Az ezután következő egy hetet aktívan töltötték, noha egyetlen halálfalónak sem indultak a nyomába. Ginny is immár itt lakott velük Harry beszámolt a Pitonnal folytatott beszélgetésről, s ezúttal a Rendet is tájékoztatták. Ígéretéhez híven elkezdte tanítani barátainak a pajzsot, az apró, köröző gömbbel, valamint Hermioneval is gyakorolta az okklumenciát. Talán annak köszönhetően, hogy nem maradt köztük tisztázatlan kérdés, vagy a lány szorgalmának a gyümölcseként, nem lehetett tudni pontosan, mindenesetre nagyon jól haladt a tanulással.

- Nagyon jó Hermione. – dicsérte barátját, aki immár kifejezetten látni kívánt emlékeket is tökéletesen el tudott rejteni, s mindezt különösebb megerőltetés nélkül. – Azt hiszem itt az ideje, hogy megpróbáljuk pálca nélkül, csupán a szemkontaktust alkalmazva.

- Jaj, de jó! – kiáltott fel izgatottan a lány, s már el is tette pálcáját, Harry ugyan így járt el.

- Tehát akkor – mondta a fiú. – Tegyük fel, hogy mindent tudni akarok arról, mit csináltál tegnap. Aznap azonban egy nagyon fontos esemény történt, ezért te nem akarod, hogy lássam. Ezt többféleképpen is elérheted. Kitörlöd azt a napot, így én nem láthatok semmit, de ez nem túl nyerő ha például egy halálfaló legilimentál, mert azonnal tudni fogja hogy érdemes tovább kutakodni, hiszen azért rejted el, mert fontos. Célravezetőbb, ha emiatt egy másik, jelentéktelen napot idézel fel, és úgy mutatod meg, mintha az lenne az az időszak, amire kíváncsi vagyok, vagy egyszerűen módosítod az akkor történteket az emlékben. Érthető?

- Igen – bólintott a lány.

- Ok – nézett a szemébe Harry. – Akkor kezdjük. Arra leszek kíváncsi, ami akkor történt, mikor az ájult Mordonnal beléptünk a főhadiszállásra.

- Értem – mondta Hermione, és mélyen a fiú szemébe tekintett.

Harry látta, amint barátaival belép az előszobába, természetesen magát kívülről látta a lány szemével. De ezután valami teljesen más dolog történt, mint ami akkor valójában. Lupin jött eléjük mosolyogva, hogy üdvözölje őket, majd bevezette a csapatot a konyhába, ahol Mrs. Weasley éppen az ebédet tálalta. Mosolyogva szakította el tekintetét Hermionetól. Az érzései sem jelezték hazugság, csalás jelenlétét.

- Azt hiszem, ezen a vonalon már nincs mit tanítanom – mondta a boldogan nevető lánynak. – Remekül csináltad. – a szintén szobában ücsörgő Ron és Ginny elismerően megtapsolták barátnőjüket.

- Köszönöm, Harry – lelkendezett Hermione. – Annyira örülök, hogy sikerült megtanulnom! Tényleg nagyon jó tanár vagy!

Harry nevetve legyintett.

- A te érdemed. Kitartó voltál.

- Alig várom, hogy elújságoljam Remusnak – lelkendezett tovább a lány. Majd hirtelen megint Harryhez fordult. – Azt mondtad ezen a vonalon? Akkor most megtanítod a legilimenciát? – kérdezte.

A fiú felnevetett.

- Hihetetlen vagy! Még egy olyan hozzád hasonló embert sem láttam, akit ennyire tűzbe hozott volna a tanulás.

- Hé! Most már mi jövünk! – rikkantott közbe Ron, felpattanva az ágyról, ahol idáig ücsörgött.

Ginny sem maradt el mögötte, s kijelentette:

- Én is szeretnék már egy kis időt Harryvel tölteni!- bátyja azonban csak legyintett.

