2. Csábítási eredmények

Ginny hangulatát egész napra megalapozta a reggeli kis incidens, aminek köszönhetően kissé szórakozottan közlekedett a folyosókon. Éppen a könyvtárba sietett, hogy kigyűjtsön valamit a holnapi bájitaltan leckéjéhez, mikor a fordulónál nagy lendülettel beleütközött valakibe.

A másik félt nyilván egész váratlanul érte a lány megjelenése, mert nem tudta megőrizni egyensúlyát, és hátraesett, Ginny pedig természetesen rajta landolt.

Csak egy erőteljes, izmos mellkast érzett a tenyerével, ahogy finoman megtámasztotta magát, majd felnézett a másik arcába, és megállt benne az ütő. Egy csodálatos, zöld tekintett nézett rá meglepődve.

- Ó, Harry. Sajnálom – szabadkozott. Zavarodottsága azonban nem tartott sokáig, amint rájött, hogy tulajdonképpen azon a fiún fekszik, akit igyekezett meghódítani, ráadásul egyáltalán nem tűnt kényelmetlennek. Erre a gondolatra akaratlanul is elmosolyodott.

- Semmi baj – szólt Harry, egy kissé nehézkes hangon, aztán egyik kezével felnyúlt, hogy a lány tincseit, melyek az arcába hullottak, ahogy fölé hajolt, elsimítsa a füle mögé. 

A következő pillanatban azonban már meg is merevedett, és félve tekintett bele a barna szemekbe. Ginny viszont jólesően beleremegett az érintésbe, és egy cseppet sem bánta, hogy Harry ujjai még mindig a hajában időztek.

Mélyen egymás szemébe néztek, és nagyot dobbant a szíve, mikor a fiú smaragdzöld tekintetében vágyat látott megcsillanni.

- Potter, ezt nem hinném, hogy a folyosón fekve kellene intéznie - törte meg a pillanatot egy kellemetlen és túlontúl jól ismert hang.

Mindketten összerezzentek, majd Ginny óvatosan lekecmergett a fiúról. Harry pedig ruganyosan felpattant, majd a kezét nyújtva, felsegítette a picit vöröslő arcú lányt.

- Tanár úr – biccentett egyet a fiú.

Piton elhúzta a száját, és sötét szemeit Harryre meresztette.

- Szabad tudnom, mégis mit műveltek?

- Összeütköztünk a folyosófordulóban, és elvesztettük az egyensúlyunkat – válaszolta a fiú, bár sejtette, hogy úgysem ússzák meg ennyivel.

A bájitalmester végignézett rajtuk.

- Igazán? – mondta gúnyosan. – Azért ha nem bánják, én csak levonnék a drága Griffendél háztól tíz-tíz pontot, amiért elállták, pontosabban elfeküdték az utat, és ezzel akadályozták a szabad közlekedést.

Harry arca megrándult.

- Magán kívül abban a pár percben még senki sem járt erre.

Piton szeme megvillant, Ginny pedig figyelmeztetően simította ujjait a fiú tenyerébe.

- Talán büntetőmunkát is szeretnél? – kérdezte kihívóan a tanár.

Harry erre már nem reagált, csupán összeszorította az ajkait, és kicsit megszorította Ginny kezét.

A bájitalmester ezt látva mintha kissé csalódottan tette volna, de suhogó talárral tovább folytatta útját.

- Megmondom én, mit szeretnék, te szemétláda… - sziszegte Harry, de inkább mégsem fejezte be.

Ránézett a mellette álló lányra.

- Hát, nem tudom hova siettél annyira, de a helyedben lassítanék egy kicsit, mert kitelik tőle, hogy ellenőrzéskép ismét beléd kössön.

Ginny elmosolyodott.

- Te a helyemben egy kicsit sem változtatnál a tempón – vetette ellen.

Harry rámeredt, majd elvigyorodott.

- Szerencsére azonban te egy sokkal okosabb, és csinosabb diák vagy, így nyugodtan megfogadhatod a tanácsot.

Ginny felnevetett.

- Esetleg el is kísérhetnél - ajánlotta. - Csak a könyvtárba igyekeztem.

Harry pár pillanatig mintha hezitált volna, aztán mégis azt mondta.

