24. Elgondolkodtató edzés

A szünetből hátralévő napokat igyekeztek változatosan eltölteni. Hermione ütemezett tervei alapján megcsinálták a házi feladataikat, tanultak, edzettek, és minden fennmaradó szabadidejükben játszottak. Olyan rövid ideig leszünk már csak gyerekek – érveltek egymás előtt, mikor a parkban kifulladva elfeküdtek egy-egy hógolyócsata után, vagy mikor órák óta próbálkoztak vele, hogy Hermione huzamosabb ideig képes legyen megmaradni a seprűjén elfogadható sebesség mellett, vagy mikor Harry vidáman körbeugrálta a nevető Ront, amikor sikerült megvernie egy sakkjátszmában.

- Az ember legalábbis azt hinné, hogy megütötted a főnyereményt – mondta Hermione pár pillanatra abbahagyva a felszabadult nevetést.

Harry erre rávigyorgott.

- Tudod te milyen ritkaságszámba megy legyőzni őt ebben a játékban?!

- Persze hogy tudjuk – bólogatott Ginny is jókedvűen.

A legnagyobb örömet azonban mindhármuknak az okozta, hogy Harryt hosszú idő óta most látták igazán felszabadultnak, és vidámnak, mikor nem járt semmi máson az agya, megfeledkezhetett a vállán nyugvó felelősségről, és a varázsvilág elvárásairól.

Jó volt nézni, ahogy nevet, és hogy szemei csillogásába a komoly eltökéltségen kívül némi derűt is sikerült csempészniük.

Harry mintha csak megérezte volna min gondolkoznak barátai, mert hirtelen abbahagyta a nevetést, és lehiggadva nézett rájuk.

- Ez volt az eddigi legkellemesebben eltöltött szünetem – mondta, hiszen már csak a hétvége volt hátra belőle. – Nagyon hálás vagyok érte. Főleg, mert nem tudom mikor lesz hasonlóban részem.

A többiek mosolyogva viszonozták a pillantását.

- Akkor erre csak azt tudom mondani, hogy küldetés teljesítve – vigyorgott Ron.

- Nekünk jelenti a legtöbbet, hogy így láthatunk – biztosította róla Ginny.

Hermione is bólogatott.

- Mostanában rengeteg dolgot vettél a nyakadba. Örülök, hogy ezt egy időre sikerült elfeledtetnünk veled.

Harry lelkét borzasztóan jóleső melegség járta át szerettei arcát figyelve. Sokszor próbálta őket óvni magától, de igazából rájött, hogy nélkülük már semmire sem menne.

- Azt hiszem most már végérvényesen kénytelen leszek beismerni, hogy nekem vannak a legjobb barátaim a világon – mondta csendesen.

- Hát épp ideje haver! – nyilatkozott Ron. – Egy visszavágót? – mutatott a sakktáblára.

Harry mosolyogva bólintott, azzal visszaült barátjával szembe az egyik kényelmes fotelba.

Ginny elnézegette még egy darabig a csatázó fiúkat, s legfőképpen az egyiküket. Harry egész élete az ilyen küzdelmekről szól, s ő mind jobban vágyott arra, hogy valamilyen módon megkímélhesse ettől szerelmét. Ez azonban jól tudta, csak ábránd, mert a dolog épp oly lehetetlen, mint hogy Ron valaha is doktoráljon számmisztikából.

Tegnap, mikor az utolsó edzésüket tartották, szembesültek vele igazán, hogy Harry mennyire a Voldemort elleni felkészülésre tette fel az életét. Eltökélt volt, számukra utolérhetetlen reflexekkel, tudással, és azzal a vággyal, hogy barátainak mindezt megtaníthassa. Türelmes volt, és mindig hagyta, hogy rajta gyakoroljanak, ugyanis mindennél fontosabbnak tartotta, hogy ha olyan helyzet adódna, meg tudják védeni magukat.

Ginnynek ilyenkor egy kicsit olyan érzése támadt, hogy Harry igyekszik minden tudását átadni nekik is, hogyha majd nem lesz velük, ők hasonló eredményességgel alkalmazhassák ezen átkokat, bűbájokat, és idézéseket. Hogy felkészítse őket saját maguk védelmére is, ha esetleg ő maga nem tudna segíteni.

