Mikor benyitott a Black ház ajtaján, akkor tudatosult csak benne mennyire fáradt.

Mégis csak eltelhetett az a több mint két nap, aminek minden fáradalma most összpontosult, mintha csak a szervezete be akarná hozni a pihenésben a lemaradást.

S mivel most hogy nem volt semmilyen sürgető tennivalója, teljes súllyal nehezedett rá az ólmosság. Nem is kereste senki társaságát. Elindult a szobájába, és bármennyire is vonzotta az ágy, rávette magát a tusolásra.

Hosszan eresztette magára a vizet, s végiggondolta mit is végeztek Pitonnal a napokban. Lehet, hogy jobban meggyűlt volna a bajuk a régi házzal, ha nincs ott éppen az a halálfaló. Piton megölte, s sikerrel kifosztották Voldemort raktárát. A gondolatra elmosolyodott. Iszonyú dühös lesz, ráadásul kétséget kizáróan tudni fogja, hogy csakis ő, Harry járhatott a kúriában. Ha lesz rá alkalma, elmondja majd neki milyen sorsra jutott a kincs és a vagyon.

Csaknem felnevetett, ahogy maga elé képzelte a sötét mágus arckifejezését. De aztán eszébe jutottak a démoni szemek, s a bennük megcsillanó gonoszság és kegyetlenség, s ezzel együtt Hermione.

Lehervadt a mosoly az arcáról, és aggodalomnak adta át a helyét. Meglepetésére azonban mégsem törtek rá akkora erővel a kétségek. Ez még inkább elgondolkoztatta. Lehet, hogy valóban bízik Pitonban?

Hiszen nagyon is aggódnia kéne Hermione miatt. Egyedül van volt professzorukkal, aki nem a figyelmességéről és türelméről híres, valamint arról sem, hogy túl jó társaságban forgott volna. Ugyanakkor úgy érzete, a férfi nem bántaná barátját, sőt ahogy neki is segített, ezt megtenné Hermionenak is, ha pedig meg kéne védeni a lányt egy váratlan helyzetben, nem is lehetne furfangosabb, jobb kezekben.

Be kellett ismernie, remekül együtt tudtak működni Pitonnal. A bájitalmester kivételesen éles eszű ember volt. Nem sok dolog kerülte el a figyelmét. Ez pedig igazán hasznos segítség, főleg ha kémkedésről van szó.

Voltak aggályai és fenntartásai, leginkább Dumbledore halála miatt, és azt sem felejtheti el egyik napról a másikra, hogyan bánt vele mindig is a férfi. Átvetítette rá apja iránt érzett gyűlöletét, lekezelte és ostoba kölyöknek nézte. De azzal is tisztában volt, hogy Piton egyre inkább kezdi belátni, mekkorát tévedett.

Végül kilépett a zuhany alól, és úgy döntött, ezzel ráér még foglalkozni. A megérzései jók, és most azt súgták, Hermione nincs veszélyben. Emellett ha baj lenne, már rég tudná, felesleges ezen rágódnia. Bízott a lányban és a képességeiben.

Piton és őközte pedig… hát, meglátja hogy viselkedik majd a továbbiakban. Mert ahogy a kúriában történtek is bizonyították, ha mindketten úgy akarják, jó csapatot alkotnak.

Felöltözött, s belátta, még mielőtt lefeküdne pihenni, mindenképpen szólnia kell barátainak, akik biztos nagyon aggódnak már. Leült az ágyra, hogy felvegye zokniját, és kifújja egy kicsit magát, amikor egyszerre többen rontottak be a szobájába. Meglepődve tekintett fel, de nem csodálkozott jobban, mint az érkezettek, akik rámeredtek az ágyon ücsörgő fiúra.

- Harry! – kiáltott fel Ron.

Ginny odafutott hozzá.

- Jól vagy? – s röviden megölte, majd lehuppant mellé.

- De hát… te mióta vagy itthon? – értetlenkedett Ron. – És Hermione?

Harry fáradtan felsóhajtott, arca meglehetősen sápadt volt.

- Úgy tíz perce. Hermione pedig nem jött velem…

Ron rögtön felkiáltott.

- Micsoda?? De hiszen már legalább egy órája eltűnt!

- Biztos nem ment el csak úgy! – mondta Ginny is. Hangjából aggodalom csendült.

Harry próbált szóhoz jutni, de mindig a szavába vágtak.

