Perselus Piton nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy bármilyen eszközzel is, de fényt derít rá mekkora erővel is kell számolnia Harryvel kapcsolatban. És a fiúnak be kellett vallania, hogy nagyon jó úton haladt a felé, hogy ezt meg is tapasztalja, bár abban már kevésbé volt biztos, hogy ez mennyire fog tetszeni a bájitalmesternek.

Piton állandóan kioktatta, idegesítette, gúnyolta, vagy éppen leckéztette egyes varázslatokkal. Harry egyre kevésbé bírta türtőztetni magát, és a nézőként összegyűlt barátai és rendtagok olykor már félve néztek össze a fiú arckifejezése, vagy megvillanó szemei láttán. Ha Harry előzőleg nem pont az önuralom megtartására fektetett volna hangsúlyt, és az okklumencia tanulásra, akkor már rég dühöngene, és romokban lenne a szoba.

Most viszont csak azért is igyekezett visszafogni magát. Tudta, hogy Piton azt akarja, hogy törjön ki belőle a mágia. Hogy láthassa, amint átadja magát neki, és igazán kihasználja valamennyi rezdülését.

Sokat fejlődött az edzéseik alkalmával, de továbbra sem volt képes felülkerekedni Pitonon, aki gúnyolódva, erősen, határozottan támadta pálcájával.

Azt azonban Harrynek is be kellett vallania, hogy neki sem lenne teljesen ellenére, ha tudná hányadán áll. Biztonságérzetet nyújtana, ha érezné, hogy képes uralkodni az erején, és hogy az az erő elegendő lehet Voldemort ellen.

Ugyanakkor félt is tőle. Mi van, ha enged neki, és elragadja? Mi van, ha kevésnek bizonyul, és nem hogy reményt adna, hanem elbizonytalanítja? Mi van, ha  a barátai ezt látva ugyan úgy félnek majd tőle, mint a minisztériumban, ahol éppen csak hogy megmutatkozott ez az erő?

Így nem lépett. Továbbra is tűrt, jobban mondva azon igyekezett, de Piton mindig is jól értett ahhoz, hogyan hozza ki a sodrából, és olykor vészesen közel került hozzá, hogy elveszítse az önuralmát.

- Nem akarok neked csalódást okozni, Piton, de eddig csak akkor mutatkozott meg a bennem lévő mágia kezdetleges valójában, amikor veszélyben voltak a számomra fontos emberek, vagy mikor nekünk magunknak sem volt választásunk, mint Voldemort várható felbukkanásakor.

A férfi erre felvonta a szemöldökét. Ebben volt valami. Hiszen az erejét, amit maga a Nagyúr sem ismer, állítólag a szeretet adja. Mikor nem pusztán magát, hanem a barátait kell védenie, Harry lényegesen nagyobb eltökéltséggel és határozottsággal lépett fel.

- Ám legyen! – morogta a bájitalmester, azzal hirtelen a nem messze ücsörgő Ronék felé fordult, és még mielőtt azok felfogták volna mi vár rájuk, máris legalább három fénycsóva tartott feléjük.

A velük szemben ülő rendtagok közül többen felkiáltottak, míg Harry érezte, hogy végkép betelt a pohár. Nem létezik, hogy Piton ennyire gátlástalanul akarja elérni a célját! Sebesen előre lendült, és már intett is, hogy elterelő bűbájt küldjön a fénycsóvák felé. Megidézett egy pajzsot barátai köré, hogy még véletlenül se ismétlődhessen meg ez a helyzet, majd gondolkodás nélkül, nem magához hívta, hanem szinte rántotta a pálcáját Piton zsebéből, és egy iszonyúan erős ellenátkot indított felé.

Ezzel egy időben, a hihetetlen varázserő kitört a sugárzó zöld szempárból, mire a bájitalmester mintha még a száját is eltátotta volna. Nem pusztán a suhanó átokcsóva, hanem valamely erőteljes és félelmetes mágia hullám is mind közelebb ért hozzá. A szobában lévők felugrottak, s ki Harryre, ki Pitonra meredve várta mi történik.

