Azonnal rájött, hogy valahonnan ismerős neki, noha nem tudta tökéletesen kivenni a vonásait. A lány belenézve a smaragdzöld szemekbe, bizonytalanul közelebb mozdult, éppen akkor, mikor Harry arcán végigfutott a felismerés. Már tudta honnan eredt a bizalmatlansága. Ezt a lányt több alkalommal is látta már, a lehető legrosszabb társaságban.

- Ne! – kiáltott a lány, mikor egy pillanattal később Harry szinte követhetetlen mozdulattal lendítette a pálcáját. – Már nem vagyok halálfaló! Sőt, sosem voltam!

A fiú nem lőtt ki átkot, de enyhén szólva is udvariatlanul mordult rá.

- Minek jöttél ide?

Az időközben közelébe ért Hermione, Ron, Ginny és Lunáék bizalmatlanul méregették a fiatal, csinos lányt.

Az kissé megnyugodva tekintett Harryre, a többiekre ügyet sem vetett.

- Veled akartam beszélni – mondta. – A nevem Anusha Brown. Már jó ideje nem szolgálom a Nagyurat. Segíteni akarok neked.

- Na persze! – morogta Ron. Anusha azonban még csak felé se nézett.

Harry megvetően mérte végig.

- Már mért hinnék neked!?

- Csak hallgasd meg amit mondani akarok! – s kissé közelebb lépett.

- Ne mozdulj! – figyelmeztette a fiú, s ezzel együtt pálcája is felszikrázott.

A lány megtorpant, és különös tekintettel nézte.

- Tudom, hogy nagy erőd van, és azt is tudom, akár csak te, hogy nagy kockázatot vállaltam mindkét részről.

- Kivéve, ha Voldemort küldött, hogy megpróbálj átverni minket – szólalt meg ezúttal Hermione.

- Abban az esetben, – folytatta Ron – nagyon csúnyán fogsz járni.

- Ha a Sötét Nagyúr rájön az árulásomra, szintén. Ezért mondtam a kettős kockázatot. Ha lebukok ő öl meg, ha nem hisztek nekem, akkor ti – válaszolt Brown, de mindvégig Harryt nézte.

Ginnynek az az érzése támadt, hogy ez a lány csodálja Harryt, és tetszik neki. Ettől a felismeréstől pedig egyre nyugtalanabbul pislogott a szép vonásokba.

- Így visszajutottunk a dolgok elejére, miszerint ugyan miért vállalod ezt e helyzetet – mondta a fekete hajú fiú.

Anusha elmosolyodott.

- Mert igazából sosem osztottam a Nagyúr nézeteit. Egy évfolyammal alattatok jártam a Hollóhátba. Az eszem és a tudásom miatt kellettem neki, na és persze aranyvérű vagyok, így megtűrt, még úgy is, hogy sosem került a karomra a Sötét Jegy. Kutatásokat kellett végeznem. Veled kapcsolatban, – nézett a zöld szemekbe – ami nem esett nehezemre, mert mindig is érdekeltél – most először elszakította tekintetét a fiúról, hogy egy gyűlölködő pillantást vessen Ginnyre, majd azonnal ismét Harryre összpontosított. – Rengeteg kötet fekete mágiás anyagot bízott rám azzal a céllal, hogy meg tudja alkotni a tökéletes fegyvert.

- Vagyis pálcát – suttogta Hermione.

- Lefitymálóan beszélt arról, hogy Dumbledore szerint mi az az erő amivel legyőzheted őt, ha eléggé felkészült leszel. Sok dolgot megtudtam a könyvekből, s amit felhasznált, azt magammal vittem a titkos rejtekhelyről.

Hermione megmozdult.

- Harry – nézett a fiúra. Hát ezért nem jutottak Pitonnal komolyabb eredményre.

- Tudom – bólintott Harry. – Tehát elloptad tőle? Nálad van?

A lány ismét elmosolyodott.

- Tehát érdekel. Hallottam hírét, hogy sikerült bejutnod oda, és elvittetek mindent. Csak azt nem értem honnan tudtatok arról, hogy keresnetek kell valamit a könyvekben? – ment ismét közelebb a fiúhoz.

