Kedves Harry!

Tudod jól, hogy nem szoktam kertelni, így hát rögtön a lényegre térek! A Roxfortba új sötét varázslatok kivédése tanár kell! Már te is megszokhattad, hogy állandóan cseréljük a tanárokat, de ezúttal egy olyan tanárt szeretnék, aki huzamosabb ideig marad. Ezért gondoltam rád. Tudom, hogy nem szerepel a terveid között, hogy újra a nyilvánosság elé lépj, de nem ismerek nálad alkalmasabb személyt a feladatra. Ideje visszatérned, Harry! Nem élhetsz örökké elvonultan! A mostani munkádat nem élvezed igazán. Ismerlek! Az aktatologatás nem a te képességeidhez méltó. Te többre hivattál! A Roxfortban különben sem leszel annyira a nyilvánosság szeme előtt, itt nem talál meg a sajtó. Van még egy ok, amiért hozzád fordulok. Nem akarom Piton professzorra bízni a feladatot. Ne érts félre! Megbízom benne. Csak úgy gondolom, a diákok nem lelkesednének túlzottan az ötletért. És Perselusnak – állítson bármit is – nem ez a szakterülete, ismerjük be. Neked viszont igen! Szeretném, ha elfogadnád az ajánlatomat! Tudom, hogy nem túl lelkesítő sok vén csont között dolgozni, de ha csak ez a kifogásod, nem kell aggódnod. Bimba professzor ugyanis nyugdíjba vonult és helyette lesz egy új gyógynövénytan tanárunk, aki szintén fiatal. Egy évvel járt alattad a Roxfortban. A neve Joselyn Nighly.

Fontold meg az ajánlatot és, válaszolj még kérlek augusztus 20. előtt! Bízom benne, hogy elkötelezed magad emellett a hivatás mellett! Várom leveled!

Melegen üdvözöl, öreg barátod: Albus Dumbledore

Ui.: Joselyn nagyon szép lány ám! Csak úgy mellékesen jegyzem meg!

Kissé reszkettek a kezei, miközben olvasta a levelet. Nem igazán értette miért. Elvégre megjárta a poklok poklát és mégsem érzett ilyen idegességet eddig. Talán azért van ez, mert ha elvállalja ezt az állást ifjúságának színhelyére kell visszatérnie? Vagy talán azért, mert nem akart csalódást okozni az igazgatónak és öreg barátjának Dumbledorenak, akit mindennél és mindenkinél jobban tisztelt? Nem értette.

Mióta véget ért a háború tényleg teljesen elvonultan élt. Örökségéből vett egy házat vidéken és csak nagy ritkán ment fel a nyüzsgő Londonba a munkája, vagy a barátai miatt. A minisztériumnak dolgozott, de igaza volt Dumbledorenak, tényleg utálta a munkáját. Bár elvégezte az Auror Akadémiát, nem dolgozott aktívan a szakmájában. Pont azért, mert ő volt Harry Potter, az emberek nem akarták hagyni, hogy bepiszkolja a kezét valamilyen fárasztó és nehéz küldetéssel. Így hát Harrynek maradt az auror parancsnokság és a papírmunka. Vágyott már a változásra és talán ez a munka végre meg is adhatja ezt neki.

Amit Dumbledore az utóiratban írt, nem foglalkoztatta különösebben. Nem igazán voltak tartós kapcsolatai, pedig az évek során igazán kikupálódott. A változás annyira érzékelhető volt, hogy a Szombati Boszorkány magazin beválasztotta Anglia 10 legszexibb varázslója közé. Igazából egyik lány sem akart többet, minthogy elmondhassa magáról, néhány éjszakát Harry Potter társaságában töltött. Kezdetben még Harryt sem érdekelték ezek a dolgok. Fiatal volt és élvezte a csapodár éjszakákat, a testi szerelem által nyújtott örömöket és különösen azt, hogy népszerű a nők körében. A lányok odavoltak a smaragdzöld szemeiért. Itt megjegyzendő, hogy a szemüvegét kontaktlencsére cserélte, miután a végső csatában egy csomószor akadályozta a küzdelemben. Ez volt a szexepilje. Később azonban a vad éjszakák már nem voltak elegek számára. Az érzéki gyönyörök már nem elégítették ki. Harry többre vágyott. Szerelmet akart. Őszinte és tiszta szerelmet, amit ezek a kapcsolatok nem adtak meg neki. Az összes lány, akivel összehozta a sors, csupán a hírnevéből akart egy darabot. Harry Pottert akarták, a hőst, nem pedig Harryt, az embert. Harry testének minden porcikájával sóvárgott a szerelem után, de életébe ez eddig nem köszöntött be a nagy érzés. Csak a munkája maradt neki, de mivel abból is hiányzott az akció, már ebben sem lelt örömöt.

