Ginny a klubhelységben ücsörgött barátnői társaságában, és idegesen rágcsálta a kezében tartott pennát, amellyel házi feladatát kellett volna írnia. Azonban egyáltalán nem ment neki a koncentráció, gondolatai minduntalan visszatértek Harryhez, s ahhoz, hogy mit csinálhat éppen. Vajon mivel küzd, és elbír vele? Mennyire tud segíteni Dumbledore, vagy ő neki?

Észre sem vette, hogy egykori szobatársai egyre szélesebb vigyorral vizsgálgatják az asztal másik végéről.

- Te odáig vagy érte! – nevetett rá hirtelen Coni.

A vörös hajú lány rámeredt.

- Miről beszélsz?

- Ne is tagadd! – vágta rá most Susan is. – Majd belehalsz a hiányába. 

- Az aggodalomba halok majdnem bele! – vágta rá ingerülten, észre sem véve, hogy mennyire nem tagadja a felhozott vádakat.

- Na ugye! – vágta rá Coni diadalmasan, mint aki fel sem fogta volna a megjegyzés igazi értelmét.

- Aggodalomba? – húzta össze a szemöldökét Kate.

Ginny sóhajtva előrébbdőlt.

- Harry a barátom. És ti is tudjátok, hogy sosincs nyugton. Most sem a legveszélytelenebb dolgokkal foglalkozik, tehát megengedhetem magamnak, ha kicsit izgulok miatta.

- Ó – mondta Kate, láthatóan kitalálva kivel lehet kapcsolatban Harry Potter tevékenysége. – Akkor már értem az aggodalmadat.

- Persze – bólogatott Susan is. – De az első meghatározást erősen tagadnám. Még hogy a barátod! Coni mondta jól, te odáig vagy érte!

Ginny erre egy kicsit elvörösödött, de nem szólt semmit.

Az imént említett barátnője mosolyogva figyelte.

- És az edzésetek előtti kirohanásából ítélve, ő sem érezhet sokkal másképp. Tudod jól mennyire népszerű a lányok körében, így akár irigy is lehetnék… - vigyorgott kajánul. – Viszont azt hiszem, te már nagyon régóta érzel iránta valamit, és én örülnék, ha ezt végre ő is észrevenné.

Susan bólogatott.

- Nagyon szépek vagytok együtt.

Ginny hálásan rájuk mosolygott, épp amikor Ron lépett be a klubhelységbe kicsit sápadt, de egész vidám arccal. Amint észrevette, egyenesen húga felé indult. Kissé félrevonta, majd halkan megszólalt.

- Ginny, sajnos Harry nem úszta meg sérülés nélkül – ezt hallva a lány azonnal elsápadt. - A gyengélkedőn van, Hermione mellette maradt, amíg feljöttem szólni neked. Mi már tegnap éjszaka lementünk hozzá, amikor visszaértek.

Ginny gyorsan bólintott, hogy megértette, s megfogva bátyja karját, már húzta is a portrélyuk felé.

- Köszönöm, hogy feljöttél. Menjünk is vissza hozzá. Súlyos az állapota?

Harry a gyengélkedőn feküdt, és Ginny nem volt hajlandó elmozdulni mellőle. Ron ugyan figyelmeztette, hogy baja eshet, de végig remélte hogy ez nem fog bekövetkezni. Sajnos azonban a szerencse most nem állt a fiú mellett.

Miután meglátogatták, és váltottak vele pár szót, meglehetősen sápadtan ejtette fejét a párnába, és azóta nyugtalan álomba merült. Korábban az igazgatóval és Pitonnal folytattak megbeszélést, amiből természetesen a három girffendéles is igyekezett minél több szót elcsípni.

