- Nem kellett volna előttük megcsókolnod.

- De igen Harry, pont ez kellett – felelte Ginny apró mosollyal Harry felsóhajtott, és legyintett egyet.

- Eszméletlen milyen makacs vagy.

Erre a lány már el sem rejtette széles mosolyát.

- Hallgatlak, mire jutottál a házi feladatoddal kapcsolatban? – tette fel Harry a kérdést.

- Mint ahogy arra már tegnap este is számítottam, a legkisebb mértékben sem változott a véleményem – jelentette Ginny komolyan. – Nem érdekel Voldemort, nekem te vagy a fontos. És gyáva sem vagyok, hogy az ő fenyegetése bármitől is eltántoríthasson. És hogy a kérdésedre is válaszoljak, miszerint „Mit kezdhetnék veled?” – itt huncutul elvigyorodott. – El se tudod képzelni mennyi ötletem van rá.

Harry nem tudta megállni, hogy erre el ne nevesse magát, majd átható, fürkésző tekintettel vizsgálgatta a lány arcát. Végül felsóhajtott.

- Akkor most elmondom én mire jutottam. Csak hallgass végig – kérte, azzal belefogott. – Voldemort közrejátszott az életemben már alig egy éves koromtól. Olyan szerves részévé vált, mint az átkozott sebhely a homlokomon. De abba még nem is gondoltam bele igazán, hogy ez mennyire irányította az életemet. Persze itt nem a sorozatos megpróbáltatásokra gondolok, hiszen az nyilvánvaló, - és már most figyelmeztetlek, hogy ezek nem is fognak megszűnni még egy jóideig – hanem az érzelmeimre, félelmeimre. Hiszen igazad volt. Azért nem merek mélyebb kapcsolatba bonyolódni, mert ott lebeg előttem Voldemort árnya, akitől bármelyik pillanatban várhatom hogy lecsap. És azért, mert eddig nem volt senki olyan, akiért érdemes lett volna kockáztatnom – nézett sokatmondóan a lányra.

Majd folytatta, mert úgy érezte tartozik Ginnynek annyival, hogy ő is nyíltan elmondja az ezzel kapcsolatos érzéseit.

- Amikor megtörténik, hogy ismét ellenem tör, akkor szerettem volna mindig egyedül lenni, hogy másnak ne eshessen baja. A szeretteim, barátaim mindig fegyvert jelentettek ellenem, amit a sötét mágus szemrebbenés nélkül fel is használ. Képtelen vagyok a féltést és a szorongást nem érezni – ingatta meg a fejét. – De amennyiben lemondok a kapcsolatról, szerelemről, arról, hogy közel engedjek valakit magamhoz, végülis én veszítek, és Voldemort győzedelmeskedik. Ezért amikor elgondolkodtam az irántad való érzéseimről, be kellett ismernem, hogy talán már mindegy – fejezte be. 

Ginny izgatottan előrébbdőlt ültében.

- Ez azt jelenti, hogy? – kérdezte reménykedve, hogy biztosan nem értett félre semmit.

- Ez azt jelenti, hogy ha valóban úgy érzed, hogy alaposan végiggondoltad, mindazok után, amit most hallottál tőlem, és vállalod a kockázatot, akkor én sem bújhatok el az érzéseim elől – mondta Harry, majd kiült az ágy szélére, és mélyen Ginny szemébe nézett. – Ebből pedig már csak egyetlen kérdés adódik: Ginny Weasley, leszel a barátnőm?

Ginny nem hitt a fülének. Olyan öröm járta át Harry arcát nézve, és szavait hallgatva, hogy majd szétfeszítette a mellkasát. Felnevetett, és Harry nyakába vetette magát, s szorosan megölelte.

- Óvatosan! – szisszent fel Harry, mire Ginny karjai gyengédebbé váltak, a fiú pedig az ölébe vonta, és átölelte. Ginny a vállgödrébe fúrta az arcát, míg Harry a nyakát megpuszilva, a hajába temetkezett.

Annyira jó érzés volt így ülni, egymás karjaiban, hogy jó ideig meg sem mozdultak. Majd Harry elengedte, és úgy igazította hogy könnyedén egymásra nézhessenek. Ginny ráemelte meleg barna tekintetét, míg a fiú két kezébe fogta az arcát, s magához húzva lassan megcsókolta.