Harry nem válaszolt.

- Semmi közöd hozzá! – morrant Ron.

- A barátaid nagyon barátságtalanok – súgta Anusha.

Harry gúnyosan elhúzta a száját.

- Ez már csak így megyen halálfalók esetében.

Brown arca megrándult.

- Nem vagyok halálfaló! – hajolt közelebb. Alig két lépésre állt a fiútól.

- Harry! – szólt Ginny enyhe figyelmeztetéssel a hangjában.

- Igazán? – kérdezte Harry a hosszú, barna hajú lányt.

- Mondd meg te! Mit gondolsz? – nézett mélyen a zöld szemekbe.

- Végig legilimentáltalak, míg beszéltél – válaszolta Harry, mire Anusha meghökkent. – Nem hazudtál azzal kapcsolatban amit elmondtál, de ez nem bizonyít sokat.

- És ez? – kérdezte a lány, és hirtelen odalépett a fiúhoz.

Átkarolta a nyakát és megcsókolta. Ginny önkéntelenül is előrébblépett, s mind döbbenten bámultak. Harry megmerevedett. Anusha olyan szorosan tapadt hozzá, hogy alig bírt tőle ellépni. A lány még egyszer gyorsan megcsókolta, mielőtt teljesen eltávolodtak volna egymástól.

- Mégis mi a fenét… - szólt emelt hangon Harry.

- Mi volt ez?! – förmedt rá Ginny kemény hangon mindkettőjükre. A fiú gyorsan felé pillantott, de Brown hangjára visszafordult.

- Szerinted egy a Sötét Nagyúrhoz hű halálfaló tenne ilyet?

- Mi van?! – nyikkant Ron.

- Megcsókolná, az amúgy eszméletlenül vonzó Harry Pottert ahelyett, hogy átkot szórna rá?

- Tee! – morrant dühösen Ginny.

Anusha szenvtelenül felé fordult.

- Ne aggódj, tökéletesen tisztában vagyok vele mért vagy úgy oda érte. Megengeded? – indult ismét Harry felé, ám ezúttal a fiú gyorsan ellépett.

- Mégis mit csinálsz!? Hagyd ezt abba! – szólt rá határozottan. Brown szívből csalódottnak látszott. – Inkább arról beszélj, ami minket is érdekel.

- Szívesen dolgoznék veled – mondta a lány. – Sokat segíthetek.

- Az majd kiderül – felelte Harry.

Ginny felcsattant.

- Hogy mi!!? – meredt rá a fiúra. – Ezek után még… még megbízol benne?! És …

De Harry félbeszakította.

- Nem mondtam, hogy megbízom benne! És nem értem mért vagy rám dühös!

Ginny erre indulatosan rámeredt, majd fogta magát, és elhoppanált, faképnél hagyva az értetlen és döbbent fiút.

Hermione megcsóválta a fejét, de nem lehetett tudni hogy Harry, vagy barátnője viselkedését helyteleníti e.

Végül Harry hosszan felsóhajtott. Nem engedhette elúszni a lehetőséget. Ha ez a lány valóban a segítségükre lesz, és átadja nekik a hiányzó kötetet, akkor végre tisztába jöhet vele, mire számíthat Voldemort új pálcáját illetően. És ez akárhonnan is nézzük, nem utolsó szempont a háború reményeik szerinti pozitív kimeneteléhez.

- Rendben – fordult ismét a várakozó Anusha felé. – Tegyük fel, hogy hiszek neked. Hol van a könyv?

A lány elégedetten elmosolyodott.

Pár perccel később a főhadiszálláson találkoztak ismét barátaival. Miután a legfőbb dolgokat tisztázták, megkérte Ront és Hermionet, hogy kísérjék haza Brown-t. Ezzel megtudva hol lakik, és leellenőrizve, valóban egyenesek e a szándékai. Ő maga inkább korábban visszatért a Grimmauld térre, azzal a reménnyel, hogy tisztázhassa a helyzetet Ginnyvel.

- Sikerült? – kérdezte Harry miután megérkeztek barátai.

- Persze – bólintott Ron, és levágódott az egyik fotelba.

