Dumbledore-ral folytatott eszmecseréje után Harry a szobájába indult. Amint balra fordult egy sarkon, beleszaladt egy csomó különböző méretű csomagot cipelő alakba, minek következtében jó pár csomag hangos puffanással a földön kötött ki.

- Bocs! – mondta Harry és lehajolt, hogy segítsen összeszedni a leesett csomagokat. – Ó, te vagy az, Neville!

- Szia Harry! – üdvözölte kézfogással az új repüléstanár. – Örülök, hogy látlak!

- Én is örülök. Mit csinálsz itt hajnali fél háromkor?

- Most érkeztem – felelte Neville, felvéve bőröndjét és táskáját. – Dumbledore nem volt rám mérges, amiért lekéstem az évnyitó lakomát?

- Azt hiszem nem volt mérges, csak csodálkozott,– mondta Harry átadva Neville-nek a szétszóródott poggyász utolsó darabját: egy dobozt, amelyből egy varangy összetéveszthetetlen brekegése hallatszott. – Trevor, ugye?

- Nem – nevetett a repüléstanár. – Trevor évekkel ezelőtt elpusztult. Ezt Perselusnak hívják.

- Micsoda? – kerekedett el Harry szeme. – Pitonról nevezted el?

Neville szégyenlősen vigyorgott. – Ja, mert ez a varangy még rondább, mint az előző.

Mindkét fiatalember nevetésbe tört ki.

- Öregem, micsoda hangulatjavító… - Harry levette szemüvegét, hogy megtörölje, mivel annyira nevetett, hogy könnyes lett a szeme. – Igazán szükségem volt erre a nevetésre, Neville.

- Miért? Valami baj van, Harry? – az ifjú Longbottom arca elkomolyodott, régi önmagához képest túlontúl is komoly lett. Harrynek el kellett ismernie, hogy Neville sokat változott. Szörnyen sokat. Az egykori kövérkés és ügyetlen fiú kész férfi volt.

- Nos… végül is annyira nem szörnyű … - a bűbájtan professzor a cipőjére meredt. – Csak az a helyzet, hogy a fiamat a Mardekárba osztották be.

Neville olyan képet vágott, mint egy partra vetett hal, száját eltátotta, szeme pedig kidülledt a meglepetéstől. – Ezt nem mondod komolyan, ugye? Úgy értem… hiszen ő Potter! Miért küldené a Teszlek Süveg a Mardekárba?

- Nem tudom – rázta fejét Harry. – Albus sem tudja. Megáll az eszem.

- Sajnálom, barátom – mondta Longbottom együttéréssel. – Biztosan én is nyomorultul érezném magam, ha Alice a Mardekárba kerülne.

- Alice?

- A kislányom, Alice. Az édesanyám után neveztem el.

- Ó… hogy vannak a szüleid? – kérdezte Harry. Emlékezett rá, hogy Neville szülei meggyógyultak a Sötét Nagyúr pusztulása után.

- Jól vannak, és valószínűleg hozzánk költöznek Roxmortsba. Azt mondták, nem tudnak élni a kis unokájuk nélkül… - mosolygott Neville. – Igazuk is van… Alice igazi angyal. Meg kell ismerkedned vele.

Harry bólintott. – Biztos vagyok benne, hogy imádnivaló. Tehát a te családod nem fog a Roxfortban lakni, mint Lupiné?

- Nem. A feleségem, Mary Sue és Alice Mrs. Figg panziójában fog lakni, amíg sikerül egy házat vennünk a faluban. Azután a szüleim is Roxmortsba költöznek. Különben is nem akarok egy kisgyereket hozni a kastélyba… halálra rémülne a Véres Bárótól… - Neville körülnézett és Harry fülébe súgta. – Néha még mindig frászt kapok a kísértetektől… és félek újra találkozni Pitonnal.

- Megígérem, nem árulom el neki, hogy róla nevezted el a varangyodat. – Harry rákacsintott régi barátjára. – És ne izgulj Piton miatt, most már tiszteletben kell tartania téged, és egyenrangúként kell bánnia veled.

