Harry pálcája épp kirepült a kezéből a halálfalókkal körülvéve, mikor zsebében felforrósodott az érme. Érezte melegét, és sejtette, mire figyelmeztet, de sajnos későn, húzta el a száját.

Négy-öt halálfaló vette őket körbe, s a pálcája addigra elrepült a közeli járda felé, nem messze Ginnyétől.

Nem félt. Egyetlen dolgot tudott csak biztosan. Ginnynek nem eshet baja! Ő rángatta bele, azzal hogy magával hozta.

Végignézett a feléje irányuló pálcákon, s már cselekedett is. Magához rántotta a lányt, hogy elég közelségben legyenek, és erősen koncentrálni kezdett egy pálca nélküli varázslatra. A támadóik közül páran vigyorogva indítottak átkokat a párocska felé, számítva rá hogy hoppanálni készülnek.

Harrynek addigra azonban sikerült megidéznie a pajzsot, majd azonnal kinyújtotta a kezét, hogy magához hívja elrepült pálcáikat. A halálfalók döbbenten bámultak, s mielőtt bármelyikük reagálhatott volna, a fiú már meg is markolta varázspálcáját, a másikat pedig Ginny kezébe nyomta, majd rákiáltott.

- Menj! Hoppanálj!

A lány azonnal megrázta a fejét, és már nyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de a fiú határozottan rákiáltott.

- Indulj! Nincs idő! Egyszerre csak egyikünk tud! – hazudta.

És valóban, a csuklyások mozgolódni kezdtek első megrökönyödésükből.

Ginny ránézett, majd egy halk pukkanással eltűnt.

Harry felsóhajtott, neki azonban esze ágában sem volt menekülni. Ellenfelei felé fordult, és kilőtt egy kábító átkot, majd elhoppanált a körből, hogy mögéjük kerüljön. Mikor felbukkant, két további átkot küldött egyszerre, melyek a meglepetés erejével célt is találtak. A többiek mind felé fordultak, meglepődve tekintettek az eltökélt fiúra.

Arra számítottak, hogy az iménti hoppanálással elmenekült. Harry azonban most létrehozta a vízkék pajzsot, a repkedő gömbbel, és rátekintett a tőle nem messze álló három, talpon lévő halálfalóra. Nem sokáig nézegette őket, főleg miután felfedezte, hogy Macnair is köztük van. Felé fordult, és már támadott is összetett varázslataival.

Ginny rögtön a főhadiszállás elé érkezett. Megremegett, mikor látta, hogy Harry nem követte. Felrohant a lépcsőn, és úgy tépte fel az ajtót, hogy közben azon fohászkodott, legalább egy – két rendtag érjen már haza addigra. Tudta, hogy egyedül hiába menne vissza, ráadásul akkor Harry figyelmét is csak elvonná, azzal hogy megpróbálná őt védeni.

Azonnal a konyhában szaladt, s megnyugodott egy kicsit, mikor az odabent ücsörgők felkapták a fejüket. Késlekedés nélkül kiáltott oda az elé siető Lupinnak.

- Tudtam, hogy nem fog utánam jönni! Remus, Remus öten voltak!

A férfi arca azonnal éberré vált, és már a többiek is felpattantak. Tonks és Mr. Weasley már varázsolták is talárjukat, Ron pedig húgát kérdezte.

- Harry? – a hangzavarra Hermione is lefutott az emeletről, és megállt az ajtóban.

- Közben induljunk! – mondta Lupin, Ginny idegesen bólintott.

- Megtámadtak minket! Pontosabban szerintem vártak rá – rázta a fejét, s gyorsan beszámolt róla mi történt. – De nem követett! – fejezte be, mikor sietve a sikátorba értek.

- Jól van! Privet Drive – szólt Remus. – Pálcákat készenlétbe!

Mikor felbukkantak az utca elején, jól látták a fel-fel villanó, és elsuhanó átkokat. Azonnal abba az irányba rohantak, ahol a különböző színű fénycsóvák világítottak.

Harry az arcán lévő halvány vágáson kívül sértetlennek tűnt, pontosabban komolyabb sérülések nélkül megúszta mindezidáig, bár öt halálfalóval volt kénytelen harcolni, noha két csuklyás már a földre került.

Alig néhány perce érkezett újólag Bellatrix a férjével, s Harry amint megpillantotta a felbukkanó nőt, azonnal megfeledkezett Macnair-ről. Átjárta a gyűlölet Lestrange iránt, és már küldte is felé első átkát.

- Ejnye, Potter! – gúnyolódott, mikor hárította a támadást. – Azt hittem ennél azért többre is képes vagy! De ahogy látom, úgy jársz majd, mint a drága Sirius.

- Ne merészeld! – sziszegte Harry.

Ám az elvakultsága miatt egy elsuhanó átok felsebezte az arcát, mire a nő felkacagott.

