18. Párbajok

Vidáman telt el a vacsora, majd sokáig ücsörögtek a klubhelységben beszélgetve. Természetesen szóba került a kimaradt DS edzés, ami nagy csalódottsággal töltötte el a más házakból való diákokat is. Nem csoda hát, ha a tagok sürgetésére Harry másnap délutánra beiktatott egyet. Erre persze mindenki izgatott lett, hiszen jól emlékeztek még, mit ígért be Harry a legközelebbi foglalkozásra.

Ginny és Hermione azonban kissé aggódva kérdezték a fiút, nem lesz e baj belőle, ha hivatalosan még a gyengélkedőn kéne lennie, erre ő tart egy kimerítő edzést. Mire a fiú csak elvigyorodott.

- Nem nekem lesz kimerítő.

A társaság erre felnevetett, és vidáman ecsetelték ki-kit fog a földbe döngölni a párbaj alkalmával.

Természetesen Harry nem számolt vele, hogy hirtelen szabadulása Madam Pomfrey-től azzal jár, hogy a holnapi órákra neki is be kell mennie. Ezt persze mindenféle felkészültség és házi feladat nélkül. Ám amint megnézte, milyen tantárgyakra számíthat, csupán megvonta a vállát, jelezve, hogy ezzel nem lesz gond.

Átváltoztatástanból, bűbájtanból és sötét varázslatok kivédéséből messze az osztálytársai előtt járt, így tanárai nem kérhetnek tőle teljesíthetetlent.

Jókedvűen élvezte hát barátai társaságát, akik közül Ron és Hermione az utóbbi napokban különösen vidámnak és felszabadultnak tűntek, hiszen jól tudták, hogy egy újabb horcruxnak van vége, amivel közelebb kerültek a végső győzelemhez.

Végül már csaknem éjfél volt, mire felkerültek a szobájukba. Harry csak most vette észre mennyire kifárasztotta magát, a gyengélkedőn szokotthoz képest. Vagy csupán Pomfrey aggodalmai nem voltak alaptalanok, és ráfér még, ha jobban odafigyel magára.

Ginny látta a fiún, hogy nincs még teljesen rendben, így azt javasolta, feküdjenek is le pihenni, hiszen holnap még DS is lesz.

Harry nem ellenkezett. Küldött pár védelmi és záró varázslatot az ajtóra, ugyanis nem értékelte volna, ha rájuk törnek az éjszaka közepén.

Miután végzett, készülődni kezdett a lefekvéshez, de látva a lány bizonytalankodását, s megértette belőle, hogy mindettől függetlenül Ginny szívesen lenne a közelében, pálcájával hanyagul az ágyára intett, ami erre kiszélesedett, kényelmes fekhelyet biztosítva mindkettejük számára.

Ginny egy kicsit meglepődve, de nagyon hálásan mosolygott rá. A fiú pedig megvonta a vállát.

- Abban nincs semmi, ha mellettem alszol – motyogta, azzal magára varázsolva a pizsamáját, bebújt a szintén méretesebbé vált takaró alá.

- Szóltam egy szót is? – nevetett kedvesen Ginny, s Harry példáját követve elhelyezkedett a fiú mellett.

Harry közelebb húzta magához, majd miután finoman megcsókolta, csak annyit mondott.

- Jó éjszakát!

Szinte azon nyomban el is aludt. Ginny figyelte még egy ideig az arcát, aztán óvatosan, hogy fel ne ébressze befészkelte magát a karjai közé, és ő is lehunyta a szemét.

- Jó éjszakát szerelmem! – suttogta utoljára.

Reggel Harry volt az, aki korábban kelt, és először meglepődve tapasztalta, hogy Ginnyt átölelve ébredt, majd ahogy eszébe jutottak a tegnapi események már sokkal inkább természetesnek gondolta.

Igazán kellemes érzés volt hogy a lányt láthatja meg először, ha kinyitja a szemét, és az ő melegét érzi, ahogy hozzábújik.

Már tegnap is bizonytalanul gondolt bele abba, hogy pontosan hogyan is viszonyul mostanában a lányhoz. Ahogy eszébe jutott mi is történhetett volna, ha Hermione nem kopog be a szobába, s hogy ez mennyire nem lett volna az ellenére elvörösödött. Nem csupán vágyat érzett, és nem is pusztán a kíváncsiság hajtotta, hiszen akkor már bármelyik lánnyal kipróbálhatta volna a sok közül, akiknek minden vágya az ő becserkészése volt.

