Piton kijelentése után azonban csend lett. Álltak egymással szemben, a másik tekintetét kutatva, és a férfi nem szólalt meg. Harry jól látta a sötét szemeken, és tanára arcán, hogy mennyire elgondolkodott, és hogy tulajdonképpen mennyire szeretne megszólalni, mégsem tudja, hogyan fogalmazza meg a mondanivalóját.

Harrynek azonban ennyi is elég volt. Tudta, hogy Piton nincs hozzászokva, hogy bármilyen kijelentést tegyen, és főleg, hogy az érzéseiről beszéljen. Azonban már maga a beismerés, amit az iménti percekben elhagyta a száját, sokat mondott arról, valójában mennyire felismerte a hibáit, és megismerte végre Harryt.

Ezért a fiú csak elmosolyodott, és így szólt.

- Jöjjön professzor. Az igazgató úr már nyílván vár minket, és már így is nagyon késő van. Ginny meg Hermione szívrohamot fog kapni, ha legalább a délelőtt folyamán nem érek vissza.

Piton keskeny ajkai egy pillanatra megrándultak, de szó nem hagyta el őket. Határozottan bólintott, majd immár egymás mellett indultak tovább.

Mire felértek Dumbledore irodájába, már csak egy kellemes, értő hallgatagság ereszkedett közéjük, s ezt egyikük sem bánta.

Az igazgató kissé idegesen fogadta őket, aminek hamarosan az okára is fény derült, ahogy megszólalt.

- Örülök, hogy végre felértetek. Semmiképp sem akartam anélkül elhagyni az iskolát, hogy előtte ne beszélhessek veletek. Nem tudok ezúttal még biztosításként sem veletek tartani. Más ügyben kell eljárnom – majd a zöld szemű fiúra nézett. – Perselusra bízlak – tette hozzá kissé bizonytalan óvatossággal, mint aki ezután a kijelentés után valamiféle kitörést várna.

Harry azonban csak higgadtan bólintott, hiszen számított már erre, így nem kezdett ellenkezésbe. Helyette inkább mást kérdezett.

- De ugye minden rendben? Senkinek sem esett baja?

Dumbledore sóhajtott.

- Sajnos a Rend egy megbízatása nem teljesen a reményeink szerint alakult. Neked azonban most nem kell ezzel foglalkoznod. Mindhárman tudjuk, hogy a te feladatod a legfontosabb. A mostani ellenállásunk sem sokat ér, ha Voldemort továbbra is legyőzhetetlen marad – nézett jelentőségteljesen félhold szemüvege mögül a fiú komoly arcára.

- Értem uram – bólintott Harry ismét. – Mindent meg fogok tenni, de kérem, ne titkolja el, ha valakivel baj történik. Nem szeretnék boldog tudatlanságba süllyedni.

- Mint ahogy egykor tettem veled – fejezte be az idős mágus a gondolatmenetet, a fiú ki nem mondott szavait szinte szó szerint idézve. – Többször nem követem el ugyan azt a hibát. Emellett tisztában vagyok vele, hogy megbirkózol bármivel – mosolyodott el viszonzásul Harry gesztusára. – Most azonban egészen másra készültök – folytatta immár gyorsan ismertetve, mit tud a Borgin ß Burkesről, a várható viszonyokról, és persze megannyi tanáccsal is ellátta a két útrakész varázslót.

Azzal kapcsolatban azonban, hogy mit várhatnak a horcruxtól, és mely tárgyat is keressék, nem tudott információval szolgálni.

- Perselus tudja, hogyan érhettek el, ha mégis szükségetek lenne rám. Ne habozzatok, ha bajba kerültök – nyomatékosította Piton sötét szemeibe is nézve. – Mindkettőtöket élve, épségben szeretném viszont látni.

Harry és a bájitalmester komolyan bólintottak, majd elhagyták az irodát. Dumbledore egy ideig aggodalmas tekintettel nézett utánuk, mintha még azután is látná a két férfit, hogy azok leléptek a csigalépcsőről, és máris tovább siettek.

Aztán megeresztett egy mély sóhajt, és kék szemei fáradtan megvillantak, majd határozottan a kandalló elé lépett, hogy hopp port szórva a lángok közé, bekiabálja úti célját, és valahol, egy sötét épület nappalijában bukkanjon fel újra.