- Ginny? – kérdezte Hermione, és ő is leült.

Harry felsóhajtott, s tanácstalanul megvonta a vállát.

- Bevágta az orrom előtt az ajtót.

Ron elvigyorodott.

- Így jár az, aki egyszerre két vasat tart a tűzben.

- Én lepődtem meg a legjobban, mikor Brown megcsókolt! – nézett rá a barátja. – Elhiheted.

Hermione csak hümmögött, s a fiú úgy érezte nem lenne most szüksége a kioktatásra, így nem kérdezte meg a lány véleményét. Ő nem tett semmit! Ginny alaptalanul dühös rá!

- Később próbálj meg beszélni vele – szólalt meg Hermione. – Mielőtt elkezdesz Anushaval együtt dolgozni.

A fekete hajú fiú erre felkapta a fejét.

- Mi? Veled kellene beszélnie!

A lány megrázta a fejét.

- Azt mondta, csak neked hajlandó elmondani amit tud, mert csak benned bízik. És bár erre a kikötésre az egyik okot már jól ismerjük, - nézett Harryre sokatmondóan, Ron pedig kuncogott – a másik érve jóval maggyőzőbb. Mindnyájunk közül te ismered a legjobban Voldemortot. Tudod milyen volt gyereknek, hogyan viselkedett a Roxfortban, s hogy milyenné vált mostanra. Ésszerű, ha közvetlen veled osztja meg a lány az információit.

Harry elgondolkodott, és bizony nem látott jobb megoldást.

- Ginny meg fog ölni – sóhajtotta.

Ron megveregette a vállát, majd miután elmondta hol lakik a „volt, vagy sosem volt halálfaló”, és hogy számít majd Harry látogatására, magukra hagyták barátjukat.

Harry sokáig ült az ablak elé húzott fotelban, és gondolkodott. Anusha jelentheti a megoldást a különleges pálca megismeréséhez, már ha ennek valóban akkora jelentősége van, mint ahogy Piton gondolja.

A másik pont a bájitalmester, akivel kapcsolatban döntésre jutott. A segítséget kell kérnie ez ügyben is. Pontosabban azt, hogy dolgozzanak össze hárman. Ezt még a ma este folyamán elintézi. Elvégre a galleonjuk fordított esetben is működik. Ezúttal ő jelez majd a halálfalónak, s mivel egyébként is felkereste volna a legújabb pálca nélkül tanúsított erejét illetően, hát most majd letudja egyszerre mind a kettőt.

Mindenekelőtt azonban, tápászkodott fel, beszélnie kell Ginnyvel.

Bekopogtatott a lány szobájába s várt. Mikor kiszólt hogy szabad, lassan benyitott, majd bezárta maga után az ajtót. Ginny idáig az ágyán ült, de most felállt, és a fiúra nézett. Harry pár lépéssel előrébb lépett, majd megállt.

- Beszélnünk kellene – kezdte. – Nem érzem úgy, hogy bocsánatot kellene kérnem, és azt sem értem miért rám haragszol. De most mást is szeretnék elmondani.

- Tehát az én hibám, hogy csókolóztál azzal a lánnyal?! – sötétült el Ginny arca a szavai hallatán.

Harry szomorúan felsóhajtott.

- Szóval veszekedni akarsz.

- Választ akarok!

- Először is nem csókolóztunk, csak ő csókolt meg engem! Mellesleg honnan tudhattam volna!?

Ginny előrébb lépett.

- Ugyan Harry! A vak is láthatta hogy odáig van érted!

- Nos akkor talán én vak vagyok, ugyanis engem csak az foglalkoztatott, hogy egy halálfaló éppen a segítségét ajánlja fel, nem pedig az, hogy vonzódik hozzám – felelte ingerülten a fiú.

- Mégis hagytad! – kiáltott dühösen Ginny.

- Mert megdöbbentem, az Istenért!

- Engedted, hogy olyan közel menjen hozzád! Világos volt, hogy készül valamire!

- Te most engem vádolsz, mert Anusha megcsókolt! Nem én kértem, és ha jól emlékszem el is léptem tőle!