Ekkor azonban a fiú agyában felvillant egy józan gondolat, hogy nem teheti ki a bájitalmestert ezek hatásainak, ahogy azt sem hagyhatja, hogy tovább áramoljon a mágia sejtjein és bőrén keresztül. Egy pillanatra megrázta a fejét, majd azzal a biztos tudattal, hogy képes rá, a megannyi védelmi varázslat ellenére intett a pálcájával, s némi koncentrálással sikerült hoppanálnia.

Közvetlen Piton elé érkezett, s kirobbanó lendülettel törte meg és hárította az éppen általa útjára engedett átkokat és mágiát. Mindez olyan gyorsan zajlott le, hogy többen fel sem fogták, hogy egyáltalán minek voltak tanúi, és hogyan történt is pontosan a dolog.

Harry érezte, hogy ha nem cselekszik időben, nem csupán a most éppen meredten őt figyelő bájitalmesternek eshetett volna baja. Nem engedte el igazán magát, de ez is elég lett volna ahhoz, hogy barátait ugyan olyan hatásban érje az általa kibocsátott energia, mint Pitont, ahogyan az Anusha házában is történt. Ez pedig nem tetszett neki. Nagyon nem. Meg kell tanulnia kizárólag a pálcáján keresztül előhívni és irányítani ezt a mérhetetlen erőt, különben többet árthat, mint segíthet.

- Remélem, megkaptad, amit akartál – fordult szembe hirtelen a háta mögött álló Pitonnal. – Mégis mi a francot képzeltél?!

A férfi sötét szemei az arcát vizsgálták, de egyelőre nem szólt. Bizonyára ő is tisztában volt vele, hogy ez messze volt még attól, hogy igazán láthassa Harry mire képes, ha fenyegetve érzi szeretteit.

Az elsőként felocsúdó Remus - aki idáig Tonksot nyugtatgatta, a felesége ugyanis előrehaladott terhességében már kicsit rosszabbul tűrte az izgalmakat, - most kedvese kezét szorongatva komolyan szólalt meg.

- Ahogy én elnézem, mindkettőtök varázslatának az eredménye ugyan az lett volna. Épp olyan jól tudod mint én, - nézett Harryre - hogy kevesen olyan erősek, mint te és Perselus. Tudtad volna irányítani?

Harry idegesen a hajába túrt, ahogy lassan Lupin felé fordult.

- Még mielőtt elszabadult volna, megfékeztem. Ha nem teszem, alighanem nem sok minden maradt volna ebben a szobában – vallotta be. – Ezért is álltam útját annak is, ami Piton felé tartott. Aki mellesleg még mindig magyarázattal tartozik, hogy mégis mi az isten hatalmazta fel arra, hogy így járjon el – folytatta haragtól izzó hangon, s egy félfordulattal a bájitalmesterre villantva most szinte villogó szemeit.

- Nagyon egyszerű okok miatt tettem. Nem vagyok hatalmas, leszármazott és Kiválasztott. Vagyis te még a leggyengébb pillanataidban is erősebb vagy nálam. És én szeretném tudni, hogy mennyivel. A Nagyurat már láttam igazán dühösen, és erősen harcolni és varázsolni, és elhiheted nekem, hihetetlen hatalom van a kezében.

- Ezzel nem mondtál újat – morogta Harry. - Nyomatékosan szeretnélek megkérni, hogy mérlegeld, mit engedhetsz meg magadnak, és mit nem. Ha elérte volna Ronékat az átok…

- Ne nevettesd már ki magad Potter! – szakította félbe Piton felmordulva. – Addigra már biztos voltam benne, hogy semmibe nem kerül majd számodra megakadályozni, hogy bajuk essen. A felét sem mutattad meg annak, amit tudsz.

- És szerinted ez mégis normális motiváció volt?! – vágott vissza haragosan a fiú.