Látta Hermione arcán, hogy ez neki is feltűnt, de nem merték szóvá tenni. Talán nem is csak a fiú várható reakciója miatt, hanem mert valahol mélyen elismerték, hogy valóban előfordulhat, hogy rájuk támadjanak, mikor Harry nem lesz olyan helyzetben, hogy bármit is tegyen ellene. S ez a távolmaradás nem feltétlen lenne önszántából.

Ezen gondolatokat azonban igyekezett hamar kiverni a fejéből. Harry szereti őt, itt volt, és ez remélhetőleg a még hátralévő félévben nem is fog változni.

Aztán a sakkjátszma visszavágóját megzavarta egy üzenet. Piton úgy döntött, hogy megtartják Harryvel a szokásos edzésüket is a holnapi nap folyamán – derült ki belőle, miután az érintett kissé savanyú képpel elolvasta.

Ronék pedig ekkor eltökélték, hogy vele tartanak.

- Ugye csak vicceltek? – kérdezte Harry félrehajtott fejjel. – Pitonról beszélünk.

- Mi is tudjuk, Harry – biztosította róla Hermione kicsit mosolyogva. – Abba azonban még senki sem halt bele, ha végignézik az általuk tartott edzéseket.

- Nem hiszem, hogy örülne az ötletnek – mondta a fekete hajú fiú. – Már az is haladás, hogy velem képes normálisan együttműködni.

- Nos, ebben az esetben majd velünk is sikerülni fog – felelte Hermione.

Harry felnevetett.

- Amint túl vagy egy kierőszakolt ismerkedési esten, egy horcrux vadászaton – ahol lehetőleg mentsd meg az életét, és néhány megerőltető foglalkozáson, ahol teljesíted az elvárt szintet, már esélyed is lesz.

- Mért nem azt mondod, hogy nem akarod, hogy veled menjünk? – nézett rá Ginny.

Harry felsóhajtott.

- Mert nem teljesen így van.

- Egy alkalomról van szó – erősködött Hermione.

Harry most még hangosabban sóhajtott.

- Oké-oké. Megkérdezem tőle – adta meg magát. - Amint megígéritek, hogy nem fogtok közbelépni.

Ginny erre azonnal ugrott.

- Mármint úgy érted, hogy hagyjuk, bármit is tegyen veled?

Harry először Hermione felé fordult.

- Remélem, most már érted miért nem repestem én sem az ötlettől. – Majd Ginnyre nézett. – Már beszéltem róla, hogy nem tart könnyű edzést. De megint más azt látnotok, mikor aránylag rendbe hozva magam megjelenek itt, mint azt, ahogyan közben nézek ki, s azt, hogy mi is történik helyben.

- Egyszóval – nyomatékosította. – Megígértem Pitonnak az elején, hogy nem fogok panaszkodni, és nem is tettem. Tisztában vagyok vele mit várnak el tőlem, ezért szeretném, - már ha mindenképpen ragaszkodtok még hozzá – hogy ha csatlakoztok, ne tegyetek megjegyzést. Ron, ez főleg rád vonatkozik – nézett barátjára. – Én sem kedvelem sokkal jobban Pitont.

Ginny nem hagyta annyiban.

- Nem fogom nézni, ahogy kínoz – mondta hevesen.

- Nem kínoz, csak tanít – felelte Harry.

- Rendben – egyezett bele ekkor Hermione, mire Ginny rábámult. – Én szeretnélek elkísérni.

Ron bólintott.

- Igen, én is.

Húga dühösen fújt egyet.

- Nem tudom előre megígérni, hogy aggodalmamban mit fogok tenni - mondta.

- Talán nem is kell. Piton még mindig megtagadhatja – vont vállat Harry.

A férfi azonban nem tette. Mikor megkérdezte tőle, hosszan és áthatóan tanulmányozta a fiút sötét szemeivel, majd rövid időre áttért barátai arcára. Aztán Harry legnagyobb meglepetésére, csupán annyit mondott.

- Jöhetnek.

Így történhetett, hogy egy óra elteltével, Harry már az akadálypálya csapdáit kerülgette, és igyekezett kivédeni a különféle váratlan támadásokat mind a tárgyaktól mind tanárától

A mai órán tanultak azonban úgy tűnt, kifognak a fiún. Képtelen volt annyi felé osztani a figyelmét, mint azt elvárta volna a feladat.