Nem. Csakis Ginnyvel történhetett volna meg. Mert csak ő érdekelte, és csak vele lett volna értelme. Ahogy elnézte a mellette alvó lányt, rá kellett jönnie, hogy nem találkozott még nála szebb és vonzóbb jelenséggel. A gyönyörű hosszú haja, az illata, az arca, melegbarna tekintete. És az, ahogy rá néz. Szinte átmelegíti a pillantása, és mindaz ami a tekintetéből sugárzik felé.

Choval sosem érezte ezt. Nem érezte igazán, “hogy ott, és azzal vagyok, ahol, és akivel igazán szeretnék, és jól érzem magam”. De Ginnyvel rengeteget nevettek, megértették egymást, őszinték voltak, így nem kellett folyton azon agyalnia mit vár tőle a lány, mint ahogy Choval folyton ott volt a bizonytalanság.

Nem, Ginny egészen mást jelentett a számára.

A lány ekkor kezdett ébredezni mellette, s ahogy kinyitotta a szemét, rögtön elmerülhetett Harry tekintetének végtelen zöldjében. Elbűvölve nézte egy darabig, majd halkan felsóhajtott.

- Istenem. Mindig így akarok ébredni – suttogta csendesen, majd miután rájött tulajdonképpen mit is mondott, teljesen elvörösödött.

Harry elmosolyodott.

- Alig néhány perce én is pont ezen gondolkodtam – vallotta be nyugtatóan, hogy egyáltalán nem vette zokon vagy tolakodónak a megjegyzést.

Erre Ginny boldogan mosolygott rá vissza, főként mikor a fiú még kedvesen meg is csókolta. Miután elváltak, pillantása az órára siklott, s meglátva mennyi az idő, halkan sikkantva kimászott az ágyból.

- Igyekeznünk kell! – mondta, s már szaladt is a fürdőszobába.

Harry nevetett, s lassan ő is kikelt a takaró alól. Amíg Ginny elfoglalja a tust, úgyis felesleges sietnie.

Közben végigvette mindazt, ami a reggel folyamán megfordult a fejében, és úgy gondolta van még valami, amit tisztázni szeretne a lánnyal, mert nem hagyja nyugodni.

Mikor Ginny frissen, felöltözve újra megjelent, átvette a helyét a fürdőszobában, és miután végzett, lehuppant az ágy szélére, és komolyan nézett a lányra. Az észrevéve a fiú viselkedését, szintén leült, és várta mivel rukkol elő.

- Ginny, bevallom őszintén engem zavar ez a dolog, amit tegnap is mondtál, hogy te már hat éve vártál rám. Úgy értem, emlékszem hogy… hát, rajongtál értem – sandított fel a lányra. – De az csupán gyerekes lelkesedés volt. Szóval … biztos vagy benne, hogy ennyire erősek az érzéseid?

Ginny úgy nézett rá, mintha most látná először.

- Harry, - dőlt előrébb, és mélyen a zöld szemekbe nézett - igaz, hogy mindig csodáltalak, de nem a hős vonzott benned. Bár nem mertem megszólalni a jelenlétedben, azért mindig figyeltem. Nem tudtam nem észrevenni mennyire különleges és remek ember vagy. Nem azért tisztelnek a többiek sem, mert te vagy a Kiválasztott Harry, hanem mindazért, amit tettél, ahogy segíted őket, ahogy tanítasz a DS – ben. Igen, az elején még kislány voltam, de nem hülye.

Soha egy pillanatig nem voltam bizonytalan az érzéseimmel kapcsolatban. Főleg ahogy múlt az idő, egyre idősebbek lettünk, és egyre jobban megismertelek, miután kinőttem iszonyú zavaromat ahányszor csak rám néztél a ragyogó szemeiddel, és egyáltalán meg mertem szólalni. Nagyon boldog voltam, mikor a barátodnak neveztél. És életem legcsodálatosabb napja volt, mikor megkérdezted, hogy leszek e a barátnőd.

Harry kicsit zavartan bólintott rá a hallottakra. Ginnynek tényleg nagyon sokat jelentett, és tagadhatatlanul neki is borzalmasan fontos volt a lány. Ezért is érezte szükségét, hogy tisztázzák ezt a dolgot, mert zavarta a tudat, hogy ennyi éve vágyott már a lány arra, hogy észrevegye, és ő mégsem tette meg.

