|
2. fejezet: Dolgos hétköznapok
 ...
Két hét telt el azóta, hogy Harry megtudta, auror lett. Nem sok idő volt az ünneplésre, ugyanis most már Harrynek és Ronnak is munkába kellett állnia. A két jó barát nehezen szokta meg az új helyzetet. Harryt rangjának köszönhetően sokkal több dologba avatták be, mint Ront. A kellemetlen dolgok közé tartozott az is, hogy Harrynek elég gyakran kellett feladatokat kiszabnia Ronra. A válságos időszakon végül Mordon és Kingsley segítették át őket. Megnyugtatták a két barátot, hogy nem kell ezt olyan komolyan venni.
Talán a rangjának is köszönhető volt, hogy Harrynek sokkal több munkája volt, mint Ronnak. Nem egyszer későn este tért haza és előfordult, hogy még akkor is egy csomó papírmunka várt rá. Mikor egyik hétvégén a Főnix Rend újból gyűlést tartott a Grimmauld téren, az elsőként érkező Dumbledore és McGalagony a konyhaasztalra dőlve találták Harryt. Aludt. Dumbledore odasétált a férfihez és finoman megrázta a vállát. Harry azonnal felriadt.
- Te… tessék! Kész a jelentésem! Már… már csak le kell pecsételni!
- Köszönöm Harry! De a jelentésedet inkább Mr. Petersennek add! – mosolygott Dumbledore, majd maga felé fordította Harry fejét. Szemeiben aggodalom csillant. – Nyúzott vagy Harry! Pihenned kellene!
- Valahogy arra mostanában nincs időm – felelte savanyú képpel. – Néha már azt kívánom, inkább lennék kettes szintű auror, mint Ron! – Aztán vidáman hozzátette: - De ezt már nem lehet visszacsinálni, ugye?
Dumbledore szomorú mosollyal nézett egykori tanítványa szemébe. Megrázta a fejét és leült Harry mellé.
- Túl a komolyan veszed a munkádat, Harry! Huszonegy éves vagy. Fiatal és élettel teli. Ki kellene használod ezeket az éveket! Ron már rájött erre. Te miért nem?
- Én szeretem a munkám!
- Dumbledore professzor nem is kételkedik ebben, Potter! – kapcsolódott be a beszélgetésbe McGalagony. – Ő csak arra céloz, hogy egy ilyen fiatalember számára léteznek fontosabb dolgok is, mint a munka.
- Például?
- Harry! Nem tudom eldönteni, hogy te tényleg nem érted, vagy csak nem akarod megérteni? Szórakozz, legyen hobbid, - Dumbledore elmosolyodott – legyél szerelmes!
Harry nem tudott válaszolni, mert megjelentek a rend tagjai és megkezdődött a gyűlés. Ron és Hermione is befutottak, kézen fogva. A megbeszélés után Harry még sokáig ült egyedül a konyhában. Nem tudta kiverni a fejéből Dumbledore szavait: „… legyél szerelmes!” Mintha az olyan könnyen menne! Harry egy kicsit irigyelni kezdte Ront és Hermionét. Nekik sikerült és látszólag tökéletes közöttük a boldogság. Mióta azonban együtt járnak, két barátja hanyagolni kezdte őt és a férfi neheztelt rájuk ezért.
- Mindenki boldog és vidám! Csak én vagyok magányos! – Dühösen rácsapott az asztalra. – Ez így nem ér!
Pár héttel később Harry az irodájában ült és épp a Reggeli Próféta aznapi számát olvasta. Az újságban nem írtak semmi újat. Az egyetlen érdekes dolog a közeledő kviddics világkupa volt.
Gond a válogatottnál!
Ludo Bumfolt szerint hosszú keresésre van szükség. De vajon tényleg így van-e?
Ludo Bumfolt úr tegnap azt nyilatkozta lapunknak, hogy az angol kviddics csapat hiányos. Ez igazán elkeserítő tudat, hiszen, ha fél éven belül nem lesz teljes a csapat, nem indulhatunk a világkupán.
„Hiányzik a legfontosabb ember: a fogó! – nyilatkozta Mr. Bumfolt. – Fogó nélkül a világkupát elfelejthetjük!”
