19. Közelebb

Mindenki érdeklődve hallgatta Harry magyarázatát, hiszen ilyen újdonságot érdemes volt megtanulniuk.

- Nos, gondolhattuk volna, hogy nem lesz túl sok esélyünk ellened – mondta Ernie Macmillan elismeréssel a hangjában.

Harry elutasítóan emelte fel a kezét.

- Most még – hangsúlyozta. – Majd ha kellően felkészültetek, és megtanítottam mindazt, amit szeretnék, tartunk egy újabb megmérettetést. A ti részetekre persze terveztem, hogy több alkalommal lesznek párbajok, de év vége felé, már biztos vagyok benne, hogy nekem is több gondot fog okozni az, aki kiáll ellenem.

- Állunk elébe – vigyorgott Ron.

- Helyes – viszonozta Harry. – Úgy látom a többséget alaposan kimerítette a mai nap, így szerintem majd a következő alkalommal folytatjuk. Remélem mindenki élvezte az edzést.

Első mondatára csalódott moraj futott végig a társaságon, a másodikra azonban lelkes, vidám beszélgetés vette kezdetét. Mindenki a másik ugratásába kezdett, attól függően kit sikerült legyőznie, vagy ki meddig jutott el a „selejtezőben”.

A barátok között kedélyes vita alakult ki, vagy épp azt vitatták meg, ha egy csoportba kerültek volna, vajon mit kezdhettek volna egymással. Megindultak a kombinálások is, hogy legközelebb kivel szeretnének szembekerülni, vagy épp kit lenne jó elkerülni. Ezzel elfoglalva magukat útnak indultak a klubhelységeik felé, míg néhányan hátra maradtak, mert szerették volna Harry segítségét vagy tanácsát kérni egyes varázslatokkal kapcsolatban.

Neville például még mindig bajosan vette a célzás által nyújtott akadályokat. Harrynek azonnal támadt egy ötlete a megoldásra, és a felmerülő gondolattól elvigyorodott.

- Mit szólnál hozzá Neville, ha valami egészen különleges módon gyakorolnád a célzást?

A fiú látva az arcát óvatosan elmosolyodott, míg Ron felnevetett.

- Mit találtál ki? – kérdezte barátját.

Harry cinkos pillantást vetett Ronra, majd visszafordult a bátortalan Nevillehez.

- Nem kell aggódnod, semmi veszélyes nincs benne. Arra gondoltam, hogy talán ösztönzőbben hatna rád, és pontosabban küldenéd az átkaidat, ha valaki olyat találhatnál el velük, akit szívesen megleckéztetnél – Neville pislogott egyet, a többiek pedig izgatottan várták a folytatást. – Bonyolult varázslat ugyan, de el tudom intézni neked, hogy valamit átalakítva Piton jelenjen meg. Így Ő lehetne a céltáblád.

Erre aztán hatalmas nevetés tört ki a teremben.

- Ez óriási ötlet! – lelkendezett Ron.

- Nagyszerű megoldás – vigyorgott Dean, aki szintén hátra maradt egy kérdésre.

- Ez… valóban ösztönzően hatna – bólogatott Neville vidáman.

Harry megvonta a vállát.

- Akkor a dolog megoldva. Meglátjuk, így hogy boldogulsz majd. Bár ha engem kérdezel, - mosolyodott el huncutul – igazán jó érzés átkokat küldeni rá.

Megint jókedvűen felnevettek, majd Neville elköszönt, Harry pedig sorra vette mindenki problémáját, és igyekezett megoldást találni rá, vagy egy-egy tanáccsal javítani rajta.

Barátai ott toporogtak a közelben, így intett nekik, hogy nyugodtan várják meg odakint, vagy menjenek csak fel a toronyba, igyekszik majd utánuk.

Megegyeztek hát, hogy akkor a folyosón megvárják Ginnyvel. Harrynek fel sem tűnt, hogy a néhány még a segítségére váró diákok között Cho is ott van, ráadásul láthatóan nem siette el a dolgokat. Arra játszott, hogy ő maradjon utoljára, amire miután Dean nevetve távozott, máris alkalma nyílt.

Harry nem érzett már iránta az égvilágon semmit, mégis kellemetlenül érintette, hogy kettesben maradt a lánnyal. Olyan érzés volt, mintha ezt neki nem szabadna tennie, hiszen már mással van, és láthatóan Cho nem csak a segítségéért maradt.

- Azt hiszem, nem megy nekem valami jól a megfelelő pálcalendítés, mikor igazán erős pajzsot szeretnék megidézni – kezdte kedves hangon a hollóhátas lány.

- Azon könnyen segíthetünk – válaszolta Harry távolságtartóan.

Odalépett Cho mellé, és intett neki, hogy kövesse az általa mutatott mozdulatot.

