Mielőtt még bármit tehetett volna, Piton erőteljesen megragadta a vállát, és visszatartotta.

- A hőhűtő bűbáj nem használ. Nem természetes lángok – mondta a visszaforduló fiúnak.

Harry furcsállóan nézett a férfire. Bizonyára nem számított rá, hogy megkockáztatja a tűzbesétálást, s meglepően emberi módon reagált. A vizsgálódó smaragd tekintet kereszttüzében azonban ismét szokásos gunyoros, kioktató arcát mutatta.

- Ne aggódj, erre már én is rájöttem – felelte Harry. – Bár alapjában határozottan más a varázserőnk lényege, az elrejtett csapdái nem mindig képesek megkülönböztetni a mágiánkat. Voldemortét és az enyémet. Valamely hasonlóság bizonyára fellelhető, amit átadott az első támadása idején.

Piton összehúzott szemmel gondolkodott.

- Ez segített már a horcruxok elpusztításakor is?

Harry bólintott.

- Igen. Egyes akadályokat könnyebben vettem, mert gyengített hatással volt rám a védelem. Mintha hirtelen nem tudta volna eldönteni támadjon e, vagy hagyjon.

- Erre számítasz a tűz esetében is?

Harry elhúzta a száját.

- Nem tudom mire számítsak. Viszont valahogy meg kéne oldanunk a problémát, és jelenleg nekem erre nagyobb esélyem van nálad. Minden bizonnyal látni fogod mi történik. És ha mást nem, - nézett gonoszkás mosollyal a bájitalmesterre – hát legfeljebb te idekint maradsz.

Piton arca elsötétült, s közelebb hajolt a fiú arcához.

- Már figyelmeztettelek Potter! Ne merészelj arra utalni, hogy gyáva vagyok!

Harry számított a kitörésére, mert még csak pislogni sem pislogott, nem hogy hátrébblépett volna.

- Még nem egészen döntöttem el mit higgyek rólad. De ha ettől jobban érzed magad – fordult el a férfitől vissza a lángok felé – meglepően bátor embernek tartalak. Már persze ahhoz mérten, hogy Mardekáros vagy – tompította némi gúnnyal a dicséret élét.

Pitont azonban nem lehetett ilyen könnyen átverni, s a pillanatnyi döbbenete után, fürkészően vizsgálta a fiú arcélét. Potter valamit elismert volna vele kapcsolatban?

- Jól van – sóhajtott Harry. – Voldemortot ismerve, ez egy próba – állt meg közvetlenül a kandalló előtt. Arcát szinte simogatta a lángokból áradó forróság. – Furcsa mód nem érzem égetőnek, fenyegetőnek a meleget. Bár persze ez könnyen változhat – intézte szavait a nem sokkal mellette álló férfihez.

- Én viszont zavarónak és forrónak érzem – felelte Piton.

- Hümm – gondolkodott el Harry. – Természetesen arra számítok, hogy nem fogok túl egyszerűen átjutni – motyogta maga elé, majd felkészült, és mint első alkalommal, mély levegőt vett.

- Sok sikert – hallotta még maga mellől a bájitalmester halk hangját, majd lehunyta a szemét.

Pálcájával pár pillanat alatt megannyi koncentrált védelmi varázslatot végzett el, s egy határozott lépéssel a lángokban termett.

Azonnal tudta, hogy a tűz nem fog neki fizikai fájdalmat okozni. Megmaradt a kellemes, simogató érzés. Ám ahogy ismét lépni akart egyet, hogy elhagyhassa a tűzteret, képtelen volt megmozdulni.

Hirtelen emlékek, és megannyi kérdés árasztotta el az agyát erőszakosan, kéretlenül. Szemeit összeszorította a fájdalomtól, és igyekezett minél hatékonyabban alkalmazni az okklumenciát. Nyilvánvalóvá vált számára, egyedül annak köszönheti, hogy a lángok még nem égették porrá, mert az elhelyezett varázslat ki akarta ismerni, tudni akarta miért jött ide, és mit keres, hogyan jutott be, mennyire veszélyes rá nézve, és főként, hogy mennyit tud a Sötét Nagyúrról, akivel csaknem vetekszik az ereje, s ami végképp felkeltette a védelem érdeklődését.

Harry megremegett, s minden erejével azon volt, hogy megválaszolatlanul hagyja a kérdéseket. Megannyi fájdalmas, kellemetlen emlék szállta meg a gondolatait, újra látta maga előtt Sirius és Dumbledore halálát, Voldemort visszatértét. Rémülten tapasztalta hogy mind jobban átadja magát érzéseinek, az ellenállása annál inkább gyengül.

