Az igazgatói irodában egész kis tömeg alakult ki. Időközben Pitonnal bővült a mardekárosok díszes tábora, akit bizonyára Dumbledore hivatott magához, mint a lefülelt diákok házvezető tanárát.

A férfi még a szokottnál is savanyúbb képe arra engedett következtetni, hogy egyáltalán nem örül a fejleményeknek.

- Á, Harry! Ms. Weasley, már vártuk önöket – üdvözölte a belépő fiatalokat az igazgató. – Jól van? – kérdezte a kissé megtépázott, és vöröslő szemű lánytól.

- Igen uram, köszönöm. Harry már tökéletesen rendbe hozott – felelte Ginny somolyogva.

A többértelmű megjegyzésre nem csak Dumbledore tekintete tévedt a fiú arcára, Piton sötét szemei is őt fürkészték, és természetesen Hermione figyelmét sem kerülte el a dolog, aki míg felértek, kifaggatta Ront, hogy tulajdonképpen miért is szaladt el a barátnője.

Így most elégedetten nyugtázta, hogy minden jel szerint több mint jól alakult a kibékülésük, még ha Harry arcáról nem is lehetett leolvasni semmit.

- Nos, - folytatta Dumbledore – akkor szeretnénk meghallgatni mi is történt ma este – nézett félhold szemüvege mögül ismét a lányra.

Ginny pedig beszélni kezdett.

- Harryvel akadt egy kis nézeteltérésünk, és ahelyett, hogy tisztáztuk volna, én ostoba mód elszaladtam. A nagyterem melletti folyosón aztán beleütköztem két mardekárosba, akik nem épp szívélyesen fogadtak – nézett hidegen Nottra, és - immár Harry számára is kiderült, hogy ki a másik támadó – Blaise Zambinire.

Ezután beszámolt róla, hogy az egyikük által ráküldött átok súlyosan megsebezte a lábát, de nem tudtak nagyon mást csinálni, mert akkor befutott Harry. Elmondta milyen könnyedén bánt el a két mardekárossal, akik erre vicsorogva néztek végig a fekete hajú fiún. Harry egyáltalán nem zavartatta magát miattuk.

- És az ifjú Malfoy? – kérdezte Dumbledore.

Most Harry szólalt meg, aki elmesélte, hogyan hívta vissza a láthatóan lelépni igyekvő fiút, s hogy nyilvánvalóan ő is közrejátszott az ügyben, de még ha nem is pálcával, azzal mindenképp, hogy nem akadályozta meg a társait benne. 

Az igazgató bólogatott. Piton pedig olyan hűvös, szúrós pillantást vetett a háza tanulóira, hogy azok egészen picire összehúzták magukat. Ron kárörvendően vigyorgott rajtuk. Nem volt titok, hogy ha rajta múlna, minden mardekáros repülne a Roxfortból.

- Természetesen egy ilyen támadás esetén, amire már több kísérlet is történt az év folyamán, nem lehetünk elnézőek – szólalt meg Dumbledore, és kék szemei hol Nottra, hol pedig Blaisere fordultak. – Így Mr. Nott és Mr. Zambini esetén írni fogok a szüleiknek, és a felügyelő bizottságnak, s javasolni fogom az eltanácsolásukat – jelentette ki.

A két mardekáros elsápadt az igazgató szavaira, Ron azonban még jobban vigyorgott, mint eddig. Hermione meg is bökte egy kicsit, hogy fogja vissza magát. Harryt azonban sokkal inkább Piton reakciója érdekelte. A férfi arca kiismerhetetlen volt, noha szemei veszélyesen villogtak. Nem lehetett megállapítani mire gondolhat, bár Harrynek volt rá pár tippje.

A Mardekár házat nagy szégyen éri, amennyiben két tanulót is kirúgnak közülük, másrészt a ravaszágukkal és stratégiai érzékükkel oly annyira eltelt diákok csúnya kudarca is ez. Ráadásul egy Griffendélestől kikapva, ahogy ők mondanák lesajnálóan.

