Szeptember 1.

Ma meg volt az évnyitó, Dumbledore ismét kitett magáért, ami a beszédét illeti. A vacsora fergeteges volt, amit persze Hermione rosszallóan nézett. Még mindig nem békélt meg azzal, hogy a manóknak többek között a főzés a feladatuk. Én a magam részéről sosem elleneztem ezt, mindig is természetes dolognak találtam, bár a családunk túl szegény ahhoz, hogy szolgáink is legyenek. Nem mondom, hogy nagy fényűzésre vágyom, de valami gazdag férjet el tudnék képzelni magam mellé. A gondok ott kezdődnek, hogy a gazdagok aranyvérűek, az aranyvérűek pedig halálfalók, kivéve minket, Weasleyket. Bele se merek gondolni, mit szólnának a szüleim, ha hazaállítanék valami irtó szexi mardekárossal, és bejelentenénk, hogy összeházasodunk. Bár az is valószínű, hogy engem nem sok mardekáros szedne fel. Nézzük csak, kik azok, akik szóba jöhetnek…

Crack kizárt dolog, ő Malfoy talpnyalója, akárcsak Mostro. Szóba sem kerülhetnek, nincs szükségem Malfoy szolgáira. Aztán…Nott. Nem hiszem, hogy szóba jöhet, Ő is csak egy hitvány szolga, ráadásul ronda is. Ki is van még…Más nem jut eszembe, kivéve persze Malfoyt, aki családunk ősi ellensége. Kötve hiszem, hogy szóba állna velem. Így viszont kár is azon gondolkodnom, hogy milyen lenne az életem Draco Malfoy feleségeként. Elérhetetlen dolgok után nem futok, meg aztán, Malfoy mindig is Malfoy marad. Az az utálatos görény, akinek az élete abból áll, hogy az apja parancsait teljesíti, és Harryéket piszkálja. Nem mintha Harryékat annyira barátaimnak tekinteném. Ellenkezőleg. Az utóbbi időkben inkább idegesítenek. Harry a megmentési és jó tevési kényszereivel, Hermione az egyenlőség gondolatával. Ronról és a többi testvéremről meg inkább ne is beszéljünk.

Nagyon megváltoztam az utóbbi időben, elismerem. Régebben én is mindenkin segíteni akartam, és mindenkit egyenjogúnak képzeltem. A muglikat az aranyvérűekkel, és az aranyvérűeket is tulajdon szolgáikkal, a házimanókkal. Mára belátom, ez ostobaság. Mi, aranyvérűek mindenki más fölött állunk. A sors fintora, hogy engem a családommal együtt vérárulónak tartanak. Valahol mélyen azt hiszem, fáj is…Hiszen én kitartanék a vérem mellett, akár egy halálfaló fiához is hozzá mennék, ha ugyan megkérne, és szívesen ébrednék minden reggel arra, hogy házimanó hozza a szobámba a reggelit. Határozottan boldog lennék.

Azt hiszem, holnap reggel első dolgom lesz megkeresni Dumbledoret. Beszélnem kell Vele a Teszlek Süveg legnagyobb tévedéséről. Nekem a Mardekárban a helyem. Barátaim itt sincsenek, mit számít, ha utálnak majd ott is. Két évet bárhogy kibírok. Az esélyt viszont meg kell adnom magamnak, hogy aranyvérű férjet foghassak.

Kedves Naplóm! Remélem, mikor legközelebb leírom neked gondolataimat, már egy másik kandalló mellett fogok ülni. Ott zöld tűz fog lobogni, akárcsak szívemben.

Ráadásul döntöttem. Bármennyire reménytelen is, mindent meg fogok tenni, hogy pár év múlva egy Mardekáros feleségül vegyen!

Szeptember 2.

Reggel, ahogy felébredtem, magamra kaptam a ruháimat, és a reggelit kihagyva kezdtem Dumbledore irodája felé futni.

A sors fintora, hogy útközben Dumbledore helyett a Mardekár házvezető tanárával, Perselus Pitonnal futottam össze. Már éppen valami kifogáson kezdtem agyalni, mikor arra gondoltam, jobb az őszinteség. Vártam, hogy megszólítson.

- Miss Weasley, mi járatban ilyenkor erre? Ráadásul ilyen korán?

- Az igazgató Úrhoz készültem éppen Professzor Úr, de ha már Önnel találkoztam…

- Ne legyen szemtelen Weasley, mit akar Dumbledoretól?

- Hogy bírálja felül a Teszlek Süveg döntését! Utálok Griffendéles lenni, undorodok a piros bútoroktól, a sárga falaktól, no és Harryéktől.

- Nocsak Weasley, mi történt? Elhagyta az aktuális barátja?

- Azt hiszi, sírnék egy Deanhoz hasonló fiú miatt? Ha igen, csalódtam Önben Professzor.

- Melyik házba szeretne kerülni?

- A Mardekárba – feleltem könnyedén, mosolyogva, de belül remegtem. Féltem, hogy mit fog szólni hozzá, hogy az Ő házába szeretnék járni.

- Nahát! – mondta halkan. Azt hiszem, egy pillanatra felcsillant a szeme, de később rájöttem, valószínűleg csak képzelődtem. – Felkísérem az igazgatóhoz Miss, de tudnia kell, pusztán azért, mert nem tudja a jelszót. Mellesleg, a Süveg döntését még sosem kérdőjelezték meg, kétlem, hogy Dumbledore pont Önnel tenne kivételt.