- A cselekedeteidet behatárolja az erőd, az érzelmeid, és a szavak, igék, amelyeket ismersz – felelte Piton immár nyugodtabban. – Lupin azonban jól látta, és neked is igazad van. Veszélyes lett volna mindnyájunkra, ha hagyod a mágiádat kitörni. Mostantól azt gyakoroljuk majd, hogy biztonságosan, a pálcádon keresztül tudd hasznosítani ezeket az energiákat.

Ugyan bocsánatot nem kért, de beismerte az igazukat. Márpedig Perselus Pitonnál ez nagy szó. Harry pedig belátta, hogy a férfi pontosan azt fogalmazta meg, amit ő maga is számba vett néhány perce.

- Veled kezdődött, és ér véget minden – folytatta a férfi. – Szeretném, ha végre csak magadra fordítanál figyelmet, és minden energiáddal azon lennél, hogy megtanuld végre irányítani a mágiádat.

- Nem temetkezhetek el. A barátaim, a családom – hangsúlyozta Weasleyék felé nézve, - épp olyan fontosak számomra, mint a győzelem. Sőt, sokkal fontosabbak.

Piton komoly arccal felelt.

- Nincs választási lehetőséged. Vannak dolgok, amelyek fölött, bármennyire is erőlködjünk, nincs hatalmunk, csak megtörténnek.

- Az egész életem erre példa, hiszen minden a jóslattal indult – vágta rá Harry ingerülten. 

A bájitalmester csak bólintott, de zavartalanul folytatta.

- Viszont van, amiért magunk is sokat tehetünk – utalt a gyakorlásra, és mindarra, amit idáig véghez vittek és még mindenképpen tenniük kell.

Harry arcáról nem tűnt el a komor ingerültség.

- És tényleg állandóan ezt kéne tennem? Nem akarok folyton Voldemorttal harcolni. Az élet több, mint örökös háború.

Piton fekete szemei még sötétebbé váltak.

- Én csak ezt a környezetet ismerem. A dolgok érzelmi részében nem tudok tanáccsal szolgálni és különösebb szerepet vállalni. Sajnos álltam már minkét oldalon. Te viszont a varázslóvilág számára a világosság, a világos oldal megtestesítője vagy. Eszerint támasztanak feléd elvárásokat, eszerint bíznak benned, és követnek majd, ha itt az idő. 

Harry lehiggadt. Nem tudott volna elegendő észérvet felsorolni az ellen, miért is nincs igaza a férfinek, mert leszámítva a szeretet fontosságának kérdését, mindent jól látott. Pitonból sok minden sugárzott.

Védekező cinizmus, gúny, megtörhetetlen akarat, büszkeség, nyugalom, eltökéltség, leírhatatlan belső erő. Sosem érezte még ennyire, hogy milyen nagyon is hasonlítanak egymásra ezzel a férfivel.

- Egy barátért mindig érdemes harcolni! – szólalt meg ekkor Ron, egy kicsit meg is lepve vele a szobában tartózkodókat.

Most Ginny vette át a szót, aki rámeredt Pitonra és úgy mondta.

- Hiába hangsúlyozza ki olyannyira, mi mindenre kellene képesnek lennie Harrynek. Ő nem egy gép. Hermione esze, Ron bátorsága, Harry szíve. Mind erősek, de így együtt alkotnak nagy csapatot.

Piton hallgatott egy ideig, majd megjegyezte.

- Tekintve az előzményeket, ezt elfogadom. De Harrynek már nincs szüksége senkire.

- Honnan veszi? Mert magának nincs? – csattant fel Ginny. - Itt a nyitottság a lényeg. Ha megtanul ennyire mélyen bízni valakiben, meg fog változni. Tudja majd, hogy lesz valaki, akire számíthat.

- Nem mondanám, hogy olyan bátor vagyok, mint Harry – vette át a szót Hermione. - Szerintem kevesen olyan bátrak, mint ő. Nyilván nem volt olyan nehéz életem, mint neki. De azt tudom, hogy bármit megtenne azokért, akik fontosak a számára, és ez az, ami erőssé teszi, mert emiatt a bizalom miatt állnak annyian mellette.