Ekkor érkeztek meg a Rendtagok, és gondolkodás nélkül belevetették magukat a küzdelembe. Harry feléjük kapta a pillantását, s látta amint Remus biccent egyet neki, majd megkezdte párbaját Macnairrel.

Azonnal visszafordult Bellatrixhoz, s immár minden figyelmével őt nézte.

- Majd mindjárt meglátod, mire vagyok képes! – vágta gyűlölettel az arcába, s egy apró pöccintéssel indította a küzdelmet.

A nő hárította, és ismét arra készült, hogy gúnyosan felnevessen, de nyomban megfeledkezett fölényéről, mikor Harry felől egy non-verbális halálos átok süvített felé. Gyorsan arrébbugrott, majd feszült figyelemmel fordult ismét a fiú felé, aki gúnyos fintorral az arcán figyelte ellenfele döbbenetét.

Harry nem teketóriázott tovább. Gyors egymásutánban két kombinált varázslatot indított. Tűzgömb, Sectumsempra, szúró átok, kések átka.

Ezenközben barátai átvették a többi halálfalót. Ron és Hermione Rodolfussal küzdöttek. A fiún látszott, hogy igencsak visszavágna a legutóbbi eset miatt. Tonks Nottal párbajozott, Lupin azonban már csaknem legyőzte Macnairt.

Ginnyék édesapjával épp ekkor kötözték meg ájult ellenfelüket, majd odaléptek a másik két csuklyáshoz, akiket előzőleg Harry intézett el. Egyiküknek csúnya seb volt a lábán, és el volt kábítva, a másikról nem lehetett tudni mi baja.

Mire felnéztek, már csak ketten harcoltak. Tonks Nottal, és Harry Bellatrixal. A többiek szemmel tartották a párbajozó feleket, mígnem Nott jobbnak nem látta elmenekülni. Azt már senki sem láthatta, hogy nem ment olyan messzire.

Harryék küzdelméből kitűnt, hogy a fiú fáradhatatlanul igyekszik legyőzni Lestranget. Mintha egyik lábát enyhén húzta volna, és már nem csupán az arcán ejtett korábbi vágás vérzett. Kabátja egyik oldalt csúnyán megpörkölődött, és pálcát tartó kezén is égési foltok látszottak.

Bella lihegve hárította a felé küldött átkok újabb sorozatát, de állta a sarat. Éppen egy hatalmas széllökést indított Harry felé, aki erre bonyolult mozdulatokat végzett, de még így is megtántorodott.

Gyorsan egy közelben álló postaládára irányította pálcáját, mire az felemelkedett, és lángra kapva sebesen Lestrange felé repült. A nő felsikoltott, és arrébb vetődött, viszonttámadni azonban nem igen volt ideje, több helyütt vérzett.

Végül Harry megállt, s gyűlölködve nézett a nőre. Az alattomosan kihasználva a fiú mozdulatlanságát egymás után kettőt intett pálcájával. Harry gyorsan arrébblépett, de a második elérte a karját, s mint korábban ő tette Pitonnal, most ő rajta haladt át az ezüstvillanás.

Nem kiáltott fel, ellentétben többekkel a közelében, csak összeszorította fogait a fájdalomtól, és pálcáját Bellatrixra szegezte, aki szintén így tett.

- Ugye tudod Lestrange, hogy most már eléggé akarom! – szólt oda metsző hidegséggel.

A nő szemében félelem villant, jól tudta mire utalt a megjegyzés. Annak idején a Minisztériumban, mikor Harry ráküldte a Cruciot, ő maga gúnyolta ki, mondván, ahhoz hogy fájdalmat okozzon, akarni kell. Nem elég a puszta, jogos gyűlölete keresztapja halála miatt.

Dühödten lendítette pálcáját, még mielőtt Harry léphetne, ám ekkor másik két fénynyaláb is villant a fiúé mellett.

Döbbenten nézett fel görnyedtségéből, s elvakította a vörös, és a két, hatalmas erővel felé süvítő zöld villanás. Nem reagált, nem tett semmit, felesleges volt. Miután az átkok elérték, holtan rogyott össze.

Nott a távolban megbújva figyelte az eseményeket, törött karját maga mellett lógatva. Miután látta a harc kimenetelét, fintorogva elhoppanált.

A Privet Drive elcsendesedett, s egy ideig nem mozdult senki. Harry nem igazán értette mi történt. Körbepillantott, és azt látta, hogy rajta kívül Lupin és Hermione is előretartott pálcával áll. Tehát mindhárman kilőtték az átkukat – nyugtázta.

Majd lassan térdre ereszkedett, s lehajtotta a fejét. Barátai odasietek hozzá.

Remus leguggolt vele szemben, és óvatosan megérintette a vállát.