- Mégis megpróbálom – feleltem, majd elindultam előre. A szemem sarkából láttam, hogy követ, majd közvetlenül mellém ért.

- Ne siessen annyira, nélkülem úgysem tud bemenni. Pontokkal felesleges fenyegetnem, gondolom nem izgatná különösebben, ha a Griffendél szegényebb lenne párral.

- Valóban – vetettem oda könnyedén. Még sosem beszélt Velem ennyit, én pedig, őszintén szólva, nem is gondoltam, hogy sor fog kerülni rá. Ekkor azonban ismét megszólalt.

- A büntetőmunka viszont annál hatásosabb lenne, ha jól sejtem – ekkor megállt, majd hírtelen megfordult és rám nézett. Enyhe iróniát és felsőbbrendűséget véltem felfedezni szemeiben.

- Még az is megeshet, Professzor Úr. De gondolom, mindezt csak Dumbledore döntése után kívánja bővebben kifejteni.

- Szemtelen fruska – felelte Ő, de közben már indult is tovább, én pedig boldogan követtem.

Amíg meg nem érkeztünk az igazgató irodájához, nem szólaltunk meg.

Ott Piton elmondta a jelszót, majd mikor kinyílt a bejárat, mondta, hogy menjek be, pár perc múlva Ő is megérkezik.

Erre én bólintottam, majd kopogtam, s beléptem az ajtón.

- Áh, Miss Weasley, minek köszönhetem a látogatását ilyen hajnalban? – kérdezte Dumbledore, én pedig komoly fejjel elmondtam Neki, mit szeretnék. Ez elég nehezen ment, miután észrevettem a macis pizsamáját.

- Ilyesmivel még nem találkoztam – felelt az igazgató. – Egy próbát azonban megér, vegye fel ismét a Süveget.

Azzal leemelte az említett tárgyat a polcról, és a kezembe nyomta. Gondolkozás nélkül a fejemre helyeztem, és vártam az ítéletet.

- Különös, roppantul különös. Úgy gondolod, rosszul döntöttem? – hallottam a fejemben a Süveg hangját, mire egy elszánt „igen”-nel feleltem.

- Most az egyszer kivételt teszek, de bármi rossz dolog is ér új házadban, ne engem hibáztass. Legyen hát: MARDEKÁR!

Oldalra nézve láttam Dumbledore kissé szomorú tekintetét, minden bizonnyal zavarja, hogy otthagyom az imádott házát.

Ekkor lépett be az ajtón Piton, mire én rámosolyogtam. Igen, mosolyogtam. Ne is mondjátok, hogy nem vagyok normális, tudom.

Meglepetésemre Piton nem szidott le a mosolyért, bár lehet, hogy csak az igazgató előtt fogta vissza magát.

- Piton Professzor, most már nyugodtan büntetőmunkára küldhet. Közben azonban kérem, mondja majd el, hogy tudom beszerezni a Mardekárosok egyenruháját.

Láttam az arcán a meglepettséget, biztos nem gondolta, hogy sikerem lesz.

- Holnap mindent elmondok Miss Weasley, a büntetőmunka is várhat addig, amíg legközelebb is szemtelenkedni mer velem. Most kérem távozzon, mert, négyszemközt szeretnék beszélni Dumbledore professzorral.

Bólintottam, majd elhagytam az igazgatói irodát. Szívem tele volt örömmel, hogy valóra vált az álmom, és Mardekáros lehettem.

Este: Kedves Naplóm! Megvolt hát az első napom Mardekárosként. A Griffendélesek egytől-egyig megvetően néztek rám, a Mardekárosok tudomást sem vettek rólam. A reggeltől eltekintve a napom fénypontja csak egy levél volt, Perselus Pitontól. Azt írta, hogy holnap este hétkor vár az irodájában.

Au revoir Naplócskám, álmodjál szépeket a zöld mennyezet alatt!

Szeptember 3.

Véget ért a második napom Mardekárosként. Nem volt semmi az biztos! A szobatársaim szóba sem álltak Velem, bár ez nem is igazán bánt, ha megnézem, kikkel lettem összezárva. Pansyval és a többiekkel… Jobb is Nekem nélkülük!

Két személy viselkedése azonban nagyon meglepett. Az egyik ilyen Draco Malfoy.

A reggelinél felajánlotta, hogy üljek mellé, és segít a beilleszkedésben. Természetesen boldogan igent mondtam Neki, így egész nap mellette maradtam. Sosem gondoltam, hogy tud rendes és segítőkész is lenni, de ma megismertem az emberi oldalát. Van szíve, nem is tudom hogy lehet, hogy eddig nem vettem észre. No de erre majd később visszatérek.

A másik alak, aki igencsak meglepett a viselkedésével, az Perselus Piton volt. Ahogy kérte a tegnapi levelében, megjelentem nála este hét órakor. Szinte másodpercre pontosan kopogtam az ajtaján, mert Draco felhívta a figyelmemet, hogy a Professzor utálja a pontatlanságot.

Köszöntem, mire Ő csak bólintott, majd, mikor látta, hogy milyen szerencsétlenül állok az ajtó előtt, hellyel kínált. Hírtelen azt sem tudtam, hová nézzek.

Perselus Piton, amint rám néz, és közli, üljek le, mert úgy kényelmesebb?

Megköszöntem, mire végre Ő is megszólalt.

- Pontosan érkezett, ennek örülök.

- Siettem Uram, nem akartam rögtön rossz benyomást tenni Önre – feleltem.