Egyszerre kellett kombinálnia magas koncentrációs színtű varázsigéket, miközben összetetten kényszerült védekezni és viszonttámadni, felismerni honnan várható egyáltalán a támadás, és rájönni mi lenne a leghatásosabb reakció rá.

Piton ugyanis csak azt fogadta el. Félmegoldásokkal nem érte be. Barátai aggodalmasan figyelték, sokszor akaratlanul is közelebb lépve, hogy nem e kellene a folytatás helyett a gyengélkedőre vinniük. Harry mindezek ellenére változatlan eltökéltséggel edzett, s azt még Ronék is belátták, hogy Piton valóban kemény követelményszintet állított, de elismerték, hogy igazságos volt Ha Harry rontott, elmagyarázta neki mi volt a baj, mit tett rosszul, s csak aztán engedte ismét ugyan oda.

Ez azonban a jelenlegi helyzeten nem sokat javított. Barátjuk egyre jobban kimerült, és egyre gyakrabban kellett gyógyítani komolyabb sérülésekkel. Márpedig tanáruk ezt csak bájitalokkal tudta biztosítani, ami nem minden esetben volt megfelelő megoldás, ráadásul Harry egyre ingerültebb lett saját kudarcaitól.

Végül Piton leintette a fiút, és ráfüggesztette sötét szemeit.

- Egy olyan kaliberű varázslótól, mint te vagy, a Nagyúr komoly ellenállást vár – közölte szenvtelen hangon.

- Ezzel. Nem. Segített – sziszegte vissza ingerülten Harry a térdein megtámaszkodva.

- A haladó szintű varázslatok elvégzéséhez koncentrálni kell. Szándék nélkül nem lehet őket végrehajtani – folytatta a férfi változatlanul.

- Olyat mondjon, amit eddig nem tudtam – egyenesedett fel a fiú.

- Mégsem azt teszed! Félsz, hogy ha nem sikerül, megint megtapasztalod a fájdalmat.

Harry megrázta a fejét.

- A saját kudarcom az, ami dühít. Nem vagyok képes ennyi felé osztani a figyelmem.

- Pedig már máskor is képes voltál rá fiam – csendült közéjük a bejárat felől egy nyugodt hang.

- Albus – biccentett egyet Piton, míg a nem messze tőle ácsorgó Hermioneek kicsit meglepetten köszöntötték.

Az igazgató közelebb sétált, és Harryt figyelte.

- Úgy érzed túl sokat várunk el tőled? Perselus túlontúl keményen bánik veled?

A tanár erre meg sem várva, hogy Harry válaszolhasson megjegyezte.

- Ha Harry elbukik, a játszmának vége. De amíg életben van, és mindent megtanul, ami szükséges a számára, addig meg van a lehetőség az állás megfordítására. Jelenleg ugyanis nem kétséges, hogy a Nagyúr áll nyerésre.

Harry haragosan villantotta rá a tekintetét.

- Ezt soha nem vitattam.

- Na álljunk csak meg! – lépett előre Ginny. – Harry az utóbbi időben borzasztóan sok energiáját fektette saját maga képzésébe. Rengeteg feladata van, és maguk túl nagy felelősséget raknak a vállára! Értem, hogy azt akarják, hogy életben maradjon, de nem ártana, ha nem csupán egy fegyverként tekintenének rá! – fujtatott dühösen.

A teremben néma csend támadt, és a lány is késs elvörösödött kitörése miatt. Harry szája halvány mosolyra húzódott, s ha jobban odafigyelt volna, láthatta volna, amint Dumbledore hasonlóan reagál.

- Elismerem – mondta Piton hideg hangon. – De ez nem változtat azon a tényen, hogy ha nem képes túllépni a korlátain, akkor nagy valószínűséggel meghal.

Az igazgató nyitotta a száját, hogy közbeszóljon, de Harry megelőzte.

- Mindent meg fogok tenni, és sosem fogom feladni. De ha egyszer valóban úgy adódna, hát majd méltósággal akarok és fogok meghalni! – vágta oda a fiú.

- Olyan nincs! – vágta rá Piton. - A halál bekövetkezhet balesettel, átokkal, kínzással, mindenképpen ronda és értelmetlen ezen körülmények között! Élni lehet csak méltósággal! Mert ha nem, az is egyfajta feladás! – kiáltotta. - Én eddig végtelenül kitartónak ismertelek meg – tette hozzá sokkal halkabban.