Ahogy az igazgató a távolban intézkedni kezdett, két magas, erőteljes alak osont ki a Roxfort bejárati csarnokából, olyan halkan végighaladva a folyosókon, hogy talán még a szellemek sem érzékelték, hogy valaki távozik az éjszaka folyamán. Aztán már csak két halk pukkanás jelezte, hogy Roxmorts határában elnyelte hűlt helyüket a sötétség.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry tagadhatatlanul ideges volt. Élénken élt még benne az előző kalandjuk az árvaházban, ami egyetlen jó emlékkel sem támasztotta alá, miért is ne kelljen most feszültnek, és aggodalmasnak lennie.

Ha nem épp a hátborzongató és sötét Zsebpiszok közben jártak volna, még kellemesnek is találná a csípős, de friss éjszakai levegőt. Most azonban csak idegesen megborzongott, és éberen figyelt valamennyi neszre. Mellette Piton is ugyan így tett.

Bár nem érzékeltek mozgást, jól tudták, hogy ebben az utcában, s az itt járatos és bolttulajdonos emberek természetéből fakadóan akárhol várhat rájuk meglepetés, rejtett csapda és varázslat.

Mikor végül megálltak egy kopottas, sötétbe burkolózó üzlet előtt, Harry már jól tudta – anélkül, hogy elolvasta volna a cégjelzést, - hogy megérkeztek. Nem először járt itt.

Piton fekete szemei figyelmesen végigjárták az ajtót és a kirakat környékét, Harryt pedig furcsa érzés kerítette a hatalmába.

- Azt hiszem, tudom, amit Voldemort tudott az üzlettel kapcsolatban – szólt alig hallhatóan, miközben ő is a bejáratot figyelte, milyen védelemmel is lehet ellátva.

Nem szaladhattak csak úgy be, mégis… biztosra vette, hogy meg tudná mondani milyen bűbáj pontosan mit, és hogyan védi a különböző tárgyakat, ajtókat, polcokat odabent.

- Ezt pontosan hogy érted? – villant rá a bájitalmester szeme.

- Menjünk be, majd utána – felelt Harry még mindig olyan halkan, hogy szinte csak sejteni lehetett mit mondott. Abban azonban biztos volt, hogy a férfinek ez a hangerő is éppen elegendő volt. Nem tanácsos hosszú ideig az utcán ácsorogni, és hagyni, hogy esetleg valaki meglássa őket. Annál is inkább, mert ebben a környezetben nagy rá az esély, hogy az a valaki Voldemortot fogja elsősorban értesíteni arról mit és kit látott.

Márpedig a bájitalmester számára ez nem lenne túl előnyös, mint ahogy a céljaik megvalósításában sem az előmozdítást segítené, hanem az elbukást.

Végük van, ha a Sötét mágus elkezdi ellenőrizni megvannak e a horcruxai, és rájön, hogy már nem is olyan biztos lábakon áll a halhatatlansága.

Mindezzel nyílván Piton is tökéletesen tisztában volt, mert nem kérdezett többet, csak bólintott, majd mutatta a fiúnak, hogy csinálja, ha biztos a dolgában.

Harry az ajtó elé lépett, s elmormolt egy érzékelő varázsigét. A tömör fa azonnal átlátszóvá vált, és a zár, valamint a küszöb környékén sötét lilás színnel jelezte az erős bűbájok jelenlétét.

Hátrapillantott Pitonra, aki most mellé lépett, és hozzáértéssel hatástalanította a padlón lévő riasztó bűbájt, míg Harry a zárnyitást végezte.

- Beléphetünk – suttogta a bájitalmester, majd biztos, ami biztos a pálcája egy apró pöccintésével nyitotta ki az ajtót, ahelyett, hogy valamelyikük hozzáért volna.

Összenéztek, majd előreszegezett pálcával beléptek a sötét üzletbe. Az ajtó bezáródott mögöttük, mire Piton óvatosan megszólalt.

- És most hallgatlak.

Harry körbenézett, és azon felül, hogy másodéves korában már járt itt, furcsán ismerősnek tűnt számára az üzlet. Hozzá is látott, hogy elmagyarázza meglátásait a bájitalmesternek.

- Olyan, mintha Voldemort emléke arról a bizonyos éjszakáról mikor itt járt, bennem is ugyan olyan erősen meglenne. Tudom például – intett az egyik polc felé, - hogy ha elmozdítaná a vízköpőt ábrázoló szobrot, megnyílna egy tároló hely a falban mögötte. Vagy hogy az a kisebb ajtó, ami csupán szekrénynek tűnik, valójában egy lejáratot zár.

