Mielőtt elkezdenétek olvasni a történetet, szeretnék egy-két szót (mondatot) hozzáfűzni. Néhány dolog furcsának tűnhet, ugyanis ez a kisregény jóval a Félvér herceg előtt íródott. Szóval nem a Félvér herceg történéséire épül, így például Dumbledore nálam életben van, és Rufus Scrimgeour sem lépett színre, mint miniszter. Remélem tetszeni fog nektek, mert ha lehet ilyet mondani, éveket ültem rajta (hiszen ez volt az egyik első történet, amihez hozzáfogtam), sok változata született és ennek függvényében esetlegesen észrevehető lesz, hogy írásomat néha-néha azért más történetek is befolyásolták. De remélem, ezért nem tartotok majd tolvajnak! ;-)

Jó olvasást mindenkinek! :-)

A sötétség fényei

1. fejezet - Az új aurorok

Négy éve meghalt Voldemort. Harry Potter legyőzte őt, és most béke van. A Roxfortba azóta új diákok járnak és a tanári karban is történtek változások. Neville Longbottom lett az új gyógynövénytan tanár, Hermione Granger pedig a sötét varázslatok kivédését oktatta. Az egyetlen biztos pont továbbra is Dumbledore professzor maradt, aki még mindig az igazgatói székben ült.

A mágiaügyi miniszter személye is megváltozott. Arthur Weasley, aki egy évvel azután vette át Cornelius Caramel helyét, hogy Harry legyőzte Voldemortot, nagy tiszteletnek örvendett. Majdnem megtörtént az, hogy egy 17 éves varázslót ültettek a bársonyszékbe, de végül Harry Potter mégsem lett miniszter. Az ok egyszerűen az volt, hogy Harryt túl fiatalnak találták. Harry nem is bánkódott emiatt, hiszen így elmehetett az auror képzőbe. Barátja, Ron Weasley is vele tartott.

Most nagy volt az izgalom a Grimmauld téri házban. Harry és Ron ugyanis a záróvizsgák eredményeit várták. Hermione is visszajött a Roxfortból, hogy barátai mellett lehessen, ebben a sordöntő pillanatban. Ron és Harry, hogy elüssék az időt, nekiláttak sakkozni. Már a harmadik partinál tartottak, mikor berontott a konyhába az izgatott Mrs. Weasley:

- Itt a vannak a levelek! – kiáltotta. – Jaj Istenem! Úgy izgulok!

Harry és Ron kezébe nyomott egy-egy borítékot. A két fiú szótlanul nézte egymást, majd Ron megszólalt:

- Nyissam ki én először?

- Aha!

Ron feltépte a borítékot. Néhány pillanatig néma csend támadt. Ginny és Hermione megfogták egymás kezét, úgy szorítottak a fiúnak. Ron elsápadt, majd felnézett az izgatott csoportra.

- Ron! Nem sikerült? – kérdezte aggódva Mrs. Weasley. – Kisfiam, mondj már valamit!

- Sikerült! Megvan! Auror vagyok! – kiáltotta fel boldogan Ron.

A konyhában örömujjongás tört ki. Ginny és Hermione ugrálni kezdtek, Mrs. Weasley pedig megölelte fiát. Harry is mosolygott, de ő még mindig a kezében szorongatta a borítékot. Hirtelen szörnyű érzése támadt: mi van, ha neki nem sikerült?

- Kettes szintű auror vagyok! – hallotta Ron hangját. – Nem is számítottam ilyen jóra!

Harry továbbra is némán állt kezében a levéllel, mire Frednek feltűnt:

- Harry! Te miért nem nyitottad még ki a borítékot?

- Én… nem is tudom! Nem merem!

- Ugyan már, Harry! – mosolygott Ron. – Ha nekem sikerült, akkor neked biztosan!