Ronék hitetlenkedve néztek össze.

- Mégis mit vár?! Mire legyek még képes? – kérdezte Harry emelt hangon, de az iménti kijelentés után immár sokkal higgadtabban.

- Elhiheted, nekem is felfordul a gyomrom a ténytől, hogy elvárják egy tizenhét éves gyerektől, hogy megszabadítsa őket ettől a háborútól és a Sötét Nagyúrtól, miközben ők maguk nem tesznek semmit. Ez olyan fokú gyávaság és önzőség, amivel én nem is tudnék tovább élni – fakadt ki Piton saját magát is meglepve vele, így egy kissé zavartan hallgatott el. 

Harry átható pillantást vetett rá, miközben idegesen a hajába túrt.

Dumbledore megköszörülte a torkát, majd odalépett a fiúhoz, és a vállára tette a kezét.

- Jól jegyezd meg Harry, amit most fogok mondani neked – nézett mélyen a szikrázóan zöld szemekbe. - A tetteink sikere vagy sikertelensége nem egyenlő az életeddel. A lelked nem mérhető. A tetteid szándékai szerint és az alapján ítéld meg magad, hogy milyen erővel szálltál szembe az előtted álló kihívásokkal… Életünk során csak egyetlen dolgot irányíthatunk igazán: Azt hogy jók vagyunk, vagy gonoszak.

Szavait követően nem csupán Harry volt az, aki elgondolkodva hallgatott jóideig. Dumbledore nem vár tőle teljesíthetetlent, azt tanácsolta, csak saját magának akarjon megfelelni, és annak, hogy amikor döntést hoz, biztos legyen benne, hogy az volt a helyes, és nem a könnyebbik vége.

Senki nem születik gonosznak, de egykor Voldemort úgy döntött, hogy a romlás útjára lép. Ő ezen az úton irányította az életét, Harry azonban az ellentétes oldalt választotta, és ezt egy pillanatig sem bánta.

- Soha ne akarj hős lenni! Mert nem tudsz mindenkit megmenteni! És ha valóban nem sikerül, akkor nem tudod majd elviselni a következményeit – szólalt meg ismét Piton.

- Ha arra gondol, bizonytalan vagyok e magamat illetően, azt mondom, hogy sosem – felelte Harry elgondolkodva. - Helyzetekkel szemben lehet, de magamban mindig megbízom. Abban, hogy amikor csak tehetem, úgy fogok dönteni, ahogy helyesnek látom. Nem hősködésből, nem is mások tiszteletéért, hanem saját magamért, és azokért, akiket szeretek. Mert az kétségtelen, hogy nem kerülhetem ki, ami rám vár – nézett a sötét szemekbe.

Kezdte megérteni, hogy már nem csupán az ellenséges magatartást adta fel a férfi vele szemben, hanem igyekszik egyfajta támogatást nyújtani neki. Harry pedig belátta, hogy igenis szüksége van erre.

Ginny mereven nézte az előttük álló kimerült fiút. Mellette Ronék sem tudtak volna hirtelenjében szóhoz jutni, mindazok után, amit hallottak, s Ginny ekkor arra jött rá, és jól tudta, amennyiben nem volna már évek óta fülig szerelmes Harrybe, most biztosan beleszeretett volna.

Ha Harry egyszer a fejébe vett valamit, azt véghez is vitte, és ha mondott valamit, azt komolyan is gondolta.

- Most pedig, ideje összeszedned magad, vagy elismerned – ami számomra eddig sem volt kétséges – hogy teljesen esélytelen vagy velem szemben, és soha nem leszel képes legyőzni engem - intézte Piton gunyoros szavait Harryhez, mégis érezhető volt, hogy igazi célja sokkal inkább a kihívás, s a túlzottan komolyra váltott hangulat oldása volt.

- Egy fenét! – vágta rá a fiú, gondolkodás nélkül.

- Na de Harry! – szólt rá az igazgató dorgálón, bár igazából inkább somolygott, míg szemei a szokottnál is melegebben és vidámabban csillogtak, ahogy „fogadott unokájára” nézett.

- Elnézést, ööö.. hangosan is kimondtam? – gúnyolódott Harry.

Mire Piton felnevetett. Nem tévedés, valóban nevetett.

- Be kell valljam Harry, egyre szívesebben töltöm veled az időmet.