Prológus
Miriel misztikummal fűszerezett kalandregénye becsületről, bosszúról és nem utolsó sorban szerelemről... A regény hangulatat közel álla a Karib tenger kalózai című filmhez, így nyugodtan számíthatunk izgalmas fordulatokra...
1710. november 1.
- Mindenki a fedélzetre! Megtámadtak minket!
James Hastings szélvészként rohant végig a Martalóc fedélzetén. Odaérve a kapitányi kabinhoz feltépte az ajtót és berontott.
- Diana! Diana! Kelj fel! Megtámadtak minket!
- Mi történt? – kérdezte álmosan a felesége.
- Ez Hardstone!
- Hardstone? Itt? – Az előbbi álmosság teljesen eltűnt a hangjából. – De hát, hogy talált ránk?
- Elárultak minket Diana! És most Hardstone eljött a térképért!
- Istenem!
- Diana! Fogd Gerardot és menekülj! Előbb halok meg, mintsem hagyjam, hogy az a szörnyeteg kezet emeljen a fiamra!
- Nem hagylak itt James!
- Diana! – James karon ragadta a feleségét és egy rántással magához húzta. – Nem bánthatja Gerardot! Tudod, hogy nincs nála fontosabb!
- Szeretlek, James!
- Én is téged!
James Hastings szenvedélyesen megcsókolta a feleségét. Úgy csókolta, hogy tudta, utoljára teszi. Mikor szétváltak, odasétált a mózeskosárhoz, amiben a fia aludt békésen. A karjaiba vette és lágy csókot lehelt a homlokára.
- Szeretlek, fiam! Tudom, hogy egyszer nagyon büszke leszek rád!
Azzal odaadta fiát Diananak.
- Most menj!
Ám ekkor kivágódott a kabin ajtaja és egy fekete ruhákat viselő alak rontott be rajta. James kirántotta a kardját a hüvelyből és a férfinak szegezte.
- James Hastings! Hát újra találkozunk!
- Nem kapod meg amit akarsz, Hardstone!
Egy pillanattal később hihetetlen párbaj bontakozott ki köztük. A pengék szikrákat szórtak valahányszor találkoztak. Végigküzdötték magukat a kabinon, székeket döntve fel. Mindkettőjüket a Karib-tenger legjobb vívói között tartották számon, de Hastingsszel ellentétben Hardstonenak nem a becsületes küzdelem volt az erőssége. Diana már csak akkor látta meg a pisztolyt, mikor az elsült és a következő pillanatban James holtan zuhant a földre, vérrel borítva be a padlót. Egy pillantást sem vetve a férfira, Hardstone Dianahoz lépett, a pisztolyát a nőre szegezve.
- Add ide a fiút és megkímélem az életed!
- Mit akarsz tőle? Még csak egy kisbaba!
- Nem hagyhatom, hogy James Hastings fia felnőjön. Utoljára mondom! Add ide a fiút!
- NEM!
Hardstone célzott és lőtt. Diana összeesett és nem mozdult többé. A kis Gerard keservesen sírni kezdett mintha csak tudta volna, hogy a szülei nincsenek többé. Hardstone, vagy ahogy hívni szerette magát, Vörösszem, egy gúnyos mosoly közepette a csecsemőre szegezte a pisztolyát.
- Az utolsó Hastings!
De épp mielőtt meghúzta volna a ravaszt, egy magas, szőke hajú férfi rontott be a szobába.
- Uram mennünk kell!
- Nem! Addig nem, amíg nem végeztem vele!
- Uram! Itt a Főnix, a Sirius és a Merlin. Túlerőben vannak uram, mennünk kell!
- Gyújtsátok fel a hajót!
Azzal Hardstone még egy utolsó pillantást vetett Gerardra és elhagyta a fedélzetet. A tűz majd végez vele.
A Fekete tűz felvonta a vitorláit és elhajózott. Tudta, hogy nem fognak utána jönni, hiszen el lesznek foglalva a túlélők kimentésével. Elégedetten elmosolyodott. Leszámolt a Hastings családdal. A térképet ugyan nem sikerült megszereznie, de nem baj. Köztudott, hogy nem volt a Martalócon, mivel James Hastings elrejtette, miután megtudta, hogy mindenkinek arra fáj a foga. Hosszú még az élet. És egyszer az övé lesz a térkép is.
~*~*~*~
Jim Edwards lélekszakadva rohant végig az égő hajó fedélzetén. Mindenhol holtestek feküdtek, az életben maradtak pedig rémülten próbáltak meg átmenekülni a Főnixre. Azokat, akik a tengerbe ugrottak a veszedelem elől, a Sirius és a Merlin csónakjai szedték fel. Edwards benyitott a kapitányi kabinba és az ereiben meghűlt a vér. James és Diana vérbe fagyva feküdtek a padlón. James Hastings. A tanítványa és a legjobb barátja. Hirtelen sírás ütötte meg a fülét. Az asztal alól jött. Edwards lehajolt és megpillantotta a kis Gerardot. A baba keservesen sírt, kék szemeiben rémület csillogott. A nyakában függő ezüst medáliont apró vérfoltok borították.
- Ó szegény, szegény gyermek!
Edwards gyorsan felkapta Gerardot a földről és kirohant vele a szobából. Mikor már a biztonságot nyújtó hajó fedélzetén álltak, Edwards a könnyeivel küszködve figyelte az égő Martalócot. Nicholas White és David Turner a másik két hajó kapitányai jelentek meg mellette.
- James és Diana? – kérdezte halkan Turner, de már tudta a választ.
Edwards tagadóan megrázta a fejét. Nicholas, Gerard keresztapja átvette a babát, és miközben lágyan ringatta, ezt suttogta a fülébe:
- Ne aggódj, kisember! Sosem maradsz egyedül!
~*~*~*~
|