- Jól vagy? – kérdezte, mire Harry ráemelte zöld tekintetét. Abban fájdalom játszott.

- Nem önvédelemből öltem meg, hanem mert megérdemelte! – mondta a fiú figyelmen kívül hagyva a kérdést. A férfi komoran rábólintott.

- Együtt csináltuk. Ha te nem teszed meg, megtettem volna én. Veszélyben voltál.

Ginny mellette térdelt, és szemügyre vette sérült karját.

- Sokszorosan kijárt már neki – mondta az előtte álló Ron

- De ettől nem érzem magam jobban – válaszolta sóhajtva.

Hermione odalépett, és megfogta jobb állapotban lévő, pálcát tartó kezét, másik oldalán Ginny ugyan így tett, s felsegítették a földről.

- Gyere, menjünk – mosolygott Hermione megnyugtatóan, noha ő maga is kissé ideges volt. – Én is kivettem a részem a halálából. Biztos vagyok benne, hogy ott volt akkor is, mikor Hagrid meghalt, és csak nézte, vagy gúnyosan nevetett – mondta megkeményedett arccal. – Nem bánom hogy így történt.

Majd játékosan megfenyegette ujjával a fiút – Otthon lesz hozzád pár keresetlen szavam, amiért nem hívtál minket.

Harry ránézett, alaposan megnézte arcát, kicsit vérző kézfejét, amivel az ő kezét fogta.

- Ugye tudod, hogy remek barát vagy? – mondta csendesen.

A lány szeretettel megpuszilta, aztán Mr. Weasley, Lupin és Ron fogták az elkapott halálfalókat, és hoppanáltak.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nott alighogy rendbe tette karját, felizzott rajta a Sötét jegy. Megijedt. Félt ura haragjától. Ám attól jobban tartott, amit akkor kapna, hogyha most nem menne oda a hívásra.

Mikor félve a trónushoz lépett, Voldemort mellett ott állt Piton is.

- Nott. Mi történt? – kérdezte hideg hangján.

A férfi hajlongott előtte. Remegő hangon szólalt meg.

- Sokan voltunk uram, de a fiú erős. Megleptük, és lefegyvereztük, azonban ismerte a pálca nélküli varázslatokat. A lányt, akivel volt, rávette, hogy elhoppanáljon, de ő maga szembeszállt velünk – majd hirtelen elhallgatott, mikor Voldemort lassan felemelkedett, és közelebb lépett hozzá.

Piton figyelmesen hallgatta.

- Értsem úgy, - sziszegte a Sötét Nagyúr – hogy egyedül te menekültél meg?!

Nott már szinte remegett, s szüntelenül úgy tartotta magát, mintha meghajolni készülne.

- Mikor megérkeztek Lestrangek, nem sokra rá a Rendtagok is felbukkantak – felelte gyorsan.

- És Bella?

- Potter ölte meg, az egyik társával, Uram!

Erre már Piton felvonta a szemöldökét, Voldemort pedig dühében felkiáltott. Tett még egy lépést visszatért halálfalója felé.

- Az az átkozott kölyök! Megfosztott a leghűségesebb emberemtől! – mondta jéghideg hangján.

Aztán más jutott az eszébe.

- És ha szabad tudnom, - nézett vöröslő szemmel a remegő Nottra – te hogyan menekültél meg?

A férfi holtra vált arccal, a lehető legrosszabbra számítva nyögte a választ.

- Nem tehettem mást, Uram! Engem is elkaptak volna. Miután megsebesültem, elhoppanáltam.

Voldemort szája kegyetlen mosolyra húzódott.

- Nos, Perselus. Úgy látom mégsem vésznek kárba a bájitalaid, amiket Potternek szántunk.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ginny gyorsan rendbe hozta Harry sebeit és karját, a másikra pedig, melyen égési hólyagok jelentek meg, valamilyen furcsa zselészerű anyagot kent, s miután ezzel megvolt, óvatosan bekötözte. A foglyokkal nem törődtek, Alastorra és az aurorokra bízták őket.

- Már egész jól állunk, gyerekek! – vigyorgott Ron, miközben Harrynél ücsörögtek egy kis pihenésképpen az edzés után. – Sokat elkaptunk mostanában közülük, kettő pedig meg is halt. Sőt lehet, hogy Amycus sem éli túl.

- Nem lenne nagy veszteség – morogta Harry rendbejött karját masszírozva, és mozgatva. - Nem értem Dumbledoret – rázta a fejét elgondolkodva.

- Én is ezen gondolkodtam – bólintott rá Hermione. – Úgy értem, mire volt ez jó? Tudta, hogy figyelik az utcát?

- De ezzel nagy veszélybe keverte Harryt! – méltatlankodott Ginny.

- Talán épp ezt akarta – válaszolt Hermione.