Egyszóval, még ha Piton nem is áll a sötét oldalon, bizonyára nem volt boldog az ügy mardekárosokra nézve szerencsétlen alakulásától. Másrészt viszont a két fiú, így talán máris a számukra kijelölt útra léphet, és halálfalóvá válnak. Bár egy ilyen kudarc után kérdés mennyire van Voldemortnak szüksége rájuk.

- Ami viszont Mr. Malfoyt illeti, - folytatta Dumbledore nyugodtan – nincs ellene kellő bizonyítékunk. Ms. Weasley nem említette, hogy Mr. Malfoy is rátámadt volna, így pusztán azért mert esetleg nézte, és nem avatkozott bele, nem tanácsolhatom el – bár Draco nem mert nyíltan vigyorogni, egy oldalas pillantást azért vetett Harryre, mely „én megmondtam” jelentéssel bírt.

Harry arca megvetően elsötétült, és csodálkozva konstatálta, hogy Piton arcán is hasonló kifejezés suhant át.

- Mindazonáltal büntetőmunkára számíthat, amit a házvezető tanára lesz szíves kiutalni, valamint száz pont veszteséget okozott a mardekárnak.

- A griffendélesek elmehetnek, és száz pont a helytálló viselkedésükért – nézett említett diákjai felé Dumbledore megenyhült arckifejezéssel. – Harry, holnap várlak az irodámban, a büntetőmunkád után, beszédem lenne veled. Most azonban kérlek, kísérd fel Ms. Weasleyt a toronyba.

- Természetesen igazgatóúr – bólintott a fiú mosolyogva. – Piton tanár úr – biccentett oda a férfinek is bármiféle gúny nélkül, azzal kissé csodálkozó barátaival együtt kisétált az irodából.

A bájitalmester hosszan, némi döbbenettel nézett utána.

Mikor Ronéknak beszámolt róla, milyen döntést hozott Dumbledore, s hogy tulajdonképpen ezentúl Pitonnal indulnak majd a horcruxok nyomába, igencsak felháborodva fogadták a dolgot. Ron reakciója persze egyértelmű volt a gyűlölt tanár és halálfaló közreműködése és beavatása miatt, Hermione azonban maga a döntés miatt aggódott.

Pontosan ahogy Harry is reagált először, amikor tudomást szerzett az igazgató elképzeléseiről. Vajon biztosra vehetik e, hogy Dumbledore jól látja, és Piton méltó a bizalmára?

De a fiú nem mulasztott el arról sem beszámolni, hogy a férfi már merőben más szemmel néz rá, és mintha valamilyen szinten törekedre rá, hogy megismerje őt végre. Emellett bár még neki magának is nehéz volt elfogadnia, de az árvaházban igazán számíthatott Pitonra.

Természetesen mindezek ellenére nem lettek barátok, még csak hű de jobb viszonyba se kerültek. Egyszerűen csak bajtársak voltak, akiknek érdeke, hogy segítség egymást. Viszont a gyűlölködés, a rideg gúny és bántás észrevétlenül megszűnt köztük.

Ron különösen jókedvűnek tűnt a visszaúton, akárcsak Ginny, bár ő teljesen más okból. Hermione egyetértett ugyan az igazgatóval, azért mégsem tetszett neki szerelme ilyen szintű káröröme, Harry pedig elgondolkodva vette számba a lehetőségeket, hogy vajon miről is szeretne vele beszélni az igazgató.

Így értek fel a toronyba, amire Ron és Hermione már megint civakodott, barátaik meg inkább fásultan magukra hagyták őket.

- Esküszöm hihetetlenek – sóhajtott fel Ginny, amint beléptek szobájuk ajtaján.

- Nekem mondod, lassan hét éve hallgatom őket – felelte Harry, aki amint kattant a zár, pálcájával megannyi védelmi és hangszigetelő bűbájjal látta el az ajtót.

Ginny csendben figyelte, miközben leült az előző éjszaka kiszélesített ágy szélére. Mire Harry megfordult, a lány mosolygós, ám kissé fáradt tekintetével találta szemben magát.

