-         Ezért még megfizet, Norrington!

-         Nem hinném, Miss. Weasley! De igazán imponál, hogy megpróbál erősnek mutatkozni! Na gyerünk!

-         Eressze el, maga gazember! – harsant egy hang a hátuk mögött.

Norrington és Ginny hátrafordultak. Ott állt Harry Potter épen és egészségesen, nyomában egy csomó varázslóval és boszorkánnyal.

-         Harry!

-         Ez lehetetlen! Magának halottnak kéne lennie!

-         De nem vagyok, amint látja! És csakhogy tudja, már látok is! Most pedig azonnal eressze el Ginnyit, különben megölöm! Már figyelmeztettük Kingsleyéket és a bezárt aurorok is nemsokára szabadok lesznek. Nincs semmi esélye, Norrington!

-         Malfoyék eljönnek!

-         Azt hiszi kockáztatni fogják, hogy elkapják őket, csak azért, hogy segítsenek magának? Nem hiszem, hogy olyan ostobák lennének! Itt már mi vagyunk túlerőben. Itt lesz az összes auror, a Főnix rend, és civil, de képzett varázslók és boszorkányok is. Maga mit gondol?

-         Azt, hogy csak blöfföl!

-         Úgy nézek én ki?

-         Harry! Küld az átkot! Kibírom a kábítást, csak cselekedj!

-         Elhallgass! – kiáltotta Norrington.

-         Harry!!!

Harry csak egy pillanatig habozott. Amikor meglátta az elszántságot Ginny arcán, ő is azzá vált.

-         Stupor! – kiáltotta.

Norrington pajzsként húzta maga elé Ginnyt, ahogy az várható volt. De amikor a lány ájultan a padlóra zuhant, védtelenné vált.

-         Capitulatus! – kiáltotta Harry.

-         Protego!

-         Corpus brocus!

-         NEEEEEEE! – sikoltotta Norrington, de már késő volt védekezni. Telibe találta a csontzúzó átok, ami annak idején Harryt is, de a parancsnoknak nem volt olyan szerencséje. Harry és a többiek csupán egy hatalmas roppanást hallottak, majd Norrington holtan zuhant a földre.

Ugyanebben a pillanatban hatalmas dörrenés rázta meg az épületet. A hang az aulából jött. George már éppen elindult volna, hogy megnézze, mi a helyzet, mikor Ron jelent meg a folyosó végén. Arcán büszke mosoly terült szét.

-         Na? Ki akar segíteni bezárni néhány halálfalót?

Harry odafutott barátjához testvéri szeretettel megölelte.

-         Hát sikerült? Időben figyelmeztetett Mordon?

-         Ja! Ráadásul nem is jött üres kézzel! Több mint két tucat nyugalmazott aurort hozott magával! Te! Ezentúl teljesen máshogy fogok nézni a nyugdíjasokra!

-         Öreg auror, nem vén auror! – bicegett oda Mordon, Kingsley oldalán. – Ezt az átkozott lábat! Mindig akkor mondja fel a szolgálatot, mikor nem kéne!

Ezen mindenki nevetett. Mint kiderült, Mordon éppen jókor érkezett a nyugalmazott aurorokkal, mert a halálfalók kezdtek felülkerekedni. Így azonban gyorsan a maguk oldalára billentették a mérleget, és megfutamodásra kényszeríttették a halálfalókat. Sokukat elfogták, de Malfoy kicsúszott a kezükből.

-         Nem hiszem, hogy örökre megszabadultunk tőle, de az biztos, hogy most jó hosszú ideig nem fogunk hallani róla! – mondta Ron.

Ekkor hallották meg a nyöszörgést a hátuk mögül. Harry megfordult. Ginny kezdett magához térni. A férfi egy szempillantás alatt a nő mellett termett. Finoman felsegített a földről és magához húzta.

-         Jól vagy? – kérdezte.

-         Semmi bajom! Egy kicsit még fáj a fejem, de semmi más!

-         Úgy aggódtam érted, Ginny! Féltem, hogy elveszítelek!

-         De itt vagyok!

Harry a kezeibe vette Ginny arcát és mélyen a szemeibe nézett.

-         Az arcod nem épp olyan, mint amilyenre emlékszem.

-         Miért? – kérdezte Ginny csípősen. – Akkor milyen?

-         Szebb, mint valaha!

Ginny elmosolyodott. Azzal az angyali, szívből jövő mosollyal, ami teljesen megbabonázta Harryt. Előrehajolt és megcsókolta a nőt. Az a tény, hogy majdnem elvesztette, olyan szenvedélyt szított benne, amit nem is tudta, hogy birtokol. Ginny legalább olyan odaadóan csókolta vissza és szorosan hozzásimult Harryhez. A barátoknak nem volt szívük megzavarni őket. Így egy pár pillanatig mosolyogva nézték az elmélyülten csókolózó párt, majd távoztak, hogy befejezzék a munkát az aulában.

A Minisztériumban történt események után, belső vizsgálatot rendeltek el az aurorok között. Mr. Petersen lett az új auror parancsnok, Harry pedig Petersen előző tisztségét vette át, mint a második legmagasabb rangú auror. Ront is előléptették ötös színtű aurorrá és Harry adjutánsává.

Malfoyról valóban nem lehetett hallani, de az aurorok készültségben maradtak arra az esetre, ha visszatérne.

-         Úgy látszik, nekünk már tényleg nem lesz egy eseménytelen évünk sem! De hát akkor unalmas lenne az élet, nem? – nevetett Ron és megfogta Hermione kezét.

Harry mosolyogva nézte, amint Ron elsétál Hermionéval az Odú felé. Ő és Ginny még kinn maradtak a padon és nézték a naplementét. Ginny Harry vállára hajtotta a fejét, a férfi pedig vörös hajtincseivel játszott.

-         Tudod, Ronnak igaza van! – jegyezte meg Ginny.

-         Mikor nincs igaza?

-         Elég sokszor!

Harry elmosolyodott.

-         Ezt nem fogom elmondani neki – mondta és lehajolt, hogy megcsókolja Ginnyt. – Tudod mennyire hiányzott ez? Minden gond és probléma nélkül üldögélni, nem gondolni a vakságomra, nem foglalkozni a halálfalókkal és a sajtóval!

-         Erről jut eszembe! Bumfolt tényleg felkeresett, hogy légy a válogatott fogója?

-         Igen.

-         És mit mondtál neki?

-         Azt, hogy meggondolom!

-         Harry!

-         Ginny! Nekem nincs szükségem még több dicsőségre! Ha elvállalom, csak azért fogom elvállalni, mert a saját örömömre akarok kviddicsezni! Nekem egyébként az is elég, hogy látom milyen szép a kert, milyen csodálatos a naplemente és milyen gyönyörű vagy te! Csak ez kell nekem és semmi más!

-         Az jó! Mert így legalább örökre az enyém leszel!

-         Örökre és még tovább, Ginny! Örökre és még tovább!

Vége!

Hát itt a vége, fuss el véle! Remélem tetszett nektek! És kritikát, legyen az jó vagy rossz, mindig szívesen fogadok! Pusszantás mindenkinek: Miriel!