Harry még nem igazán volt felkészülve rá, hogy minden problémával ezúttal célzottan őt keressék fel a Rendből, ahogy arra sem, mennyi dologban is kell majd döntést hoznia. A jelentésekről nem is beszélve. Akik valamilyen feladatban jártak el, tagokat toboroztak, vagy épp testőrködtek az arra rászorult varázslócsaládok mellett, most mind megkeresték, hogy elmondják, hol tartanak, mire jutottak, mi és mikor és hogyan és kivel és… a jó ég tudja hányféleképpen is történt.

- Mindössze két napja vagy vezető Harry, amint tisztába jössz a különféle ügyekkel, és hogy pontosan ki mit végez, jobb lesz – vigasztalta Hermione, mikor a fiú azzal állt elő, hogy sokkal fáradtabb és megviseltebb, mint mikor tényleg csinál is valamit. Pedig most csak a főhadiszálláson és a különféle menedékházak között ugrál, attól függően melyik tag hol tud megjelenni, és csak hallgat, dönt és eljár valamilyen ügyben.

- Hogy bírta ezt Dumbledore és McGalagony? – sóhajtotta, és hálás pillantással fogadta Ginny simogató kezeit, mellyel nyakán és hajában játszott, mikor fejét a lány ölébe hajtotta.

Jól esett ez a kis gyengédség, főként, hogy kicsit lazíthasson, mert alig egy órán belül Pitont várták vissza, hogy végre megbeszéljék és összeszedjék mit tudtak meg pontosan a Voldemort által létrehozott pálcáról.

- Nyugodj meg kedvesem, Hermionénak teljesen igaza van. Ne akarj mindent egyszerre és rögtön.

Harry elhúzta a száját.

- Még jó, hogy McGalagony előre ellátott jópár tanáccsal és információval, különben már holt biztos, hogy túlterhelték volna az agyam a sok újdonsággal.

A két lány felnevetett, Ron pedig még mindig erősen azzal volt elfoglalva, hogy próbára tegye Emilyt. Nem fűlőtt a foga hozzá, hogy elfogadja a gyerek érző mivoltát, így különféle feladatokat eszelt ki a számára. Annál is inkább, mert mindezek ellenére a kislány titokzatosan vigyorogva folyton kitalálta miben mesterkedik, és őszinte megjegyzései nem egyszer bajba sodorták mind Hermione, mind az édesanyja előtt. Sőt, egyszer még Harry is érdekesen nézett rá, pedig ő csak valami elismerés félét érzett barátja iránt, és nem pont azt, amit Emily megjegyzett.

- Azt nehezen tudom elképzelni Harry – mondta Hermione, miután befejezte a nevetést. – Ronald, te pedig igazán békén hagyhatnád már végre azt a szerencsétlen kislányt! – fordult szerelme felé, aki most éppen arra buzdította Emilyt, hogy találja ki neki, mit érez Ginny. – Tudom, hogy borzasztóan idegesít, hogy átlát rajtad, de már most közlöm, hogy ezzel egyáltalán nincs egyedül.

A vörös fiú most fintorogva nézett fel rá.

- Amint téged hoz majd naponta kényelmetlen helyzetbe, máris abbahagyom, és kíváncsian várom majd, te mit kezdesz a helyzettel.

- Talán nem kéne folyton hülyeségeken rágódnod – vágott vissza kedvese.

Eközben fel sem tűnt nekik, hogy Emily figyelmen kívül hagyva összezördülésüket, még mindig Ginnyt figyeli, a fiú kérése szerint, mígnem kedves hangon meg nem szólalt.

- Féltést érez Harry iránt, és erős biztonságérzetet a közelében. Bosszantja, hogy nem tud neki többet segíteni, és – mosolyodott el huncutul – alig várja már, hogy kettesben maradhassanak, mert borzasztóan vágyik rá, hogy…

- Köszönjük Emily! – vágott közbe Hermione gyorsan.

Ginny arca olyan színt öltött, mint tincsei, miközben erősen próbálta mind szerelme, mind a barátai tekintetét kerülni.

- Na, pontosan erről beszéltem – morogta Ron, vöröslő húgát nézve.

Harry viszont, aki eddig némán bámulta az idáig őt becézgető lányt, most vidáman felnevetett.

- Ó Ginny! Azt hiszed, nekem nem hiányzol, és nem vágyom rád? Ígérem este…

- Hé! Kiskorú is van a szobában – figyelmeztette Hermione félbeszakítva a fiút.