Harry elhatározta magát. Talán, ha az auror parancsnokságon meglátják, hogy ő milyen lelkesen végzi a munkáját Roxfortban, meggondolják magukat és visszahívják aktív szolgálatba. Harry végül asztalhoz ült, hogy megírja a választ Dumbledorenak.

Tisztelt Dumbledore professzor!

Köszönöm, hogy értesített az állásról és felajánlotta a lehetőséget! Mint azt jól tudja, a Roxfort mindig is az otthonom volt és még most, a háború után is az. Tényleg úgy érzem, hogy ehhez a helyhez tartozom. Nem ígérhetem biztosra, hogy évekig maradok, elvégre nem ez az igazi hivatásom. De jól gondolta, amikor azt írta, hogy nem élvezem a munkámat. Éppen ezért nagy örömmel vállalom a munkát. Még egyszer köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával. Remélem, méltó leszek rá! Már alig várom, hogy a tanári karnak a tagja legyek!

Őszinte tisztelettel: Harry Potter

Pár perc múlva útjára bocsátotta Hedviget a levéllel. Ahogy a távolodó bagoly után nézett Harryben egyre erősödött az elhatározás, hogy véget vett eddigi visszavonultságának.

Harry átviharzott az üres előcsarnokon. Késésben volt. Nagy késésben. A nagyterem ajtaja előtt megállt. Nem akart benyitni rajta. Nem akart nagy jelenetet rendezni az érkezésével. Éppen visszafordult volna, hogy keressen egy helyet, mikor beleütközött egy fiatal nőbe. A nő sötétkék talárt viselt, vörös haja dús fürtökben omlott a vállára, arca kipirult a futástól. Egy pillanatig tengerkék szemeivel érdeklődve figyelte az előtte álló férfit, majd halkan megszólalt.

- Bocsánat!

- Semmi gond, az én hibám. Ön bizonyára Miss. Nighly.

- Honnan tudja?

- Dumbledore professzor megírta a levelében, hogy lesz egy új gyógynövénytan tanár. És megemlítette az ön nevét.

- Ezek szerint maga Mr. Potter.

- Talált.

- Nos Mr. Potter, úgy tűnik, elkéstünk. A ceremónia már bizonyára elkezdődött!

- Én is úgy gondolom. Eléggé kellemetlen, hogy a két új tanár rögtön az első alkalommal elkésik.

Nighly fanyarul elmosolyodott. Harrynek hirtelen eszébe jutott valami. Megragadta Nighly kezét.

- Jöjjön! Van egy ötletem.

- Mégis micsoda, ha szabad megtudnom? – kérdezte a nő dühösen, miközben Harryvel végigfutottak egy sötét folyosón.

- Eszembe jutott, hogy van egy oldalsó ajtó, közvetlenül a tanári asztal mellett.

- Miért nem jutott hamarabb eszébe?

- Ne most toljon le, ha megkérhetem!

- Mikor, ha nem most, a fenébe is!

Végre megérkeztek az ajtóhoz. Nagyokat fújtatva megálltak. Harry az ajtóra tapasztotta a fülét.

- Még nincs késő! Még csak a gólyákat osztják be.

- Nincs későn? Magának ez nincs későn? – fújtatta Nighly.

- Ne kiabáljon az Istenért! Behallatszik! Higgadjon le!

- Higgadjak le? – suttogta mérgesen a nő. – Elkéstünk!

- És erről én tehetek? – Most már Harrynek is kezdett a fejébe szállni a vér. – Igen. Az, hogy ÉN elkéstem, az tényleg az én hibám. De hogy maga elkésett, arról csak maga tehet!

- Hé emberek! Nem akarnak bejönni? – hallatszott egy vidám, dörmögős hang.

- Hagrid!

- Szevasz Harry! Gyertek gyorsan! Még időben vagytok.

Hagrid beterelte a két tanárt az ajtón. Izgatott sustorgás fogadta őket. Többen feléjük mutogattak és azok közül, akik felismerték Harryt, többen is eltátották a szájukat. Az óriás a Dumbledore melletti két üres székre mutatott, majd leült a saját helyére. Dumbledore felállt az asztaltól és vidám hangon megszólalt.

- Áh éppen végszóra! Gyertek csak, gyertek!

Az igazgató kezet rázott mindkét professzorral (Harrynek egy kicsit hosszabban szorította meg a kezét), majd a diákok felé fordult.