- Hm… - gondolkodott el Piton. – Ez bizonyára a különleges kapcsolatok miatt van. Lenne rá egy elméletem…

Harry kíváncsian nézett rá.

- Igen?

A férfi sötét szemei az arcát kutatták.

- Nyílván a Nagyúr önszántából sosem mutatna neked ilyen emléket, ahogy a tapasztalatait sem osztaná meg veled. Dumbledore professzorral úgy gondoljuk, hogy a közöttetek fennálló kapcsolatot hála az erős akaratodnak, immár te is a hasznodra fordíthatod. Tudat alatt, álmodban, félálomban kutatod a megoldást a horcruxokkal kapcsolatban, hiszen nagyon jól tudod, hogy ez a kulcs a győzelemhez. Márpedig ha valamit erősen akarsz, az elméd kutat utána. És ha a Nagyúr elég óvatlan, akkor nem is pusztán csak a saját emlékeidet járhatod végig.

- Tehát… ez az úgymond… látomás, emlék, annak köszönhető, hogy sikerrel behatoltam Voldemort elméjébe, és pont azt az emléket sikerült kiragadnom, amire szükségem volt – összegezte Harry.

Piton bólintott.

- Pontosan. A sebhelyed csupán lüktetett, mert bár valóban kapcsolatban voltatok, ezt nem a Nagyúr kezdeményezte és okozta. Emellett volt az az érzésed, hogy nem is tud róla, hogy te láttad ezt az eseményt.

Harry egy pillanatra eltűnődött.

- Igen. Azt hiszem, igaza van – mondta, majd figyelmesen körülnézett, ügyelve arra, hogy ne érjen semmilyen gyanús dologhoz, s hogy a Piton által elvégzett jelzőbűbájok segítségével megjelölt és felvillant védelmi varázzsal ellátott helyeket kerülje. 

Aztán csak arra lett figyelmes, hogy a férfi nem tesz semmit, csupán némán áll és minden mozdulatát nyomon követi sötét tekintetével.

Harry kérdőn felé fordult, de a bájitalmester csupán felvonta a szemöldökét. A fiúnak ez is elég volt. Piton nyilván meg tudná találni, hol vannak rejtett dolgok, és védelmi varázslatok, de nem találhatná ki, melyik megtörésére lenne szükségük. Az összes bűbájjal foglalkozni pedig időpocsékolás lenne.

- Értem – bólintott Harry, azzal koncentrálni kezdett, főként, mert az, hogy a férfi ráhagyta a kutatást, bizalmat is jelent. Ez pedig, bármilyen furcsa is legyen, egyre fontosabb lett a számára Pitonnal kapcsolatban.

Voldemort emlékeivel és annak tudatában mennyire ráérez az általa végzett, s az ő mágiáját hordozó varázslatokra, valóban neki volt a legnagyobb esélye ráakadni a horcrux rejtélyére.

Tisztában volt vele, hogy Piton mindenre figyel, és veszély esetén azonnal közbe lépne, így megkockáztatta, hogy lehunyja a szemét, és felidézzen minden érzést, tapasztalatot, kisugárzást, ami a segítségére lehet a megfelelő rejtekhely megtalálásában.

Meglepődött mennyire élesen érzékel mindent, s nem is telt bele sok időbe, mikor teljesen biztosan érezte, hogy a keresett horcrux valahol alattuk van. Talán az üzlet pincéjében?

Kinyitotta a szemét, és tanára felé fordult.

- Odalent – jelentette ki, majd a pult mögötti folyosószakaszról nyíló egyik ajtóra mutatott. – Azon keresztül lejutunk – azzal már indult is.

- Várj! – intette Piton, mikor a pultnál járt, és éppen mögé került volna. – Az már nem a bolt vevők által látogatott részéhez tartozik, s mint olyan, bizonyára hatásosabb védelemmel van ellátva.

Harry azonnal megtorpant, és átkozta magát, hogy a hirtelen támadt lelkesedése már megint bajba sodorhatta volna. Sokszor irigyelte Piton józanságát és higgadt viselkedését ilyen helyzetekben.

- Igaza van. Sajnálom – morogta.

A férfi csak biccentett, majd halkan mormolni kezdett, és Harry jól láthatta hány, meg hány helyen villannak el a védőbűbájok, ahogy a bájitaltanár varázslatai megtörik őket. Erős és szerteágazó riasztó és csapda rendszer hálózta körbe az üzlet hátsó részeit.