Pitonnak is feltűnt a fiú küzdelme, hisz nyilvánvalóan nem önszántából ácsorogott a tűzben. Amennyire csak meg tudta közelíteni a lángokat, gyorsan ott termett, és valamilyen régies, szépen csengő nyelven kezdett suttogni, miközben pálcájával folyamatos mozdulatokat végzett, mintha csak mindazt amit mond, a levegőbe is le akarná írni.

Harry érezte Piton megerősítését, szinte hallotta a fejében dallamos kántálását. Az a pár másodperc míg elvonta a figyelmét kavargó gondolataitól és szenvedésétől elegendő volt ahhoz, hogy egy sokkal erősebb védelmet húzhasson elméje köré.

Fejében egyre inkább halkultak a kérdések, s mind jobban sikerült kiszorítania félelmét és bűntudatát, melyek megrohanták a múltban történt eseményeket újra látva.

Ő maga is elkezdett egy Piton varázslatához kapcsolódó igézetet motyogni, s megkönnyebbüléssel töltötte el, hogy ismét tudott mozogni.

Megfordult, és érezte a felé áradó mágiát, amely most egyesített erővel csatlakozott saját, megidézett bűbájához. A férfi nem hagyta abba a suttogást, s Harry érezte hogy egyre erősebb.

Megmarkolta a pálcáját, és egy Dumbledore által ráhagyott ősi varázslatokról szóló könyvből idézve nekilátott megtörni a védelmet. A Voldemort által hátrahagyott varázslat már képtelen volt hozzáférni az elméjéhez, s mikor Harry egy lendületes pálcamozdulattal körülölelte a lángokat, azok meghunyászkodtak, s pár pillanattal később csendes parázslásban merültek ki.

Piton elhallgatott, és leengedte a karját. Ránézett a vele szemben álló láthatóan kimerült fiúra, aki most igyekezett mind mélyebb lélegzeteket venni, hogy helyreállítsa megviselt szervezetét.

- Gratulálok. Nem gondoltam volna, hogy megbirkózol a varázslattal, és hogy képes leszel ekkora energiákat összpontosítani – mondta csendesen. – Bár, valahogy a horcruxokat is el kellett pusztítanod – tette még hozzá kissé tanári stílusban.

Harry felnézett, és biccentett egyet felé. A bájitalmester nem hagyta cserben a bajban, ismét segített neki. Be kellett látnia, hogy Pitonnal valóban egy célért küzdenek. Ugyan annyira szeretné Voldemort bukását, mint ő maga.

- Köszönöm – mondta.

A férfi tudta, hogy nem csupán az iménti szavaira vonatkozik a megjegyezés. Belenézett a fiú szemébe, majd komolyan biccentett.

- Mi történt tulajdonképpen?

- Meg akart törni. Kérdések hangzottak fel a fejemben, és nem tudtam mozdulni. Felidéződött minden szörnyű emlékem, kudarcom és bűntudatom. Nagyon érdekeltem, mert veszélyesnek ítélte az erőmet – válaszolta Harry.

Meglepetésére Piton elvigyorodott.

- Jól is ítélte.

Harry csak bizonytalanul bólintott, majd ismét a sötét átjáróhoz fordult.

- Nézzük milyen megpróbáltatások várnak még ránk.

A férfi csatlakozott hozzá, és most már egyszerre, egymás mellett léptek be az eléjük táruló újabb terembe.

Ahogy áthaladtak a kandalló tűzterén, a sötétbevesző falakon azonnal fellobbantak a fáklyák. Átláthatóvá vált az egész szoba, és az eléjük táruló látványtól Harrynek csaknem tátva maradt a szája. Piton is érdeklődve szemlélte a rejtekhelyet, ami leginkább egy nagyobb Gringotts-i széf és egy raktár keverékére hasonlított.

Akárcsak az előző, Mardekáros klubhelységben, itt is fellelhető volt pár fotel és asztal, s ugyan olyan színekben játszott minden. Szemben könyvespolcok, rajtuk nagyon öregnek és értékesnek látszó kötetekkel. Jobbra különféle varázseszközök sorakoztak egy nagyobb hosszúkás asztalon, mellette üstök, pár furcsa alakú üvegcse, lombik.

Balra pedig szépen elrendezve varázslópénz halmok álltak egy különös polcon. Rekeszekre volt osztva, és nem mindegyikben galleon tündökölt. Előfordultak különféle míves serlegek, tőrök, furcsa alakú ékszerek. Harry azt gyanította, egyik sem lehet túlzottan ártalmatlan, s az öreg Borgin bizonyára szívesen látná üzlete polcain a veszélyes ritkaságokat

Miután kibámészkodták magukat, hallgatólagosan úgy döntöttek, biztonságuk érdekében nem sietik el és még nem lépnek beljebb.

Mindketten ellenőrző bűbájokat végeztek a termen, s Piton ismét beküldte a fénysávot, hátha felvillan, jelezve valahol egy határvonalat. Védelmet csupán a polcok, asztalok környékén tapasztaltak, azt is különösen néhány tárgyon kiemelve.