- Rögtön? – húzta föl a szemöldökét. – Kisasszony, figyelmeztetném, hogy ez lesz a hatodik éve ebben az iskolában. Következésképp a rögtön semmiképp sem helyes szó. Az a bizonyos első benyomás már régen megtörtént.

- Griffendélesként, most azonban Mardekáros vagyok – szálltam szembe Vele, ami lehet, hogy hiba volt.

- Valóban – felelte – Ettől azonban nem lett más ember, és Én sem fogok másként nézni Önre.

- Ma megdicsérte a munkámat! – vetettem ellen, visszautalva a mai bájitaltanra. Az elsőre, amin Mardekárosként vettem részt.

- Azt mondtam, tűrhető, ha jól emlékszem. Ha lehet, ne magyarázza bele az álmait a szavaimba.

- Az álmaimnak közük sincs az Ön szavaihoz! – csattantam föl, mire Ő mérgesen nézett rám.

- Csak a szavaimhoz? Vigyázzon kisasszony, túl átlátszó. De tegyük föl, hogy igazat mond. Akkor miért jött át a házamba?

Hírtelen azt sem tudtam hová nézzek. Piton azt hiszi, hogy miatta akartam Mardekáros lenni? Nevetséges…

A kérdésére azonban nem tudtam mit válaszolni, így csak lehajtottam a fejem.

- Hallgatom! – szólalt meg nagy sokára, és ahogy felnéztem, láttam a kárörömöt az arcán.

- Nem tudom Uram – feleltem nagy sokára. – Nem éreztem otthon magam a Griffendélben, és a Süveg ide osztott be.

- Lám-lám! – húzta föl ismét a szemöldökét. – Egy határozott és bátor Griffendéles fél egy egyszerű kérdéstől?

- Egy agyafúrt és ravasz Mardekáros – feleltem, de láttam az arcán, hogy megint rosszat mondtam.

- Nocsak! – kiáltott föl. – Bocsásson meg Nekem, nem vettem észre azt a nagy ravaszságot… Egy egyszerű kérdésre sem tudott válaszolni!

Egy pillanatig elszégyelltem magam, de hamar rájöttem, hogy Pitonnak pontosan ez a célja. Ahogy belém hasított a felismerés, rögtön felemeltem a fejét, és a szemébe néztem.

- Azért jöttem ebbe a házba, hogy biztosítsam a jövőmet, hogy legyen lehetőségem választani, ha eljutok odáig.

- Milyen határozott lett. Megtudhatnám, mivel szeretné biztosítani az esetleges jövőjét?

- Megfelelő ismerősök, család, és házvezető – feleltem még mindig a szemébe nézve. Úgy döntöttem, jobb, ha őszinte leszek, Ő úgyis átlát rajtam.

- Remélem azt nem várja Tőlem, hogy tanú legyek az esküvőjén, mikor hozzámegy valakihez a Házamból.

- Nem látom szükségesnek Uram – feleltem, majd másra tereltem a szót. – Gondolom azonban nem ezért hivatott ide Professzor. Esetleg megbeszélhetnénk, hogy honnan tudom beszerezni az egyenruhámat.

- Valóban - felelte bosszúsan Piton. Nyilván valóan még jobban meg akart alázni. – Holnap délelőtt kilenckor legyen a tölgyfaajtónál. Mugli ruhában legyen és hozzon magával elegendő pénzt. Az Abszol-Úrta megyünk.

- Megyünk? – kérdeztem vissza értetlenül.

- Igen, megyünk. Netán van valami panasza? – kérdezte.

- Nincs Uram – feleltem, mire Ő bólintott.

- Helyes. Akkor mehet is.

- Köszönöm Uram! Viszont látásra! – köszöntem el, majd távoztam.

Miután visszatértem a klubhelyiségbe, Draco rögtön odasietett hozzám, és faggatni kezdett, hogy mi történt Pitonnál.

Mindent elmeséltem Neki, mire Ő bólintott, jelezvén, minden világos.

- Lemegyünk vacsorázni? – kérdezte, mire Én megráztam a fejem.

- Nem, Én nem vagyok éhes. De Te nyugodtan menjél le, megvárlak!

És itt tartunk most, várom Dracot, aki már vagy fél órája elment.

Ha Ő nincs itt, még mindig egyedül érzem magam a zöld falak között. A pincehelységben azonban nem félek, mert tudom, Perselus Piton is ott van valahol, így nincs okom a félelemre.

Ennek a két férfinek a közelében biztonságban érezhetem magam.

Szeptember 4.

Hm, este mégsem vártam meg Dracot, hiszen még éjfélre sem érkezett meg. Én viszont ekkor már nagyon fáradt voltam, így felmentem a Pansyékkal közös hálótermembe, és lefeküdtem aludni.

Sokáig azonban nem jött álom a szememre, hiszen azon gondolkoztam, merre járhat Draco, és, hogy milyen lesz a holnapi, vagyis most már ez a napom Pitonnal.

Elmosolyodtam, akárhányszor eszembe jutott. Az esti látogatásom nála…még mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg megtörtént. Mostanra már teljesen biztos vagyok benne, hogy azt hiszi, miatta jöttem át a Mardekárba, pedig ez nem igaz. Még nem döntöttem el, hogy ki miatt jöttem át, no de hogy pont érte. Kizárt!

Elmosolyodtam a gondolatatra, és egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy végülis miért ne.

