//Piton szerepébe képzeljétek Alan Rickman-t. Mint a filmbeli Piton. J //

Ginny kiviharzott a nagyteremből, de alighogy csapta be maga után az ajtót, érezte, hogy szemét elöntik a könnyek, és kis patakonként elöntik az arcát. Kézfejével dühösen megtörölte, majd maga sem tudta miért, de lesétált az alagsori folyosókra. Szinte teljesen sötét volt a folyosó, néhol lógott csak egy-egy fáklya a falon. Vitte a lába, bár nem tudta, merre. Hirtelen beleütközött valakibe. Ismét megtörölte szemét, és felnézett. Egy fekete tekintetet látott az övébe fúródni, ami egy halálsápadt arcból meredt ki. Az arcot fekete haj keretezte. Festői látvány volt.
– Misssss Weasleeeeey… - kezdte Piton, hosszan elnyújtva egyes hangokat. Ginny hátrált egy lépést.
– Tanárúr – biccentett szenteskedően.
– Mit óhajt tőlem? – kérdezte Piton.
– A tanárúr jött belém… - vont vállat Ginny. – Ön mit akar?
- Én sokat! – mondta Piton. Közelebb lépett egyet, de abban a pillanatban Ginny is lépett egyet hátra.
– Azt szeretném, ha… - ismét egy lépés előre, Ginny részéről hátra.
– Ha tudna nekem adni… - lehelte a sötétbe Piton, és ismét lépett egy hosszút. Ginny is, de most már beleütközött a folyosó falába. Kezdett pánikba esni. Fejében ezer gondolat zakatolt.

Jajne ez pedofil basszameg mindjárt leteper ez a perverz zsíroshajú köcsög afenébe Harry én szerettelek téged bocsáss meg basszus itt ez a hülye fal mért nem vagyok kísértet…

