- Harry, mielőtt elmennék – lépett közelebb a fiúhoz Dumbledore.

- Igen, uram?

- Tudom, hogy Piton professzorral nem túl felhőtlen a kapcsolatotok, de hidd el, hogy segíteni akar. Számos hasznos dolgot megtanulhatsz tőle…

Még mielőtt folytathatta volna, Harry megrázta a fejét.

- Nincs szükség erre uram. Igazából még tetszik is az ötlet, csak nem szívesen mondtam volna ezt Piton professzor előtt, hiszen elvileg büntetőmunkáról lenne szó. Várom, mit tanulhatok két ilyen kaliberű varázslótól. Ne aggódjon igazgató úr, ha valamit mindenképpen elismerek a tanár úrral kapcsolatban, az az ereje, és képzettsége. Minden olyat meg fogok tanulni, amiről úgy dönt, hogy megosztja velem.

Dumbledore büszkén és elégedetten nézett rá, majd egy észrevétlenül fürkésző pillantást vetett a Harry háta mögött álló Pitonra, az igazgató ugyanis tökéletesen biztos volt benne, hogy a férfi rendkívüli figyelmét ez a beszélgetés sem kerülte el.

Pitonon látszott, hogy egyre nagyobb döbbenetbe és bizonytalanságba esik Harryvel kapcsolatban. Az általa elképzelt és gyűlölt kép, már nem állta meg a helyét.

- Ó, és még valami – fordította figyelmét Dumbledore ismét a fiúra. – Kíváncsi lennék a véleményedre. És a tiédre is Perselus – pillantott a férfire. – Számíthatunk még támadásra Ms. Weasley ellen?

Harry sejtette miért kérdezi. A közös szobába költözésük arról szólt, hogy megvédhesse Ginnyt, ha a toronyban is próbálkoznának. De most hogy két mardekárost is lefüleltek…

Piton arca ezzel szemben azonnal megkeményedett.

- Nem tudom, hogy azok az ostobák megkockáztatják e még. De kétségtelenül nem csak Nott és Zambini volt megbízva. Sok diáknak tagadhatatlanul halálfalók a szülei, és úgy illik, hogy kövessék a… hagyományokat – fintorodott el megvetően.

Harry elmerengett.

- Igen, én is így gondolom. Biztos vagyok benne, hogy Malfoy nem kevésbé bűnös, mint a másik kettő, akiket elkaptunk. Márpedig neki eleve van befolyása.

- Valóban – bólintott Piton. – Lucius parancsára megbízhat másokat is, mindaddig, amíg a Nagyúr nem hagy fel az erre vonatkozó terveivel.

Dumbledore mosolyogva figyelte őket. Ugyan tisztában volt vele, hogy ez a két férfi talán soha nem ismerné el, de nagyon is hasonló az észjárásuk, és ennek megfelelően sok mindent egyformán látnak, ahogy a közös munka is határozottan eredményesen megy nekik.

- Igazgató úr? – szólította meg Harry, kiszakítva az idős mágust merengéséből.

- Amennyiben mindkettőtök erre a következtetésre jutott, amondó vagyok fiam, hogy továbbra is kísérd figyelemmel Ms. Weasley útjait a kastélyban, és a hálókörletben is – ennél a hozzácsapott megjegyzésnél gyanúsan, némi huncutsággal villantak meg az átható kék szemek.

- Nos, most viszont már valóban távoznék – folytatta az ajtóhoz sétálva. – Harry, jó munkát, és csak ügyesen – mosolygott a fiúra, majd magukra hagyta őket Pitonnal.

Harry sóhajtott egyet, aztán bájitaltanára felé fordult, és várakozóan tekintett rá. A férfi hallgatott még egy darabig, láthatóan mérlegelt valamit, végül szokásos modorában megszólalt.

- A kviddicsben szerzett reflexeidnek eddig is nagy hasznát vetted, s most a gyorsaságodat, reakcióidődet is fejleszteni fogjuk. Úgy gondolom, érdemes lenne első alkalommal ezzel kezdeni.

- Rendben – egyezett bele Harry. Minél rövidebb idő alatt képes reagálni a támadásokra, annál nagyobb az esélye a kivédésére.

