A griffendélesek a más-más házba tartozó társaikkal éppen a vacsora alkalmából ülték körbe az asztalokat. Egy bizonyos négyes csoport azonban jóval hamarabb végzett, így felballagtak a klubhelyiségükbe, és kellemes hangulatban helyezték magukat kényelembe.

- Nem hittem volna, hogy ekkora tempó mellett ennyit lehet enni – jegyezte meg a fekete hajú fiú, mikor barátja jóllakottan levetette magát a kanapéra, míg Hermione mellette foglalt helyet.

- Látszik, hogy még nem gyakoroltad eleget. Na de a drága bátyám ezen már jó néhány éve túl van – mosolygott a vörös hajú lány.

A kis társaság vidáman felnevetett. Még a kárvallott is.

Vidáman beszélgettek, és tervezték a következő DS edzés menetrendjét és programját, ami szokás szerint elég izgalmasnak ígérkezett. Harry mindig előállt valami hihetetlen újdonsággal, amiről úgy gondolta, hogy megbirkózhatnak vele a jelenlévők. Vagy legalábbis jó részük. Minden erejével azon volt, hogy felkészíthesse társait a rájuk odakint váró háborúra, és hogy nagyobb esélyt adjon nekik a túlélésre.

Ginny boldogan ücsörgött Harry ölében, fejét a vállára hajtva, és élvezve, ahogy karjaiba zárja. Tudta, hogy már csak pár percük van, aztán feljönnek háztársaik, és újra el kell játszaniuk, hogy nincs köztük semmi. Fogalma sem volt róla, hogy Harry időközben komoly elhatározásra jutott.

Mikor végül nyílt a portrélyuk, és a diákok nagy zsibongás közepette kezdtek beözönleni, Ginny már bontakozott is ki az ölelésből, pontosabban csak próbált, mert Harry nem engedte. Továbbra is gyengéden de határozottan tartotta karjaiban, és a lány megértette, mit akar. Felnézett a fiú arcába, s mikor a zöld szemek komolyan, és szeretettel néztek rá, visszahajtotta a fejét Harry vállára, és szorosan hozzábújt.

A beérkező griffendélesek meghökkenten figyelték a tűz előtti fotelban ücsörgő párost, s a mellettük nyugodtan ücsörgő Ront és Hermionét, akiket láthatóan egy cseppet sem zavart a tény, hogy Harry Potter félreérthetetlen helyzetben mutatkozik Ginny Weasleyvel.

Aztán túljutva az első döbbeneten, hirtelen váltással nevetés, taps és sokfelől felhangzó kaján és vidám megjegyzések hallatszottak, vagy hol a lányok, hol pedig egy-két fiú részéről csalódott morgás és sóhajok.

- Gondolhattuk volna ám! – veregette vállon Seamus az ücsörgő Harryt.

Ő csak csöndben mosolygott.

Most Ginny barátnői is odagyűltek, és csacsogva gratuláltak nekik.

- Nagyon ideje volt már, hogy összejöjjetek – jegyezte meg Coni

- Harry, remélem, rendesen megbecsülöd ezt a lányt, mert nem láttam még olyat, aki jobban szeretett volna valakit, mint ő téged – hajolt egy kicsit közelebb hozzájuk Susan kicsit komolyan, kicsit játékosan.

A zöld szemek mélyen a lányéba fúródtak.

- Emiatt nem kell aggódnod. A legnagyobb becsben és biztonságban van tartva.

A három barátnő elégedetten bólogatott, majd egy-egy huncut kacsintást küldve Ginny felé már el is szállingóztak.

Harry felsóhajtott.

- Ha jól belegondolok, meg lettem fenyítve.

Ginny felnevetett.

- Susan a legkomolyabb közülük, és nagyon jól tudta hogyan érezek irántad már jóideje.

A fiú bólintott, majd miután mindenki megbarátkozott a helyzettel és elült az alapzaj, kézen fogta Ginnyt, és felvezette a hálóba.

Mikor bezáródott mögöttük az ajtó, Harry azonnal hangszigetelte és védelemmel látta el, már szinte reflexszerűen. Ahogy megfordult, egy boldogan mosolygó lánnyal találta szemben magát.

- Köszönöm – mondta Ginny csendesen, amit már lent is szeretett volna.

