Harry izgatottan, de mégis mélabús komorsággal lépkedett a hetedik emeleti sötét folyosón. Találomra benyitott egy ajtón, és éppen látta Hóborcot kioldalogni az egyik falon keresztül. Szerencsére, gondolta. Már csak egy találkozás hiányozna Hóborccal! Atya ég!
Harry felcsüccsent az egyik padra.
Na jól van. Tegyük fel, hogy fél óra múlva bemegyek a klubhelyiségbe, félrehívom Ginny-t, és megbeszélem vele a dolgokat. A legjobb az lenne, ha megint együtt lennénk… Na elég az ábrándból! Mi a fenét csináljak? Hermione megmondta kerek-perec, hogy nem vagyunk többet barátok, ha most nem vallok be mindent!

Eközben Ginny a parkban sétált. Mélyeket lélegzett a friss levegőből, és a változatosság kedvéért a kaki helyzetére gondolt.
Elég volt! Most szépen felmegyek, és tisztázok mindent Harry-vel. Mennyire gyűlölök tétovázni! De milyen nehéz! Mit fog szólni, Mi lesz, ha kikosaraz? Mi lesz, ha szimplán hülyének néz, és csak annyit mond: Ginny, a legjobb barátom húga vagy. Na csá. Kész! Ennyi! Jézusom, hogy itt mik forognak kockán! Csupa nagy nagy dobás…
Ginny, aki eddig habozva sétálgatott a tó partján, most hirtelen kirántotta kezét zsebeiből, ökölbe szorította ökleit, és lángoló szemekkel indult a kastélyba. Útja során senkivel sem találkozott, ami nem is egy különös dolog, ugyanis már jócskán 11 óra elmúlt, vagyis már régen kijárási tilalom volt érvényben. Fázósan összehúzta magán azt a kis pulóvert, ami rajta volt, és halkan, a fal mellett elindult felfelé a lépcsőn.

Harry felállt a padról, és komor tekintettel, érzelemmentes arccal kilépett a teremből. Nem gyújtott pálcát, feleslegesnek tartotta. A Griffendél-torony a negyedik emeleten volt található, így elindult lefelé. Éppen leért a negyedikre, mikor egy másik árnyékot is észrevett. Kivonta pálcáját, és megfordult…

Ginny felért a negyedik emeletre. Éppen befordult volna a folyosó egyik sarkán, mikor neszezést vélt felfedezni a fordulóban. Elővette pálcáját, kigondolt egy átkot, és maga elé tartotta. Kiugrott a sarokra, de a másik ember is ugyanezt tette.
– Basszus! – sikította Ginny, miközben háttal elterült a földön. Közben azonban egy kellemes, mély hangot is felismerni vélt.
– Aztakurva…
Ginny finoman elmosolyodott, ugyanakkor viszont lepkék kezdtek el repkedni a hasában – legalábbis ez volt az érzése. Tudta, ki fekszik előtte. Gyorsan feltápászkodott, és leporolta gatyáját. Harry is ugyanígy tett.
– Lumos – suttogta Ginny, és a pálca így már megvilágította őket. Ginny elpirult, és zavartan félrenézett.
– Szia – köszönt Harry, és zavartan zsebre vágta kezeit, míg Ginny a karkötőivel babrált.
– Helló – viszonozta a köszönést a lány.
– Izé… éppen rád gondoltam. – Harry a lányra nézett.
– Én is rád – válaszolt a lány.
– Izé… akkor ez jó kör volt. Szóval… szerintem… mi… - Harry esetlenül félbehagyta a mondatot, és a lányra nézett.
– Szóval mi… azt hiszem, igazából mi ketten… - mondta ő is, de ő sem bírta befejezni a mondatot.
Egyszerre halk suttogást véltek hallani a sötétben.
– Segítsek? Ti szeretitek egymást… - súgta a hang. Mindketten a hang irányába néztek, és az összes Griffendéles osztálytársukat látták a folyosó homályba vesző végén. Ginny még jobban elpirult, és gyorsan elmormolt egy Nox-ot, mire minden teljesen sötétbe borult. A nézők azonban nem tétlenkedtek. Több felől is izgatott Lumos!-ok hangzottak fel. A folyosó már szinte díszkivilágításban részesült. Ginny mosolyogva nézett Harry-re. A fiú szintén mosolygott, megvonta vállát, és közelebb lépett. Ugyanakkor Ginny is előrelépett. Eredetileg sem voltak valami távol egymástól, de most csak néhány centiméter választotta el őket egymástól. Harry esetlenül kisimított néhány vörös tincset a lány arcából, míg Ginny beletúrt Harry fekete hajába. A folytatást már el lehet képzelni, de azt már kevésbé, hogy az összes Griffendéles üdvrivalgásban és tapsolásban tört ki.