t tudtam elolvasni, de rájöttem, mi áll rajta. Szuper voltál! Iszonyú dühös volt végig! De nézd csak! – sutyorogta Carol, és a terem hátsó végébe bökött. Ginny odafordult, és megpillantotta Harry-t, de tekintete rögtön odébb siklott egy Benjamin Derny nevű, szintén hetedikes, szőke hajú, kék szemű fiúra. Rámosolygott, majd visszafordult Carol mellé. Fejében kezdett kialakulni egy terv, egy gonosz, de ravasz terv…     
Harry ebből csak azt látta, hogy Ginny épphogy csak befut, leül a barátnője mellé, sutyorognak valamin, majd hátrafordul, és ránéz, de tekintetében és arcán semmi nem látszik, azonban továbbsiklik tekintete Benjaminra, arra a szőke ficsúrra, és rámosolyog. Szíve összefacsarodott. Talán nem kellett volna olyan hidegnek lennem vele?
McGalagony hamarosan megérkezett, és elkezdett valami szöveget darálni egy „különösen speciális átváltozásról, melyben ha hibát követünk el, komoly következményei is lehetnek a dolognak”, mikor Harry észrevette, hogy mellette Benjamin egy pergamen cetlire ír valamit. Harry nem sokat törődött a „szőke ficsúrral”, inkább tovább akasztófázott Ronnal, Hermione megrovó pillantásai kereszttüzében. Egyszer csak a repülő cetli felé kapta tekintetét: pontosan Ginny elé repült. Harry oldalra hajolt, hogy lássa a lány arckifejezését. A vörös elmosolyodott, majd egy hosszú választ írt a papír hátuljára. Harry-t forró viaszként öntötte el a féltékenység. Ó, de hülye vagyok, én hülye! Lám, itt van a hülyeségem következménye: nem szeret!
Az óra végéig már csak a papírfecnik röptére tudott figyelni, és az sem érdekelte különösképpen, amiért McGalagony levont három pontot a figyelmetlenségéért. 3 pont vs Ginny? Na ne vicceljünk már…