Neville ráncolta az orrát. – Nem hiszem, hogy jobban fogom kedvelni kollegaként, mint annak idején tanárként… de legalább azoknak az időknek vége, amikor a nyavalyás pincéjében bénáztam és sorra olvasztottam meg az üstöket. Még mindig alig merem elhinni, hogy tanár vagyok!

- Én is így vagyok vele – bólintott Harry. – Jut eszembe, hogyan szerezted meg a repüléstanári állást? Amikor jelentkeztem a hirdetésre, azt mondták, hogy csak bűbájtan tanárt keresnek… ha tudtam volna, hogy Hooch helye megüresedett, akkor versenyeztem volna veled az állásért, Neville.

- Azt elhiszem – vigyorgott Longbottom. – Azonban Hooch állásáról a hirdetés csak hetekkel azután jelent meg a Reggeli Prófétában, miután te elfoglaltad Flitwickét. Hooch eredetileg nem akart nyugdíjba menni, de egy csúnya repülési baleset rákényszerítette.

- Szegény Madam Hooch. Ó, az élet iróniája… - sóhajtotta Harry. – Emlékszel az első repülés óránkra? Jaj, hülye kérdés, hogyne emlékeznél? – tette hozzá nevetve.

- Ja… én repültem legrosszabbul az osztályban… majdnem az egész iskolában.

- …és most te vagy az egyik legjobb seprűlovas Nagy-Britanniában.

Neville kissé elpirult. – Kösz, Harry.

- Nincs mit… mondtam, hogy tucatnyi Malfoy-jal felérsz! Ő különben sem lett olyan jó kviddicsező, mint te.

- Malfoyról szólva… tényleg övé az a bank Roxmortsban? Nem tudtam nem észrevenni azzal a mágikus fáklyákkal kivilágított homlokzatával…

- Nos, ismered Malfoyékat... – vont vállat Harry. – Szeretnek felvágni. Jut eszembe, van egy Malfoy az elsősök közt… jobb, ha vigyázol vele.

- Lankadatlan éberség? – vigyorgott az ifjú Longbottom. – Oké, asszem Perselus álmos… akárcsak én. Aludnom kell egyet – tette hozzá. – Jó éjt, Harry.

- Jó éjszakát Neville. – A bűbájtan tanár figyelte, amint régi barátja eltűnik a szobájában, és a sajátja felé indult. Neki is órája lesz reggel, a harmadikos hugrabugosokkal.

Amint befordult a szobájához vezető folyosóra, McGalagony dühös hangját hallotta a közeli szobából kiszűrődni: - Már volt egy feleséged előttem? És ezt miért nem mondtad el nekem? ABERFORTH DUMBLEDORE, MAGYARÁZATOT KÖVETELEK!

* * * * *

Életében először, Daniel képtelen volt lenyelni a reggelijét. Borzalmasan éhes volt, de úgy érezte, azonnal kihányná, ha egy falatot is enne. A gyomra bukfenceket vetett, ahogy a tojásrántottát nézte, amelyet társai élvezettel faltak. Az órarendje böngészésével próbálta elterelni gondolatait amiatt érzett bánatáról, hogy mardekáros lett. Az órarend a következő volt:

- Mi a baj? – kérdezte Norbert szalonnával teli szájjal. – Nyugtalannak látszol.

- Hogy ne lennék nyugtalan? – sóhajtotta Daniel. - Tíz perc múlva bájitaltan. Bájitaltan! Pénteken! Milyen szörnyű…

- Félsz Pitontól, mi? – jegyezte meg a másik fiú, és narancslevet töltött magának.

Dan bólintott. – A frászt hozza rám az a pasi. Gyűlölte a nagyapámat, az apámat, és biztosan utálni fog engem is. Gyilkos pillantásokat vetett rám a tegnap esti lakoma alatt és letolt mielőtt lefeküdni mentünk. El se merem képzelni, mit művel majd velem az órán.

- Ne izgulj, Dan, mardekáros vagy. Nem fog pontokat levonni tőled, mert akkor az ő háza veszít pontokat. Biztonságban vagy.