- Mért nem szóltál, hogy már itt vagy? – nézett rá Lupin szemrehányóan. – Aggódtunk.

- Most indultam volna, és…

- Már régen elmentél. Azt hittem valami baj van – szólalt meg most mellette Ginny.

Harry most már kezdett igazán dühbe gurulni. Ha nem hagyják hogy megmagyarázza!

- Hogyhogy nincs veled? Biztosra vettem, hogy te hívtad – szólt közbe Ron ismét.

Barátja bólintott.

- Én hívtam…

- Akkor vele történt baj? – kérdezte Lupin. Harry már vette a levegőt, de megint nem jutott el odáig, hogy mondjon valamit.

Erre már Ron is megrémült.

- Azért tűnsz ilyen nyúzottnak? És itt ülsz ahelyett, hogy szóltál volna…

- Ron! – kiáltott Harry, és felpattant. – Most már álljatok le, a francba! Ha semmit nem hagytok végigmondani, mégis hogy adjak magyarázatot?! Hermionenak az ég világon semmi baja! Azért vagyok nyúzott, mert már csaknem három napja ébren vagyok, amiről mellesleg nem is tudtam, és azt sem mondanám, hogy ezalatt az idő alatt tétlenkedtem. Úgyhogy nyugi! És hallgassátok már meg végre hogy mi történt! Azután pedig hagyjatok aludni!

A kirohanása megtette a hatását. Mindenki elhallgatott, ő pedig visszaült az ágyra, és fáradtan megdörzsölte a halántékát.

- Bocs – mondta Ron, s sorban mind helyet foglaltak.

Ginny aggódva vizsgálgatta az arcát. Harry hátrébbhúzódott, és szokásához híven hátát a falnak vetette, majd belefogott a magyarázatba. Barátai figyelmesen hallgatták.

- Tehát emiatt az idő valami miatt volt? – kérdezte Ron.

Harry bólintott.

- Nem tudtuk hogyan befolyásolja az idő múlását. Mikor Hermione mondta, hogy több mint két nap telt el, én is meglepődtem.

Lupin elégedetten mosolygott.

- Szerintem ezzel nagyot ütöttél Voldemorton.

Ginny még mindig a pénz sorsán nevetett.

- Árvaház… meg alapítványok… - mulatott, s elismerően nézett szerelmére.

Harry is elmosolyodott. Ron viszont kissé bizonytalanul kérdezte.

- Ez ugye azt jelenti, hogy tudni fogja hogy te voltál?

- Pontosan. Csak párszaszájú varázsló juthatott be – majd elvigyorodott. – Remélem már tudja, és nagyon dühös.

Rövid csönd.

- Tehát a könyvek meg Perselusnak kellettek – szólalt meg Remus.

- Igen – válaszolta Harry, majd folytatta a beszámolót. Láthatóan Ronnak nem igazán tetszett a dolog.

- És te elengedted vele?! – mondta enyhén vádló hangon.

Harry a szemébe nézett.

- El tudod képzelni, hogy ha bármilyen közvetlen veszély fenyegeti elengedem?! Mint mondtam, csakis ő dönthetett. Te tudod a legjobban, hogy ha volt is kockázat, az csupán abból eredt, hogy nem túlzottan kedvelem Pitont. Őt szó szerint megfenyegettem, Hermionet pedig nem engedtem el, amíg nem kötöttem a lelkére, hogyha bármi gyanúsat észlel, azonnal jöjjön el, vagy szóljon nekünk. Nagyon szeretem őt, Ron! És bízom benne. Persze tudom, hogy leginkább miattam csinálta.

- Igen tudom – motyogta. – Ne haragudj.

- Tehát valóban készíttetett egy új pálcát – jegyezte meg elgondolkodva Lupin.

- Nem csodálom. A régivel nem harcolhatott Harry ellen – véleményezte Ron.

Harry felsóhajtott.

- Ne haragudjatok, de nem tudok most ezen gondolkodni. De ha valaki megtalálja a válaszokat, az Hermione. Na és Pitont se nevezném túl ostobának.

Lupin felállt a fotelból és lassan elindult.

- Igaz – mondta. – Most még nincs sok értelme ezen elmélkedni.

- Remus – szólította meg Harry a távozó férfit. Az visszanézett rá. – Köszönöm.

A férfi elmosolyodott.