Harry tisztában volt vele, hogy Ginnynek ez mennyire fontos. Felvállalta a kapcsolatukat, s erre több oka is volt. Nem akarta tovább titkolni, elbujdosni, folyton figyelni a mozdulataira, mintha valamiféle bűnt követnének el. Emellett Voldemort még mindig kevesebb eséllyel ejtheti foglyul Ginnyt, mint mondjuk Ront és Hermionét, akik továbbra is vele tartanak, ha kijárták az iskolát.

Elege volt a folytonos félelemből, és abból, hogy ne merjen szeretni. Azt is tudta, hogy Ginnynek igazán csak az a fontos, hogy együtt legyenek, de nem tudta nem észrevenni mennyire érzékenyül érintette, és milyen borzasztó rosszul esett neki a titkolózás. Biztos volt benne, hogy ezzel a tettével nagyon boldoggá tette kedvesét.

 De sajnos nem csak ebből állt a dolog.

- Remélem tudod, hogy ez mit von maga után – válaszolta halkan a fiú.

- Nem feltétlen Harry – rázta meg a fejét Ginny.

A fiú felsóhajtott.

- Továbbra is nagyon tartok tőle, hogy csak egy újabb eszközt adtam Voldemort kezébe, amit felhasználhat ellenem, de belátom, hogy neked is és Hermionénak is igaza volt. Túlzottan hagytam, hogy a félelmeim, az érzéseim által irányítsa az életemet. Szeretném azt tenni, amit igazán akarok.

Ginny odalépett hozzá, és finoman, gyengéden megcsókolta, majd érezve, hogy Harrynek egyáltalán nincs ellenére a dolog, kezeivel átkulcsolta a fiú nyakát, s míg az egyikkel a hajába túrt, a másikkal a tarkóját és nyakát cirógatta.

Harry felnyögött, és közelebb húzta magához, miközben nyelvével elmélyítette a csókot. Ginny szenvedélyesen viszonozta, megízlelve a fiú szájának minden szegletét, és vágyakozva kívánt még többet, ennél sokkal többet. Lecsúsztatta a kezét Harry nyakáról, s kutatóan jártatta végig a testén, amit csak beért vele.

Harry borzasztóan kívánta a lányt, egyszerűen megőrült az érintéséért. Ezt rekedten bele is suttogta a fülébe, mire Ginny olyan tekintettel nézett rá, hogy a lábai majdnem cserbenhagyták. Mondanivalója félreérthetetlen volt.

Egyik kezével a lány derekát és csípőjét simogatta, míg a másikkal bekíváncsiskodott a blúza alá, és meztelen bőrét kényeztette gyengéd érintéseivel.

Ginny hozzá hasonlóan egyre gyorsabban vette a levegőt, s miközben ajkuk ismét összeforrt, remegő kézzel látott neki kigombolni Harry ingét, hogy szabadon végigsimíthasson hátán és mellkasán.

Ahogy egymás szemébe néztek, azonnal elvesztek a bennük kavargó érzésekben: vágy, szenvedély, féltés és szeretet. 

Harryt egyszerűen lenyűgözte a lány, és legalább két órán át semmi és senki mással nem volt hajlandó foglalkozni.

Vacsorázni már kéz a kézben haladtak végig a folyosókon, és a nagyteremben sem zavartatták magukat a bámész tekintetektől. Egy kicsit olyan volt a helyzet, mint mikor először látták meg Harry iskolatársai az évnyitón. Mindenki tátott szájjal, izgatottan bámulta, és állandóan összesúgtak a háta mögött.

Nos, most éppen ugyan ez játszódott le, ami lévén, hogy Harry már megszokta nem idegesítette különösebben, inkább mulatatta egyes emberek megjegyzése. Bár volt egy dolog, ami mellett a fiú sem tudott szótlanul elmenni. Harryt nyugtalanította a mardekárosok fürkésző tekintete, és egyesek nem titkolt lenézése és izzó gyűlölete. Hiszen leginkább tőlük számított újabb támadásra, és arra, hogy továbbadják kapcsolatuk hírét Voldemortnak. Ginny eddig is veszélyben volt, mint barátja, és mint Ron húga. Most meg még egy lapáttal rátettek.