- Az illem úgy diktálja, hogy a hölgyet mutassam be először. Mint azt tudjátok, Bimba professzor az előző évben nyugdíjba vonult, hogy végre kipihenhesse magát. De szerencsére közös munkával, hamar megtaláltuk az utódját. Had mutassam hát be az új gyógynövénytan tanárt: Joselyn Nighlyt.

Mindenki megtapsolta a szép tanárnőt, még Piton is, akiről pedig köztudott volt, hogy nem kedvelte túlzottan az új tanárokat.

- A sötét varázslatok kivédése tanárunk is elhagyott minket tavaly – folytatta Dumbledore miután elhallgatott a taps. – Ezért idén még egy új taggal bővül a tanári kar és nagy megtiszteltetés számomra, hogy a kollégámnak nevezhetem és bemutathatom az új sötét varázslatok kivédése tanárt: Harry Pottert.

A teremben vastaps tört ki. A Griffendél asztala volt persze a leghangosabb. Ott nem is egy diák fölállva tapsolt, mások hangosan kopogtak az asztalon. Harry sokkal nagyobb tapsot kapott, mint Nighly és mikor a férfi ránézett sértődötten fordította el a fejét.

Miután elhalt a taps, Dumbledore újból megszólalt.

- Most pedig, hogy minden fontos részleten túl vagyunk, kezdődjék a lakoma!

Az asztalokon megjelentek a finom ételek és a diákok nagy élvezettel merültek bele az ízletesebbnél ízletesebb fogásokba. Harry zavartan fészkelődött a székén. Teljesen egyértelmű volt, hogy ő áll az érdeklődés középpontjában. A diákok még étkezés közben is fel-feltekintettek a tanári asztalra, mintha nem akarnák elhinni, hogy Harry Potter lesz a tanáruk.

- Lockhart szindróma kettő – hallatszott Harry jobbjáról egy suttogó hang.

- Parancsol? – fordult Nighly felé Harry.

- Ó semmi. Csak hangosan gondolkodtam – jött a fanyar válasz.

- Már megbocsásson, Miss. Nighly, de ha valami gondja van velem, akkor azt inkább most mondja el.

- Miért lenne gondom magával? – kérdezte a nő, majd belekortyolt az italába.

- Abból, ahogy viselkedik velem, úgy érzem, hogy nem túlzottan kedvel. Csak tudni szeretném az okát.

- Nincsen semmi ok, Mr. Potter. Ne higgye, hogy mindennek a középpontjában maga áll!

- Áh! Szóval ez a gond? – mosolyodott el gúnyosan Harry. – Hogy híres vagyok? Attól fél, hogy el fogom halványítani a fényes egyéniségét a jelenlétemmel?

- Mikor elvállaltam a munkát, még nem tudtam, hogy maga is a tanárok között lesz. Nem számítottam rá, hogy Dumbledore professzor egy ilyen beképzelt alakot fog felkérni sötét varázslatok kivédése tanárnak, aki azt hiszi magáról, hogy mindenek felett áll – sziszegte Nighly.

- Maga sérteget engem, Miss. Nighly!

- Csak közlöm az észrevételeimet! Most mi van? Nem maga akarta hallani, hogy mi a gondom magával?

Harry odahajolt a nőhöz és hogy csak ő hallja, belesuttogta a fülébe:

- Hadd adjak egy jó tanácsot, Miss. Nighly! Sose sértse meg egy férfi büszkeségét, mert nagyon pórul járhat! És csak hogy megnyugodjon: én is ugyanazt gondolom magáról, mint maga rólam. Röviden: az ellenszenv kölcsönös.

Nighly fagyos tekintettel végigmérte, majd megvonta a vállát és elfordult. Harry elégedetten folytatta a vacsorát. Biztosra vette, hogy nem ez volt az utolsó összezördülése a mellette ülő nővel. De az első csatát megnyerte és most csak ez számított.

- Jól van emberek! A mai órának vége. Elmehettek! – adta ki az utasítást Harry.

A diákok szedelőzködni kezdtek, Harry pedig visszarakta az álságdetektort a szekrénybe. Éppen becsukta a szekrényajtót, mikor hatalmas dörrenés hallatszódott a folyosóról. Harry a pálcája után kapott és kirohant a teremből. A folyosó végén három mardekáros és három griffendéles diák állt. Az egyik griffendéles fiú orrából ömlött a vér. Harry éppen csak hogy elindult, mikor egy fekete taláros alak állt meg a gyerekek mellett. Harry azonnal felismerte Pitont.

- Tilos a párbajozás a folyosón! Ki a felelős ezért? Donas?

- Ők támadtak ránk tanár úr – mutatott egy barna hajú mardekáros a griffendélesekre. – Mi csak védekeztünk!

