Igyekeztem a történeten minál kevesebbet változtatni. A helyesírási hibákat, tagolásokat szóismétléseket rossz szórendet próbáltam kijívatni, de csak nagyon finoman, és legtöbbször inkább az eredetit hagytam benne. Remélem, mindenkinek tetszeni fog! Szerintem nagyon ügyesek vagyunk! *kicsit sem elfogult* - A szerk.

Szeptemberben, mikor visszajöttek a Roxfortba, Ginny Weasly még álmaiban sem sejtette, milyen meglepetésekkel teli lesz számára ez az év.

Mivel Voldemort ereje egyre inkább visszatérni látszott, az iskolán belül is egyre nőtt a feszültség bizonyos házak tanulói között. Dubledore ráadásul bevezette az este 8-10-ig tartó őrjáratozást a SVK tantárgyban legrátermettebbnek bizonyult növendékek közreműködésével. Persze az érintettek nem nagyon örültek neki, hogy az esti kandalló mellett ücsörgős traccspartikat hideg folyósón való őrjáratozásra kell cserélniük, de beletörődtek sorsukba.

Ginny Ronnal volt beosztva a ma esti ellenőrző útra, de bátyja elaludt a klubhelység egyik félreeső foteljében és nem akarta felkelteni. Gondolta, úgysem történik semmi baj, hiszen csak egy kis esti kastélykörútról van szó.

Mikor kilépett a portrélyukon, határozott léptekkel indult meg a hosszú folyósón, ám hirtelen kivágódott a folyosó egyik ablaka és a hideg szél elfújta az utat megvilágító fáklyákat.

Koromsötét lett. Ám mikor Ginny pálcájáért nyúlt volna, egy kéz kulcsolódott csuklója köré, s megállította a mozdulatban. A lány nem látta az idegen arcát. Semmit sem látott, csak azt érezte, hogy egy kéz fonódik dereka köré, és valaki megcsókolja a nyakát...

Ginny először megdermedt, de aztán megérezte a fiú hajának illatát és már tudta, ki meri megérinteni ilyen bizalmasan. Megadóan omlott bele az ölelésbe.

- Harry! - suttogta. - Mit keresel te itt ilyenkor?

- Dumbledore-ral volt különórám - suttogta Harry, miközben lágyan csókolgatta Ginny nyakát. - Nagyon elfáradtam. Remélem méltónak találsz egy kis kényeztetésre!

- Tudod, milyen nehéz neked ellenállni? - mosolyodott el Ginny és hátrafordult. Hiába volt sötét, még így is tudta, hogy a fiú is elmosolyodik. - Nagyon nehéz.

- Ez csak jó nekem!

- Valóban...

Harry Ginny nyakárol az ajkaira vándorolt, amikor valaki hangosan fekiátott. Ron volt. Felébredt és úgy gondolta mégis elmegy arra az ellenőrzésre vagy mire.

A pár nagy nehezen, de félrelibbent egymástól. Ron kivont pálcával vizsgálgatta őket.

- Imperius? Százfűlé-főzet? - gyanakodott.

- Mi vagyunk azok, Ron... - sóhajtott egyet fáradtan Ginny.

- Mi a fenét csináltok itt? - Ron szeme teniszlabda mérkőzést játszott húga és barátja között.

- Szerinted mit, haver?! - vágta rá ingerülten Harry.

- Ó - Ron eltátotta száját, és leeresztette pálcáját. - Bocsika. Na... sziasztok! - azzal visszafutott a klubhelyiségbe.

Ginny és Harry ismét egymás felé fordultak:

- Hol is tartottunk? - suttogta a lány…

Draco Malfoy csak ritkán élt a százfűlé főzet adta lehetőségekkel, mivel a visszaváltozást mindig kellemetlennek találta. Ám ez most egy ilyen alkalom volt. Egy órával később a Ginnyvel váltott csókok után a szőke mardekáros elégedett mosollyal huppant le ágyára, de mikor jobban belegondolt az este történtekbe hirtelen kellemetlen gondolatok kezdtek zakatolni ezüstszőke "buksijában". Már azt is keserű szájízzel nyugtázta, hogy Potti teste még sincs híján izmoknak, de amikor jobban visszaemlékezett Ginny csókjaira, és a szemében égő tűzre egyre inkább kezdte dühíteni, hogy ezeket kizárólag a kis kiválasztott testének kölcsönbevételével tudta megszerezni...

