Úgy éjfél körül ébredtem - észre sem vettem, hogy a nagy gondolkozásban elaludtam... hogyan is lehetne észrevenni? Éjfélkor viszont feltápászkodtam, és halkan kimentem az ajtón. A klubhelyiségben még lézengett pár ember, de azok is csak a maradék házifeladatukat csinálták. Nem egy helyen láttam kanapén hortyogó nebulókat.

Óvatosan, a fal mellett osonva léptem ki a Kövér Dáma portréján kívülre, hiszen már érvénybe lépett az esti kijárási tilalom.

A kezemben még mindig ott tartottam a Hermionénak írt levelet. Késői sétámnak az volt az oka, hogy feladhassam - minél hamarabb. A folyosókon egy lélek sem járt, és annyira sötét volt, hogy kénytelen voltam fényt gyújtani pálcám segítségével. Egyik kezemmel eltakartam a fény nagyját, és csak annyit engedtem kiszűrődni, amennyi éppen elég volt.

Kalapált a szívem, ugyanis mostanában megszigorították a büntetést a kijárkálóknak. Éppen befordultam a sarkon, amikor suttogást hallottam, nem olyan messze tőlem. Felfedeztem két alakot az egyik falmélyedésben.

- Nox! - suttogtam gyorsan, mire pálcám végén kialudt a fény. Szorosan a falhoz lapultam, és úgy figyeltem.

- Értsd már meg, hogy nem lehet! Megtiltotta! - magyarázta az egyik dühösen a másiknak.

- Nem érdekel! Megcsináljuk! Mit árthatunk vele?

- Nagyon is sok mindent! - dühödött fel az, akit először hallottam.

Hallgattam a beszélgetést, de nem sok mindent értettem belőle, ráadásul még csak azt sem tudom, kik voltak, mert a suttogó ember hangját nem lehet felismerni.

Megvártam, míg a két ember elhallgat, majd elindultam, és egy hosszabb kerülő úton mentem tovább a Bagolyházba. Magamhoz szólítottam egy iskolai baglyot, levelemet a lábára kötöztem.

- Hermione Granger-nek, Londonba! - súgtam a madárnak. Annak sárga szeme okosan villant egyet, majd kiröpült az éjbe.

Sóhajtva néztem utána; azonban kisebb gondom is nagyobb volt most Harry-nél. Valaki járkál a folyosón... tanárok... lehet, hogy többen vannak!

Kiléptem a bagolyházból, és elindultam visszafelé, ám most lépteket hallottam közeledni... egyenesen felém!

Pánikszerűen elkezdtem rohanni az ellenkező irányba. Bebújtam az egyik lányvécé nyitva felejtett ajtaján, és kilestem. Hosszú köpenyes, süveges varázsló (avagy boszorkány) sietett el az ajtó előtt. Már majdnem megkönnyebbültem, mikor hirtelen megtorpant, és az ajtó felé fordult. Egyre közelebb és közelebb jött, míg már kinyújtott karommal elérhettem volna. Lélegezni sem mertem, és úgy éreztem, mintha a szívem a fejemben dobogna. Aztán a mágus mintha aprót rántott volna a vállán, és én hallottam, ahogyan sietősen ellépked. Én körülkémlelve, nagyon gyorsan, ám nesztelenül elrohantam a Griffendél torony irányába, amit sikeresen el is értem.

Valami nem tetszett a kastélyban... valami nagyon nem. Már régebben is osontam ki éjjel, de ilyet még soha nem tapasztaltam. Itt valami titok lappang. 

Másnap reggel kissé álmosan ébredtem, ami nem csoda, hiszen a kis éjjeli akcióm miatt későn kerültem ágyba, de nem érdekelt. Ki akartam deríteni, hogy mi folyik a kastélyban. És már tudom is, hogy kit kell kérdezzek. Bármennyire is utáljuk egymást az illetővel.

Türelmetlenül vártam az ebéd utáni SVK órát, és elsőként léptem a terembe. Fogalmam sincs, hogy honnan vettem, de Harry tényleg bent volt órakezdés előtt.

- Helló - köszöntem határozottan. Tudtam hogy nem szabadna ajtóstul rohanni a házba, de úgy éreztem, hogy most ez a helyes.

- Hümm... - válaszolt Harry, fel sem nézve.

- Mi folyik a kastélyban?

- Pardon?

- Ne tegyél úgy, mintha hülyébb lennél, mint amilyen vagy, Harry! - csattantam fel. - Tegnap éjjel ott voltál, nem? A második emeleti folyosón, egy falmélyedésben! És vitatkoztál valakivel! - Mondanom sem kell, csak a sötétben tapogatóztam... Harry-n azonban látszott, hogy zavarba jött, ám sikerült teljesen lepleznie érzelmeit.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz.