- De ők sértegették Phoebet, tanár úr! – vágott közbe az egyik griffendéles fiú, akiről Harry tudta, hogy Marcelnek hívnak. – Sárvérűnek nevezte!

- Íd idaz! – helyeselt a törött orrú fiú.

- Maga támadt rájuk? – fordult a lányhoz Piton.

- Dem tanár úr. Én vótam – válaszolt Phoebe helyett a törött orrú fiú.

- Gondolhattam volna, hogy maga volt az Petroskova! Tizenöt pont a Griffendéltől!

A három mardekáros fiú gonoszul elvigyorodott. A griffendélesek már épp tiltakoztak volna, amikor:

- Tizenöt pont a Mardekártól!

Piton megpördült a tengelye körül. Harry ott állt tőle alig egy méterre. Piton arcáról eltűnt az előbbi hűvös nyugodtság. Harry dühöt és megvetést vélt felfedezni a szemében. De jó, hogy most már nem kell törődnie vele!

- Megtudhatnám, hogy miért von le a házamtól pontokat… professzor? – kérdezte vicsorogva Piton.

- Aki a sárvérű kifejezést használni meri, az nem méltó a varázsló névre. Ilyet csak az mond, akinek nem volt gyerekszobája! És tudtommal tilos is használni ezt a kifejezést, úgyhogy a maga mardekárosai ugyanúgy megérdemlik a pontlevonást.

- Azt hiszi, azért mert tanár lett, minden meg fog változni? Hát téved! Nem fog változni semmi!

Harry olyan közel lépett Pitonhoz, hogy az arcuk csupán tíz centire volt egymástól. Rezzenéstelenül nézett a férfi szemébe.

- De igenis nagyon sok minden változott! Legfeljebb a korkülönbség nem – sziszegte Harry. – De most, hogy tanár lettem, nem fogom eltűrni azt, amit annak idején el kellett tűrnöm. Nem fogom hagyni, hogy igazságtalankodjon a többi ház diákjaival, miközben a sajátjával kivételezik! Így maga akárhányszor levon pontot a Griffendéltől, a Hugrabugtól, vagy a Hollóháttól, én ugyanannyiszor fogok levonni pontot a Mardekártól! Megértette professzor?

Piton arca még a szokásosnál is sápadtabb lett. Látszott rajta, hogy szólni akar, de Harry nem hagyta.

- Nehogy azt higgye, hogy csak azért, mert a mi oldalunk állt a végső csatában, megkedveltem magát és elfelejtettem mindazt a keserűséget, amit nekem és barátaimnak okozott. Nem felejtettem el és nem is fogom elfelejteni! Malfoynak megbocsátottam, mert látszott rajta, hogy őszinte a bűntudata. De magában a bűntudat egy szikráját se látom. Úgyhogy vigyázzon, hogy mit művel a diákokkal, mert én a sarkában leszek, és a saját házán fogom behajtani mások sérelmeit!

- Fenyeget Potter?

Harry közelebb hajolt Pitonhoz.

- Igen Piton! Fenyegetem.

Azzal Harry fogta magát és odament a vérző orrú Petroskovához.

- Marcel, Phoebe! Kísérjétek Adriant a gyengélkedőre!

- Igen uram!

- Ti pedig mehettek a dolgotokra! – fordult a mardekárosokhoz. – Viszlát professzor!

Az iskolában hamar híre ment a két professzor közötti összezördülésnek. Mindenki Marcelt, Adriant és Phoebet faggatta a történtekről. A diákok hősként tisztelték Harryt – kivéve persze a mardekárosokat. Az óráin minden egyes alkalommal olyan szorgos munka folyt, hogy azt még McGalagony is megirigyelhette volna.

Nighly ezek után még feltűnőbben kerülte, és ha nagy ritkán találkoztak, a nő viselkedése vele szemben olyan hűvös volt, mint egy jégcsap.

- Kár! Pedig igazán szép nő! – mondogatta nem egyszer.

Azt már csak magában tette hozzá, hogy enyhén fejezte ki magát. Szép... Istenem de még milyen szép! Gyönyörű!

Harry azon vette észre magát, hogy sokszor még napközben is róla álmodozik. A csillogó szemeiről, a hajáról, ahogy az a vörös millióinak színében omlik a vállára, az apró szeplőkről az orrán.

Na álljon meg a menet! Nem álmodozhatok róla, mikor utálom!

Dehogynem! Nem tilos megnézni egy szép nőt!

Ő a kollégám.

Mikor akadályozott ez meg abban, hogy megszerezz magadnak egy nőt?

Az az idő már elmúlt! Már felnőttem és érettebb lettem!

Ó igen! És az érettséggel együtt cölibátust is fogadtál?

Kuss legyen!!!