- Rendben – s elengedve a lány kezét a földön heverő táskája után nyúlt. 

Amint azonban ismét a vállára vetette, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, ismét Ginny keze után nyúlt, és azt megfogva indultak el. A lány összefűzte az ujjaikat, és kicsit közelebb húzódott Harryhez.

Ebédidő lévén nem túl sokan voltak a könyvtárban, Ginny ennek ellenére még így is egy eldugott sarokhoz irányította a fiút. Gyorsan begyűjtötte a szükséges könyveket, majd leültek egymással szemben. Harry azt mondta, ha már itt van, és Ginnynek úgyis kutatómunkát kell végezni, neki kezd a bűbájtan leckéjének.

Így egy ideig csendben tanultak, de közben folyton azon kapták magukat, hogy időről időre visszatér figyelmük a másikra, és elmélázva nézegetik egy ideig. Mikor aztán összetalálkozott a tekintetük, mosolyogva fordultak vissza az éppen olvasott kötethez.

Ginny gyorsan befejezte a gyűjtőmunkát, hiszen már amúgy sem sok adata hiányzott belőle. Halkan becsukta a könyvet, összepakolt, majd átment Harry mellé, és kissé lehajolva az asztalra támaszkodott, s halkan megkérdezte.

- Segíthetek?

A fiú felé fordult, s csak ekkor tűnt fel neki, hogy alig van tíz centinyi távolság az arcuk között.

- Nem vagyok benne biztos. Ez elég új anyag, de…

- Ugyan, annyira nem lehet bonyolult. Annyival hamarabb fejezheted be – nyúlt oda Ginny a Harry által olvasott könyvhöz, pont amikor a fiú közelebb akarta hozzá tolni. Így nem a lapot, hanem a másik kezét sikerült megfognia. Ráadásul a másik keze, mely eddig egy üres pergamenen támaszkodott, a mozdulatától hirtelen megindult az asztal lapján, és Ginny menthetetlenül elvesztette az egyensúlyát.

Ma már másodszorra kötött ki Harryn. A fiú erősen megfogta a mellkasának dőlő lányt, akinek egy ügyes félfordulattal sikerült elérnie, - ahelyett hogy mereven a lába megtámasztására kényszerüljön - hogy Harry ölébe huppanjon.

Jobb kezével gyorsan a fiú vállába kapaszkodott, míg a másikkal tenyerét a feszes mellkasnak támasztotta. Óvatosan nézett fel Harry arcába, aki elég meglepettnek, és zavartnak tűnt.

- Úgy látszik, ez egy ilyen nap – mondta halkan, ahogy tekintete a barna szemekbe fúródott.

- Úgy. De sebaj. Határozottan kényelmesnek tartom az elhelyezkedést – felelte Ginny, és megpróbálkozott egy meleg mosollyal.

Harry viszonozta azt, majd egy apró mozdulattal elrendezte a lányt az ölében.

- Ez azt jelenti, hogy nem is áll szándékodban egyhamar elhagyni a közösen használt székemet?

Ginny szája még szélesebb mosolyra húzódott.

- Hát ha már így rákérdeztél… - azzal az idáig a fiú vállán pihenő kezét kicsit bátortalanul belesimította Harry kócos fürtjeibe a tarkóján, és kényelmesebben közelebb húzódott. 

A másik erre jólesően megborzongott. El se tudta hinni. Hiszen éppen flörtöl Harryvel!

- Azt hiszem, így nem sok segítséget nyújtasz a házi feladatomhoz – szólalt meg ismét a fiú, bár a hangja szinte már csak suttogás volt.

Ginny ujjait mélyebbre fúrta az ébenfekete tincsek közé.

- Inkább azt csinálnád? – suttogta.

- Még hezitálok – érkezett a válasz. - Ugyanis nem biztos, hogy jó ötlet lenne, amire készülök.

A lány meleg barna tekintete most már egyértelmű vággyal telt meg.

- Miért, mire készülsz? – hajolt közelebb Harry arcához, aki szintén előrébb dőlt.

- Hát, talán… - súgta a fiú, miközben szájuk már annyira közel volt egymáshoz, hogy olykor összeért szavainál. Ginny felsóhajtott, és kissé szétnyitotta az ajkait.

