Sokan meglepettnek tűntek, Kingsley mereven Harryt figyelte, Scrimgeour és az idős mágus pedig mintha elégedetten bólintott volna.

- Nos, Harry – kezdte a miniszter. – Akkor elmondanád hogyan sikerült elfognotok annyi halálfalót, és hogy hol vannak ők?

A fiú remélte, hogy gyorsan lezárhatják ezt az egészet, bár annak békés módjában már kevéssé bízott.

- Rajtuk ütöttünk, harcoltunk, legyőztük őket. Más esetben ők támadtak rám, én pedig megvédtem magam – összegezte.

- Hol vannak most?

- Jó helyen – felelte Ron.

Scrimgeour szeme rávillant, majd ismét Harryre meredt.

- Tehát?

A fiú halványan megrántotta a vállát.

- Ron már elmondta.

Ekkor a szakállas férfi lépett előrébb.

- Gondolom kikérdeztétek őket. Ezt mi is megtennénk.

- Ne vegye zokon, de eddig akárhány halálfalót börtönbe zárt a Minisztérium, azok mindig megszöktek.

- Nem tesz jót, hogy a kint lévő társaik pontosan tudják, hol keressék őket – tette hozzá Ron.

- És mivel a dementorok már nem túlzottan hallgatnak magukra… - fűzte tovább Hermione. Látszott rajta, hogy már ő is belátta, értelmes, higgadt társalgásra nem számíthat az aurorok részéről. Mindenképp magukat akarják jó színben feltűntetni, holott eddig nem értek el eredményeket. A hatalmukat féltik, és hogy Harrynek túl nagy lesz a befolyása. Főként, ha ellentétben velük, sorban kapja el a halálfalókat. Ellenőrizni akarják mit csinál, és hol, hogyan működik a Rend, s kik a tagjai. Márpedig ezen információkat úgy sem mondják el, tehát a helyzet el fog fajulni.

- Egy kis italt Harry? Ms. Granger, Mr. Weasley? – kérdezte Scrimgeour mellékesen.

Harry nem mutatta jelét gyanakvásnak. Ha ilyen ostobának hiszik, hát tegyék.

- Egy kis tea jól esne – bólintott.

Hamarosan mindhárman kezükben tartották a csészéket. Barátai nagyon jól tudták, mit vár tőlük a fiú. Úgy tettek, mintha kortyolnának az italból, de valójában összeszorították az ajkukat. Harry látványosan meg is fújta, mielőtt „beleinna”. Kingsley keze kissé megrándult, ahogy a jelenetet nézte. Aztán elkapta a zöld szemek villanását, s menten megnyugodott.

- Rendben – mondta a miniszter. – Tehát kik a Rend tagjai? – intézte szavait Harrynek, aki rátekintett.

Na lám, a jó öreg Veritaserum, gondolta a fiú. Hát akkor kezdődjön a játék.

- Alastor Mordon, Ron, Hermione, én, az áruló Piton, Remus Lupin – sorolta azon neveket, akikről már úgy is tudták, hogy Dumbledore emberei voltak, majd elmondott pár eszébe jutó nevet rögtönzésül, akiknek semmi köze nem volt a Főnix Rendjéhez, talán még a varázslókhoz sem. Sőt többségében, tudomása szerint nem is létezett ilyen nevű ember.

A szakállás férfi átvette a szót.

- És Arthur Weasley?

- Nem tagja a Rendnek – vágta rá Harry.

- Hol a főhadiszállás?

- Nem tudom megmondani.

A férfi szeme megvillant.

- Miért?

- Fidelius bűbáj ül rajta, csak a titokgazda adhatja ki a helyet – felelte azonnal. Ron és Hermione csendesen bólogattak, s feszülten figyeltek minden szót.

- Ki a titokgazda? – dőlt előrébb az auror azzal a kifejezéssel az arcán, hogy végre kifogott rajtuk.

Harry alig bírta elfojtani mosolyát, még csak hazudnia sem kell.

- Albus Dumbledore.