- Hát, mindenesetre mától kettővel kevesebb – mondta, ahogy közelebb lépett az ágyhoz. – Már csak az a kérdés, hányan voltak megbízva a feladattal. Ráadásul lányoknak is lenniük kellett, hiszen egyik alkalommal a szobádból hurcoltak el – tűnődött, már egészen Ginny előtt állva.

- Ne beszéljünk most erről – szólt a lány, felnézve a fiú arcába.

- Persze, ne haragudj, ez mára éppen elég volt – guggolt le Ginnyvel szemben. – Biztos hogy minden rendben van? – kérdezte aggodalmas tekintettel.

Ginny melegen rámosolygott, és egyik kezét felemelve, játszadozni kezdett Harry füle melletti tincseivel.

- Kivételes helyzetemnek hála, - elvégre nem mindenkinek van hős testőre – nincs az égvilágon semmi bajom – mondta csendesen.

Harry mosolyogva nézte, miközben jólesően megborzongott a hajában játszó ujjak érintésétől. Kezeivel megtámaszkodott a lány mellett a matracon, majd előrehajolva lassan érintve ajkait, megcsókolta. Nem akart többet, hiszen Ginnynek meglehetősen mozgalmas napja volt. Ahogy azonban Harry visszahúzódott, a lány hirtelen átölelte a nyakát, és szenvedélyesen visszahúzta magához, félreérthetetlenül kifejezve, hogy egyetlen csókkal nem elégszik meg.

Ezúttal ő tapasztotta ajkait a fiúéra, aki hagyta, hogy Ginny nyelvével elmélyessze a csókot, és mind közelebb vonja magához. A lány lassan elkezdett hátrafelé dőlni, egy pillanatra sem engedve el Harryt, ily módon magával húzva az ágyra. Elfeküdt háttal a takarón, a fiú pedig fölé hajolva csókolta tovább.

Ginny egyik kezét lecsúsztatta kedvese hátára, miközben a másikkal még mindig a tarkóját és haját simogatta. Harry a bal alkarján támaszkodott a lány mellett, hogy ne nehezedjen rá túlzottan, míg szabad kezével a csípőjén és felhúzott lábának combján játszott.

Ginny valósággal beleremegett az érzéki kényeztetésbe, és igyekezett minél szorosabban magához vonni Harryt. A fiú azonban nem volt benne biztos, hogy jó döntés e, ha most él a helyzettel, és engednek a vágyaiknak. Nagyon nem szerette volna, ha megbánják a történteket, holott az első alkalomnak csodálatosnak és emlékezetesnek kell lennie.

Szerelme megérezte az elbizonytalanodását, így elhúzódott éppen csak annyira, hogy csókjukat megszakítva az arcára nézhessen. Tekintete belemerült a kérdőn rápillantó végtelenül zöld szemekbe, és azokon keresztül egészen Harry lelkéig látott. Felismerte benne a vágyat, a féltést, a kételyeket és az aggodalmat. Tudta mindez minek szól, és egészen megrendült tőle.

- Szükségem van rád – suttogta még mindig mélyen, őszintén Harry szemébe nézve.

A fiú figyelte még egy pillanatig, majd eltűnt belőle a bizonytalanság kétsége, és forró ajkaival újra Ginnyét kereste.

A lány kezei ismét az ingjére tévedtek, ezúttal azonban már ügyesebben, bár meglehetős türelmetlenséggel gombolta. Amint a végére ért, már húzta is le Harryről, aki addig elengedte, hogy segítsen neki.

Ginny elégedetten sóhajtott fel, ahogy ujjait szabadon végighúzhatta a fiú izmos, meztelen felsőtestén. Igyekezett minden egyes négyzetcentiméteren megérinteni őt.

Időközben kedvese is bekíváncsiskodott a lány felsője alá, meleg, selymes bőrét kényeztetve hasán, oldalán és a melltartóba ütközve a finom anyagon keresztül mellein. Ginny a vágytól nyöszörögve, kissé megemelkedett, jelezve, hogy a másik nyugodtan leveheti róla a kényelmetlenné vált ruhadarabot.