- Ez kész őrület! Magammal beszélek! Csak az őrültek beszélnek saját magukkal!

Ez így igaz.

Joselyn dühös volt. Nagyon dühös. Bár az tetszett neki, hogy valaki végre jól elbánt Pitonnal, hiszen ő is utálta diákkorában, de hogy pont Harry látta el a baját, már korántsem. Harry Potter így, Harry Potter úgy… Mást sem lehetett hallani a diákok körében, csak azt, hogy Harry milyen nagy hős. A fiúk egyfolytában dicsőítették, a lányok róla álmodoztak. Tényleg újra felütötte a fejét a Lockhart szindróma. Ezúttal azonban szinte mindenkit megfertőzött. Szinte. Joselyn utálta Harryt és nem értette, mit esznek rajta az emberek.

Ha nem tette volna azt, amit tett, csak aktakukac lenne valamelyik minisztériumi osztályon!

Ha! Úgy hiszed?

Ez az igazság.

Na jó! Lehet, hogy a munkát illetően igazad van. De a külsejét nézve…

Mi van a külsejével?

Azt te is észrevetted!

Nem értem.

Ne próbált nekem bemesélni, hogy nem tetszik neked! Csak a bolondnak nem tetszene egy ilyen pasi!

Frászkarikát!

Fekete haj, smaragdzöld szem, izmos test…

Elég!

Mély, szexi hang…

ELÉG LEGYEN MÁR!!!

- Velem nem lesz könnyű dolgod Harry Potter. Engem nem fogsz megkapni olyan könnyen!

Olyan könnyen? Javíts ki, ha tévedek, de épp most ismerted be, hogy mégis tetszik neked!

ÁÁÁÁH!

Kezdetét vette a kviddics szezon. Az első meccsen a Mardekár lesöpörte a Hugrabugot a pályáról. A második meccset, a Hollóhát kontra Griffendél találkozót október 21. – ére tűzték ki.

Borús idő volt. Harry magára kanyarította a köpenyét és elindult a kviddicspálya felé. A világ minden kincséért sem hagyta volna ki ezt a mérkőzést. Még mindig imádta a kviddicset. Igazából inkább lett volna kviddicsjátékos, mint auror, de végül is belátta, hogy a sport, nem életre szóló hivatás.

- Ugye nekünk szurkol, professzor? – kiáltott oda Harryhez egy griffendéles.

- Nem! De ha a Mardekár megnyeri a kviddicskupát, az ujjuknál fogva lógatom fel a Griffendél csapat tagjait! – nevette Harry.

Továbbsietett a kviddicspálya felé. Mire odaért a lelátók már tele voltak. Harry felsétált a tanárok páholyába és az első sorba ült. Kellemes emlékek öntötték el. Ahogy nézte a kiabáló tömeget, a zászlók áradatát, eszébe jutott mikor még ő körözött a pálya felett. Szinte érezte, amint a hajába belekap a szél, és ahogy a sebesség mámora végigfut a testén. De szép idők voltak!

- Leülhetek ide? Már minden hely foglalt.

Harry felnézett a hang gazdájára. Joselyn volt az. A férfi habozott egy ideig, majd végül bólintott.

- Gondolom a Griffendélnek szurkol!

- Egyértelmű! Ők a legjobbak!

- Ezzel vitatkoznák! Lehet, hogy a Griffendélben jó játékosok vannak, viszont a Hollóhát sokkal fegyelmezettebb.

- És ön szerint ezért fognak nyerni?

- Biztos vagyok benne!

- Annyira biztos benne, hogy fogadni is merne?

Nighly Harryhez fordult és komolyan a szemébe nézett.

- Igen. Fogadok, hogy a Hollóhát fogója elhalássza a Griffendél fogója elől a cikeszt!

- Mi legyen a tét?

- Nem tudom. Mondjuk 5 galeon?

- Inkább ne pénzbe fogadjunk! Abban nincsen semmi izgalom!

- Akkor mi legyen a tét? – vonta fel a szemöldökét a nő.

- Ha maga nyer, én fogom felszolgálni Pitonnak a mai vacsorát. Mindenki szeme láttára.

Nighly szeme elkerekedett, majd gonoszul elmosolyodott.

- Már előre élvezem!

- De ha én nyerek, akkor… – hatásszünetet tartott. Nighly feszülten figyelte. – Akkor kapok magától egy csókot. Méghozzá nem egy egyszerű kis puszit az arcra, hanem egy igazi csókot. Nagy cs – vel.

- Felejtse el – válaszolta megütközve a nő.

- Ennyire nem bízik a Hollóhátban?

A megjegyzés telibe talált. Nighly szemeiben felizzott a düh tüze. Kinyújtotta a kezét Harry felé.