- Rendben. Akkor találkozzunk holnap éjjel tizenegykor, a félszemű banya szobránál. Talán addigra megjön az eszed... - mondtam, majd hátramentem, az utolsó padhoz. Lassan kezdtek beszállingózni az emberek, de én tudomást sem vettem róluk. Végig azon gondolkoztam, hogy válhatott Harry-ből egy ekkora érzéketlen barom?! Mindent elfelejtett?! Két hétig jártunk együtt, igaz, nem sok, de én soha nem fogom elfelejteni, mert ő volt az első szerelmem. És - legalábbis azt mondta - én voltam neki az első, szintén. Nem tudtam mivel magyarázni a viselkedését, már csak Hermione válaszában bíztam. Azonban aznap estig nem jött meg. Kénytelen voltam másnapig várni.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Másnap reggel frissen ébredtem, és biztos voltam benne, hogy ma megjön Hermione válasza. Szerencsére nem kellett csalódnom! Izgatottan szedtem le a piros szalagot az összecsavart pergamenről. Olvasni kezdtem.

„Kedves Ginny,
Köszi a levelet, eléggé megleptél vele, mivel tényleg most kezdődött a tanév. Sajnos nem tudok kielégítő válasszal szolgálni, mert van, amit én sem tudok…” – Na Persze!!! Ugyanolyan Rend-tag, mint Harry! – „…, és van, amit el sem mondhatok, mert Te még nem vagy Rend-tag. Ez persze alapjában véve nem lenne indok, de bűbájt bocsátottak ránk, semmit sem szabad elmondanunk, mert a büntetésünk… hát, elégedj meg annyival, hogy durva. McGalagony kicsit szadista, de mindent a jó ügyért, ugyebár…
Harry-vel kapcsolatban: nem értem, miért furcsa, ha elvállalta az állást? Ő tudja a legjobban tanítani a Sötét varázslatok kivédését, és így még ellenőrizni, védeni is tudja az iskolát, hiszen előfordulhat, hogy Voldemort itt akar támadni… bár nem értem, mi értelme lenne iskolásokra törni, hacsak nem terrorizálni akar, és megfélemlíteni a népet.
Tudom, hogy Harry megváltozott, mert tapasztaltam. Ginny… ez a ti ügyetek Harry-vel. Nektek kell megoldani, és ezt nem azért mondom, mert nem szeretnék segíteni. Legszívesebben gatyába ráználak titeket, hogy ne szerencsétlenkedjetek annyit!
Te nagyon okos vagy, és nem értem, hogy miért nem látod azt, ami ott van a szemed előtt! Teljesen nyilvánvaló, hogy Harry miért olyan, amilyen. Ne értelmezd félre a szavaimat, kérlek!
Ami a kis kocsmázási akciótokat illeti, mást nem tudok hozzáfűzni, csakhogy veszélyes ilyenkor az utcán járni! De ezt te is tudod. Totális érzelmi kavalkád van benned, Ginny. Miért baj, ha smárolsz egy másik fiúval, nem vagy te elkötelezve Harry-nek.
Ha már rálátsz a dolgokra, és mindent megértesz, akkor egy jó tanáccsal szeretnélek ellátni: ne folyamodj olyanfajta trükkökhöz, mint Romilda Vane tette anno!
Ölel:
Hermione

U.i.: Ron csak a felét tudja… bocsi! (A kocsmázós felét nem tudja, ha ez izgat.)”

Köszönöm, Hermione. Most sokkal jobban érzem magam. Ne legyek olyan, mint Romilda Vane. Köszike, puszika. Esküszöm, kinyúlok. Engem mindenki kikészít. Az idegeimen pattognak, és…
Na elég. Elég az ömlengésből és önsajnálatból. Kíváncsi vagyok, hogy Harry eljön-e egyáltalán a találkánkra, és ha igen, akkor mit fog mondani…?

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon nehezen vártam ki az éjjel 11-et, ám amikor eljött a perc, kissé féltem… vagyis inkább tartottam Harry-től. Ott leszünk egyedül, a sötét folyosón, kettesben, és hát mégiscsak a legnagyobb – vagy második legnagyobb – mágus a világon. Te jó ég! Hát már félek is tőle… pedig nem is olyan régen még kéz a kézben… na jó, akkor nem kezdhettem el nosztalgiázni!
Pálcás fény nélkül indultam útnak, hiszen elég sokszor jártam arra már régebben. Tökéletesen tudtam az utat kívülről, ámbár egy kissé inába szállt az a híres Griffendéles bátorságom.
Nem lepődtem meg, amikor senkit sem találtam a banya szobránál. Leültem, hátamat a falnak támasztottam, és vártam. Az új, szadizós, bunkó paraszt Harry-nek természetes volt, hogy késsen.
Na de fél órát…?