Nem érdekelte semmi, csak az, hogy Harry végre megcsókolja, és csak csókolja és csókolja, és...

- Ti meg mit csináltok? – kérdezte ekkor egy álmatag hang nem messze tőlük.

Ginny erre azonnal hátrébbhúzódott, majd csalódottan felállt Harry öléből, s mindketten rámeredtek a közbeszólóra.

- Csakis Luna számára nem lehet egyértelmű… - hallotta a lány, ahogy a háta mögött Harry az orra alá morogja a szavakat.

Mosolyogva nézett a hollóhátas csodabogárra.

- Mi csak tanultunk. Felajánlottam Harrynek – magam, gondolta, ám inkább ezt mondta – a segítségemet, mert nem haladt elég gyorsan.

- Ó, értem – bólogatott a szőke lány. – Nekem is utána kellene néznem pár dolognak. Ráadásul nemsokára vége a szünetnek, és kezdődnek a délutáni órák.

Harry csak nézett rá. Úgy tűnt fel nem tudja fogni, hogy lehet valaki ilyen vak és átverhető. Aztán gyorsan felállt.

- Akkor mi mennénk is. Már majdnem kész vagyok, és még nem jutott időnk ebédelni – mondta a fiú, miközben egy hanyag pálcamozdulattal összepakolta a cuccait. – Hát, sok sikert Luna, és még találkozunk.

- Sziasztok – integetett mosolyogva a lány a távozó páros után.

Ginny halkan elnevette magát, ahogy kiértek a folyosóra.

- Hihetetlen a csaj – morogta Harry. – Bár talán így van szerencsénk.

A lány erre elkomolyodott.

- Ezt mért mondod?

- Legalább nem kezdenek el pletykálni és kombinálni olyan dologról, ami meg sem történt.

Ginny azt hitte menten rosszul lesz. Ezek szerint Harry nem is tervezi, hogy esetleg mégis megeshetne köztük az a bizonyos csók. Egyszerűen tovasiklik rajta, és örül, hogy senki sem vette őket észre. Tudta, hogy a fiú nem ígért neki semmit, mégis megbántottnak érezte magát. Hiszen egyértelmű volt, hogy Harry is akarta! Akkor most mért beszél így?

- Értem – mondta halkan. – Nos, ne haragudj, de most jutott eszembe, hogy még fel kellene sietnem pár könyvemért a délutáni órákhoz.

Azzal már szaladt is.

- Ö, persze – motyogta Harry a lány után nézve. Ginny azt már nem látta, ahogy a fal felé fordult, és fejét a falnak koccantotta. - Hogy én mekkora marha vagyok.

Még ha nem is lesz köztük semmi, akkor is a barátja, és most megbántotta. De rendbe fogom hozni – tökélte el a fiú.

Ahhoz képest, hogy Ginny az utóbbi napokban milyen vidám és élénk volt, a mai délután meglehetősen letörten ücsörgött a klubhelységben könyvei fölött. Igazából nem tudta mit kellene tennie. Egyrészt reménytelennek látta a vállalkozását, másrészt úgy érezte nem akarja feladni, és nem is kellene, mert mégsem annyira lehetetlen meghódítania Harryt, mint amilyennek most hiszi.

Egész életében őt szerette volna, és most komolyan ennyivel feladja?! Hát nem!

Eközben nem sokkal az asztala mellett a fiú barátai társaságában ücsörgött a kandallónál. Hermione jó szokásához híven olvasott, Ronék pedig sakkoztak. Harrynek ez alkalommal még a szokásosnál is borzalmasabban ment a játék, ugyanis akármennyire is tűnt elgondolkodónak, rendszerint egyáltalán nem a következő lépésen, hanem Ginnyn járt az esze.

Nem is tellett sok időbe, hogy immár egymás után a negyedik játszmát elveszítse.

Ginny tisztán hallotta, amint bátyja megunva a helyzetet azt mondta barátjának.

- Haver, így nem sok értelme van a játéknak. A vak is láthatja, hogy teljesen máshol jársz.

Harry idáig a térdein támaszkodva ült, a tábla fölé hajolva, de most egy sóhaj kíséretében hátradőlt a kényelmes fotelba.