Ginny az ágyában feküdt, és jóleső érzésekkel gondolt Harry-re és a kis folyosói kalandra. Mennyire szeretem őt! Nem értem, miért kell titkolóznunk… Ilyesfajta gondolatok cikáztak az agyában. Hirtelen kopogtak az ajtón.

- Igen? - kérdezte a lány.

- Én vagyok - felelte egy ismerős hang...

- Szia! - ült fel rögtön az ágyban, mikor a fiú benyitott.

- Mit keresel itt már megint? - nevetett rá  Harry-re...

- Megint? - kérdezte Harry. Ginny elmosolyodott.

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy elfelejtetted a ma esti incidensünket?

- Ginny... Piton büntetőfeladatáról jövök… - szólt a fiú és leült a lány mellé. A vörös riadtan ugrott félre a hallottaktól, de az ágy mellé esett.

Ginnyben egy perc alatt játszódott le minden: Merlinre! Akkor az nem Harry volt? és hogy változott át? Jajj, de hülye vagy Ginny, hiszen százfűlé főzet is létezik a világon! - korholta magát. - De akkor ki volt, akivel csókolóztam? Harry ezt nem tudhatja meg! Egyedül kell a végére járnom!

És mire felkelt a padlóról úgy mosolygott, mintha semmi sem történt volna.

- Ó! Persze, hiszen mondtad is, hogy menni fogsz... ezek szerint akkor nagyon jót álmodtam rólad... - dorombolta Ginny és visszaült Harry mellé. Szorosan mellé.

- Szívesen meghallgatnám azt az álmot... – suttogta Harry szerelmes nézéssel.

Ginny próbált mosolyogni, de gondolatai akaratlanul is a folyósón kapott mennyei csók körül forogtak és azon, hogy ki lehetett a titokzatos „támadó”.

Harry szelíden visszamosolygott a kis vörösre majd megcsókolta a lányt.

Ginnynek viszont kellemetlen gondolatok férkőztek az agyába: Jaj, az ál Harry-é sokkal jobb volt! Mi van veled Ginny, Harry Potter mégis csak Harry Potter!

(Mindenkinek a fantáziája bízzuk, hogy mi történhetett az este.

Én a reggelre térek rá.) - Ez nagyon Lol közbeszólás volt, ezért hagytam most benne... - A Szerk.

Ginny nyakig betakarózva nézte a mennyezetet és merengett a tegnap történtekről. Becsapottnak, kihasználtnak érezte magát, és szégyellte, hogy egy ál-Harry becsapta őt.

Ebben a pillanatban kopogtak.

Ginny lassan kitápászkodott az ágyából és arra sem vette a fáradságot, hogy felkapjon magára valamit. Úgy ahogy volt kinyitotta az ajtót. Megdöbbenésére Harry nyitott ajtót, ráadásul a fiú a kora reggeli időponthoz képest eléggé komoly képet vágott.

-Beszélnünk kell!

-Jó reggelt Harry!

-Hagyjuk a formaságokat! Ginny! - nézett rá Harry kutató tekintettel. - Nem akarsz nekem elmondani valamit?

Ginnynek egy pillanatra megállt a szíve. Nem az nem lehet, hogy rájött... de honnan tudta meg? - Alkalmazzuk a szappanopera technikát! - gondolta Ginny:

- Mégis mire gondolsz Harry? Mit kéne elmondanom? - kérdezte aztán.

- Talán arra vagyok kíváncsi, hogy a drága bátyád, Ron miért kért meg rá, hogy máskor ne a folyosón kapjalak el egy kis utyulu-putyulura, mert nem szeretné, hogy pletykáljanak rólad.

- Tudod milyen Ron...

- Tudom - mondta Harry, Ginny valami furcsa fényt látott a szemében. - A problémám az, hogy én nem tudok róla, hogy a folyosón találkoztunk volna. Még mindig nincs mondani valód?

Ginny érezte, hogy szorul a nyaka körül a hurok.