Harry nem szólt, csak Pitont figyelte, aki zárkózott arccal hallgatta a két lányt, ám sötét szemein látszott, hogy gondolataiba merült. Egy perc múlva aztán egyenesen Harryre nézett, aki még mindig őt figyelte.

- Nem szóltam, mert Ginnyéknek igaza van, és most hogy végiggondoltad, szerintem te is látod. Nem kérem, hogy a barátom legyél – mondta a fiú, s az arckifejezésén látszott, hogy még kimondania is abszurd volt. – Talán te magad főként nem szeretnél ilyet. De ha van valaki, akire igazán számíthatsz… - hagyta függőben a mondatot.

A fekete szemek őt pásztázták.

- Talán… - szólt Piton mély hangján. – Bármilyen szürreális is legyen, régóta megbízom benned, de amit az imént Ms Weasley és Granger mondott…

- Ez igazán egyszerű Perselus – vette át a szót Harry. – Képes vagy felülemelkedni mindazon, ami köztünk volt, elviselsz e, és főként számíthatok e rád, úgy mint te énrám? Észrevettem, hogy mikor itt vagy, leginkább…csak velem vagy hajlandó… beszélni, s azt is, hogy… számít a véleményem. Nem tudom, hogy… ez annak szól e, mert engem fogadtál… - itt Piton határozottan bólintott, így Harry abbahagyta a bizonytalan találgatást és habogást.

A fekete és zöld szemek elmélyedtek a másikban.

- Vállalnád? – kérdezte a férfi halkan.

Harrynek nem kellett magyarázni mire gondol, ahogy szavak sem kellettek. Piton mindent láthatott a tekintetében. Ez amolyan néma fogadalom és békekötés volt. Elfogadták, és megpróbálták megérteni egymást. Mindkettejüknek szüksége volt a másikra, de kettejük közül Piton volt az, aki egész eddigi életében egyedül volt, és mint barát, mint olyan ember, aki mellé áll és meghallgatja nem akadt.

A Rendre és Dumbledore-ra számíthatott, de az nem ugyan az. Még ha az igazgató valamelyest mégis betöltötte egykor halványan a barát és apa szerepét.

Most viszont… Harry értelmes volt, erős, tudta, hogy sosem törne meg, nem árulná el, és nem is hagyná őt sem cserben, bármi történt is korábban köztük.

Habár egyik Weasley sem a hatalmas erejéről volt híres, az életük árán is hűségesek voltak Potterhez. Ezt mért ne tehetné meg ő maga is? Már így is eleget törlesztett abból, amit hajdanán elkövetett, a fiú pedig többször bizonyította, hogy számíthat rá.

De itt most mégsem Harryn múlt a legtöbb. Neki kell elfogadnia és tökéletesen megbíznia egy olyan emberben, akit eddig megvetett és gyűlölt, még ha azóta rá is jött, hogy téves ítéletek alapján.

Szép lassan rájött, hogy segíthetik egymást, és meglepően jól tudnak együtt dolgozni. Most mikor Harryt tanította, ismét megváltozott valami. Kiállt mellette, mikor a Rend vezetőjének választották, mert tudta, hogy képes lesz rá, tapasztalta az edzések alkalmával.

A legnagyobb akadályt ő maga fogja jelenteni ahhoz, hogy közel engedje Harryt. Hogy elfogadja, bízzon benne annyira, hogy megnyíljon. A fiú bár alapjában véve ugyan olyan magányos volt, mint ő – még ha a Roxfortban már a barátai is körülvették nem csak a gyűlölködés, - hiszen senki sem érezhette át igazán, mi nyomja a vállát, milyen valóban ott állni a Nagyúr előtt.