Harrynek mégsem tetszett valami, s mikor Piton pálcáját leeresztve megkockáztatott egy óvatos lépést előre, gyorsan visszarántotta még mielőtt baj érhette volna. A padló ugyanis hirtelen semmivé vált előttük, csupán a berendezés maradt mozdulatlan, mintha csak a levegőben lebegnének.

A férfi fújt egyet, majd köszönete jeléül biccentett egyet Harry felé.

- Mi a franc? Gondoltam hogy nem lesz ilyen egyszerű – szólalt meg a fiú a különös látványt szemlélgetve, s gyorsan elengedte Piton karját, amelyet idáig szilárdan fogott. 

A bájitalmester motyogva, lendületes karmozdulatokkal vizsgálta az eléjük táruló semmit, s hamarosan egy zöldesen derengő sötét jegy emelkedett ki, pont akkora, ami a halálfalók karjába van égetve.

Piton még egy ideig fenntartotta pálcájával a jelenséget, majd szertefoszlatta.

- Különös – mondta, majd Harry felé fordult. – Potter, próbáld meg. Lépj előre.

A fiú merev arccal nézett rá. Sejtette ugyan milyen következtetésre jutott a férfi, de nem szívesen ugrott volna a szavára.

- Úgy gondolod ilyen szinten nem bízik az embereiben? – kérdezte.

- A bizalmatlansága nem újdonság. Elvégre mért ne törhetne a hatalmára egy általa „tanított” megfelelően erős halálfalója?! – felelte Piton nyugodtan. – Te is jól tudod, hogy ettől mindig is tartott.

Harry visszafordult a teremhez.

- Tehát nem léphet a padlóra, és nem juthat az itt őrzött tárgyakhoz olyan ember, akinek ott a Sötét jegy a karján.

- Úgy vélem, nem – bólintott Piton.

- Akkor lássuk – mondta Harry, és pálcáját készenlétben tartva előrelépett.

A padló azon nyomban újra láthatóvá vált, és a fiú szabadon mozoghatott rajta.

- Most már csak azt kellene megoldanunk, hogy te is beljebb jöhess – fordult szembe a férfivel.

- Nem hinném, hogy ez lehetséges – válaszolt vontatottan Piton.

Harry gúnyosan felhúzta a szemöldökét, de nem szólt semmit. Elindult az asztalok felé, és érdeklődve vizsgálgatta a furcsa műszereket, óvatosan a kezébe vett néhány üvegcsét, melyekben más-más színű folyadékok lötyögtek. A külön védelemmel ellátott tárgyakhoz nem nyúlt.

Mindezt úgy csinálta, hogy a bájitalmester még véletlenül se láthassa éppen mivel ismerkedik, s olykor megeresztett egy-egy „oh-t”, vagy „jé-t”, hogy biztosítsa róla a férfit mennyire érdekes amit talált.

Aztán áttért a könyvespolcokhoz, és motyogva betűzte a címeket, de épp hogy csak olyan hangosan, hogy Piton ne értse mit mond, de tudja hogy épp valami ősrégi és fontos kötettel van dolga.

A még mindig a küszöbön ácsorgó férfinél betelt a pohár, és ingerülten csattant fel.

- Jól van! Próbáld meg! Hátha én is bemehetek.

Harry nem fordult meg rögtön. Elvigyorodott, hiszen éppen erre számított.

- Ó, persze. Tehát végre bátorságot gyűjtöttél? – indult el felé.

Piton felmordult.

- Nagyon jól tudom hogy manipuláltál! De rendben, engem is érdekel mi mindent rejteget itt. Úgyhogy ha volnál szíves, és esetleg el tudnád érni, hogy átverjük a védelmet… - mondta szokásos gunyoros hangján.

Harry odaért elé, és intett, hogy nyújtsa a karját.

- Van egy ötletem, de nem vagyok benne biztos, hogy ez elegendő lesz e Voldemort varázslatának. Bár mivel saját magadnak nem tudnád elvégezni, hiszen téged köt hozzá a mágia, így mégis működhet. Mármint nagy valószínűséggel erre a megoldásra nem gondolt – mondta a fiú, és enyhén megrántotta a vállát.

Piton felhúzta a talárja úját, és Harry elé nyújtotta a kezét.

- Csináld.

A fiú megfogta a karját, és pálcáját a most meglehetősen jól kirajzolódó jegyre szegezte. El akarta zárni a külvilágtól, hogy a varázslat ne érzékelhesse a jelenlétét a férfi bőrén. Eltüntetni természetesen nem lett volna hatalma, hiszen még Dumbledore sem volt rá képes, s bizonyára pár halálfaló is próbált már megszabadulni a bélyegétől.

