Negyedik fejezet: A csábítás

Harry magányosan sétált végig a forgalmas kisváros utcáin. Este volt már és az élet csak úgy zajlott. A szórakozóhelyek zsúfolásig megteltek, az utcákon hatalmas zsivaj uralkodott, villódzó fények és hangos zeneszó. Mintha az emberek teljesen elfelejtették volna a világ gondjait, és nem tudnák, hogy valahol pár ezer kilométerrel arrébb, talán épp egy háború zajlik. Csak a szórakozás, a téboly és a szerelem érdekelte őket.

Harry is így volt ezzel. Őt sem érdekelte más, csak a szerelem. Ahogy végigsétált a főutcán, több sarkon is bájaikat pénzért kínálgató nőket látott és szeme nem egyszer megakadt egy szépségen. Hiába! Csupán hűséget fogadott, nem vakságot. De amikor megpillantott egy nőt, hirtelen azt is elfelejtette, hogyan hívják. Karcsú volt és közepes testalkatú, dús, aranybarna hajjal és hihetetlenül telt keblekkel. A cseresznyepiros ajkak még a szerzeteseket is bűnre sarkalta volna, nemhogy egy egyszerű férfit. A nő kiszúrta Harry meredt tekintetét és csábos mosollyal odalépett hozzá.

-         Szia szépségem! Csak nem egy kis társaságra vágysz?

-         Ho… hogy én? – dadogta Harry. – Nem… Dehogy!

-         Biztos? Nehogy azt mondd nekem, hogy jóllaksz csupán a látvánnyal!

-         Én…

-         Szóval félénkek vagyunk, igaz? Ez tetszik! Hogy hívnak?– hajolt oda Harryhez a nő.

-         Harry.

-         Szóval Harrynek hívnak és félénk vagy. Nem rossz! A félénk férfiak tapasztatom szerint nagyon jók az ágyban!

-         Kisasszony! – próbálta elővenni aurori stílusát a férfi. – Nem hinném, hogy…

Nem jutott tovább, mert a nő egyik lábát a férfi lába közé helyezte és közben érzékien végigsimított a kezével az arcán. Harry felszisszent. A vér elkezdett lüktetni az ereiben és csodálkozott, hogy rajta kívül más nem hallotta, milyen eszeveszett tempóban dobog a szíve.

-         Mit nem hinnél, szépségem?

-         Én…

A nő keze elkezdett játszadozni a férfi övével, majd egy hirtelen mozdulattal megragadta azt a helyet, ahol Harry nadrágja már kezdett elég szűk lenni. A férfi felnyögött.

-         Kérem! Nekem feleségem van! – nyöszörögte.

-         Ugyan! – suttogta érzékien a nő. – Nem tudod, hányan mondják ezt nekem! De utána egyik sem tanúsít megbánást! Elégedetten távoznak, és utána el is felejtenek. De együtt töltöttünk pár kellemes órát és ez semmiképpen sem rossz dolog.

-         Nem csalom meg a feleségem!

-         Süket duma! Te sosem vágytál még arra, hogy valamilyen tiltott dolgot csinálj? – Odahajolt Harryhez és megharapdálta a fülcimpáját. A férfi lehunyta a szemeit. – Gyere! Ígérem, nem kerül sokba, és nem fogod megbánni.

-         Még a nevedet sem tudom! – tért észhez egy pillanatra Harry.

-         Juliet vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek! – És megcsókolta a férfit. Harry szinte azonnal visszacsókolta. A vágy eluralkodtak rajta. Erősen megragadta a nőt és magához húzta. – Na! Mégsem vagyunk olyan félénkek?

-         Mennyi?

-         Attól függ, mit szeretnél – válaszolta kacéran a nő.

-         Mindent – tört elő Harryből.

Szeretette Ginnyt. Tényleg szerette. Mindent megkapott tőle, amire egy férj csak vágyhat. De ez a nő itt, teljesen más volt. Hihetetlen hatással volt rá. Úgy forrott a vére, ahogy már hosszú évek óta nem. Hiába próbált felesége iránt érzett szerelmébe kapaszkodni, a teste elárulta és nem tudott parancsolni vágyainak.

-         Mindent, amit csak kínálni tudsz!

-         Ó az általában nem olcsó! De… - tette hozzá kacéran – mivel te tetszel nekem, megszámítom 100 dolcsiért. Áll az alku? – kérdezte és újból végigsimított Harry arcán.

-         Áll – nyögte újból Harry és megragadta a nő mindkét karját, majd lejebb irányította a mellkasára.

Juliet felvonta a szemöldökét, mikor Harry magához vonta.

-         Tudtam én, hogy a félénkekkel vigyázni kell! – jegyezte meg nevetve, majd előrehajolt, hogy megcsókolja Harryt.

Harry szinte azonnal visszacsókolta, könyörtelenül szétfeszítve a nyelvével Juliet ajkait. Ez volt az első pillanat, amikor a nő nyögött fel a gyönyörűségtől. Karjait Harry nyaka köré fonta és elmélyítette a csókot. Már ha lehetett ezen még mit mélyíteni. Testük olyan szorosan simult egymáshoz, hogy Harry szinte nem is érezte a még köztük lévő ruhákat.