Ekkor Ginny száján dühében kiszaladt a következő mondat.

- Ugyan, te is csak férfi vagy!

Amint kimondta elsápadt, de nem jobban mint Harry. Egy pillanatra csend borult a szobára, majd a fiú csak ennyit mondott.

- Értem – szólt csendesen.

Az üzenet egyértelmű volt. Ő is csak egy férfi, aki szívesen veszi ha egy lány vonzónak találja, és él a helyzettel. Nem számít, ha barátnője van, akit talán még szeret is.

Ginny jól látta szavai mennyire bántják Harryt, de mielőtt bármit is mondhatott volna, a fiú ismét megszólalt.

- Nos, Anusha csak velem hajlandó együtt dolgozni, és megosztani azt amit tud. Erre igen logikus oka van, azon kívül, hogy a társaságomban akar lenni. Ezt Hermioneval nyugodtan megbeszélheted. Reméltem, hogy a reggel lefolytatott beszélgetésünk után nem kell bizonygatnom, hogy csak rád van szükségem – tette hozzá.

Zöld szemeiben csalódottság csillogott, majd sarkon fordult.

- Megyek, lefekszem.

Ginny borzasztóan érezte magát.

- Harry! – kiáltott a küszöbön álló fiú után, ám az ajtó halkan becsukódott.

Harry visszasietett a szobájába. Igazságtalannak érezte Ginny reakcióját, és nem várt ilyen mértékű bizalmatlanságot. De most más dolga is van. Anushat el kellene juttatnia Pitonhoz, mert volt egy olyan érzése, hogy ott jóval nagyobb biztonságban lenne, mint a saját házában, ehhez azonban először a férfivel kell beszélnie. Ő vállal vele kockázatot, hiszen ezzel fény derül Brown számára az árulására. S legalább megtudhatja tőle, Anusha valóban segíthet e.

Gyorsan magához vette kabátját, majd kívülről egy bonyolult bűbájt bocsátott az ajtóra, hogy azt higgyék bezárkózott.

Mikor lefelé szaladt a lépcsőn, Ginny éppen akkor kopogtatott be hozzá, miután nem tudta kinyitni az ajtót.

- Harry! Engedj be kérlek!

Ám hiába várt, nem érkezett felelet. Bűntudatosan indult Hermione szobája felé, ahol elsírta magát.

- Olyan hülye voltam! Nem ő akarta hogy az a lány megcsókolja, most pedig megbántottam. Még a szobájába sem enged be.

Eközben Harry a tengerpartra hoppanált, ahol Hagridot siratta, s egykor Dumbledoreval itt szerezték meg a hamis horcruxot.

Leült a sziklákra, előhúzta zsebéből a galleont, s belekarcolta üzenetét. Nem volt benne biztos, hogy a férfi egyáltalán el tud e jönni. Nem véletlenül függött tőle a találkozók ideje.

Jó pár mérfölddel arrébb, Piton zsebében felforrósodott az érme, s csodálkozva vette ki nadrágjából, letéve az éppen olvasott könyvet. Ez volt az első eset, hogy Potter jelentkezett nála. Mi történhetett? Elhúzta a száját, majd felállt a kényelmes fotelból.

Pár perccel később már a sziklákon állt, nem messze Harrytől. A fiú hallva az érkezését, felállt, és szembefordult Pitonnal.

- Mi történt Potter?

- Azt hiszem a véleményedre, és a segítségedre lesz szükségem – felelte kissé kelletlenül Harry.

Nem volt benne biztos mire számítson. Ellenszenve csökkent ugyan a férfi iránt, a lehetséges együttdolgozás gondolatához azonban még most is kicsit nehéz volt viszonyulnia. Aztán kicsit elszégyellte magát, hiszen Hermione sem repeshetett a boldogságtól, mégis vállalta.

Piton érdeklődve szemlélte az előtte álló fiút, s tagadhatatlanul foglalkoztatta, mi történhetett. Tisztában volt vele ugyanis, hogy még ha számára is meglepően sokat javult a kapcsolatuk, változatlanul nem rajonganak egymásért Potterrel, így lényeges indoka lehet, ha vállal egy találkozást.