Ginny elérzékenyülten figyelte, ahogy Harry jól láthatóan rémálmaival küszködik, bizonyára a legújabb élményének hála, amit az éjszaka folyamán tapasztalhatott. Ki tudja megint mit kellett kiállnia, és milyen fájdalmai voltak. De nem kellett megerőltetnie magát ahhoz, hogy olyan emlékek szállják meg, ami miatt küszködéssé váljon számára az alvás. Sajnos épp elég lehetett a számára mindaz, amin eddig is keresztülment.

Pedig nem érdemelte meg! Nem találkozott még Harrynél jobb és önzetlenebb emberrel. Mégsem hagyja nyugodni az az átkozott fekete mágus még álmában sem!

Odanyúlt a fiú homlokához, hogy kisimítson belőle egy izzadt hajtincset, mire Harry hirtelen felriadt.

Zöld szeme először a plafonra tévedt, majd felismerve hol van, megkönnyebbülten felsóhajtott. Oldalra fordult, és ekkor vette észre a mellette ülő lányt.

- Ginny? Te meg… hogyhogy itt vagy? – kérdezte csodálkozva.

A lány kissé elpirult, de azért válaszolt.

- Nem akartalak magadra hagyni. Elég rossz állapotban vagy, és most is rémálmod volt.

- Nekem mondod! – sóhajtott Harry fáradtan. – Ezúttal magamnak köszönhetem, bár nem nagyon volt más megoldás, de…

Ginny elsötétülő arccal vágott közbe.

- Mindent annak az átkozottnak köszönhetsz! Te sem bírhatsz ki mindent, ne hibáztasd magad!

A fiú furcsálló tekintettel nézett rá.

- Mit tudsz te pontosan arról, ami történt?

- Nem sokat. Ron nem akart elárulni semmit, de néhány dologra magamtól is rájöttem.

Harry feljebbtornázta magát az ágyban, háta mögé gyűrve a párnáját. Immáron ülve kérdezte.

- Pontosabban?

Ginny elmondta neki mindazt, amit Rontól hallott, és amit Dumbledore megfeketedett kezéből következtetett, valamint azt, amit a mostani eset miatt az igazgató és Piton beszélgetéséből kiszűrt.

- Hümm – reagált Harry, és elgondolkodva figyelte a mellette ücsörgő lány arcát.

- De szeretnék többet tudni – mondta csendesen, ám határozottan Ginny.

- Ez nem túl jó ötlet Ginny. Már így is veszélyben vagy.

- Ez nem érdekes – legyintett a lány. – Tudni szeretnék rólad. Nekem csak ez számít.

Harry komolyan nézett rá.

- Miért?

Ginny zavarba jött, de látva, hogy a fiú is sokkal nyíltabban beszél most a dologról, azt mondta.

- Hiszen már annyiféle képen próbáltam kimutatni. Ne mond hogy nem vetted észre! – sóhajtotta szomorúan.

Harry arca nem változott, csupán zöld szemei csillogtak furcsa fénnyel.

- Tudom, hogy fontos vagyok neked Ginny, de te is tudod, mit gondolok erről. Nagyon sajnálom hogy az a csók megtörtént köztünk…

- Valóban? – szakította félbe a lány. – Akkor nem így tűnt.

A fiú zavartan pillantott félre, majd ismét Ginnyre nézett.

- Sokszor elismertem mennyire vonzó és szép lány vagy. És azt is mekkora veszélyben vagy mellettem, már eleve attól hogy a barátom vagy. Én nem merek vállalni ennél többet.

Ginny elszánt tekintettel nézett a fiú arcába, felidézve mindazt, amit érzett iránta mikor itt ült a szenvedő Harry mellett, azon érzelmeit melyek már oly régóta kínozták, azon vágyát és gyengeségét mikor a fiú megcsókolta és átölelte.

Hirtelen előrehajolt, és ajkait Harryére tapasztotta. A fiú meglepődött a reakcióján, és eltökélten próbálta megállni, hogy viszonozza, ám Ginny nem hagyta abba. Gyengéden csókolta, míg egyik kezét az arcára simította, a másikkal pedig megtámaszkodott a fiú mellett az ágy túloldalán, ily módon fölé hajolva.