- Az erre irányuló oktatásodnak egy végtelenül egyszerű módját fogjuk alkalmazni – mondta Piton, majd egy gonoszkás mosoly tűnt fel a szája sarkában.

Harry ezt látva egy pillanatra az égre emelte a tekintetét, de jobbnak látta, ha ezt nem nagyon hagyja észrevenni, így gyorsan visszatért tanára arcára.

- Az igazgatóúrral biztosítunk számodra egy üres tantermet, amit gyakorlópályának rendeztünk be. Különféle csapdák, rejtett bűbájok törhetnek rád a legváratlanabb pillanatokban, amiket meg kell tanulnod hárítani. Emellett átkokat fogok rád küldeni, amiből elvárom, hogy minél többet és eredményesebben verj vissza. Amennyiben mégsem sikerül… nos, mondjuk úgy, hogy gyorsan megtanulod majd kikerülni őket, ha nem akarod újra és újra megérezni a hatásukat.

Harry halkan felnyögött.

- Gondolhattam volna – motyogta maga elé.

Piton elvigyorodott.

- Ez a legjobb ösztönzés arra, hogy kiváló eredményeket érhessünk el veled.

- Nyílván – felelte érzése szerint még elég higgadtan Harry.

Aztán egy pillanattal később fürkészőn emelte smaragd szemeit ismét a férfi arcára.

- Mit gondol, ezeken a foglalkozásokon tényleg elérhetek olyan szintet, amivel már esélyem lehet a halálfalókkal szemben?

Piton kissé meglepetten pislogott rá. A fiú számított a válaszára, és láthatóan őszintén érdekelte a véleménye.

- Igen Potter – mondta végül az igazságnak megfelelően. – Úgy gondolom, képes leszel rá. Már a párbajunk alkalmával is egyértelművé vált a számomra, hogy komolyan veszed a felkészülést, és rengeteget fejlődtél. Megjegyzem, – nézett rá kissé szúrós tekintettel – ez leginkább annak köszönhető, hogy végre igazán tanulni akartál. Emellett – és látszott hogy ezt nem szívesen mondja ki – teljességgel felesleges lenne tagadni, hogy kivételes varázserőd van. Magad is láthattad, hogy még a horcruxba zárt Nagyúrnak is felkeltetted az érdeklődését.

Azonkívül, - folytatta - mint ahogy az árvaházban és az emlékeidben is tapasztalhattam, na meg az évek során velem szemben tanúsított rendületlen ellenállásoddal – fúrta sötét szemeit a fiúéba – világossá vált előttem, hogy rendkívül erős az akaratod és meglepő tartást tanúsítasz bármiféle helyzetben. Ez pedig hihetetlenül erős fegyvernek bizonyulhat a halálfalókkal szemben, ahogy már eddig is hasznát vehetted. Gondolj az Imperiusra, és arra hogy a Nagyúr képtelen megtörni téged.

Harry csodálkozva nézte a vele szemben elmélkedő férfit. Ilyen kimerítő válaszra egyáltalán nem számított. Sőt, leginkább csak egy amolyan lefitymáló „Nem, Potter. De nyilvánvaló tehetségtelenséged ellenére azért próbálkozni fogunk…” megjegyzést várt. Mégsem ez történt, és ez most mérhetetlenül meglepte.

Talán mégis rendeződhetnek a köztük lévő ellentétek? – gondolta tűnődve. Rá kellett jönnie, hogy ez egyáltalán nem lenne ellenére. Pitontól sokat tanulhat, s leszámítva olykor heves vérmérsékletét és ösztönös cinizmusát, elismerésre méltó, ahogyan képes megőrizni hidegvérét, és elrejteni az érzéseit. Mondjuk ha nem így lenne, már réges rég megölte volna Voldemort, mint árulót.

- Köszönöm. Hogy őszintén válaszolt – szólalt meg a kiismerhetetlen fekete szemekbe nézve. – Mindent meg fogok tenni. Jól mondta, most igazán minden célom az, hogy képezzem magam. Ha ez a módszere, hát ez a módszere – vonta meg a vállát visszatérve az eredeti témához. – Nem fogok panaszkodni.