- Nocsak – susogta. – Miben lehetek a szolgálatodra?

Harry arca megrándult a szokásos gúnyosan kiejtett szavak hallatán. Aztán csak megrántotta a vállát. Végülis Pitontól nem is számíthatott másra. Higgadt hangon szólalt meg.

- Hallottál már egy bizonyos Anusha Brownról?

A férfi elgondolkodott.

- Ha jól tudom, - kezdte lassan – valamilyen megbízása volt a Nagyúrtól. De nem tartozott tipikusan a halálfalói közé. Nincs megbélyegezve a Sötét Jeggyel, például.

Harry hümmögött, majd beszámolt Pitonnak a történtekről, aki tűnődve hallgatta. Majd ha már belekezdett, nem is csupán a lányról, hanem újdonsült erejéről is beszélt. Ez láthatóan jobban felvillanyozta a férfit.

Figyelmesen hallgatta minden szavát, és láthatóan nem jött tőle zavarba. Ez jó jel, gondolta Harry. Ezek szerint tényleg tud majd segíteni. Na már persze, ha hajlandó is lesz. Mire a beszámolója végére ért, Piton arckifejezése is megváltozott. Eltűnt róla a szokásos hideg kifejezés, és mintha valami halvány izgalom jelent volna meg rajta.

- Mindkét ügyben számíthatsz rám – mondta. – Ha Brownál van a könyv, akkor először is kitekerem a nyakát, amiért feleslegesen kutattuk végig a többit, mire rájöttünk hogy az hiányzik, majd megfejtjük a Sötét Nagyúr pálcájának titkát.

Aztán előrébblépett, és elvigyorodott.

- Ami pedig a képességedet illeti, határozottan kihívásnak tekintem, hogy megtanítsalak minden ezzel kapcsolatos dologra.

- Ez most nekem nem jelent túl jót, igaz? – kérdezte Harry rosszat sejtve.

- Az attól függ mennyire erőlteted majd meg magad, és hogy teljesítesz – válaszolta Piton változatlan arckifejezéssel.

Harry felsóhajtott. Bár legalább láthatóan a férfi ért hozzá, és tudja mire lesz szüksége, ha sikeresen alkalmazni akarja a pálca nélküli varázslást, és kiaknázni mindazt, amire képes lehet. De előre félt miféle edzést talál ki a számára.

- Jó – nyögte végül. – Ahogy említettem, Ronék hazakísérték Anushat, mert azt állította, ott rejtette el a könyvet és a kutatásai anyagát, tehát elküldtem, hogy szedje össze. Engem fog várni, hogy beszélhessünk, de sokkal szívesebben vinném el egy biztonságosabb helyre, mert őszintén szólva már így is csodálkozom, hogy egyáltalán életben van. Elmondása szerint egyedül ő tud Voldemort pálcájáról, márpedig akkor minimum megfigyelik, ha nem is ölte meg, mint már feleslegest.

- Jól látod – mondta Piton és mintha ideges lett volna. – Ha tudnak róla hogy hozzád fordult, jobb lenne ha azonnal indulnánk. Nem szívesen szalasztanám el újra azt a kötetet.

- Tudhatják hogy hol lakik? – kérdezte Harry is nyugtalanul. Nagyon nem szerette volna, ha megölik a lányt, csak mert felajánlotta a segítségét.

- Mit gondolsz? – vicsorgott rá gúnyosan a férfi.

- Rendben. Ha vállalod, hogy előtte nyilvánvalóvá válik hogy áruló vagy, akkor mehetünk – felelte Harry.

- Ha igazat mondott, ő is az. Ha meg nem, akkor meghal – vonta meg a vállát a bájitalmester.

A fiú ehhez inkább nem fűzött megjegyzést, bár ő sem látott más megoldást, már persze a megölést leszámítva, hiszen maximum bezárják Anushat a többi, őrzött halálfaló közé.

Így közölte a címet Pitonnal, majd hoppanáltak.

Egy London melletti kisebb, sorházas városban találták magukat, megannyi hasonló házzal körülvéve. Minden nyugodtnak tűnt, nem volt semmilyen jele halálfalók jelenlétének. Elnézett a 45-ös számot jelző postaládáig, majd intett Pitonnak, hogy az lesz az.