Erősen koncentrált, és próbálta elérni a legmélyebb mágiáját. Érezte, ahogy kiindul belőle, és végigfut a kezén, hogy aztán a pálcájában összpontosuljon, és erősödjön fel újra. Finom mozdulatokat tett a jegy fölött, mintha csak el akarná satírozni a kirajzolódó koponyát és kígyót. Majd halkan, szinte sóhajtva mondta ki az igét.

- Agota echra.

A pálcájából ebben a pillanatban halványan derengő fátyolos fény ömlött ki, és jótékonyan lefedte Piton karján a sötétlő jegyet.

A színe elhalványult, s csaknem el is tűnt, s helyében csak a halvány derengés maradt. A férfi tátott szájjal nézte, majd még mindig döbbenten tekintett fel Harry arcába.

- Ezt hol tanultad?

- Hát… Remus segítségével alkottam két másik varázslat kombinációjaként. Dumbledore jó néhány könyve került hozzám a halála után, - itt igyekezett hogy ne tűnjön túlságosan vádlónak a hangja – s az egyikben ráakadtam egy hasznos bűbájra, mely elég eredményesen rejt el dolgokat. Arra gondoltam ez alkalmazható lenne varázslatokkal, kötődésekkel szemben is. Eredetileg a sebhelyem által közvetített kapcsolatot akartam elrejteni egy időre, egy különösen erős horcrux elől, hogy a lelke semmiképp sem tudjon befolyásolni, vagy megszállni azon keresztül.

Piton most már határozottan elismerően nézett rá.

- Tehát nálad már bevált.

- Igen. De nem vagyok benne biztos hogy a Sötét jegy hogyan reagál rá. Elég határozott különbségek vannak a bélyeged és a sebhelyem között.

A férfi vizsgálgatta egy ideig az arcát, majd azt mondta.

- Nos, mindjárt kiderül, nem igaz?

Azzal fogta magát, és egy határozott lépéssel Harry mellett termett. A padló továbbra is szilárdan feküdt a lábuk alatt.

A fiú halványan elmosolyodott, s megjegyezte.

- Sosem gondoltam volna, hogy rábíznád az életed az én meglátásomra.

Piton is megeresztett egy gúnyos mosolyt.

- Nem kerülte el a figyelmemet, hogy továbbra is velem szemben álltál. Amennyiben nem működik az igézeted, mindketten lezuhantunk volna, vagy ki tudja mi történik ilyen esetben, lehet hogy a Sötét Nagyúr nem vesződött árok ásással, csupán egy átokkal intézett volna el. Egyszóval bizonyára bíztál annyira a varázslatodban, hogy ne húzódj félre.

Harry most már vigyorgott.

- Ez a te esetedben még rosszabb, hiszen akkor egyenesen bennem bíztál, nem is a bűbájba fektetett reményemben.

A férfi elhúzta a száját, mert rájött hogy ez bizony igaz. Bízott Potterben, a döntésében és ítélőképességében, amit az általa alkotott igézetével kapcsolatban tanúsított, mert nem futamodott meg, hanem várta mi fog történni.

Morgott valamit az orra alá, majd vetett még egy gyors pillantást a karjára, amin tartott a varázs, aztán elindult a könyvespolcok felé. Harry elgondolkodva követte a tekintetével.

Piton most meglehetősen biztos jelét adta annak, hogy egyáltalán nem annak az öntelt, szabályszegő kölyöknek tartja már, mint a Roxfortban.

Rábízta magát a fiúra, bízott benne, és azzal hogy nem válaszolt iménti mondatára, be is ismerte hogy valóban így van. Ezt egyelőre nem tudta hova tenni, és saját magával sem volt tisztában. Hiszen a lángokban ő is elfogadta a férfi segítségét, és pár pillanatig egészen rá hagyatkozott.

Lehet, hogy mégsem lesz olyan reménytelenül elképzelhetetlen az együttműködésük. Idáig remekül kiegészítették egymást.

A nézelődést mindenesetre most ráhagyta Pitonra. Bizonyára jobban ért a fekete mágiás könyvekhez és készítményekhez nála, így inkább a rekeszes szekrény elé sétált.

Természetesen meg sem fordult a fejében, hogy bármelyik ékszerhez vagy műtárgyhoz meggondolatlanul hozzányúljon, a rengeteg varázslópénz látványa pedig hidegen hagyta. Annál inkább eltöltötte viszont az öröm, minél jobban maga elé képzelte Voldemortot, aki majd amint ellátogat ide, meglátja kiürült „kincses kúriáját”, és tökéletesen tudatában lesz annak, hogy Harry fosztotta meg mindentől.

Vigyorogva fordult a könyveket böngésző férfi felé.

- Nos?

Piton rátekintett, majd megszorította pálcáját.

- Nekem a kötetekre van szükségem, a többiről te döntesz – mondta, azzal lereptette, és összegyűjtötte a vaskos írásokat. 