Gyengéd volt és érzéki, s Ginny még levegőt is elfelejtett venni, annyira csodálatos volt az élmény. Majd ahogy Harry nyelve megérintette ajkait, hirtelen szétnyitotta őket, s levegő után kapva fogadta be a fiú nyelvét.

Ginny odaadóan simult hozzá, miközben a csókjuk bár jócskán elmélyült, megőrizte lágyságát és a tiszta szeretetet, melyet egymás iránt éreztek.

Harry már biztosan tudta, hogy ha lemondott volna arról, hogy mindez az övé legyen, élete talán legnagyobb hibáját követte volna el. Ez a csodálatos illat, a lány íze, érintései és odaadása. Ha mindezt most nem érezhetné…

Ginny még soha életében nem tapasztalt hasonlót sem. Volt már barátja, és persze csókolóztak is, de Harry egészen más volt. Mindig is annyira szerette volna, ha a fiú nem csak barátjaként vagy húgaként kezeli, s most tisztán érezhette őt. Tudta hogy ez a csók most nem pusztán a vágyról szólt, melyet egymás iránt éreztek. Ez annál sokkal több volt. Összetartoztak, és Harry immár mint barátnőjét öleli magához, mind közelebb húzva, és erősen tartva karjaiban. Nem akartak többet, csak érezni a másikat.

Mikor végül Harry megszakította a csókot, és csillogó zöld tekintetét a lányéra emelte, mindketten tudták, hogy nem tévedtek, mikor meghozták ezt a döntést.

Harry csak nézte Ginny kipirult arcát, ahogy szája mosolyra húzódik.

- Gyönyörű vagy – mondta ki azonnal.

- Te pedig eszméletlen vonzó és jóképű – felelte még pirosabb arccal Ginny. – Alig várom már, hogy kikerülj innen. Meddig kell még maradnod? És egyáltalán mi is történt, amiért még itt vagy?

Harry sóhajtott egyet, majd beljebb ült az ágyon, s Ginnyt maga mellé vonta.

- Még egy hétig élvezhetem Madam Pomfrey vendégszeretetét. Arról viszont, hogy mi bajom… - szakította félbe magát a fejét csóválva.

- Harry, kérlek – suttogta a lány, szinte kétségbeesett arccal, mert a fiú megint ki akarja rekeszteni az életéből, holott csak az imént engedett.

Harry észrevéve ezt mélyet sóhajtott, majd megerősítette a köréjük vont bűbájokat. Miután végzett, komolyan fordult ismét a lány felé.

- Rendben. A teljes történetet nem mondhatom el, mert az a tudás az eddigieknél is nagyobb veszélybe sodorna. És nem csak téged. Ha Voldemort rájön, hogy mi tisztában vagyunk ezen információkkal, minden erejével tenni akar majd ellene, hogy sikerrel járjunk, márpedig akkor elvesztünk.

Ginny közelebb húzódott hozzá, és bólintott, jelezve, hogy megértette. A fiú aprót sóhajtott, majd egyik kezével feszülő mellkasát dörzsölgetve folytatta.

- Elég ha annyit mondok, hogy megtalálta a módját annak, hogy majdhogynem lehetetlen, de legalábbis meglehetősen nehéz dolgunk legyen, amennyiben le akarnánk győzni. Dumbledoreval tavaly azt kutattuk, hogyan tudnánk megszüntetni azon feltételeket, amelyek ha megmaradnak, mert nem jutott volna a tudomásunkra, lehetetlen lenne Voldemortot egyszer és mindenkorra a föld alá juttatni. Ez a kutatás azonban cseppet sem veszélytelen. Mint már te is rájöttél, Dumbledore keze is erre ment rá. Elég komoly megpróbáltatásokkal kerülünk szembe, de ezek feltétlen szükségesek a győzelemhez.

- Jaj Harry! Miért mindig rád várnak ezek a feladatok? – sóhajtott keserűen és aggodalommal telve Ginny, miután figyelmesen végighallgatta.

Harry ránézett, majd kicsit zavartan nyelt egyet. A lány furcsán, gyanakvó tekintetet vetett rá.