Aztán egy másik, az előzőnél erősebb gondolat elhessegette ezt. Hiszen, Piton valószínűleg kinevetne, ha tudná. Bár abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy tud nevetni.

Még sokáig álomtalanul forgolódtam, de végül mégiscsak sikerült elaludnom. Aztán egyszer csak reggel lett.

Korán keltem, Pansyék még aludtak, aminek nagyon örültem, hiszen így nem kellett órákat várnom arra, hogy bekerüljek a fürdőbe. Bár ezt általában ki szoktam kerülni, mégpedig úgy, hogy a reggeli zuhanyzást áttettem estére. A fogamat pedig bármelyik vécében meg tudtam mosni mindig.

A mai napról azonban tudtam, hogy különös lesz. Hiszen ezt nem a Roxfortban, hanem az Abszol-úton fogom tölteni, méghozzá a házvezető tanárom, Perselus Piton társaságában.

De térjünk vissza a jelenbe. Beléptem a fürdőszobába, majd a zuhanyfülke felé vettem az irányt. Nem álltam sokáig a zuhany alatt, hamar végeztem, pedig még a hajamat is megmostam. Ezt aztán mágikus módon megszárítottam, és kontyba kötöttem. Általában úgy szoktam hagyni ahogy van, de elkél a változás az életemben, hiszen új ház, új élet. Meg aztán, ez a mai nem is egy átlagos roxforti nap lesz.

Elmosolyodtam a gondolatra, a ruháimat is mosolyogva vettem föl. Egy koptatott farmernadrágot, és egy ujjatlan fekete felsőt, hiszen Piton azt mondta, a talárom alatt mugli ruhát viseljek. Megnéztem magam a tükörben, többé-kevésbé elégedett voltam az eredménnyel, mégis úgy éreztem, valami hiányzik. Egy pillanatig így álltam, a hiányzó ruhadarabon töprengve, aztán hírtelen úgy éreztem, rájöttem mi hiányzik. Egy sötétzöld öv, melyet még nyáron vettem az Abszol-úton, és amelynek csatja két egymásba fonódó kígyót formál. Eddig még sosem viseltem, nem volt lehetőségem rá. Befűztem, összecsatoltam, majd elégedetten bólintottam. Most már tényleg tökéletes volt a ruhám.

Így indultam el lefelé. Azt hittem, senkit sem fogok a klubhelyiségben találni, de tévedtem.  Az egyik zöld fotelban Draco ült.

- Draco! – kiáltottam föl meglepetésemben, mire Ő rögtön felém fordult. – Merre jártál este? Sokáig vártalak, de…

- Jó reggelt Ginny! – fojtotta belém a szót. – Dumbledorenál jártam. Azt hiszem, valami olyasmit mondott, hogy vigyázzak rád, és segítsek neked beilleszkedni. Nevetséges volt, ahogy aggódott érted. Ez után pedig Pitonnál voltam, elmondtam neki a történteket. Azt hiszem, Ő is valami ilyesmit tett, elmondta, hogy ma kilenckor találkoztok, és indultok Londonba vásárolni.

- Igen, nekem is valami ilyesmit mondott.

Ekkor Draco lassan végignézett rajtam, amitől zavarba jöttem.

- Úgy látom, kitettél magadért. Csak nem felkeltette érdeklődésedet a vén kujon?

- Jaj Draco, hova gondolsz? Még hogy Én és Piton! – megráztam a fejem.

- Nem vagyok vak Ginny, és nem hiszem, hogy véletlenül jöttél át hozzánk. Oké, megértem, hogy eleged lett Potterékből, de ez akkor is több mint furcsa. Mellesleg Pitonnak sem lenne kötelessége elkísérni téged, úgy volt, hogy nem vele, hanem a volt házvezető tanároddal kell menned.

- McGallyval? – kérdeztem meglepve.

- Igen. Dumbledore mondta, este pedig Pitontól is megkérdeztem. Azt mondta, éppen ráér és most már az Ő felelőssége vagy, de szerintem erről szó sincs. Felkeltetted az érdeklődését, ebben biztos vagyok.

- Kizárt – feleltem, de én is elbizonytalanodtam. Hiszen, ha igazak amiket Draco mondott, akkor ki tudja…

De nem, hiszen Piton is azt mondta, csak azért teszi ezt, mert most már Ő felelős értem.

Sokáig töprengtem ezen, végül Draco kérdése rántott vissza a jelenbe.

- Itt vagy, Ginny? – majd elhúzta a száját. – Vagy azon töprengsz, hogy akár igazam is lehet, esetleg tényleg érdekled Pitont. Utána kéne járnod a dolognak, azzal nem sokra mész, ha leblokkolsz a klubhelységben. Annál is inkább, mert tíz perc múlva randid van a tölgyfaajtónál.

- Tíz perc múlva? – ijedtem meg. – Pedig még reggelizni is akartam, a francba!

- Az ráér, most siess, mert különben egy dühös házvezetővel kell majd szembenézned.

- Lám-lám Draco, milyen bölcs megállapítás – duruzsolta egy hang a hátam mögött.

- Professzor? – hallottam Draco hangját.

- Igen, én vagyok. Nem láttam Miss Weasleyt a Nagyteremben, ezért gondoltam szólok neki, hogy ennie kéne valamit, mert nem áll szándékomban meghívni sem az Arany Hippogriffbe sem máshová.