Harryt elözönlötték az érzései, és immár képtelen volt visszafogni magát. Karjaival közelebb húzta a törékeny testet, s viszonozta a lány mostanra sokkal forróbbá váló csókjait, és nyelvével Ginnyét kutatta.

Ő egyáltalán nem ellenkezett, és Harry érezte, hogy bármit megtehetne vele, mert a lánynak csupán az a fontos, hogy érezhesse őt. Kezével a hátát simogatta, s Ginny immár szó szerint rajta feküdt, ahogy ujjaival a fiú hajában játszott. A ránehezedő test ugyan kissé kellemetlenül érintette Harry még mindig feszülő mellkasát, de az érzékeit átjáró izgalom és vágyakozás erősebbnek bizonyult fájdalmánál.

Mikor Harry ujjai a derekára, majd egyre feljebb tévedtek a lány testén, egy pillanatra megszakítva szenvedélyes csókjukat, belesóhajtott a fiú ajkaiba, majd kezével bekíváncsiskodott Harry felsője alá, és végigsimította érzékeny bőrét a hasfalán.

A fiú felnyögött az érintésre, de meg is rémült attól amit érzett. Hamarosan elmúlik az a pillanat, amikor még sikerülhet leállítania magát. Márpedig az nem történhet meg. Már idáig sem szabadott volna elmenniük. Hirtelen elszakította magát Ginnytől, és lefogta kutató és túlzottan izgató kezeit.

- Nem. Ezt nem tehetjük. Hagyjuk abba – nyögte szinte elhalóan.

Ginny vágytól izzó barna szemei kutatóan figyelték az arcát.

- Hiszen te is azt érzed, amit én – suttogta, többre ugyanis nem volt képes.

- Ó nem, nem hinném. Hacsak nem bűntudatot, félelmet és iszonyú zavarodottságot érzel.

- Én arra a fojtó vágyra gondoltam, amit az után érzek, hogy hozzámérsz, és viszonzod a csókjaimat. Arra az érzésre, ami elfog valahányszor rád nézek, és te viszonzod a pillantásomat azokkal a csodálatos szemeiddel. Arra, ami mind azt ordítja, hogy vonzódunk egymáshoz, és…

- Nem. Ne folytasd. Inkább hagyj pihenni – szakította félbe gyorsan a fiú.

- Arra célzol, hogy menjek ki innen?

Harry szeme furcsán megvillant.

- Inkább megkérlek, hogy többé ne tégy ilyet.

Azzal visszatolta Ginnyt a székre, ő maga pedig felhúzott térdel, mereven ült a párnájának dőlve. Töprengőn ráncolta a homlokát, főleg miután a lány ismét megszólalt.

- Egyenes és őszinte leszek: visszavonhatatlanul, végérvényesen megmarad bennem, amit érzek. Ez mostanra kiteljesedett, és a részemmé vált. Ami nem is csoda, mert a kezdete akkorra vezethető vissza, mikor először megláttalak.

- És?! – kérdezte Harry félve és ingerülten.

Miért akarja mindenáron bonyolítani Ginny? Nem érti, hogy ezzel óriási veszélybe keveri magát?! Voldemort nem kegyelmez senkinek!

- Látom, kezdesz ideges lenni.

- Már ideges vagyok – felelte azonnal a fiú.

- Fel nem foghatom mitől – mondta most már Ginny is ingerültebben.

- Ezt észrevettem – bólintott fanyarul Harry.

- De talán megmagyarázod. Azt ugyanis egyértelművé tettem, hogy Voldemort nem tántorít vissza – a fiú rákapta a tekintetét, ahogy meghallotta, hogy kimondja a mágus nevét. – Mindegy mit teszek, már úgyis veszélyben vagyok. Akkor mért ne tehetném azt, amit teljes szívemből szeretnék? – kérdezte szenvedélyesen.