- Nem kell megköszönnöd Harry. Mind az önzőségünk miatt vagyunk melletted. Mert szeretünk, mert legyőzheted Voldemortot, és mert melletted állandó kalandokban lehet részünk.

A fiúk felnevettek.

- Kissé más megközelítésbe helyezted – mondta Harry.

- Jó pihenést! – búcsúzott Remus, s kilépett az ajtón. Ron követte a példáját, de volt még egyvalami.

- Hermione jelentkezni fog?

- Csak ha baj van, és ha rátaláltak valami fontosra. Sajnálom, nem tudom mennyi időt vesz majd igénybe – válaszolta barátja.

Ron bólintott, majd még utoljára visszaszólt a folyosóról.

- Aludj jól!

- Az meglesz – morogta fáradtan Harry, s nekilátott hogy levegye a pulóverét.

Ginny halkan kérdezte.

- Veled maradhatok?

Harry miután lerakta a meleg holmit, visszafordult az ágyhoz, s az azon ücsörgő lányhoz. Odahajolt hozzá, és az ölébe vette, majd lejjebb húzta a takarót, s visszatette Ginnyt a matracra. Lefeküdt mellé, szemüvegét az éjjeliszekrényre tette, s magukra húzta a takarót.

- Hát persze, - válaszolta meg az iménti kérdést – ha szeretnél. És ha nem zavar, hogy valószínűleg azonnal el fogok aludni.

- Dehogy. Örülök hogy itt vagy – felelte gyorsan Ginny.

De volt valami a hangjában. Harry az oldalára fordult, hogy jól láthassa a lányt, bár a szemüvege nélkül nem volt tökéletes. Ami így nem ment, retusálta az emlékezete. A lány minden vonása élesen élt benne. Végigsimította az arcát.

- Mi a baj?

- Félek Harry. Így is nagyon erős, és ha még ennyire felkészül ellened…

- Eddig is bármikor meghalhattam volna, mégis itt vagyok – szakította félbe.

- Ezzel most megvigasztaltál – fanyalgott a lány.

Nem szerette, ha Ginny feleslegesen izgatja fel magát ilyenekkel aggodalmában.

Harry megrántotta fektében az egyik vállát.

- Sajnos ez az egész kiválasztottság ezzel jár – mondta csendesen. – Na gyere – vonta szorosan magához Ginnyt, aki elégedetten fészkelte be magát a fiú karjai közé.

- Szeretlek – suttogta Harry, azzal álomba zuhant.

A nyugodt légzését és szívverését hallgatva, hamarosan Ginny is elaludt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hermione egy hatalmas fákkal övezett utcára érkezett. Már koromsötét volt, így nem sokat látott környezetéből. Távolabbról mintha egy folyó hangját hozta volna a szél, s előtte egyszerű, barátságos házak körvonalai sorakoztak.

Piton intett, hogy induljon az épületek felé, majd rászólt, hogy idézze fel magában a hallott címet.

Hermione elégedetten nyugtázta magában, hogy Piton rejtekhelye Fidelius-al van ellátva, és ezek szerint ő maga is a titokgazdája. Amint a címre összpontosított, egy nagyobb, meglehetősen egyszerű ház tűnt fel előtte.

A férfi előre engedte, majd maga is belépett az ódon mintázatú faajtón.

- Ki végezte el a bűbájt? – kérdezte a lány miután körbehordozta tekintetét.

Meglepetésére igazán barátságos, és jó ízléssel berendezett épület fogadta. Ahogy azt már kívülről is, első ránézésre sejtette, a szobák tágasak voltak és egyszerűek.

- Természetesen Dumbledore. De amint rájöhettél, a titokgazda én vagyok.

Hermione bólintott, és örült neki, hogy az egyszerűség kedvéért a férfi áttért a tegezésre.

- Ezek szerint Harry, Ön és én ismerjük csak ezt a helyet.

- Pontosan – válaszolta Piton. – Azért mondtam ki hangosan, mert Potternek volt annyi esze, hogy némító bűbájjal vegyen körül minket, és biztos voltam benne, hogy ha nem tudja hova viszlek, akadékoskodott volna.

Hermione erre kutatóan fordult a férfi felé.

- Ha már szóbahozta, nem értem miért esett neki már megint Harrynek, felhozva az iskolai dolgokat. Nekem úgy tűnt, hogy rájött már mennyire tévesen ítélte meg őt. Ráadásul remekül együtt tudnak működni.