- Mi?! – hörrent Ron. – Azt, hogy Harry meghaljon, vagy Voldemort elé vigyék?! Ami nagy eséllyel ugyan az?!

- Kösz a bizalmat – morogta Harry, de folytatta. – Én is arra jutottam, mint te – nézett Hermionera. - Szerintem azt akarta, hogy odamenjünk, és elkapjuk őket. Nem tudom hogy csak kikövetkeztette e, vagy valahonnan értesült róla, mindenestre gondolom úgy számított, hogy Lupin és McGalagony nem enged el egyedül. És hát így is lett volna – vont vállat.

- Igen – bólintott egyetértően Hermione. – De vajon mi lehet a nagynénédékkel?

Láthatóan ez Harryt is foglalkoztatta, mert kissé feszült arckifejezést vágott, de végül csak annyit mondott.

- Nincs olyan szerencsém, hogy bármi is történjen velük – szavai ellenére látszódott, hogy biztos ami biztos utána jár majd állításának.

- Hazudtál nekem. Azt mondtad, követni fogsz – nézett most a szemébe Ginny.

Harry felsóhajtott, s felállt.

- Ne mond hogy nem sejtetted, hogy így lesz – szólt közbe Ron.

- Persze hogy számítottam rá! – csattant fel dühösen bátyjára meredve. – De ha ott lettél volna, te is hallgattál volna rá! Nagyon meggyőző tud lenni.

Közben Harry odaért elé. Felhúzta a fotelból, leült a helyére, s az ölébe vonta a lányt.

- Nem engedhettem, hogy bajod essen. Én viszont nem akartam megfutamodni. Meglepődtek, hogy maradtam, így kettőt el is kaptam már az elején. Ezen felül, - mosolyodott el – biztos voltam benne, hogy amint tudsz, visszajössz egy kis segítséggel.

Ginny visszamosolygott, s hozzábújt a fiúhoz. Örült, hogy Harry bízik benne, de annak még jobban, hogy tud vigyázni magára.

A fekete hajú fiú átölelte, majd barátaira emelte tekintetét.

- Nektek is köszönöm ám!

Azok legyintettek.

- Már megtetted – mondta Hermione.

- Ezen már túl vagyunk, Harry! – vigyorgott rá Ron. – Egy mindenkiért, mindenki egyért. És ha nem haragszol, - húzta még szélesebbre a száját – most magatokra hagynánk titeket. Valami kellemes elfoglaltság után nézünk – azzal a kezét nyújtotta a picit elpirosodó Hermionenak, magához ölelte, és kisétáltak a szobából.

Barátaik összemosolyogtak, majd Ginny kényelmesen elfészkelte magát szerelme karjaiban, mellkasára hajtva a fejét, szívdobbanásait hallgatva. Az utóbbi időben, mindazon amin keresztülmentek, úgy gondolta, hálás lehet minden ilyen dobbanásért.

Még sokáig ücsörögtek így csendesen. Harry szokásához híven kedvese haját simogatta. Szeretett játszani a hosszú tincsekkel. Közben Bellatrixon jártatta az agyát, és Voldemort várható reakcióján. Igaza volt Ronnak, megint sok emberét elvesztette.

- Harry? – szólalt meg Ginny halkan.

- Hüm?

- Tudod, nagyon örülök, hogy már ilyen jól meg tudod védeni magadat. Bár persze azt nem helyeslem, hogy Lestrangot megöltétek.

- Ő pedig Siriust – válaszolta. – Megkínozta Neville szüleit, és még rajtuk kívül ki tudja hány embert ölt vagy kínzott meg.

Ginny felemelte a fejét, és a szemébe nézett.

- Ennyi erővel mindegyiküket megölhetnéd.

- Megtehetném – bólintott Harry. – De akkor még jobban elveszíteném önmagamat, és válnék hasonlatossá Voldemorthoz.

A lány megrázta a fejét.

- Nem is leszel soha hozzá hasonló. Te képes vagy szeretni, vannak barátaid, érzéseid. Ő egyedül van.

- Bárcsak így lenne Ginny – sóhajtott fel a fiú szomorkásan. – Akkor már rég megütközhettünk volna, de itt ez a sok halálfaló.

A lány kedvesen belesimított borzas hajába.

- Jól vesszük az akadályokat. És együtt vagyunk – mosolygott. – Nekem ez nagyon fontos.

Harry zöld szemei rávillantak.

- Ahogy nekem is – mondta, majd lassan ráhajolt Ginny szájára.

A lány viszonozta a csókot, s immár szenvedélyesen simított végig a fiú tarkóján, aki jólesően megborzongott az érintésétől. Hosszan csókolták egymást, de még mielőtt elvesztették volna a fejüket, Ginny kissé elhúzódott. Mélyen Harry szemeibe fúrta tekintetét. Nehezére esett megszólalni.