- De kilenckor és Professzor én inkább nem lehetne más vagyis… - iszonyatosan zavarban voltam, féltem, mit fog szólni. Hiszen, még nem is találkoztam vele, máris hibát talált a viselkedésemben. Nem reggeliztem…

- Esetleg megfogalmazná érthetőbben Kisasszony?

- Bocsánat.

- Bocsánat Professzor – mondta Piton.

- Igen. Nos, sajnálom, de találkoztam Dracoval, és beszélgetni kezdtünk, az idő pedig úgy tűnik igencsak gyorsan telt. Nem volt időm lemenni a Nagyterembe. Épp most akartam indulni a Tölgyfaajtóhoz.

- Akkor tegye azt – felelte Piton, amin ismét meglepődtem. Nem szidott le, nem tett megjegyzéseket, egyszerűen csak utasított.

Aztán elindultam. Búcsút intettem Draconak, és Pitonnal a nyomomban elindultam kifelé a Klubhelyiségből.

Ahogy kiértünk az épületből mellém lépett, egymás mellett haladtunk tovább, bár egyikünk sem szólalt meg.

Aztán hamarosan a Roxfort határát is elhagytuk, már hoppanálhattunk. Azaz, hoppanálhattunk volna, ha nekem is lett volna engedélyem. De, mivel nem volt, Pitonnak társas hoppanálást kellett végrehajtania. Nem mondom, hogy jó érzés volt, iszonyatosan szédültem.

Mikor megérkeztünk meglepve vettem észre, hogy London muglik által lakott vidékére érkeztünk. Pitonra néztem, aki úgy tűnik, kimondatlanul is megértette a kérdést. Legalábbis a válaszából erre következtettem.

- Ha tud hoppanálni, oda érkeztünk volna, de a társas hoppanálást tiltja a törvény. Jobbnak láttam tehát ide érkezni. Ha jól sejtem, maga úgyis jól kiismeri itt magát…- tette hozzá gúnyosan.

Megráztam a fejem, mire Piton megragadta a karomat, és egy metró felé kezdett ráncigálni. Felszálltunk, a jármű pedig hamarosan elindult. Majdnem az Abszol- Út bejáratánál állt meg.

Szó nélkül haladtunk London varázslók által lakott része felé, és mikor odaértünk, szintén szó nélkül mentünk be.

Egy ideig gondolkoztam rajta, hogy megtörjem-e a csendet, de rájöttem jobb kivárni, amíg Piton kezdeményez.

Ez pedig hamarosan be is következett.

- Mire vár, nem látja, hogy megérkeztünk Madame Lauri talárszalonjához?

- Elnézést Uram, csak tudja, még sosem voltam itt, hisz a családom máshol…

- Én viszont nem a családja vagyok, és azt szeretném, ha mardekároshoz méltó ruhákat venne magának.

- Értem. Harry mesélte, hogy – azonban nem tudtam bejejezni a mondatot, mert a szavamba vágott.

- Nem érdekel, mit mesélt Potter.

- Hogy Draco sem itt vette elsőben a talárjait.

- Madame Lauri három éve költözött át Londonba, azóta Ő a legjobb és a házam tanulói mind ide járnak, így Draco is. De mire vár Kisasszony, esetleg bekísérjem?

- Kár, hogy nem komolyan kérdezte. Különben boldogan igent mondanék rá.

- Ne szórakozzon velem, inkább lóduljon, nem érek rá estig! A hölgy már várja.

Erre szó nélkül beléptem a talárszalonba, nem akartam még jobban felbosszantani a Professzort.

- Jó napot kívánok! – köszöntem jó hangosan, mikor beléptem.

- Üdvözlöm Kisasszony, miben segíthetek?

Már éppen válaszoltam volna, de folytatta.

- Eh, de buta vagyok, hiszen Piton Professzor már értesített, hogy jönni fog, mi több, a méreteit is elküldte. Az iskolai egyenruhái már készen vannak, már csak a dísztalárok hiányoznak. Milyen színt szeretne?

- Dísztalárok? Sajnálom, de azt hiszem, dísztalárra nincs pénzem. – feleltem lehajtott fejjel.

- Emiatt ne aggódjon Kisasszony, ma reggel kaptam egy zacskó galleont egy üzenettel. Az szerepelt rajta, hogy Magának mindenből a legjobbat adjam. Aláírás nem volt rajta – felelte, mielőtt megkérdezhettem volna.

- Akkor… - kezdtem, de magam sem tudtam mit akarok mondani, annyira az előző történet hatása alá kerültem. El sem tudtam képzelni, ki küldhette a pénzt.

- Nos, talán megmutatom a katalógust, úgy talán könnyebb lesz a választás.

Egy vaskos könyvet nyomott a kezembe, amit én rögtön lapozgatni is kezdtem. Rengeteg színű és mintájú anyag szerepelt benne.

Végül nagy nehezen három anyagot választottam. Egy sötétzöldet, melybe átlósan arany szálak voltak szőve, egy feketét és egy citromsárgát.

Azt hittem, készen is vagyunk, most már csak el kell készülniük a ruháknak, de tévedtem. Madame Lauri egy újabb katalógust nyomott a kezembe, ebben a ruhák stílusai voltak megadva. Szebbnél szebb ruhák voltak, szintén nehezen ment a választás. Madame Lauri tanácsára a zöld anyaghoz egy állítólag nagyon előkelőt választottam, olyat, ami a vállamat szabadon hagyja. A feketéhet egy egyszerűt, ami csak annyiban különbözött az iskolai talárjaimtól, hogy ennek a dereka sokkal szűkebb volt, és a mellrésznél is nagyobb kivágás volt rajta. A sárga anyaghoz pedig egy bohókás, fodros szabást választottam.