- Mindent viszünk – bólintott Harry. – Egyáltalán nincs szükségem semmire innen, de ha már bejutottunk, biztos hogy nem hagyom itt neki mindezt – azzal egy lendületes pálcamozdulattal letakarította a bútorokat, amiken csupán néhány védett tárgy maradt. Láthatóan Harry nem akart azon bűbájok megtörésével vesződni. 

Egy újabb intéssel külön választotta a galleonokat, az ékszereket, lombikokat, és üvegcséket pedig szintén egy másik kupacba osztotta.

- Igényt tartanál esetleg valamire? – kérdezte gunyorosan az őt figyelő Pitontól.

- Nem szorulok rá Potter – válaszolta mereven.

- Rendben. Ez esetben… - elővarázsolt két zsákot, a halmoknak, majd összezsugorította a pénzt és a különféle eszközöket hogy elférjenek a vászonban, aztán könnyedén felkapta őket.

A bájitalmester megvárta míg ránéz, aztán megszólalt.

- A könyvek nagyrésze védett, megbűvölt. Nem tudom hasonló eljárással szállíthatóvá tenni. El kéne osztanunk, és kilebegtethetnénk.

- Jól van. Mehetünk, ha kész vagy.

Piton a köteteket időközben szépen oszloposan egymásra halmozta, majd fellebegtette a rá eső részét. Harry ugyan így tett a maradékkal, pálcájával maga előtt tartva a súlyos odalakat. 

A visszafelé haladás már egészen egyszerűen ment a bejutáshoz képest, habár a pincébe vezető szűkös lépcsőn meggyűlt a bajuk a könyvek irányítgatásával, mire feljutottak.

Végül ismét az előtérben ácsorogtak, és Harry tekintete a halott és ott hagyott halálfalóra tévedt.

- A barátoddal mi lesz? – kérdezte a mellette álló férfit.

- Ugyan mi lenne? Szépen itt marad. Teljesen mindegy hogy eltüntetjük e. A Sötét Nagyúr hozta ide, és egyelőre nem világos előttem egyáltalán miért. Bajlódjon ő az eltakarításával.

Harry hasonlóan gondolkodott, ezért nem is ellenkezett. Voldemort hiányolná ha csak úgy nyoma veszne szolgájának, így meg… legalább rögtön tisztában lesz vele mire számíthat ha szüksége lenne valamire odalentről.

Vállat vont hát, és elindult a kijárat felé. Pontosabban ahol emlékei szerint bejutottak, a fal ugyanis ismételten tömören állta útjukat.

- Remélem ugyan az a nyitja, mint kívülről – mondta maga elé, aztán erősen koncentrálva, mert ezúttal nem segítette egy kígyó rajza sem a szavak előhívását, elsziszegte magát. – Tárulj!

A párszaszó hallatán ismét kirajzolódott az ajtó, s elől Harry, majd a nyomában Piton kisétáltak a gazos kertbe. Gyorsan megállapíthatták az alig felkelő félben lévő napot meglátva maguk előtt, hogy kora reggelre érkeztek ki. Harry mélyet szippantott a friss, hajnali levegőből, s még az sem zavarta, hogy hűvöse szinte csípte a torkát.

A bájitalmester is határozottan megkönnyebbültnek tűnt, mint aki éppen elkönyvelte magában, hogy hála istennek, ezt is megúsztuk ennyivel.

Miután ezúttal visszafelé is nyomon követték a tekergőző járdát, áthaladva az idő búrának vélt varázslaton, szembesülniük kellett vele, hogy pár pillanat alatt délutánba fordult az idő. Míg az imént végignézhették a nap felkeltét, most hasonlóan láthatták, ahogy épp lenyugodni készül.

- Ez óriási! – mosolyodott el Harry. – Azt hiszem ilyen rövid napom még sosem volt.

- De vajon ez hanyadik? – kérdezte elgondolkodva Piton.

- Hát, a mestered még nem hívott, így aligha telt el három-négy napnál több. Nem de?

- Ez kétségtelen – mormogta a férfi.

Folytatták útjukat a kapu felé, s amint elérték, szárnyai engedelmesen kitárultak, és ők kiléptek az elszórtan, halvány fényű lámpák által megvilágított utcára.

Harry a kezében lévő két zsákra nézett, és egy kósza gondolat fogalmazódott meg benne, ami egyre határozottabbá vált, és egyre inkább vidám elégtétellel töltötte el.

Gyorsan leengedte a könyveket maga elé, majd Piton felé fordult.

- Találkozzunk a parkban, mindjárt visszajövök.

A férfi rámeredt.

- Potter, itt nem táborozhatunk le!

- Tíz perc – ígérte a fiú, azzal már hoppanált is.