Piton ezt is tudta. A gyerekkoruk is hasonlóan rémesen telt. A természetük is lényeges egyezéseket mutat. Nem csoda, hogy gyűlöletük is ennyire elfajulhatott. Ahogy ő támadta Harryt, a fiú annyira védekezett, dacolt és vágott vissza. És Piton már akkor becsülte ezt benne. A tartását, hogy nem hagyta megalázni, megfélemlíteni magát. Bár ugyan ennyire bosszantotta is a dolog.

De legalább magának be kell vallania, jó lenne, ha nem lenne egyedül, ha valóban számíthatna valakire. Kedvelte ezt a fiút. Látta mire képes, látta milyen. Sokszor előfordult, hogy idegesítette az igaz, de az évődéseikben már nem volt rosszindulat. Hallgattak egymásra, és kiegészítették egymást.

Most odaállt hát Harry elé, és a kezét nyújtotta, aki egy pillanatig sem tétovázva elfogadta azt.  

- Mennem kell. Ha nem bukkanok fel időről időre a halálfalók által ismert és látogatott házamban, gyanút foghatnak – mondta búcsúzóul.

Harry komolyan bólintott, majd nyomon követte a férfi mozgását, ahogy az elhagyta a házat, és még sokáig nézett utána, holott már régen bezáródott mögötte az ajtó.

- Szánsz rám egy percet? – feküdt le az ágyon pihenő Harry mellé Hermione. Mióta Piton elment, és nem történt előrehaladás a kutatott nő ügyében, a fiú gondolataiba merülve időzött szobájában, és próbálta átvenni magában mi is történt mostanság. Mert újdonságból bizony volt elég.

Harry felpillantott.

- Ha simogatod egy kicsit a hajamat, akár tizet is – válaszolt barátjának.

A lány nevetve egyezett bele, és az oldalán támaszkodva szórakozottan játszadozni kezdett a fekete tincsekkel, amit már korábban észrevett Ginny esetében, hogy megnyugtatja, jó hatással van a fiúra.  

- Baj van? – kérdezte Harry.

- Ronról szeretnék beszélni.

- Hallgatlak – fordult egy kicsit jobban felé a fiú, hogy a szemébe nézhessen.

- Szerinted… valóban számít neki, ami köztünk van? Fontos neki a kapcsolatunk? – kérdezte Hermione bizonytalan és aggodalmas hangon.

Harry ugyan nem értette még, hogy ezt mért kérdezi, de jobbnak látta, ha előbb gyorsan megnyugtatja.

- Biztos vagyok benne – hangsúlyozta ki, - hogy fontos vagy neki, és az, hogy veled lehet.

- Nem tudom – sóhajtott Hermione. - Nehéz bármit is kihámozni belőle.

- Tudod, hogy Ron nem igazán a szavak embere ezen a téren – mondta Harry gyorsan. - Te igényled, hogy beszélgessetek erről is, de őt ez zavarba hozza, bármennyire is szeressen. Komoly, érett kapcsolatot vársz tőle, de ha engem kérdezel, ő csak az első gyereketek után lesz kellően felelősségteljes – mondta huncut mosollyal.

Hermione is elmosolyodott egy pillanatra.

- Alighanem.

- Szereted őt? – kérdezte Harry.

- Igen, szeretem.

- Akkor nincs az égvilágon semmi baj.

- Csak mostanában olyan furcsán viselkedik. Nem is tudom, néha mintha titkolna valamit – folytatta Hermione aggályai felsorolását.

Hát ez nem is csoda – gondolta magában Harry. Hiszen elég nagy dologra készülünk.

- Ne hamarkodj el semmit – mondta végül hangosan. - Várd meg, mit hoz ki a dologból. Abban ugyanis tökéletesen biztos vagyok, hogy sosem csalna meg, mert bár régen Lavenderrel nem mert szakítani, miután ráunt, veled sosem tenné meg, hogy hazudik neked. Hermione, tíz éve ismerjük egymást. Minden szempontból fontos vagy neki.

Hermione elgondolkodott egy darabig, majd úgy tűnt megnyugodott, s hálásan elmosolyodott.