- Ne haragudj. Tényleg elgondolkodtam.

Erre már Hermione is kidugta a fejét az éppen olvasott rendkívül érdekfeszítő számmisztika könyvéből.

- Tudunk segíteni?

Harry hallgatagon nézett maga elé, majd kis idő múlva csak ennyit mondott.

- Nem hinném.

Ahogy Ginny barátnője arcát figyelte, azon rögtön felismerhetővé vált az a pillanat, mikor megértette, mi lehet az oka Harry tűnődésének.

Már igencsak későre járt az idő, így rajtuk kívül nem sokan töltötték még idelent a szabadidejüket. Hermione tekintetével Ginny felé vágott, majd kedvesére nézett. 

- Ron, mit szólnál, ha már mi is lefeküdnénk? Elég fáradt vagyok.

Ez természetesen abból állt, hogy egy rövid időre elvonultak kettesben, hogy elbúcsúzzanak egymástól, majd ki –ki elindult a saját hálójába aludni.

A fiú beleegyezően morgott egyet.

- Persze, oké. Ennek a játszmának már úgyis mindegy – tette el a bábukat.

Ginny nem tudta eldönteni mit tegyen. Tisztában volt vele, hogy Hermione meg akarta adni neki a lehetőséget, hogy kettesben legyenek Harryvel. Most azonban úgy érezte, hogy nem neki kellene lépnie.

Nagy örömére azonban nem kellett ezen hosszan rágódnia.

- Ginny – szólította meg a jól ismert, kellemes hang. A lány felemelte a fejét, és láthatta amint Harry kissé zavart arckifejezéssel áll előtte, és őt nézni azzal a ragyogó szemével. – Én nagyon sajnálom, nem akartalak megbántani a könyvtár után. Csak… elég sok mindent szoktak rólam összehordani, és nem akartam volna, hogy te is belekerülj, mikor tényleg nem csináltunk semmit.

- Tényleg nem – állt fel vele szemben Ginny. – És ha Luna nem jön? – kérdezte kihívóan.

Harry egyik lábáról a másikra állt.

- Akkor. Nos, igen… akkor valószínűleg…

- Mi történt volna? – sürgette a lány.

A fiú hosszan nézte az arcát, majd láthatóan döntésre jutott. Odalépett Ginnyhez, kezét az arcán végigsimítva a füle mellett a hajába túrta, majd lassan előrehajolt, és bizonytalanul egy apró csókot lehelt a lány ajkaira.

- Valószínűleg ez – mondta halkan.

Ginny csukott szemmel állt az élmény hatása alatt. Nem volt ez igazán csóknak minősülő megmozdulás, de Harry megtette az első lépést, és már ez az apró puszi is olyan érzéseket váltott ki belőle, hogy el sem merte képzelni milyen lenne forrón egymás szájára tapadni.

Sóhajtott, majd kinyitva a szemét a félve várakozó fiúra nézett. Nem tudta Harry mit olvashatott ki a szemeiből, bár erősen kétellte, hogy bármiféle elutasítás is megjelenne benne, az egyértelmű vágyakozáson kívül.

Mindenesetre a következő pillanatban a fiú közelebb húzta, és ajkaival finoman érintette a száját. Ginny megremegett, és jólesően várta a folytatást. Harry gyengéden csókolta tovább, miközben a lány még mindig képtelen volt elhinni, hogy ez valóban megtörténik vele.

Ekkor azonban megérezte a fiú elbizonytalanodását, és hirtelen megijedt, hogy talán az őt lebénító csodálatos érzések hatása alatt a viszonzatlan csókot Harry elutasításnak veheti.

- Ne… - sóhajtotta.

Befejezetlen mondatára a fiú azonnal megdermedt, és hátrébb húzódott.

- Sajnálom – kezdett magyarázkodni. - Ne haragudj…

- Nem – szakította félbe Ginny. – Félreértettél. Azt akartam kinyögni, hogy ne hagyd abba. Semmiképp se hagyd abba! – kérte a lány.

Harry csak nézte, tekintetében enyhe hitetlenséggel, de mielőtt bármit is léphetett volna, Ginny megtette helyette.