- Pedig ez nem volt mindig így – folytatta a beszélgetést. – Emlékszel, mikor Dumbledore halála után szakítottál velem?

- Sajnos mindenre nagyon jól emlékszem – felelte Harry keserűen. Majd valami az eszébe ötlött, és halvány mosoly jelent meg a szája sarkában. – Arra is, milyen makacs voltál.

- Még szerencse! – nevetett Ginny.

4 évvel korábban

Harryt már nem igazán érdekelték a varázslótársadalom történései. Tompa volt. Nem villanyozták fel a hírek. Bűntudat és tehetetlenség mardosta.

És most jó pár élet megváltozott, egy másik véget ért. Dumbledore professzor volt az egyetlen, akire még számíthatott. Mint mentorra, mint társra Voldemorttal szemben, mint támogatóra, és segítőre.

Nem sokkal a temetés után. Scrimgeour ismét felkereste. Harry dühös volt és keserű. Miért nem hagyják végre békén?! Ez az átkozott és tehetetlen Minisztérium is!

- Miért nem veszi észre senki, hogy mindennek vége?! Vége! – kiáltott a férfi arcába.

A jelenlévők megdöbbenve hallgattak el.

A miniszter azonban határozottan szólalt meg.

- Már megfonták a sorsod fonalát. Bújj el, ha akarsz, az életed akkor sem lesz más, mint rendeltetett.

Harry fásultan bólintott.

- Ebben sajnos igaza lehet. De ez mit sem változtat a Minisztériummal kapcsolatos véleményemen, és a hűségemen – nézett farkasszemet Scrimgeourral. – Tudom, mit akar hallani, de azt nem fogom kimondani.

- Konok kölyök! – dühöngött a férfi, majd sarkon fordult, és távozott.

Harry lehajtotta a fejét, s ügyet sem vetve a körülötte álló barátaira, elindult a kastély parkjában a tópart felé.

Hermione utána indult, de Ron elkapta a karját.

- Szerintem nem kellene magára hagynunk – fordult a fiú felé.

- Időre van szüksége, Hermione – válaszolta barátja.

- Most sokkal nagyobb súllyal nehezedik vállára a felelősség – merengett Remus, a távolodó fiú után bámulva. – Dumbledore professzor és az iskola mindezidáig védelmet és biztos támpontot nyújtott. Érthető, ha most elveszettnek érzi magát.

Ron, Hermione és Ginny figyelmesen hallgatták.

Lupin feléjük fordult.

- Töltsetek vele sok időt, ne hagyjátok majd magára – kérte.

- Eszünkben sincs! – vágott közbe Ron neheztelően.

- Félek, hogy egyedül ugrik bele mindabba, ami rá vár – folytatta a férfi.

Hermione megrázta a fejét.

- Már beszéltünk vele. Elfogadta, hogy mindenképp segíteni fogunk neki.

Ginny eközben szomorúan figyelte a magányos Harryt, amint a tóparton álldogál. Hát megint csak engem zártál ki az életedből. Egyre inkább bánta, hogy belement a szakításba. Úgy érezte, ha valóban szereti őt a fiú, akkor szüksége lenne rá, hogy mellette legyen, hogy támogassa.

- Nem lesz könnyű dolgunk. Nyár elején visszamegy Dursleyékhoz – mondta Ron. – Amíg be nem tölti a tizenhetet.

Lupin most érdeklődve nézett a két jóbarátra.

- És aztán? Mit terveztek?

Hermioneék bizonytalanul összenéztek, végül a lány úgy döntött, nagy vonalakban elmondhatja.

- Nos, Harry nem akar visszajönni a Roxfortba, semmiképp. Amint eljött a nagynénjétől, kutatni fogunk, és járni az országot.

Remus felvonta a szemöldökét, de nem kérdezett mást, mert tisztán látta a két fiatal zárkózottságát. Ennél többre nem számíthat tőlük.

Így csak bólintott.

- Mondjátok meg neki, hogy a Rendre számíthat. Nekem most mennem kell.

Harry napjai a Privet Drive-on csak úgy repültek. Néhány nap semmittevés után, kirángatta magát mélabújából. Sirius halálát is átvészeltem, ez is menni fog! Azzal belevetette magát a tanulásba. Eltökélte, hogy mindent el fog olvasni a tankönyveiben, és mire betölti a tizenhetet, érteni fog a non-verbális varázsláshoz. Minden idejét a gyakorlásnak szentelte, és ezzel legalább borús gondolatait is elterelte.

Megfeszítetten összpontosított, s immáron kombinálni is képes volt egyes varázslatokat. Dursleyék nem sokat törődtek vele, ahogy Harry sem azzal, hogy törvényt szeg. A Roxfortbóli kicsapatással nem túlzottan fenyegették volna, börtönbe zárni pedig teljesen ésszerűtlen döntés lenne. A hoppanálást is elvégezte már engedély nélkül, mikor Dumbledoret visszavitte, s kevéssé érdekelte, hogy a későbbiekben mégis megszerezze a Minisztériumi bizonyítványt. Éppen ezért minden figyelmeztető levelet, melyet a kiskorúak bűbájgyakorlásának tilalmáról küldtek, teljeséggel semmibe vette.