Az ajtóhoz érve halkan kopogtatott, már javában az éjszakában jártak és nem hiányzott a figyelem felkeltés.

Odabentről óvatos mozgást hallottak, majd egy ellenőrző bűbájt, ami elől a bájitalmester azonnal arrébb ugrott, s szinte alig hallhatóan odasúgta Harrynek.

- Jelzi, ha az illetőn rajta van a Jegy.

A fiú bólintott. Nem hitte, hogy Anusha ajtót nyitott volna, ha azt tapasztalja, hogy esti vendégei egyikén Voldemort bélyege virít.

Így azonban kitárult az ajtó, bár először csak egy szűk résig, majd teljesen. A lány amint meglátta Harryt leengedett, és rámosolygott a fiúra. Tekintete azonban továbbsiklott, és meglátta a távolabb álldogáló Pitont, mire rémülten kapta vissza a pillantását Harryre, és már kiáltott volna, ám a fiú gyorsabb volt.

Egy hirtelen mozdulattal elnémította, elvette a pálcáját, majd beljebb tolta, volt tanára pedig felhívás nélkül követte. Mikor aztán mind a házban voltak, Piton már járta is körbe, és némító, meg védő bűbájokat dobott a szobákra. Bár annyit legalább elégedetten tapasztalt, hogy eddig sem volt védtelen a ház.

Amíg ő járkált, Brown úgy figyelte, mintha folyton arra számítana, mikor villan felé a férfi pálcája. Harry úgy gondolta nem ártana némi magyarázatot adnia, így odalépett a lány elé, megfogta a vállát, és mélyen a szemébe nézett. Anushanak ha eddig lett is volna némi gyanúja, hogy a fiú valójában nem is az igazi Harry Potter, az most, ahogy elmerült a fénylő zöld szemekben, teljesen elszállt.

Nyitotta a száját, hogy megszólaljon, de nem ment.

Harry megrázta a fejét.

- Még nem. Előbb figyelj rám – csendesen beszélt, de jól érthetően. - Te sem gondolhatod komolyan, hogy mint egyedüli ismerője Voldemort titkának, ha még életben is vagy, de nem tartanak szemmel. Szeretnélek elvinni innen, egy biztonságos helyre, amit a Rend tart fent. Piton – intett a férfi felé a fejével – már nagyon régóta nekünk kémkedik. Talán még nálam is jobban szeretné Voldemort bukását.

A lány már másodszorra rándult össze a Sötét mágus nevének említésére, de az általa legelsőnek és legerősebb halálfalónak hitt Piton hűtlenségére szemei elkerekedtek.

Mostanra a bájitalmester végzett a tevékenységével, bár persze egyetlen szót sem mulasztott el a beszélgetésből.

- Ne legyenek kétségeid – állt oda ő is fenyegetően Brown elé. – Ha bármi jelét látom annak, hogy csak ki akarod játszani Pottert, és mégsem tudsz segíteni, akkor megöllek. Nem hiányzik, hogy lebukjak a Nagyúr előtt, miután ennyi évig elkerültem azt.

A lány csak nézett rájuk egy ideig, majd megfontoltan, határozottan bólintott. Harry látva, hogy kissé lenyugodott első megrökönyödéséből, intett egyet a pálcájával, és végre feloldotta a némítást.

- Megértettem – szólalt meg rögtön. – Eszem ágában sincs elárulni Harryt, hiszen… - nézett a fiúra, de gyorsan elharapta a mondandóját. Egészen mással folytatta. – Már mindent összegyűjtöttem, és megosztom veled mindazt amit tudok.

Itt elindult egy üres falrészlethez, és intett a férfiaknak, hogy kövessék. Egy apró mintára helyezte a tenyerét, mire megnyílt előtte egy titkos rekesz. Benyúlt, és óvatosan kivett belőle egy ősréginek tűnő kötetet, meg jópár teleírt pergamenlapot.

- Ezt használta a Nagyúr a végső simításokhoz – nyújtotta át Harrynek a könyvet.