- Most már itt laksz vele te is, és a kórházba is csak ritkán kell eljárkálnod. Eleget lehettek együtt!

Harry először rájuk bámult, majd ismét elnevette magát.

- Ajaj – nyögte. – Úgy tűnik, nélkülözhetetlen vagyok a számotokra.

Erre a megjegyzésre már barátai is jóízűen felnevettek. Végül Harry vállalta a döntőbíró szerepét.

- Jól van gyerekek – gúnyolódott. – Hermione, veled holnap folytatjuk, de úgy sem maradsz ki a tanulásból, mert elővesszük a pajzsot. Körülbelül egy óra múlva vacsora, tehát addig gyakoroljuk. Azután, - itt Ginny felé fordult – ígérem, a tiéd vagyok. Na?

Megint nevettek, s mindhárom fél biztosította elégedettségéről.

Harry az ablaknál állt, s kibámult a sötét, éjszakai égre, a ködtakarón át olykor alig - alig felbukkanó csillagokat nézte. Azokra emlékezett, akik valaha fontosak voltak számára, akik az életüket áldozták érte. Ami miatt soha nem fogja feladni a harcot.

Nem értette saját érzéseit, hirtelen rohanta le a magány. Elszégyellte magát, hiszen sokan veszik körül. Ginny, Remus, édesapja régi barátja, aki immár az övé is. Sokszorosan bebizonyosodott hogy remek barátai vannak, akik segítik és szeretik, s persze itt voltak a rendtagok is. Valami mégis zavarta. Minden szerette halála, minden cselekedetük csupán egy célt szolgált. Minden érte történt, s azért hogy ő életben maradjon, hogy ha majd eljön az idő, megtegye, amit kell.

Ekkor kinyílt szobája ajtaja, s nem sokkal később Ginny állt meg mellette. Megfogta, és megszorította a fiú kezét.

- Min gondolkozol? – szólalt meg halkan, oldalról a fiú arcát figyelve.

Nem kapott rögtön választ. Egy ideig csöndben álltak, majd Harry felsóhajtott:

- Én csak egy eszköz vagyok ebben az egészben.

- Ezt hogy érted? – csodálkozott rá a lány, de Harry még mindig a külvilágot szemlélte.

- Mindenki azért hal meg, hogy én éljek. Minden azért történik, hogy engem próbára tegyenek és tanuljak. Minden azt a célt szolgálja, hogy egyszer eljussak odáig, és megöljem Voldemortot. Én csak a háború győzelmének eszköze vagyok. A Kiválasztott, - ejtette ki a szót maró gúnnyal - aki erre rendeltetett.

- Ne mondd ezt Harry! – szólalt meg a lány, miután figyelmesen végighallgatta. – A lelked mélyén te sem hiszed. Te képes vagy véget vetni a háborúnak, s mi csak azt akarjuk, hogy túléld. A Rendtagok is tisztelnek, és követnek téged. Éppen ezért féltenek, és vigyáznak rád.

- Csak félnek, mert ha meghalok, nem marad más, akire rábízhatnák Voldemort megölésének feladatát.

- Ezt többet ki ne ejtsd a szádon! – mondta Ginny élesen, s Harry végre felé fordult. – Nem fogsz meghalni, mert te vagy közülünk a legerősebb! Mi benned hiszünk, Harry.

A fiú értetlenkedve rázta meg a fejét.

- Valamiféle csodaként, hősként tekintetek rám. Pedig én mennyire jobban szerettem volna csupán egy nyugodt, normális életet! – sóhajtott fel.

A lány elmosolyodott, és egészen közel ment a fiúhoz. Belefúrta tekintetét a gyönyörű szemekbe.

- De itt vagy, Harry. És mi követünk a halálba is.

- Pontosan ettől félek – érkezett a suttogott válasz.