Végül már csak három nap volt a születésnapjáig. Elbizonytalanodott egy kicsit, tisztában volt vele, hogy el kell hagynia nagynénjéék házát és ez nem is esett nehezére, ám azt nem tudta, mégis hova mehetne. Sokféle lehetőség megfordult a fejében, elvégre a pénzzel nem volt gondja.

Problémája azonban gyorsan megoldódni látszott, mégpedig egy nem is várt módon, mikor halkan kopogtattak szobája ajtaján.

- Gyere! – szólt ki barátságtalanul, ám meglepődött, mikor Lupin lépett be hozzá. Felegyenesedett ugyan ültében, de nem köszöntötte a férfit. Némileg gyanakodva szemlélte.

- Szervusz, Harry! – szólalt meg végül a vérfarkas. – Látom óvatos vagy, bár még három nap van a védelem megszűnéséig.

A fiú most már felállt.

- Jó napot! – bólintott.

Lupin alaposan végigmérte. Harry magasabb lett, vonásai érettebbek. Haja is megnőtt egy kicsit, borzasságából mit sem veszítve. Szemei éberen csillogtak szemüvege mögött.

- Jól vagy? Nem túl sűrűn válaszoltál Ronék levelire. Aggódtak érted.

- Remekül – érkezett a tömör válasz.

- Nos, azért jöttem, hogy bár nem tudom mit terveztél a születésnapod utánra, de a Rend tagjai, és a barátaid szívesen látnának a főhadiszálláson.

- A Black ház?

- Igen.

- És Piton?

- Kimondtunk egy bűbájt a bejáratra, mely csak jelszó esetén engedi be. Ezt más nem ismeri, hiszen nekünk nincs rá szükségünk – válaszolta Lupin.

Harry komolyan bólintott, majd töprengve járkált fel-alá a szoba hosszában.

- Azt hiszem jó megoldás lenne, ha magával mennék. A nyár végéig mindenképp, azután majd ahogy alakul – azzal intett egyet pálcájával, s a dolgai mind utazóládájába repültek. Még egy intés, és szinte nyoma sem maradt, hogy Harry Potter valaha is itt lakott volna.

Lupin csodálkozva húzta fel szemöldökét.

- Nem varázsolhatnál, Harry!

A fiú megrántotta a vállát.

- A kicsapatás a Roxfortból nem fenyeget, a Minisztérium hülye lenne lecsukni. Így hát… Mellesleg meg kellett tanulnom a non-verbális varázslást.

- Ezt értsem úgy, hogy egész nyáron gyakoroltál?

- Pontosan – vágta rá a fiú, majd végre elmosolyodott. - Örülök, hogy látom. És főleg hogy minden rendben van.

A férfi levetkőzve korábbi hökkent arckifejezését, visszamosolygott.

- Már kezdtem félni, hogy végig ilyen rideg maradsz. Felnőtt vagy már, Harry – tekintett rá a fiú szomorú arcára. – Bár meglátásom szerint túl régóta. Mindenesetre szeretném, ha kölcsönösen tegeződnénk.

Apámmal jó barátok voltak, s ha úgy vesszük, Lupin a bácsikám – morfondírozott Harry, és barátságos pillantást vetett a férfira.

- Rendben, Remus – majd pálcáját a csomagjaira szegezte. – Nos, mehetünk?

Lupin kinyitotta az ajtót, s elindultak az előszobába.

- Jut eszembe! Dursleyék? – kérdezte hirtelen Harry, mint akinek most tűnt fel, milyen egyszerűséggel jelent meg nála volt professzora.

- Nem mondhatnám, hogy túlzottan mertek volna ellenkezni – rántott vállat Remus somolyogva. – A nappaliban vannak.

- Értem – bólintott a fiú, majd leeresztette utazóládáját az ajtó elé, és elindult az említett helyiség felé.

Amint belépett, rokonai morcosan tekintettek fel rá.

- Na, mi van már megint?! – szólt nyersen Vernon bácsi.

Harry mereven nézett rá, s kissé megmozdította pálcát tartó kezét, mire Dursley elvörösödött, de óvatos hallgatásba burkolózott.

- Pár nap múlva betöltöm a tizenhetet, s ezzel elérem a felnőttkort – mondta. – Ami azt jelenti, hogy elmegyek. Nagy veszélyt jelentene mindnyájunkra, ha itt maradnék.

Vernon erre rábólintott, Harry pedig nagynénjére tekintett.

