Első fejezet: A hazatérés

Ginny Potter immár harmadszor sírta magát álomba a héten. Nem tehetett róla, teljesen el volt keseredve. Nem a munkája aggasztotta. Azzal minden rendben volt. A főnöke, a mugli kapcsolatokért felelős ügyosztályon, teljesen meg volt elégedve vele. Volt egy szerető férje, aki mindent megadott neki és mindennap minden egyes percében kimutatta, hogy mennyire szereti őt.

És itt volt a probléma. Bármennyire is szerette volna, nem tudta meghálálni ezt a sok jót. Persze szerette a férjét, de azt, amire minden házaspár vágyott, nem tudta megadni. Már három éve házasok és Ginny még mindig nem esett teherbe. Kezdett eluralkodni rajta a félelem. Mi lesz, ha Harrynek előbb utóbb elfogy a türelme, és máshol fogja keresni azt, amit Ginnytől nem kap meg. Azt nem élte volna túl. Túlságosan szerette a férjét, hogy elviselje azt a csapást.

h

Ó milyen szüksége lenne most rá! Ginny mindennél jobban szerette volna, ha a férje most itt lehetne vele, de Harry jelenleg Spanyolországban tartózkodik a miniszter testőrségének tagjaként. Ezzel a problémával nem tud senkihez sem fordulni. Azon kevesek, akikben igazán megbízik, nem értenék meg igazán a bánatát. A Weasleyk közül már mindenkinek született rajta kívül gyereke. Ron és Hermione is már a második babájukat várják. Bár mindenki toleráns volt, nem tudták átérezni azt a mély bánatot, ami Ginnyt kínozta, valahányszor ránézett unokaöccseire és húgaira, vagy bármilyen más apróságra. Ginny testének minden egyes porcikájával vágyott az anyaságra, de mégsem sikerült elnyernie. Hány éjszakát sírt már át emiatt? Meg sem lehetett számolni. És Harry hiánya csak még rosszabbá tette az egészet.

Ginny becsukta a szemét és elképzelte, amint egy babakocsit tol végig a forgalmas Abszol úton. Büszkén sétál el a rosszmájúak előtt, akik úgy megkeserítették az életét. Az ábránd, ami már hetek óta kísértette, most tisztább volt, mint valaha és újból könnyeket csalt a szemébe.

h

Ó nem! Hogy lehet ennyit bénázni? Már rég hazamehetett volna az összes auror, ha nem kellene mindenkinek részletes jelentést tennie. Bár megkönnyítették a dolgukat azzal, hogy egy közös gyűlésen, szóban jelenthettek, az írásos munka helyett, mégis mindig ugyanazt végighallgatni tízszer, egy kicsit fárasztó volt. Ráadásul, mint a csapat parancsnokának, Harrynek még alá is kellett írnia a jegyzőkönyvet, hogy minden hiteles legyen. Nyavalyás hivatalnokok! Ha nem lennének, már rég otthon lehetne az ő édes kis feleségénél, akit egész idő alatt rettenetesen hiányolt.

Bár kollégái gyakran cukkolták azzal, hogy még három év házasság után is olyan, mint egy szerelmes kamasz, Harry tudta, hogy csak az irigység beszél belőlük. Az auror még mindig ugyanolyan szerelmes volt a feleségébe, mint akkor, mikor először csókolta meg a Griffendél klubhelységében 10 évvel ezelőtt. Azóta ez a szerelem túlélt háromévnyi háborút, kétévnyi küzdelmet, míg végre újra elnyerte kedvese szívét, és az utóbbi öt évet, ebből háromévnyi házasságot. És ez a szerelem most erősebben lángolt, mint bármikor. Harry alig várta már, hogy hazaérjen, és karjaiba zárhassa Ginnyt.

Esdekelve nézett Kingsleyre, hogy tegyen végre valamit, elszabadulásuk érdekében. Az öreg auror kacsintott egyet, majd határozott hangon megszólalt:

- Uraim! Nem hinném, hogy szükséges tovább húznunk az időt! Az aurorok fáradtak. Engedjük őket hazamenni. Mr. Potter aláírhatja a papírokat holnap is. Ez úgyis csak formaság!

Mindenki várakozva nézett a jegyzőre. Tökéletesen egyetértettek Kingsleyvel. Már a hátuk közepére sem kívánták ezt az egészet. Abban a pillanatban, ahogy a jegyző kelletlenül bólintott, Harry felpattant a székből és az összes többi aurort megelőzve, elsőként rohant ki a teremből.

Végigrohanva a folyosón, még jól hallotta Kingsley és a többiek jóízű kacagását. Azonban miután belépett az aulában várakozó liftbe és az ajtó becsukódott előtte, már csak szíve vad zakatolása zavarta meg a gondolatait.

h

- Itthon vagyok, édes! – kiáltotta Harry, ahogy felvágtázott a lépcsőn.

- A nappaliban vagyok – jött a halk válasz.

Harry szélvészként rontott be a szobába. Ahogy meglátta az ablaknál álldogáló Ginnyt, a férfit minden épeszű gondolata elhagyta. Három gyors lépéssel átszelte a kettejük között lévő távolságot és mielőtt feleségének lehetősége lett volna megszólalni, ajkait ajkaira tapasztotta. Az elmúlt két hét minden egyes napján erről álmodozott és most, hogy Ginny végre itt van, nem akarta elengedni. A csókja már szinte könyörtelen volt. Nem tűrt semmilyen ellenállást, nem mintha Ginny ellen akart volna állni neki. Abból, ahogy Ginny készségesen hagyta, hogy nyelvével vadul szétfeszítse ajkait, és minden egyes négyzetcentimétert felfedezzen, Harry biztosra vette, hogy kedvese ugyanúgy kívánta ezt a csókot, mint ő maga. Csak amikor kezei felesége derekáról az arcára tévedtek, vette észre, hogy könnycseppek áztatják Ginny orcáit. Ez azonnal visszarántotta a valóságba.