- Most már mehetünk – nézett fel Piton néhány perc után. – Borgin nyílván az értékesebb és legsötétebb dolgait zárja el ide. Az általad mutatott irány bizonyára a picébe vezet, ahol a raktára lehet. Tele lehet rejtett, és illegális tárgyakkal – mondta a férfi, és fekete szemei sötéten megvillantak.

Harry nem értette hogyan képes erre. Hogyan lehet az átláthatatlan és végtelen sötétséget arra bírni, hogy még jobban elmélyüljön, és felvillanjon, ha érdeklődés vagy harag keríti hatalmába a tekintet gazdáját?

Piton legalább annyira volt sötét és félelmetes, mint amennyire kiismerhetetlen ugyanakkor mégis érdekes. Harry magában elmosolyodott gondolatain, majd követte a férfit, és immár mindketten az ajtót vizsgálták, hogyan juthatnának át rajta biztonságosan.

A kutatás ezen szakaszában még nem számíthattak annyira sötét és védhetetlen mágikus csapdákra, hiszen Voldemort varázslatai még nem indulhattak ennél a folyosó szakasznál. Ez a tulaj által is nap, mint nap használatban lévő üzletrésze. Nehezebb dolguk majd csak a pincébe érve akadhat. Arra azonban Harry még nem igazán akart gondolni, hogy a horcruxal miként is birkóznak majd meg.

Hagyta, hogy Piton pálcáját végighúzza az ajtó zár felőli oldalán, majd ahogy halk kattanást hallottak, és a bejárat feltárult, egy elsuttogott lumos után, és előreszegezett pálcával elindultak lefelé az előttük húzódó lépcsőn. A bájitalmester ment elől, és tekintetével éberen pásztázta a feltáruló helyiséget.

Ahogy leértek, és Harry körbenézett az üreg méretéhez képest meglepően sok választható ajtón, arra lett figyelmes, hogy mindezek ellenére éppen egy üres falszakasz az, ami ellenállhatatlanul vonzza. Piton már indult volna mellőle, hogy egyenként szemrevételezze a bejáratokat, amikor Harry elkapta a karját, és visszatartotta.

Tanára tekintetében egy pillanatra megcsillant az ingerültség, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt, s már csak várakozóan nézett a fiúra.

- Nem ajtót keresünk – magyarázta Harry a tettét, és gyorsan elengedte a férfi karját. – Ennél a falszakasznál – sétált oda a helyiség túlsó végében lévő két ajtó közti nagyobb területhez – érzem Voldemort mágiáját. Nagyon gyenge, alighanem, hogy másnak fel se tűnhessen, de amennyire mostanában rá tudok hangolódni a belőle áradó sötét bűbájokra, biztos vagyok benne, hogy itt kéne bejutnunk.

- Rendben van – állt mellé Piton. – Ezúttal talán… jobb lenne, ha te próbálkoznál – engedte le, az alig néhány másodperccel előbb felemelt pálcáját.

Harry bólintott, és tenyerét a fal elé fektette, ügyelve rá, hogy még ne érjen hozzá, de a lehető legközelebb kerülhessen az azt körbeölelő és átjáró varázslathoz. Eszébe jutott néhány Dumbledore által tanított bűbáj, amivel felfedheti a tárgyak és anyagok mágikus képességeit és tömörségét, így felemelte pálcáját, és elmormogta az elsőt, ami az eszébe jutott.

Nem történt semmi, bár mintha a falat alkotó energia megremegett volna. Még két másik bűbájjal próbálkozott, mire a döngölt földből és sziklából álló fal képlékennyé vált. Hullámzott és vibrált, mintha csak függőlegesen folyó víztömeg lenne.

- Szép munka volt Harry – mondta halkan Piton, azzal előrébb dőlt, és összehúzott szemmel vizsgálgatta az eléjük táruló látványt. – Alighanem nincs sok választásunk. Át kell lépnünk rajta.

- Attól tartok – válaszolta a fiú. – A kérdés, hogy mi van odabent.

- Egyszerre? – nézett rá Piton.

Harry kissé elmosolyodott, majd bólintott.

- Egyszerre.

Azzal vett egy mély lélegzetet, mintha csak valóban vízbe merülnének, és a bájitalmesterrel az oldalán belépett az ismeretlenbe.

Ahogy pálcájuk fénye megvilágította ez eléjük táruló sötét, labirintusszerű helyet, és léptek egyet előre, szinte azon nyomban megtorpant. Aztán két villanást érzékelt, ami egyértelműen Voldemorttól származott, és ijedten Piton felé kapta a tekintetét.

- Vigyázzon! – kiáltotta.