- Sok jót nem kaptam, de azért köszönöm, hogy megvédtél azzal, hogy itt lehettem.

Petúnia megmozdult, mint aki mondana valamit, és talán normálisan elbúcsúzna, ám a fiú addigra fordult is, hogy elmenjen.

- Ég veletek! Valószínűleg többet nem láttok – nagynénjében ekkor győzött a szándék, és odalépett unokaöccséhez.

Harry kérdőn nézett rá, s megmerevedett, mikor Petunia néni távolságtartóan megölelte.

- Vigyázz magadra, és VELE! – szólt halkan, sokatmondóan Voldemortra utalva, majd elengedte a döbbent fiút. Soha nem tapasztalt még ilyen normális, emberi gesztust rokonaitól.

- Köszönöm – bólintott, azzal intett a pálcájával csomagjai után, és kilépett az utcára Lupinnal.

- Úgy gondolom, leinthetnénk a Kóbor… - kezdte a férfi, ám a még mindig elgondolkodó fiú legyintett.

- Ugyan! Hoppanálunk!

Lupin megtorpant, és felé fordult.

- Harry, nem hiszem, hogy jó ötlet ilyen szinten és sorozatosan megszegni a törvényeket. Scrimgeour tudja, hogy szüksége van rád, de nem fogja annyiban hagyni.

A fiú hasonlóan csendesen válaszolt.

- Amikor Dumbledoret visszavittem is hoppanáltam. Nincs szükségem a Minisztérium engedélyére.

Remus megcsóválta a fejét, de csak annyit mondott.

- Jól van. Ne itt beszéljük meg – azzal megfogta az egyik csomagot, Harry pedig a másikat. – A Grimmauld téri sikátorra koncentrálj! Onnan megyünk majd a házba – folytatta Lupin.

- Rendben – bólintott a fiú, azzal eltűntek.

Csendben haladtak át az utcán, majd mikor a kívánt helyre értek, Harry lehunyta a szemét, és felidézte magában a címet. Ekkor, mire feltekintett, megjelent előtte a régi Black ház. Ugyan olyan komornak tűnt, mint annak idején, mikor először járt itt, és felrémlett előtte Sirius mennyire gyűlölte ezt a helyet.

Belülről azonban megváltozott, nyugtázta kellemes meglepetéssel. Kifestették, lekerültek a lépcsőről a manófejek, és Mrs. Black örökké átkozódó portréja. Alig jutott beljebb az ajtón, mikor Mrs. Weasley sietett ki a konyhából.

- Nos, Remus… - kezdte az előrébb álló férfire tekintve, majd mikor észrevette a fiút, félbeszakította magát. – Harry drágám! – kiáltott fel meglepődve, s felé sietett. – Nem gondoltam, hogy máris idejössz – zárta a karjaiba a fiút.

- Üdvözlöm, Mrs. Weasley – mosolyodott el Harry.

- Jól hallottuk?! – csendült az emeletről Ron hangja.

Harry feltekintett, s látta a lépcső tetején megjelenő barátait, és Ginnyt. A lány minden cicoma nélkül, eredendően volt szép. Haja sokat nőtt, s kicsit máshogy viselte, ami igazán jól állt neki. Arca komolyabb volt, idősebbnek mutatta koránál. Örömmel nézett az érkező fiúra, aki erre gyorsan továbbsiklott tekintetével, és szemügyre vette az immár lefelé tartó Ront és Hermionet.

Mindhárman, akár csak ő maga, nőttek a nyáron. Ron rövidebbre vágatta a haját, és a szokásosnál kevesebb szeplő díszítette arcát. Hermione csinálhatott valamit tincseivel, mert kevésbé volt kócos és szertelen, vonásai nőiesebbek lettek, és csaknem utolérte magasságban mellette haladó barátját.

Időközben több Rendtag is érkezett a konyhából, s mind köszöntötték Harryt, aki erre feléjük fordult.

- Üdvözlök mindenkit! – biccentett komolyan, ám barátságosan.

Ekkor a nyakába kapta az érkező Hermionet, aki örömében megölelte. Harry megingott egy kicsit a lány lendületétől, majd viszonzásul ő is magához szorította.

- Szia – szólt halkan, mosolyogva.

- De örülök neked! – mondta Hermione, és elengedte. – Jól vagy, ugye? – fürkészte a fiú arcát.

- Ezt is túléltem – bólintott válaszul.

Időközben Ron is odaért, és barátja elé állt. Rávigyorgott, s Harry viszonozta.

- Hello, haver! – mondta a vörös fiú. Kezet fogtak, majd megveregették egymás vállát.

Ginny teljesen bizonytalanul álldogált Hermione mellett. Nem merte megölelni Harryt. A fekete hajú fiú ezt észrevette, s felé tekintett.

- Szia Ginny – mosolygott rá, azután körbehordozta tekintetét a ház látható részein.

