17. Szenvedély

Pár nappal később Ron és Hermione azzal állított be, hogy Ginnyt megint megpróbálták elhurcolni. Úgy gondolták ez amiatt lehet, hogy kihasználták az ő jelenlétének hiányát. A lány bár maga is lejött hozzá látogatóba, ezt valahogy elfelejtette megemlíteni.

Harry egy szót sem szólt, csak felállt az ágyról, és egyenesen a gyógyító irodája felé tartott. Barátai összenéztek, majd gyorsan követték. Harry bekopogtatott, majd mikor kiszóltak hogy szabad, határozottan belépett.

- Madam Pomfrey, szeretném elhagyni a gyengélkedőt – jelentette ki egyszerűen.

A nő furcsán nézett rá, hiszen alig öt perce adta be a szokásos bájitalait a fiúnak, s akkor egy szóval sem említett semmi ilyesmit.

- Sajnálom Mr. Potter, még két napja van hátra – mondta válaszul.

- Nem. Én már ma szeretnék elmenni – vágta rá Harry határozottan.

- Ezt nem engedhetem – rázta meg a fejét Madam Pomfrey. – Nem kockáztathatjuk a felépülését, emellett az igazgatóúr sem hagyta jóvá.

Harry nem esett kétségbe.

- Ha csak az kell, hát hívja le kérem.

A gyógyító most már kissé ingerülten tekintett rá.

- Az igazgatóúrnak bizonyára más dolga is van Mr. Potter – mondta rosszallóan.

- Azért csak szóljon neki, kérem – makacskodott a fiú, és arckifejezése egyértelművé tette, hogy nem mozdul, amíg nem beszélhet Dumbledoreval.

Madam Pomfrey felsóhajtott, de végül jobb ötlete nem lévén, megadta magát.

Ron és Hermione aggódva néztek barátjukra.

- Biztos hogy ez jó ötlet, Harry? – kérdezte Hermione csendesen.

- Tényleg haver. Rendesen össze kéne magad szedned, mi addig figyelünk Ginnyre – szólt közbe Ron is.

A zöld szemek már-már bántóan éles tekintete feléjük vágott.

- Nincs már az égvilágon semmi bajom, csak a bájitalokat kell szednem. Sokkal jobban érezném magam a toronyban, főleg, ha ezzel megakadályozhatom a Ginny elleni támadásokat is – felelte Harry, majd miután Madam Pomfrey odamorogta neki, hogy az igazgató mindjárt itt lesz, visszasétáltak a betegágyához.

Nem teketóriázott, hanem a paraván mögött neki is látott átöltözni, megszabadulva végre a hosszú napok óta állandó viseletétől, a pizsamától.

Hermione bizonytalanul a kezét tördelte, Ron pedig vállat vonva leült addig az ágy szélére. Pár perccel később, mikor immár Harry szokásos hétköznapi ruháiban ücsörgött, megérkezett Dumbledore.

Kék szemeivel kérdőn nézett a fiúra, aki nem is várta meg, míg bármit is szóvá tesz.

- Igazgatóúr, szeretném elhagyni a gyengélkedőt. Már jól érzem magam, így semmi értelme itt fetrengenem. A barátaimnak nagyobb szüksége lenne rám – mondta teketóriázás nélkül.

- Gondolom a Ms. Weasleyt ért támadásra célzol – fürkészte az arcát az idős mágus.

- Igen, arra – bólintott Harry.

- Madam Pomfrey veled ellentétben nincs róla meggyőződve, hogy valóban kikerülhetnél a felügyelete alól.

A fiú erre csak legyintett.

- Ugyan, ha rajta múlna még egy hétig biztos benntartana – mondta.

Dumbledore erre finoman elmosolyodott. Harry sajnos valóban törzsvendégnek számított a gyengélkedőn.

- Nos, kétségkívül Ms. Weasley jól választott, mert úgy tűnik csak a te jelenléted gátolta meg eddig, hogy fényes nappal is próbálkozzanak. Vélhetően a kisasszonyra pályázók valóban tartanak tőled – gondolkodott el komolyabban. - És sajnálatomra ismét egérutat nyertek, így a visszatérted nem is lenne túlzottan ellenemre, de… - nézett félhold szemüvege mögül áthatóan Harryre. – Csakis abban az esetben, ha tökéletes az egészségi állapotod.

