(Folytatás és befejezés)
...
- Joselyn! Joselyn várj meg!
Hiába kiabált, a nő nem állt meg. Harry megszaporázta a lépteit és végre utolérte Joselynt. A nő nem nézett rá.
- Dühös vagy rám?
Nem jött válasz.
- Joselyn! Dühös vagy rám? – kérdezte újra.
- Igen – jött a kurta válasz.
- Ugyan már! Hiszen csak egy csók volt!
A zene váratlanul elhallgatott, így Harry utolsó mondatát mindenki hallotta. Néma csend borult a nagyteremre. Mindenki tátott szájjal bámulta őket.
- Csókot? Tényleg csókot mondott? – súgta oda Phoebe Adriannak.
- Igen azt.
Joselyn dühösen szembefordult Harryvel és olyan közel lépett hozzá, hogy majdnem rátaposott a lábára.
- Csak egy csók? – kiabálta dühösen. – Te átvágtál engem Potter!
- Azzal, hogy fagyöngyöt varázsoltam a fejünk felé? Ugyan már! Csak rásegítettem egy kicsit!
- Rásegítettél? És ugyan mire?
- Hogy végre rájöjj a dolgok lényegére!
- Milyen lényegre?
- Ugyan már, Joselyn! Nem veszed észre, hogy te vágod át saját magad?
- Én? Mégis miről beszélsz?
Most már szellemek is kezdek belebegni a terembe és csodálkozva figyelték a jelenetet. Még ők sem láttak soha ilyet a Roxfortban.
- Arról, hogy szeretsz engem!
Joselyn eltátotta a száját.
- Mi… miről beszélsz te?
- Hallottad.
- Óh értem már! Mr. Beképzelt Casanova azt hiszi, hogy csak azért, mert kétszer hagytam, hogy megcsókoljon, már rögtön szerelmes vagyok belé?
Újabb diákok léptek be a terembe, akik szintén a veszekedés hangjaira figyeltek fel.
- NEM vagyok Mr. Beképzelt Casanova! És tudod, hogy igazam van.
- NEM!!! Nincsen!
- Akkor cáfolj meg!
- És mégis hogy képzeled ezt? Meg akarsz csókolni mindenki szeme láttára, hogy megtudd ellenállok-e, aztán meg kikérni a többiek véleményét, hogy szerintük igazad volt-e?
- Tudod, ez nem is rossz ötlet!
Harry magához húzta Joselynt egy mély, szenvedélyes csókra. Mikor szétváltak, Joselyn csalódottan felsóhajtott. Harry elmosolyodott.
- Mondtam, hogy igazam van.
- Én… én…
- Igazam volt, vagy igazam volt? – fordult a tömeghez Harry.
- Igaza volt, Mr. Potter! – kiáltották többen is.
- Köszönöm!
- Nem vagyok szerelmes beléd! Csak azt ne mond, hogy te az vagy!
Harry hallgatott egy kicsit. Végignézett a teremben álló személyeken és kísérteteken. Mindenki érdeklődve várta a választ.
- De igen – válaszolta halkan. – Szeretlek.
- Nem hiszek neked!
- Pedig szerintem őszinte volt! – kiabálta McGalagony.
Joselyn szeretlek! Még sosem éreztem így senki iránt. Igen. Sok kapcsolatom volt, de igazából egyik sem volt boldog. Hiányzott belőle a szerelem. Mit gondolsz, miért éltem olyan visszavonultan az utóbbi időben. Elegem volt abból, hogy a nők csak a hírnevem miatt vannak velem. Sosem akarták Harryt! Mindig csak egy darabot akartak „a fiúból, aki legyőzte a sötét nagyurat”. Mindig a hőst akarták, sosem az embert. Te voltál az első, aki úgy nézett rám, mint egy emberre. Lehet, hogy utáltál, de legalább az embert utáltad bennem, nem pedig a hőst. Ezért szeretlek. És tudom, hogy te is szeretsz! Lehet, hogy nem annyira, mint én téged, de szeretsz! Különben nem hagytad volna, hogy megcsókoljalak, immár harmadszor. Joselyn! Hidd el, hogy nem azért akarok veled lenni, hogy egy jót szórakozzak! Azok az idők már elmúltak. Már mindent megkaptam az élettől, csak a szerelmet nem. És most végre életemben először szeretek egy nőt! Úgy, ahogy eddig senkit sem szerettem! Téged! Szeretlek Joselyn! Mondd, kérlek, hogy te is szeretsz engem!
- Óh Istenem! – suttogták többen is.
- Ilyen szépet még sose hallottam! – jött valahonnan máshonnan.
- Tudom, hogy nem kéne beleszólnom, de én az ön helyében nem vonakodnék, Miss. Nighly! – kiáltott fel Phoebe.
- Így van! Vallja már be, hogy szerelmes Harrybe!
- Már úgyis mindenki tudja!
- Hogy… hogyhogy mindenki? – hökkent meg Joselyn.
- Ugyan kedvesem! – állt fel mosolyogva McGalagony az asztaltól. – Láttam, hogy nézel rá, mikor elhalad melletted.
- Ráadásul néha akkorákat sóhajtozol, hogy még mi is meghalljuk – adta alá a lovat Félig Fej Nélküli Nick. Több kísértet is bólogatott.
