Háború mindig is volt, és mindig is lesz, de ami most zajlik, az már túlmegy minden határon. Állandóan jönnek hírek arról, hogy újabb emberek tűntek el, vagy haltak meg. És Voldemort ígérete szerint, ez még csak a kezdet volt. Dumbledore halálával az egyetlen biztos pont is eltűnt a világos oldal tagjai számára, és ezt Voldemort ki is használta alaposan. Éppen ezért mikor megérkezett a hír, hogy Harry Potter súlyosan megsérült egy összeütközés során, a Főnix rend tagjai azonnal lélekszakadva rohantak a helyszínre, remélve, hogy még nem érkeztek túl későn. Harryt még életben találták. Hermione próbálta biztonságba helyezni, míg Ron vagy egy tucat dementorral küzdött. Remus Lupin, Shacklebolt és Tonks azonnal kilőtték a maguk patrónusát, amik Ronéval együtt sikeresen elkergették a dementorokat. Odarohantak az eszméletlen Harryhez, akit láthatóan egy kábító átok talált el.

- Vélhetően tudták, hogy milyen erős patrónusa van! – mondta Hermione. – Ezért kábították el. Hogy ne tudja használni, így mindhármunkat elkaptak volna!

- Még szerencse, hogy elvégeztük azt az apró figyelmeztető bűbájt, mielőtt elindultatok volna a missziótokra – morogta Mordon, aki most bicegett oda.

- Hát tényleg szerencse! – vette a hóna alá barátját Ron. – De most ha javasolhatom, húzzunk innen, mielőtt vissza találnának jönni.

- Egyetértek! – bólintott Tonks. – Pucoljunk!

Kingsley segített Ronnak támogatni Harryt, majd mindannyian elhoppanáltak. Az utca, ahol előbb még hatalmas küzdelem zajlott, most visszazuhant az unalom csöndjébe.

A Főnix rend főhadiszállása még mindig a Grimmauld téren volt. Dumbledore halála után új titokgazdát választottak, nehogy Piton révén fekete mágia tudjon hatolni a házba. Ez az új titokgazda, egy új fiatal tag, Neville Longbottom lett, aki sokat fejlődött az eltelt évek alatt.

Mikor Ron, Hermione az alélt Harryvel és a rend többi tagjával belépett az ajtón, egy sikoly hallatszott. Ginny Weasley azonnal elkezdett rohanni lefelé a lépcsőn, mikor meglátta az ájult Harryt. Bár annak idején ő és Harry szakítottak, a szerelem sosem szűnt meg köztük. Ezt még Ron is látta, pedig a fiatal férfi Hermione szerint egy teáskanál értelmi szintjén állt.

Ginny most is aggódva szaladt oda Harryhez, és kérdőn nézett bátyjára. Az csak motyogott valamit, és a lépcső felé bökött a fejével, mire Ginny is rájött, hogy most a faggatózás helyett tényleg jobb lenne Harryvel foglalkozni.

- Anya! – kiáltotta a fiatal nő. – Anya gyere gyorsan!

Kivágódott a konyha ajtaja, és Mrs. Weasley jelent meg az előtérben. Molly elég jól konyított a gyógyításhoz, ezért amikor Madam Pomfrey nem volt elérhető, ő látta el a betegeket, és a sérülteket.

- Mi történt vele? – kérdezte a fiát.

- Eltalálta egy kábító átok. De nem az az egyszerű fajta, hanem egy jó erős, az tuti! Meg aztán azt hiszem jól be is verte a fejét, mikor elesett.

- Rendben. Vigyétek fel a szobájába! – utasította a fiatalokat Mrs. Weasley.

Ron bólintott, és Kingsleyvel együtt megindultak Harryvel a lépcsőn. Azonban amikor rátették a lábukat az első lépcsőfokra Mordon megszólalt.

- Ha bevittétek a szobába beszédem lesz veletek! Elég volt a titkolózásból! Ideje megtudni, hogy mi után is kutattok, és hogy a fenébe lett Potter ilyen erős az utóbbi időben.

Merthogy az utóbbi időben legendák kezdtek keringeni Harry csodálatos képességiről. A mai kábulás is minden bizonnyal csak a fáradság számlájára volt írható. Mordon eléggé tapasztalt varázsló volt, és sokat megélt már. Ezért vette rögtön észre azt a hatalmas energiát, ami Harryből áramlott. És rátekintve Kingsleyre és Lupinra, ők is ugyanerre gondoltak.