Így utólag elképesztően hülyének érezte magát emiatt.

- Ne haragudj, de ezt meg kellett kérdeznem – mondta. – És nagyon sajnálom.

Ginny csak mosolygott.

- Most itt vagyunk. Ez a lényeg.

- Akkor – állt fel Harry – induljunk órára. Neked mid lesz?

A lány elfintorodott.

- Bájitaltan – hangzott a tömör felelet.

Ezzel a tantárggyal kapcsolatban nem is volt szükség bővebb magyarázatra miért nem várja az illető lelkesedéssel az órát.

- Részvétem – mosolyodott el.

- Ó, semmi baj – vigyorgott Ginny. – Már úgyis csak a délutáni DS-t várom.

- Na igen. Még szólnunk kell a többieknek is.

Gyorsan elszaladtak az órák, és valóban nem okozott különösebb fennakadást Harry számára, hogy tulajdonképpen fogalma sem volt róla hol is tartottak az anyagban. Ebédig már minden illetékes értesült róla, hogy ma DS edzés lesz, s a tagok izgatottan beszélgettek egymás között, hogy vajon mit is tartogat majd pontosan a számukra Harry.

Mire a fiú Ginny társaságában a megbeszélt időpontnál tíz perccel előbb odaért a Szükség Szobájához, meglepődve tapasztalta, hogy már mindenki ott van, és alig várják, hogy elkezdődjön a foglalkozás.

Mosolyogva lépett hát be, és köszöntötte a társait.

- Nem is húznám az időt – kezdte. – Bemelegítésként átvesszük, amit az előző órán tökéletesítettünk, majd kezdődhet a párbaj.

Lelkes hangok érkeztek mindenfelől a bejelentését követően.

- Ezúttal párokba rendeződve próbáljátok végig az átkokat és bűbájokat úgy, hogy az egyikőtök pajzsot húz védelem gyanánt. Ha valakinek esetleg még gondja lenne, az szóljon.

Mindenki bólogatott, és szembeállt kiutalt ellenfelével, majd különböző színek villantak, attól függően ki melyik varázslattal nyitotta a gyakorlást.

Páratlanul voltak ugyan, de ez nem számított sokat, Harry ugyanis közöttük mászkált fel s alá, azt nézve kinek hogy megy a non-verbális alkalmazása az átkoknak, illetve hogy milyen erősségben képes azt előidézni.

Pár perc elteltével a hangját felerősítve leintette őket.

- Úgy vettem észre, senkinek sem okozott problémát a dolog. Nagyon jó – mosolygott rájuk. - Akkor elmondanám hogyan gondoltam a párbajt.

Mindenki figyelmesen hallgatta.

- Tehát, mivel elég sokan vagyunk, ráadásul engem kivéve mindenkinek jut egy pár, jelen esetben ellenfél, így két csoportba osztanálak titeket. Először az egyik majd a másik megy végig.

Diákjai belegyezően bólogattak.

- Nos, remélem nem vártok el fiú lány megkülönböztetést. Biztosíthatlak titeket, hogy a halálfalók sem adnak efféle dolgokra. Sőt az egyik legkegyetlenebb közülük Bellatrix Lestrange – folytatta, szokásához híven egyáltalán nem finomkodva.

Miután egyedül a létszámra való tekintettel osztotta őket szét, hogy ne legyen eltérés, az első csoportnak intett, hogy jöjjenek oda hozzá, a másiknak pedig kiadta, hogy rendeződjenek párokba.

- Rendben. Minden pár külön megküzd egymással. A vesztes balra, a győztes jobbra áll. Mindez addig megy, amíg ki nem kerül a csoportból a legjobb. Ugyan ez a menet a másikkal. A végén pedig, a két csoportból kikerülő győztes küzd meg egymással.

- Aki megnyeri ezt az egészet, az utána kiállhat veled? – kérdezett közbe Dean.

Sokan szintén bekiabáltak, hogy ez tényleg jó lenne, és Harry elvállalhatná.

A fiú megvonta a vállát.

- Ha akarjátok, miért ne. De természetesen a győztesé lesz a választás. Senki sem várja el tőle, ha ő épp nem akar velem is megküzdeni, és természetesen előtte szórok rá egy bűbájt, hogy ugyan olyan állapotban legyen mint a párbaj kezdetén, hiszen azalatt elfárad, míg én nem csináltam semmit.