A fiú elolvasta a címet: „Legsötétbb mágia, rettegettet igézetek”. Halkan sóhajtott, majd átadta a mellette álló Pitonnak.

Az érdeklődve forgatta a könyvet, majd eltűntette a talárjában, míg Harry a jegyzetekkel járt el ugyan így.

- Tehát, egy menedékbe akarsz menni? – kérdezte Piton a fiú felé fordulva.

Harry bólintott.

- Igen, innen el. Ha hárman összedolgozunk, remélhetőleg gyorsan megoldásra jutunk – majd a lányra nézett. – Szedj össze gyorsan pár dolgot, amire szükséged lehet. Ruhát, miegymást.

A lány azonnal indult, épp amikor éles hang csapott a levegőbe, Piton pálcája pedig vöröslő fénnyel megvillant.

- Áttörik a védelmemet – mutatott az ajtóra és falakra. – Jónéhányan lehetnek. Nem maradt titok a Nagyúr előtt, hogy Brown felkeresett. Azonnal indulnunk kell!

Harry némán előhúzta pálcáját és Anusha felé indult. Pont akkor ragadta karon a lányt, mikor azt eltalálta egy lilás fénynyaláb, ezzel kiszakítva a kezei közül.

Azonnal arra fordult, ahonnan az átok érkezett, és még mielőtt bárkit is láthatott volna, küldte a sajátját. Piton gyorsan mellette termett, és épp az ellenkező irányba figyelt, ily módon bevédve magukat.

- Potter, nem tudhatjuk hányan vannak. Fogjuk a lányt, és tűnjünk el. Lehetőleg addig, amíg engem észre nem vesznek, vagy mindenképpen maradnunk kell, hogy valamennyit elhallgattassuk.

Harry egyetértően morrant, de láthatóan elkéstek. A halálfalók áttörve a védőbűbájokat és csapdákat, sorban jelentek meg előttük halk pukkanásokkal.

Piton felnyögött, míg a társai észrevéve őt meglehetősen ledöbbenve bámultak rá. Ekkor mintha csak megbeszélték volna, Piton és Harry egyszerre lendítette a pálcáját, kihasználva a rájuk törők hökkenetét. Azonnal letaroltak három halálfalót, akik nem is mozdultak többet. Maradt azonban még ugyan annyi.

Azok felocsúdva nyomban szétrebbentek, hogy ne legyen olyan könnyű eltalálni őket, majd egyikük valami furcsa dolgot kezdett a talárjából előhúzni, míg a másik kettő folyamatosan támadta Harryéket.

Ez nagyon nem tetszett a fiúnak. Minden ösztöne azt súgta, hogy ha nem akadályozza meg, amit Avery csinál a háta mögött, akkor nagyon nagy bajban lesznek. Így aztán mindent bevetve támadta az ellenfelét, akivel bár még nem találkozott, meglepően ügyes és jólképzett varázsló volt. Közben Avery hogy elkerülje az átkokat hol itt, hol ott bukkant fel hoppanálva, miközben valamit körberakott az egymást védő Piton és Harry kettőse mellett a padlón.

Mire befejezte egy hosszú igét kezdett mormolni, miközben a fekete hajú fiú végre elintézte ellenfelét, és már fordult is felé.

Már épp támadta volna a férfit, mikor az a végére ért az igézetnek, s egy fénylő búra kezdett Harryék köré zárulni. Még utoljára átengedett egy átkot, mellyel Piton leterítette ellenfelét, aztán nem mozdult többé. A bájitalmester összehúzott szemmel vizsgálta a derengő búrát, és a földön szétrakott furcsán zselé szerű köveket. Olyan volt, mintha a varázslat ereje felolvasztotta volna a bennük lévő kristályokat.

Harry kilőtt átka, melyet Averynek tartogatott, elenyészett a körülöttük vibráló fényeken.

A halálfaló elégedetten sétált közelebb, miközben Harry és Piton is felé fordult.

- A Nagyúrnak ismét igaza volt – mondta vigyorogva. – Jól előkészítette a köveket, és a varázsigét. Innen te sem tudsz kitörni Potter. Külön neked készült – nézett a fiúra, majd a mellette álló férfire. – Benned viszont nagyot fog csalódni Perselus – mondta sajnálkozva. – A legjobb, és leghűségesebb embere – gúnyolódott.