Megcsókolta Ginnyt, aki azonnal viszonozta. Beletúrt Harry borzas, fekete hajába, s már csak arra tudott gondolni mennyire szereti a fiút, és hogy szeretné magához közel érezni, minél közelebb. Egész testével hozzásimult, s szabad kezét végigfuttatta szerelme hátán. Harry az ágy felé irányította, óvatosan lefektette rá, majd fölé hajolt, és szenvedélyesen tovább csókolta, miközben kezével hol a derekát, hol pedig a combját simogatta. Ginny felsóhajtott, majd nekilátott, hogy minél előbb levegye Harryről az ingjét.

Nem tudták tovább visszafogni magukat. A lány azóta várt erre, mióta véglegesen beköltözhetett a Grimmauld téri házba, s így mindig Harry mellett lehetett. Végre, hosszú idő után, ismét együtt tölthették az éjszakát, ahol nem létezett más, csak Harry és Ő.

Másnapra ismételten tanulást terveztek. Lustán kimásztak az ágyból, hogy elinduljanak reggelizni, majd miután végeztek, Harry szobájában gyűltek össze. Megszokták, hogy ide vonuljanak vissza, mert elegendő hellyel rendelkezett, és jobban szerettek itt gyakorolni, - már ha nem igényelt nagyobb teret a varázslat - mint odalent, ahol rendszerint nagy volt a nyüzsgés. A három tanítvány egész tűrhetően haladt a pajzsok előidézésével. A kezdetekben az okozta a problémát, hogy azokkal az apró mozdulatokkal és pöccintésekkel, amit Harry alkalmazott, a többiek rendszerint nem értek el semmit. Így a fiúnak vissza kellett emlékeznie, milyen is volt az eredeti, könyv szerinti mozdulat.

- Jaj, hogy irigylem tőled ezeket a hanyag pálcamozdulatokat – csattant fel Hermione, miközben Harry igyekezett Ronéknak immáron sokadszorra megmutatni a helyes legyintést és varázsige használatot.

- Türelem Hermione, nem mehet minden elsőre – intette Harry. – És ha ez vígasztal, az okklumenciát sokkal hamarabb megtanultad, mint én.

A lányt ez azonban cseppet sem nyugtatta meg.

- Mert nekem rendes tanárom volt, nem úgy, mint neked a kezdetekben Piton! – vágta rá ingerülten.

- Jól van, - emelte fel békítően a kezét Harry – figyelj! – lépett oda Hermione mellé. Azzal lassan elmutatta a megfelelő mozdulatot, és elmondta hangsúlyosan a varázsigét. Ron és Ginny is feszülten figyelték. Eddig egyiküknek sem sikerült tartósan fenntartani a védelmet. Márpedig ha tökéletesen végzik el az igét, akár öt-hat ilyen vízkék burát is létrehozhatnak erős koncentrációval egymás után.

- Ok. Akkor most próbáljátok meg – lépett hátrébb Harry. Barátai sorban kimondták magukban: Erine protego!

Örömmel látta, hogy mindhármuknak sikerült. Egy ideig csak álltak, és várták, fenn tudják e tartani a pajzsot.

Harry úgy ítélte meg, hogy ha eddig nem foszlott szét, akkor tartósnak bizonyult.

- Akkor lássuk – mondta, majd barátai elé sétált, és felemelte pálcáját. Sorban, mindhármukra kilőtt egy egyszerűbb ártást. A pajzs felfogta. Majd három erősebb átokkal próbálkozott, a halványkék bura védte.

Elégedetten bólintott.

- Nos, úgy néz ki, ezt megtanultátok. Gratulálok! – mosolygott a többiekre, akik vigyorogva léptek ki a pajzsok alól, melyek szertefoszlottak.

- Végre! – sikkantott Hermione.

- Én is ezt mondom – szólt Ron. – Azt hittem már sose jön össze.

Ginny pedig odalépett hozzá, és megcsókolta. – Köszönjük, Harry.