Egy pillanatra csönd lett, s a szakállas lelkesedése lohadni látszott.

- Ő meghalt – morogta.

- Pontosan – bólintott a fiú. Várta mire kíváncsiak még.

Scrimgeour tette fel a következő kérdést.

- Tervezted, hogy szembefordulsz a Minisztériummal? Sokan bíznak és hisznek benned, sokra vihetnéd – mint a következő Sötét Nagyúr? – fordul meg Harry fejében azonnal a gondolat.

Mindenesetre épp eléggé meghökkent, bár ezt kívülre nem mutatta. Szerencséjére mindenki őt nézte feszülten, így nem tűnhetett fel Ron csodálkozó arckifejezése. Komolyan ez foglalkoztatja a minisztert?

- Nem terveztem. Egyáltalán nem vágyom a hatalmat – válaszolt, ezúttal teljesen őszintén.

- De az mindenképpen igaz, hogy te vagy a Kiválasztott.

- Így van. Ez már régóta ismert tény – ezt értelmetlen lett volna tagadni.

Malfoy hangja csendült.

- Meg van hozzá az erőd?

Ez már fogósabb volt. Harrynek nem állt szándékában beszámolni fejlődéséről.

- Nem tudom. A jóslat szerint esélyem van a győzelemre – felelte kitérően.

Ez mintha nem győzte volna meg a férfit.

- Szerintem több van benned – mondta.

A fiú nem válaszolt, bár meglepték a szavai.

- Hol vannak a foglyaitok?

- Nem tudom – hazudta. – Ez nem az én feladatom – azt azonban eszében sem volt elmondani, hogy Alastoré. Még csak az hiányzik, hogy kikérdezzék az aurort.

- Draco és Lucius is köztük vannak? – kérdezte Malfoy.

Harry a szemébe nézett.

- Dracot magam kaptam el. Lucius megszökött. Ha gyáván menekülni kell, abban a Malfoyok élen járnak.

A varázsló arca elsötétült.

- Ők gyűlölnek téged – sziszegte.

- Csodálja?

- Kellene? Arrogáns vagy és túl sokat képzelsz magadról ahhoz képest hogy félvér vagy – vágta oda.

- Szerintem inkább azért van, mert Lucius elbukta hatalmi terveit, mikor Voldemort elvesztette az erejét – válaszolt azonnal Harry, majd gúnyosan folytatta. - Ja, és a bizonyos lélekdarabbal telt napló elherdálása sem tett jót a hírének, amit elpusztítottam. Amúgy pedig Voldemort is félvér, ha nem tudná, mégis sok magafajta követi.

Malfoy dühösen meredt rá.

- Megölted Dracot?

- Nem. Bár nem esne nehezemre – vágta rá Harry.

A szakállas auror már jó ideje figyelte, s mostanra biztos lett a dolgában.

- Nem tévedek, ha azt mondom, hogy nem ittál a szérumból – szólt, és mintha tetszene neki, hogy a fiú már sokadszorra fog ki rajtuk. – Nem nyitott az elméd, márpedig a Veritaserum lehetetlenné teszi az ilyen szintű okklumenciát.

Harry erről el is felejtkezett. Már néhány éve automatikusan alkalmazta elméje védelmét szinte valamennyi szituációban. Nem gondolt rá, hogy egy esetleges ellenőrzést kivédhetett volna, ha csupán elrejti az igazat, és betekintést enged a felszíni emlékeibe. Bár a Malfoyal folytatott párbeszéde alighanem e nélkül is gyanús lett volna. Így hát csak megvonta a vállát.

- Nyavalyás… - dühöngött Scrimgeour, de a szakállas közbevágott.

- Így nem megyünk velük semmire Rufus. Csak azt fogják elmondani, amit akarnak.

Harry szenvtelenül figyelte őket, kíváncsi volt mernek e más eszközökhöz folyamodni. Ron és Hermione is mosolyogtak.

Ekkor azonban a feljebb lévő sorban a dühödt Malfoy ismét felemelkedett, majd hirtelen mozdulattal a fiúra szegezte pálcáját.

