„Szedd össze magad…Szedd össze magad…”Ezt ismételgette magában Ginny Neville ajtaja előtt. Keze izzadt, hasa görcsölt. Nincs kedve megtenni, de muszáj lesz neki, nem futamodhat meg előle ötödször egy nap. „Nem nagy dolog, simán menni fog. Nem fogja félreérteni. Biztos, hiszen olyan okos és értelmes… De ha elolvassa, akkor biztosan megérti!” Így vigasztalta magát, majd lassan felemelte a kezét. Bekopogott. Nem jött válasz. Még egyszer bekopogott. Megint semmi. Hátat fordított az ajtónak és nekidőlt, majd lecsusszant a földre. „ Meg fog ölni... És nem érdekel, elegem van belőle!” Csak ezen járt az agya. Fejét felhúzott térdére hajtotta. Zsebében ott lapult a levél, mellette egy kulcstartó. Lépteket hallott a folyosón, fel sem emelte a fejét, nem érdekelte ki az, úgysem Neville. Neville mindig csoszog anyjától kapott mamuszában. Ezek a léptek pedig  könnyűek és halkak voltak.

-Ginny! - Neville hangja csengett fentről, pont Ginny fejebúbjának lett ez az egyetlen kis szavacska címezve. – Beengednél a szobámba? – Kérdezte kicsit szemrehányó hangon, hiszen nem értette, hogy mért gubbaszt Ginny, a Griffendél legszebb csaja az ajtaja előtt. Bele van esve, ezért máris megbánja előző ráförmedését a lányra, de ugyanakkor be szeretne kerülni az ágyába minél előbb, hiszen Piton halálra ijesztette a mai napon – igaz még csak 7 óra.

-Ginny! – A lány hirtelen felkapta a fejét és vörösödve nézett Neville-re. A fiú is elvörösödött, nem bír a lányok szemébe nézni, főleg Ginnyébe nem. Ginny megszólalt.

-Mondanom…vagyis..öö…adni aka…szeretnék valamit…neked…

A fiú megilletődötten nézte Ginny farmergatyáját. Lány neki még soha semmit nem adott, ráadásul ez úgy hangzik, mint egy ajándék, egy levél, vagy valami ilyesmi.

-Igen? És mi…öhm…lenne az? – Kérdezte Neville még vörösebben. Ginny felállt és a zsebében matatott. Előhúzott egy levelet és egy kulcstartót, amin egy lány arcképe van, háttérben tengerpart. A lánynak fekete a haja, szépen csillog.

-Tessék, ez a tiéd, olvasd el a levelet. Én megyek is házit írni.

-Várj Ginny! Ez ki? – Kérdezte Neville. – Ez nem te vagy.

-Nem hát! Ez Parvati Patil. Ennyire elfelejtetted, hogy hogy néz ki?! Én soha nem adn…!

Nem folytatja, nem akarta megbántani az aranyos fiút azzal, hogy a szemébe vágja, hogy esélye sincs nála, de Neville arcára ennek ellenére csalódottság ült ki, hiszen azt hitte, végre szerelmet vall neki a szerelme, Ginny. De amint elgondolkozik tényleg furán hangzik, hogy pont Ginny tegye ezt meg.

-A lényeg, hogy olvasd el a levelet! Szia! – Köszönt el Ginny, majd a szobája felé ugrált. Még visszanézett, de csak annyit látott, hogy Neville bezárja hálója ajtaját. „Hát ez elintézve. Most írhatok levelet.” Megfogott egy cetlit, aztán félrehajította és elővett egy nagy pergament, hogy bőven ki tudja fejteni gondolatait Patilnak.

Kedves, drága Patil!

(Ezt gúnyosnak szánta, hátha Patil érzékel majd belőle valamit, ha meg nem, akkor sincs baj, majd a levél egésze tudatja vele…)

Odaadtam Neville-nek a leveledet és a kulcstartót. Elég kínos volt számomra, mert tudom, hogy Neville belém van esve és félre is értette a dolgot, mivel elvörösödtem, mert nem akartam, hogy félreértse. Ő is elvörösödött, aztán megkérdezte, hogy ki van a képen, mert nem ismert fel téged, hát hiába, egy egész nyár sok idő, sok idő van a felejtésre. Csak azért csináltam meg neked, mert bírlak, bár nem sokat beszéltünk. Nem is értettem, hogy miért nekem szántad ezt a RENDKÍVÜL MEGTISZTELŐ feladatot.