- Nincs mit. De ne feledjétek. Kifejezetten erős átkok ellen hatástalan. – figyelmeztette barátait. – Ezért kell mellé a keringő gömb, vagy csak az. Ezzel nem tudtok mozogni, a gömb azonban követ amerre haladtok. Én egyszerre szeretem alkalmazni őket. Amíg lehet, felfogja a pajzs, utána már úgyis mozgásra kényszerülök, akkor pedig azon nyomban védelmet is nyújt a kis golyó.

Ekkor kopogtattak. Remus Lupin tűnt fel az ajtóban.

- Sziasztok! – köszöntötte a fiatalokat. – Harry, van egy kis időd?

- Persze – bólintott rá azonnal a fiú. – Valami baj van?

- Nem. Nyugodj meg! – mosolygott. - Csak szeretnék valamit megmutatni.

- Értem. Azonnal megyek.

- Lent várlak a társalgóban – mondta Lupin, azzal becsukta az ajtót.

- Mit akarhat? – kérdezte Ron.

- Nem tudom – vont vállat Harry, még mindig a férfi hűlt helyére meredve. Majd visszafordult barátai felé. – Szóval. Megmutatom a cirkáló gömb előhívását, ti pedig addig gyakoroljátok, míg távol leszek.

A többiek bólogattak, Harry pedig belefogott a magyarázatba: - Erősen koncentráltok egy védelmi pajzs létrehozására, majd a pálcátokkal a levegőbe írtok egy kört. Lényegtelen mekkorát, bár célszerű nem túlzott mozdulatokat tenni. A gömb mindig ugyanakkora méretű lesz. Végül mondjátok ki magatokban: Prollegdo!

Ezzel gyorsan elmutatta, hogyan gondolta. Elő is tűnt a labda, mely megkezdte cirkuláló mozgását.

- Küldjetek rám pár átkot – mondta a fiú, és nyugodtan állt a kör védelmében.

Barátai megtették, s a kis pajzs folyton az átkok útjába ugrott. Majd mikor Harry elindult az ajtó felé, követte a mozgását.

- Mennyit képes kivédeni? – kérdezte kíváncsian Hermione.

- A Crucio és Imperio után újat kell idézni, egyébként bármit elnyel. Kivéve persze a halálos átkot. Mivel megengedi a szabad mozgást, szerintem ez a leghasznosabb pajzs – válaszolta Harry. – Na, akkor menni fog?

A többiek bólintottak.

- Igen, persze. Megpróbáljuk – mosolygott Ginny.

- Jól van, akkor majd jövök – búcsúzott a fiú, egy apró pálcamozdulattal megszűntette a gömböt, s elindult a földszintre.

A társalgó ismét gyakorlóhelynek volt átalakítva ez rögtön feltűnt neki, és Lupinon kívül Tonks és Mordon is jelen volt. Nagyjából ennyi észrevételre volt ideje, ugyanis alig hogy belépett, három átok suhant felé. Megidézett egy pajzsot, a másik kettőt pedig visszafordította.

- Hello! – köszönt Harry. – Mit fogunk gyakorolni? – a szeme sem rebbent a fogadtatástól.

Tonks felnevetett, Remus pedig mosolyogva megszólalt:

- Először a védést, támadást. Ezúttal hármunkkal szemben. Azután megismertetnélek valami újjal.

- Pontosan mire gondoltál? – kérdezte Harry kíváncsian.

- Létezik pár pálca nélküli varázslat. Hasznodra lehet, ha lefegyvereznek. Ehhez azonban el kell érni egy bizonyos szintet a non-verbális varázslás terén, hogy képes legyél szavak, és pálca nélkül megidézni ezeket a bűbájokat – magyarázta Lupin. – Szerintem nem okoznak majd kifejezett gondot, de mindjárt meglátjuk, hogy boldogulsz hármunkkal – folytatta gonoszkás mosollyal.

- Nagyszerű! – készült fel a fiú. – Lássuk! – azzal tettre készen szembefordult a három rendtaggal.