Mikor ezekkel megvoltunk Madame lauri megkínált egy teával, és mondta, körülbelül várnom kell egy fél órát, addig odaadja az egyenruháimat, nézzem meg, tetszenek e.

Így is lett, míg Ő a dísztalárjaimat készítette, én a mardekáros egyenruháimban gyönyörködtem. Mindegyik másmilyen volt egy kicsit. Máshogy volt ráhímezve házam címere, vagy éppen az egyiknek ezüst szegélye volt.

Előtte sosem láttam ehhez fogható iskolai talárokat, így egy kicsit tartottam is attól, mit fognak szólni hozzájuk a tanárok, főleg Piton. Bár, ha Ő ellenezné az efféle újítást, nem hozott volna ide.

A fél óra leteltével Madame Lauri visszatért, kezében a kész ruhákkal. Gyönyörűek voltak. Mikor pedig fizetni akartam, az asszony leintett, mondván, Ő már bőségesen megkapta a fizetségét ezekért a ruhákért. Így hát boldogan távoztam a szalonból, kezemben a szebbnél-szebb ruhákkal.

Mikor kiértem az ajtón láttam, hogy Piton még mindig ott áll.

- Professzor- szólítottam meg.

- Nahát Miss Weasley, máris kész van? – kérdezte, miközben a kezemben lévő szatyorra pillantott.

- Igen – feleltem.

Ő bólintott, majd ismét megszólalt.

- Gondolom még nem hallott róla, de a Roxfortban idén szépségversenyt rendeznek. Bárki nevezhet, aki szeretne. A középdöntőbe minden házból három lány juthat be, a döntőbe pedig egy. A győztes jutalma egy egy hetes utazás a Föld bármely pontjára, Háza pedig száz ponttal gazdagodik. Szeretném, ha nevezne a versenyre és megnyerné a száz pontot a Házamnak.

Mielőtt válaszolhattam volna, folytatta.

- Ez nem kérés, hanem felszólítás. A Mardekárnak szüksége van magára. Még akkor is, ha ezt nagyon nehezemre esik beismerni.

Bólintottam, jelezvén, hogy tudomásul vettem az elhangzottakat, Ő pedig egy másik, az előzőnél lényegesen kisebb zacskót nyomott a kezembe.

- Míg megvette a talárjait, beszereztem pár sminkkészletet. Ebben a zacskóban mindent megtalál, amire szüksége lehet. Ezenkívül heti kétszer meg kell jelennie nálam, ahol majd utasításokat kap, és felkészítik majd a versenyre.

- Kik? – csúszott ki a számon a kérdés.

- E miatt ne törje magát, legyen elég annyi, amennyit tud. A hálájával pedig felesleges üldöznie, tudom, hogy nagy mértékben elősegítettem a férj-szerző akcióját. – mondta, mielőtt megköszönhettem volna.

- Most pedig fogja meg a karomat! – utasított, a következő pillanatban pedig a Roxfort határánál találtam magam. Annyira a gondolataimba merültem, hogy Pitonra már ügyet sem vetettem.

A napból más nem nagyon maradt meg bennem, azt hiszem, egész nap Piton ajándéka járt a fejemben. Most már azt is sejtettem, ki fizette a talárjaimat.

Szeptember 5.

Másnap reggel korán felkeltem, egyszerűen nem bírtam ágyban maradni az izgalomtól. Az első két óránk dupla bájitaltan lesz, ráadásul a Griffendélesekkel. És ha jól sejtem, a szépségversenyt is ma fogják kihirdetni.

Gyorsan magamra kaptam az egyik tegnap vásárolt talárt, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Arrafelé azonban megakadt a szemem a Pitontól kapott kis csomagon.

„A sminkkészlet.” – gondoltam magamba, majd egy hírtelen ötlettől vezérelve a kezembe vettem és azzal indultam tovább a mosdóba.

Először megmostam a fogam és az arcom, majd megfésülködtem.

A kis zacskót csak ezek után nyitottam ki. Nem gondoltam volna, hogy egy ekkora szatyorban ennyi minden elfér, biztos össze volt zsugorítva. Mindegy, nem ez a lényeg, hanem amiket a csomag rejtett.

Minden volt ott, ami egy igazi hölgy sminkes ládájában  előfordulhat. Egy fekete szemceruzát és egy színtelen szájfényt vettem ki azzal a szándékkal, hogy ezekkel még szebbé tegyem magam.

Az egyszerűség híve vagyok, ezért nem vittem túlzásba a dolgokat, csak a szemem vonalát húztam ki a ceruzával, és a szájfényből is csak keveset használtam. Ezek után még egyszer megigazítottam a hajam, majd kiléptem a fürdőből.

Magamhoz kaptam a táskámat, majd a klubhelyiség felé vettem az irányt.

Dracot természetesen ott találtam, így együtt indultunk el reggelizni.

- Mesélj Ginny, mi volt tegnap? – szólított meg útközben a fiú.

- Semmi extra, tényleg nem hívott meg az Arany Hippogriffbe – feleltem nevetve.

- Én nem feltétlenül Piton tetteire voltam kíváncsi, de ha te csak azokra bírsz gondolni… - felelte.