- Na jó, ebből elég! Majd én elolvasom, ha te nem mered! – azzal Fred kikapta Harry kezéből a levelet. Feltépte a borítékot, és olvasni kezdte:

­         „Tisztelt Potter Úr! Értesítjük önt, hogy záróvizsga eredményei a következők: blablabla… Ezek értelmében az ön összesített eredmény 98 százalék! Örömmel értesítjük tehát, hogy ezennel Ön a Brit Aurorok Szervezetének tagjává vált!”

A konyában kitört az üdvrivalgás. Hermione és Ginny egyszerre vetették magukat Harry nyakába. Mrs. Weasley sírni kezdett a boldogságtól, Ron pedig ordibálni kezdett:

- Tudtam, Harry! Tudtam!

- Várjatok! – kiáltotta Fred. – Van még tovább is!

Mindenki elnémult. Fred folytatta.

­         „A több éves visszatekintést követően a bizottság úgy döntött, hogy Ön az aurori hierarchiában a… a…” Atya ég!

- Mi van? – kérdezték egyszerre a többiek.

- A…

- Fred! Mond már ki!

- …a hatos szintet érdemli – fejezte be a fiú.

Ron eltátotta a száját, Harry pedig úgy érezte, menten elájul. Ginny odarohant a bátyjához és kikapta a kezéből a levelet. Egy pár pillanat múlva megszólalt:

- Fred most az egyszer nem tréfált! Tényleg hatos szintű auror vagy, Harry!

- De hát elsőre még soha senkit… senkit sem helyeztek hármas szintű aurornál magasabbra!

- Hatos szintű auror! Ennél már csak a hetes a nagyobb!

Senki sem akarta elhinni, hogy ez megtörténhet. Egymás kezébe adogatták a levelet, de mindenki ugyanazt olvasta: hatos szintű auror. Mikor Mr. Weasley hazaért, Harry első kérése az volt, ellenőriztesse le, hogy nem történt-e tévedés. A férfi azonban mosolyogva megrázta a fejét.

- Nem, Harry! Szó sincs tévedésről! Te vagy az első újonc, aki hatos szintű minősítést kapott!

- De hát hogy lehetséges ez?

- Ugyan már fiam! Azok után, amit véghez vittél ez egyáltalán nem meglepő!

- Ezt muszáj megünnepelni! – mondta Mrs. Weasley.

Aznap este tényleg fejedelmi vacsora volt. Mordon, Lupin és Tonks is befutottak, hogy együtt ünnepeljenek a társasággal. Bill a konyha falára varázsolt egy világító feliratot. A piros betűk a következőt hirdették:

Éljenek az új aurorok!

Harry és Ron voltak természetesen az ünnep középpontjában. Mindenki nekik kedveskedett. Hermione például egy hatalmas tortát készített, ami több emelet magas volt. Az édesség olyan jóra sikerült, hogy mire Percy is megérkezett, már éppen csak hogy meg tudták őt kínálni. Kingsley, aki eddig a legmagasabb szintű auror volt köztük, át akart térni a magázódásra, hiszen Harry már vele egy szinten állt. Mikor már harmadszor használta a Mr. Potter jelzőt, Harry felemelte a pálcáját és azt mondta:

- Esküszöm, Kingsley, ha még egyszer magázni mersz, megátkozlak!

Egy pár pillanatig a két auror rezzenéstelenül nézett egymás szemébe, majd mindketten elnevették magukat.

- Rendben, Harry! Te nyertél!

- Na azért! – vigyorodott el a fiatal auror.

Ron ezt látva szintén magázódni kezdett Harryvel, mire a fiú elkezdte kergetni a vajsörös üvegével, és feltett szándéka volt azt barátja nyakába önteni. A terv végrehajtásában végül George akadályozta meg, aki gyorsabb volt Harrynél és mikor Ron elszaladt előtte egy egész korsó tartalmát öntötte öccsére. Ron szitkozódni kezdett, a többiek persze nevettek. Végül Hermione sajnálta meg a fiút és egy konyharuhával törölgetni kezdte a fiú arcát. Harrynek feltűnt, hogy Hermione meglepően figyelmes Ronnal. Elmosolyodott a gondolaton, hogy két barátja esetleg már többet éreznek egymás iránt, mint a puszta barátságot.