- Imperio! – kiáltotta.

Ron felugrott, Hermione rémülten tekintett barátjára, aki mereven ült a székén. Harry érezte, hogy kirepülnek gondolatai a fejéből, s átjárta a már ismert üresség. Ekkor egy hideg hang csendült a fejében.

- Állj fel!

Engedelmeskedett neki, ám tudta hogy nem szabad semmit sem elmondania, küzdött az átok ellen, s immár saját gondolatai is visszatértek.

- Áruld el a Rendetek főbb tagjainak a nevét! Hol vannak a foglyul ejtett halálfalók? Mondd el!

Harry azonban hallgatott, s lassan a pálcáját rászegező Malfoyra tekintett.

- Mondd el! – ismételte a férfi.

- Nem mondom! – csattant fel Harry határozott hangja. – Maga Voldemort sem volt rá képes hogy az Imperius béklyójába kényszerítsen. Nem képzeli, hogy magának sikerülni fog?! – gúnyolódott fagyos hangon.

Voldemort nevének ilyen megvető hangon való említésére a jelenlévők megrezzentek. A fekete ruhás varázsló leengedte pálcáját, tehetetlenül meredt a fiúra.

- Ez mintha főbenjáró átok alkalmazása lenne, nemde? Egyikük sem lépett közbe – nézett végig Harry az arcokon. – Ráadásul itt a Minisztériumban. Azt hiszem, helyettem maga megy az Azkabanba – nézett ismét Malfoyra, majd Scrimgeour felé fordult. – Mit gondol, miniszterúr? – kérdezte, s közben visszaereszkedett a helyére.

A férfi dühödten indult felé.

- Azt, hogy úgyis meg fogom tudni, amit akarok, Potter!

Azzal előhúzta az üvegcsét, mely a Veritaserumot tartalmazta, s mikor elég közel ért Harryhez felé nyújtotta a bájitalt, és ráfogta pálcáját.

- Idd meg! – kiáltotta miközben megvillant a pálcája. – Elegem van a játszadozásodból!

Harry elkomorodott, de nem húzódott hátra. Shacklebolt megmozdult hogy közbelépjen, ám a fiú tett egy elegáns mozdulatot karjával, s a felé küldött átkot azonnal elnyelte a pajzs halvány derengése, míg az üvegcse összetört a megtorpanó Scrimgeour kezében.

Még mindig a széken ült, gyilkos tekintettel az előtte álló férfira meredve. Nem sokáig volt már képes elfojtani dühét.

Az aurorok csak döbbenten figyelték. A pálca nélküli varázslatokkal kevesen boldogulnak a varázslók között. A szakállas férfi azonban érdeklődön, és elismeréssel figyelte.

- Nem riad vissza semmitől, miniszter? – kérdezte élesen Harry. – Talán nem ártana, ha az emberek ezt az oldalát is látnák.

Scrimgeour kirobbant.

- Mortensen! Kain! – kiáltott rá két aurorra. – A barátait!

Azok tudva mi a dolguk máris cselekedtek, s egyikük emelte is a pálcáját a hozzá közelebb eső Hermione felé. Meg akarták átkozni barátait, hogy rábírják Harryt az együttműködésre.

- Cru… - kezdte egy magas, szemüveges férfi.

Harry iszonyú dühre lobbant. Azonnal felpattant a helyéről, akárcsak mellette Ron, és kinyújtotta kezét pálcája felé. Az a hívásra azonnal elindult, s pár pillanattal később a fiú megmarkolta fegyverét.

Gondolkodás nélkül fordult a két auror felé. Aki Hermionera mondta az átkot, nem jutott el odáig hogy befejezze. A zöld szemek rávillantak, s csaknem egy időben vele Harry pálcája is. Elsöprő erejű átok indult felé, majd egy pillanattal később társa felé, aki Ront vette célba.

Mindketten felrepültek az őket ért varázslattól, s méterekkel arrébb estek csak le, eszméletlenül.