- Hát újra itt – sóhajtotta.

- Erről jut eszembe, Remus – reccsent Mordon. – Hogyan jöttetek ide, ha már nem akartad hogy a biztonság kedvéért többen elkísérjünk?! – mondta neheztelő hanggal.

- Sokkal jobb volt így Alastor – sandított Harryre, majd lassan hozzátette. – Egyébként hoppanáltunk.

- Ennyi csomaggal? – kérdezte felhúzott szemmel az auror.

- Harry külön hoppanált – felelte Lupin.

Erre már Hermione is felkapta a fejét, és barátjára meredt.

- Mi? De hát nincs is engedélyed!

A fiú megrántotta a vállát, majd pálcáját a csomagjaira irányította.

- Ha nem baj, felvinném ezeket – szólt, majd Ronra nézett. – Megmutathatnád melyik szoba szabad – Az csak bámult barátjára, aki már lebegtette is a ládáját.

- Álljunk meg egy kicsit, Potter! – reccsent Mordon.

A fiú mereven visszafordult, de a csomagokat egy újabb intéssel felküldte az emeletre.

- Még nem vagy nagykorú, tehát törvényt szegsz – folytatta Rémszem.

Harry ránézett. – Nem érdekel – jelentette ki egyszerűen, majd előadta azon érveit, melyeket nemrég Remusnak mondott.

- Hülye lenne?! – kérdezte megrökönyödve Mrs. Weasley.

- Igen – bólintott a szemüveges fiú. – Elég ésszerűtlen lenne, nem gondolja?

Csak néztek rá.

- Na és a hoppa…

- A hoppanálási engedélyük se túlzottan érdekel – szakította félbe az asszonyt. – Nekem nem kell semmi a Minisztériumtól. Folyton csak fel akarnak használni, miközben ha épp nem tetszik nekik az igazság hülyének néznek. Caramell inkább homokba dugta a fejét, ahelyett hogy látott volna, de az utódja sem jobb – morogta dühösen, ám ez csupán pillanatokig tarott.

- Nem lesz ez így jó! – csóválta a fejét Tonks. – Scrimgeour fel fogja használni ellened.

- Még két nap – felelte erre Harry, közelgő születésnapjára utalva.

Lupin tűnődve szólalt meg.

- Vajon miért nem csinált már eddig is valamit? Hiszen egész nyáron varázsoltál, azt mondtad – nézett Harryre.

A fiú bólintott.

- Igen. Meg kellett tanulnom a non-verbális használatukat.

- Arthur ellenőrizhetné mi a helyzet ezzel kapcsolatban – fordult most Lupin Mollyhoz.

Hermione izgatottan közbeszólt.

- Most már szavak nélkül is tudod az igéket?

Harry csak megrántotta a vállát, végül mégis komolyan válaszolt a lánynak.

- Muszáj képeznem magam. Erősnek kell lennem. Ez pedig csak az első állomás.

Barátnője kicsit meglepődve, és némi elismeréssel bólintott szavaira.

- Most ha megbocsátanak, tényleg felmennék – fordult a Rendtagok felé. Sokakat ismert közülük. – Örülök, hogy találkoztunk. Nem tudom milyen gyakran fog ez megtörténni. Önöknek is feladata van, én is sokszor úton leszek. De ha úgy gondolják, hogy szükség lehet a segítségemre, ha most még az nem is túl sok, kérem, azonnal szóljanak – intézte feléjük szavait.

- Úgy látom, már valóban felnőttél, Potter – szólalt meg elsőként Mordon. – És még mindig nem változtattál azon, hogy nem árulod el mit csináltatok Albussal, amit neked kell folytatnod.

- Valóban nem – válaszolta Harry nyugodtan. – Amint sikerrel jártam, természetesen tudni fogják. De ha Voldemort fülébe jut, nekünk végünk.

A név hallatán többen megrezzentek, de elfogadták a fiú hozzáállását.

Ekkor Kingsley Shacklebolt lépett egy kicsit előrébb.

- Azt hiszem, ami a képzésedet illeti Harry, abban mi is segíthetnénk. Szívesen edzenék veled. – szólt az auror.

Erre már Harry arca is felderült.

- Nagyszerű! Az igazán jó lenne! – mosolygott a sötét bőrű mágusra.

- Természetesen rám is számíthatsz – mondta Lupin és Rémszem, majd még többen jeleztek.

- Köszönöm – biccentett Harry.

Ez rengetek segítséget jelentene a számára. Egyszerre több tanítója is lenne, akik ráadásul kiváló aurorok, jól képzett mágusok. Ha mindent belead, kis idő múlva tűrhető szintre képezheti magát. Márpedig számára most ez az elsődleges.

Miután elköszönt a Rendtagoktól, végre felmehetett az emeletre barátaival.