A bájitalmester ingerülten felhorkantott, és maga elé morgott valamit a Griffendéles hülyeségről és meggondolatlanságról, majd vesződve fellebegtette a Harry által hátrahagyott köteteket is, és óvatosan elindult a park felé. Nem örült volna neki, amint észreveszik egy könyvtárral haladva, amit ráadásul természetellenesen maga előtt tartott a pálcájával a levegőben.

Szerencsére azonban a késői időpont a kezére játszott. Egy két hátsókertből hangokat hallott ugyan, de onnan nem vehették észre, így bár nehézkesen, de eljutott a parkig.

- Jól van. Egyelőre itt rendben lesz – eresztette le az utolsó könyveket azon a részen, ahol találkozásukkor megszólította Harryt.

A fiú pár másodperccel később fel is tűnt a közelben. Gyorsan körbenézett, majd pár lépéssel odasietett a várakozó Pitonhoz.

 A férfi morcosan nézett rá, majd észrevette, hogy üresek a kezei.

- A vagyonnal mit csináltál? – kérdezte.

Harry vidáman elmosolyodott.

- Eltüntettem.

- Hova?

- Ma névtelen támogatója lett pár mugli árvaháznak és szervezetnek. Természetesen a bizonytalan hatású darabokat inkább szó szerinte eltüntettem.

Piton rámeredt, s megengedett magának egy valódi mosolyt.

- Nagyon frappáns Potter. A Sötét Nagyúr menten agyvérzést kapna, ha megtudná.

- Akkor kár, hogy nem tudja meg – felelte, s végignézett a könyveken. – Tehát ezekre volt szükséged.

A férfi is megszemlélte a régi köteteket, a megannyi varász könyvet, melyek nagy tudást rejtenek, s olykor szörnyű titkokat.

- Nem mindre. A válasz bármelyikben lehet. Épp ezért, mielőtt belekezdenék a magyarázatba, szükség lenne még valamire. Illetve valakire. Ms. Granger nagy segítségemre lenne.

Harry hallgatott. Bizalmatlanul húzta össze szemeit, s hallgatta a folytatást.

- Imádja a könyveket, lényegesen gyorsabban haladnánk, és kellően értelmes a feladathoz. Emellett alighanem te magad is nyugodtabb lennél, ha az egyik barátod is úgymond felügyelhetné a kutatást – mondta a bájitalmester. – És meg kéne tudnunk, mennyi idő telt el, míg bent voltunk a kúriában.

Az igaz, hogy Hermione nagyon ért a könyvekhez, amikor csak teheti forgatja őket. Azzal is tisztában volt, hogy Piton előző elismerő szavai a lány képességeit illetően nagy előrelépést jelentenek hozzájuk való viszonyában. Mellesleg bizonyára nincs más segítsége az ügyben.

- Rendben – sóhajtotta, majd a lányra koncentrált, és a segítségét kérte.

Miközben remélte, nem ijeszti meg túlságosan.

- Akkor miért nem indulsz érte?! – kérdezte élesen Piton. – Nem érünk rá!

Harry nyugodtan nézett az arcába.

- Már úton van.

A férfi rámeredt.

- Hogyan? Ezt magyarázd meg, Potter!

Harry nem tudta jó ötlet volt e a férfi előtt használni a bűbájt, de ez volt a legegyszerűbb módja. Ha hazamegy, mindenki letámadná, hogy megtudják mi történt, és Pitonnak is igaza volt, hogy nem érnek rá. Emellett meglehetősen fáradtnak érezte magát, mintha hirtelen tudatosult volna a szervezetében, hogy ugrott egy nagyot, és több napja van igénybe véve. Így csak maga elé motyogta a magyarázatot.

- Aidera.

A bájitalok mestere kissé értetlenül nézett rá, s kutatott az elméjében erre vonatkozóan.

Ekkor hoppanálás zaja hallatszott pár lépésre Harry mellől, s feltűnt egy göndör hajzuhatag, egy készenlétben tartott pálca, s egy feszült és egyben aggódó arc.

Az érkező gyorsan körbejártatta tekintetét, s amikor látta, hogy minden rendben, azonnal mosolygó barátja felé szaladt.

- Jaj, Harry! Minden rendben? Már borzasztóan aggódtunk, több mint két napja hogy elmentél! – azzal magához ölelte a hökkent fiút.

- Két napja? – kérdezte Harry, majd óvatosságból egy némító varázslattal vette körbe hármójukat, hogy hangjukkal ne keltsenek feltűnést.

- Nem is tudtad? – csodálkozott rá Hermione, miután elengedte. – Azért is siettem annyira, mikor éreztem a hívásod. Még Ronéknak sem szóltam. És mivel nekik nem jeleztél…

- Hát persze – suttogta Piton. – Az Aidera bűbáj – s elgondolkodva figyelte a két fiatalt.

Harry kedvesen rámosolygott Hermionera.