Azt hiszem, nem fog eljönni…

Háromnegyed tizenkettő… mindjárt itt alszom el és reggel pont ő fog megtalálni. Cseppet sem lesz kínos. Ugyan már…

Hoppacsek! Lépteket hallok! Iiiiiigen… okos Harry, ügyes Harry…
Előttem megjelent, csuklyába burkolva arcát, ám mégis tudtam, hogy ő az, mert a zöld szeme cikkant a sötétben, ahogy azt a jó öreg mugli tudomisénkicsoda megírta. Hát mit ne mondjak, ettől eléggé befostam, mert ki nem látta a Star Warsot?! Hát Anakinnal, a kiválasztottal mi lett? Átállt apja, Darth Veder oldalára.
TE JÓ ÉG!
Mi van, ha Harry apja VOLDEMORT?!
És csak azt adják be mindenkinek, hogy Harry apja James volt. Hát meg is értem… elég cikis lenne. Őszintén szólva én is letagadnám az apámat, ha úgy nézne ki, mint ahogy, és terrorista elveket vallana…
Mélázásomból egy mély hang zökkentett ki, aminek alighanem Harry volt a gazdája. Nem értem, mitől lett ilyen mély. Tetszik, nem tetszik (TETSZIK!!!), megváltozott.
– Mit akarsz?
- Azt hittem, már nem jössz el… - tértem ki a válasz elől, miközben feltápászkodtam, és nyújtóztatni kezdtem elmacskásodott tagjaimat.
– Akkor hát, tévedtél.
– Nem hamarkodtad el… - húztam el a számat, mire ő lehajtotta a csuklyáját. Eléggé megkönnyebbültem, amikor a szokásos szénakazal haját láttam meg, és nem holmi kék punkfrizurát, vagy tudom is én…
- Szóval…? – kérdezte jéghideg hangon, mire én megint elég pipa lettem, és teljesen kiment a fejemből, hogy mit is akartam eredetileg kérdezni.
– Szóval?! MI A FENÉT KÉPZELSZ MAGADRÓL?! – üvöltöttem el magamat, ami, most már belátom, nem volt a legokosabb döntés. Az egész kastély visszhangzott.

Alighogy elhallgattam, máris lépteket hallottam. Harry körbenézett, megfogta a karomat, és elkezdett húzni, hogy bújjunk el valahová… a bökkenő csak az volt, hogy köröttünk csakis-csakis fal, előttünk egy szökőkút.
– Megteszi… - vont vállat Harry, majd mélységes megrökönyödésemre beleugrott a vízbe, és természetesen engem is magával rántott, amit nem nagyon bántam volna máskor, most azonban inkább száraz maradtam volna. Lebuktunk a víz alá – megjegyzem, majdnem megfagytam, olyan hideg volt - . Azonban hamar fogyni kezdett a levegőm, Harry-nek viszont bőven volt még. De nem dughattam ki a fejemet, mert a lépteket már egészen közelről hallottam, bár az is igaz, hogy a víz tompította a hangot. Ekkor azonban valaki benyúlt a vízbe, és kiemelte a fejemet.
– Potter, Weasley, mi a fenét keresnek itt?! – Azta. Soha nem hallottam még McGalagonyt káromkodni.
– Tudja, tanárnő, nem hittük, hogy maga az. Azt hittük, hogy valaki ellenség… - magyarázkodtam immár a szökőkút peremének dőlve, vizesen, reszketve.
– Ellenség?! – bámult McGalagony. – A kastélyban?! Jöjjenek fel az irodámba. Mindketten.

Megtörten és engedelmesen követtem a házvezetőmet. Most valószínűleg azt is be kell majd vallanom, hogy tegnap éjjel is csatangoltam az iskolában.
– Gondolom, tudják mi az első kérdésem… - vonta fel szemöldökét McGalagony.
– Hááááááát… - vonta fel a vállát Harry. Ő maga nem ült le, gondolom, ezzel próbálta hangsúlyozni, hogy ő már nem diák, őt már nem lehet megbüntetni.
– Mit kerestek éjszaka a folyosókon? – csattant fel a nő. – Potter?
– Minerva, úgy gondolom, hogy mint tanár, a jogaim közé tart…
- Nem érdekelnek a jogai, Potter! Maga ugyan olyan diák, mint egy évvel ezelőtt! Sötét idők járnak, és ilyenkor nem szabad egyedül kószálni, még a kastély biztonságot jelentő falai között sem, MEGÉRTETTÉK?! Potter, több felelősség érzetet várok magától! Miss Weasley, maga pedig okulhatna a hat évvel ezelőtt történtekből!
- Igen, McGalagony professzor – hajtottam le a fejemet.
– Minerva, el kell hogy mondjam, hogy a találka Miss Weasley ötlete volt. Gondolja, hagyom, hogy egyedül csatangoljon az iskolában, rám várva?!
Dühösen néztem fel rá. Nem hiszem el, hogy bemártott!
- Várom a magyarázatát, Weasley – mondta jeges hangon a diri.
– Tanárnő, ez egy kényes és személyes ügy! Nem áll szándékomban megvitatni önnel!
– Az a gond, hogy én vagyok az igazgatója!
– Ez nem változtat semmin. Ha kierőszakolja belőlem a választ, azzal megsérti a személyes jogaimat.
– Egészségére, Miss Weasley! – vágta rá McGalagony. – Úgy látom, nej utunk dűlőre.
– Valóban – mozdult Harry az ajtó felé.
– Ha még egyszer ez előfordul, akkor annak komoly következményei lesznek! – mondta zordan McGalagony.
Én pedig felálltam, és dühösen kicsörtettem a szobából, Harry orrára csapva az ajtót.