- Nem biztos, hogy engem látott. Végülis sok olyan csinos kis vöröske mászkál Roxfortban, mint én - viccelődött a lány. - Különben is, Ron aludt, amikor járőrözni mentem!

- Nekem nem tűnt úgy, hogy aludt volna - vonta szigorúan össze Harry a szemét. - Szóval ki az?

Ginny remegve kereste a megfelelő szavakat, végül gondolta, hogy jobb az igazság, mint a ez a huza-vona:

- Nem tudom... valaki száfűlé-főzetet ihatott... én azt hittem te vagy Harry - zokogta el magát. - Bocsáss meg... én... nem tudom...

Harry nem bírta tovább és kedvesen átölelte szerelmét:

- Ne aggódj... - suttogta. - Majd együtt rájövünk... – de hiába szorította magához a lányt, lelkében bizonytalan és féltékeny volt az ismeretlenre.

- Nem volt valami furcsa abban a valakiben?- kérdezte.

- Ronnal nem volt a legrendesebb de semmi más!- szólt a vörös.

- Ronnal? - gondolkozott Harry. Talán egy mardekáros volt? Bár bele gondolok, lehet, hogy azért volt haragos, mert rajta kapták Ginnyvel... ki tudja.. - gondolta Harry. ... de hát ki utálhatja Ront annyira?

Ekkor megszólalt Ginny:

- Harry, én nem tudom... mikor vagy te és mikor valaki más a te testedben! Jó, azt tudom, hogy most tényleg te vagy te. De legközelebb...?

- Ez elég egyszerű - mosolygott Harry. - Mindig, mikor találkozunk, legyen az a titkos jelünk, hogy egymásra kacsintunk.

- Rendben... - motyogta Ginny, és befészkelte magát Harry ölelésébe. ... de ezt is ki tudják szimatolni...

Bár lenne ötletem, ki lehetett az a szemét! De derítsem csak ki, és esküszöm megbánja a napot, amikor megszületett... - határozta el magában Harry, miközben simogatni kezdte Ginny haját. Azonban a lelke mélyén egy idegesítő kis gondolat kezdett el motoszkálni: Hogyhogy Ginny nem tudta megkülönböztetni az idegen és az én csókomat?

Gondolatai úgy elkalandoztak, hogy csak akkor tért vissza a jelenbe, amikor Ginny hangosan felszisszent:

-Jujj, Harry! Húzod a hajam...

-Nn.., ne... kérlek ne haragudj. Elgondolkozotam. - sütötte le a szemét Harry.

-És min, ha szabad tudnom?

De Ginny erre már nem kapott választ, mert Harry teljes erőből az ajkaira tapadt és szüntelenül csókolta, miközben karjai indaként fonódtak a lány köré. Szerencsére a klubhelységben voltak, így még idejében észhez tért, mielőtt elfajulhatott volna a dolog. (Nem mintha Ginny ellenkezett volna...)

Miután szétváltak a lány kérdő tekintetébe nézett:

-Mostmár megfogod ismerni, ha én csókollak meg?

-Igen. - bólintott Ginny. Harry csókja olyan volt, mint az örvény. Szenvedélyes és mindent elsöprő. Viszont ebben a pillanatban akaratlanul is eszébe jutott az "idegen" csókja, amely keserű volt, titokzatos és hihetetlenül izgató.

Ginny megrázta a fejét. "Nem, nem szabad ilyesmire gondolnom." - feddte meg önmagát, és még szorosabban bújt a fiú mellkasához. De az érzés még mélyebbre fészkelte be magát a gondolataiba. Nem akarta elengedni Harryt, mert félt, hogy végleg elveszíti azt a tiszta és sértetlen érzést, ami iránta táplált, hogy lecserélje egy vadabb és kísértő kapcsolatra, de Ginnyben mindig is volt valahol mélyen egy másik én elrejtve. Tudta, bármennyire is meg akar felelni annak, amit a szülei és a világ elvár tőle, magának mégsem tagadhatta le, hogy ki is valójában. Egyáltalán nem volt az a szófogadó jó kislány, igaz a szíve tiszta volt és nemes, de ösztöneiben vad és fékezhetetlen volt, mint a tűz... És Harryből hiányzott ez a vad titokzatosság, amit az "idegenben" meg volt.