(a gúny újra előtört Ginnyből)

Ha adhatok egy tippet! Ez magamra, az áldozataidra és talán rád nézve is egyszerűbb és kevésbé kínos. KÜLDD A LEVELEIDET EGYBŐL A VÁLASZTOTTADNAK!

Nagyon köszönöm:   Ginny W.

Ui.: Ez azt jelenti, hogy nem fogok többet semmit sem kézbesíteni. De azért maradjunk barátok! És még valami, bocsi az undorító hangnemért, amit a levél éreztet, csak totál kikészültem ezekben a napokban. Piton nyúz, mint állat. Bagoly, vagy postafordultával küldj egy képet a tengerpartról, köszike.

Érzi, hogy nagyon csúnyán írta meg a levelet, de tényleg így érez. Barátnője baglyával elküldi a levelet. „Áldozat, megtisztelő feladat, Neville elfelejtette…Ez nagyon csúnya…Ki kell javítanom!” Késő bánat eb gondolat Ginny! A bagoly elszállt Patil nevével, címével és…a levéllel! Leszalad a klubhelyiségbe, hátha talál ott valakit, akinek elmondhatja ezt a kínos estéjét. És igen, Harry ott van Ron és Hermione társaságában. Harry, igen Harry. Nem érti, hogy mért, de többször kimondta a Harry szót magában. Legszívesebben akkor is Hermionéval beszélgetne, de ő most el van foglalva a két fiú békítésével. Azért megszólal:

-Valaki tudna rám szakítani egy kis időt?

Kérdezte és még mielőtt levegőt vehetett volna testvére megfogta a kezét és elvonszolta az egyik asztalhoz. „Gondolom szívesen otthagyja Harryt, úgyis veszekedtek…”

-Figyelj Ginny! Kérek tőled egy óriási szívességet és ha megteszed te is kérhetsz tőlem valamit, megígérem! - Ron hangja nagyon kérlelően hangzott.

-Hát attól függ mi az! - Válaszolt Ginny megfontoltan.

-Először egyezz bele! - Kérlelte Ron.

„Hiába, ez egy ördögi kör” Gondolja Ginny, de mivel szereti testvérét beleegyezik.

-Hát…tulajdonképpen ezt egy..öhm..máshol kéne megbeszélnünk.

-Ron, nemigaz! Ha Harry előtt titok, akkor mért éppen nekem mondanád el? Kisebb vagyok nálad és múltkor azt mondtad, hogy „hülye, pletykás kiscsaj!”.

Erre Harry Ronra szegezte tekintetét, Ron elvörösödött és gyorsan mentegetőzött.

-Abban a fotelben ott ül…öhm…Draco Monstro. – Mutatott egy nekik háttal állított, kényelmes ülőalkalmatosságra.

-Hogy mi? Legfeljebb Draco Malfoy, vagy külön Gregory Monstro, de Draco Monstro nincs a Roxfortban! – Ez Hermione megnyilvánulása volt és Ron ezáltal nagy kakiban csücsült. – Ráadásul ők Mardekárosak és ez itt a Griffendél klubhelyisége. – Okoskodott tovább a lány, nem sejtve, hogy ezzel még nagyobb vitát szít Harry és vörösfejű barátja között.

-Jó mindegy! Akkor elmondom! – Kiabálta Ron, majd belekezdett. – Szerelmes vagyok!

-És ezt nem tudtad elmondani Harry előtt? – Szólt most Ginny.

-Nem azért! Ő tudja. Csak… - Csak nem akarta kimondani, hogy mire gondol, kínos lett volna neki, mindenki kíváncsi lett volna rá. Bár így is^^…

-És ki az? – Hermione volt a kíváncsi kukac.

-Hát ez az…Nem mondhatom el.. nek…e..tek. – nem akarta kimondani a neked szót, abból kiderült volna, hogy az a bizonyos személy aki oly szerencsés, hogy Ronald Weasly beleesett az Hermione. Ginny kuncogott magában, Ron továbbra is az asztalnak mutogatta vörös arcát.