- Én sem úgy láttam, hogy nagyon ellenére lenne az a csók ott a fagyöngy alatt! – kiáltotta az egyik hugrabuggos lány, aki látta őket kint az előcsarnokban.
- Miss. Nighly! Ismerje be végre! – szólalt meg nyugodt hangon Dumbledore. – Nem látja, hogy már mindenki tűkön ül?
- Ez… Maguk összeesküdtek ellenem? – nézett körbe Joselyn a tömegen.
- Nem terveztük, de nagyon úgy néz ki – nevette Madam Hooch.
- Joselyn! Ha nem szeretsz, akkor azt is mondd meg! Csak könyörgök, mondj már valamit! – Harry kezdett kétségbe esni.
- Nem… ne haragudj, de én…
Joselyn nem fejezte be. Rohanni kezdett az ajtó felé, de mielőtt még odaért volna, az becsapódott.
- Addig innen nem megy sehova, Miss. Nighly, amíg nem válaszol Mr. Potternek! – kiáltotta Dumbledore. – Már csak az illem is így kívánja!
- Igaz! – csatlakozott Hagrid is.
- Jól van! Jól van! – fordult vissza Joselyn. – SZERETLEK! MOST MÁR ELÉGEDETT VAGY?
Harry nem válaszolt, csak odafutott Joselynhoz, átölelte és megcsókolta. Olyan szenvedéllyel, amit nem is tudta, hogy birtokol. Joselyn boldogan simult a karjaiba. Az ünneplő tömegre már egyikük sem figyelt.
A hír, hogy a Roxfort két tanára egymásra talált, akkor is futótűzként terjedt volna végig a sajtóban, ha egyszerű mezei tanárokról lett volna szó. Ám az a tény, hogy az egyikük a híres Harry Potter olyan mizériát keltett, amire már rég nem volt példa.
Rita Vitrol és a Szombati Boszorkány azon sopánkodott, hogy az angol varázslótársadalom első számú agglegénye, már nem is biztos, hogy sokáig agglegény marad, a Próféta azt ecsetelte, hogy milyen jót fog jelenteni ez Angliának, ha a leghíresebb varázsló végre megállapodik, a Minisztériumból pedig áradozni kezdtek a levelek, amiben könyörögtek Harrynek, hogy térjen vissza.
Harry azonban most már csak nevetett az egészen. Esze ágában sem volt visszamenni az auror parancsnokságra. Legalább is egy jó ideig nem. Joselynnal tökéletes volt a boldogságuk és Harrynek esze ágában sem volt ezt a boldogságot felrúgni a Minisztérium miatt.
A diákok egyenesen repestek az örömtől, hogy két kedvenc tanáruk egy pár lett és különösen büszkék voltak magukra, amiért részük volt ebben az egymásra találásban.
Harry és Joselyn azonban nem szálltak el maguktól. A munkájukat mindketten rendesen végezték, ugyanis nem akartak szemrehányásokat hallani, amiért a munkájukba keverik a magánéletüket. Ez sikerült is.
De amikor bezáródtak a tantermek, mikor a diákok elvonultak a klubhelységeikbe, eltűnt a két professzor és csupán Harry és Joselyn maradtak a helyükön. És akkor már senki sem akadályozta meg a két szerelmest abban, hogy csupán egymásra figyeljenek.
- Soha nem gondoltam volna, hogy a „nagy” Harry Potter valójában ilyen – jegyezte meg egyik éjszaka Joselyn, miközben egymás karjaiban feküdtek a férfi ágyában. – Azt hittem sokkal arrogánsabb és hiúbb.
- Hiú? Én hiú?
- Igen. Ezt hittem. De most már látom, hogy nagyot tévedtem.
- Miért, milyen vagyok? – húzta fel a szemöldökét Harry.
- Udvarias, kedves, nagyon művelt, vicces és… érzékeny.
- Érzékeny?
- Igen. De csakis a legjobb értelemben! Tetszel nekem így, Harry! Sose változz meg!
- A te kedvedért majd igyekszem!
Harry Potter a kis túlélő. Harry Potter a férfi, aki legyőzte a Sötét Nagyurat. Harry Potter, minden idők legnépszerűbb roxforti sötét varázslatok kivédése professzora és legszexibb tanára. Harry eleddig ezekkel a címekkel büszkélkedhetett. De eddig egyik sem jelentett neki annyit, mint a „Harry Potter, aki megtalálta a szerelmet” cím.
Joselyn mellett megtalálta azt, amit egész életében keresett. Az igaz, őszinte szerelmet. Évekkel később nevetségesnek találta magát, amiért nem jött rá rögtön, hogy Joselyn az igazi. Az biztos, hogy a nő nem könnyítette meg a dolgát, de most már csak az számított, hogy Joselyn végül is igent mondott és most már semmi sem szabhat gátat a boldogságuknak.
Harry több, mint tíz éven át tanított a Roxfortban és ezek után is sokszor visszahívták helyettesíteni.
Végül a Minisztérium könyörgésének engedve visszatért az aurorokhoz, ahol rögtön parancsnoki rangba osztották be. Így Harryé lett a „legfiatalabb auror parancsnok” megtisztelő címe is.
Ám hiába! Harry élete végéig csakis erre a címre volt a legbüszkébb: Harry Potter, a férfi, aki megtalálta a szerelmet”.
The End
|