Reggel Ginny arra ébredt, hogy valaki kedvesen szólongatja, és arcát, valamint haját simogatja. Mikor kinyitotta a szemét, rögtön Harry mosolygós arcával találta szemben magát.

- Ne haragudj kicsim, de nekem muszáj felkelnem, mert büntetőmunkám lesz Pitonnal. És mivel – nézett végig magukon – eléggé össze vagyunk gabalyodva, következésképpen neked is kelned kell.

- Nagyszerű – sóhajtotta a lány, aki hátuk mögött egy ilyen végtelenül csodálatos éjszakával mélyen és kellemesen aludt. Idáig. – Biztosra veszem, hogy direkt rakta hétvégére a büntetést.

Harry enyhén megrántotta a vállát.

- Piton már csak ilyen. Bár ha jobban belegondolunk, ezzel a saját szabadidejét is jól elszúrja.

- Engem csak az érdekel, hogy a tiédet elrontja – felelte Ginny, majd egy rugalmas tornamutatványt bemutatva a hátára fordította Harryt, s szinte nyomban követve őt, rágördült.

Vörös tincsei akár egy függöny lebbent köréjük, ahogy a fiú fölé hajolt. Harry felemelte a kezeit, és ujjait Ginny füle mellett mindkét oldalról a hajába fúrta, ezzel megfékezve az arcába hulló tincseket. Aztán fejét egy kissé megemelve maga felé húzta a lányt, s megcsókolta.

Ugyan azt csinálta, mint legelső alkalommal. Először a felső ajkát érintette, majd a teltebb alsót, végül nyelvével mindkettőt végigsimította, mire Ginny sóhajtva azonnal utat engedett a számára. 

Hosszan csókolóztak, de már nem maradhattak sokáig együtt. Harrynek hamarosan indulnia kellett a pincébe, így pár perccel később bevonult a fürdőszobába zuhanyozni.

Ginny lustálkodva fúrta magát vissza a jó meleg takaró alá, arcát a párnába temetve, ahol tisztán érezhette kedvese illatát, és felidézte magában az elmúlt este eseményeit. Biztos volt benne, hogy ez a páratlanul szép és emlékezetes éjszaka örökre az agyába vésődött, s sosem fog belőle kitörlődni a vele járó érzés.

Ismét meg kellett állapítania, hogy ennél csodálatosabb, érzékibb élményben még életében nem volt része, s hogy Harry nem csupán kivételesen fantasztikus barát és ember, hanem ugyan olyan jó szerető is.

Erre a gondolatra vidáman felnevetett, pont akkor, mikor Harry frissen zuhanyozva és felöltözve belépet a szobába.

- Mi olyan mulatságos? – nézett rá a fiú érdeklődve.

Kérdésére aztán Ginny alaposan elvörösödött, de végül mégis megosztotta az iménti gondolatát Harryvel, aki csak nézett rá, hasonló színt öltve, mint korábban a lány, majd halkan azt mondta.

- Igazán köszönöm. Én is ugyan ezt gondoltam rólad. Elképesztően gyönyörű vagy – siklott végig tekintetével a kissé gyűrött ágyon, és a benne fekvő kedvesén, akinek alakját a szorosan magára terített takaró tökéletesen kivehetővé tette.

Most Ginny arca lett ismét piros, s kölcsönös zavarukon összenevettek.

- Remélhetőleg délután találkozunk – lépett oda Harry az ágyhoz, amely mellett a padlón még ott hevertek a tegnap ledobált ruháik, hogy egy csókkal elköszönjön.

A lány azonban megint nem adta ilyen könnyen. Átkulcsolta kedvese nyakát, és vagy egy percig nem is volt hajlandó elengedni, miközben alaposan megízlelte a fiú szájának valamennyi szegletét.

Mikor elváltak, Harry rekedtes hangon szólalt meg.

- Kérlek, ne menj sehová egyedül. Hermioneek biztosan figyelnek majd rád.

- Ne aggódj, minden rendben lesz. El se mozdulok a toronyból. Sőt, egy jó ideig az ágyból sem – kuncogott vidáman Ginny.

Harry elmosolyodott, majd egy utolsót intve, kilépett az ajtón.