Piton elhúzta a száját, de arckifejezése tartózkodó volt.

- Én pedig azt nem értem, miért kellene ezt éppen veled megvitatnom.

A lány azonban nem szeppent meg.

- Talán mert én ismerem Harryt, és magával ellentétben olyannak, amilyen valójában. Amilyen mindig is volt.

- Nem hinném, hogy mindig ilyen volt.

- Nem, igaza van. Az ötödik Roxforti évünk, de főleg Dumbledore halála óta komorabb, eltökéltebb és szomorúbb. Maga nagyon sok mindent nem akart meglátni vele kapcsolatban, míg tanította. Inkább az egyszerűbb utat választotta.

- Igazán örülök a pszichológiai végzettségének Ms. Granger, de mint már említettem, nincs szükségem rá, hogy ezt magával vagy egyáltalán bárkivel megvitassam.

Hermione hosszan nézte Piton arcát, míg végül megvonta a vállát.

- Rendben, velem nem akar róla beszélni. De azért gondolkodjon el rajta. Biztosan észrevette már, hogy Harryben erős szövetségesre lelhet. Emellett, bármennyire is ne kedvelje magát, sosem árulná el.

- A Griffendéles becsületesség – morogta a férfi.

- Pontosan – bólintott rá Hermione. – Harrybe sok más erényen kívül, ebből különösen sok szorult.

Piton nem válaszolt. Intett a lánynak, hogy menjen fel a lépcsőn, s a folyosó végén balra lesz az ő szobája. Természetesen, ha valamire szüksége lenne saját holmijai közül, ruhára teszem azt, nyugodtan idehívhatja őket. Amennyiben nem boldogulna vele, szóljon neki, és ő ide transzportálja.

Az alváson és evésen kívül nem szándékozott semmi mással foglalkozni, tehát szorítkozzanak a kutatásra. Neki minden tekintetben a Nagyúrhoz kell igazodnia. Ha hívja, magára hagyja majd őt, és folytathatja egyedül az olvasást. Veszélyes vagy kipróbálatlan könyvekre, receptekre, varázslatokra akadva semmiképp ne próbálkozzon egyedül.

A pszichológusi diplomáját pedig zárja el jó mélyen magába. Nagyjából ezen dolgokhoz kellett Hermionenak igazodnia Piton házában.

Be kellett látnia, hogy ez sokkal szörnyűbb is lehetett volna, így ő sem törődött mással, mint hogy mihamarabb eredményre jussanak, és mehessen haza a barátaihoz és Ronhoz. Aki reményei szerint nem tette el Harryt láb alól – mosolyodott el a fiú megjegyzését felidézve.

Nem ment túl gyorsan a kutatás. Pitonnak olykor-olykor el kellett rohannia Voldemort hívására, s nem egyszer szörnyen megviselten tért vissza.

Természetesen ezen alkalmakról egyáltalán nem akart beszélni, kérdezhetett Hermione amit csak akart, a férfi hallgatott. Néha haza is kellett mennie, rendelésre főzni pár bájitalt, és amiatt is, hátha keresné ott egy-két halálfaló, és túl feltűnő lenne, ha sosem találják otthon.

Ráadásul a távollétei alatt a lány sem volt képes úgy haladni, ahogy szeretett volna, hiszen hamar be kellett látnia, ezen könyvek tartalmához egyedül az ő tudása édeskevés. Így ha rátalált valami érdemlegesre, kénytelen volt hazavárni Pitont, mielőtt bármennyire is belemélyedhetett volna.

Mindeközben egyre jobban lenyűgözte a férfi hozzáértése, kitartása, esze és bátorsága, ahogy a fiatalkorában hozott óriási hibája következményeit viselte. Egyre jobban értette, miért voltak képesek immáron nem egyszer ilyen fokú együttműködésre Harryvel. Nem is különböztek olyan nagyon egymástól, mint ahogy azt ők gondolták.

Mikor mindezt szóvá tette Pitonnak is, az jó szokása szerint csak hallgatott, de Hermione figyelmét nem kerülte el, hogy elgondolkodott a dolgon, sőt, mintha nem lennének számára újszerűek ezen meglátások.