A többi auror azonnal pálcát rántott, de nem igen mertek a fiú közelébe menni, tanácstalanul bámulták, ahogy Harry, nem is érdekelve mi történt a támadókkal, immár Scrimgeourt nézte.

- Na ide figyeljen maga ostoba, tehetetlen féreg!! – dörrent rá a miniszterre, aki erre hátrébb lépett. – Ha ezt még egyszer megpróbálja… - fénylett fel kezében pálcája a puszta szavaitól, s szeme veszélyesen megvillant. – Nem ellenünk kell hadakoznia! Az a dolga, hogy Voldemortot és a halálfalóit tartsa vissza a gyilkolástól, és nem mondanám, hogy ez túl jól megy maguknak! Én teszem a dolgomat, és nem tartozom magának semmivel! Még csak beszámolóval sem! Ugyan ez vonatkozik a barátaimra is!

Scrimgeour csak hápogott, Malfoy pedig megjegyezte.

- Jól gondoltam, hogy több rejlik benned.

Harry megvetően fordult felé.

- Akkor most boldog lehet! Kíváncsi vagyok mit ér el vele. Ahogy figyeltem, szimpatizál a drágalátos rokonaival, már csak azt nem értem, akkor mit keres itt?!

- Jól értettem, hogy vádolsz valamivel? – kérdezte hidegen.

Harry vállat vont, s gonoszul elhúzta a száját.

- Nincs rá szükségem! – felelte. – Ha Voldemortot követi első kézből fogom megtudni. És akkor ugyan azt kapja majd, mint előbb-utóbb minden halálfaló!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Utoljára talán akkor láttalak ilyen dühösnek, mikor először a főhadiszállásra jöttél, és nekünk estél – motyogta félénken Hermione, mikor ismét a Grimmauld téri házban álltak. – Bár az ehhez képest semmi volt.

Harry még mindig alig látott a méregtől.

Ginny oda akart lépni hozzá, hogy köszöntse, de útközben megtorpant. A fiúból iszonyú erő áradt, s a pálcája fel - fel szikrázott. A Rendtagok is bizonytalanul néztek rá.

- Mi történt? – kérdezte Lupin.

- Hogy mi történt?! – mordult Harry. – Az az idióta, korlátolt Scrimgeour nem riad vissza semmitől!

Ron rábólintott, s Remusra nézett barátjáról.

- Képes lett volna megkínozni minket, csak hogy Harry elmondja amit tud, és támogassa őket.

- Micsoda?! – hörrent fel Mrs. Weasley döbbenten.

- Nagy hibát követett el – reccsent Mordon fejcsóválva.

- De még mekkorát! – fújt Harry dühösen.

Ginny óvatosan kissé közelebb lépett hozzá.

- És utána? – a fiú horkantott egyet, de nem válaszolt.

Hermione elmesélte az elejétől. A próbálkozásaikat Harryvel, és Malfoyt. A Rendtagok döbbenten hallgattak, és időről – időre Harryre tekintettek. A fiú végre kezdett egy kicsit lehiggadni.

- Harrynél pedig elszakadt a cérna – vonta meg a vállát Ron.

- Ami teljesen érthető! – háborgott Tonks.

- Azonnal felugrott, és magához hívta a pálcáját – folytatta Hermione. – És hát… - pislogott a fekete hajú fiúra. – Félelmetes volt.

Ron bólogatott. Harry pedig rájuk meredt.

- Inkább hagytam volna?! – kérdezte, s korábbi dühe visszatért.

- Nem, dehogy! – mondta gyorsan Ron. – Félreértetted.

- Helyesen tetted, Harry – recsegte Alastor. – A minisztert iszonyúan dühíti, hogy nincs befolyásuk, mert az emberek benned bíznak, és nem a vezetésben.

- Engem pedig az dühít, hogy képes ilyen alattomos eszközökhöz is nyúlni. Nem volt jobb a halálfalóknál! Az egész kikérdezés alatt – felelte a fiú.

Hermione összeszedte magát, és odalépett hozzá.