- Dehogyis, nem csak azokra gondolok! Pusztán nem tudtam, mire vagy kíváncsi. Mondtam, semmi különös nem volt. Megvettük a talárjaimat és kész.

- Értem – mondta, majd leült, ugyanis megérkeztünk a Mardekárosok asztalához.

- Jó étvágyat! – mondtam neki, mire Ő bólintott, és egy pirítóst kezdett vajazni. Én is így tettem, bár egyáltalán nem voltam éhes. A közelgő bájitaltan járt a fejemben.

Nem is kellett sokat várnom az órára, az órák kezdetét jelző csengő hamarosan megszólalt, mi pedig futva indultunk el a pincehelyiség felé.

- Remélem, még nem lesz ott Piton, nem szeretném, ha ismét belém kötne.

- Nyugi Ginny, lazíts, Perselus Piton sosem köt bele a Mardekárosokba.

- Gondolod, Draco? – hallottam a hátunk mögött Piton hangját.

- Jó napot Professzor! – fordultam felé. – Elnézést kérünk a késésért, csak tudja sokáig tartott a reggeli…

- Készülődés? – vágott a szavamba Piton.

- Nem, félreértett. Egyszerűen csak a reggeli. Tudja, tea, pirítós.

- Miss Weasley, bármennyire hihetetlen, tisztában vagyok a reggeli szó fogalmával. Mindazonáltal, megkérném, hogy inkább a reggeli készülődésre fordítson több időt, mint a reggelire. Nem hiszem, hogy sok szavazatra számíthat, ha ennyire nem vigyáz az alakjára, no és ha ennyire nem ért a szemceruza használatához. Este hatkor várom az irodámban, ajánlom, hogy ne késsen. Most pedig nyomás befelé! – tette hozzá, mire elindultunk.

Ő közvetlenül mögöttünk jött. Erre persze csak abból következtettem, hogy éreztem a huzatot, ami akkor keletkezett mikor becsapta a tanterem ajtaját.

- Mint látják, a hatod és hetedéveseknek összevont órájuk van. Mardekár és Griffendél, ha esetleg a gyengébb idegzetűeknek nem tűnt volna föl. Gondoltam, nem árt szólnom, hiszen mindenkit csak arról értesítettek, hogy most bájitaltan órán kell megjelennie, azt nem, hogy kikkel lesznek összevonva. A mai óra anyaga a Százfűlé Főzet. RAVASZ szintű varázslat, de ki tudja, talán szükségük lehet rá. Nos, mit tudnak a Százfűlé Főzetről?

Hermione keze a kérdés elhangzása után rögtön a magasba lendült, ami nem is volt olyan meglepő. Az már annál inkább, hogy Harry és Ron is a lányhoz hasonlóan cselekedett.

- Senki más nem tudja? Szégyellhetnék magukat, bele sem néztek a könyveikbe? Lássuk csak…Draco!

- Igen Tanár Úr? – nézett fel Draco.

- Halljuk, mit tud a Százfűlé Főzetről?

- Használata tilos, még azok a Griffendélesen számára is, akik úgy érzik, hogy a törvény fölött állnak a ragyás homlokuk miatt.

- Draco, ezt mire véljem? – kérdezte Piton, azt hiszem, némi döbbenettel a hangjában.

- Tartok tőle, másodikas korunkban két bátor, nemes lelkű griffendéles Crack és Monstro alakjában a klubhelyiségünkbe lopózott kémkedni Mardekár utódja után.

- Ők legalább elmentek és nem költöztek hozzánk – szólt közbe Pansy.

- Miss Parkinson, felhívnám a figyelmét, hogy egy Griffendéles sem költözött magukhoz.

- Nocsak Professzor, már ennyire a magáénak érzi a kis Ginnyt? – szólt közbe Harry, amit már én sem tűrhettem szó nélkül. Felálltam, és úgy válaszoltam.

- Fogd be Potter, mert ha kell, a Mágiaügyi Minisztériumban is szívesen elmesélem, hogy mennyi mindent csináltatok a Százfűlé Főzeten kívül. Egyetlen dologhoz van jogod, ez a hallgatás. – miközben ezeket mondtam, éreztem, hogy az egész arcom lángvörössé vált.

- Nagy vagy Ginny, csak azért, mert Piton pártfogol. Ahogy elnézem, sminkelni mégsem tanított meg rendesen.

- Büntetőmunka Granger! – üvöltött Piton az utolsó felszólalóra. – Megtiltom, hogy bántsák Miss Weasleyt, megtiltom, hogy hozzá…

- Hozzám szóljanak – fejeztem be a mondatot, Piton pedig nem ellenkezett velem, pedig valószínű, hogy eredetileg nem ezt akarta mondani.

Az óra további részében minden a normális kerékvágásban haladt, mikor pedig a főzet pontos elkészítésének vázlatát kellett beadnunk, Piton azt mondta a munkámra, hogy tűrhető.

Hihetetlen, ismét ezt mondta, biztos, hogy emlékezett a múltkorira.

A többi órán semmi érdekes nem történt, sőt, egészen hat óráig nem történt semmi.

Ekkor pontosan bekopogtam Piton szobájának ajtaján, mire Ő kiszólt, hogy menjek be. Beléptem, s odabent egy fotelban Narcissa Malfoyt véltem felfedezni Piton mellett.

- Jó estét Professzor – köszöntem először tanáromnak, majd Mrs Malfoyra nézem, és bólintottam neki, mintegy köszönésképp.