- Megegyeztünk.

Kezet fogtak egymással, és tekintetüket újra a pálya felé fordították.

- Hé! Ez szabálytalan volt! – kiáltott fel húsz perc múlva Nighly, mikor az egyik griffendéles terelő a Hollóhát fogójának ütötte a gurkót.

- Egyáltalán nem volt szabálytalan! Az teljesen szabályos, ha meg akarják akadályozni, hogy a fogó elkapja a cikeszt!

Madam Hooch a sípjába fújt, ugyanebben a pillanatban Sutton, a Griffendél fogója elkapta a cikeszt. A meccset nem lehetett folytatni, mert a Hollóhát fogója súlyosan megsérült.

- A meccs érvénytelen! – kiáltotta Madam Hooch.

- Mi az hogy érvénytelen? A fogó szabályosan kapta el a cikeszt! – pattant fel dühösen Harry.

A griffendélesek láthatóan egyetértettek Harryvel. Hangos füttykoncert fogadta a boszorkány döntését. Hiába tiltakozott a griffendéles csapatkapitány, Madam Hooch hajthatatlan volt.

- A döntésem megmásíthatatlan Mr. Halliwel! Sutton a sípszó után kapta el a cikeszt. A meccs akkor már le volt fújva. De ne aggódjon! Újra fogják játszani!

Ez azonban nem nyugtatott meg senkit. A griffendélesek dühösen vonultak vissza a kastélyba. Voltak, akik a földet rugdosták tehetetlen dühükben, mások hangosan becsmérelték Madam Hooch döntését. Harry is bosszúsan baktatott vissza a kastélyba. Nighly viszont hűvös nyugalommal sétált mellette.

- Igazságos döntés volt – szólalt meg, mikor már a tanári felé sétáltak.

- Igazságos? Sutton elkapta a cikeszt!

- De csak miután megszólalt a sípszó. Mi van Mr. Potter? Megsérült a griffendéles önérzete, amiért nem nyert a csapata?

Nighly önelégült mosollyal belépett a tanáriba. Harry szinte futva követte.

- Ide figyeljen Miss. Nighly! Már mondtam, hogy ne sértegessen!

- Ugyan már Mr. Potter, nézzen magára! Tudja, hogy igazam van!

- NEM sérült meg a griffendéles önérzetem!

- Valóban? – vonta fel a szemöldökét a nő.

Harry körbenézett a tanáriban. Mindenki érdeklődve figyelte a vitát. Még Piton is. Dumbledore huncutkás mosolyát látva, Harrynek eszébe jutott valami. Ő is elmosolyodott.

- Most meg miért mosolyog, Mr. Potter? Talán most meg a férfias büszkesége tört elő és nem akarja kimutatni a dühét?

- Nem. Csak eszembe jutott a fogadás – mosolygott továbbra is Harry.

- A meccset lefújták – vágott vissza Nighly és elindult a kijárat felé. – A fogadás érvénytelen.

- De tudtommal, mi nem arra fogadtunk, hogy ki nyeri a meccset, hanem arra, hogy melyik fogó kapja el a cikeszt. De javítson ki, ha tévedek!

Nighly megtorpant és Harry még szélesebben elmosolyodott. A nő lassan megfordult. Arcára kiült a félelem.

- A fogadás érvénytelen – suttogta szinte hisztérikusan.

- Sutton így vagy úgy, de elkapta a cikeszt! A körülményekről nem szólt a fogadás! Azt hiszem vesztett, Miss. Nighly!

- Nem.

- Ne haragudjanak a közbeszólásért, de pontosan miről is szólt a fogadás? – kérdezte McGalagony.

- Kérem! Szívesen elmondom! – válaszolta készségesen Harry. – Miss. Nighlyval fogadtunk, hogy abban az esetben, ha a Hollóhát fogója kapja el a cikeszt, én fogom felszolgálni Piton professzornak a mai vacsorát. A nagyteremben, mindenki szeme láttára.

Egy pillanatig a tanárok megütközve néztek rá. Piton szó szerint elsápadt a döbbenettől.

- Abban az esetben viszont, ha a Griffendél fogója kapja el a cikeszt – folytatta Harry –, Miss. Nighly kénytelen adni nekem egy…

- Nehogy folytassa! – vágott közbe ijedten a nő.

- Ha megtudjuk, hogy mit ígért, ha nem, Miss. Nighly, Mr. Potternek akkor is igaza van! Ő nyert.

- Na de Madam Hooch!

- Egyet kell értenem! – szólalt meg Dumbledore is. – Ha így szólt a fogadás, akkor ön tényleg vesztett!

- Nem! – kezdett hátrálni Nighly.