Molly nem sokkal később megnyugtatott mindenkit, hogy Harry hamar fel fog épülni, csak egy kis pihenésre van szüksége. Ezt hallva, Mordon, Lupin és Kingsley beirányították a két jó barátot a könyvtárszobába egy kis beszélgetésre. Arra a kérdésre, hogy mi missziójuk tárgya, Ron és Hermione csak azt felelték, hogy erre csakis Harry adhat választ. A második kérdés azonban még a két társ számára is kérdés maradt. Ők sem értették ugyanis, mi az oka Harry hirtelen megerősödésének.

- Az tuti, hogy az utóbbi időben állati sokat gyakorolt –mondta Ron. – Sok könyvet is elővett, és azokból tanult. De hogy miért lett hirtelen ilyen erős, azt nem tudom. Képes volt egyszerre három halálfalót leteríteni a múltkor. Hármat!

- Egyszerre? – hökkent meg Remus is.

- Igen. Egyszerre! – válaszolta Hermione. – És mindeközben körülvette valamilyen sárga aura, és a pálcája vörösen izzott.

- Mit mondtál? – ugrott fel Remus. – Azt mondtad, hogy a pálcája vörösen izzott, és egy sárga aura vette körül?

- Igen – válaszolta döbbenten Hermione. – Remus mi a baj? Úgy reagáltál, mintha láttál volna ilyet.

- Persze hogy láttam! – mondta Remus, és újra lehuppant a székre. – Jamesszel egyszer ugyanez történt. Nem sokkal a halála előtt. Azt hittük Siriusszal, hogy valami nem stimmel, ezért elmentünk Dumbledore-hoz, és elmeséltünk neki, mi történt. Úgy látszott, mintha nem lepné meg a dolog…

- Persze, hogy nem lepte meg a dolog! – szólt közbe most először Mordon. – Hiszen ő már szinte repesve várta azt a hírt, amit ti aznap este vittetek neki.

Most aztán már tényleg mindenki döbbenten nézett föl. Még a mindig oly nyugodt Kingsley is elkerekítette a szemét.

- Te tudtál erről?

- Azt nem tudom, hogy mi az, amit Dumbledore tudott, mert azt nem volt hajlandó elárulni. De azt igenis megmondta, hogy már rég várt erre a jelenségre. Az azt hiszem még őt is meglepte, hogy Jamesszel történt mindez, de pár nappal később, látszott rajta, hogy megtalálta rá a magyarázatot. De mégis szomorú volt.

- Dumbledore szomorú? Miért? – kérdezte Remus.

- Mindjárt mondom, Remus, nyugodj meg!

Mordon elvett egy poharat az asztalról, és ivott egy pohár vizet, majd visszaült a helyére.

- Mikor James és Lily meghalt, nos… úgy láttam, hogy Dumbledore-t nem igazán lepte meg a haláluk.

- Micsoda?

- Azt akarod mondani, hogy Dumbledore tudta, hogy Lily és James meg fognak halni? – kiáltotta magából kikelve Remus. – Azt akarod mondani, hogy tudta, és mégsem tett semmit?

- Remus…

- Tudta! Istenem tudta, és nem szólt senkinek! – üvöltötte Remus. – És Harrynek az ő tétlensége miatt kellett árván felnőnie!

- Remus az Isten szerelmére, nyugodj meg! – csitította Kingsley. – Nem ismered Dumbledore döntéseinek okát. Az is lehet, hogy akkor se lehetett volna segíteni a barátaidon, ha figyelmeztette volna őket. Lehet, hogy eleve el volt rendelve!

- Na ne etess!

- Kingsleynek igaza lehet, Remus! – szólalt meg újra Mordon is. – Hány előre megmagyarázhatatlan dologgal találkoztunk már életünk során, ami később teljesen egyértelmű volt? Sokkal, Remus! És valószínű ennek is van magyarázata.

- És mi lenne az? – kapta fel a fejét Hermione. – Rémszem, tudsz valamit még?

- Dumbledore rám bízott egy kis üvegcsét nem sokkal a halála előtt. Egy emlék van benne. Azt mondta, ez csakis Harrynek szól, és csak akkor kaphatja meg, ha olyan dolgok kezdenek történni a fiúval, mint egykor Jamesszel.

- Fúúú! Szóval az öreg azt is tudta előre, hogy meg fog halni! – csóválta a fejét Ron. – Ez nem semmi!

A helyiségben néma csönd lett. Mindenki próbálta emészteni a hallottakat. Mindeközben nyílt az ajtó, és egy fiatal vörös hajú nő lépett be rajta.

- Harry magához tért – jelentette ki halkan Ginny.

Harry kissé még kótyagosan szemlélte a szobájában összegyűlő társaságot. Társai eléggé különböző arcot mutattak. Míg Ginny és Mrs. Weasley arcán a megkönnyebbülés látszott, addig a többiek furcsán zavartak voltak.