- Nem, - rázta fejét az ifjabb Potter – Lehet, hogy a Mardekár ház biztonságban van, de én nem. - Vágyakozó tekintetet vetett a Griffendél asztalánál ülő nővérére, aki élénken beszélgetett Christopher Wooddal. A lány arca rózsásabbnak tűnt, mint általában. Nem kerülte el Daniel figyelmét, hogy a Hugrabug asztalától David Dursley keserves pillantásokat vet Lilyre és Christopherre. Mostanra Daniel megértette, hogy David kedveli a nővérét és nem úgy, ahogy valaki a másod-unokatestvérét kedveli…

Lily azonban nem látszott észrevenni, hogy a Dursley fiú őt nézi. Yvette Weasley a hollóhátas asztalnál szintén nem vett tudomást róla, hogy Chris Wood lopva rápillantgat, míg Lilyvel beszélget.

- Mit nézel úgy? – kérdezte Norbert Dant.

Daniel szája gúnyos mosolyra húzódott. – A dupla háromszöget.

- A micsodát?

- A másod-unokatestvérem láthatóan kedveli a nővéremet, Lilyt. Lilynek egyértelműen tetszik Christopher Wood. Chris azonban az unokatestvéremet Yvett-et kedveli.

- Érdekes – vont vállat a másik fiú. – Reméljük, Liu Changnak nem tetszik még más is – tette hozzá kacsintva.

Daniel elpirult, és lopva Liura pillantott, aki társalgásba merül Yvette-tel

A termet hirtelen szárnysuhogás töltötte be.

- Megjött a posta – mondta Norbert, amint egy bagoly zöttyent le a tányérjára és egy levelet pottyantott bele. – Ó… ez bocsánatkérő levél Pudgytól.

- Kitől?

- A házimanónktól – felelt Malfoy. – Pontosabban az én manóm. Apa nekem adta évekkel ezelőtt. Kicsit ügyetlen. El sem tudod képzelni, hányszor kell rászólnom, hogy megbüntesse magát! Tegnap majdnem lekéstem a vonatot miatta, tudod apa túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy kikísérjen a King’s Crossra, és a manó hozott el. Le sem tudtam szidni rendesen, annyira siettem. Azt írja, hogy eltörte az orrát büntetésül, amiért későn hozott ki, és könyörög, hogy ne szóljak apának a bénázásáról.

- Miért ne?

- Mert apám nem olyan elnéző, mint én – vont vállat Norbert és Daniel megborzongott, mivel már túl sokat hallott Lucius Malfoyról.

- Tényleg elnéző vagy a házimanókkal? Nem akarsz belépni a M.A.J.O.M.-ba?

- A rock bandába?

- Nem. Az eredeti M.A.J.O.M.-ba. – felelte az ifjú Potter.

A M.A.J.O.M. az utóbbi évtizedben egész Európában elterjedt mozgalom lett. Míg Hermione otthon volt az ikrekkel, unatkozott, hisz nem volt más dolga a háztartáson kívül, tehát alapított egy társaságot a manó jogok támogatására… és nagy meglepetésére (és mindenki más nagy meglepetésére), a mozgalom olyan népszerű lett, hogy rengeteg varázsló család szabadon bocsátotta a manóit és fizetést adott a munkájukért.

A Varázslény Felügyeleti Főosztály anyagi támogatásával a mozgalom olyan sikeres lett, hogy - Ron legnagyobb rémületére -, a kamasz varázslók körében azt lett az új módi, hogy a talárjaikat, pólóikat, kviddics felszerelésüket, törülközőiket, esernyőiket és mindenféle ingóságukat a M.A.J.O.M. emblémájával díszítették. Tavaly egy új M.A.J.O.M. nevű zenekar mutatkozott be a Varázsszem rádióban, és hamarosan a fiatal boszorkányok és varázslók kedvence lett. Olyan együtteseket szorított háttérbe, mint a Walpurgis Leányai, a Bődült Boszorkánymesterek, és a Hoppanálj!

- Szó se lehet róla – rázta fejét Norbert. – Szeretem a bandát, de nem csinálok majmot magamból, azzal hogy a házimanók rabszolgasága ellen kampányolok. Az apám különben is megölne érte.