- Ugyan már Joselyn! – mosolyodott el McGalagony. – Csak nem lehet olyan szörnyű az a dolog, amit ígért!

- Nem! Nem vagyok rá hajlandó!

- Ugyan! Még sem annyira rossz, mint az én ígéretem volt!

- Számodra lehet, hogy nem, de számomra igen!

- Nem jobb túlesni az egészen, Miss. Nighly?

- Dumbledore professzor!

- Az igazgató úrnak igaza van. Essünk túl rajta!

Harry odalépett Joselynhoz, arcát a kezeibe fogta, és ajkait a nő ajkaira tapasztotta.

Első döbbenetében Joselyn nem is tudott megmozdulni. Harry ajkai az övén, kezei az arcán. Érezte, amint elgyengülnek a lábai. Harry csókja olyan gyengéd volt, mégis olyan érzéki. Joselyn ajkai vágyakozóan szétnyíltak és Harry habozás nélkül becsúsztatta a nyelvét a szájába. Ahogy a nyelve összeolvadt az övével, Harry halkan felnyögött. Istenem, milyen jó őt csókolni! Az ajkai puhák és selymesek és az ízük… akár az édes szamóca. Mikor pár pillanattal később szétváltak, levegőért kapkodtak.

- Ez volt olyan szörnyű? Egy csók?

McGalagony hangja magához térítette Joselynt a kábulatból. Megrázta magát és kirohant a tanáriból. Harry erős késztetést érzett, hogy utána rohanjon, végül mégsem tette és a másik ajtón elhagyta a tanárit.

Joselyn becsapta maga mögött a szobája ajtaját. Ledobta magát az ágyra, és püfölni kezdte a párnáját. Sikítani tudott volna.

- A franca! A francba! A francba! Miért kellett megcsókolnia? Miért? Miért? Miért? Utállak Harry Potter! Utállak!

Gyengéd, érzéki csók. Hogy csókolhat valaki így? Hogy csókolhat valaki ilyen jól? Joselyn abbahagyta a párna püfölését és a hátára fordult. Ujjaival megérintette az ajkait. Még mindig ott érezte a csókot. Ha belegondolt, hogy reszketett, mikor Harry a karjaiban tartotta. Hogy árulhatta így el a teste? Hogyan?

- Istenem! Add, hogy ez még egyszer ne történjen meg!

De vajon tényleg ezt akarta? Vajon tényleg nem akarta érezni újra Harry ajkait, amint gyengéden simogatják az övét. Nem akarta érezni azt a vágyat, amit a férfi csókja keltett benne? Egy férfi sem csókolta még így. Soha. Bár nehezen, de Joselyn beismerte, hogy ez volt élete eddigi legjobb csókja.

Az egész termet betöltötte a zene. Ez volt a szerelem éjszakája. Valentin nap. Mindenhol párok táncoltak, szorosan egymáshoz simulva. Ezen az estén nem égett annyi gyertya, romantikus félhomályt kölcsönözve a teremnek. A hosszú asztalok eltűntek, helyettük kis kerek asztalok álltak a falak mellett.

Harry magányosan üldögélt az egyik sarokban és irigykedve figyelte a táncoló párokat. De szívesen tartott volna most ő is egy lányt a karjaiban. Pontosabban egy bizonyos lányt. Joselynt. A csók óta nem tudta kiverni a fejéből. Folyton azon járt az esze, hogy milyen lenne újra megcsókolni. Milyen lenne újra érezni az ajkai édes szamóca ízét, azt az édes vanília illatot, amit a haja áraszott… Harry a kezeibe temette az arcát. Alkalma sem volt rá, hogy újra próbálkozzon, vagy legalább bocsánatot kérjen. Joselyn feltűnően kerülte azóta, és a kötelező udvariasságon túl nem is szólt hozzá. Pedig Harry mindent megadott volna, hogy újra a karjaiban tartsa.

- Talán valami gond van, professzor?

Harry felnézett. Marcel és Adrian álltak meg mellette, akikkel a Pitonos incidens óta jó viszonyba került.

- Miből gondoljátok, hogy valami gond van, fiúk?

- Már ne haragudjon, professzor, de olyan fancsali ábrázattal ül itt – jegyezte meg Adrian.

- Ja – bólogatott Marcel. – Tuti, hogy valami gondja van, Mr. Potter. Mi az?

- Ne kérdezősködjetek! Inkább menjetek és élvezzétek az estét! Ez a fiatalok éjszakája!

- Maga is még ebbe a kategóriába tartozik, Mr. Potter!

- Ja! És Miss. Nighly is – tette hozzá Marcel.

- Mi van Joselynnal? – kapta fel a fejét Harry.