Nagyon különöset álmodott. Egy hatalmas oroszlán közeledett felé, de nem tudott elfutni előle. Mikor már egészen egy fáig hátrált az elképzelhető legfurcsább dolog történt. Az oroszlán megnyalta a férfi kezét, és letelepedve mellé, elkezdett dorombolni. Nem értette mit keresett az oroszlán az álmában, és azt sem értette, miért nem bántotta, de hát nem ez volt az első szokatlan dolog, ami vele történ mostanában.

- Harry! Mondd, Harry figyelsz te rám?

- Mi? Ja persze, Ron! Mondd!

- Azt kérdeztem jól vagy-e?

- Persze! Tökéletesen! A fejfájást leszámítva!

Ezzel a kijelentéssel sikerült mindenki arcára egy kis mosolyt csalni. Még Ginny sápadt arcába is visszatért a szín. Szemei csillogtak az aggodalomtól, és Harry megint csak azon vette észre magát, hogy elveszik a gyönyörű szempárban.

- Potter! – recsegte Mordon. – Figyelnél rám?

- Nem kéne még úgy nyaggatnod, Rémszem! – szólt rá Molly erélyesen az öreg aurorra. – Még nem pihente ki magát.

- Ez, azt hiszem, most nem várhat, Molly!

- Mit szeretnél tudni, Rémszem?

- Azt, hogy mi a fene történt! Nem szoktál annyira figyelmetlen lenni, hogy csak úgy eltaláljon egy átok! Mi történt tulajdonképpen?

- Én pedig arra lennék kíváncsi, hogy ki kábította el Harryt, mikor ott voltak a dementorok?

- Erre én is megadhatom a választ – áll fel Hermione a székből. – A dementorok nem jelentek meg rögtön. Előbb a semmiből jött egy átok, ami elkábította Harryt, de mire mi Ronnal válaszolni akartunk volna a támadásra, már csak a dementorokat láttuk.

- De akkor mégis hogy lehet, hogy Harry nem vette észre, hogy közeledik az átok? – tette fel Mordon kérdését újra Kingsley.

- Látomásom volt – felelte halkan Harry.

- Már megint? – kérdezte egyszerre Ron és Hermione.

- Megint? Ezt most úgy mondtátok, mintha nem ez lett volna az első! – hökkent meg Tonks.

- Mert nem is ez volt az első! Az utóbbi hetekben Harrynek folyamatosan látomásai voltak, amik…

- Mind a Roxfortban játszódtak – fejezte be Ron gondolatát Harry. – Nem igazán értem a dolgokat. Szinte mindig a folyosókon kóborlok, és mindig elérek egy vörös drapériához, amin egy ordító oroszlánfej látható. És olyan az egész, mintha csak látna az az oroszlán. Mindig villan a szeme, amikor észrevesz, és ekkor mögötte megnyílik egy ajtó, és az mögött egy csigalépcső. A lépcső felvisz egy toronyszobába, ahol minden egyes alkalommal más és más dolgokat fedezek fel. Legutóbb, egy csodálatos festményt láttam, egy gyönyörű, vörös hajú nőről…

- Egy nő? – horkant fel Ron. – Egy nő festménye miatt talált el az átok? Hát ezt nem hiszem el! Mindig a nőkön jár az esze.

- Te is tudod, hogy ez nem igaz, Ron! – kontrázott Harry.

Mordon és Lupin azonban azonnal egymásra néztek. Tekintetükön világosan látszott a döbbenet. Lehetséges volna, kérdezte a tekintetével Lupin. Mordon csak bólintott. Ginny a két férfival ellentétben azonban nem döbbent volt, még csak nem is mulattatta Harry és Ron kibontakozó vitája. Ginny dühös volt. Harry nemcsak ostobán kockáztatta megint az életét, de még ez a nő is? Ráadásul vörös hajú! Na várj csak Harry Potter! Ezt még megjárod!

Harry szívesen vitatkozott volna tovább Ronnal, de ekkor észrevette Lupin és Mordon arcán a döbbenetet, és egy mondat felénél megakadt benne a szó.

- Háhá! Szóval elismered, hogy igazam van?

- Pofa be, Ron! – dörrent rá Harry barátjára. – Remus! Az az érzésem, hogy te tudsz valamit! Amikor a látomásomról beszéltem, úgy néztetek rám, mintha már hallottatok volna erről a helyről.

- Persze, hogy hallottunk. Hisz a Titkok kamrája mellett, ez a Roxfort másik nagy legendája – válaszolt Lupin helyett Mordon.

- Tényleg? És mi lenne az? – élénkült fel Hermione.

- Az Oroszlánok tornya.

- A micsoda? – hökkent meg Ron.

- Az Oroszlánok tornya. Az a torony melyet Griffendél hozott létre.

- Az alapító? – dőlt előre Harry az ágyban.

- Igen.