- És én sem nagyon szeretném hallani, mit tervezel a húgommal az ágyadban – tette hozzá Ron is.

Most már Ginny hangja is csatlakozott Harry nevetéséhez.

- Bocsánat, igazatok van – vigyorgott a fiú, majd felült, megfordult, és sokat ígérően megcsókolta kedvesét.

Aztán felállt, és a kezét nyújtotta Emilynek, aki azonnal felugrott, és megszorította az erős ujjakat.

- Gyere, lesétálunk a konyhába, mert hamarosan megérkezik Perselus, és megint dolgoznunk kell. Mrs. Weasley biztos szívesen beszélget velünk addig. A többieket egyelőre itt hagyjuk. Ahogy Hermionét ismerem, most legalább fél óráig úgyis Ront fogja nevelgetni. Kicsit ugyanis idiótán viselkedik szegény.

Emily csengő hangon felnevetett.

- Héjj! – háborgott az említett.

- Nem az anyja, hanem a barátnője vagyok! – méltatlankodott Hermione is.

- Teljesen ugyan az – legyintett Harry, és még így is kíméletes volt, mert úgy akarta mondani, hogy „nálad” címszóval kezdi.

Kivezette a még mindig nevető kislányt a szobából, akinek gyerekkacaja hosszan egybemosódott Ginny vidám és kárörvendő nevetésének hangjával.

Mikor az odafent ücsörgő hármas meghallotta, hogy Piton megérkezett, ők is csatlakoztak a konyhában ücsörgő társasághoz. Harry már az előszobába a bájitalmester elé ment, és a teázást felemlegetve visszasétáltak az asztalhoz. Emily barátságosan üdvözölte a férfit, mire az szintén köszöntötte, majd Harry felé fordult.

- Azért gondolom, most még könnyebben megbízol bennem, hogy egy kis érzőpalánta információkkal lát el.

- De még milyenekkel?! – nevetett fel a fiú, ahogy eszébe jutottak az odafent történtek.

Piton értőn bólintott.

- Okozhat pár kellemetlen szituációt, ha belelát az emberbe.

- Hajaj, mesélhetnék – morogta Ron és Ginny egyszerre, ahogy Hermionéval egyetemben ők is beléptek a konyhába, és üdvözölték egykori tanárukat.

A férfi erre a megjegyzésükre gunyorosan elmosolyodott, de nem kommentálta. Nagyon is el tudta képzelni, milyen helyzeteket teremthet, ha Emily kikotyogja a bennük dúló érzéseket.

- Akkor talán elkezdhetnénk – indítványozta Piton, majd Harryre nézett. – Zavartalanul lehetünk itt?

A fiú bólintott.

- Igen. Senkit nem várunk ma, esetleg csak Remus és Tonks érkezhet hamarabb vissza.

- Nos, akkor rendben – dőlt hátra kényelmesen a férfi. – Arra már eddig is rájöttünk, közös kutatásaink során, és Brown jegyzeteinek hála, hogy főként az ikerpálcád kijátszására akarta létrehozni új fegyverét. Arra azonban csak mostanában figyeltem fel, hogy valójában az a pálca, amit most megerősített és megbűvölt, még mindig a saját, régi pálcája. Sosem akart másikat, hiszen Olivander akármennyire is túlozza el annak hangoztatását, miszerint a pálca választja a varázslót, valójában igaza van, és nagyon is van jelentősége. A minket meghatározó mágia leginkább ahhoz a fához és a benne rejlő állat valamely részének varázserejéhez kötődik, amiből a pálcája készült. Nem véletlen, hogy tökéletes eredményt, igazán biztonságos használatot és hatást az ember csak a saját pálcájával érhet el. Nyílván te sem szeretnéd lecserélni a mostanit – figyelte továbbra is Harryt.

- Vagyis beszerzett egy teljesen mezei pálcát, hogy azt higgye mindenki, ellenem felkészülve tette, hogy ne kerülhessünk a tusa utáni helyzetbe, míg valójában azóta is az idáig meglévő pálcáját használta, amit sötét mágiával megváltoztattak, hogy többé ne keresztezhessék egymás útját az enyémmel – mondta Harry elgondolkodva. – Azóta viszont, gondolom rájöttél, hol van a csapda – nézett fel a fekete szemekbe.

Piton bólintott.