Harry tudta ezt, de most már visszalépni sem volt lehetősége, és őszintén szólva, ahogy elnézte a mellette lévő, és őt érintő lány boldog és őszinte mosolyát – amivel a titok és feszültség végét fogadta, - talán nem is bánta már. A rájuk szegeződő szúrós, éjfekete szempár elkerülte a figyelmét, bár ekkor még úgy gondolta, hogy egyetlen tanár véleménye érdekelné csupán ebben a témában, mégpedig Dumbledoré. De hát, a dolgok gyorsan változnak… főleg, ha rásegítenek.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry az egyre türelmetlenebb kopogtatásra kikelt az ágyból Ginny mellől, és pálcája egy mozdulatával felfrissítette magát, majd egy újabbra ruhája is rajta termett. Mögötte Ginny is felült, mire felé intett pálcájával, így a lányon egy pizsama jelent meg.

Az ajtóhoz érve feloldotta a varázslatokat, majd kinyitotta.

Piton állt a küszöbön, meglehetősen bosszús arccal.

- Na végre! – morogta a férfi.

Harry az órájára nézett.

- Elnézést uram. Késő van.

Piton bólintott.

- Igen tudom. Dolgunk akadt – mondta olyan hangon, hogy félreérthetetlenül ki lehessen venni belőle, miféle dolguk.

Harry azonnal éberebbé vált.

- Egy pillanat – mondta, azzal visszafordult Ginny felé. – Az ajtót kívülről ellátom a védelemmel, nem fognak tudni bejönni rajta. Maradj itt, és ne akarj elmászkálni senkivel. Egyedül főleg ne, maximum a klubhelyiségbe. Amint visszaértünk feljövök érted.

Ginny kipattant az ágyból, és odaszaladva a fiúhoz átölelte, és szorosan hozzábújt.

- Még jó, hogy varázsoltam rád egy pizsamát – suttogta alig hallhatóan a lány fülébe, miközben arcát a hajába temette.

Hallgatta Ginny halk nevetését, majd gyengéden eltolta magától, és megcsókolta.

Piton némán figyelte a két fiatalt, de nem sürgette őket. Végül Harry kilépett a férfi mellé, és miután az ajtó bezáródott, számos varázslattal látta el.

- Nem csoda, hogy már egy ideje próbáltam feloldani őket, ha már a kopogtatásra nem reagáltál – morogta Piton a műveletet figyelve.

Harry rápillantott.

- És akadtak vele gondjai? – kérdezte. Hangjából mindennemű gúny és felvágás hiányzott, csupán az érdeklődést és aggodalmat lehetett belőle kihallani.

Talán ennek is köszönhető, hogy Piton normálisan reagált rá.

- Kizárt, hogy bármelyik diák feltörhetné – jelentette ki a férfi.

Harry megnyugodva bólintott, és egy utolsó mozdulattal befejezte a védelem létrehozását, majd elindultak lefelé.

- Tényleg, egyáltalán hogy jutott fel? – kérdezte, majd elkapva Piton szemforgatását rögtön kapcsolt.

- Persze, persze… - mondta gyorsan. – Maga, mint a Roxfort tanára… - utánozta a férfi stílusát.

- Ráadásul házvezető tanára – egészítette ki Piton.

A portrélyukhoz érve Harry kicsit arrébb húzódott, hogy előre engedje a férfit, aki erre egy kicsit furcsán hitetlenkedve nézett rá, de kilépett a folyosóra, Harry pedig követte.

- Az igazgatói irodába megyünk – mondta Piton, azzal elindult.

A fiú bólintott, jelezve, hogy gondolta, hogy ez lesz az útirány.

- Ezek szerint Dumbledore professzor úgy gondolja, hogy a Zsebpiszok közben van a következő horcrux?

Piton elhúzta a száját.

- Alighanem. Értesüléseim szerint ma éjszaka oda tartunk.

Bár egymás mellett haladtak, Harry engedte, hogy a férfi egy kicsit mindig előrébb járjon.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy Mrs. Weasleyvel mekkora kockázatot vállaltál? – szólalt meg kis idő múltán a bájitalmester.

Harry először hallgatott, aztán azt mondta.

