4. fejezet
...
Hétfőn eléggé jókedvű voltam
ahhoz, hogy elfelejtsem a szombat estét. Különben is, nem volt rajta mi
elfeljthető. Tök jó kis este volt... csak éppen arra nem gondoltam, hogy
részegségemben még egy pasit is felcsípek. Háhá. Két légy egy csapásra. Egyet
fizet, kettőt kap. Kettő az egyben! És még sorolhatnám...
Szóval, megbeszéltük
Claire-rel, hogy akit fel lehet csípni egy éjszaka alatt tökrészegen, az nem
igazi pasi... de azt kell mondjam, hogy képtelen vagyok lemondani Adam-ről.
Annyira jó fej! És tök jól... csókol, na. Nem szégyellem!
Szóval, ahhoz képest, hogy
hétfő, amit rühellek, nagyon jó kedvem volt. Claire-rel csacsogva sétálgattunk
fel a hetedik emeletre, SVK órára menet. És akkor beugrott. ÉN NEM JELENHETEK
MEG HARRY SZÍNE ELŐTT! Jaj nekem. Nagyon, nagyon jaj. Most esett csak le. Ő volt
az, aki leejtette a poharát szombat este! És... őelőtte csókolóztunk Adammel.
És... na nehogy már! Ő volt velem olyan elutasító, viselje a következményeket!
Nem vonultam én apácazárdába! Köztünk "diák-tanár kapcsolat van". Hah. Na majd
írok erről Hermionénak, és kikérem a tanácsát. Ő ebben szakértő. Egy valamit
viszont még mindig nem értek. Miért vállalt Harry tanári munkát a Roxfortban,
hogyha ő a legkiválóbb auror mindközül? Miért vállalna el egy tanári állást? Ezt
is meg kell majd kérdeznem Hermionétól. Majd óra közben megírom neki a levelet.
Ez nem várhat.
Beléptünk a terembe, és most
Harry kivételesen már ott várt minket. Ránéztem, ő viszont nem viszonozta a
pillantásomat... és ez valamiért rosszul esett. Lecsaptam a táskámat az egyik
utolsó padba, és magam is mellé ültem. Claire nem értette miért, hiszen mindig
is elől szoktunk ülni SVK-n. De ma nem akartam. hátul úgyse ült senki, nyugton
meg tudom írni a levelemet. Hozzá is kezdtem.
"Kedves Hermione,
Hogy vagytok Ronnal? Igen, most
már hetedikes vagyok, és ez az első levelem Hozzád, mármint ebben az iskola
évben. (Milyen szerencsés vagy, hogy már harcolhatsz és dolgozhatsz! Én meg itt
poshadok a padban, teljesen értelmetlenül!)..."
- Üdv mindenkinek! A mai órán a
csonttörő átkot vesszük, persze csak elméletben - kezdte Harry. Én sóhajtottam
egyet. Az egész éves tananyag "lerágott csont nekem, DS-veteránnak", hogy
Ernie-t, az egykori DS tagot, Harryék egyik évfolyamtársát idézzem. Ismét a
levelem fölé görnyedtem, és belemélyedtem az írásba. Már nem is hallottam Harry
hangját, annyira koncentráltam az írásra.
"... Van pár dolog, amit nem
értek, persze nem a tananyaggal kapcsolatban (bár tudom, hogy Téged arról is
nyugodtan kérdezhetnélek, rögtön tudnád a választ), és van pár dolog, amit el
szeretnék mesélni, mert bár még csak egy hete járok suliba, történt egy s
más..."
- Ginny! - bökdösött Claire.
Komolyan mondom, tele leszek kék-zöld foltokkal.
- Hagyjál már! - suttogtam oda
neki dühösen. Ám ekkor árnyék vetült a pergamenemre. Én felnéztem... egyenesen
Harry arcába.
- Úgy tűnik, Weasley
kihasználja, hogy engedékenyebb vagyok a többi tanárnál. De akkor lássuk, mit
írt? Ennyit én is megengedhetek magamnak! - mondta hűvösen Harry. Megdöbbenve
néztem rá. Kész. EZ NEM LEHET Ő! Azonban minden jel arra mutatott, hogy
mégiscsak ő az. DE HÁT MI EZ?! Ez Piton-style! És mióta magáz? És mióta hív
Weasley-nek?! És... senkit sem magázott eddig! Csak engem!! Fura gombóc
keletkezett a torkomban, de nem a sírás gombóca. Valami egészen más érzésé. Nem,
félre ne értsetek... nem a szerelem. Valami, ami a szomorúsággal vegyes dühre
emlékeztetett.
Harry felemelte a lapomat, és
megnézte az első két szót. Kedves Hermione. Zöld tekintete cikkant, és belefúrta
az én szemembe. Rögtön láttam, hogy be akar férkőzni a gondolataimba. De a DS
(és egy kis otthoni gyakorlás után) már eléggé edzett voltam ezen a téren.