A régi rádióban megszólalt a zene és a kis társaság táncolni kezdett. Ron természetesen Hermionét kérte fel, Mr. és Mrs. Weasley is egymással táncoltak és még Mordon is talált magának párt, Tonks személyében. A legfurcsább pár mégis Percy és Luna voltak. (A lány Percy válláig sem ért fel.) A többiek vagy magukban lötyögtek, vagy leültek az asztalhoz és nézték a táncolókat. Ginny is leült egy székre és magányosan szemlélődött. Kingsley ekkor odahajolt Harryhez:

- Kollega! A kis hölgy nagyon egyedül van! Nem gondolod, hogy fel kéne kérni?

- Öh… de!

Harry felállt és odasomfordált a lányhoz, vigyázva, hogy Ron ne vegye észre. Kikerülte az ikreket, akik éppen számoltak valamit, de amikor észrevették Harryt, vigyorogni kezdtek. Harry ügyet sem vetett rájuk és megállt Ginny mellett. A lány, félénken nézett fel rá.

- Öhm… felkérhetlek… szóval… Szabad egy táncra?

Ginny egy pillanatig nem tett semmit, majd alig észrevehetően bólintott. Harry a kezét nyújtotta a lánynak, majd megindultak a táncolók felé. Azonban ahogy odaértek az előző pörgős szám véget ért, s átváltott egy lassú, romantikus dalra. Harry zavartan Ginnyre nézett. A párok most szorosan egymáshoz bújtak – kivéve persze Tonksot és Mordont, akik igyekeztek minél hamarabb lekerülni a tánctérről – és úgy táncoltak tovább.

- Ha nem akarod… - kezdte Ginny.

Harry azonban ekkora már elhatározta magát. Átkarolta Ginny derekát és magához húzta. A lány Harry nyaka köré fonta a karjait és a vállaira hajtotta a fejét. Ők is táncolni kezdtek. Harryt jóleső érzés kerítette hatalmába. Végre auror lett, azokkal lehet, akiket szeret és Ginny itt táncol vele, miközben őt egyre inkább magával ragadja a boldogság.

Aznap este még egy kellemes meglepetés érte Harryt. Már indultak volna fel a szobáikba, mikor a kandallóban felcsaptak a lángok és megjelent egy levél. A boríték Ronnak és Harrynek volt címezve. Mindenki tudta, hogy Dumbledoretól érkezett.

Kedves Harry és Ron!

Értesültem az eredményeitekről és szeretnék gratulálni nektek! Őszinte örömmel tölt el, hogy elértétek a célotokat, és nagyon büszke vagyok rátok! Legyen sok örömötök a munkátokban és sok sikert!

Albus Dumbledore

Harry fáradtan de boldogan indult fel a szobájába. Mikor belépett a helységbe, Hedvig a vállára szállt és kedveskedve megcsipkedte gazdája fülét. Harry megsimogatta a baglyot, majd leült az ágyára. Ezt a szobát össze sem lehetett hasonlítani a Privet Driveival. Ez tágas volt és Harry igényei szerint volt berendezve. Az ablak előtt egy hatalmas dolgozóasztal állt, ami tele volt különféle papírokkal és a Reggeli Próféta számaival. A kandalló feletti polcon fényképek sorakoztak. Mindegyikről Harry szerettei mosolyogtak a fiúra. Az egyik sarokban állt Hedvig kalitkája és egy állvány, amire most a bagoly visszaszállt. Sirius az egész házat Harryre hagyta, amit sikerült olyan otthonosan berendezni, hogy az ember örömmel lakott benne. Bár a Weasleyk még mindig az Odúban éltek, sok időt töltöttek itt és a Főnix Rend tanácskozásait is itt tartották még. Bár a gyűlések már elég ritkák voltak, Dumbledore még mindig szükségesnek érezte a Rend működését. És Harry egyetértett az igazgatóval. Jó, ha van egy biztos pont! – szokta mondogatni.