Piton nem tudott rá mit mondani, hiszen ha Avery elviszi a hírt a Sötét Nagyúrnak, nem hogy kémkedni nem tud majd többé, de ebbe a helyzetbe kerülve, azonnal meg is fogják ölni.

- Miután rátok zárult a csapda, a Nagyúr értesült róla, és ide fog érkezni. Azt hiszem, kellemes kis kínzásban lesz részetek, amint beszámolok neki rólad is, Perselus – folytatta a halálfaló.

Piton hideg, koromfekete szemei megvetően meredtek Averyre, ám az biztonságban érezve magát, nem jött tőle zavarba, noha egy rendhagyó helyzetben már rettegett volna a férfitól. Majd a bájitalmesternek valami egészen más dolog is feltűnt. Potterre nem jellemző, hogy ne vágna vissza valamivel egy ilyen beszédet hallgatva. Soha nem adta meg magát, még annyira sem hogy láthassák ha aggódik.

Most viszont feltűnően hallgatag volt, s ahogy jobban odafigyelt rá, megérezte a körülötte áramló mágiát. Azonnal megértette mit akar elérni a fiú.

Egy pillanatra az előremeredő zöld szemekbe nézett, és meglátta. Harry erősen koncentrált, hogy áttörhesse a búrát, még ha egyetlen varázslatra is, amivel elintézheti Averyt, hogy az ne mondhassa el Voldemortnak az árulását, és időt nyerjenek. Piton megdöbbent. A fiú fejében egyértelműen csak az járt, hogy ő ne bukjon le, mintha egyébként nem is fenyegetné az a veszély, hogy mindenképp a Nagyúr kezébe kerül.

De nem törte tovább ezen a fejét, el kell terelnie Avery figyelmét Potterről.

- Reménykedsz, hogy majd átveheted a helyem? – kérdezte maró gúnnyal. Közben érezte, hogy Harry körül félelmetesen megsűrűsödött az energia.

A halálfaló nevetett.

- Ha azt nem is, jutalmat biztos kapok majd értetek. Főleg ha figyelembe vesszük, - nézett végig a szanaszét heverő társain – hogy csak én maradtam talpon. 

Ekkor egy kékes fényű átok vágott ki Harry pálcájából, és mintha ott se lett volna, áthaladt a köréjük zárt derengésen, majd szó szerint belecsapódott a nézelődő Averybe.

A férfi arcán döbbenet futott végig, majd métereket hátracsúszva összeroskadt a találattól.

Piton elismerően nézett a fiúra.

- Szép volt. Mivel intézted el?

- Kombináltam az Exmemoriamot egy különösen erős hátráltatással. Miután felébred, örülhet, ha legalább arra emlékezni fog mit keresett itt egyáltalán – felelte Harry. – De a búra hihetetlen erős.

Piton elgondolkodott.

- Avery azt mondta, hogy az egész csapdát a te számodra készítette a Nagyúr. Ehhez mérten lehet hatékony a védelme is.

- Hát akkor nem ártana, ha kitalálnánk valamit, mert én nem akarom megvárni amíg ideér. Semmi értelem nem lenne összecsapnom vele Nagini nélkül, ráadásul most már érdekelne mit alkotott a pálcájával – nézett az ájultan fekvő Anusha felé.

Mindeközben a Grimmauld téren Hermione és Ginny Harry ajtaja előtt állva szólongatták, hogy ne viselkedjen már olyan gyerekesen, és jöjjön elő beszélni velük.

Válasz azonban nem érkezett, és Ginnynek kezdett rossz érzése lenni.

- Hermione, szerintem nincs itt.

Barátnője rábámult.

- De hát te mondtad hogy bezárkózott!

- Komolyan úgy gondolod, hogy nem nyitotta volna még ki az ajtót? Harry nem ilyen – válaszolta a vörös hajú lány.

Hermione elgondolkodott.

- Igazad van. Szólok Lupinnak. Ő biztosan meg tudja törni a védelmet.