- Köszönöm. Valóban nem szóltam nekik, mert most egyedül a te segítségedet szeretném kérni. Nagy szükségünk lesz az eszedre és tudásodra – erre a lány elpirult. – Jól kiszúrtunk az este Voldemorttal. Bár már nem vagyok benne biztos pontosan mikor. Megleptél vele, hogy ennyi idő telt el.

Azzal röviden beszámolt a történtekről. A pénz sorsán Hermione vidáman felnevetett.

- Ez nagyon jó ötlet volt Harry! – puszilta meg az arcát.

- Igen, magam is úgy vélem, hogy egész ügyes voltam – vigyorgott, majd összenevettek barátjával.

- Mikor végeztétek el a bűbájt? – szólt közbe az idáig hallgató Piton.

Azok értetlenül néztek rá.

- Az Aiderat – tette hozzá.

- Ó. Még Harry felépülése után – felelte Hermione. – Nagyon sokat gondolkoztam a legjobb megoldáson, és hát a fiúk és Ginny rögtön belementek.

A férfi rábólintott, hogy érti.

- Okos. Valóban jó ötlet volt.

Legbelül mindig is csodálta azt a rendkívüli barátságot, ami az egykori griffendéleseket összekötötte.

- Köszönöm – biccentett a lány zavartan. Majd gyors pillantást vetett Harryre, mintha azt kérdezné, ez valóban Piton?

- Tisztában vagytok vele, hogy ez a kötés életetek végéig működik?

- Természetesen – válaszolt Harry. – Míg élek, számíthatnak rám.

Piton bólintott, s mintha valamiféle fájdalmas kifejezés suhant volna át az arcán.

- Akkor talán térjünk a lényegre – Harry és Hermione figyelmesen tekintettek rá. – Bizonyára tudjátok, hogy Ollivander pár éve eltűnt Abszol – úti üzletéből. Talán arra sem volt nehéz rájönnötök, ki áll a háttérben. De ami sokkal fontosabb, az az ok.

- Az egyszerű – szólt közbe Hermione. – Új pálcát csináltatott magának, mivel Harryével szemben tehetetlen lenne.

- Pontosan – simította végig ajkait hosszú ujjaival Piton elgondolkodva. – Csakhogy, nem hinném, hogy egy egyszerű pálcáról lenne szó. Még sosem láttam nála az ujjat, pedig elhihetitek, sűrűn használja a meglévőt – keményedett meg az arca.

Harry nem egészen értette a dolgot.

- Tehát elkészíttette, de még nem használta semmire? Ennek nem sok értelme van.

A bájitalmester gúnyosan villantotta rá a szemét.

- Nem csodálkozom a szűklátókörűségeden Potter. Sok dologban megmutatkozott a tehetségtelenséged már az iskolában…

Hermione dühösen vágott a szavába.

- Ez nem igaz! Harry mindig a legjobb volt sötét varázslatok kivédéséből, s sosem volt gondja a többi tantárggyal sem. Mellesleg, ha jól emlékszem nem is olyan rég magát is legyőzte!

Harry hálásan tekintett a lányra iménti szavaiért, ő maga azonban csak komolyan állt, de nem reagált a provokációra. Valahogy úgy érezte, a férfi ezt most csak azért csinálja, hogy végre visszanyerjék a szokott hangulatot kapcsolatukban. Mintha rájött volna idáig milyen emberien viselkedett, nem egyszer elismerte és megdicsérte Harryt és Hermionet is, sőt, a fiúban még meg is bízott odabent a kúriában, s most ezt igyekszik ellensúlyozni.

- Nem hinném, hogy bármit is rendesen meg tudott volna tanulni bármelyik tantárgyamból – folytatta a férfi.

Harry most már türelmetlenül tekintett rá.

- Akkor talán a tanárral volt baj! – Piton szeme megvillant. – Szerencsére már rég nincsenek tudatlansági problémáim, és azt se nagyon hiszem, hogy tényleg ez a legfontosabb téma amit meg kell vitatnunk.

A férfi gyilkos tekintetet vetett rá.

- Valóban – sziszegte. – Nem tudhatjuk használta e már az elkészített pálcát, bár szerintem biztosan. Meg kellett bizonyosodnia helyesen működik e, s úgy, ahogy elvárja. A legfőbb célja azonban egyértelműen az ellened való felkészülés volt. A kérdés csak az, mi olyan különleges benne. És úgy vélem a válasz itt van, valamelyikben – mutatott a mellettük lévő könyvekre. Hermione érdeklődve szemlélte őket.

- A jó öreg fekete mágia – sóhajtott Harry.

- A horcruxok után nem riadhat vissza semmitől – szólalt meg Hermione.

Piton közelebb sétált a könyveket vizsgáló lányhoz.

- Nos Ms. Granger, örülök az érdeklődésének. Ugyanis pont ez lenne, amit elvárunk öntől. Figyelmesen át kell olvasnunk a köteteket a megoldás után kutatva.