Harry pizsamát húzott és bebújt az ágyba. Alighogy elfújta a gyertyát pukkanás hallatszott és Ron lehuppant az ágyra. Harry felült.

- Na mi van, kollega? Gond van? Esetleg nem felel meg a vendégszoba?

- Gond egy szál se! A szoba szuper! – válaszolta Ron. – Csak gondoltam dumálhatnánk egy kicsit! Mi újság?

- Mi lenne? Auror lettem.

- Jaj, menj már! Nem úgy gondoltam! – Halkan nevetni kezdett. – Mi újság veled és Ginnyvel?

- Ugyan, Ron! Csak táncoltunk! Nem kell rögtön rosszra gondolni!

- Én nem is gondoltam rosszra! – Ron még mindig nevetett. – De azt te sem gondolod komolyan, hogy szó nélkül hagyom, hogy átöleled a húgomat!

- Ron…

- Ez nem baráti ölelés volt! – vágott közbe a barátja. – Ha az lett volna, akkor Hermione nem is tette volna szóvá!

- Hogy jön ide Hermione?

- Megjegyezte, hogy úgy ölelkeztek, mint egy szerelmespár. És ő nagyon ért az ilyesmihez, úgyhogy én hiszek neki!

Harry örült, hogy sötét van, és Ron nem látja az arcát. Gyanította ugyanis, hogy olyan vörös lett, mint egy érett paradicsom.

- Na ehhez mit szólsz?

- Ginny a barátom, de semmi több!

- Aha, persze!

- Ennyi erővel én is kérdezhetném, hogy mi van veled és Hermionéval?

- Nyugodtan megkérdezheted, öregem. Hermione és én úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk együtt.

- Tessék?

- Járunk, Harry! Együtt járunk!

- Ez most komoly? – kérdezte őszinte döbbenettel Harry.

- Naná! Úgyhogy kösd föl a gatyádat öregem, mert a végén még lemaradsz mögöttem, és gondolom azt nem nagyon szeretnéd! Amúgy nagyon szép pár lennétek!

Ron egy pár perc múlva kacagva dehoppanált, magára hagyva Harryt a lelkében kavargó érzelmekkel. Sok volt ez neki egyszerre. Hatos színtű auror lett, Ron és Hermione együtt járnak, ráadásul barátai szentül meg vannak győződve arról, hogy belezúgott Ginnybe.

- Áh! Marhaság! – mondta magának.

Amikor azonban visszahanyatlott a párnára, elgondolkodott. És ha Ronnak igaza van? Maga elé képzelte Ginnyt és megpróbált nem barátként, hanem férfiként nézni rá. Látta hosszú vörös haját, csillogó kék szemeit, elbűvölő mosolyát… Rá kellett ébrednie, hogy Ginny már egyáltalán nem kislány. Behunyta a szemét és felidézte magában a tánc minden egyes pillanatát. Ginny belesimult a karjaiba és fejét a vállain pihentette. Csodálatos érzés volt.

Harry lassan elaludt. Álmában újra visszatért a konyhába. A rádióból ugyanaz a lassú szám szólt és Ginny újra vele táncolt. Most azonban csak ketten voltak a teremben. Harry Ginny hátát, a lány pedig a fiú haját simogatta. Majd az ajkaik lassan elindultak egymás felé és egy szenvedélyes csókban összeforrtak. Harry ekkor ébredt fel. A másik oldalára fordult és megpróbálta kiverni a fejéből az álmot, nem sok sikerrel.