Próbáltam ellen állni, de persze sikertelenül. Hogy is sikerülne, Harry ellen?
Eddig álltam, de most leültem, és kihívóan néztem Harry-re. Kezemet
keresztbefontam, és hátradőltem a székben. tegyen, amit akar. De SEMMIT ne
várjon tőlem ezentúl!
Még dühösebb voltam rá, mint
máskor. Persze, a szomorúság dominált az érzéseimben, de egyszerűen forrt bennem
a mérhetetlen harag.
Harry még egy ideig engem
mustrált (mint mindenki az osztályban), aztán összegyűrte a pergament, és az
ölembe dobta. Milyen megalázó! Aztán Visszafordult a többiekhez, és elkezdett
magyarázni. A gombóc könnyet csalt a szemembe. Én ezt nem viselem el tovább!
Némán ültem ott hátul, vörös arccal, könnyes szemmel, és gondolkoztam. Aztán
arra jutottam: ha harc, hát legyen harc! Megvártam az óra végét, aztán
felsiettem a Griffendél klubhelyiségébe, felkuporodtam az egyik ablakpárkányra,
majd megint elkezdtem írni Hermionénak. De ugyanarra a pergamenre.
„…
először is nagyon meglepett az, hogy Harry lett az új SVK tanárunk. Persze, nem
kétlem, hogy milyen jó az SVK-ban, hiszen ezzel mindenki tisztában van. De
kérdem én, mi oka lenne a Voldemort utáni leghatalmasabb embernek a Roxfortban
tanítani, miközben ezer más állása is lehetne? Ez képtelenség, és ne térj ki a
válasz elől! Ez egy álca valami másik dologhoz… velem kapcsolatos? Nyilván
látod, hogy gyűrött a papír. Ez a másik dolog, amiért írok Neked. Harry
megváltozott. Nem tudom, hogy észrevetted-e. Ha igen, akkor nem velem van a
gond… de ha nem? Hacsak velem olyan, amilyen…? Bunkó. Paraszt. Esküszöm,
órán olyan, mint Piton. Órán kezdtem el Neked írni ezt a levelet. És mikor
észrevette, hogy nem figyelek, idejött, elolvasta, hogy Kedves Hermione, aztán
nem folytatta, csak összegyűrte és visszadobta nekem. Én megérteném, ha
idegesíti, hogy nem figyelek. De pontosan tudja, hogy már tudom az éves anyagot
Sötét varázslatok kivédéséből, hiszen DS-en pont ezt vettük. Hopp! És mindig
kioktat! Tudja, hogy tudok mindent, de azért mondja a magáét! Hermione…
miért ilyen velem? Tudom, hogy már nem szerelmes belém… de barátok lehetnénk! De
nem, én megint csak a legjobb barátja húga lettem. És már ez az „alacsony szint”
is elég ahhoz, hogy csak engem magázzon, és szólítson Weasley-nek. Van még
egy dolog, amiről szeretnék Veled beszélni. Az eset szombat este történt. Eléggé
le voltam törve múlt héten, úgyhogy Claire kieszelte, hogy elmegyünk szombaton
bulizni. Mondanom sem kell, semmi kedvem nem volt, de azért elmentem vele. A
Három Seprűbe mentünk, Roxmorts faluba. Eléggé sokat ittam, és hát… tudod, hogy
milyen pasik vannak Roxmortsban! Szóval, van egy Adam nevű fiú, akivel... hát
szóval, eléggé jóban lettem.
Meghívott egy italra, és amikor már mindketten elég részegek voltunk, smárolni
kezdtünk. Nagyon jó volt, meg minden, de egyszer csak észrevettem, hogy Harry
jelen van! Azután nem sokkal, hogy Harry sietősen távozott, mi is indultunk. Még
most is tartom a kapcsolatot Adammel. Nagyon kedves, és jófej, meg aranyos, meg
helyes. És Harry nyilvánvalóvá tette, hogy én nem érdeklem őt. Hogy le vagyok
tojva. Mégis lelkiismeret-furdalást érzek. De miért?! Esküszöm Neked, Hermione,
nem vagyok belé szerelmes!! És nem hitegetlek! Tényleg így érzem. És mégis, úgy
érzem, hogy Harry elvárja, hogy még csak rá se nézzek más fiúkra! Miért van ez?
Kérlek, mihamarabb válaszolj!
Szeretettel ölel, Ginny
U.i.:
NE MUTASD MEG RONNAK!”
Sóhajtva csavartam össze a levelet, átkötöttem egy
szalaggal, majd felfutottam a szobámba, és beleraktam ládámba. Majd ha kimegyek
innen (bár nem hinném, hogy ez meg fog történni valaha is), akkor feladom egy
bagollyal. Aztán elterültem az ágyamon, és gondolkozni kezdtem – megint.
|