A lánynak azonban láthatóan borzalmas volt az utánozó késsége, vagy csupán direkt ügyetlenkedte el folyton, mindenesetre Harrynek elfogyott a türelme. Cho háta mögé lépett, és megfogta a pálcás kezét, hogy azt vezetve elmutassa neki a megfelelő mozdulatot.

A lányt azonban innentől kezdve mintha egyáltalán nem érdekelte volna többet a varázslat. Odasimult Harryhez, és félig megfordulva, - míg a fiú meglepődésében még mindig a kezét fogta – megcsókolta. 

Ginny már meglehetősen türelmetlenkedett odakint, hiába beszélgettek Hermioneval, ment volna már a toronyba, ráadásul úgy számolta, hogy Deannek kellett az utolsónak lennie, aki még itt maradt. Ezért hát kinyitotta a szoba ajtaját, hogy beszóljon Harrynek, igyekezzen már, amikor is attól, amit odabent látott, azonnal földbegyökerezett a lába, és a torkán akadt a mondanivalója.

Harry Choval volt kettesben, ráadásul félreérthetetlen helyzetben, ugyanis éppen csókolóztak. Csak bámulta a párt egy másodpercig, és úgy érezte, sosem csalódott még ekkorát. Olyan fájdalmas nyomást érzett a mellkasában, amit csaknem elviselhetetlennek tartott. Nem szólt egy szót sem, csak hirtelen kifordult az ajtón, és nem érdekelve hova lyukad ki a végén, elszaladt az egyik folyosón. Ronék értetlenül néztek utána.

Harry miután túljutott döbbenetén, azonnal elhúzódott Chotól, és elutasítóan karba fonta a kezét a mellkasán.

- Ezt miért csináltad? – kérdezte hűvösen.

Ekkor azonban Hermione kiáltása hangzott a folyosóról.

- Ginny! Hova mész?

Harry azonnal felkapta a fejét, s egy pillanatra megdermedt. A lány látta őket? Aztán nem törődve többet Choval, az ajtóhoz sietett, és Ronékat kereste. A fiú éppen érte indult volna a szobába, de most hogy találkoztak, azonnal magával húzta.

- Ginny elrohant. Hermione meg utána, de nem hiszem hogy utoléri. Mi a frász történt? – mondta Ron, miközben azon a folyosón haladtak, ahol a két lány eltűnt a szemük elől. Még pont láthatták Hermione meglebbenő göndör tincseit az egyik fordulóban.

- Cho rám szállt, Ginny pedig pont azt láthatta. Ron, ugye láttad merre ment? – szólt, és hangja tele volt aggodalommal. Talán ennek köszönhetően barátja nem förmedt rá, hogy mi az hogy Cho rászállt. – Még csak egyedül sem szabadna lennie a folyosón, főleg este nem!

Ekkor siettükben észre sem vették a tanácstalanul ácsorgó Hermionet, és beleszaladtak.

- Ó, Harry! – fordult felé azonnal a lány. – Nem tudom merre ment tovább, de innen már csak lefelé haladhatott.

A fiú lázasan gondolkodott mit tehetnének, miközben tekintetét ide-oda kapta a sötét folyosókon. Aztán eszébe jutott.

- Megvan! – szegezte hirtelen előre a pálcáját. – A Tekergők Térképe. Lehívom, és azon megnézhetjük hol van.

- Remek ötlet! – derült fel Hermione.

Alig fél perc telhetett el, mikor hála Harry erős varázslatának megjelent előttük a térkép. A fiúk azonnal széthajtogatták, és miután kimondták a jelszót, alaposan tanulmányozni kezdték Ginny után kutatva.

Harrynek most esett le az is, milyen ostoba volt eddig, hogy csak most jutott eszébe ez a lehetőség. Már a korábbi támadásokkor is megoldást jelenthetett volna, ha a térképet használják. Aztán rájött, hogy akkor mindig fontosabb volt, hogy megmentse a lányt, és hogy megtudja nincs e semmi baja. Most viszont éppen megtalálni lett volna fontos.

Mikor észrevette a Ginny Weasley névvel ellátott kicsi pontot az egyik folyosón, nagy kő esett le a szívéről, de amint rájött hol is van az a hely, máris újból elsápadt. 

- Nem hiszem el, miért pont oda ment! – fakadt ki. - Sosem bocsátom meg magamnak, ha elkapják a mardekárosok.

Azzal már rohant is lefelé, a nagyterem melletti apró folyosót megcélozva. Az a terület már nagyon közel volt a pincékhez, és ha ráakadnak a lányra, kétségtelenül nem látja viszont, csak Voldemort vendégségében.