- Köszönjük, hogy közbeléptél – érintette meg barátja karját.

Harry ránézett.

- Az előbb még félelmetes volt – mondta.

- Te voltál félelmetes – magyarázta Ron.

- Mi?! – hökkent meg a fiú, és felé kapta tekintetét.

Ginny is bekapcsolódott.

- Még most is az vagy.

Harry teljesen ledöbbent. Dühe elpárolgott, és értetlenül tekintett végig a jelenlévőkön.

- Hogy… mi… van? – nyögte.

- Ugyan Harry! Majd szétvetett a harag! – mondta Tonks. – Én nem voltam ott, de ha még most is ez az energia sugárzik belőled, el tudom képzelni milyen voltál akkor.

- Bizony – mosolygott rá bizonytalanul Hermione. A fiú erre felé fordult, és az arcába nézett. – Hihetetlen erő áradt belőled, és vett körül. Úgy tűnt, bármit meg tudnál tenni. A pálcád fénylett, és szikrázott… és a fellépésed, ahogy rádörrentél Scrimgeourra. Az aurorok meg sem mertek közelíteni – fejezte be csendesen.

Harry elgondolkodott.

- Nem sejtettem, hogy ilyen volt – csóválta meg a fejét. – Dumbledoret láttam egyszer hasonlóan. Amikor az ál Mordon bezárkózott velem a szobájába Voldemort visszatérte után, és az igazgató törte rá az ajtót. Ott éreztem igazán először, hogy hatalmas mágus, még ha sokszor nem is mutatja – s ekkor bevillant az agyába, hogy biztosan megijesztette barátait. – Ne haragudjatok – nézett az előtte álló lány szemébe.

- Hülye vagy?! – nevetett Ron, és hátba veregette barátját.

Lupin sokáig morfondírozott Harry iménti szavain, és Hermione leírásán.

- Az azért volt Harry, mert Dumbledore szeretett téged – nézett a fiú zöld szemeibe. – És te veszélyben voltál. Erre célozhatott, mikor a szeretet erejét említette. Ha nem bosszúból harcolsz, hanem azért, hogy megvédd a számodra fontos embereket, s az ő emlékükért küzdesz, hogy véget vess Voldemort hatalmának, akkor nagyobb erő birtokába kerülhetsz. Mint ahogyan ma délután. Ron és Hermione ott, akkor veszélyben voltak, és te az irántuk érzett szeretetedtől vezérelve cselekedtél. Amíg rólad volt szó, tűrtél, de a rájuk irányuló fenyegetettségben bármit képes lettél volna megtenni.

Harry figyelmesen hallgatta végig, és rábólintott.

- Igazad lehet – mondta csendesen. – Bár én nem éreztem változást, de ezek szerint…

- Nem – rázta meg a fejét Remus. – Nem is volt változás. Ez az erő mindig is benned volt. Csak most összpontosítottan, már képes vagy használni. Voldemortban alighanem ugyan ez van meg, haragból és gyűlöletből. A félelemből, dühből, boldogtalanságból táplálkozik az ereje. Nem érti a szeretetet. Az erkölcsös, jó fele hiányzik, ellentétben veled.

- Tehát… - kezdte a fiú, végül mégsem folytatta.

Lupin elmosolyodott.

- Tehát egyértelműen a birtokában vagy a képességnek, hogy legyőzhesd őt – nézett büszkeséggel Harryre.

Harry azonban bizonytalanul tekintett rá vissza. Akkor miért pont most jött elő belőle ez az erő? Mikor a minisztériumban a halálfalók elől menekültek, és minden vágya az volt, hogy ha már belerángatta a barátait a bajba, megúszhassák élve, akkor hol volt?

Vagy mostanra annyival érettebb és erősebb lett, hogy már összpontosulhat benne? Vajon mióta tudta volna használni, ha akarja?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdések futottak végig az agyán, miközben a Rendtagok egyértelmű tisztelettel figyelték az időközben asztalhoz ült fiút.