- Már csak a bájitalokat kell szednem. Azon kívül semmi bajom. Fájdalmaim sincsenek, szeretnék visszatérni a toronyba – válaszolta azonnal a fiú.

Az igazgató hosszan vizsgálgatta, majd halk sóhajjal bólintott.

- Rendben van, Harry. Amint megbeszéltük Madam Pomfreyel, hogy milyen gyógyitalok szedésére van még szükséged, visszatérhetsz a barátaiddal.

Harry elmosolyodott.

- Nagyon köszönöm, uram.

- De légy nagyon óvatos – figyelmeztette Dumbledore, majd intett, hogy kövesse. – Gyere hát, ez nem lesz egyszerű – mondta a gyógyító várható tiltakozására utalva.

Tényleg nem volt egyszerű menet, de végül kiszabadult a gyengélkedőről, miután megígérte, hogy az elkövetkezendő két nap délutánján lejön, hogy megigya a kiutalt bájitalokat. Illedelmesen, és hálásan elköszöntek Dumbledoretól, majd megkezdték útjukat a Griffendél torony felé.

- Ginny nagyot fog nézni – vigyorgott Ron, aki maga is örült, hogy barátja újból visszatérhet.

Erre Harry szúrósan ránézett.

- Ugye még véletlenül sem kóborol semerre egyedül? Van vele valaki.

- Még jó hogy! – háborgott Ron. – A hálókörletben van, és megmondtam neki, hogy nem mozdulhat el onnan nélkülünk.

- Hát nem arról híres, hogy szót fogadjon neked, - sóhajtott fel a fekete hajú fiú - de remélem ezúttal hallgatott rád.

Erre Hermione is csatlakozott a beszélgetéshez.

- Persze Harry, ne aggódj – nyugtatta.

- Így is mérges vagyok, amiért nem is említette a dolgot, pedig ma már volt lent nálam – folytatta Harry.

Mielőtt órára ment volna, egy csapat barátnője elkísérte Ginnyt látogatóba. Elég idegesítő volt a somolygásuk, pedig nem tudhatnak róluk, mert megbeszélték a lánnyal, hogy még várnak azzal, hogy napvilágra kerüljön a kapcsolatuk.

Harry szerette volna, ha minél később jutna a dolog Voldemort fülébe, ezzel is megkímélve Ginnyt attól, hogy még nagyobb bajba sodorja.

És bár a lány legszívesebben kikiáltotta volna ebéd közben a nagyteremben a boldogságát, természetesen belement a dologba. Tisztában volt vele Harry mennyire aggódik emiatt, és neki bőven elég volt, ha csak Ron és Hermione tudnak róluk, hiszen úgyis csak az a fontos, hogy végre együtt vannak.

- Biztos azt gondolta, hogy csak magadat hibáztatnád, amiért nem voltál ott, mert a gyengélkedőn feküdtél – válaszolta Hermione olyan hangon, mintha ez az ő fejében is megfordult volna.

- Valóban nem örülök, hogy nem lehettem ott, amikor megtámadták – bólintott Harry. – Ideje lenne elkapni azokat a szemeteket.

Ron egyetértően morrant.

- Csak körül kell néznünk a Mardekárban.

Hermione felsóhajtott.

- Ugyan Ron. Nem lehet általánosítani. Bármilyen meglepő is ez a számodra, még tőlük sem törekszik mindenki arra, hogy halálfaló legyen.

- Hja! Mondj egy példát! – vágott vissza a vörös hajú fiú.

Harrynek kezdett az a sanda gyanúja támadni, hogy ha nem lép közbe, barátai már megint egymásnak fognak esni. Hermione már vette a levegőt hogy válaszoljon, de Harry gyorsan közbevágott.

- Nézd Ron, nem vádolhatunk meg mindenkit. De biztos lehetsz benne, hogy ha mernek még próbálkozni, a lehető legfelkészültebben várom majd, és mindenképpen elkapom őket.