- Nem akarok erről beszélgetni.

- Márpedig telepatikus úton nem oldhatjuk meg a dolgot – bosszankodott Ginny.

- Tegyünk egy próbát – ajánlotta Harry.

Ginny türelmetlenül felsóhajtott.

- Rendben, neked még menne is. De én beszélni akarok róla!!

- Nézd, - fordult oda hirtelen a fiú – nem vagyok pszichiáter, sőt, még csak nem is konyítok a pszichológiához. De úgy gondolom, ha valamit kijelentek, azt azért el lehet fogadni.

- Mégis szeretném veled megfelezni a problémámat. Mert azt be kell látnod, hogy nem csak én küzdök vele.

- Ó nem! – nyögött fel Harry. – Én inkább ellene küzdök, és te mind inkább megnehezíted.

Ginny erre közelebb hajolt hozzá, és szinte suttogott, amikor megszólalt.

- Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek mikor aludtál, majd megérintettelek, és te viszonoztad. Akkor éreztem, mennyire vágyom rád.

- Igen – felelte Harry kissé nehézkes hangon.

- Mi igen?

- Igen, tudom milyen, ismerem. Én is egyre gyakrabban felejtettem rajtad a szemem, és már mindenféle megerőltetés nélkül fel tudnám idézni valamennyi vonásodat. Rengetegszer eszmélek arra, hogy már megint rajtad gondolkozom. De kérlek, ezt tedd meg te is. Gondolkozz el rajta, és rá fogsz jönni, hogy nem old meg semmit, ha figyelmen kívül hagyjuk Voldemortot. Mihez kezdhetnél velem? Állandóan rám vadászik, és nem nyugszik addig, míg egyikünk meg nem öli a másikat. Minden átkozott évben meg kell küzdenem azért, hogy életben maradhassak, és minden alkalommal elveszítek valamit, ami miatt lassan már nem is lesz miért életben maradnom.

- Épp ezért nem szabadna elzárkóznod az elől, hogy szerethess. De rendben, elgondolkodom rajta. Holnap megmondom mire jutottam – válaszolta komolyan Ginny, holott teljesen biztos volt benne, hogy semmit sem változtat majd a dolog, az eddigi meglátásain. Egyszerűen neki csak Harry kellett.

A fiú erre olyan arcot vágott, amit nem volt nehéz megfejtenie. „Komolyan úgy képzeled, hogy ez ilyen egyszerűen megy?”

- Miért rettegsz az érzelmektől? – kérdezte csendesen.

Mikor Harry felnézett, szemei szomorúak voltak.

- Mert megszeretsz valakit, és észre sem veszed mennyire fontossá, nélkülözhetetlenné válik a számodra. A szívedbe zárod. De annyira, hogyha meghal, magad is csaknem belepusztulsz. Hát nem őrült dolog? – pillantott rá. - A végén mindig egyedül maradok.

- A szüleid és Sirius nem hagytak el – ellenkezett Ginny. – A barátaid is mindig melletted állnak, ahogy én is. Eltitkolhatjuk az érzéseinket, és ellehetünk egymás mellett ebben a tettetett állapotban, igaz? – kérdezte gúnyosabban.

- Tudsz jobbat? – kérdezett vissza Harry sóhajtva.

- Csupa jobbat tudnék – válaszolta azonnal a lány.

- Szörnyen tévedsz – rázta meg a fejét Harry.

- És ha kettőnk közül mégis te élsz tévedésben? Egyszerűen nem értelek! De rendben – állt fel hirtelen Ginny, majd a fiú fölé hajolva, közelről nagyon komoly hangon azt mondta. – Csak egy valamit gondolj végig Harry Potter: Meddig akarod még hagyni, hogy Voldemort irányítsa az életedet, és határozza meg, mit tehetsz és mit nem?

Azzal egy gyengéd csókot nyomott a fiú szájára, majd elhúzódott.