- Majd meglátjuk – felelte Piton. – Ténylegesen minden tekintetben erősebb vagy, mint a társaid. Viszont figyelmeztettelek: kemény edzéseket tartunk majd, és megkövetelem a teljesítményt.

- Megértettem – bólintott Harry komolyan.

Tíz perccel később már a különös berendezésű gyakorló terem közepén állt. Leginkább egyfajta mugli múzeumra hasonlított, emelvényekkel, és különböző nagyságú, formájú anyagú tárgyakkal.

- Előfordulhat, hogy csupán egy kéznél lévő tárgy alkalmazásával mentheted meg a helyzetet. Mint ahogy a padot kutyává változtattad át, – emlékeztette Piton mire is gondolt - vagy védekező eszközt kovácsolhatsz belőle. De ugyan ezen eszközök csapdákat is rejthetnek. Amennyiben ez bekövetkezik, meg kell tanulnod minél gyorsabban reagálni az újonnan előállt helyzetre, akkor is, ha közben támadnak, és átkok kikerülésére kényszerülsz.

Harry bólintott, hogy tökéletesen megértette a magyarázatot.

- Akkor lássuk – nyugtázta a férfi elégedetten. – Indulj el közöttük, és közben számíthatsz a közbelépésemre.

A fiú vett egy mély levegőt, majd kezdetét vette az edzés. A tárgyak, melyek mellett elhaladt, sokszor meglepő dolgokat produkáltak. Átváltoztak, megindultak felé tűzgolyóként, állatként, vagy pusztán furcsa varázslatokat rejtve elbódították, vagy eltaszították.

Minden őt elért átok fájdalmasan érintette, de ígéretéhez hűen nem adta fel, és nem panaszkodott. Piton szigorú volt, de valahányszor valami legyűrte, csak úgy engedte tovább, ha már elmondta neki hogyan és mivel védekezhet, vagy mit kellett volna tennie, vagy mi lett volna a helyesebb az adott helyzetben attól eltérően amit ő csinált.

Fél óra elteltével megszaporodtak a zúzódásai és apróbb vágások, sebek a testén, ugyanakkor egyre eredményesebben haladt át a tárgyak között, és védte a bájitaltanár támadásait. Valóban hasznát vette a kviddicsben megedződött reflexeinek, amikor olyan hirtelen kényszerült reagálni, hogy minden egy pillanaton múlt. Meglepetésére Piton egy - egy igazán jól sikerült megmozdulását azonnal megdicsérte, és nem csupán a hibái felemlegetésére szorítkozott.

Harry gyorsan tanult. Minden hasznos megjegyzést, és bűbájt elraktározott a tudatában, és mikor legközelebb hasonló szituációba került, képes volt hibátlanul alkalmazni. Hamarosan arra eszmélt, hogy könnyedebben sikerül megosztania a figyelmét a rá leselkedő csapdák és Piton rajtaütésszerű támadásai között, aminek eredményeként szinte teljesen elmaradtak a sérülések.

Már délutánra járt az idő, mikor érezte, hogy mennyire elfáradt, de nem volt hajlandó feladni a koncentrációját. Tanára észrevette a kimerültségét, de az eltökélt kemény akarási vágyat is. Ekkor, mintha csak erre lett volna kíváncsi, megszakította az edzést.

- Jól van, Potter – állt meg a fiú előtt. – Ezt idd meg – nyújtott felé egy kicsi üvegcsét. Majd Harry kérdő tekintetét látva hozzá tette. – Begyógyítja a legtöbb vágást és hasonló sebeket. A zúzódásokkal viszont nem tudok mit kezdeni.

- Értem – bólintott a fiú. – Köszönöm – nyújtotta vissza a fiolát, miután kiitta a bájitalt.

- Nos, azt hiszem, elégedettek lehetünk a teljesítményeddel – intett egyet a férfi a pálcájával, mire Harry előtt lebegve megjelent egy tányér, különböző ételekkel megrakva. – Az ebédről már lekéstünk – mondta magyarázatképp kissé mosolyogva a fiú döbbent arckifejezését látva.

- Öö… igen. Kö… köszönöm – sandított fel némileg hitetlenkedve tanára arcába Harry, majd leültek a két megjelenő székre.