- Nem a Nagyúr lett volna, ha ennyivel megelégszik. Ha megvan a hatalma és lehetősége, hogy ezen felül előnyt biztosítson a maga számára, nyílván nem fogja elszalasztani.

Hermione hümmögött.

- És itt jön a képbe Anusha következtetése – vette át a szót, s úgy tűnt a bájitalmester nem bánja. – Úgy vélte, hogy valamely ősi vérségi bűbájt alkalmazva Voldemort el tudja majd érni, hogy pálcája megerősített hatással működjön.

Piton az asztalra fektette a kezét, majd eltűnődve folytatta, mikor a lány megerősítést várva ránézett.

- A megszerzett könyv alapján utána jártam a dolognak, és megbizonyosodtam róla, hogy a Nagyúr pálcája felerősíti a sötét mágiát igénylő varázslatok, a főben járó átkok és a különböző elmére káros igézések hatását. 

- Hát ez remek – fintorodott el Harry. – Vagyis minden olyat, amiben igazán erős és hatékony.

- Viszont – folytatta Piton nyomatékosan. – A megszerzett információk és tudás alapján lehetőségünk van, hogy a te pálcádat hasonló módon megerősítsük.

Harry érdeklődve húzta fel a szemöldökét.

- Hogyan?

- A könyv egy fejezete igazán érdekes dolgot taglal a leszármazotti vérvonallal kapcsolatban, és hogy azt miként hasznosíthatja a vele rendelkező varázsló – kezdte a férfi magyarázni.

- Óh – jött rá hirtelen Harry. – Ezért mondta a sárkány, hogy hamarosan nem csak a köztünk lévő ellentétek, és a két ház képviselője között ki tudja mióta folytatott harcunk miatt lesz jelentősége, hogy Griffendél örököse vagyok.

Piton most halványan elmosolyodott.

- Ez indított el benne, hogy utánanézzek az említett lehetőségnek. A vérségi bűbáj, melyre Brown is jutott, egy átlag varázsló számára teljesíthetetlen feltételeket állít. Viszont egy utód számára ez már kevésbé lehetetlen. Sajnos a Nagyúr azonban még ezzel sem elégedett meg – váltott ismét komorabbá a hangja. - A legerősebb sötét mágiát használta a legerősebb létrehozható hatás elérésének érdekében. Ehhez pedig nem volt elég, csupán az ő, Mardekártól eredő származása.

Harry és Hermione kezdték kapizsgálni, mire akar kilyukadni a férfi. Egyetlen módon juthat nagyobb hatásfokhoz a varázslata, amennyiben nem csupán egy leszármazotthoz kapcsolódó mágiához fér hozzá. A lány hirtelen felsikkantott a kezét a szája elé kapva, ahogy végre megértette, míg Harry felnyögött.

- Jaj ne! A vérem, amelynek segítségével a tusa után visszatért. Ezek szerint tudja, hogy ki vagyok.

Ginny és Ron félve nézett össze, míg Piton higgadtan bólintott.

- Látom, már rájöttetek. Azt, hogy pontosan hogyan jutott arra a következtetésre, miszerint Griffendéltől származol, nem tudom. Viszont ez nagy hasznára volt a bűbáj elvégzésekor, annál is inkább, mert megtalált még egy utódot. Méghozzá Hugrabugét.

Erre viszont már mind eltátották a szájukat.

- Szerencsétlen férfit azóta megölte, mert másra nem igazán használhatta volna. Mint egy vérbeli hugrabugostól elvárható, hűségének és lojalitásának hála esze ágában sem volt a világos oldalt elhagyva a Nagyúrhoz csatlakozni. Ez azonban nyilvánvaló következményekkel járt. Tudomásom szerint pedig jelenleg mindent megtesz, hogy felkutassa az utolsó alapító hiányzó leszármazottját is, hogy teljes legyen a vérségi kapcsolat.

Harry nyögve a tenyerébe temette az arcát.

- Ez a lehető legrosszabb, ami csak történhetett.

- Nem így van Harry – vetette ellen Hermione. – Akkor leszünk csak igazán bajban, ha ő találja meg előbb. Amennyiben mi leszünk gyorsabbak, az ő segítségével már te magad is megalkothatod a hármas erejű pálcát, és egyúttal meg is akadályozzuk, hogy Voldemort megölhesse és felhasználhassa. Akármennyire is nem akarod, össze vagy vele kötve, és az egyes átszállt képességeinek hála, a mágiája benned is megtalálható, ami a varázslathoz éppen elegendő. Hollóháti leszármazottjával együtt meg van az a vérségi kapocs, amit neki is sikerült elérnie.