Arra a kérdésre, hogy miért nem vesznek fel egy új fogót a csapatba, Mr. Bumfolt így válaszolt:
„Kérem szépen! Nem megy az olyan könnyen! Hosszú keresés eredménye, hogy valaki bekerüljön a válogatottba! Sajnos jelenleg még nem találtunk olyan személyt egyik csapatnál sem, aki alkalmas lenne erre a nehéz feladatra!”
Furcsa mód Mr. Bumfoltnak nem jutott eszébe az a megoldás, hogy ne egy csapatnál keresse a tökéletes fogót. Lapunk közvélemény kutatást végzett: megkérdeztünk különböző, köztiszteletnek örvendő személyeket, átlagpolgárokat, hogy kit tartanának alkalmasnak a feladatra. Érdekes eredményhez jutottunk. Szinte mindenki ugyanazt a választ adta:
„De hát ez pofon egyszerű! Csakis Harry Potter jöhet szóba!”
Vajon Ludo Bumfolt még idejében rájön erre az egyszerű tényre? Őszintén reméljük, hogy igen.
Harry letette az újságot. Rendkívül jót mulatott a cikken. Micsoda abszurd gondolat! Méghogy ő a válogatottba kerüljön! A Roxfortban jó fogó volt, ez kétségtelen. De ez azért már mégis túlzás! Még mindig mosolygott magában, mikor kopogtattak az ajtón.
- Tessék!
Ginny lépett be a szobába. Kezében egy hatalmas sárga mappát tartott, rajta egy pecséttel: Szigorúan bizalmas!
- Szia, Harry!
- Szervusz, Ginny! – mosolyodott el Harry. – Mi szél hozott ide?
- A főnöködet keresem, Mr. Petersent! Az irodájában azt mondták, te tudod, hol van.
- Nos! Ami azt illeti Mr. Petersen házon kívül van. Tegnap megszületett az unokája és elment a Szent Mungóba, hogy meglátogassa. De azt ígérte, hogy egy óra múlva visszajön! Szóval még kb. negyed órát kell várnod!
- Óh! Akkor visszajövök később!
- Szerintem jobban jársz, ha itt megvárod! Mire felérnél az ügyosztályra, már jöhetnél is vissza!
- Rendben! Akkor itt megvárom! – Ginny leült egy székre az asztal mellett. – Elkérhetem a Prófétát?
- Csak nyugodtan!
Amíg Ginny olvasott Harry elkezdte rendezgetni az iratait. Hirtelen zavarni kezdte, hogy ilyen nagy a rendetlenség az asztalon. Már majdnem befejezte, mikor Ginny gyöngyöző kacagása betöltötte a szobát. Harry felnézett a lányra és észrevette, hogy az újság a Bumfolt - féle cikknél van kinyitva.
- Ugye milyen nevetséges? – kérdezte mosolyogva.
- Egyáltalán nem! Szerintem az embereknek tökéletesen igaza van! Te kitűnő fogó lennél! Tudom, mit akarsz mondani! – mondta a lány, mikor észrevette, hogy Harry szólni készül. – Te auror vagy és a munkád az életed! De ez nem azt jelenti, hogy a világkupa idejére nem hagyhatsz fel vele.
- Teljesen mindegy, Ginny! Bumfolt egyelőre még nem keresett meg és van egy olyan gyanúm, hogy nem is fog. A Trimágus kupa óta nem túlzottan kedvel.
Mindketten elnevették magukat. Ginny visszaadta az újságot Harrynek és visszaült a helyére. Egy pár pillanatig egyikük sem szólalt meg.
- Megkínálhatlak egy sütőtök lével? – törte meg a csendet Harry. – Én szívesen innék egyet!
- Köszönöm, elfogadom.
Harry intett a pálcájával, mire egy kancsó és két pohár jelentek meg. Mikor odanyújtotta az egyik poharat Ginnynek, az csodálkozva nézett rá.
- Ezt a bűbájt édesanyádtól tanultam! – sietett a magyarázattal Harry. – Felettébb hasznos, ha egy ember egyedül üldögél egy irodában, és közben megszomjazik.