- Ginny! Valami baj van?

A nő ijedten nézett Harryre, mint akit valami tiltott dolgon kaptak és hátrált néhány lépést. A varázsló szíve fájdalmasan összeszorult. Az ő Ginnyje. A mindig életvidám és bátor Ginny, most úgy állt előtte, mint egy félénk kis őzike.

- Ginny. Mondd el nekem, hogy mi bánt! Látom, hogy sírtál!

- Csak a hagyma, amit a vacsorához használtam – motyogta Ginny. – Mindig megríkat!

Azonban ez alatt az idő alatt végig a földet bámulta, nem nézett Harry szemébe és a férfi rögtön tudta, felesége hazudik. Odalépett hozzá, gyöngéden felemelte a nő állát és lágyan elmosolyodott.

- Nem megy ez neked, drágám! – mondta halkan.

Ha Harry nem lett volna ilyen gyöngéd, ha nem mosolygott volna ilyen lágyan, és szemei nem csillogtak volna ilyen megértően, Ginny talán uralkodni tudott volna magán. Így azonban azon vette észre magát, hogy elkeseredetten zokog a férje karjaiban.

Harry szorosan magához ölelte a nőt. Simogatta a haját, megpróbálta vigasztalni, megnyugtató szavakat suttogott a fülébe, közben azon töprengett, mi lehetett az, ami ennyire elkeserítette szerelmét.

- Ginny, drágám! Mondd el végre, mi a baj!

- Jaj, Harry! Miért? Nekem miért nem lehet?

- Miért nem lehet mid, Ginny?

Ginny görcsösen megmarkolta Harry talárját és olyan fájdalmasan nézett rá, hogy a férfi úgy érezte, mintha a szívét kitépték volna a helyéről.

- Nekem miért nem lehet gyerekem? Miért nem vagyok még mindig terhes?

- Ó Ginny!

- Annyira, de annyira szeretnék végre egy kisbabát! Azt szeretném, ha végre bővülne a családunk, és… és végre elmondhatnám magamról, hogy… hogy… megajándékoztam egy gyerekkel a nagy Harry Pottert.

- Miket beszélsz?

- Ez suttogják a hátam mögött – motyogta Ginny. – Lehet, hogy Rita Vitrol és az újságok miattad még nem mernek nyíltan csepülni, de hallom, mit beszélnek az emberek. „Hogy lehet, hogy még mindig nem esett teherbe? Három év telt el és még mindig nem született gyerekük. Szánalmas! Ha én az ő helyében lennék, már rég megajándékoztam volna Harry Pottert egy tucat gyerekkel!”

- Ezeket mondják?

- Igen. És komolyan kezdek attól félni, hogy… hogy…

- Mitől? Mitől félsz Ginny?

Ginny lesütötte a szemét és csupán Harry mellkasának beszélt.

- Hogy el fogsz hagyni, amiért nem szülök neked gyereket.

Harry döbbenetében eltátotta a száját. Elhagyni Ginnyt? Soha! Amikor olyan volt számára, mint az oxigén? Hogyan tudná elhagyni, mikor a világot jelenti számára. Kezeibe fogta a nő arcát és felemelte a fejét.

- Hogy mondhatsz ilyen butaságot, kicsim? Soha nem tudnálak elhagyni!

- Most még ezt mondod. De mi lesz egy újabb év múlva? Mi lesz, ha még akkor se lesz gyerekünk?

- Akkor is boldogok leszünk! – válaszolta határozottan Harry és keményen Ginny szemébe nézett. – És én szeretni foglak gyerekkel vagy anélkül.

- De Harry! Azt hittem, te is szeretnél gyerekeket.

- Szeretnék is. De nem ez a legfontosabb dolog, amit tőled akarok. Egész életemben az után vágyakoztam, hogy legyen egy szerető családom, ami sohasem adatott meg nekem, egészen mostanáig. Te vagy számomra a minden! És nem számít, mit mondanak, vagy gondolnak mások. Csak azért mondanak ilyeneket, mert irigyek rád, mivel az én feleségem vagy, és mert te vagy az a nő, akit teljes szívemből szeretek. Tény, hogy nagyon szeretnék gyerekeket! De nem a boldogságunk árán! Te minden nap hazavársz engem, mellettem állsz, történjen bármi és szeretsz. Nekem csak ez számít!

Egy pillanat műve volt az egész. Ginny hirtelen megcsókolta Harryt, úgy, hogy a férfinak még a lélegzete is elakadt.

- Egy álomférj vagy, Harry! Annyira szeretlek! – suttogta könnyek között a nő. – Nem is tudod, mennyire jól esett most mindez. Már annyira hiányoztál! Ha nem jöttél volna vissza én… nem is tudom, hogy bírtam volna ki ezt az egészet. Az a sok lenéző és gúnyos tekintet… Teljesen kétségbe voltam esve! Olyan nagy szükségem lett volna az ölelésedre! És most végre itt vagy! El se hiszem!

- Pedig itt vagyok, Gin! – szorította magához újból feleségét Harry. – És nem fogom hagyni, hogy bántsanak!