- Ha tudna nekem adni… - ismételte meg Piton őrjítően lassan és nyugodtan, miközben lépett egy aprót a lány felé.
-…Egy papírzsepit – mondta a tanár, majd feltűnően szipogott egyet. És valóban, amint Ginny odatekintett, a horgas, görbe orr lukában a szokásos burjánzó szőrzet mellett valami zöldes-fehér is megcsillant. Ginny kotorászni kezdett zsebében.
– Sajnálom, nem segíthetek! – mondta, azzal alul kicsusszant a tanár elől, és a lépcső felé kezdett rohanni. Piton hagyta, hadd fusson. Gúnyosan elmosolyodott, talárja ujjával megtörölte orrát, majd visszatért lakosztályába.
Ginny megállt a földszinten és egy nagyot szippantott a friss “pitonésalagsornélküli” levegőből. Ez őrült… megőrült, mint Harry… HARRY!
Ginnynek hirtelen eszébe jutott, hogy miért is dühös. Mérgesen összevonta szemöldökét, majd határozott léptekkel felcsattogott a Dáma portréjához.
– Futóféreg – vetette oda.
– A jelszó megváltozott… - nézett fel a Dáma az újságából. Ginny odafordult hozzá, de abban a pillanatban elakadta a lélegzete… a Kövér Dáma az ő, Ginevra Molly Weasley személyes tulajdonának tekinthető Cosmopolitanjét bújja nagy beleéléssel, néha kuncogással tarkítva.
MA MINDENKI MEGŐRÜLT!!!
– És mi a jelszó? – kérdezte türelmetlenül a lány. A dáma feltekintett az újságból, majd végigmérte a lányt. – Gyere közelebb és lehelj rám!
De hülye egy jelszó… morogta Ginny magában.
– Gyere közelebb és lehelj rám – mondta csüggedten.
– Mi? – a Dáma ismét felnézett. – Jaj, dehogyis! Ezt komolyan mondtam!
- De minek menjek oda és leheljek rád? – akadékoskodott a lány. Valahogy most irtózott attól, hogy bármilyen felnőtt, kastélyban élő személyhez közelebb legyen a szokásosnál. Azonban tudta, hogy nem tudja a jelszót, így muszáj megtennie, amit a Kövér Dáma kér, különben senki sem tudja meg, hogy ő itt kint ácsorog, mit sem tudva a jelszóról, és nem is tudja, vannak-e odabent. Tehát közelebb hajolt a Dámához, és rálehelt. A portréalak bólintott.
– Nem vagy Százfűlé-főzet szagú, mehetsz – azzal felcsapódott, és Ginny végre beléphetett a klubhelyiségbe, ahol Ron és Hermione fogadták. Mérgesen végignézett rajtuk.
Már csak ez hiányzott!
Hogy ne kelljen ezzel az idegesítő személlyel (Harry-vel) sokáig egy helyiségben időznie, gyorsan elindult a hálókörlete felé, de sajnos futó lépteket kellett hallania maga mögött, így vajmi kevés eséllyel tudta megúszni a találkozást. Egy kezet érzett a vállán, ami visszarántotta. Ennek az lett a következménye, hogy mindketten a lépcső alján kötöttek ki, pár forduló gurulás után. Ginny megállapodott Harry mellkasán nagy lihegve, majd mikor észrevette, hogy hol tartózkodik, felpattant, leporolta ruháját, elsimított egy rakoncátlan és eltévedt hajfürtöt, majd szikrázó szemekkel Harry-re meredt.
– Mégis, mit akarsz? – kérdezte.
– Bocs. Szóval… mi nem járunk Hermionéval – mondta a fiú.
– Tudom – vetette oda Ginny.
– Tényleg? – derült fel Harry.
– Tudom, hogy nem jártok Hermionéval, mert Hermione Ronnal járT addig, amíg te el nem csábítottad, majd ezt akarva-akaratlanul Ron tudomására is hoztad. Szerintem nem nevezhető járásnak, amit ti csináltok. Egyikőtöket sem így ismertem meg, és ami azt illeti, elég furcsa páros vagytok, míg Hermione és Ron nagyon jól elvoltak egymással. Sok szerencsét – mondta Ginny, majd felrohant a hálóba. Végre kimondta azt, amit akart. Talán a Pitonos eset közben fogalmazódott meg a fejében a dolog.
De Harry nem fog játszadozni velem, mint valami kihasználható kiscsajjal! Az is elég furcsa, hogy Hermione engedett neki, hiszen szerették egymást Ronnal. Lehet, hogy Hermione egy számító kis bestia? Nem, ezt lehetetlen róla elképzelni. Itt valami stikli van, ez már biztos.
Így gondolkozott Ginny, és csak későn jutott el az agyáig, hogy valaki szorgalmasan veri odakint az ujjait az ajtóhoz, vagyis kopogtat.
– Igen? – kiabált ki a szobából.
– Én vagyok – felelte Ron hangja.
– Gyere… - sóhajtott Ginny, mire Ron benyitott. Látszott rajta, hogy sírt. Arca egészen fehér volt, annyira, hogy a szeplők szinte kivirítottak az arcán. Becsukta az ajtót és leült Ginny ágyára.
– Beszéltél Harry-vel? – kérdezte halkan, rekedtes hangon.
– Igen. Azt mondta, nem járnak Hermionéval. Ennyi – sóhajtotta a lány.
– Ennyi? Ez nem lehet igaz! Ezt nem gondoltam volna Harry-ről! Sőt mi több, Hermionéról sem!
– Ron! Figyelj!
- Mire?! Megcsalt a barátnőm!
Ginny sóhajtott egyet.
Ha tudnád, mit érzek én…
- Itt valami stikli van.
– Dehogy van! – dühöngött Ron.
– Gondolj már bele, te ütődött! El tudod ezt képzelni Hemrionéról? Itt van valami baki, Hermione nem csalna meg téged, és… - érvelt Ginny, de hirtelen elharapta a mondatot.
– Mit és? – nézett rá Ron.
- … és Harry is – szegte fel a fejét, felkészülve rá, hogy Ron el foga tátani száját, és bömbölni kezd: Te még mindig bele vagy esve Harry-be?!
Ron azonban elgondolkozva könyökölt rá állára.
– Igen, igazad van! Végülis Harry a legjobb barátom volt!
Szegény, szegény Ron…
- Hát… persze – nyögte Ginny. Ron felállt, majd odacsattogott az ajtóhoz, de úgy, hogy szegény padlódeszkák sírtak kínjukban, egy emelettel lejjebb pedig valaki elkezdte ütögetni a plafont.
– Megyek és beszélek a fejükkel! – Azzal kirántotta az ajtót a keretéből, kitrappolt, és bevágta az ajtót, hogy csak úgy csattant.
Ginny sóhajtott egyet, majd lekászálódott az asztalról. Felvette télikabátját, és kilépett az ajtón. Halkan bevágta maga után.