- Ez így teljesen fair – biztosította Seamus. – Felőlünk mehet – mondta, aki maga az elsőként megküzdők csoportjába került. Ott volt Hermione és Ginny is, valamint Cho.

Harry előrébblépett, és kettőt intett pálcájával, mire megjelent egy hosszú, színes szőnyegféle, mint küzdőtér, majd miután beállt annak a közepére, pálcáját körbeforgatva létrehozott egy nagy fényes védőburkot, s intett az első párnak hogy jöhetnek.

- A szőnyegről kétszer lehet lelépni, a buroknak az a feladata, hogy az átkokat odabent tartsa – közölte. – Bármely varázslatot alkalmazhatjátok, amiről úgy ítélitek, hogy tökéletesen végre tudjátok hajtani. Sok sikert!

Azzal folyamatosan ment a küzdelem, néha meglepő eredménnyel zárulva. Harry látta, amint Ginny éppen Choval került szembe, s meglepő eltökéltséggel látott neki a párbajnak. Fürgén, ügyesen mozgott, s bár Cho is megtett mindent, láthatóan Ginny személyes ügynek tekintette a legyőzését, így az elszántsága meghozta az eredményt.

Előfordultak könnyebb sérülések, leginkább égések, pár vágás, vagy ha valaki elrepült, zúzódások. Voltak viszont, akik szerencsétlenebbül jártak. Őket Harry azonnal gyógyító bűbájjal kezelte, amit még Dumbledoretól tanult, s ami elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy ne kelljen senkit a gyengélkedőre küldenie. A megtépázott ruhákkal, talárokkal nem foglalkozott.

Utolsó párként Ginny és Hermione kerültek ki, ami elégedett és büszke mosolyt csalt Harry szájára, főként azok után, hogy meglehetősen sok fiú volt a csoportjukban, akiket sorra leküzdöttek.

Most azonban ő maga is kíváncsi volt, melyikük fog győzni. Gyorsan, néha kiszámíthatatlanul szórták egymásra varázslataikat, és láthatóan míg Ginny inkább elugrált az elől, amit képtelen volt kivédeni, addig Hermione inkább pajzsot alkalmazott, vagy azonnali ellentámadást.

Éppen ezért láthatóan erősebbnek tűnt, és Harry is úgy gondolta, Hermionenak van nagyobb esélye megnyerni a párbajt. Nem is tévedett. Néhány másodperc múlva Ginny rosszul mérte fel a távolságot, és a barátnője által küldött átok, még éppen elérte. Csúnya seb keletkezett a jobb karján, s elejtette a pálcáját.

Harry gyorsan odalépett, hogy meggyógyítsa, miközben így szólt.

- Az első csoport győztese tehát Hermione Granger. Gratulálok! – mosolygott rá a lányra. – Cseréljetek helyet a második csoporttal.

Míg a többiek rendeződtek, pálcáját közben Ginny karján tartotta, és halkan motyogta a varázsigét.

- Te is nagyon ügyes voltál – mosolygott rá kedvesen a lányra, miután befejezte a gyógyítást.

Ginny erre halványan elpirult, és visszamosolygott.

A második csoportban volt Ron, Luna és Neville. A vörös hajú fiú bent volt ugyan az utolsók között, de végül nem ő nyerte a párbajt, hanem egy hollóhátas fiú, akit Harry emlékei szerint Peter Loydnak hívtak. Mindenesetre meglepően ügyesen harcolt, így utolsóként maradva neki kellett szembenéznie Hermioneval.

- Jól van. A két győztes Hermione Granger, és Peter Loyd – intett feléjük Harry. – Mivel ti bizonyultatok a legjobbnak, már eleve szép teljesítményt nyújtottatok. A szabályok ugyan azok, bár gondolom ezúttal, ha van valami különlegesség a tarsolyotokban, talán azt is bevethetitek, elvégre a párbajozás magas szintjét mutattátok be. Akkor hajrá!

Küzdelmük jópár percig eltartott. Egyértelműen Peter volt az erősebb, aki nagyobb erejű átkok indítására, és pontosabb célzásra volt képes, Hermione viszont találékony volt, és hála a rengeteg elolvasott könyvnek, több varázsigét ismert, amik bár nem voltak különösen hatékonyak, de annál hasznosabbak egyes helyzetek megmentésében.