Egy ideig csendben falatoztak, bár ez már önmagában is elképzelhetetlen volt eddig a fiú számára, és kissé feszélyezve is érezte magát, de láthatóan Piton nem készült semmilyen gunyoros megjegyzésre. Épp ellenkezőleg.

- Félelmetes reflexeid vannak – jegyezte meg. – Nem csodálom, hogy te vagy a legeredményesebb fogó a kviddics meccseken.

Harrynek ez már tényleg sok volt. Köhögő rohamban tört ki, amikor a döbbenettől a torkán akadt az éppen lenyelni készült falat.

Piton erre már gúnyosan felnevetett.

- Lám, a híres és bátor Harry Potter félrenyel egy dicsérő megjegyzéstől. Ezt se gondoltam volna.

- Nem mindegy az kitől jön – felelte a fiú, miután végre ismét normálisan levegőhöz jutott.

Piton elgondolkodva szemlélgette.

- Nos, igen. Bár úgy vélem ennyivel igazán tartoztam a kalandos horcrux vadászatunk után.

- Hát tanár úr, azt hiszem kezdek aggódni egy kicsit magáért – mosolyodott el Harry.

A férfi szája is megrándult, majd felállt és onnan nézett le a fiúra.

- Rendben Potter. Jövő héten folytatjuk. Maradt egy két vágás rajtad, ha gondolod, nézesd meg Madam Pomfreyel – tette hozzá, azzal elhagyta a termet.

- Viszlát tanár úr – szólt utána Harry, majd ő is elindult.

Kimerült volt, ugyanakkor elégedett. Piton rengeteg dolgot tanított neki már így az első alkalommal is, és érezte hogy máris sokat javult a teljesítménye. Meglepően jól dolgoztak együtt, és főleg meglepő volt számára a férfi viselkedése.

Összességében vidám hangulatban tartott visszafelé a toronyba, alig várva, hogy elmesélje barátainak a történteket, és hogy láthassa Ginnyt. Éppen ezért egyáltalán nem törődött sérüléseivel, és a gyengélkedőt figyelmen kívül hagyva rögtön a klubhelységbe készült. Persze ha kicsit alaposabban megnézte volna magát, lehet hogy nem így dönt.

Ahogy belépett a portrélyukon, és társai meglátták, néma csönd támadt a griffendélesek táborában. Barátai szokásos helyükön, a kandalló előtt üldögéltek, és szintén döbbenten néztek végig Harryn, majd Hermione végre feleszmélve intett neki, hogy menjen oda hozzájuk.

A fiú nem igazán értette mi történt, hiszen nem lehet olyan szörnyű állapotban.

- Veled meg mi a frász történt? – kérdezte azonnal Ron, ahogy odaért melléjük.

- Jól vagy? – folytatta Ginny és Hermione egyszerre, aggódó tekintettel vizsgálva Harry arcát.

Ginnyn látszott, hogy legszívesebben odamenne hozzá, hogy megölelje, és megvizsgálgathassa, hogy minden rendben van e.

Most már Harry alaposabban végignézett magán, és meglepve tapasztalta, hogy ruhája épp elég helyen szakadt, és néhol véres, még ha a komolyabb vágások és sebek be is gyógyultak, és még így is maradt pár, már amennyit látott, s Piton és barátai megjegyzéséből elképzelt.

- Minden rendben – válaszolta a fiú, és leült az egyik fotelbe, ám a hirtelen mozdulattól fájdalom hasított az egyik zúzódásba az oldalán.

Barátai szinte vele egy időben szisszentek fel.

- Mit csinált veled az a szemétláda?! – kiáltotta Ron dühösen, mire megannyi kíváncsi tekintet fordult ismét feléjük. 

Az eddigi találgatások, melyek Harry állapotára irányultak, most azon a vonalon folytatódtak, hogy vajon kire utalhatott a vörös hajú fiú.

- Csendesebben – szólt rá barátjára Harry.

- Ez neki a büntetőmunka?! – dohogott tovább Ron, de már lényegesen halkabban.

Harry ajkain apró mosoly tűnt fel, ahogy barátai felháborodását látta.

- Ó, annál sokkal izgalmasabb dolog történt – mondta huncutul, mire a többiek rámeredtek, ő pedig halkan felnevetett. – Akkor elmesélem.