- Kösz bátyus. Megfogadom a tanácsod.  – Harry nem túl feltűnően fellélegzett. – Azt hiszem, tökéletesen betöltöd a testvér szerepét – mosolygott a fiúra Hermione.

- Ahogy te is az én részemre. Sokat köszönhetek neked – simogatta meg Harry a göndör tincseket.

- És te hogy állsz? – vetette hátra magát Hermione a puha matracon.

- Egyelőre várok. Az utóbbi időben rengeteg jelentést hallgattam meg. Liam Grant meglehetősen jól végzi a feladatát. Sok Voldemortot támogató mágust fogtak el, főként a hivatalok környékén. Kingsleyék két napja részt vettek egy rajtaütésen. Találtak különösen erős mérgeket, s pár fiolát, amik bármily meglepő, de vért tartalmaztak.

- Vért? – gondolkodott el Hermione. – Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy már a vámpírokat is megnyerte?!

- Meglehetősen sok sötét varázslatra lehet vért használni, így nem vontunk le messzemenő következtetéseket. Hestia szerint a vámpírok többnyire csak saját berkeiken belül mozognak. Vezetőik vannak a legidősebbek közül, és csak őket fogadják el, nekik engedelmeskednek. Ritkán avatkoznak a varázslók ügyeibe, ellentétben a muglikkal, akiket néha megtámadnak. Viszont ha Voldemort tud nekik ajánlani valamit, ami eléggé érdekli őket… – sóhajtott Harry. – Nem tudom.

- Ha mégis mellé álltak páran, félelmetes ellenfelek lesznek. Főleg a varázslókból lett vámpírok.

- Egyetértek – felelte Harry. - De mivel semmi konkrétum nem bizonyítja, hogy így lenne. Ezen egyelőre nem aggódom. Azon viszont sokkal jobban, hogy időben a nyomára bukkanjunk a Hollóháti lánynak.

Hermione hirtelen felült, és törökülésbe húzva a lábát nézett le a fiúra.

- Szerintem rád férne egy kis lazítás Harry – mondta, majd elvigyorodott. – Holnap péntek. Fogd azt a gyűrűt, és tűnjetek el!

Barátja felnézett, majd egy nagyobb lendületet véve kiült az ágy szélére.

- Jól van - bólintott. - Nem idegesítem magam a várakozással sem Pitonnal. Őt úgyis elhívja most a drágalátos Nagyura. Ezen a hétvégén lelépünk Ginnyvel.

- Nagyszerű – lelkendezett Hermione, amit a fiú azonnal megmosolygott, mert barátnője legalább úgy viselkedett, mintha csak az ő kezét készülne megkérni.

Harry másnap meg is beszélte Ronnal a dolgot, felajánlva, hogy hasonlóan menjenek el kettesben valamerre. Említette is neki az egyik barátságos kis házat egy hegy lábánál lévő kis faluban. Harry az örökölt vagyona egy részéből vásárolt pár házat a Rend számára, Anglia elszórt területein, hogy ha bármikor szükségük lenne menedékre, vagy sérültek ellátására, védelmére, minél több helyre fordulhassanak. 

- Ez remek lenne. De egy kicsit elő kéne készítenem a terepet – morfondírozott Ron.

Harry összeráncolta a szemöldökét.

- Hát… elküldhetnélek, mintha valamit el kellene intézned a Rend számára. Gondolom egy délelőtt elegendő. Addig várhatunk Ginnyvel, majd megkérem Hermionét, hogy szerezzen be nekem valamit abból a házból. Így rendesen meglepheted.

Ron elégedetten elvigyorodott, és megölelgette barátját.

- Te vagy az én emberem!

Miután Ron lelépett, sok sikert kívánva egymásnak Harryvel, a fiú leballagott a konyhába a lányokhoz. Valamennyien a főzéssel voltak elfoglalva. Mrs. Weasley, Ginny, Hermione és Emily ügyesen végezték feladatukat, míg Tonksot inkább csak biztonságosan leültették az asztalhoz, mondván, úgyis nagy már a pocakja, nem kell körülöttük forgolódnia.