Bár Hermione kétségtelenül hősiesen helytállt, nem tarthatott ki sokáig. El is fáradt már, s a védekezése is gyengébbé vált a felé küldött erősebb átkokkal szemben. Végül nem volt már elég ideje pajzsot idézni, ezért mellkason találta egy vörös villanás, amitől azonnal elájult.

Harry már ott is termett, leguggolt mellé, és egy Stimulával magához térítette barátnőjét.

- Nagyszerűen csináltad – dicsérte meg, miután az odasiető Ronnal felsegítették.

- Elvégre remek tanárom volt – kacsintott rá a lány. – Bár szívesen szembenéztem volna veled is.

Harry nevetett, majd nem messze a győztestől megállt.

Mindenki várakozóan nézett Peterre, aki természetesen nagyon jól tudta mi az oka ennek.

- Harry, szeretnék kiállni ellened – mondta határozottan.

A fiú nyugodtan bólintott. Odasétált Loyd elé, és meglendítette a pálcáját. Egy különös fuvallat söpört végig a hollóhátason, akinek az arca erre rögtön felderült.

- Hűha! Ez marha jó! – kiáltott fel kicsit meginogva.

- Nem érzed már magad fáradtnak, igaz? – kérdezte Harry.

Peter megrázta a fejét.

- Nem, olyan mintha most érkeztem volna edzésre.

- Nagyszerű, akkor kezdhetjük – biccentett Harry, és felállt a szőnyeg egyik felén, megvárva, míg Loyd odaér a másikhoz

Nem akarta elvenni a többiek kedvét mikor felvetették a vele való kiállásnak ötletét, hiszen nem valószínű, hogy a jelenlegi képzettségükkel bármelyikük is felvehetné vele a harcot.

Rengeteget gyakorolt a nyáron, és azóta már Dumbledore is sok hasznos dologra megtanította. Emellett a horcrux vadászat sem volt edzésnek utolsó.

Azért szembefordult Peterrel, és mikor a fiú meghajolt, viszonozta a gesztust. Megvárta, míg Loyd lendíti a pálcáját, kíváncsi volt mivel kezdi a támadást. Ahogy meglátta a felé suhanó halványkék izzást, elismerte, hogy meglehetősen erős szúró átok tart éppen felé.

Lazán oldalra lépett előle, majd gyors egymásutánban kétszer intett a pálcájával, s többet nem is támadott, nehogy túlzottan váratlanul érje ellenfelét, ha kettő helyett négy bűbáj követi egymást.

Peter az egyiket pajzzsal védte, a másik elől pedig elugrott. Ám amint az elsőnek küldött kábítás odaért, Harry azonnal megmozdult, és újra két fénynyalábot indított. Loyd mikor észrevette, hirtelen meglepődésében nem reagált elég gyorsan, s a hátráltatás elérte. Jópár méterrel arrébb landolt, s ha nehezen is, de feltápászkodott. Ezt azonban nagyon rosszul tette. Míg hátrarepült, nem lendült ki oldalra, így a másodjára küldött átok még mindig pontosan felé tartott.

Harry természetesen nem akarta végignézni, míg eltalálja, de arra már egyáltalán nem volt ideje hogy pajzsot küldjön felé, így gyorsan előrébblépett, és pálcáját a suhanó nyalábra szegezte, s lendületesen jobbra rántotta. Az átok irányt változtatott, mintha csak hozzá lenne kötve a bot végéhez, és pár másodperccel később a védelemül hívott búra elnyelte.

- Jól vagy? – kérdezte Petert.

A fiú döbbenten nézett rá, de bólintott.

- Ezt hogy csináltad? – kérdezte Hermione.

Harry megszűntette a búrát, és eltűntette a szőnyeget, majd aztán válaszolt.

- Ez a Gordius bűbáj volt. Alkalmazható, ha egy már útjára indított átkod irányán akarsz változtatni, mert nincs időd mással támadni és az még éppen kéznél van, vagy mint például a mostani esetben én, hogy már nem lett volna időm pajzsot küldeni Peter elé. Elég, ha a pálcáddal rámutatsz a fénynyalábra, kimondod az igét, ami mintha hozzákötné a varázslatot a pálca végéhez, s eltéríted a megadott új irányba – magyarázta. – Természetesen tökéletesen kell célozni, és nagyon gyorsan kell végrehajtani mindezt, hiszen csupán annyi időd van, amíg célt nem ér az ártás.