- Éppen most sétált ki a teremből! – adta alá a lovat Adrian.

Harry az ajtó felé fordult és még épp látta Joselyn halványkék ruhájának szegélyét. Olyan hirtelen pattant fel a székből, hogy a két fiú ijedten ugrott hátra.

- Bocs fiúk! Eszembe jutott, hogy valamit még el kell intéznem – hadarta Harry, majd Joselyn után rohant.

A két fiú egymásra vigyorgott.

- Most már biztos – jelentette ki Adrian.

- Ja.

- Szerelmes.

- Ja.

Harry a lépcső alján érte utol a nőt.

- Joselyn várjon! Beszélnem kell önnel!

- Sajnálom Mr. Potter, de fáradt vagyok! Szeretnék lefeküdni!

- Joselyn könyörgök csak egy percet adj!

- Rendben.

- Én csak… csak bocsánatot szeretnék kérni! Tudom, hogy kellemetlen volt számodra az az eset.

- Az enyhe kifejezés. Maga megalázott engem, Mr. Potter!

- Megaláztam? Dehogy aláztam meg! Ilyet sose tennék!

- Mégis megtette! Most pedig, ha megengedi, visszamennék a szobámba!

A nő elindult felfelé a lépcsőn. Harry utána rohant és megragadta a karját.

- Joselyn! Valamit még el kell mondanom! Azóta az eset óta csak rád tudok gondolni. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni téged a fejemből! Rád gondolok reggel, napközben és este. Az álmaim csak rólad szólnak, Joselyn! Én…

- Nehogy befejezd!

- De…

- Nem akarom hallani, Harry! Úgyis tudom, hogy amit mondasz, mind csak azért van, hogy meghódíts engem! Hogy én is egy név legyek a listádon! Ne haragudj, de én nem akarok a kalandjaid közé tartozni!

- Azt gondolod, hogy számomra csak ennyi lenne?

- Igen! Pontosan így gondolom. És most ereszd el a kezem!

- Nem!

- Sikítok, ha nem engedsz el!

- Sikíts csak – suttogta Harry és magához húzta a nőt.

- Tényleg megteszem.

- Tedd – mondta és átkarolta Joselyn derekát. – De ha mindenki idejön magyarázkodhatsz is.

- Mit kéne megmagyaráznom?

- Hogy miért töröd meg a hagyományt.

- Miféle hagyományt?

- Fagyöngy alatt, szabad a csók!

- Miféle fagyöngy?

Harry felfelé tekintett és Joselyn követte a pillantását. Az ereiben egy pillanatra meghűlt a vér. A fejük fölött egy fagyöngycsokor lebegett.

- Ezt te csináltad! – dühöngött a nő.

- Számít az? – suttogta Harry és előrehajtotta a fejét.

- Igenis számít! Ez csalás!

- Magyarázd ez be majd a többieknek, miután sikítottál!

Joselyn azonban már nem akart sikítani. Csak arra vágyott, hogy Harry végre megcsókolja. Nem számított már, hogy később esetleg meg fogja bánni. Harry smaragdzöld tekintete teljesen megbénította. A következő pillanatban ajkuk szenvedélyes csókban forrt össze. Joselyn karjait Harry nyaka köré fonta és közelebb húzta magához.

Így csókolóztak még hosszú ideig, miközben a nagyteremből romantikus zene szólt. Harry még erősebben szorította magához Joselynt, nyelve játékos táncot járt a nő szájában. Joselyn egyik kezével beletúrt a hajába és Harry felnyögött a vágytól. Egy nő sem váltott ki még belőle ilyen hatást. Egy sem. Nem érdekelte, hogy már fogytán volt a levegője. Nem akarta abbahagyni. Csókolni akarta örökkön örökké és láthatóan Joselynnak sem volt kedve megszakítania a csókot.

- Ettől a sok tánctól úgy elfáradtam. Csak arra vágyok, hogy végre ágyba kerüljek és… Húú a francba!

Joselyn és Harry szétugrottak. Két hugrabuggos lány bámult rájuk tátott szájjal.

- Bocsánat a zavarásért! – mentegetőzött az egyik lány. – Csak erre jöttünk és… Elnézést!

- Semmi gond! Miss. Nighly és én csak… izé…

Harry nem tudta mit mondjon. Zavartan Joselyn felé fordult, de a nő már nem volt ott. Újból elmenekült előle.

- Nem látták, hogy merre futott? – kérdezte a lányokat.

- De. Visszaszaladt a terembe.

- Köszönöm!

Harry futásnak eredt vissza a terembe. A két lány először döbbenten egymásra nézett, majd hirtelen ők is futásnak eredtek, követve két tanárukat.