A kötetek hihetetlen dolgokkal voltak tele. Néhánnyal igencsak megbajlódtak, hogy egyáltalán ki tudják nyitni. Olykor még a legnagyobb elővigyázatosságuk ellenére is, előfordult, hogy valamelyikük kisebb nagyobb sérülést szenvedett.

Hermione találkozott olyannal is, amelyet egyszerűen nem is volt hajlandó továbbolvasni.

Ilyenkor a bájitalmester megengedett egy fintort, és átvette az ominózus írásművet, ám nem egyszer előfordult, hogy azt még ő maga is félrerakta. A tartalmak többsége sötétebbnél sötétebb mágiák, bűbájok, bájitalok, idézések sokaságából álltak.

Piton létre is hozott nem egyet közülük, és érdeklődve szemlélgette az eredményét.

Előfordult, hogy Hermione is ráakadt pár igazán hasznos oldalra, mely bár fekete mágiás volt, mégis úgy vélte, Harry nagy hasznát vehetné ezen ismereteknek.

Amikor ilyesmire akadt, mindig közölte a férfivel, hogy elviszi majd a fiúnak, hogy megtanulhassa. Piton sosem ellenkezett erre irányuló kijelentései miatt.

Azonban hiába találtak gusztustalanabbnál gusztustalanabb, vagy hasznosabbnál hasznosabb varázslatokat, amit kerestek és igazán érdekelte volna őket, nem bukkant fel. Egyetlen könyvben találtak csupán egy rövid utalást a fekete, sötét mágiával készült és ellátott pálcákról, de érdemlegeset semmit.

Ezt két héttel az odaérkezése után voltak kénytelenek belátni, míg végül Piton morogva megállapította.

- A szükséges könyv hiányzik. Talán bizalmatlanságában és óvatosságában odáig ment, hogy még a jól elrejtett, csapdákkal teli raktár sem volt számára elég biztonságos. Ez persze rossz hír Potternek.

- Ezt nem hiszem el! Hiába volt az egész – kesergett Hermione. – Harrynek fel kell készülnie ellene! Bár legalább ezekből tanulhat valamennyit – nézett az odakészített könyvekre, amiket a fiú számára tartogatott.

- Utána fogok járni a dolognak – szólt Piton hosszú ujjait az ajkán jártatva. – Mindenesetre, – nézett a lány szemébe – azt a keveset amire jutottunk és megértettünk mindenképpen osztd meg vele.

- Ez természetes! – vágta rá Hermione. – Valóban úgy gondolja, hogy nem csupán egy normális pálcát készíttetett, és így nem is hiányzik könyv?

Piton félrehajtott fejjel nézett rá.

- Szerinted, ha van rá lehetősége és hatalma, hogy egy sokkalta pusztítóbb és veszélyesebb pálcát hozhasson létre, mint az eddigi, és ezt teljes mértékben fel tudja használni Potter ellen, akitől szemmel láthatóan tart ennyire, akkor azt nem tenné meg?

Hermione elpirult egy kissé.

- De, bizonyára megtenné. Igaza van. Ráadásul itt volt ez az utalás is ebben a másik könyvben.

Piton bólogatott, majd egy halvány mosollyal az arcán fordult ismét a lányhoz.

- Viszont megszabadulsz a társaságomtól, és mehetsz vissza a barátaidhoz.

Hermione kissé szánakozó szomorúsággal pillantott a férfire.

- Egyáltalán nem volt gondom a társasággal – a bájitalmester csodálkozva tekintett rá a csaknem gyengéd hang hallatán. – De kétség kívül örülök, hogy ismét láthatom őket. Főleg ha reményeim szerint épségben.

- Nos, hacsak Potter be nem vetette a csodálatos bajkeverői képességeit, akkor nem eshetett bajuk. Az utóbbi napokban nem tettek semmi érdemlegeset a halálfalók. Nekem is semmitmondó parancsaim voltak, és forró helyzet sem a Renddel vagy az aurorokkal való összecsapásból adódott – mondta, bár láthatóan utolsó mondatát megbánta.

- Hanem? – kapott a szón Hermione.

- Ez nem tartozik rád – tért ki gorombán a férfi.

Hermione összehúzott szemmel vizsgálgatta Pitont, de saját magán is csodálkozva állapította meg, nem azért mert nem bízik benne. Valahogy úgy érezte, nem csak Harry, hanem Voldemort sem tud róla mit művelt a férfi. Márpedig amilyen állapotban néha hazajött, biztos nem volt veszélytelen.