- Meg kell hagyni, Potter, a kihívástól sosem ijedsz meg! – recsegte Mordon, majd már indította is átkát.

Harry nem hárította, csupán arrébb lépett, mert közben Tonks és Remus átka is felé tartott már. A célt tévesztett Crucio hatalmas robajlást előidézve csapódott a háta mögötti szekrénybe. Harry enyhén felvonta egyik szemöldökét, kapásból a Cruciatus? De nem szólt. Nem is lett volna rá ideje. Mindhárom ellenfele kiváló mágus volt, s átkaik kifogyhatatlanul érkeztek. Egy gyors félreugrással ismét megmenekült, és egy összetett varázslattal viszonttámadott. Amire lehetősége volt azonnal fordította is vissza a rá küldőre, ám a szabadon hagyott és a pajzsokról lepattanó varázslatok pusztították a szoba berendezését. Megelégedésére, azonban egyik átok sem került hozzá veszélyesen közel. Mindaddig, amíg ki nem nyílt a társalgó ajtaja, és ezzel el nem vonta Harry figyelmét az éppen felé siető Crucio elől.

Még látta, hogy barátai lépnek be kíváncsi arccal, s már azon nyomban fordult is vissza, támadói felé. Ám ez a pillanatnyi figyelmetlenség éppen elég volt ahhoz, hogy félremozdultában elérje a főben járó átok. Felkiáltott fájdalmában, csaknem egy időben Hermione és Ginny sikolyával, majd a földre rogyott, s még koncentrációja maradékával megidézett egy pajzsot, hogy aki küldte, ne tudja fenntartani a Crucio hatását. Erre azonban nem volt szükség. Alastor rögtön megszűntette az átkot, majd dühösen a belépők felé fordult:

- Ezt meg ne merészeljétek még egyszer tenni! – dörögte.

- Elment az eszetek?! – kiáltott rájuk dühösen Lupin is, azzal megindult Harry felé. – Bármely átkot használhatjuk ilyenkor. Súlyosan megsérülhetett volna! – mutatott a földön térdeplő fiúra. Harry enyhén előredőlve egyik kezével megtámaszkodott, a másikkal pedig intett a férfinek, hogy semmi baja.

- Maradj, Remus – mondta egy kicsit zihálva. - Jól vagyok – azzal vett egy mély levegőt, és felállt.

Lupin megtorpant, s aggódva vizsgálta Harry arcát. – Biztos?

A fiú bólintott, majd a dermedten álló, sápadt barátai felé fordult. Szája sarkában fájdalmas grimasz jelent meg.

- Így gyakoroljátok azt a pajzsot? – kérdezte.

- Ne haragudj! – szólat meg Ginny. – Csak hallottuk a nagy robajlást és dübörgést, s kíváncsiak lettünk.

- Nem ment valami fényesen a gyakorlás, kivéve Hermionet – mondta Ron. – S hát a hangokból ítélve gondoltuk hogy edzel, ezért lejöttünk.

Majd egy csodálkozó pillantást vetett a három Rendtagra, akik kissé dühösen meredtek az újonnan érkezettekre.

- Hárman támadtak egyszerre? – kérdezte barátjától.

- Jól látod Weasley! – recsegte Mordon. – Áldásos közbelépéseteknek hála, éppen most intéztétek el, hogy Pottert elérje a Cruciatus!

- Sajnáljuk – motyogták egyszerre maguk elé.

Tonks enyhülten elmosolyodott:

- Ha éppen edzünk, közben semmiképp ne gyertek be. Maximum előtte, bár a bent létetek az most elég veszélyes. Láthatjátok – mutatott körbe a lomtárra hasonlító szobában.

- Ne már! Had maradjunk bent! – kapta fel a fejét Ron.

Rémszem felmordult, Lupin azonban kérdőn Harryhez fordult.

- Felőlem maradhatnak – vont vállat a fiú. – Bár nem tudom, tisztában vannak e vele, mire vállalkoznak – nézett barátaira. 