- Pontosan, Ms. Granger – biccentett felé a bájitalmester. – Amennyiben sikerrel járunk, - intézte szavait ismét Harryhez - elkészítjük a számodra is tökéletes pálcát. A te mágiád azonban éppen a vele ellentétes erőkből táplálkozik. Így vélhetően hatékonyabbak lesznek a védekező, a pozitív érzelmekre alapuló bűbájaid, a koncentrált és összetett varázslataid, amelyek nem kötődnek sötét varázslatokhoz. Emellett – vigyorodott el a férfi – van egy igazán fontos különbségi szempont kettőtök pálcája és lehetőségei között, ha előállna ez a nem mindennapi helyzet.

- Mégis mire gondolsz? – ráncolta össze a homlokát Harry. – Van ennek valami köze a jóslatban foglalt erőhöz, amit ő nem ismer?

Piton elismerően húzta fel a szemöldökét.

- Bizony hogy van. Előzőleg sem volt véletlen, hogy éppen egy testvérpálca jutott számotokra, ami megjegyzem egyébként is borzasztóan ritka. Amíg csupán átlagos eszközként volt meg a birtokotokban, tulajdonképpen szinte megegyező hatékonysággal használhattátok volna egymás pálcáját is, akárcsak a sajátodat. Most azonban már…

- Már értem! – kiáltott fel izgatottan Hermione. – Te, Harry, még ebben a megerősített változatában is bármikor használhatod Voldemort pálcáját, a rajta lévő bűbáj ellenére is, - noha elég kevés a valószínűsége, hogy uralmad alá vonnád a benne rejlő sötét mágiát - ő viszont képtelen lenne a tiéddel bármit is csinálni, hiszen az érzéseidre és a szeretetre alapozva készítenénk el, amit a drágalátos Sötét Nagyúr egyszerűen nem bír elviselni.

- És ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már képtelen az elmédbe hatolni, és megszállni téged anélkül, hogy ne ő maga érezzen fájdalmat – fejezte be Piton.

Harry erre már halványan elmosolyodott, bár a végső gondolata mégsem volt túl szívderítő.

- Tehát minden azon múlik, hogy még előtte találjuk e meg Hollóhát leszármazottját.

- Legrosszabb esetben még mindig elkészíthetjük csupán két örökös erejével, de ebben a helyzetben nem lesznek a pálcák egyenrangúak – felelte a férfi.

- De mégis hogyan lássunk hozzá? Mintha csak tűt keresnénk a szénakazalban – szólat fel Hermione.

- Hogy mi? – nézett rá Ron bambán.

- Mugli közmondás, mindegy – legyintett Harry.

Piton megint elvigyorodott.

- Nos, talán segíteni fog, ha azt mondom, hogy a legutóbbi gyűlésen tanúja voltam, ahogy Luciust megbízza a Nagyúr a feladattal. Tudomásom szerint egy Leeds-ben élő nőről van szó, nagyjából harminc év körüli, és bármily meglepő is, úgy tűnik, nem végzett tanulmányokat a Roxfortban.

- Vagyis kvibli? – tátotta el a száját Ron.

- Könnyen előfordulhat. Hiszen Harry és a Nagyúr is már csak félvér. Bár az igaz, hogy Harrynek az anyja révén még mindig tisztább a vére, míg Denem csupán mugli volt.

A fekete hajú fiú azonban csak nézte a bájitalmestert, majd elégedetten és vidáman elvigyorodott és azt mondta.

- Perselus, ha valaki más lennél, esküszöm megcsókolnálak! – jelentette ki.

A konyhában lévők felkuncogtak, míg a férfi elhúzta a száját.

- Ha valaki más lennék, bizonyára szívesen venném.

- Valaki csókolja meg Pitont! – mondta Harry nevetve, majd felállt, és az ajtó felé indult. – Megyek, szólok pár embernek, hogy nézzenek utána, miként találhatnánk meg a nőt – mondta még gyorsan.

A bájitalmester nem nézett senkire, a fiú megjegyzése után, ám ekkor hatalmas megdöbbenésére kapott egy puszit az arcára a mellé sétáló, és lábujjhegyre álló Emilytől.

- Köszönöm. Ezzel sokat segítettél neki – mondta kedves hangon a gyerek.

A többiek vigyorogva nézték a férfi nem kis mértékű zavarát.