- Hé, srácok – lépett oda hozzájuk Gilda Lockhart – siessetek, különben elkéstek a bájitaltanról! – ezzel felkapta (M.A.J.O.M. emblémával díszített) iskolatáskáját és elsétált.

- Oké, menjünk – sóhajtotta Daniel, aki úgy érezte magát, mintha az oroszlán barlangjába készülne, és követte Norbertet ki a teremből és le a lépcsőkön.

* * * * *

Valóban elkéstek, Piton tantermének ajtaja ugyanis már zárva volt, mire odaértek.

Daniel nagyot nyelt. – Most mi lesz?

- Nos… én Malfoy vagyok. Nem fog megbüntetni… - gondolkodott hangosan a barátja.

- Ez rám nem vonatkozik – húzta el a száját Daniel. – Nos, hát… - összeszedte a bátorságát és bekopogott.

- Tessék! – hangzott fel Piton hangja bentről.

- Jobb, ha előremegyek – javasolta Norbert és belépett, Daniellel a nyomában.

- Aha… Potter – mondta a bájitaltan tanár fenyegető arccal.

Azt persze nem mondaná, hogy “Aha Malfoy” gondolta Dan keserűen.

- Sajnálom, hogy elkéstem tanár úr – mondta végül.

- El tudom képzelni, mennyire sajnálja – tette karba a kezét Piton.

- Nem ő tehet róla, professzor úr! – mondta Norbert. –Az én hibám. Engem büntessen meg, ne őt!

Piton szája megrándult, és az arca belső küzdelmet tükrözött: vonjon le pontokat a saját házától és büntesse meg Potter és Malfoyt is, vagy hagyja annyiban a dolgot? Nevetséges lenne, ha a Mardekár is mínusz ponttal kezdené az évet, akár a Griffendél.

- Ezúttal eltekinthetünk a büntetésről, de ezt csak Mr. Malfoy erkölcsi tartásának köszönhetik.

- Miféle erkölcsi tartásnak? – hördült föl Kevin Weasley a terem túlsó végében. A mardekárosoknak és a griffendéleseknek együtt volt bájitaltan órája, mint mindig.

Piton csúnyán nézett Kevinre, és ez elhallgattatta a fiút.

- Hol tartottam, amikor Malfoy és Potter félbeszakítottak? – tűnődött a professzor.

Lancelot Weasley keze a levegőbe lendült. – Azt mondta a tanár úr, hogy a bájitalfőzés nem ostoba pálcasuhogtatás.

- Nem téged kérdeztelek, Weasley – mordult rá Piton. – Pontosan tudom, mit mondtam nektek. Tehát… megtaníthatom nektek, hogyan kell elbódítani az elmét, elzsongítani az érzékeket… palackba zárni a hírnevet, dicsőséget forralni, és dugó alá zárni a halált.

- Ez dögunalom – suttogta Viviane Kevinnek. – Anya szerint ugyanezt mondta, amikor ő volt elsős.

- Ugyan már, mit vártál tőle? – vont vállat Valentine. – Nem néz ki olyan fantáziadúsnak, mint aki minden évben új szöveget talál ki.

- Weasley kisasszony… és Weasley kisasszony – szólalt meg Piton. – Megosztanák velünk a gondolataikat? Nyilván rendkívül érdekesek.

A rendszerint beszédes ikrek meghunyászkodtak és lesütötték a szemüket.

- Nem? – vonta föl szemöldökét Piton. – Akkor talán tudnak válaszolni pár kérdésre… de nem… nem maguk. Kérdezzük a későn jövőket. Potter!

- Igen, uram? – nézett föl Daniel, pontosan tudva, mi következik.

- Mit kapok, ha denevér petefészek kivonatot és főnixtollat adok meghajtófű oldathoz? - Lancelot ismét felnyújtotta a kezét.

- Nem tudom, uram – felelte Dan.

- Malfoy?

- Ha nem bánja tanár úr, jobban szeretem, ha Devilsmoornak hívnak, az édesanyám neve után. – mondta Norbert angyali arccal. – És sajnálom, de nem tudom a választ.