Ginny le se tagadhatta volna kirobbanó jókedvét, mikor végre, már jócskán a délelőtt folyamán kimászott az ágyból, és csatlakozott a griffendélesekhez a klubhelységben. Ron egyenesen hülyének nézte, hogy mindazok után ami tegnap történt, képes volt így ébredni. Hermione természetesen egészen más szemmel vizsgálgatta barátnőjét.

Ginny így visszagondolva élete egyik legszebb napjának tartotta a tegnapit. Hiszen a nagy részét Harryvel töltötte, és bár ott volt az a félreértés Choval, meg a támadás, de utána kiderült, hogy a fiú szereti, majd este az is, hogy fantasztikus vele szeretkezni. Emellett Harry Potterrel tagadhatatlanul mindig ilyen mozgalmas, és izgalmas lesz az élete valamennyi napja.

Miután Ron kisajnálkozta magát szobatársaikkal, hogy Harry Pitonnál kénytelen tölteni a szombatját, megbeszélték, hogy kimennek a pályára, és repdesnek egy kicsit a seprűjükön. Mikor bezáródott mögöttük a portrélyuk, Hermione mosolyogva fordult Ginny felé.

- Történt valami köztetek igaz?

A vörös lány vidáman viszonozta a pillantását.

- SZERET ENGEM, Hermione! – mondta halkan, lelkesen, bár látszott rajta, hogy legszívesebben kiabálná. – El se akartam hinni!

Barátnője ránevetett.

- Tudtam én! Mesélj, mi történt? – dőlt izgatottan előrébb. Nagyon örült neki, hogy Ginny és Harry között végre bekövetkezett, ami egyébként is régóta nyilvánvaló volt, csak a fiú makacssága és félelme miatt nem volt hajlandó észrevenni.

Ginny intett neki, hogy mindjárt.

- Gyere, menjünk fel a szobánkba – hívta a másikat.

Mikor aztán lehuppantak az ágyra, - természetesen Hermione figyelmét nem kerülte el, hogy az francia ággyá van átalakítva – beszámolt róla miért is szaladt el, és hogy mit mondtak utána Harryvel egymásnak.

- Hát ezért voltál olyan furcsa Dumbledore irodájában – bólintott Hermione. – Pedig Chonak majdnem sikerült mindent elrontania, és nem csak a kapcsolatotokat.

- De hála az égnek Harry ismét időben érkezett, és onnantól esélyük sem volt. Ami pedig utána történt minden képzeletemet felülmúlta – tette hozzá álmodozó tekintettel.

Hermione csendben figyelte, majd így szólt.

- Van még valami – kezdte lassan. - Az előbbi megjegyzésed nem csupán a kölcsönös vallomásotoknak köszönhető, ahogy a mai napra szóló elvarázsoltságod és jókedved sem.

Ginny azonnal elpirult. Mégis hogy mondja el mi történt?

Hermione tekintete ekkor vigyorogva az alattuk lévő matracra tévedt.

- Valamint ha nem tévedek, ez az ágy sem csupán egy személy használatára hivatott.

Ginny erre aztán már végképp mélyen elvörösödött.

- Hát tudod… az hogy milyen régóta vártam már rá… – kezdte zavartan. – Szóval eszméletlen jól néz ki… és én nagyon vágytam rá. Ő egyáltalán nem akarta kihasználni a helyzetet – mondta gyorsan. - Aztán mikor bevallottuk, hogy szeretjük egymást, már nem csupán a vonzalom volt fontos… - akadt meg a lány bátortalanul Hermionera nézve. Nem igazán tudta mi a véleménye barátnőjének ezekről a dolgokról.

A barna hajú griffendéles tűnődve nézte egy pillanatig, miután természetesen egyértelművé vált számára mit akart Ginny kinyögni. Egyáltalán nem ítélte el a dolgot, hiszen két ember között természetes, ha együtt vannak, és sem Harry sem Ginny nem volt felelőtlen, elhamarkodottan döntő tinédzser. Sőt, hiszen mennyi időbe telt, mire végre egymásra találtak.

- És… milyen volt? – kérdezte végül vigyorogva Hermione.

Ginny megkönnyebbülve, még mindig vöröslő arccal pillantott rá. Vagy háromszor belekezdett, hogy válaszoljon, de egyszer sem jött ki hang a torkán, mint aki szavakkal el sem tudja mondani élményét. Aztán hirtelen sorolni kezdte, mint aki összegyűjtötte, és rátalált magában a megfelelő jelzőkre.