- Igen? – kérdezte emeltebb hangon.

- Hát, ezt akár el is mondhatom – kezdte a fiú, bár mintha feszengett volna a várható reakció miatt. Már akkor is ideges volt, amikor Ronéknak számolt be a jóslatról. – A Kiválasztottságról szóló jóslat sajnos nagyon is létezik. Mindezen megpróbáltatásokat Voldemort mérte ránk, mikor gyerekkoromban megtámadott, s megküzdenem is nekem kell majd vele.

Ginny csak nézett rá.

- Nem értelek. Az világos, hogy folyton meg kell vele küzdened, hiszen állandóan rád támad és tőrbe csal, de abból amit te mondtál…

Harry megrázta a fejét, és tenyerébe fogta a lány kezét.

- Nem figyeltél. Van egy jóslat, ami még a születésem előtt hangzott el. Emiatt a jóslat miatt haltak meg a szüleim, és e szerint a jóslat szerint kell nekem megölnöm Voldemortot. Csak én vagyok rá képes, és ebben Dumbledore megingathatatlanul hisz. „Nem élhet az egyik, míg él a másik” – idézte Harry.

Ginny sápadtan nézett rá vissza, és akaratlanul is megszorította a fiú kezét.

- Hát ezért akar téged olyan elszántan megölni – mondta csendesen.

Harry lassan bólintott.

- Bár ő csupán a jóslat elejét ismeri, s így nem értheti miért nem sikerült már egy éves koromban elintéznie, viszont azóta jó párszor kerültem vele szembe, és fogtam ki rajta. Eléggé idegesíthetem a jövendölés nélkül is, már mindenképpen meg akarna ölni, még ha nem is létezne a prófécia.

Ginny feszülten nyelt egyet.

- Nem csupán azért tanulsz és edzel ilyen elszántan, hogy megvédhesd magad és harcolj ellenük, hanem hogy végezni tudj majd vele, máskülönben sosem hagyna békén, és folyton üldözne.

Harry most kissé meglepődve tekintett rá. Nem gondolta hogy a lány ilyen gyorsan átlátja majd azt, amire őt az igazgatónak kellett rávezetnie. Igazából nem rajta áll, hogy beteljesedik e a jóslat. Mivel Voldemort nem nyugszik, így elkerülhetetlen.

Így most fásultan felsóhajtott, és bólintott.

- Dumbledore szerint minden zsarnok magának teremti meg a legnagyobb ellenfelét. Vagy gyilkos lesz belőlem, vagy áldozat. De bármelyik is legyen, mindenkép be fog következni, mert nem fogok sem elmenekülni, se elbújni előle.

Ginny erre újfent átölelte, és olyan kétségbeesetten szorította magához a fiút, mintha valaki már most el akarná ragadni tőle. Tudta hogy hiába kérné rá Harryt, az nem futamodna meg. Ahhoz túl sok embert elvesztett már, és túl bátor és kitartóan eltökélt volt. És talán nem is kérné ilyenre soha.

- Még csak most kaptalak meg. Eszem ágában sincs elfogadni, hogy bármelyik percben elveszíthetlek – suttogta.

- Ó igen – válaszolta Harry miközben a lány haját simogatta. – Én is így éreztem, mikor egyfolytában figyelnem kellett rád, és meg kellett mentenem téged, mert el akartak rabolni. Így utólag már tisztán látom mennyire féltem ettől. Ennek az okát pedig most már mindketten tudjuk – tette még hozzá mosolygós hangon, hogy enyhítsen egy kicsit ezen a komor helyzeten.

Ginny felnevetett, majd elhúzódott tőle annyira, hogy a szemébe nézhessen.

- Azt a makacs fejedet! – mondta a fiúnak, azzal kicsit meglegyintette az említett testrészét. Nem is vette el a kezét, hanem ottfelejtve játszani kezdett a lágy, ébenfekete tincsekkel. Szerette megérinteni Harryt mindegy miről vagy melyik részéről volt szó. Ez nem is csoda, gondolta, hiszen olyan hosszú ideje várta már hogy megtehesse. És most végre szabadon érinthette, simogathatta – itt lejjebb csúsztatva ujjait, meg is tette arcával – nézhette.