-Ezt nem hiszem el! Mit bámultok engem?! Lehetnétek… - Nem találta a megfelelő szót. - Kedvesebbek, vagy udvariasabbak, vagy mi…

Mindenesetre ez is elég volt ahhoz, hogy mindenki levegye róla a tekintetét. Mikor megbizonyosodott róla, hogy senki sem nézi őt lehajolt az asztal alá és felvett egy kis papírfecnit a földről, amit valaki otthagyott házi írás után. Meghallotta a nevét Hermione szájából, de aztán megnyugodott, hogy csak Harryvel és Ginnyvel folyó társalgásuk közepette ejtette ki a nevét. Egyikük sem nézte mit csinál. Tehát nyugodtan folytathatta munkáját. Elővett zsebéből egy írószerszámot és gyorsan firkantott valamit rá, aztán az íróeszközt dobta a földre a cetli helyett. Ezt az értékes papírdarabkát golyóba gyűrte és Ginny hajába dobta. Ginny megérezte a papírgalacsint és Ronra nézett. Azt hitte, hogy Ron csak viccből dobálja, hogy jó kedve legyen, ezért visszadobta a papírkát, az Ron fejéről Harry lába elé gurult. Ron egyből galacsinmentő szolgálatba kezdett és megmentette a kis drágáját, majd odaadta Ginnynek és mondta.

-Menj fel aludni drága tesócskám és olvass egy icipicit lefekvés előtt! Jó éjt!

Azzal felállította Ginnyt az asztaltól és feltolta a csigalépcsőn. Ron visszatért barátaihoz, elég kínos volt kimagyarázni a történteket, de valahogy csak sikerült.

Ginny bement a szobájába. Megértette Ron olvasásról szóló üzenetét, ezért a tenyerében azt a papírgalacsint, melyet bátyja adott neki szétszedte és elolvasta, azon csak ennyi állt:

HOLNAP ÉJJEL FÉL 12: KH, ITT

-Mi a fene az a KH? – Ginny azon kapta észre magát, hogy saját magának kiabál. Kicsit ki volt bukva Patil miatt, na meg Ron kis közjátékát sem értette a klubhelyiségben. Azért elkezdett gondolkozni. Félhangosan motyogta gondolatait.

-KH, az valószínűleg valamilyen szoba, vagy hely…és valószínűleg a kezdőbetűkből áll össze. 1 K betű és 1 H betű… Valamilyen szoba, vagy helyiség…

Ekkor berontott a szobába Jenny, Ginny legjobb barátnője. Kicsit ideges volt, de leginkább feldúlt.

-Mi a baj? – Kérdezte Ginny, bár már ismerte annyira jól Jennyt, hogy tudja, valami pasis dolog. Jenny válaszra se méltatva barátnőjét egy szép hasassal az ágyára ugrott. Ginny újra megszólalt. – Ki a szerencsés?

Erre Jenny felemelte a fejét, szemei karikásak voltak és olyan „reménytelen” arckifejezéssel bámulták Ginnyt, aki éppen egy kis pergamendarabkát szorongatott a kezében. A lány feje vissza is fúródott az ágyneműjébe, miután látta, hogy Ginny vette a reménytelen szerelem ábrázolását.

-Ahha, értem. – Ginny elég furcsának találta, hogy barátnője nem szól egy mukkot se, amikor éjszakákat szoktak átcsacsogni a pasikról. De most, az a lány, aki állandóan a pasikat bámulja és jobbnál jobb becserkészési trükköket ismer hirtelen megkukult. – Valamit mondj, vagy jelezz, hogy ki tudjam találni ki az!

Mondta Ginny a kelleténél kissé idegesebb hangon. Erre Jenny rögtön felemelte a kezét és a klubhelyiség irányába mutatott.

-A klubhelyiség. – Ginny hirtelen felkiáltott. – Igen, igen, igen, KH egyenlő Klubhelyiség! – Ki is kászálódott az ágyából és örömtáncot járt, de nem a nagy felfedezése miatt, hanem azért, hogy Jennyt felvidítsa. De a lány meg sem mozdult, a kezét még mindig a klubhelyiség felé tartotta. Ginny megszólalt.