Harry ezt megmosolyogta, hiszen jól tudta, hogy leginkább a nő ügyetlensége miatt mellőzték a segítségét. Beljebb sétált hát a tűzhely melletti falnak dőlve.

- Ginny készülj! Eltöltünk kettesben egy csodálatos hétvégét az egyik házamban – adta ki vidáman az ukázt, mire mind felnéztek rá.

- Komolyan mondod? – kérdezte szerelme.

Harry bosszankodva felvonta a szemöldökét.

- Mégis mikor szoktam hazudni neked?! Délután indulunk!

A lány azonnal fellelkesült, és már sietett is az ajtó felé.

- Átöltözöm – magyarázta Ginny távozása okát.

- Segítek – ment utána Harry egy ideig, mire kedvese hátranézett, s összenevettek.

A fiú az ajtóból visszafordult, és indult, hogy elvégezze a dolgát. Ginny pedig felszaladt az emeletre, hogy összeszedjen pár dolgot, amit magukkal visznek.

- Ez remek ötlet volt tőled Harry drágám! – mosolygott rá Mrs. Weasley. – Mindkettőtöknek jót fog tenni.

- Én is így gondoltam – bólintott a fiú vidáman, majd rákacsintott barátnőjére.

Most Harryn volt a sor, hogy elintézze Ronnak a terepet Hermionéval.

- Öhm, Hermione! Lenne egy kérésem, és szeretném, ha valamit megtennél nek…

- Harry! – emelte fel a kezét a lány. – Azt kérsz, amit akarsz. Neked bármit megteszek.

A fiú erre kicsit zavartan, kicsit hálásan elmosolyodott.

- Csupán arról lenne szó, hogy örülnék, ha még ma estig elhoznál egy bájital hozzávalót a Stonewood melletti házunkból. Mivel a hortens fű csak ott terem, jövő héten pedig feltétlen szükségem lenne rá. Két napig száradnia kell – magyarázta Harry, és örült, hogy ebből csupán annyi a füllentés, hogy hétfőn használná a növényt. 

- Persze, ez a legkevesebb – egyezett bele rögtön Hermione.

- Köszönöm – ölelte meg Harry, majd még mindig a derekánál tartva megjegyezte. – Mire visszatérünk, remélhetőleg már vőlegény leszek.

- Ó! – nézett rá Tonks és Mrs. Weasley is.

- Hát ezért viszed el – folytatta Molly gyanúsan csillogó szemekkel.

Harry csak mosolyogva bólintott, Emily pedig nagy kék szemeivel nyugodtan méregette a társaságot, s fogadott apukája iménti megjegyzésére csak mosolygott, hiszen ha valaki, hát ő jól láthatta, hogy mit éreznek egymás iránt Ginnyvel.

Aztán egy pillanatra elgondolkozott, majd fogta magát, egyszer csak odaállt Harry elé, komoly tekintettel - és talán egy kicsit mintha zavarban is, - hogy tanácsot kérjen tőle.

- Mondd meg, hogy szerezzek meg egy fiút! – kérte halkan.

A felnőttek döbbenten tekintettek rá, míg ő csak a zöld szemekbe meredt kitartóan.

- Nyolc éves vagy! – nyomta meg a kislány korát a csodálkozó Harry. Mi történt, mindenkire mostanában tört rá a párkapcsolati láz? Már csak az hiányzik, hogy Piton is randizni kezdjen. Akkor aztán itt lenne a világ vége – mosolyodott el magában

- Igen. Na és, ez nem igazán számít! – legyintett Emily. – Tehát?

- Mindig a szívedből beszélj – vont vállat Harry, miközben azon gondolkodott, ki lehet a szerencsés kiválasztott.

- Oké. Most kimegyek azon az ajtón – mutatott a háta mögé a gyerek – és újra bejövök. Addigra találj ki valami használhatót.

Harry fejcsóválva nézett a távolodó kislány után. Majd elnevette magát, és visszahívta.