Olykor a hatalmába kerítette az a furcsa érzés, hogy a bájitalmester még Harrynél is jobban szeretné már végre valahára eltörölni a Sötét mágust a föld színéről. Abban is biztos volt, hogy ennek az oknak az egyedüli megmondhatója Dumbledore lenne, aki nem véletlenül mutathatott ilyen mértékű bizalmat Piton felé.

Magában eldöntötte, hogy ezen gondolatait Harryvel is meg fogja osztani, amint alkalma nyílik rá. Annál is inkább, mert kíváncsi volt, vajon a fiú hogyan látja ezt.

Egyelőre azonban csalódottan készülődött, hogy visszatérhessen a Grimmauld téri házba, hiszen eredménytelenül zárult a kutatásuk. Másrészt pedig boldog volt, és eluralták azon érzései, hogy Ron ismét a karjaiba zárhassa, és beszélgethessen Ginnyvel meg Harryvel, és ehesse Mrs. Weasley finom főztjét.

Piton röviden búcsúzott tőle, és megköszönte a segítségét. Még azt is felajánlotta, hogy menjen csak nyugodtan, majd ő utána küldi a csomagjait. Hermione elcsodálkozott ezen gesztusán, de örömmel nyugtázta hogy a férfi képes egy ilyen fokú figyelmességre.

Így csak a Harrynek szánt könyveket csapta a hóna alá, majd Pitonnal együtt kisétáltak a ház elé, - akinek elintéznivalója akadt, így elkísérte - hogy kissé távolabbról, a fák takarásában hoppanálhassanak.

- Viszlát! – biccentett felé a férfi, mikor a kívánt helyre értek, s nem várva a viszonzásra, már ott sem volt.

Hermione nem vette zokon. Tipikusan pitonos viselkedés, gondolta mosolyogva.

- Akkor viszlát! – motyogta maga elé, majd lehunyta a szemét, és az ismerős sikátorra koncentrált.

Jóleső érzéssel töltötte el Hermionet, amikor benyitott az öreg ház ajtaján. Bár tényleg nem volt semmi gondja a Pitonnal töltött napok alatt, a ház is kényelmes és meglepően barátságos volt, mégis vágyott már vissza ide. Noha több mint két hétig volt távol, az érkezése mégsem tűnt fel azonnal, akkora volt odabent a nyüzsgés.

Összevont szemöldökkel vizsgálgatta az arcokat, hogy megállapíthassa, milyen természetű a nyugtalanság. Egyesek feszültek, mások vidámak és fesztelenek, megint mások komolyak és méltóságteljesek voltak. Ezzel aztán nem jutott semmire, látta be magában.

Így a legkézenfekvőbbre, és legmegnyugtatóbbra gondolt: bizonyára csak teljeskörű megbeszélésre készülődnek, ezért van itt mindenki. Vagy legalábbis a szokásostól eltérő tömeg. 

Mikor végre beljebb lépett, egyeseknek kezdett feltűnni a jelenléte. Bizonyára azoknak, akik tudtak távollétéről, mert mosolyogva köszöntötték, és örültek, hogy minden rendben van.

Ahogy elnézett az egyik rendtag válla fölött, észrevette a vele szembenálló és őt figyelő Ront, akinek mérhetetlen megkönnyebbülést tükröztek vonásai.

Odasietett Hermionehoz, és erősen magához szorította.

- Végre! – suttogta örömmel, s gyorsan megcsókolta a nevető lányt.

- Te is hiányoztál – biztosította szerelmét Hermione.

- Jól vagy, ugye? Nem csinált semmit az a szemétláda? – vizsgálgatta az arcát a fiú.

Hermione bólogatott.

- Nincs semmi baj. És egyáltalán nem szemétláda. Nagyon barátságos háza van, és bár ő maga nem volt túlzottan az, de igazán jól kijöttünk egymással.

Ron kissé furcsálló pillantást vetett rá, de nem tett Pitonra további megjegyzést.

- Harry is azt mondta, hogy együtt lehet vele működni, ha ő is úgy akarja.

- Ez bizony így van – mondta Hermione, majd megkérdezte. – Mi ez a nyüzsgés?

Ron felsóhajtott.

