Epilógus

8 és fél hónappal később, karácsony első napja

Harry és Ginny szorosan összebújva ültek a kanapén és nézték, amint egy apró vöröshajú baba ficánkol Mrs. Weasley ölében.

-         Igazán eleven csöppség. Hogy bírjátok az éjszakákat?

-         Hát! Azt leszámítva, hogy kevesebbet alszunk, egész jól – jegyezte meg Harry. – Szerencsére Dobby sokat segít.

-         Megint elkapta! – kiáltott fel Ron, aki épp akkor húzta ki az ujját egy pöttöm, fekete hajú kisfiú apró markából. – Ebből a fiúból egyszer fogó lesz Harry, az tuti!

-         Akcióba lendült a nagybácsi – suttogta Harry fülébe Ginny.

-         Hagyd csak drágám! Csak nagyon szereti az ikreket.

Merthogy Harrynek és Ginnynek ikrei születtek alig egy hónappal ezelőtt. Egész Anglia ezt várta. A Reggeli Próféta már hetekkel ezelőtt versenyt rendezett olvasói között, hogy mi lehet a legszebb név a babáknak.

Harry és Ginny azonban rá se hederítettek a győztes nevekre. Ők már rég tudták, hogy fogják elnevezni a gyerekeiket.

-         Hope és Jonathan. Igazán jó lett a névválasztás. Kinek az ötlete volt? – kérdezte Hermione.

-         Amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek és az egyik lány, a másik fiú nagyon boldogok voltunk, mert így mindkettőnk kívánsága teljesült. Igaz-e drágám?

Harry nevetve ölelte magához feleségét és bólogatott.

-         Valóban. Én kezdettől fogva egy kislányra vágytam, pont ilyenre, mint Hope. Ő a mi kis reményünk. Jonathan pedig egy igazi plusz ajándék volt, hiszen róla csak később szereztünk tudomást. Ezért állt elő végül is Ginny ezzel a névvel, mert azt jelenti: Isten ajándéka.

-         Jonathan annyira hasonlít rád, Harry drágám. Le se tagadhatnád, hogy a te fiad!

-         Büszke is vagyok rá, Molly! De el kell ismerned, hogy az én kicsi Hopeom egy igazi angyal! Ugye, hercegnőm?

Harry odasétált Mrs. Weasleyhez és a karjaiba kapta a kislányt. Hope gurgulázó nevetést hallatott, olyat, amire csak a babák képesek. Aztán gondolt egyet és apró kezeivel Harry szemüvege után nyúlt.

-         Nana hercegnőm! Megbeszéltük, hogy apa szemüvegét nem piszkáljuk!

-         Da… daaa – nevette a kislány.

-         Úgy bizony!

Miközben Harry és Hope megnézték, hogyan játszik Ron a kis Jonathannal, Ginny odaült az anyja mellé.

-         Hope kimondottan papás lány. Imádja Harryt – mosolyogta a nő. – És mi tagadás Harry is imádja őt. Persze Jonathant is szereti, de valahogy Hope mégis elsőbbséget élvez. Csodálom, hogy Jonathan eddig nem lett féltékeny.

-         Nem kell ezen meglepődni kislányom! – simogatta meg Ginny karját Mrs. Weasley. – Harry már hosszú évek óta vágyott egy kislányra. Mellesleg van egy mondás, miszerint egy apának a legnagyobb szerelme a lánya. És Harryre ez különösen igaz.

Ahogy Ginny Potter nézte Harryt, amint Hopepal éppen a karácsonyfa égőit csodálják elismerte, hogy Mollynak igaza van. Azonban azt a szeretet is látta, amivel férje Jonathanra nézett. És ez volt az a pillanat, amikor Ginny tudta, Hope és Jonathan csak a kezdet.

h

Aznap este, miután lefektették az ikreket, Harry csöndben lesétált a nappaliba, ahol a karácsonyfa állt. Döbbenten látta, hogy Ginny ott ül a tövében és egy vékony csomagot szorongat.

-         Hogyhogy még nem alszol, drágám? – kérdezte.

-         Csak szerettem volna még ezt odaadni neked!

-         Egy megkésett karácsonyi ajándék?

-         Úgy is mondhatjuk – mosolyogta huncutul a nő.

Harry letépte a papírost, ami alatt egy szép, bőrkötéses könyv lapult. Miután elolvasta a címet értetlenül nézett a feleségére.

-         Shakespeare. Szonettek?

-         Megjelöltem egyet. Szeretném, ha elolvasnád!

Harry engedelmesen szétnyitotta a könyvet a megjelölt helyen. A 116. szonett be volt karikázva.

Nem igaz: - hű lelkek násza nem ismer

Akadályt! Szerelem a szerelem,

Amely hőfokot más hőfok szerint nyer

Vagy ár-apályt játszik készségesen?

Ó, nem; az örök fárosz maga ő,

Nézi a vihart, s nem ing semmi vészben;

Minden vándor hajók csillaga ő,

Magasságát mérhetik, erejét nem.

A szerelem nem az Idő bolondja,

Bár romlás rabja arc és rózsa-ajk,

Szerelmet nem merít ki hét vagy óra,

Ítéletnapig szilárdan kitart.

Ha tévedek, s én is hűtlen leszek,

Sose írtam s szív sose szeretett.

-         Ítéletnapig szilárdan kitart? – kérdezte elérzékenyülten Harry.

-         Ítéletnapig – felelte Ginny és megcsókolta férjét. – Ahogy a mi szerelmünk is ki fog tartani. Mert erős és legyőzhetetlen. Hiszen kiálltuk a próbát.

-         Szeretlek, Ginny Potter!

-         Szeretlek, Harry Potter!

Ítéletnapig… Ámen.

Vége