Ron rábólintott.

- Ha valaki, akkor te képes is leszel rá.

Közben felértek a klubhelységbe, ahol kitörő örömmel fogadták az újra köztük lévő fiút. Harry gyorsan körbenézett, tekintetével Ginnyt kutatva, de nem látta sehol. Miközben igyekezett lerázni a többieket, magában arra gondolt, hogy melegen ajánlja a lánynak, hogy csupán a hálóban legyen, és nem volt olyan felelőtlen, hogy elmászkáljon, mikor világosan a lelkére kötötték, hogy maradjon veszteg.

Miután pár perc múlva elszabadult, és mindenki biztosította róla mennyire örülnek, hogy már felépült, végre elindulhatott a szobájuk felé a lépcsőn.

Mikor benyitott az ajtón, megnyugodva látta, hogy Ginny az ágyán hasal, és egy vaskos könyvet olvasgat éppen. Halkan kattant mögötte a zár, majd közelebb lépve némán figyelte a lányt.

Ginny csak pár perccel később vette észre, amikor felpillantott, mert egy jegyzetet keresett a kis éjjeliszekrényen. Szemei elkerekedtek, majd arca azonnal felderült, és kissé hitetlenkedve pattant fel az ágyról, hogy üdvözölje Harryt.

- Harry! – indult el felé. - Miért nem szóltál hogy itt vagy? És egyáltalán hogy kerülsz ide?

A fiú azonban elutasítóan keresztbe fonta a karját a mellkasán.

- Miért nem mondtad el? – kérdezte.

Ginny megtorpant, és egy pillanatig értetlenül állt, majd láthatóan rájött mit akar tudni Harry. Aztán ahelyett hogy magyarázkodásba kezdett volna, elmosolyodott.

- Ezért jöttél el hamarabb igaz? Csak azért vagy itt.

Harry felmordult.

- Persze hogy azért! Hányszor mondjam még el, hogy baromira nem szeretném, ha Voldemort kezébe kerülnél?! – majd higgadtabban folytatta. – Madam Pomfrey nem díjazta az ötletet, de Dumbledoreval megbeszéltem, így nem volt sok választása.

Ginny változatlanul, melegen mosolygott az előtte álló fiúra, ami láthatóan zavarba hozta Harryt. Nem pont ilyen reakcióra számított a számonkérése után.

- Ha tudtam volna, hogy azzal, ha értesülsz róla már a vártnál előbb a közelemben tudhatlak, már tegnap éjszaka lelopództam volna, hogy elmondjam.

A fiú erre felsóhajtott.

- Ginny ez nem játék. Nem hiába kértelek arra is, hogy ne nagyon mondjuk el a többieknek, mi van köztünk. Ha lehet, nem adnék egy újabb fegyvert Voldemort kezébe ellenem.

A lány bólintott, és közelebb ment.

- Tudom, Harry. De csak aggódtál volna, és tudom mennyire idegesít a tétlenség, ahogy ott fekszel a gyengélkedőn – majd megint rámosolygott a fiúra. – Nagyon jól esik, hogy most itt vagy.

Harry megvonta a vállát.

- Már csak a gyógyitalokat kell szednem, a lelkemre is van kötve, hogy még két napig menjek le miattuk. Semmi értelme nem lett volna, ha még maradok.

Majd végre felengedve egy kicsit, odasétált Ginnyhez, és szorosan magához húzta.

- Legközelebb nem menekül egyik sem – morogta eltökélten, és a lánynak nem kellett magyarázni kire gondol.

Belesimult az erős karokba, ahol mindig annyira biztonságban érezte magát, és arra gondolt, hogy soha többé nem is akar innen elmozdulni. Sokat jelentett neki, hogy miután Harry értesült a támadásról, mindent bevetett, hogy vele lehessen, hogy vigyázhasson rá.

A fiú végigsimított a hátán, majd annyira elhúzódva, hogy hozzáférhessen, lágyan ráhajolt a szájára.