Az elkövetkezendő napokban Harry utasítására a Rend emberei közül sokan kutattak információ után a keresett nővel kapcsolatban. Megnehezítette a dolgukat, hogy a varázsvilágban sehol sem volt róla nyilvántartás, és bár ismerték a város nevét, ahol lakott, de az még így is rengeteg embert jelentett.

Tisztában voltak vele, hogy most az idő az, ami a leginkább számít, ugyanis Lucius Malfoy és csapata is gőzerővel kutatott a leszármazott után. És bizony az ő motivációjuk lényegesen erőteljesebb volt, ha a megbízatásuk lehetséges kudarcát vették alapul, s hogy ezt Voldemort miként is honorálná.

Piton nem engedte, hogy Harry maga is a kutatással foglalkozzon, helyette továbbra is a tanulásra és edzésre ösztökélte, annál is inkább, mert a fiúnál ez ügyben jóval tapasztaltabb tagok és aurorok végezték a munkájukat.

Tehát Harry csak várt, egyre idegesebben, miközben Piton sem könnyítette meg a helyzetét.

- Gyerünk már Harry! Erőltesd meg magad, ennél sokkal többre is képes vagy! – kiáltott a fiúra, mikor az fájdalmasan elterült a földön, sikertelenül hárítva a bájitalmester által küldött non-verbális átkot. Talán ha nála lett volna a pálcája… de hát nem volt.

Így ingerülten tápászkodott fel, s zöld szemei csak úgy izzottak. Lupin és a bent lévő barátai bizonytalanul néztek Pitonra, hogy vajon biztosan tudja e mivel kerül szembe, ha kellően felhúzza Harryt.

A férfi azonban nem törődött a fiú nyilvánvaló haragjával, hanem inkább tovább ingerelte.

- Szedd össze magad Potter! Ne a sebeidet nyalogasd! Ugyan ezt teszed, mikor a halottakon keseregsz. Mit gondolsz miért voltak mindig is rémálmaid? Nem tudsz rajta túllépni, magadat okolod, ezért nem tudod őket elengedni.

Ginnyék összerezzentek, és félve figyelték mit lép erre Harry.

A fiú élesen, jéghideg pillantással mérte végig a bájitalmestert.

- Ugyan mit tudsz te erről?

- Többet, mint hinnéd, de még így sem sokat – ismerte el Piton. – De téged ismerlek ennyire.

Harry csak mereven nézett rá.

- Mintha ez bármit is megoldana.

Egykori tanára összeráncolta a homlokát, és előrébb lépett.

- Márpedig megoldana Harry, mert ha eddig nem vetted volna észre, az érzelmeid alakítják és befolyásolják a mágiádat, és ez nálad még inkább igaz, mint bármely más varázslónál. Mind olyan igékben vagy jó, amelyek erősen a benned rejlő érzésekre alapulnak - felelte.

- Úgyhogy figyelj oda végre, és mutass valamit! – szólította fel ismét a férfi, és már lendítette is a pálcáját.

Harry későn reagált, és hangosan felszisszent az őt elért átok találatától, amely mély vágást ejtett a vállán. Ginny épp felpattant a helyéről, hogy közbelépjen, mikor a smaragdok fenyegetően megvillantak.

- Elég volt – szűrte a fogai közt a fekete hajú fiú.

Erősen összpontosítani kezdett, és lenyúlt mágiája lényegéhez, hogy minél hatásosabban alkalmazhassa a rendelkezésére álló pálca nélküli igéket. Nem várta meg, míg Piton újabb fénycsóvát indít felé. Maga köré húzott egy pajzsot, majd viszonttámadásokat indított, hol a kezét lendítve, hol csupán egy finom mozdulatot téve, néhol pedig csak erősen koncentrálva a varázslatra és az általa elérni kívánt hatásra.

A bájitalmester elégedetten elmosolyodott, miközben egyre nehezebben védte Harry támadásait.

- A nagy Kiválasztott is felébredt végre. Már kezdtem megijedni, hogy ezt a sok órányi gyakorlást feleslegesen pazaroltam rád az életemből – szólalt meg gúnyosan, ahogy egy gyors mozdulat közepette éppen kivédte a felé száguldó vörös fénycsóvát. – A makacsságod és félelmeid elszállta után talán mégis csak használható leszel valamire.

Harry fürgén kitért az ellentámadás elől, majd felmordult.