- Csodálatos, különleges, fantasztikus, mesés, gyönyörű – csak úgy ragyogott az arca miközben beszélt. – Életemben nem szerettem ennyire még senkit.

Hermione mosolygott. Eddig is biztos volt benne, hogy Harry nem az a fajta srác, aki megkapja amit akar, és a másikkal nem is törődik.

- Igen, az látszik – mondta. – Mindig is Harrynek tartogattad magad.

Ginny ránézett. Hermioneval maradéktalanul őszintén tudtak egymással beszélgetni, és nem is szégyellte bevallani az érzéseit.

Rábólintott hát barátnője szavaira.

- Csak vele történhetett meg. Főleg az első alkalom. És ő csodálatos volt. Gyengéd, figyelmes, folyton éreztette, hogy ez legalább annyira fontos neki is, mint nekem – majd huncutul elvigyorodott. – És tudod, ha nem szeretném ennyire, és nem tartanám elképzelhetetlennek, hogy ilyet tegyek, ajánlanám is mindenkinek partnerként.

- Harrytől pontosan erre számítottam – ismerte be Hermione elégedetten nevetve, amiért egyáltalán nem kellett barátjában csalódnia. – Már persze nem a remek teljesítményére gondoltam.

Ginny boldogan, vidáman vele nevetett.

- Örülök nektek – mondta komolyabb hangra váltva Hermione.

Barátnője rámosolygott.

- És ti hogy álltok Ronnal? Persze mivel a bátyám, részleteket nem igazán akarok hallani – fintorgott el csipkelődőn, majd bevillant neki Ron képe olyan helyzetekben s megborzongott. – Elképzelhetetlen.

- Na de Ginny! – tettetett felháborodást Hermione. Aztán visszatért az eredeti kérdésre. – Mi még nem jutottunk odáig. Kicsit azt hiszem mindketten bizonytalanok vagyunk, bár kétségkívül a vágyaink meglennének. Viszont – sóhajtott fel – sokszor úgy érzem reménytelen eset. Egyszerűen nem hajlandó legalább egy kicsit megkomolyodni, másképp látni a világot. Még mindig túl sokat civakodunk.

Ginny bólintott, hogy érti, miről beszél. Visszagondolt barátnője megjegyzéseire, mikor Harry valamivel kapcsolatban éretten, felnőttként viselkedett, Ron viszont egy merőben más megközelítésben állt a dolgokhoz. Tudta hogy Hermionenak Ron érzéketlensége nagyon rosszul esett.

- Hát igen, így nézve nem is biztos, hogy jó vége lenne, ha a bátyámmal eljutnátok odáig. Nagyon más a két fiú.

Hermione megint sóhajtott.

- De még mennyire. Lassan úgy érzem, hogy nem elég, ha szeretem őt. Neki is mutatnia kellene végre valamit irányomban.

- Beszéltél vele erről? – tette fel a kérdést Ginny, bár már tudta is rá a választ. Hermione komoly, okos lány volt.

- Mit tippelsz, miért veszekszünk állandóan, ha megjegyzek neki valamit? Ha felvetném a szex gondolatát, természetesen egyáltalán nem lenne ellenére. De nem akarom, hogy csak a kíváncsiság hajtsa. Gondolja komolyan, s valóban egy érett kapcsolatot akarjon.

Ginnynek most még inkább világossá vált, milyen óriási kincs neki Harry. Voldemort ide vagy oda.

- Harryvel megfogtam az isten lábát.

- Csak el ne engedd! – mosolygott Hermione. – És óvatosan! Tudod mi miatt.

- Tudodki miatt – bólintott vidáman Ginny az apró szójátékkal. Ezen a csodás napon nem akart a Sötét mágus miatt rágódni.

Elbeszélgettek még minden féléről, s végül Ginny mély levegőt véve kérte barátnője segítségét, hogy egy problémát ildomos lenne megoldaniuk, mégpedig azt, hogy szeretné az együttlétük következményeit elkerülni. Hermione természetesen azonnal kész tervvel állt elő, és biztosította róla, hogy ezt egyáltalán nem lesz nehéz megoldani. Ginny hálásan, megnyugodva mosolygott rá, hiszen bármennyire is szeresse Harryt, egy gyereket vállalni teljes őrültség lett volna ilyen fiatalon, ezekkel a körülményekkel, és nem akarta kísérteni a sorsot. 