- McGalagony gyűlést rendelt el. Újra átbeszéljük a feladatokat, hogy aki esetleg már gyanússá válhatott, vagy nem tudja megfelelően ellátni a rábízottakat, helyet cserélhessen egy másik rendtaggal. Így váltunk. Akinek szüksége volt rá, annak biztonságosabb, és hátha eredményesebb lesz az új megbízott.

- Értem. Szerintem ennek már ideje is volt – mondta a lány. – És a többiek? Harry, Ginny?

Ron elmosolyodott.

- Odafent vannak. Gyere! – fogta kézen Hermionet, és elindult a lépcső felé. – Nagyon fognak neked örülni. Harry már kezdett aggódni, hogy mégsem kellett volna elengednie téged.

- Tényleg, remélem nem bántottad – nevetett a lány.

- Hát gondoltam rá, – vigyorgott Ron is – de hamar elvetettem. Látnod kellett volna milyen fáradt volt, nem vitt rá a lélek.

- Aha – somolygott a lány. – Azt is megnéztem volna, ha megpróbálod.

Ron csak morgott valamit, majd azt mondta.

- Tudom hogy sosem keverne bajba. Aggódtam, de bíztam benned, és Harryben is.

- Jól tetted.

Azzal benyitottak barátjuk szobájába, aki éppen valamilyen bűvölést végzett Ginnyn. A lány nyugodtan állt előtte, és várta az eredményt, ami nem is maradt el. Ruhája hirtelen megkeményedett, és fémessé vált. Egészen úgy nézett ki, mint valamiféle páncél, noha a színe nem változott, és láthatóan ugyan olyan könnyedén ment benne a mozgás is, mint korábban. 

Harry elégedetten dőlt hátra, majd tekintete a belépőkre tévedt.

Arcán először a csodálkozás, majd a megkönnyebbülés, végül az öröm látszott, és vidáman pattant fel Hermione üdvözlésére.

- Szia – ölelte magához a lányt. – Minden rendben? – kérdezte, mikor elengedve a szemébe nézett.

- Velem igen. De a kutatással kapcsolatban nincs túl jó hírem – mondta kicsit szégyenkezve.

Harry rámosolygott.

- Biztos hogy mindent megtettél. Majd megbeszéljük, ma amint láthattad, kicsit nagy lett a nyüzsgés.

- Rendben – mosolygott vissza Hermione.

Közben Ginnyvel is megölelgették egymást, bár ez a lány jelenlegi állapotában meglehetősen furcsa érzés volt.

- Mit csináltál vele? – kérdezte Harryt.

Erre a fiú is odalépett Ginnyhez, és megtapogatta a szerelését.

- Páncéloztam a ruháját. Harc közben nagyon hasznos lehet, mert nem akadályoz a mozgásban, de az olyan átkok mint a csonttörés, szúró és kések átka, sőt a Sectumsempra nem képes rajta áthatolni. 

A többiek elismerően néztek rá.

- Ez óriási! – lelkendezett Ron.

- Épp elégszer sebeztek már meg ezekkel, hogy védekezni akarjak ellenük – vont vállat Harry. – Persze van egy kis szépséghibája. Ha számítasz az ellenfélre, van időd elvégezni, és felkészülni az átkok ellen, de ha hirtelen akarnád alkalmazni, akkor nem megy, mert ha folyamatosan támadnak, nincs lehetőséged megbűvölni a ruhádat. Egyszóval, mászkálhatsz mindig így, vagy próbálsz lehetőséget teremteni egy rajtaütésszerű támadáskor – mondta, majd ismét vállat vont. – De legalább ez is valami.

- Szerintem nagyszerű, hogy egyre több önálló varázslatot vagy képes megalkotni és létrehozni. Remélem ezek is a hasznodra lesznek – nyújtotta oda Hermione a fiúnak az erre a célra tartogatott könyveket.

Harry érdeklődve nyúlt értük.

- Piton nem ellenkezett, mikor közöltem vele, hogy elhozom neked – folytatta a lány. – Biztos vagyok benne, hogy érdekelni fog mindaz, amit leírtak benne. Persze alapjában fekete mágia, de nem követel meg semmilyen gonoszságot.

- Köszönöm, minden a hasznomra válhat. El fogom olvasni őket – tette le a köteteket a kisasztalra, majd felnézett a lányra, és épp kérdezett volna valamit, amikor Mrs. Weasley mágikusan felerősített hangja szólt fel értük. 

- Akkor menjünk – mondta Ron. – Este megbeszéljük a továbbiakat.