Azok kissé elbizonytalanodtak, de végül Harry oldotta meg a kérdést. Leírt egy kört a pálcájával a levegőben, és Hermionera intett. Majd kétszer megismételve Ron és Ginny köré is küldött egy cirkáló pajzsgömböt. Hálásan rámosolyogtak Harryre, majd behúzódtak a legtávolabbi sarokba. A labdák követték őket.

Mordon rosszallóan megcsóválta a fejét, de azért felvette a támadóállást. Lupin is visszahúzódott korábbi helyére, s immár mindhárman Harry fel fordultak.

- Mehet? – kérdezte, s miután a fiú bólintott, már indította is az első átkot. Harry visszaverte, majd már küldte is a másik kettő felé a kombinált varázslatát. Taroló és szúró átok. Tonks pajzsot húzott, s kissé megbillent.

Mordon és Lupin azonban támadott. Barátai tátott szájjal figyelték a küzdő feleket. Harry hihetetlen reflexel védett, hárított és egy apró pöccintéssel indította is saját ártásait. Valóban nem kímélték a fiút. Éppen a Sectumsemprát védte, mikor újabb két villanás közeledett felé.

Az egyiket hárította, a másikról azonban láthatóan nem tudta eldönteni mi is az, így könnyedén ellépett az útjából. Nem törődött vele hova csapódik, gyors egymásutánban két összetett varázslatot is indított.

Az egyik elérte Mordont, mire az elsuhanó átoktól kigyulladt a köpenye. Mormogva eloltotta, s visszafordult ellenfele felé. Éppen akkor lendítette pálcáját, mikor Lupin és Tonks küldte varázslatait. Szinte egy időben, három átok is suhant Harry felé.

A fiú felhúzta szemöldökét, de semmi jelét nem mutatta, hogy bármit is tenni készülne ellenük. Lupin felkiáltott, azt hitte Harry ledermedt, és nem képes kivédeni őket. A fiú azonban nyugodtan állt, majd hirtelen lebukott. Az átkok elsuhantak, s hatalmas robbanással ripityára törték a könyvespolcot a háta mögött. A rajta lévő könyvek megperzselődve repültek Harry felé. Ő azonban számított erre, mert addigra halványlila derengés vette körbe. Több figyelmet nem szentelt a rá zúduló törmeléknek, ismételten összetett varázslattal támadott, míg pajzsáról lepergett a megannyi fa, és könyvdarab. Tonks ledermedt az őt elért ártástól, Lupin átka pedig a levegőben találkozott össze Harry Rictumsemprajával. Látva a helyzetet a négy varázsló erős pajzsot idézett maga köré. A két fénycsóva összetalálkozott, s hatalmas robbanással leszakította a csillárt, és a plafon egy részét.

- Reparo! – kiáltotta azonnal Mordon a leváló mennyezetre irányítva pálcáját, a csillár azonban nagy csörrenéssel a padlóra hullott.

- Na most aztán már elég legyen! – hallatszott kintről Mrs. Weasley dühös hangja. – Jó, hogy fel nem robbantjátok az egész házat!

A sarokban kucorgó három jó barát igazat adott a füstölgő asszonynak, s Lupin is így szólt.

- Szerintem befejezettnek nyilváníthatjuk az edzést – majd felesége felé fordult, s elmotyogta az ellenvarázslatot. – Jól vagy? – Tonks zavartan bólintott.

- Aszta! – álmélkodott Ron, miközben végignézett a szobán és berendezésén. Már ami maradt belőle. – Tiszta csatatér! Mintha egy hurrikán söpört volna végig – nehezen lehetett volna akár egy épp dolgot is találni a társalgóban.

Harry azonban vigyorogva állt. Nem is csoda, hiszen sértetlen volt.

- Remélem, nem nekem kell majd takarítani – jegyezte meg.

Majd Ginny hangja csendült: - Anyát be ne engedjétek ide!