- Igaz, hogy én sem vagyok életbiztosítás, főként mert nem lehetek veled a nap minden pillanatában – szólalt meg, miután elengedte. - Bár azt hiszem, mostantól talán megpróbálhatnám – tette hozzá huncutul.

Ginny boldogan felnevetett.

- Én egy szóval sem panaszkodnék – felelte, azzal ujjait a fekete tincsekbe fúrta ily módon magához húzva a fiú fejét, ezúttal ő kezdeményezve a csókot.

Harry viszonozta, és egyre közelebb húzta, s szorosabban ölelte magához a lányt, mígnem egész testükkel egymáshoz nem simultak. Ginny rálépett a fiú lábfejére, hogy tökéletesen érezhessék egymást, s ezzel kissé leküzdje a magasságbeli különbséget.

Ennek persze az volt a veszélye, hogy egy apró egyensúlyvesztéstől is azonnal egymáson kössenek ki. Egyre lázasabban ölelték a másikat, Ginny a kezével még mindig Harry hajában játszott, bele-belemarkolva a tincsekbe. Csókjuk egyre szenvedélyesebbé vált, ahogy nyelvük a másikét kereste

Harry kezei végigfutottak oldalán és hátán, jóleső sóhajokat kiválta a lányból, amit még összetapadt ajkaik ellenére is érzékelt a fiú. Ezzel saját vágya is mind nagyobb lett, hát még mikor Ginny enyhén remegő tenyere végigfutott mellkasán, majd a derekához érve kihúzva az ingjét a nadrágjából, bekíváncsiskodott a ruha alá.

A lány mozdulata megbontotta eddigi egyensúlyukat, mire a legközelebbi ágyra dőlve kötöttek ki. Nem zavartatták magukat. Ginny ráfeküdt a fiúra, ujjaival immár szabadon simogatva annak feszes hasát és mellkasát. Izgalma csak nőtt, ahogy Harry meleg bőrét immár szabadon érinthette.

Légzésük egyre gyorsabbá vált, ahogy egy pillanatra megszakították a csókjukat, hogy Ginny halkan felnyögjön, amikor Harry egyik keze felhajtva szoknyáját, végigsimított meztelen combján.

A fiú látva a hatást el sem vette a kezét, majd Ginny szája helyett ezúttal nyakát kezdte el csókolgatni, ezzel újabb sóhajokat kiváltva partneréből. A lány türelmetlenül gombolta a Harryn lévő inget. Már nem volt neki elég, ha csak pusztán benyúlhat alá. Látni akarta meztelen felsőtesttel, érinteni akarta mindenhol.

Ekkor egyre erősödő hangokat hallottak a folyosóról, alighanem a lányok tartottak felfelé szobáikhoz, hogy a vacsora előtt lepakolják feleslegessé vált felszerelésüket. Harry megdermedt egy pillanatra, mint aki rájött, hogy külvilág is létezik, majd abbahagyta ajkai izgató játékát, és kezével is inkább Ginny arcát fogta közre.

A nagy barna, vágyakozással telített szemek belefúródtak az övébe.

- Ne mondd, hogy abba akarod hagyni! – nyögte elfullóan a lány.

- Dehogy akarom – válaszolta rekedt zihálással Harry. – De muszáj lesz. Hermione bármikor itt lehet, hogy lehívjon, mert velünk együtt akarnak menni vacsorázni.

- Hát ne akarjanak – vágta rá Ginny, és hevesen megcsókolta a fiút.

Harry képtelen lévén ellenállni, jó ideig viszonozta, és engedett az izgalmas bizsergésnek. Ám amint odakint becsapódott egy ajtó, ismét elszakadt a lánytól.

- Jaj, Ginny – súgta, azzal felült a lánnyal együtt az ágy szélére, és szorosan magához vonta az ölében ülő Ginnyt.

Hogy lecsillapítsa magát, lassan, mélyen lélegzett. A lány olyan csalódottan sóhajtott a fülébe, hogy ezt hallva szinte fájdalmasan nyögött fel.

- Életemben nem kívántam, vágytam és akartam még így semmit. Mindezt így együtt – mondta halkan Harry.