-         Ginny! – suttogta. – Ginny!

-         Most ne gondolj a feleségedre, Harry! Mert tőlem most olyat kapsz, amit egy életre nem fogsz elfelejteni! Akarsz egy olyan erotikus élményben részesülni, amit sosem felejtesz el?

Harry válasza csupán egy gyenge sóhaj volt, de Julietnek ez is elég volt. Megragadta a férfi kezét és vonszolni kezdte egy bungaló felé. Harry engedelmesen követte. Tudta, hogy elvesztette a csatát és mai éjszakát nem Ginny karjaiban fogja tölteni.

h

Harry olyan kielégüléssel nyúlt végig a párnákon, amit már nagyon rég nem érzett. Ekkora szenvedéllyel még sosem ajándékozta meg egyetlen nő sem. Jóleső fáradtság uralkodott el rajta és lehunyta a szemét. Egy női ujj simított végig a mellkasán. Harry elmosolyodott.

-         Mi az? – kérdezte a férfi.

-         Csak szeretném tudni, hogy nem vagy-e szomjas?

-         Ó nem! Én most csak egy kis alvásra vágyom.

-         Mi van Harry? Csak nem elfáradtál?

-         Hmm.

-         Harry! Hozzád beszélek!

A férfi kinyitotta a szemét és ránézett a mellette fekvő barnahajú nőre.

-         Ginny! Nem vennéd le most már ezt a parókát? Sokkal inkább tetszel vörös hajjal.

-         Tényleg? – mosolyodott el hamiskásan Ginny és levette a parókát. – És vajon miért?

-         Mert a Potterekhez a vörös hajú nők illenek!

Ginny előrehajolt és lágyan megcsókolta férjét.

-         És ez mióta van így?

-         Ősidők óta – válaszolta Harry. – Már az üknagyapám is vörös hajú nőt választott. Nem csodálkoznék, ha majdan a mi fiunk is egy helyes kis vörös lányt venne feleségül.

Ginny arcáról azonnal lehervadt a mosoly. Elhúzódott Harrytől és az oldalára fordult, a hátát mutatva a férfinek. Harrynek nem tartott sokáig rájönni, hogy a felesége sír.

-         Jaj, kicsim! Ne kezd el újra! Azt hittem ezt már megbeszéltük! – mondta a kelleténél egy kicsit keményebb hangon.

-         Igen. De nem tehetek róla, Harry!

-         Ha folyton csak ezen rágod magad, sosem fogsz tudni eléggé ellazulni ahhoz, hogy elérd azt, amit akarsz. Abba kellene hagynod!

-         Azt hiszed, olyan könnyű? – emelte meg a hangját most már Ginny is és felült az ágyon. – Hiába próbálkozom, valahányszor meglátok egy anyát a kisgyerekével, elszorul a szívem. Az jut az eszembe, hogy vajon mit vétettem, amiért nekem nem születhet gyermekem? Nem is tudom, te hogy tudod ezt ilyen könnyen elviselni?

-         Te komolyan azt hiszed, hogy ennyire érzéketlen tudok lenni? Világ életemben arra vágytam, hogy legyen egy szerető családom! Azt akartam, hogy a sok szenvedés után, boldogság vegyen körül. Amikor végre feleségül vehettelek téged, hirtelen úgy éreztem, az összes álmom valóra vált. Csak egy valami hiányzott és ez egy kisbaba volt. Mindennél jobban vágytam egy gyerekre. Most is mindennél jobban vágyok rá. – Harry arcán hosszú ideje, először gördült le, egy könnycsepp. – Ha tudni akarod, egy kislányra vágyom leginkább. Egy olyan kislányra, aki a te vörös hajadat örökli és az én szememet. Aki majd az édesanyámra emlékeztet, akit sosem ismertem igazán. Ne hogy azt hidd, hogy csak te szenvedsz! Minden egyes nap, mikor hallom a pletykákat, olvasom az újságokat és látom a te könnyeidet, úgy érzem, a lelkemből tépnek ki egy darabot. De mindig is úgy gondoltam, hogy nem szabad kimutatnom a fájdalmamat, a te érdekedben! Hogy neked legyen kibe kapaszkodnod!

-         Harry! – Ginny letörölte a férfi arcáról a könnyeket. – Miért tetted ezt? Elmondhattad volna! Sosem gondoltam, hogy ez téged is ennyire bánt! Miért kell mindig magadba fojtanod a bánatodat? Mindig is ezt tetted, de sosem értettem, miért?

-         Én csak azt szeretném, hogy te boldog légy, Ginny!

-         Kicsim! – suttogta a vörös hajú szépség. – Én boldog vagyok! De csakis veled!

-         Ez igazán jól esik! – mosolyodott el Harry. – Kár, hogy már vége van ennek a két hétnek! Holnap haza kell mennünk.

-         Igen! De ez nem változtat semmin, igaz?

-         Igaz.

Azzal újból megcsókolták egymást. Erre a pár órára még elfelejtették a sok munkát és intrikát, ami Angliában várta őket és csak az egymás iránt érzett szerelmük számított.