- Akkor próbáljuk újra, Potter. Mit okoz a viszály főzet a fogyasztójának, melyek a hozzávalói és milyen az íze?

Daniel mérgesen pillantott Lancelotra, aki majdnem leesett a székéről, olyan hevesen jelentkezett.

- Nem tudom, uram.

- Weasley? – fordult az ikrekhez Piton.

- Melyikünk? – kérdezte Valentine.

- Maga – mutatott Piton Viviane-re.

- Nem tudom, uram – vont vállat Viv.

- És maga? – kérdezte a tanár Valt.

- Én sem tudom.

Piton szeme összeszűkült. – Tudja valaki a választ valamelyik kérdésemre?

Lancelot annyira nyújtózkodott, amennyire csak bírt, már majdnem felállt.

- Rendben, Weasley, világosítson fel minket – mondta zord arccal Perselus.

- Denevér petefészek kivonatból, főnixtollból és meghajtófűből olyan bájital készül, amellyel a boszorkányok a nem kívánt gyermekáldástól szabadultak meg a középkorban, amikor még nem találták fel a KeinKind bájitalt, és az Anti-conceptus bűbájt – felelte Percy fia, aki szemüvegét igazgatva, büszkén nézett körül, látván a zavart a többiek arcán.

Piton kelletlenül bólintott. – Így van. És a második?

- Nos a viszály főzet természetesen viszályt kelt. Ha két személy iszik belőle azonos időben és egy órán belül találkoznak, akkor veszekedni kezdenek, még ha addig igen jó barátok voltak is. A hozzávalók: fátyolka, doxy méreg, darabolt aszúfüge, unikornis kanca teje, és egy kevés mágikusan feltuningolt méz, azért, hogy elvegye a keserű ízt. Tehát a viszály főzet általában nagyon édes – ragyogott Pitonra a fiú.

- Jól van – bólintott a professzor.

Az óra hátralévő részében a diákok egy egyszerű hajnövesztő italt készítettek.

Piton fel-alá sétált a teremben, lehordta a griffendéles Nigel Baileyt, mert túl sok angolna szemet tett az üstjébe és az megolvadt. Piton rögtön a gondnokért küldött, hogy feltakarítsa a mocskot. Persze egy pálcasuhintással el tudta volna tüntetni, de láthatóan tartani akarta magát saját megállapításához, miszerint a bájitaltan nem ostoba pálcasuhogtatás.

Daniel és Norbert a Weasley gyerekek közelében dolgoztak.

- Egy árva pontot se adott Lance-nek! – füstölgött Kevin. – Bezzeg ha egy icipici mardekáros lett volna, biztos legalább tizenöt pontot kapott volna!

- Újabb előítélet a Mardekár ellen, Weasley? – horkant fel Norbert.

- Miért? Talán nincs igazam? – köpte Kevin. – Ti ketten elkéstetek, de Piton nem vont le egy árva pontot sem a Mardekártól. Ha Daniel giffendéles lenne, őt már megbüntette volna, téged

pedig nem. Most hogy ő is mardekáros, Piton nem akart pontot levonni a házatoktól a késés miatt.

- Úgy beszéltek, mintha engem okolnátok, amiért a Mardekárba kerültem! – vágott vissza Daniel.

- Nem vádolunk téged, Dan – csitította Valentine. – Tudod, hogy szeretünk. Csak nehéz elhinni… itt kéne lenned velünk a Griffendélben.

- Ja – értett egyet Viviane. – Ide tartozol, nem a nyálas Mardekárba.

- Ezt magyarázd a Teszlek Süvegnek – sóhajtott Daniel. Kinyílt a tanterem ajtaja és feltűnt Bert Bradley, a gondnok.

Dan figyelte, amint Bradley feltakarítja a megolvadt üst maradványait, azon tűnődve, hogyan bírja el egyáltalán a jókora felmosót ez a cingár, csont és bőr fickó. Bár nem látszott elég erősnek ilyen munkához, mégis szép munkát végzett: egy árva bájitalfolt sem maradt a padlón.