Ginny felemelte a fejét, hogy belenézhessen a most szinte természetellenesen csillogó smaragd szemekbe.

- El sem tudod képzelni mennyire értem, hogy miről beszélsz – súgta még mindig annyi szenvedéllyel a hangjában, hogy a fiúnak igen komoly erőfeszítésébe került, hogy ne dőljön vissza az ágyba, és semmivel sem törődve ott folytassa, ahol abbahagyták.

Ginny észrevette a szemében villanó tüzet, ezért ismét tejesen odahúzódott Harryhez. Tisztán érezte a fiún végigfutó borzongást, amikor a melleit odaszorította a mellkasához, ahogy szorosan átölelte. Harry hangosan felnyögött.

- Miért kínzol? – kérdezte alig hallhatóan.

Ginny teljesen a szájára hajolt, de nem csókolta meg. Ajkai minden egyes szavánál finoman érintették szerelmét.

- Nem kínozlak, drágám. Csupán ösztönözlek – suttogta.

Harry már szinte nyöszörgött a vágytól, s végül nem is bírta tovább. Hevesen beletúrt a lány hajába, és magához húzva megcsókolta. Nyelvével azonnal bekíváncsiskodott Ginny szájába, majd átkarolva őt megfordította, és az ágyon a hátára fektetve fölé hajolt.

Kezével végigsimított a nyakától indulva a karján, oldalán, majd megállapodott a melleinél, mire a lány szinte felkiáltott az élvezettől, és teljesen átadta magát a fiúnak.

Ginny végre kigombolta azt az átkozott inget, és mindkét kezét végigsimította Harry szabaddá váló mellkasán. A fiú szenvedélyesen merült el ismét az ajkait csókolva a lányban, amikor hangos kopogatást hallottak az ajtajukon.

Harry megdermedt, majd egy óriási sóhaj kíséretében legördült a csaknem sírva fakadó Ginnyről, és mellé feküdt az ágyon.

Mindketten sűrűn, zihálva vették a levegőt, így komoly erőfeszítésébe került, hogy kiszóljon.

- Ki az?

- Hermione – érkezett a felelet. – Mennénk vacsorázni, jöttök?

- Persze, várjatok meg lent, rögtön megyünk – tápászkodott fel az ágyról a fiú.

- Rendben – mondta Hermione, azzal elindult lefelé a klubhelységbe.

Ginny még mindig a takarón feküdt, kipirult arccal, és Harry borzasztóan gyönyörűnek látta. Ismét fájdalmasan sóhajtott, majd odalépett mellé, és a kezét nyújtotta.

- Gyere kicsim, jelenésünk van.

A lány elmosolyodott. A fiú most éppen úgy nevezte, mint éve elején, amikor játszottak, hogy lerázza magáról azt a hollóhátas libát. Akkor mennyire szerette volna, ha Harry egyszer komolyan így hívná.

Belekapaszkodott a felkínált erős kézbe, ami könnyedén fel is húzta az ágyról. A fiú figyelmesen lesimítgatta a szoknyáját, Ginny pedig nekilátott, hogy visszagombolja a nyitott inget, még utoljára gyengéden végigsimítva Harry mellkasán.

- Nem gondoltam volna, hogy egyszer fordítva is megteszem majd ezt. Ráadásul ilyen gyorsan – utalt rá mennyire nincs ínyére, hogy a fiútól alig megszabadított ruhadarabot, most éppen ő adja rá vissza.

Harry kedvesen ránevetett.

- Egyébként sem lett volna jó vége, ha elhamarkodjuk. Hiszen még csak négy napja vagy a barátnőm – mondta.

Ginny ránézett.

- Az lehet. De már hat éve várok erre.

Harry ezt hallva összeráncolta a homlokát, és úgy nézett ki, mint aki nagyon elgondolkodott valamin. Mikor megszólalt hangja komoly volt.

- Ezt majd még megbeszéljük. De most menjünk, mert Ronék várnak.

Amíg ki nem léptek a szobából, kézen fogva vezette a lányt, de amint más is megláthatta volna őket, ismét csupán úgy viselkedett vele, mint a barátjával.