Harry elmosolyodott, majd szorosan magához vonta a lányt. Kezét Ginny hajába túrva a tarkójára csúsztatta, és finoman maga felé húzta, míg ajkuk lágyan össze nem ért.

Hátára azonnal becézgető ujjak siklottak, miközben egyre mélyebben belemerültek egymás érzékelésébe, s testük csaknem olyan szorosan tapadt egymáshoz, mint duzzadt, forró ajkaik.

Ginny valósággal nyöszörgött a gerincén végigfutó vibrálástól, és élvezettel adta át magát Harry szájának, nyelvének és simogató kezeinek. Ám a fiú még időben rátalált józan eszére, és sóhajtva fejezte be az érzéki kényeztetést. Nem engedte ki ugyan karjaiból a lányt, de valamennyire eltávolodott tőle.

Smaragdszín szemei most mintha sokkal sötétebbek lettek volna, mikor Ginny arcára emelte őket.

- Hihetetlenül akarlak – vallotta be, s csaknem elakadt a lélegzete, ahogy a lány, vágyakozással telt tekintete az övébe fúródott. – De természetesen ez lehetetlen – tette hozzá gyorsan.

- Mármint a jelen körülmények között – egészítette ki Ginny remegő hangon. – Viszont nemsokára kiengednek innen, és ha még jól emlékszem egy hálóban alszunk.

Mindezt olyan arccal és gesztusokkal jelentette ki, hogy Harry még a gondolattól is elvörösödött. Ezt egyszerűen lehetetlen volt félreérteni.

- Ron azonnal megölne – nyögte, mert Ginny időközben végigsimított mellkasán, és combján.

- Ha csak miatta aggódsz, megígérhetem, hogy tőlem nem tudja meg – biztosította a lány huncut, ugyanakkor nagyon is felvillanyozó hangon.

Harry eltolta a kezét, majd belecsókolt Ginny nyakába, egy pillanatra megízlelve az érzékeny bőrt, aztán elhúzódott.

A lány hosszan sóhajtott, mintha csak kiengedné magából az ezidáig benntartott felgyülemlett levegőt.

- Legfőképpen miattad aggódom. Nem szűnt meg az óvatosságom és aggodalmam. Egyébként pedig Ron a legjobb barátom, következésképp nem fogok neki hazudni. Már az előbbi csók miatt is kibukott, hát még mi lenne, ha tovább mennénk?

- Csak azért „bukott ki”, mert váratlanul érte – ellenkezett azonnal Ginny. - Tudod milyen nehezen vesz észre nyilvánvaló dolgokat is. Hermione már régóta tisztában volt vele mennyire szeretném, ha komolyan vennél. Másrészről pedig, Ronnak ehhez az égvilágon semmi köze.

Harry nem ellenkezett, hiszen ő maga is megmondta barátjának, hogy a kapcsolatukban igazán csak nekik van joguk bármiről is dönteni. Ugyanakkor nem akarta elsietni a dolgokat, akármennyire is vágyta Ginnyt, és az általa okozott izgalmat és szenvedélyt.

Ezt a gondolatát végül hangosan is kimondta.

- Nem rontom el azzal, hogy elhamarkodottan cselekszünk – fejezte be.

A lány először csalódott, majd valami egészen más arckifejezéssel nézett rá.

- Mindig is tudtam, hogy te nagyon más vagy, mint a többi fiú. Ők elsőre kihasználnák a kínálkozó lehetőséget – hangjában mintha büszkeség játszott volna.

- Ha majd mindketten úgy érezzük, és készen állunk rá, akkor én sem leszek tétlen – vigyorodott el Harry, mire Ginny csilingelően, boldogan felnevetett.

Szeretlek, Harry Potter – gondolta magában, ahogy a csillogóan zöld szemekbe nézett. De hangosan nem mondta ki. Még nem merte. Egyelőre örült, hogy végre a fiú belátta, hogy nem félhet kötődni másokhoz, és szeretni őket. Tudta, hogy még korai lenne szerelmet vallania. Azt szerette volna, ha Harry is így érez majd iránta.

Addig pedig, csupán élvezi a közelségét.