Harry nem is teketóriázott tovább, s miután megszabadította tőle szerelemét, ajkai azonnal kényeztetni kezdték a szabaddá vált területeket, miközben egyik kezével máris a melltartó csatjával babrált, és hamarosan attól is sikeresen megváltotta.

Amint hozzáért a lány érzékeny bőréhez a mellein, kedvese hangos sóhajokban tört ki, és teste egészen megfeszült a rajta átvonagló érzésektől. Hát még amikor Harry a másik kezével szoknyáját már egészen felhúzva combjának belső felét, és csípőjét simogatta. Úgy érezte, menten beleőrül az ekkor tapasztalt gyönyörbe.

Mindenképpen viszonozni akarta mindezt az ajándékot a fiúnak, ráadásul hihetetlen intenzitással vágyta, hogy szerelme valamennyi porcikáját feltérképezhesse, így kezével elindult a derekán, csípőjén, majd megállapodott nadrágja igencsak domborodó elején.

Míg Harry torkából azonnal jóleső nyögés szabadult fel, addig Ginny is vele sóhajtott az érintéstől, s már neki is látott, hogy lehámozza róla farmerét.

Szinte egyszerre váltak meg ruhájuktól. Amíg ő a nadrágot, addig Harry a szoknyát húzta le róla. Immár csaknem teljesen meztelenül simultak össze, de mindketten érezték, hogy már nem bírják sokáig.

Harry bizonytalanul, remegő kézzel nyúlt a lány fehérneműje után, de Ginnynek esze ágában sem volt az útjába állni, sőt, feltétlen odaadással azonnal a fiú alsónadrágját kezdte lehúzni, mígnem pár pillanattal később mindkettejükről lekerült az alsónemű.

Lázasan érintették egymást, ahol csak érték, s olyan eszméletlenül izgató volt, ahogy felforrósodott, meztelen testük egymáshoz feszült, hogy Ginny egyszerűen képtelen volt tovább várni.

Tekintetével Harryét kereste, aki azonnal megértette a néma kérést, hiszen ő maga sem vágyott másra. Az elhomályosult sötétzöld smaragdokkal mélyen a lány szemébe nézve, gyengéden hatolt belé. Lassan kezdett el mozogni, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozza kedvesének.

Ginnyben sosem tapasztalt érzéki szenvedély lángolt, és járta át valamennyi sejtjét. Közös ritmusban mozgott Harryvel, tökéletes összhangot teremtve kettejük között. Érezték a másik őrült szívverését, az egyre sűrűbbé váló lélegzetvételeit, izmaik játékát az érintéseik nyomán.

Ginny egyik kezével szerelme hajába túrt, olykor - olykor a testén végigsöprő érzésektől belemarkolva, míg a másikkal fenekét simogatta, s szorította csípőjét a sajátjához.

Harry nagyon is érezte, és kissé megrendülten tapasztalta hogy a lány hatalmas odaadással szeretkezik vele. Mindenét átadta neki, amilye csak volt, s ez hihetetlen érzéssel töltötte el. Mostanra nevetségesnek gondolta kezdeti kétségeit, hogy Ginny talán mégsem akar olyannyira vele lenni. Most értette meg mit is jelent igazán a lánynak. Egyértelmű volt, mekkora szüksége van rá.

A fiú kedvese nyakát csókolgatta, hol az ajkaival, hol a nyelvével érintve, miközben ujjai a lány mellei körül és felhúzott, rákulcsolt combjain kalandoztak. Élvezettel hallgatta a lány ajkaiból feltörő elhaló sóhajokat és nyögéseket, ami sajátjához csatlakozva törte meg a szobában lévő szenvedélytől izzó levegő csöndjét.

Gyors tempóra váltva teljesen összeforrva, elmerültek egymásban, mígnem a másik nevét suttogva, és szerelemtől lángolva el nem érték a tökéletes beteljesülést.