Így aztán felhőtlenül élvezte tovább a napot barátnője társaságában, alig várva, hogy kedvese végezzen a büntetőmunkával, és ismét a közelében tudja. Még ha nyíltan nem is lehettek együtt a többiek előtt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry utált a kastély pincéjében járni, ahogy az itt tartott bájitalórákat, a mardekárosokat, és bár már valamivel kevésbé, de a házvezető tanárukat is. Arról nem is beszélve milyen hűvös és barátságtalan volt idelent. 

Ma azonban mindezen felsorolt érvek ellenére, kellemes hangulatban érkezett Piton dolgozószobája elé. Emlékezetében élénken élt még az elmúlt nap valamennyi eseménye, és ezekkel a gondolatokkal egyszerűen képtelen volt tartani a rá váró büntetéstől. Szerette Ginnyt, de ami még jobb, a lány is szerette őt. Boldognak érezte magát, és ezt ma még Piton sem ronthatja el. 

Ezekkel a gondolatokkal bekopogtatott a bájitalmester dolgozószobájába.

Miután a tanár hűvösen kiszólt, hogy jöhet, még mindig vidáman lépett be a „kígyó barlangjába”.

- Jó napot professzor úr!

- Potter – biccentett az viszonzásul, miközben sötét szemeivel tüzetesen végigmérte az előtte álló fiút. – Látom, nem szegte különösebben kedvedet a büntetőmunka gondolata.

- Nem mondanám – felelte Harry. – De természetesen normálisan elvégzem, amit rám bíz. Mégiscsak az a fontos, nem?

Piton összeszűkítette a szemét az enyhén szemtelen megnyilvánulásra, mintha neki annyira szüksége lenne arra, hogy Harry rettegjen, amikor hozzá készül büntetésre. Aztán persze belátta, hogy régen valóban így érzett, és ezzel a fiú is tisztában volt.

- Garantáltan jól fogod végezni a feladatodat, már csak azért is, mert az erősen a te érdeked is – mondta furcsa hangsúllyal, és látta, hogy Harrynek fel is tűnt a dolog. Érdeklődve tekintett tanára arcába, ahogy arra a következtetésre jutott, hogy most nem feltétlen a bájitalkeverésről lesz szó.

Piton vett egy mély levegőt, majd belefogott.

- A büntetésed abból fog állni, hogy igyekszem majd neked minél több hasznos varázslatot, védekezést és támadást megtanítani. Széleskörű tudásra lesz szükséged, hogy megfelelően felkészülten szállhass szembe akár egy halálfalóval, akár a későbbiek folyamán a Sötét Nagyúrral. Javítunk a reakcióidődön, a pálcakezeléseden, és az anélküli igék elvégzésén. Nagyjából egy átfogó edzésként tekinthetsz a helyzetre. De figyelmeztetlek, – lépett egy kicsit közelebb – elvárom, hogy komolyan vedd, és minden tőled telhetőt elkövess a fejlődésed érdekében, hogy ne felesleges időpocsékolás legyen a hétvégénk ilyen módú eltöltése.

Harry furcsán nézett Pitonra.

- Gondolom ez nem a maga ötlete volt.

- Valóban nem tőlem ered, de egyetértek vele – ismerte el a tanár. – Viszont nehogy azt hidd, hogy nem tekinthetsz rá úgy, mint büntetésre. Nagyon keményen fogunk edzeni, és tekintettel a képességeidre magasak lesznek az elvárásaim.

Ezt a megjegyzést akár elismerésnek is vehette a fiú.

- Nem is várnánk el tőled mást, Perselus – csendült közéjük egy ismerős hang.

Harry azonnal felé fordult, míg Piton csak arra emelte a tekintetét.

- Dumbledore professzor. Tudtam, hogy a maga keze van a dologban – szólalt meg Harry.

Az idős mágus mosolyogva lépett oda hozzá.

- Mindent megbeszéltetek már Piton professzorral?

- Hát a feltételeket és elvárásokat nagyjából igen. Arról pedig, hogy pontosan mit tanulok majd, gondolom úgyis az adott időben fognak beszélni – bár most valóban úgy érezte, hogy ez nem is lenne gond, egy apró keserűen gunyoros felhang mégis maradt megjegyzésében, visszagondolva az okklumenciára, és a sok eltitkolt információra. 

Dumbledore figyelmét ez nem is kerülte el.