- Most burkoltan sértegetni próbálsz?

- Ah, szóval rajtakaptál?! – gúnyolta a férfi látható élvezettel.

Harrynek még az is megfordult a fejében, hogy Pitonnak talán már hiányzott, hogy ezt tegye, és a céljainak megegyezően legalább bepótolhatja, amit kihagyott. 

- Mi a francot akarsz ezzel elérni? – kérdezte ingerülten a fiú, s éppen csak sikerült a kezét felrántva egy gyors pajzsot idézve eltérítenie a bájitalmester átkát.

- Ugyan-ugyan Harry, ennél okosabbnak kellene lenned – vigyorodott el gúnyosan, és még sűrűbben és sebesebben lendítette pálcáját. Ezt az iramot Harry már képtelen volt tartani, főleg a másik megjegyzéseit hallgatva, és megosztva figyelmét.

Ennek köszönhetően egy iszonyú erős hátráltató ártás ebben a pillanatban találta mellkason, mire métereket repülve, keményen érkezett ismét a padlóra. Halkan nyögve dörzsölte meg a kezét, és korábban megsérült válla is csak még jobban sajgott az ütközéstől. Mindezek ellenére gyorsan felült, és gyilkos tekintettel meredt a férfira.

- Szóval figyelem elterelés – sziszegte. – Hát majd meglátjuk – pattant fel. 

Ron mostanra határozottan vöröslő fejjel mustrálta Pitont, és Ginny sem látszott sokkal nyugodtabbnak. Remus néhol összerezzent, ahogy a küzdő feleket figyelte, míg Hermione leginkább a körmét rágta izgalmában és aggodalmában.

Fel sem tűnt egyiküknek sem, hogy a nézőközönség igencsak megszaporodott, ahogy Harry is elfelejtkezett arról, hogy egy kisebb gyűlést hívott mára össze, hogy értesüljön pár dologról, és persze hogy megtudja hol tartanak a Hollóhát örökös kutatásával kapcsolatban.

Most azonban csak Pitonra figyelt, míg a Rend tagok mindkettejükre. A Weasley ikrek már hangos bíztatásba kezdtek volna, ám hirtelen azt vették észre, hogy nincs hangjuk, s Mordon mágikus szeme szúrósan tekint rájuk. Ebből aztán gyorsan megértették, hogy most nem célszerű felhívni magukra a figyelmet, így inkább a gyakorló párost nézték. Kivételesen néma csöndben, bár mikor Piton átka hátrarepítette Harryt, ismét hangot adtak volna véleményüknek, de a bűbáj tartott, így tátogásuk nem igen tűnt fel senkinek.

- Rendkívüli varázsereje van a fiúnak – jegyezte meg maga elé morogva Mordon, mikor Harry felpattanva összetett átkot indított ellenfele felé, s fürgén kipördült annak fénycsóvái útjából.

Messze nem tudott azonban akkora előnyhöz jutni, ami már neki kedvezne. Piton pálcával támadott, és egyébként is képzett és erős varázsló volt. Harry egyre inkább kezdett rájönni, hogy ez a pálca nélküli mágia dolog csupán időnyerésre használható éles küzdelemben, és természetesen kényszerhelyzetben.

Így nem is lépett előrébb, csupán próbált hárítani.

- Na nem Potter! – mordult fel Piton. – Már megint feladtad!

- Igen?! – vágott vissza azonnal Harry. – Dobd ide a pálcám, és mindjárt megmutatom, mit adtam fel!

- Nem érted hogy képes vagy rá?! Ennél mindenképpen többre!

Harry dühbe gurult.

- A francokat! Te figyelj rám!

Ám mielőtt még folytathatta volna, Remus lépett közéjük, és rögtön a bájitalmesterhez fordult.

- Perselus. Túl sokat kívánsz tőle 

A férfi vicsorogva nézett Lupinra.

- Olyan varázsereje van, amivel hegyeket tudna megmozgatni, és amit te még felfogni is képtelen lennél – mondta Piton a vérfarkas arcába. – Azt hiszed nem figyeltem végig, mit csinál? Néztem, miként dönt, hogyan tervezi meg mit tesz majd, miként párbajozik és mennyire tudja hasznosítani mindazt amit megtanult és elmagyaráztam neki. Láttam, ahogy te is és lenyűgözött.

Majd fogta magát, ellépett Lupin mellett, és ismét Harryre meredve kiabálta.