- „Harry olyan erők birtokában van, melyek természetéről mit sem sejtünk még. Harry erejének forrása ugyanis a szeretet” – idézte Hermione az egykor hallott szavakat.

A fiú felnézett rá.

- Dumbledore ezt mondta valamikor. Talán már sejtette?

- Ha róla van szó azt is el tudom képzelni, hogy pontosan tudott róla – felelte Remus.

- És mi lesz Scrimgeourral? – kérdezte Mr. Weasley.

- Ha nem unja az életét, nem próbálkozik újra – morogta Mordon, cinkos pillantást vetve Harryre.

Mr. Weasley azonban megrázta a fejét.

- Fenyegetve érezheti magát. Elképzelhető, hogy mégis próbálkozni fog még valamivel.

Ekkor érkezett meg közéjük Kingsley, aki elcsípve az utolsó mondatokat, azonnal Harry felé fordult.

- Veszélyesnek találnak, – mondta zengő hangján. – és tartanak is tőled. Azt ugyan elfogadta Scrimgeour, hogy nem törsz a helyére, de őt ismerve nem fogja eltűrni, hogy semmilyen befolyása ne lehessen feletted.

- Tehát nagyjából maradt ugyan az a felállás – sóhajtotta Harry.

- Nem – válaszolta azonnal a férfi. – Biztos lehetsz benne, hogy nem lesz még egy ilyen közjáték. Ő sem hülye, és látta mekkora erőd van. Mellesleg, – mosolygott a fiúra – szép volt. Remekül helytálltatok. És őszintén szólva Harry, én is féltem tőled.

A fiú erre elfintorodott.

- Tehát sokkal óvatosabbak és körültekintőbbek lesznek – folytatta Shacklebolt. - Inkább azzal próbálkoznak, hogy nyomonkövessenek. Megfigyelnek pár embert, és akikről biztosan tudják, hogy Rendtagok, azok mindenképpen számíthatnak pár kísérőre.

Ron elhúzta a száját.

- Pedig azt hittem Harry beszéde lesz rá némi hatással.

Kingsley felnevetett.

- Ó, volt is, ne aggódj. És Harry, - fordult ismét az ücsörgő fiúhoz – van még valami.

- Ne kímélj.

- Az a szakállas auror, Liam Grant, úgy tűnik tudja, hogy van némi közöm hozzád. Nagy benyomást tettél rá, és határozottan tetszett neki, ahogy folyton kifogtál rajtuk, és túljártál Scrimgeour eszén. Egyszóval miután elmentetek, utalt rá, hogy esetleg találkozna veled, és csatlakozna a Rendhez.

Harry elgondolkodott. Granten valóban végig az látszott, hogy valamiféle próbának veti alá. Mintha ki akarta volna deríteni, hogy valóban érdemes ellenfele e Voldemortnak, és talán a Minisztériumnak. Márpedig a körülmények úgy hozták, hogy akaratán kívül is szép kis bemutatót tartott.

- Ő amolyan csatlakozz az erősebb oldalhoz fajta? – kérdezte Kingsleyt.

- Becsületes és elég erős varázsló – felelte a férfi. – Minden erejével Tudjukki ellen harcol, mert egykor megölte a feleségét. De valamennyire jól látod. Nem fordulna el a Minisztériumtól a Rend kedvéért, ha nem tapasztalta volna veled kapcsolatban, hogy érdemes megtennie ezt a lépést.

- Értem – bólintott rá Harry. – Ha így látod, akkor beszélek vele. Sosem baj, ha többen vagyunk. Bár természetesen a döntés McGalagonyé.

Néhányan erre csak legyintettek, de nem szólalt meg senki.

Estefelé igyekezett kiverni a fejéből a történteket, és nem törődni a politika útvesztőivel.

Jelenleg csak egyetlen dolog, pontosabban egyetlen személy foglalkoztatta. A karjaiban tartott Ginny, aki szenvedélyesen csókolta, és barangolta be teste valamennyi négyzetcentiméterét.

Már éppen jóleső álomba merült volna, mikor érezte, hogy párnája alatt felforrósodik az érme.