Ginny elmosolyodott, Harry pedig majdnem félrenyelte a sütőtök levet. Mi a fene van vele? Miért van ilyen zavarban?
- Egyébként milyen mappa ez?
- Sejtelmem sincs! Mr. Norton azt mondta, kizárólag Mr. Petersen kezébe adhatom oda! Szerintem nagyon bizalmas dolog lehet!
- Biztosan! – Harry már megint Ginnyt felejtette a tekintetét. A lány elpirult ugyan, de nem fordult el. – Ginny… én szeretném megkérdezni, hogy… hogy…
- Mit?
Harry odasétált a lányhoz és a kezénél fogva felhúzta a székből. Ginny még mindig kérdően nézett rá, de amint Harry megsimogatta az arcát, lágyan elmosolyodott. Harry előrehajtotta a fejét és már épp megcsókolta volna, amikor kinyílt az ajtó és belépett Mr. Petersen. Harry és Ginny riadtan ugrottak szét. Az auror először döbbenten nézett rájuk, majd vigyorogni kezdett.
- Csak nem rosszkor jöttem? – kérdezte bűnbánóan.
- Nem, Uram! Dehogyis! Miss. Weasley csak egy aktát hozott önnek Mr. Nortontól – felelte Harry és idegesen babrálni kezdett az irataival. Amik persze már rendben voltak.
- Valóban? – Mr. Petersen még mindig vigyorgott. – És milyen aktát küldött nekem Mr. Norton?
- Azt mondta szigorúan bizalmas, és csak személyesen önnek adhatom át! – felelte engedelmesen Ginny, miközben átadta az aktát.
- Szóval Mr. Norton nem bízik meg az adjutánsomban! Ezt majd megjegyzem neki. Köszönöm, Miss. Weasley! Elmehet!
- Engedelmükkel! – Ginny lopva ránézett Harryre, majd távozott.
Harry zavartan álldogált az asztal mellett. Mr. Petersen még mindig vigyorgott. A hóna alá csapta az aktát és töltött magának az asztalon lévő sütőtök léből.
- Szóval, fiatal barátom? Mi a helyzet?
- Uram?
- A fiatal hölggyel, Harry! Elég idős vagyok, sokat tapasztaltam már az életben. Tudom, mit jelent, ha két fiatal így néz egymásra, mint ahogy azt ti tettétek. Harry! Szerelmes vagy ebbe a kislányba?
- Ezt még… én sem tudom, uram! – válaszolta őszintén Harry.
- Értem! – bólintott Petersen. – Nos, akkor talán hagyjuk is! Ez a te dolgod!
Petersen az ajtóhoz sétált.
- Kérlek, gyere az irodámba!
Ez az út szerencsére nem tartott sokáig, hiszen csak egy szűk folyosón kellett áthaladniuk. Harry kezdettől fogva Mr. Petersen adjutánsa volt így az irodája közel volt az auoréhoz. Petersen nagyon magas színtű auror volt és felette már csak egyvalaki állt. Az aurorok parancsnoka, James Norrington.
- Szóval sejtelmed sincs, miről szólhat ez az akta? – kérdezte Petersen, miután becsukta maga mögött az ajtót.
- Nem, Uram!
- Harry! Ugyan nem vagyok olyan jó legilimenciában és okklumenciában, mint te, de abban biztos vagyok, hogy most nem mondtál igazat!
- Igaz! De akkor is csak sejtésem van!
- És?
- A Malfoy – féle halálfalók?
- Pontosan! Ebben az aktákban különféle jelentések vannak és nem egy fontos információ! Szeretném, ha segítenél nekem!
- Én?
- Harry! Ugyan Mr. Norton nem képes megérteni, de én benned bízom meg legjobban az aurorok közül. Nem véletlenül lettét az adjutánsom! A másik pedig az, hogy nálad jobban senki sem ismeri Malfoyt! Mr. Norrington ezért egyezett bele, hogy téged is beavassalak ebbe az ügybe.
Ééés igen! Merészkedtem kölcsönvenni egy nevet a Karib-tenger kalózaiból. De hát Istenem! Nem tehetek róla, ha olyan jól illik ez a név egy magas rangú személyhez! Biztos ők se véletlenül választották! :)
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