Hermione felnézett.

- De hát az rengeteg idő. Biztos, hogy nem végzünk egyhamar.

Piton figyelmesen vizsgálta az arcát.

- Ezért is lenne rá szükség, hogy velem jöjjön. Gyorsabban végeznénk, és bízom benne, hogy kellően felkészült a feladathoz.

Hermione meghökkent, és azonnal Harry felé kapta a fejét, aki ekkor kissé előrébb lépett le sem véve tekintetét a halálfalóról.

- Amiatt nem kell aggódnod. De mintha elfelejtetted volna megemlíteni ezt az apró részletet. Tisztában vagy vele, hogy nem bízom meg benned olyan szinten, vagy talán sosem fogok, hogy rád bízzam akár csak egyetlen barátom életét is.

Piton farkasszemet nézett vele.

- Ha arra gondoltál, hogy teszem azt megosztjuk a könyveket, elszámítottad magad. Ezekkel nagyon óvatosnak kell lennünk, ahogy már mondtam a legtöbbje megbűvölt, s a különféle bájitalokhoz, bűbájokhoz való eszközök nálam mind megtalálhatók. Természetesen Ms. Granger a legnagyobb biztonságban lenne – nézett egy pillanatra a lányra. – Amúgy pedig a remek bűbájotoknak hála azonnal értesíthet, ha nem így lenne.

Harry nem tudta mit feleljen, s úgy érezte nincs is hozzá joga, hogy ezt ő döntse el. Nagyon fontos volt neki Hermione, és mivel az ő életéről van szó, természetesen a választás is az övé. Ha más nem, hát Piton megtalálja egyedül a megoldást, ha pedig mégsem, majd ráér akkor Voldemort pálcájával foglalkozni, amikor szembekerül vele.

Levette tekintetét a férfi arcáról, és Hermionehoz fordult.

- Nincs jogom bármit is mondani helyetted. Csak azt tedd, amit jónak látsz. Ha csak úgy megy, hát majd megoldjuk a problémát akkor, mikor odakerülünk.

- Nem Harry. Ez nagyon fontos lehet, hogy le tudd győzni Voldemortot.

- Most viszont csak rólad van szó. Úgy gondolod menni fog? Együtt tudsz majd vele dolgozni?

Hermione határozottan bólintott.

- Igen.

- Rendbe van – mondta komolyan. – Nem tudom hogy helyesen döntöttél e, de köszönöm.

A lány rámosolygott.

- Hiányozni fogtok.

Harry odalépett hozzá, s mélyen a szemébe nézett, halkan, szinte suttogva mondta.

- Bármi gyanúsat észlelsz, azonnal gyere el, vagy hívj minket! Nem szeretném, hogy valami baj történjen veled. Nem tudom mennyi időt vesz majd ez a kutatás igénybe, de jelentkezz, ha bármilyen fejlemény van.

- Persze.

- Jól van – szorította magához. – Ron lehet hogy meg fog ölni – sóhajtotta.

Hermione felnevetett.

- A legjobb barátom vagy kerek e világon, akinek most nagyon nagy szüksége van rám. Nem akarom elszúrni az esélyünket az elkövetkezendő békés életünkre. És ezt Ron is jól tudja, hiszen ugyan így van vele.

A fiú erre nem tudta mit mondhatna.

- Csak ügyesen – mosolygott a lányra, s kiengedte karjaiból.

Piton egy bonyolult igét mormolva intett a pálcájával, s a könyvek eltűntek.

- Nem a házamban fogunk dolgozni, hiszen oda érkezhetnek halálfalók a Nagyúr parancsára. Van egy menedékházam távol Londontól, amiről nagyon kevesen tudnak. Természetesen a halálfalók közül senki sem, így biztonságban leszünk.

Mindkét fiatal rábólintott, Harry pedig kissé távolabb lépett, hogy ne zavarja a hoppanálást.

- Bár – folytatta Piton – biztos vagyok benne, hogy Ms. Granger is kellőképpen meg tudja védeni magát, ha arra kerülne sor.

Harry haragosan kapta rá a tekintetét, s olyan gyorsan lépett vissza a férfi elé, hogy annak meglepődni sem volt ideje. Közben az arcába nézve mondta fenyegető szavait.

- Ha valami baja esik Hermionenak, esküszöm, hogy a világ végén is megtalállak, és megöllek.

A bájitalmester összehúzott szemmel vizsgálta, majd szó nélkül bólintott, s a mellettük álló lány felé fordult.

- Az útirány Shot Preiton 17.

Hermione még utoljára rámosolygott barátjára, azzal hoppanált a férfivel.

Harry fáradtan felsóhajtott. Várt még egy kicsit, majd a Grimmauld térre koncentrált, és mire újra felnézett, a jó öreg sikátorban találta magát.