- Ó igen. Hermione szerint akármennyire is ösztönös, de lételemem a kockázatvállalás – majd sokkal komolyabban folytatta. – De Ginnyvel együtt rávezetett egy fontos felismerésre is. Voldemort túl régóta irányítja az életemet, ahogy a magáét is – nézett oldalra egy pillanatra, de Piton csupán egyetértően ráncolta a szemöldökét. – Félek, hogy felhasználhatja a barátaimat, és tudom, hogy veszélyben vannak mellettem, de Ginny borzasztóan makacs. Én pedig, ahogy a DS-en is mondtam, komolyan veszem a felkészülést. Emellett most már itt van maga is, és ha arra gondolok, hogy ha pár hete valaki azt mondta volna, hogy számítani fogok Önre, ráadásul akár még meg is kedvelhetem, biztos beutaltattam volna a Szent Mungóba. Tehát bármi megtörténhet – fejezte be Harry kissé megvonva a vállát.

Piton megtorpant.

- Te kedvelsz engem? – kérdezte színtiszta döbbenettel.

Harry is megállt, és visszafordult.

- Még azelőtt is, hogy megbékélt volna velem, elismertem a… hát mondjuk úgy, hogy bár egy kissé fekete, de alapjában véve van humora, még ha cinizmusnak álcázza is – mondta kicsit bizonytalanul. - Persze alighanem nem annak szánja, hiszen rosszindulatúan használja mások megalázására, vagy félemlítésére, de mégis voltak olyan beszólásai! – mosolyodott el egy pillanatra Harry, noha sosem gondolta volna, hogy valaha ezt elismerje Pitonnal kapcsolatban. Hiszen azon megjegyzéseit, amit rá tett, a legkisebb jóindulattal sem lehetett szimpla gúnyolódásnak felfogni.

- Emellett, bár ezt már mondtam magának, nem véletlen, hogy az összetűzéseink alkalmával éppen gyávának neveztem – folytatta a fiú elgondolkodva, miközben tovább indultak. – Tudtam, hogy sok jelzőt elviselt volna, és hogy ez érinti a legrosszabbul, mert ez igaz a legkevésbé magára.

Igen, gondolta Harry. Ezt mindenképpen el kellett ismernie. Pitonnak egyáltalán nem lehet könnyű Voldemort előtt állnia, és folyamatosan védenie az elméjét s kibírni a kínzásokat, ha az „urának” nem tetszik valami.

- A mardekárosságához képest kiemelkedően bátor ember, az eszével és az észjárásával pedig akár a Hollóhátba is kerülhetett volna - mondta tovább Harry szinte magának motyogva. – Na persze sok más tulajdonsága miatt fel sem merül bennem, hogy vitassam tagadhatatlan Mardekáros mivoltát – vigyorgott egy kicsit rosszindulatúan, majd elmorfondírozott. – Bár ha a Dumbledore iránt tanúsított viselkedését nézzük, már ha valóban őszinte, akár a Hugrabug is szóba jöhet. A hűség – fejezete be, majd mint aki jól végezte dolgát, megvonta a vállát és folytatta útját.

- Potter! – állította meg a tanár ismét, felocsúdva döbbenetéből. – Nekem is illene pár dolgot elmondanom.

Harry furcsán nézett rá.

- Már elmondta, amikor az emlékeimet nézte, és azzal, ahogy utána viselkedett.

Piton továbbra is vizsgálgatta sötét szemeivel.

- Bár belőlem nyilvánvalóan hiányzik ez a fajta őszinte nyíltság, úgy vélem tartozom annyival…

- Ó igen, már majdnem elfelejtettem, hogy maga szereti, ha mindenkivel kvittek lehetnek – szakította félbe Harry, és persze ezt nem lehetett feltétlen pozitív megjegyezésnek venni. Ha valakit sérelem ér, és igyekszik visszavágni vagy megbosszulni, az is úgy számít, mintha kiegyenlítené a számlát.

- Vagy legalább is nem tartozni – szólt Piton kissé ingerülten, jelezve, hogy ő egyáltalán nem a megtorlásokra gondolt, és örülne, ha a fiú nem szakítaná félbe.

- Nem tartozik – vágta rá Harry, mert nem akarta, hogy a férfi kötelezőnek vegye, hogy az ő kinyilatkoztatására reagáljon.

- Rengeteggel tarozom – mondta komolyan a tanár, amire már Harry sem tudta, mit reagáljon.