-Akkor valami biztosan történt ott, vagy…ááhhh, szóval ott van az a bizonyos?

Jenny felől valami ahha-féle hümmögést vélt hallani a vörös hajú lányka.

-Óh, csak az a gáz, hogy én most ki lettem onnan tolva és nem hiszem, hogy Ron nagyon örülne nekem. Hermione és Harry bizto…Szóval Ron vagy Harry?

Leesett Ginnynek is. – Igen, biztosan Harry, ha ennyire reménytelen. – Megint egy hümmögés. – Oké, miben tudok segíteni?

Kérdezte életvidáman Ginny, aki nem is gondolta át, hogy kiről beszélgetnek, mire Jenny hirtelen kiugrott az ágyából, odafutott Ginnyhez  és a nyakába ugrott.

-Köszönöm. – Suttogta. Ginny értetlen fejjel nézett rá.

-Mégis mit köszönsz? Még nem is segítettem.

-Hát azt, hogy…hogy átengeded nekem Harryt.

Ginny lelkébe valami egy óriásit szúrt. Eszébe jutott az igazi Harry, az egész test, az édes mosoly, az az édes arc, a beszélgetéseik. És ekkor leesett neki, hogy Harry, nem csak egy Harry. Harry számára nagyon sok mindent jelent. És ezt eddig a pillanatig nem is vette észre ilyen konkrétan. Az ágyára ült összeroskadva. Behunyta a szemét, ezért nem látta, hogy Jenny milyen csalódott képet vág, amiről Ginny egyből le tudta volna olvasni, hogy „éreztem, hogy ez lesz”.

-De hát…te honnan a kanyányimonyókosososmisésbisésből tudsz te arról, hogy…

Itt Ginnybe fagyott a szó. Mindegy, mert Jenny befejezte helyette a kérdést.

-Hogy szerelmes vagy belé? Annyira látszik drága, egyetlen barátnőcském, ahogy beszélsz vele, ahogy ránézel.

-De én ezt nem értem, nem is voltam tudatában.

-Hidd el, hogy én sem…a mai napig, amikor is ott lent…történt, hogy a szemébe néztem és ő visszanézett és észrevett. Eddig soha nem nézett rám, szerintem azt sem tudta, hogy létezem…és most… – Mondta megnyugtatásképpen a fekete hajú barátnő. De ez Ginnynek nem megnyugtatás volt, hanem éreztette vele, hogy azzal, akivel még soha életében nem veszekedett most lehet, hogy harcolni fog. És akkor fogta fel, hogy ez tönkre teheti a kapcsolatukat.

-Ugye nem beszélsz komolyan Jen? – Kérdezte, mert nem akarta, hogy Harryért küzdjenek meg egymás ellen. Átgondolta a másik megoldást, hogy hagyja, hogy barátnője ráhajtson Harryre, de már a puszta gondolattól is az irigység kerülgette. „Miért? Miért pont ő esett bel? Bár megértem!” Utolsó mondatára, amelyet gondolt elmosolyodott, mert Harry huncut kacsintására gondolt, amelyet kviddics közben szokott felé küldeni. Nagyon remélte, hogy így senki másra nem néz, csak rá. Tényleg fülig bele volt esve. Felállt az ágyból, közel ment Jenhez és farkasszemet néztek. Egy idő után egyszerre elkapták a tekintetüket és egyszerre dőltek be az ágyukba. Felülről úgy néztek ki, mint két kilapult béka. Egy percig kétségbeesve gondoloztak ezen a nagy problémán, majd elröhögték magukat egyszerre. Persze mindketten tudták, hogy ezzel a probléma még mindig nincs megoldva.

Lassan átöltöztek és megbeszélték, hogy elteszik magukat holnapra. Olyan 10 órakor lefeküdtek, jó éjszakát kívántak egymásnak és úgy tettek, mintha aludnának. Persze ez nem így volt. Titokban mindketten nagyon sokáig Harryn gondolkoztak. Most, hogy ez szóba került náluk állandóan ezen rágódnak mindketten.