- Ezt nem hiszem el – nyögött fel fáradtan.

Ginny ránézett a fiúra, amint silabizálja a galleonba vésett üzenetet, majd csalódottan felsóhajtott.

- Lassan több éjszakát töltesz Pitonnal, mint velem.

Harry bosszúsan vágott felé tekintetével, majd kimászott az ágyból.

- Tagadhatatlanul jobban élvezném, ha itt maradhatnék.

Magára varázsolta a ruháit, majd a lányra nézett.

- Csak beszélni akar velem. Ha minden jól megy nemsokára visszaérek.

Ginny felült, nem törődve vele hogy meztelen, s mikor a takaró lehullott róla, a fáradtságot sem vette, hogy utánanyúljon. Harry felnyögött, ahogy meglátta, és gyorsan elkapta róla a tekintetét.

- Úgy legyen – mondta a lány kedvesen, és elkapva a fiú kezét, magához húzta, hogy megcsókolhassa.

Szándékosan lassan érintette ajkait Harry szájához, aki kénytelen volt megtámaszkodni mellette az ágyon, hogy rá ne boruljon. Közben Ginny feltérdelt, és szorosan hozzásimult, karjaival átkarolva a nyakát. Egyik kezével végigsimította a tarkóját, majd beletúrt a kócos, ébenfekete tincsekbe. Másik kezével pedig finoman húzta maga felé szerelmét, aki már így is vészesen közel volta az egyensúlyvesztéshez.

Holott Harry mit sem szeretett volna jobban, mint elkerülni, hogy Ginnyre dőljön, akit nem takart más, csak hosszú, mélyvörös tincsei. Ennek ellenére viszonozta a csókot, és érezte ahogy teste lázasan sóvárog a folytatás után. Nyelvével végigjártatta a lány száját, majd egyik karját hátrébb csúsztatva újra biztosan megtámaszkodott, s felszabaduló kezével végigsimította a lány nyakának ívét, majd a gerincének vonalát.

Ginny jólesően megremegett, ahogy a fiú az ujjait felforrósodott bőrén jártatta. Azt akarta, hogy Harry vele maradjon, hogy folytassák egymás kényeztetését. Ennek érdekében az eddig a fiúra kulcsolt karját előrehozva a mellkasára simította, és bekíváncsiskodott vele a pólója alá, majd pedig Harry gyengéd keze után nyúlt, és saját oldalára, majd hasára vonta.

A fiú szenvedélyesen felnyögött, ahogy érintése nyomán Ginny belesóhajtott a szájába.

A zsebébe csúsztatott érme azonban újra, figyelmeztetően felmelegedett, ezzel némi józanságot lopva az elméjébe.

- Most igazán nem csábíthatsz el. Mennem kell – súgta Harry rekedten, miután nagy nehézségek árán, félbeszakította a csókot.

Majd kinyitva a szemét meglátta a már csaknem karjaiban fekvő lányt, és újra felnyögött.

- És vegyél fel valamit.

Azzal hirtelen, még mielőtt meggondolhatta volna magát, elengedte szerelmét, s láthatóan hatalmas erőfeszítések árán távolodott el az ágytól, majd szinte kimenekült a szobából, magára hagyva a vágytól égő lányt. 

Ginny óriásit sóhajtva terült el az egyébként kényelmes ágyon, ahonnan bármennyire is sóvárogta, egy borzasztóan fontos dolog hiányzott a boldogságához.

Harry ingerülten érkezett a megbeszélt helyre, magában százszor elátkozva Pitont, amiért nem tudja az éjszakákat rendeltetésük szerint használni. Ha mást nem, legalább alvásra.

- Remélem fontos – morogta oda a férfinek.

A bájitalmester tüzetesen végigmérte, majd keskeny ajkán egy gunyoros mosoly tűnt fel.

- Csak nem megzavartam valamit?

Harry gyilkos pillantást vetett rá.

- Örülnék, ha végre egyszer én is megzavarhatnék egy ilyen valamit. Akkor talán elfoglalnád magad esténként – vágott vissza.