Kezét a fiú tarkóján a fekete tincsekbe fúrta, és annál fogva máris magához húzta a fejét. Olyan szenvedélyes hévvel kezdte csókolni, hogy Harry egészen beleszédült. A következő pillanatban aztán már ő maga is hasonlóképp viszonozta, s miután nyelvével végigsimította a lány ajkait, ő azonnal megnyitotta a száját, és máris vadul ízlelték a másikat.

Ginny mindenképpen csodálatos élményre számított, ha végre eljutnak erre a szintre Harryvel, de ami most történt vele, az minden képzeletét felülmúlta. Valamennyi porcikája bizsergett a vágytól, és csak úgy sóvárogta a folytatást. Harryvel csókolózni, őt érinteni, és élvezni a simogatását maga volt a csoda.

Ekkor a fiú közelebb lépett hozzá, és karját a derekára fonva magához szorította. Ginny azonnal átölelte, és simogatni kezdte a hátát, miközben ujjaival a selymes tincsekben játszott, és egyszerűen nem tudott betelni Harry ajkaival, nyelvével és a testéből áradó érzéki feszültséggel.

Pár perccel később, mikor feleszméltek, zihálva váltak szét, bár egy másodpercre sem távolodtak el túlzottan a másiktól. Szoros közelségben ültek le a kanapéra, és egy ideig némán nézték egymást. Megfigyelve a másik arcát, a szapora légvételeik által emelkedő és süllyedő mellkasát, a csillogó szemüket és a benne tükröződő vágyat.

- Milyen régen vártam már erre – törte meg a csendet Ginny.

Harry értőn sóhajtott.

- Féltem, hogy elutasítasz, és nem akartam elrontani a…

- Tudom. Sokáig ezért nem léptem én sem – szakította félbe a lány. – De aztán eltökéltem: nem érdekel, egyszerűen kellesz nekem.  

Harry megcirógatta az arcát.

- Ahogy te is nekem. Borzasztóan zavarba hoztál a hirtelen támadt különös viselkedéseddel, ugyanakkor először nem tudtam mire vélni, de aztán már egyáltalán nem bántam, mert jól esett, és hihetetlenül vonzódtam hozzád.

Ginny boldogan elmosolyodott, és a fiú mellkasához bújva fejét a vállára hajtotta. Harry azonnal magához ölelte, és erős karjaival körülfonta, majd egyik kezével haját kezdte el simogatni.

- Ne is mond! – suttogta a lány. – Hát mégis sikerült - tette hozzá, inkább csak magának.

- Micsoda? – kérdezett rá a fiú.

Ginny felnevetett.

- Alig három napja döntöttem el, hogy megszerezlek magamnak.

- Igazán? – vigyorgott Harry, és kissé meghúzgálta a lány haját.

- Ha az ostoba rámenős libáknak ki lehetett veled kezdeni, akkor nekem miért ne?

- Van benne valami – dünnyögte a fiú. – Habár most hogy így belegondolok, ezzel elszúrtad a további esélyeimet az újabbnál újabb lányok megismerésére.

Ginny felháborodottságot színlelve emelte fel a fejét, hogy belenézzen a fiú smaragdszín szemeibe. Ahogy Harry viszonozta a pillantását máris tudta, hogy komolyan képtelen is lenne haragudni erre az elbűvölő, vonzó, és kedves fiúra. 

- Hogy mondtad?! – ripakodott rá a szerepében maradva.

Harry elvigyorodott.

- Tudtam, hogy erre majd felfigyelsz, és mivel én mindenáron meg akartalak csókolni… - mondta, s a mondat végére már csak suttogott, aztán beváltotta, amit ígért.

Ismét szenvedélyesen merültek el a másikban, ahogy ajkaik és nyelvük feltérképezte kedvesük száját, s kezeik gyengéden elkalandoztak egymás testén.

Végül Harry szakította meg a csókot annyi időre, míg hozzátette a véleményét Ginny csábítási hadműveletéhez.

- Szóval tervbe véve – elvégezve.

- De még mennyire – sóhajtotta Ginny – Hibátlanul - és még jó ideig egyáltalán nem hagyta szóhoz jutni a fiút, aki csodák csodájára a legkisebb mértékben sem törekedett arra, hogy beszédre pazarolja az idejét…

The End