Ron és Hermione aggódva néztek össze, s már indultak is barátjuk után, mielőtt még őt is szem elől tévesztenék.

Harry már odalent járt, amikor egy sikítás csendült fel. Pálcáját előretartva rohant tovább félve tőle, hogy Ginnynek valami baja esett. Aztán meglátta a két fiú által körülvett lányt, akinek szoknyája elszakadt a combjánál, és lábából vér szivárgott. Gondolkodás nélkül küldte a közelebb lévő támadóra az átkát, aki az őt ért fénynyalábtól rögtön hátrarepült, míg társa megpördülve nézett szembe Harryvel.

- Ginny jól vagy? – kérdezte a fiú enyhén remegő hangon, mire a lány zihálva kinyögte hogy igen.

- Nott, micsoda meglepetés – gúnyolódott Harry egy kicsit megnyugodva attól, hogy Ginny sérülése nem olyan súlyos. – Társadban kit tisztelhetünk?

Ekkor Ron és Hermione is odaértek, és gyűlölködve szemlélték a két mardekáros fiút. Harry nem is teketóriázott tovább. Gyors egymásutánban küldte átkait a talpon lévő Nottra, aki próbálta ugyan kivédeni, de a griffendéles dühösen támadta, így csakhamar ájultan rogyott össze.

A mardekáros folyosó felől egy árnyék mozdult, amire Harry azonnal felkapta a fejét. Meglátva az összetéveszthetetlen hirtelen szőke villanást, már fordította is arra a pálcáját.

- Állj meg Malfoy! – parancsolta.

A sötét alak megtorpant.

- Mindig is tudtam hogy egy gyáva féreg vagy, de hárman támadni egy lányra, már neked is megalázóan szánalmas – mondta hidegen a fekete hajú fiú.

Az végre szembefordult vele, hiszen éppen visszafelé tartott a klubhelységükbe.

- Bizonyítsd – vicsorgott Draco a szembenállóra.

- Aljas görény! – sziszegte Ron a fiút méregetve. – Ebből nem ment ki a drágalátos apád.

- A kis véráruló nem láthatott. Nincs ellenem semmitek, Potter – felelte Malfoy magabiztosan.

Hermione előrébblépett.

- Majd meglátjuk mit mondanak erre a barátaid – szólt, majd Harryhez fordult. – Gondolom, felvisszük őket az igazgatóhoz.

A fiú bólintott.

- Kérlek, Ronnal induljatok is el. Én megnézem Ginnyt, és utánatok megyünk.

- Rendben – egyezett bele Ron, aki Dracora fogta a pálcáját. – Gyerünk Malfoy! – majd gyorsan lefegyverezve a mardekárost, a lépcső felé intett. Addig Hermione a másik kettőt lebegtette fel, és terelgette a megfelelő irányba.

Harry pedig megindult a folyosón kuporgó Ginny felé.

- Kicsim, nincs semmi baj? – kérdezte aggodalmasan, miközben leguggolt a lány elé.

Ginny könnyes szemmel nézett fel rá.

- Ne nevezz így! Valójában nem is jelentek neked semmit! Hagyj békén! Menj innen! – tört ki belőle keserűen.

Harry megcsóválta a fejét.

- Ez nem igaz!

- Ó, nem??! – kiáltott rá dühösen Ginny. – Akkor kit láttam Choval csókolózni mi?! Életemben nem csalódtam még ilyen óriásit – zokogott fel.

A fiú szomorúan nézett rá, és közelebb mozdult, hogy megvigasztalhassa a lányt, de az elhúzódott.

- Hozzám ne érj! – sziszegte.

- Kérlek, csak figyelj rám egy kicsit. Én… - kezdte Harry, de Ginny indulatosan félbeszakította.

- Láttalak Harry! Mit akarsz ezen megmagyarázni? Hát nem érted?! – tört ki mérhetetlen keserűséggel és fájdalommal a hangjában - Én szeretlek – mondta csendesebben. 

Harry megmerevedett egy hosszú pillanatig, majd megint elindult a lány felé, s közvetlen előtte ő is leült a kőre. Ginny láthatóan még jobban kiborult, amiért ebben a helyzetben elárulta a fiúnak mit érez, de most nem rándult azonnal arrébb a közelségétől. 

- Ginny! – szólította meg Harry egészen gyengéd hangon. – De hiszen… hiszen én is… én is szeretlek – mondta ki végül halkan.

A lány erre úgy kapta fel a fejét, hogy szinte roppant a nyaka. Hitetlenkedve bámult rá a szemben ülő fiúra, aki egy pillanatig sem fordította el a fejét. Mélyen Ginny tekintetébe fúrta a sajátját.

Hosszan néztek egymás szemébe, s a lány nem látott hazugságot a smaragdokban. Ugyan olyan őszintén csillogtak, mint mindig.