Arra számított, hogy Piton ezt hallva dühösen kitör majd, ehelyett miután rámeresztette sötét szemeit a fiúra, hirtelen elvigyorodott.

- Na igen – csak ennyit mondott.

Harry felvonta a szemöldökét, de nem forszírozta a dolgot.

- Mi történt a Minisztériumban Potter? – kérdezte Piton kíváncsian.

- Honnan tudod? – majd hirtelen leesett neki. – A legújabb Malfoy, igaz?

A férfi bólintott.

- Úgy látszik az egész család egy kaptafa. Angelus Malfoy sem tagadja meg a Nagyúr nézeteit.

Harry elfintorodott, és levetette magát az egyik közelben lévő padra, amely közvetlenül az előttük hömpölygő folyóra nézett.

- Hát erre már egészen korán, és teljesen egyedül is rájöttem. Túl sokat érdeklődött Draco hollétéről. Minden bizonnyal szívesen kiszabadította volna.

- Tehát, mi is történt pontosan? – kérdezett rá Piton újra.

Harry felhorkantott, majd a fejére bökött.

- Nézd meg! – mondta.

Piton egy kicsit elcsodálkozott, de azért megtette. Potter kivételesen jó okklumentor. Úgy sem fog olyat látni, amit ő nem akar, vagy nem enged.

Kissé elkomorodott a történtek láttán.

- Nem hinném, hogy okosan cselekedtél – nézett rá a férfi miután a végére ért.

- Inkább ittam volna meg a Veritaserumot?! – hördült a fiú.

- Csak úgy kellett volna tenned, mintha – felelte a bájitalmester. – Akkor nem kerülsz ilyen helyzetbe.

Harry elhúzta a száját.

- Nem figyeltél eléggé, Piton. Azt már eljátszottam. Én irányítottam a beszélgetést, és hazudtam. Addig míg az egyik auror nem próbált ellenőrzésképpen legilimentálni. Természetesen nem fért az elmémhez, így nem maradt túl sok választásom. Második nekifutásra nem engedhettem a közelembe a szérumot.

A férfi hallgatott egy pillanatig, majd rábólintott.

- Soha nem láttalak még ennyire dühösnek – nézett rá Piton elismeréssel. – Esküdni mernék, hogy Scrimegour félt tőled.

Most Harry bólintott.

- Félt. De sajnos nem csak ő. Később Ron és Hermione sem mert túlzottan a közelembe jönni. Én nem éreztem magamon a változást, de nyilvánvalóan szembetűnő volt a leírásuk alapján.

Piton fürkészőn nézte egy darabig, majd leült a fiú mellé a padra.

- Gondolom már rájöttetek, hogy ez mit jelent.

Harry felsóhajtott, majd elmondta Remus következtetéseit.

A bájitalmester figyelmesen hallgatta, majd azt mondta.

- Egyetértek Lupinnal. Koncentrálódott az erőd, ami mint várható volt, óriási. Szerintem sokkal többre is képes leszel, amint megtanulod felhasználni a benned működő mágiát. Ezzel kapcsolatban adhatok pár tanácsot. Amennyiben érdekel, és elfogadod.

Harrynek nagyon furcsa volt, hogy leszámítva az olykor feltámadó ingerültségüket, és az ebből adódó szópárbajokat, normálisan el tudtak beszélgetni egymással.

Arra pedig végképp nem számított, hogy Piton így elismerje az erejét, ráadásul még segíteni is akarjon vele kapcsolatban. Tanácsot adni.

Bár természetesen amennyiben ennyire szeretné Voldemort bukását, az erősen az ő érdeke is, hogy Harry megtanuljon bánni vele, és minél magasabb szintre képezni magát.

- Nagyon szívesen venném a segítségedet – mondta ki végül. – És köszönöm.

A férfi halványan elmosolyodott, és biccentett egyet, ami nagyjából annyit jelentett, hogy nem tesz semmit, és szívesen ad tanácsot.