- Pihenj, Harry! Holnap jövök, és megkapod a választ is a feladott gondolkodásról. Bár nem hiszem, hogy bármilyen formában is más véleményre jutnék – szólt csendesen, s magára hagyta a fiút a gondolataival.

Harry hosszan nézett a lány után, s bármennyire is fáradt volt, egyfolytában csak Ginny szavain járt az agya. A hátára feküdt, és a plafont kezdte el bámulni.

 „Meddig akarod még hagyni, hogy Voldemort irányítsa az életedet?” csendült fel újra a fejében a lány hangja, majd szinte rögtön azután Dumbledore megjegyzése idéződött fel benne „Harry, nem félhetsz szeretni! Nem engedheted, hogy elvegye tőled a normális élet lehetőségét! … ne most add fel önmagad!” És ő csupán azt mondta rá „Már elvette tőlem a normális életet, a családot. Kétszer is.” „Azon már nem segíthetünk, de a saját családodat felépítheted” felelte akkor az igazgató.

Valóban feladta volna, és engedte, hogy Voldemort határozza meg, mit tehet? Ennyire tart tőle, és hagyja, hogy befolyásolja ez a félelem? Dumbledore mindig azt szajkózza, hogy a szeretet, amelyet érezni képes, az teszi oly annyira különlegessé, és erősebbé Voldemorttal szemben. A kitartásának, és az érzelmeinek köszönheti, hogy bár annyi mindenen átment, mégsem vesztette el önmagát, és maradt tiszta a szíve.

Minél többet gondolkodott ezen, annál tisztábban látta, hogy Ginnynek igaza volt mindazzal kapcsolatban, amit elmondott neki. Hát legyen! Döntötte el hirtelen. Ginny nagyon fontos nekem, és tagadhatatlanul vonzódom hozzá, s már egyáltalán nem csupán barátként tekintek rá. Elég nyilvánvalóvá tette, hogy ő még kevésbé érez úgy irántam, és sokkal inkább más megközelítésben lenne rám szüksége.

Azt ugyan nem mondhatta, hogy nem tartott tőle még mindig hogy közel engedje magához, de nem fog többé félni attól, hogy megszerethessen valakit! Nem nyerhet Voldemort!

Holnap, ha Ginny meglátogatja, megvárja mit mond azzal kapcsolatban, amit gondolkodni hagyott neki, aztán ha még mindig ugyan úgy látja a dolgokat, és hajlandó vállalni a Harryvel járó veszélyt, akkor nem fog többé akadékoskodni.

Amint mindezt végiggondolta, máris sokkal jobban érezte magát, és gyanította, hogy ez leginkább annak köszönhető, hogy Ginny máris túl sokat jelent a számára, és a szíve mélyén nagyon is szeretett volna együtt lenni vele. 

Ám ekkor újabb nyugtalanító gondolata támadt. Méghozzá legjobb barátja, Ron személyében. Hogy álljon elé azzal, hogy bár húga így is éppen elég nagy veszélyben van, most még tetézni akarja azzal, hogy járni szeretne vele? És egyáltalán, hogyan fog a fiú reagálni Harry és Ginny kapcsolatára? Még ha nem is lesz belőle semmi, az eddigi érzéseiket nem rejthetik el, és titkolhatják, hogy már a csókolózáson is túl vannak. 

Aggályait végül Ginny oldotta meg, meglepő könnyedséggel, és még inkább meggondolatlansággal, amikor másnap reggel elég határozott szándékkal állított be a gyengélkedőbe.

Ron már korábban lejött, mondván, hogy inkább nem várta meg, míg a lányok elkészülnek, és most éppen Harry ágya mellett ücsörgött, előre odakészítve két másik széket a később érkezők számára.

Hamarosan be is toppant Hermione Ginnyt kísérve, akit természetesen még mindig nem mertek hagyni egyedül kószálni a kastélyban. A barna, göndör hajú lány nyomott egy puszit gyengélkedő barátja arcára, majd helyet foglalt Ron mellett, akit viszont egy csókkal köszöntött.