Harry pár másodpercig erőtlenül Ginnyre nehezedett, arcát a körülöttük elterülő vörös tincsekbe fúrva, azonban nem szerette volna összenyomni, így már mozdult is, hogy legördüljön róla, de a lány nem engedte. Karjait szorosan a fiú köré fonta, és nem törődve semmivel ölelte, ahogy várták, hogy légzésük a normális szintre lassuljon.

Harry hagyta egy ideig, majd felemelve a fejét gyengéden megcsókolta, s mellégördült a takaróra. Ginny már éppen ellenkezni kezdett volna, ám a fiú rögtön az oldalára fordult, és magához vont a lányt, aki hálásan simult a mellkasának. Összefonták lábaikat, akárcsak a karjukat, amivel egymást ölelték. Melegség járta át a lelküket, miközben jóleső kábulatban hosszan feküdtek egymás mellett, gondolataikba merülve, és élvezve a másik testének közelségét.

Soha nem tapasztalt érzésekkel ajándékozták meg a másikat, és jól tudták mindketten milyen erős kapocs köti őket össze. Azzal hogy tudták, kölcsönösen szeretik egymást, az iménti percek, az érzések sokkal fontosabbá, különlegesebbé váltak, mintha pusztán a vágyaik hajtották volna őket.

Harry finoman játszott a lány tincseivel, és a karját cirógatta, miközben Ginny boldogan a szemébe nézett.

- Hihetetlenül csodálatos volt – suttogta a lány elérzékenyülten.

- Az volt. Pontosan, mint te – csókolta meg ismét a fiú lágyan.

Ginny félresöpört egy kóbor ébenfekete hajfürtöt kedvese arcából, s álmodozó tekintete fel-alá vándorolt csaknem egybeolvadt testükön, Harry erős karjain, mellkasán, lábán, végül megállapodott a mosolygósan, és kicsit zavartan csillogó zöld szemeken.

- Annyira szeretlek – mondta, parányi mosollyal a szája sarkában, látva hogy pillantásával sikerült zavarba hoznia a fiút.

Harry még szorosabban magához húzta, majd a lány számára rejtélyes módon magukra varázsolta az idáig alattuk lévő takarót.

- Én is nagyon szeretlek – felelte, s ezúttal ő mosolyogta meg Ginny csodálkozását. – Tudok pár pálca nélküli varázslatot is, nem csak idézést – magyarázta. 

A lány visszagondolt Pitonnal való párbajukra, és arra a madár rajra, amit Harry megidézett. Ezzel pedig felmerült benne egy gondolat.

- De akkor miért nem folytattad a párbajt, attól függetlenül, hogy Piton elvette a pálcádat?

- Gondolod ő nem képes ilyen varázslásra? Ráadásul nála két pálca is volt. Úgysem bírhattam volna sokáig, és tagadhatatlanul legyőzött. Az idézéssel nyilvánvalóvá tettem a számára, hogy folytathatnám, de tisztességesen küzdött, és ennyivel megtisztelheti a másik az ellenfelét.

Ginny hosszan nézte az arcát, emlékezve, hogy a fiú még a fejét is meghajtotta, mintegy a párbaj elismert lezárásaként, ami tudván ki volt az ellenfele, igazán nagy szó volt. 

- Nagyon kivételes ember vagy – mondta, és hangjában büszkeség játszott.

Harry elmosolyodott, majd egy halvány, rezignált fintor jelent meg a szája sarkában.

- Dumbledore is folyton ezzel jön.

Ginny jóleső fáradtsággal nevetett fel.

- Akkor nincs mese, el kell hinned nekünk.

Azzal lehajtotta a fejét, a fiú álla alatt a párnába fúrva kényelmesen befészkelte magát Harry és a takaró melegében, majd egy elsuttogott jóéjszakát kívánva mély, boldog álomba merült.

Harry kisimította az arcából kedvese odahulló tincseit, majd fejét az övé fölé helyezve a huzaton, hamarosan ő maga is elaludt.