- De akkor… - kezdte bizonytalanul.

Harry azonnal magyarázni kezdte. Elmondta, hogy Cho alighanem azért maradt ott, hogy újrakezdje vele, és erre használta fel a helytelen pálcamozdulatát. Azért láthatta hogy a kezét fogja, mert elvesztette a türelmét, és hogy lerázhassa végre, irányítani akarta a mozdulatait, de akkor hirtelen megfordult, és megcsókolta. Mivel ledöbbent csak pár másodperccel később lépett el tőle. Aztán már csak azt hallotta, hogy Hermione ő utána kiabál, mert elfutott.

- Esküszöm Ginny, egyáltalán nem érdekel Cho. Kifejezetten idegesít – mondta változatlanul a lány szemébe nézve. – Te vagy, akit szeretnék. Veled érzem igazán azt, hogy boldog vagyok. Ha a szemedbe nézek, magamat látom, és nem a Fiút, Aki Túlélte, és szeretem mindazt, amit a tekintetedből tudok kiolvasni. Szeretem mindazt, ami te vagy. Neked nem kell hogy különleges legyek.

Ginny újra könnyes tekintettel nézett rá, de ezúttal teljesen mást mondtak meleg barna szemei.

- Nekem mindenhogy különleges vagy – válaszolta szeretettel. – Teljes szívemből szeretlek.

Harry boldogan elmosolyodott, és végre magához ölelhette Ginnyt, egyik kezével folyamatosan a haját simogatva.

- Én is szeretlek – suttogta a hozzá simuló lány fülébe.

Sokáig ölelték így egymást, elfogadva a másikat, és tudva, hogy milyen különleges érzés köti őket össze. Végül Harry engedte el előbb, de csak azért, mert dolguk volt még, ráadásul meg akarta gyógyítani Ginny sérülését.

- Mutasd a lábadat, láttam milyen csúnya vágás van rajta. Aztán fel kell mennünk Ronék után Dumbledorehoz, mert a végén még utánunk küldet.

Ginny mosolyogva nézte, ahogy Harry egy bonyolult varázsigét motyogva eltűnteti a sérülését, majd ismét felemeli tekintetét az arcára.

- Máshol nem bántottak? – kérdezte aggódón vizsgálva a lány testét.

Ginny megrázta a fejét.

- Nem, hála neked – mondta halkan, azzal magához húzta Harryt, és remegő ajkakkal csókolta meg. A fiú kezeivel közrefogta az arcát, és gyengéden viszonozta a csókot, majd szájával végigjárta a lány finom bőrét, puszit nyomva az orrára, lehunyt szemére, nevető ajkaira. – Köszönöm – szólalt meg Ginny, miután ismét felnézett. 

Harry csak legyintett, jelezve hogy elvégre ez lenne a dolga. Inkább a kezét nyújtotta, és felsegítette a lányt a padlóról, majd biztos ami biztos még egyszer kutatóan végignézett rajta, hogy megbizonyosodjon róla nem történt e más baja.

Ginny az aggodalmát látva kedvesen megérintette a karját, mire Harry felsóhajtott.

- Induljunk, mert melletted gyorsan elvesztem minden önuralmamat – szólt félrenézve egy pillanatra, majd huncut fénnyel a szemében fordult ismét a lány felé - Remélem tudod, hogy ez eddig csak Pitonnak sikerült.

Ginny felnevetett.

- Hülye! – dőlt jókedvűen a fiú mellkasának, aki egy rövid időre megint magához ölelte, majd megfogva a kezét, végre elindultak az igazgatói irodába.

Ginny úgy érzete, hogy szinte repül, amíg oda nem értek Dumbledore ajtaja elé. HARRY SZERETI ŐT!! Legszívesebben felment volna a kastély legmagasabb pontjára, hogy onnan kiáltsa ki a világnak emiatt érzett boldogságát.

Az a határozottság és erő, amivel ismét megmentette, az aggodalma, és a rájuk, az érzéseire vonatkozó szavai… - halkan felsóhajtott. És most már minden, mindez az övé! Mert szeretik egymást.

Végre igazán közel érezhette magához a fiút. Már nem csupán a barátnője volt, a köztük lévő vonzalommal és vággyal, hanem a szerelme, aki fontos a számára, akiért aggódik és megvédi, akivel ahogy Harry maga is mondta, boldog lehet.

Szélesen mosolyogva lépett be az irodába, mikor Harry kinyitva az ajtót maga elé engedte. Pillanatnyilag az sem zavarta, hogy három mardekáros is jelen van a szobában, akik megpróbálták elrabolni. Choval pedig majd számol a legközelebbi párbaj alkalmával. Úgy látszik a mai veresége nem volt elegendő a számára.