Harry mosolyogva figyelte őket, mindaddig, amíg Ginny úgy nem döntött, hogy követi a példájukat. Könnyedén odasétált a fiú ágyához, és fölé hajolva gyengéden, hosszan megcsókolta.

Harry megmerevedett, Ron döbbenetében a szemét meresztette, és csak hápogni tudott, Hermione viszont első hökkenetén túljutva, finoman elmosolyodott. Ginny pedig mindaddig nyugodtan, a betegágy túloldalán, barátaival szemben helyet foglalt.

Harry elgondolkodva és kissé mérgesen fordult a lány felé, míg Ron hol őt, hol pedig húgát nézte még mindig nem térve magához a látottaktól.

- Azt eddig is tudtam, hogy Ginnynek már elég régóta tetszel, de nem gondoltam hogy… mégis mióta? – kérdezte végül a fiú. – És mégis mikor akartál szólni? – nézett most már egyenesen barátjára.

Harry felhagyott Ginny arcának fürkészésével, és a láthatóan ideges Ronhoz fordult.

- Nézd, nem fogok hazudni. Valóban előfordult már korábban is, hogy megcsókoltuk egymást, de ez még borzasztóan bizonytalan… és nincs közöttünk semmi, sőt igazából Ginny megmozdulása engem is váratlanul ért.

- Váratlanul vagy kényelmetlenül? – kérdezte Hermione, aki csalódottnak tűnt az iménti beszéde után.

Harry erre inkább nem válaszolt, hanem továbbra is Ront figyelve folytatta.

- Viszont azt sem tagadhatom, hogy ma reggelre terveztem, hogy ezzel kapcsolatban beszéljek Ginnyvel, ami tulajdonképpen a tegnapi szóváltásunk folytatása lenne.

- Tehát te… - kezdett bele Ron, majd még egyszer nekifutott. – Te kapcsolatot szeretnél vele? Hogy a barátnőd legyen?

A két lány érdeklődve várta a válaszát. Harry enyhén megrázta a fejét.

- Nem szeretnék veled semmilyen összetűzést emiatt, ezért meg kell kérdeznem mit szólsz az eddigi helyzethez. De… nem feltétlenül teszem tőled függővé. Mert bár a bátyja vagy, de úgy gondolom ez ügyben igazán csak mi dönthetünk – kerülte meg a válaszadást. 

Ginny szeme mintha vidáman felcsillant volna ezt hallva, alighanem kedvező jelnek vette a fiú szavait.

Ron hosszan hallgatott, figyelve húga és Harry arcát, majd megszólalt. 

- Mindig úgy gondoltam, hogy rád férne, ha lenne egy barátnőd, bár meg sem fordult a fejemben, hogy ez akár Ginny is lehetne. És hű de nagyon nem is helyeselhetem a kockázat miatt. 

Harry bólintott.

- Voldemort mindig is nagy veszélyt fog jelenteni.

- De ha nagyon muszáj… – vont vállat Ron – akkor én nem szólok bele. Bár nem szeretném látni, hogy nyaljátok - faljátok egymást – jelentette ki sokkal határozottabban. 

Ginny erre ráfintorgott bátyjára, Harry pedig ismét bólintott.

- Tényleg nem jutottunk ezzel kapcsolatban semmire, de nem áshatjuk csak úgy el az érzéseinket, mert belebolondulnánk. Ezért ha magunkra hagynátok, beszélnem kellene Ginnyvel

Barátai felálltak, és Ron kissé bizonytalanul indult el, de Hermione határozottan kihúzta a gyengélkedőről. Harry megvárta, míg becsukódik mögöttük az ajtó, majd pálcáját elővéve, egy hangszigetelő bűbájjal vette körbe magukat, hogy senki se hallgathassa ki őket, és meg se zavarhassák, majd arcán komoly kifejezéssel Ginny felé fordult.