- Potter az egyetlen, aki nem hajlandó elhinni, hogy csak rajta áll! Mindene meglenne hozzá, de ő neeeem… már mért hallgatna rám, és próbálna mindent megtenni?!

A fiú szemei veszélyesen megvillantak.

- Ne merészelj ilyesmit a fejemhez vágni! Az egész rohadt életem a harcokról szól. Sosem vehetem fel a küzdelmet eredményesen és hosszútávon valakivel, akinek olyan hatalma van mint neked, és pálca van a kezében! Lehetetlent te sem kívánhatsz! – kiabálta most már ő is, közel lépve egykori tanárához.  

- Nem a lehetetlent kívánom, csak amire képes vagy!

Harry dühösen megrázta a fejét, és hátat fordított a férfinek.

- Ó persze, gondolhattam volna. Tudtam, hogy inkább megfuta…- nagyjából idáig jutott, ugyanis Harrynél elszakadt a cérna, amikor meghallotta a férfi gúnyos hangját, amint folytatja az idegelését. Tett egy gyors félfordulatot, és őrületesen állon vágta Pitont, megfeledkezve mindenféle mágiáról. A többiek tátott szájjal figyelték, ahogy a férfi hátrarepül.

Lassan ülő helyzetbe tornázta magát, s belenézett a rávillanó smaragdzöld szemekbe.

- Azért egy átoknak jobban örültem volna – tápászkodott fel az arcát dörzsölgetve.

- Nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg megöllek – felelte Harry. – Rendesen felhúztál.

A férfi megeresztett egy torz vigyort.

- Szerinted mégis mi volt a cél?!

Harry már megértette. Piton azt akarta, hogy használja végre a teljes mágiáját.

Erre azonban gyorsan megrázta a fejét.

- Nem lehet. Ha kitör belőlem, annyira erős, hogy magam is félek tőle – mondta komoly hangon.

- Tudnunk kell mire vagy képes – válaszolt a férfi is sokkal nyugodtabban.

- Már tapasztaltuk Anusha házában, emlékszel? Pedig akkor még fele ennyire sem bírtam el és ismertem a bennem lévő mágiát.

- Pont ezért akartam elérni, hogy végre használd. Már jóval többre vagy képes – ismételte magát a bájitalmester.

Harry hallgatott egy ideig, majd felnézett a férfi arcába.

- Téged ez nem rémít?

Piton felnevetett.

- Egyáltalán nem. Én reményt látok benne.

- Reményt – ízlelgette a szót Harry. – Azt hiszem a többiek is ezt látják bennem.

- Miért – vonta fel a szemöldökét Piton, - te talán nem? Meg sem fordult a fejedben, hogy ezzel jóval nagyobb esélyed nyílt a győzelemre?

- Nem ez az, ami különösen lényeges – pillantott félre egy másodpercre Harry.

A bájitalmester végre leengedte a kezét, felhagyva az álla és arca dörzsölgetésével, s gúnyosan elmosolyodott.

- Ez kitérő válasz.

- Örülök, hogy észrevetted – válaszolt a fiú, hasonlóan cinikusan.

Piton nem reagált rá. Belátta, hogy egyelőre nem juthat többre Harryvel kapcsolatban. Sötét tekintete végigvillant a jelenlévőkön, s csak most fogta fel igazán, hogy hányan is követték nyomon az iménti beszélgetésüket és az előtte folytatott edzést.

Ahogy oldalra pillantott, látta, hogy Harry is kissé zavartan tapasztalja a nézőközönség jelenlétét. Fawkes, aki eddig az ablakpárkányon ücsörgött, és okos szemeivel figyelte az eseményeket, most felszárnyalt, és körbereppent a termen, elégedetten énekelve csodálatos dalainak egyikét.

Az ikrek végre megunták a szótlanságot, és feloldva a némító bűbájt, máris ecsetelni kezdték milyen óriási is volt az imént látott gyakorlat.

- Nem vagy semmi Harry! – vigyorgott George.

Az említett megrázta a fejét.

- Végig hátrányban voltam. A pálca nélküli varázslat módszerével nem lehet értékelhető eredményt elérni egy párbaj során.

Most már többen beszálltak a társalgásba.

- Ne egy Perselus kaliberű varázslóból indulj ki – szólalt meg Remus is.

Harry azonban erre is rögtön rávágta szarkasztikus válaszát.

- Nem, mindig egy Voldemort kaliberű varázslóból indulok ki.