- Nagyon jó, Potter! – reccsent Mordon elismerő hangja. – Hármunkkal is elbírtál, ráadásul egyikünket, sőt majdnem kettőnket – mutatott megperzselődött talárjára – ki is ütöttél.

- Mindezt úgy, hogy ritkán használtál pajzsot – morfondírozott Lupin. – Azt hiszem ideje továbblépnünk.

- Egyelőre azonban itt kéne némi rendet tennünk – szólalt fel Tonks. – Addig menj, fújd ki magad – nézett Harryre. – Gratulálok! – mosolygott.

- Ebédeljetek – bólintott rá Lupin. – Mi is csatlakozunk mindjárt. Aztán folytatjuk.

- Jól van. Nem kell kétszer mondani – indult meg Harry. – Legalább kimaradok a renoválásból – vigyorgott, s ráhunyorgott barátaira. Azok nyomban követték, nehogy a végén munkára fogják őket, elvégre csak nézőként vettek részt a küzdelemben.

- Tudod Harry, kezdek félni tőled – nevetett fel Ron, mikor kiértek az előszobába.

- Nagyon gyors vagy – tette hozzá Hermione is.

Harry vállat vont.

- Gyakorlás és eltökéltség – mondta egyszerűen. - Erre ti is képesek lennétek – nézett rá.

A lány csak megrázta a fejét készen az ellenvetésre, de Ginny szólalt meg.

- Mikor egyszerre ment feléd a három átok, és nem csináltál semmit csak áltál nyugodtan, akkor én is megijedtem – mondta csendesen.

Harry megállt, és felé fordult.

- Nem tudtam volna kivédeni mindet, ráadásul csak egyről tudtam mi az pontosan. A pajzs sem védte volna valamennyit egyszerre. Így kivártam, hiszen az ellenfél nem támad addig, míg azt hiszi elérnek az átkai. Aztán gyorsan leguggoltam, majd miközben álltam fel már előhívtam a taszító pajzsot a törmelékek ellen. Rögtön támadhattam tovább, s nálam volt az előny. – magyarázta nyugodtan.

- De ha elkésel vele, egyszerre találnak el. Valószínűleg nem sok híja lett volna, hogy meghalj tőle. Pedig nem tudom mely átkok voltak pontosan – felelte komolyan a lány.

- De hát nem talált el! – tárta szét a karját Harry. – Tudtam, mit csinálok. Vagy te láttál más lehetőséget?

Ginny megadóan felsóhajtott:

- Nem. Csak féltem – mondta őszintén.

Harry elmosolyodott, s átkarolta a lány derekát.

- Túl sokat aggódsz. Ne tedd. Ennél több kell, hogy engem megöljenek – mondta könnyednek szánt hangon. Legalábbis remélem, gondolta magában.

- Akkor remélem, az a több mindig hiányozni fog – jegyezte meg szerelme.

- Holnap után eljössz velem sétálni? – kérdezte hirtelen a karjaiban tartott lányt.

- Persze – mosolygott rá Ginny.

- Emberek! Gyerünk, ebéd! – kiáltott Ron a konyha felől.

Harry immár harmadik napja gyakorolta a páca nélküli varázslatokat. Megfeszítetten koncentrált a soron lévőre, a kábításra.

- Nem túl sok olyan bűbáj létezik, amit lehetséges pálca nélkül is létrehozni – mondta Lupin első alkalommal. – De amiket lehet, azok nagyon hasznosak. Ilyen például egy pajzs, az invito, a lebegtetés és a kábítás. Megfelelő non-verbális tudással és koncentrációval mindet képes leszel alkalmazni.

Immár a pajzs és az invito megfelelően ment Harrynek, a kábítás azonban már több mint négy órája tette próbára türelmét.

- Ez nem fog menni! – csóválta ingerülten a fejét, és fáradtan az egyik fotelbe rogyott.