Erre Ő fölkelt, és felém nyújtotta a kezét. Gyorsan túlestünk a formaságokon, bemutatkoztunk egymásnak.

Ezek után Piton összecsapta a tenyerét, jelezvén, hogy eljött a munka ideje.

- Miss Weasley, Narcissa azért van itt, hogy segítsen önnek a felkészülésben. Ne felejtse, hogy a kastély tanulói fognak szavazni az általuk legszebbnek vélt jelöltre. Magának különösen szépnek kell lenni, hogy azok, akik most haragszanak Önre a házváltás miatt megbékéljenek, és észrevegyék szépségét.

- Értem professzor – feleltem, majd várakozva Narcissára néztem.

- Nos Ginny – kezdte a nő. – Ugye megengeded, hogy így, a keresztneveden szólítsalak?

- Igen Asszonyom – feleltem.

- Rendben. Nem is tudom hogy kezdjük, a megfelelő testtartással, vagy a megfelelő smink elkészítésével.

- Amíg kitalálod Cissy, addig én ismertetem Miss Weasleyvel a verseny három fő fordulóját. Ezeket a fordulókat selejtezőnek, elődöntőnek, illetve döntőnek nevezik. Mindhárom alkalommal a jelölteknek egymás után kell majd felvonulni egy emelvényen, ha minden igaz, dísztalárban. Ezt egy zsűri fogja pontozni. Ezek a pontok azonban csak félig számítanak, a végső pontok második fele a diákok szavazatából fog összeállni. Ők pedig nyilván valóan nem ott fognak dönteni, hanem előre jól meg fogják nézni a jelölteket. Ezért fontos, hogy Ön a mindennapokon is tökéletesen nézzen ki. És ezért van az is, hogy én külön foglalkozok Magával. A Házamnak szüksége van arra a száz pontra, no és a dicsőségre, ami vele jár. A versenyt mindenképpen aranyvérű boszorkánynak kell megnyerni.

- így igaz Ginny, egykoron én nyertem meg a versenyt – szólt közbe Narcissa. – Míg Perselus elmondta neked a lényeget, visszaemlékeztem azokra az időkre. Nekem először a helyes testtartást és viselkedést tanították meg. Egyszóval, az első az etikett. Ez majd akkor is jól fog jönni Neked, ha egy aranyvérű családba szeretnél beházasodni. Készen állsz az első leckére?

- Igen – feleltem, miközben szívem a torkomban dobogott. Hihetetlen, hogy ezek a dolgok velem történnek meg, hogy Piton rám fordít ennyi figyelmet, és, hogy Narcissa Malfoy miattam van a Roxfortban.

- Helyes – hallottam a nő hangját. – Akkor hát kezdjük. Üljünk le, beszélgessünk.

- Rendben – mondtam, és leültem a felkínált székre.

- Először is, nem rendben, hanem köszönöm. Ha valaki ülőhellyel kínál, azt illik megköszönni. Második szabály: Mindig úgy ülj le, hogy közben figyelj a ruhádra.

- Oh – feleltem. Értelmesebb mondat nem jött ki a számon.

- Most pedig mesélj, hogy szokott kinézni egy napod?

- Hát, reggel felkelek, megmosakszom, Dracoval lemegyünk reggelizni, utána megyek órákra, délután pedig a parkban szoktunk tanulni Dracoval. Vacsora után pedig mindig a Klubhelyiségben szoktunk beszélgetni.

- Túl sok időt töltesz a fiammal, ez így nem jó. Még a végén azt hiszik, hogy van köztetek valami, ez pedig gyengítené az esélyeiteket. Én is fülig szerelmes voltam Luciusba a verseny évében, de csak akkor jöttünk össze, mikor nyertem. Addig nem volt szabad, ezt világosan közölték velem.

- Értem – feleltem ismét.

- Meg kell mutatnod magad az embereknek, nyitottnak kell lennek az új ismerősök felé. A folyosókon járj mosolyogva, menj oda bátran beszélgetni az egyedül állókhoz, és hasonlók. Idővel rá fogsz jönni, mit kell tenned, hogy nyerhess.

Én ismét bólintottam, mire Piton megszólalt.

- Dumbledore Professzor valószínűleg ezekben a percekben hirdeti a versenyt, jobb, ha felkészül rá, hogy a szobatársai közül többen is jelentkezni akarnak majd. Ha látja, hogy szépítkeznek, kérjen tőlük tanácsokat, így talán befogadják majd, ami első lépésnek nem lenne rossz. Kétlem, hogy Draco különösebben tanácsokat tudna adni Magának.

- Értem Professzor, köszönöm – feleltem ismét.

- Mit köszön? – kérdezte erre Ő.

- Hogy foglalkoznak velem és, hogy…mindent.

- Nem magáért tesszük, hanem az aranyvérűek becsületéért. Aranyvérű lányok szinte csak a Mardekárban vannak, de egyikőjük sem túl nagy szépség. Miss Weasley, magában van fantázia, csak ezért van most itt. Ajánlom, ne hozzon szégyent ránk.

- Nem fogok – feleltem, mire Ők mindketten bólintottak, én pedig távoztam. Tudtam, hogy ezt kell tennem, láttam rajtuk, hogy az első órámnak vége.

Az ágyamig futottam. Úgy éreztem, meg kell emésztenem az elhangzottakat, és még Pansyék érkezése előtt ágyba akartam bújni.

Elég lesz nekem holnap hallgatni az áradozásaikat a versenyről.

Jó éjt Naplócskám, holnap találkozunk!