- Tanultam már a dologból, Harry – mondta szomorúan. - Ha nem is minden esetben, de jobb, ha többet tudsz a terveinkről és fontos tényezőkről, mint ha kevesebbet.

A fiú rábólintott.

- Mint ahogy azt Perselus is mondta, leginkább egy amolyan edzés félét fogunk neked tartani. Jómagam is megismertettelek már néhány hasznos varázslattal, és szeretném ezen tudásodat a továbbiakban bővíteni – Harry itt csodálkozva tekintett rá.

- Ön is velünk fog tartani?

- Nem mindig, de nyomon követem majd a fejlődésedet – bólintott az igazgató. - Piton professzor pedig igen széleskörű ismerettel rendelkezik a különböző párbajozásban használatos varázsigék terén. A támadási stratégiák, védelmi körök, idézések, pálca nélküli mágia megismerésében nagy segítségedre lesz. Tovább fejlesztjük, és építünk mindarra, amit már tudsz. Egyszóval…

- Kiképeznek – fejezte be Harry. – Vagy ha úgy jobban tetszik: felkészítenek.

- Nevezd, ahogy akarod, jót fog tenni – mondta Piton szokásos modorában.

- Harry, bár elég fárasztóak lesznek ezek a foglalkozások, és túlnyomórészt csak hétvégén lesz rá időnk, hiszen a horcruxokat sem feledhetjük… – szólt Dumbledore.

Nem folytatta, de nem is kellett. A fiú nagyon jól tudta mire akart utalni.

- Mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik – biztosította róla a kék szempárba nézve az igazgatót.

- És az nem is kevés – bólintott elégedetten az ősz mágus.

Harry nem akarta mondani, nehogy Piton szemétkedni kezdjen, de örült ennek az egész kezdeményezésnek. Még az sem zavarta különösebben, hogy mivel Dumbledoenak bizonyára kevés ideje lesz erre, túlnyomórészt a bájitaltanárral lesz összezárva.

Egyszerűen lázba hozta mi mindent tanulhat, és ismerhet majd meg két ilyen elismerten nagy erejű varázslótól. Igaz, hogy így ismét csökkent a szabadideje, s újabb terhet vesz a nyakába, de ha valami, hát ez az edzés megéri.

A két férfi alaposan szemmel tartotta elmélkedése közben, így Dumbledore fürkésző tekintete máris a szemébe fúródott, amikor felnézett.

- Valami gond van, fiam? – kérdezte az igazgató aggodalmasan.

Harry határozottan megrázta a fejét.

- Minden rendben. Kicsit zsúfolt lesz ugyan az évem, de a felkészülést mindennél fontosabbnak tartom.

- Nem mindennél, Harry – javította ki Dumbledore félhold alakú szemüvege mögül jelentőségteljes pillantást vetve a fiúra. – Ezt sose feledd!

Igen, igen, sorolta magában Harry. A barátok, a család a szeretet.

- Értem uram – felelte, aztán eszébe jutott szerelme és még bizakodóan hozzátette. – Jó úton haladok – mosolyodott el.

Az ősz mágus elégedetten, vidáman szikrázó szemekkel mosolygott vissza. Úgy látszik nem kellett neki magyarázni mire gondolt.

Piton elnézte a másik kettőt. Szimpátiájukat, közvetlenségüket és talán furcsa, de egyértelműen a kölcsönös tiszteletet, amit egymás iránt tanúsítottak. Igaz, most már maga is megértette miért bízott úgy benne Dumbledore, és tartotta sokra a fiút. Harry egyre kevésbé hasonlított a szemében az idáig megrögzötten vélt elképzeléseivel ellentétben a hajdan volt apjára, a beképzelt, bajkeverő griffendéles csodafogóra.

Sokkal inkább tűnt egy olyan, csupán éveit tekintve alighogy felnőtt férfira, aki korán rákényszerült, hogy megkomolyodjon. Többet tapasztalt és élt át fájdalmat, megaláztatást, és nehéz helyzetet tizenéves koráig, mint akár egy átlagos varázsló halála napjáig.

Ezzel a felkészítéssel talán elősegíthetik valamelyest a későbbi boldogulását. Bár azt egyelőre nem tudta, hogy a Sötét Nagyúrral szemben pontosan mit kellene neki tanítania, de ezt talán majd Dumbledore megoldja.