- Nem szabad túl sokat várnod, Harry – szólalt meg Remus. – Pihenj egy kicsit. Az előző kettőt könnyen megtanultad, de ne gondold, hogy mindennel így megy.

- Rendben – sóhajtott fel a fiú. – Igazad van – masszírozta két oldalt a halántékát. Úgy negyed órája erős fejfájása támadt, ami elég kevéssé segítette elő a gyakorlást.

- Lehet hogy rábukkantunk egy találkozóhelyre, ahol néhány halálfaló szokott összegyűlni, gondolom, hogy mielőtt támadást intéznének, megbeszéljék kinek mi a dolga – mondta Remus tájékoztatólag.

Harry azon nyomban megfeledkezett lüktető fájdalmáról, és figyelmesen hallgatta a férfit.

- Honnan veszitek? – kérdezte.

- Dawlish őrjáratozott ott tegnap a közelben, és feltűnt neki hogy többen hoppanáltak az egyik mugli házba. Odament, de csak néhány hangot hallott. Abból azt vette ki, hogy halálfalókról van szó, s egy nevet hallott, aki biztosan ott volt: Dolohov.

Harry kihúzta magát ültében. Lupin folytatta.

- Aztán hirtelen nem hallott semmit. Mintha eltűntek volna, pedig egyikük a mondat közepén járt.

Harry elgondolkodott. Alighanem azok gyülekeznek ott, akikre Voldemort valamilyen fontosabb, több ember összehangolt munkáját igénylő feladatot bízott. Megbeszélik ki hova, és honnan megy majd, mi lesz pontosan a feladata. De hova tűnhettek a házból? Biztosan ott maradtak, csak valamilyen bűbájt szórtak rá.

- Vajon Malfoy is ott volt? – morfondírozott hangosan. – Voldemort előszeretettel bíz rá irányítói feladatot „agyafúrt barátjára” – gúnyolódott.

- Lehetséges – hümmögött Lupin. – Az nem derült ki hányan voltak, és biztosan nem is mindig ugyan azok használják.

- De gondolom elmegyünk megnézni – tekintett Harry a férfi szemébe. Az bólintott.

- Igen. Estére terveztük – felelte.

- Akkor egy a lényeg: Dolohov legyen ott! – jelentette ki Harry eltökélten és határozottan. – Természetesen én is megyek.

- Gondoltam, hogy így lesz – nézett Remus komolyan.

- Addig azonban… - állt fel Harry, még mindig pálca nélkül, és visszafordult a karosszékben ücsörgő Csámpás felé, akin a Stuport gyakorolta. A macska eddig szerencsésen megúszta, hiszen a fiúnak nem sikerült a varázslat.

- Ne felejtsd! Koncentráció, idézd fel az átkot, mond magadban az igét, és mutass rá. – adta az instrukciókat Lupin.

Harry újabb fél órájába került ugyan, de végre sikerült neki. Kinyújtotta karját, s rámutatott a nyújtózkodó állatra, aki erre nyomban megdermedt, és eldőlt.

- Na végre! – sóhajtott fel a fiú örömmel. Majd fogta a pálcáját, és felébresztette Csámpást. – Köszi. – morogta neki oda. Elpróbálta még kétszer, aztán elégedetten útjára engedte a mostanra ugyancsak gyanakvóvá vált macskát.

- Azt hiszem a lebegtetés kibírja holnapig – fordult a csendesen ücsörgő Lupin felé. – Megyek pihenek egy kicsit, és szólok a többieknek az estére tervezettről. Kérdeznem alighanem felesleges, úgyis jönni akarnak majd.

- Jól van, Harry. Örülök neki, hogy ez is sikerült. Legalább már pálca nélkül sem leszel védtelen. Biztos vagyok benne, hogy Molly nem enged el minket vacsora nélkül. Utána azonban indulunk.

A fiú még egy ideig nézte a nyugodt, számára kedves férfiarcot, majd csak ennyit mondott:

- Köszönöm, Remus – azzal felment a szobájába.