Amint Bert Bradley elhaladt Daniel mellett egy vödör piszkos vízzel, odavetett egy megjegyzést:

- Ha neked volnék, nem tenném bele a glicerint és a salétromsavat, különben felrobban.

- Tessék? – vonta föl szemöldökét a fiú.

- Azt mondtam, fel fog robbanni, ha beleteszed a glicerint és a salétromsavat – mutatott Bradley a fiolákra Dan kezében. – Az ott glicerin a kezedben… felismerem a szagáról, de könnyű összetévesztened azzal az üvegcsével ott. – Ezzel egy denevér májolajjal teli tálra mutatott, aztán Dan üstjébe pillantott. – Látom, már beletetted tévedésből a H₂SO₄,-et, nyilván összetévesztetted azzal a dologgal ott a másik palackban… öö, azzal a tatuepével, vagy mivel…

Piton professzor odalépett hozzájuk.

- Mi a baj, Potter?

- Semmi, tanár úr… Mr. Bradley szerint összetévesztettem a denevér májolajat a glicerinnel és a tatuepét a H₂… H₂… elfelejtettem-mivel – vont vállat Daniel.

- H₂SO_4, kénsav – fejezte be Bert a fiú mondatát.

Piton vett egy kis bájitalt a merőkanállal, majd hagyta visszacsöpögni az üstbe. – Hm… valóban. – Meglepett pillantást vetett a fiatal gondnokra. – És mit mondott Mr. Bradley, mi fog történni, ha beleöntöd a glicerint és a salétromsavat?

- Azt mondta, fel fog robbanni – válaszolt Dan.

- Persze, hiszen a glicerin, a salétromsav és a kénsav a nitroglicerin alapanyagai – mondta közönyösen a gondnok. – Ezeket a veszélyes anyagokat elzárva kéne tartani az elsősök elől, professzor.

Piton arckifejezése meglepettről döbbentre változott. – Ó, persze… ezek a kénsavas és glicerines palackok bizonyára tévedésből maradtak itt… az én hibám. – Azonnal összekapkodta a palackokat, és visszafordult Mr. Bradley-hez. – Hm, be kell valljam, még sosem találkoztam olyan gondnokkal, aki értett volna a bájitalokhoz... – jegyezte meg csodálattal.

- Ó, én nem igazán értek a bájitalokhoz, Mr. Piton. – felelte Bert. – Hogyan is érthetnék? Mugli vagyok.

- Akkor honnan tudta…?

- Mielőtt ide jöttem dolgozni, egy mugli iskolában tanítottam… kémiát – felelt Bert és kisétált a vödrével.

- Még egy mugli gondnok? – ráncolta a szemöldökét Norbert, amint a diákok kiözönlöttek a pincéből. – Nem értem Dumbledore-t. Miért ragaszkodik hozzá, hogy mágiamentes embereket alkalmazzon?

- Nemt’om… - vont vállat Daniel. Nagyon meglepte, hogy olyasvalaki, mint Piton, elismerje, hogy tévedésből veszélyes anyagokat hagyott elöl a tantermében, ráadásul egy egyszerű gondnok előtt ismerje el! – De láttad, Piton hogy bámult arra a pasira?

- Nem, hogyan?

- Nem igazán tudom leírni… tisztelettel azt hiszem.

- …és tudjuk, milyen nehéz elérni, hogy Piton tiszteljen valakit – fejezte be barátja.

- Pontosan – bólintott Dan. – Mi is lesz a következő óránk?

- Bűbájtan. Az apáddal.

- Ó.

- Nem látszol túl boldognak tőle – jegyezte meg Norbert.

- Persze, hogy nem. Az apám. Nagyszerű bűbájtanból, de… nem örülök neki, hogy ő a tanárom. A többi diák azt mondhatja, hogy kivételez velem, vagy valami. Apa ugyan nem az a típus, de… mégis… olyan ciki.

- Azt hiszem, megértelek. Attól félsz, hogy apuka kicsi fia leszel a bűbájtan órán.

- Olyasmi – bólintott Daniel. És attól is félek, hogy béna leszek bűbájtanból - tette hozzá gondolatban.

* * * * *