- Márpedig Lupinnak igaza van – reccsent közbe Mordon. – Lehet, hogy Voldemorttal szemben még kevés lenne, de a halálfalóit igencsak meglepnéd vele. Mind tudjuk, hogy Piton közülük is a legerősebb, és te most vele harcoltál.

A bájitalmester némán figyelte az érveket és ellenérveket, s nem igazán állt szándékában belefolyni a beszélgetésbe. Úgy vélte, ő maga már mindent elmondott.

- Emellett valóban nem utolsó dolog, ha lepattannak egyes átkok a kezedről, ha megfelelően koncentrálsz – lépett most közelebb Hermione is.

- Perselusnak sok mindenben igaza volt, Harry. Hibáztatod magad a bekövetkező halálesetekért, éppen ezért nehezen lépsz túl az ilyen eseményeken, ami csak növeli benned a félelmet és bizonytalanságot – mondta ismét Remus. - A rend vezetésétől is emiatt ódzkodtál, holott biztos vagyok benne, hogy te magad is tisztában voltál vele, hogy senki sem alkalmasabb nálad.

Harry már nyitotta a száját, alighanem hogy ellenkezhessen, ám mielőtt sikerrel járt volna, Mr. Weasley hangja csendült.

- Tudtunk a DS-ről is annak idején – persze már csak a lebukásotok után, különben bajban lettek volna az én drága gyerekeim – nézett végig fiain és egy szem lányán.

- Ugyan már apa – legyintett Fred. – Te is azt akartad, hogy meg tudjuk védeni magunkat.

- Még Dumbledore professzor is elég sokat mesélt róla, Rend gyűlés alkalmával is – folytatta Arthur egy barátságosan szigorú pillantást vetve fiára, majd ismét Harryhez intézte szavait. - Akkor is nagyon ügyes voltál, majd később kviddics kapitányként is megálltad a helyed. Bármennyire is tiltakozz ellene, te jó vezető vagy, van hozzá érzéked. De természetesen ez semmit sem változtat azon, amit már korábban is mondtunk – mosolyodott el. – Amennyiben segítségre vagy tanácsra van szükséged, bármikor fordulhatsz hozzánk.

Harry beletörődően sóhajtott, s úgy döntött, semmi értelme tovább folytatnia ezt a parttalan érvelést és ellenkezést. Mindenki meg van róla győződve, hogy ő a legmegfelelőbb erre a posztra, s az, hogy ez mennyire elbizonytalanítja, és félelemmel tölti el, inkább maradjon a maga gondja. Ritkán beszélt az érzéseiről, és egyébként is, most már édes mindegy. Ezek az emberek itt mind a végtelenségig bíznak és hisznek benne. Ő pedig ennek megfelelően fog viselkedni, és bármi is jöjjön megoldja majd.

- Háború van, ami mindig is arról fog szólni, hogy mindkét fél embereket veszít, akármilyen jó döntést is hozzanak a vezetők. Mindig lesznek kivédhetetlen körülmények – szólalt meg csendesen Hermione, mire Harry ránézett, és kedvesen elmosolyodott.

- Akkor irány a konyha! – szólalt meg elfordítva tekintetét a visszamosolygó lányról. – Kíváncsi vagyok milyen hírekkel érkeztetek – nézett a Rend tagokra.

Fawkes trillázva reppent ki az ajtón gazdája előtt, aki elbűvölve szemlélte a madár kecses szárnycsapásait.

A továbbiakban kicsit feszült volt a hangulat Piton és Harry között. Hermione egész este figyelte a férfit, és látta, hogy annak tekintete egyvalakin különösen gyakran megpihen. Hosszan és áthatóan nézte Harryt, gondolataiba mélyedve, ám arcáról lehetetlen lett volna bármit is leolvasni. Amikor pedig a fiú is viszonozta volna a pillantását, legtöbbször inkább gyorsan másfelé nézett. 

Harry érezte, hogy Piton figyeli, mégpedig olyan intenzitással, ami néha már idegesítette, de nem akart most rákérdezni. Abban viszont biztos volt, hogy a férfi valami újabb edzésterven töri a fejét, vagy talán már a pálca megoldása lebeg a szeme előtt, aminek nem is olyan távoli elérhetősége máris előtérbe kerülhet, hála a bíztató híreknek Hollóháti örökösének felkutatásáról. Kingsley megnyugtató basszusa azt ígérte, hogy már nem járnak messze a nő kilétének és hollétének ügyében.