- Kicsim, figyelj rám. Ha őszinte vagy és igazat mondasz, az nagyon jó, mert mások megbíznak benned, és neked adják amilyük van. A barátságukat. A szerelem is éppen így működik. Egyik sem jön könnyen.

Emily elgondolkodott, majd Harryhez sétált, és nyújtotta a kezeit, amiből a fiú rögtön tudta, hogy azt szeretné, ha felvenné. Könnyedén az ölébe kapta a törékeny kislányt, aki hozzásimult, s most megint megszólalt.

- Veled is így volt? – nézett a smaragdokba.

- Bizony így. Csak én mellette még ostoba is voltam. Nagyon későn vettem észre, hogy Ginny mit érez, és hogy én mit szeretnék. Viselkedj őszintén, csakis saját magadat add, ne akarj szerepet játszani, és a tetteiddel próbáld érzékeltetni, hogy mit is jelent neked.

- És hidd el, ez annak éppen elegendő lesz, aki észreveszi és értékeli mindezt, mert teljes szívéből szeret – csendült közéjük Ginny hangja, aki már egy ideje az ajtóból figyelte őket.

Harry felé fordult, és elmosolyodott, majd Emily kék szemeibe nézve elnevette magát.

- Látod, nálam bejött!

Harry bizonytalan volt milyen körülmények között is adja át a gyűrűt Ginnynek. Természetesen magáról tudta, hogy nehezen beszél az érzésiről, így magasröptű szerelmi vallomással nem készült. Valószínűleg nem róla fogják mintázni a romantikus hős szerelmes szerepét egy muglik által kedvelt filmekben. Annyival viszont tartozott Ginnynek – még ha tudta is, hogy ő sem az a tipikus esküvőről és megható jelentekről álmodó lány, sokkal inkább az ikrek komiszságát és vidámságát örökölte, - hogy őszintén, nyíltan, és a gondolatait tudtára hozva tegye meg ezt a lépést.

Éppen az érzelmei és Ginny természetességéből fakadó egyszerűség kedvéért döntött úgy, hogy miközben egész nap remekül érezték magukat, a legtökéletesebb pillanat előhozni a témát, a szokásos délutáni beszélgetéseik és üldögélésük alkalma a kandalló előtt.

Kicsit kárörvendően gondolt rá, Ronnak mennyivel nehezebb dolga lesz ebből a szempontból Hermionéval. Barátnője ugyanis lényegesen komolyabb az érzelmi elvárások területén, mint Ginny. Nem hiába veszekednek folyton Ron érzéketlenségén.

Ginny is beszélt az iránta való szerelméről, főleg ha féltette, de nem várta, hogy Harry állandó vallomásokkal bombázza. Látta a lányon, hogy ha azt az egyelten szót kimondta, hogy szereti, máris olyan örömmel csillogott a szeme, mintha legalábbis egy méteres hosszúságú szerelmi költeményt szavalt volna el neki.

A tettei, az odafigyelése, az óvása, a kedves mosolya mind elegendőek voltak a számára.

Hermione más volt. Ő szerette pontosan tisztázni és megbeszélni miként állnak. Mint egy igazi, logikára alapuló tudós ember. Ron morgott is emiatt éppen eleget, hiszen ha Harry nem volt ilyen téren a szavak embere, hát barátja még kevésbé remekelt.

Na persze egészen más okból. Harry félt kimondani, hangoztatni szeretetét, mert az legtöbbször tragédiába fulladt. Ron viszont egyszerűen kényelmetlennek tartotta, képtelen volt összeszedni a gondolatait, és egy tökéletesen Weasley féle elpirulás nélkül kimondani.

Na de most itt volt az alkalom és a lehetőség, és Harry nem volt az a megfutamodós fajta.

- Ginny. Most egy meglehetősen fontos dolgot szeretnék veled megbeszélni, így maradj nyugton a seggeden – nyomta le a fotelba a vidáman tevékenykedő lányt, aki nem utolsósorban őt ingerelte és csikizte percek óta, - és figyelj rám!

Ginny nevetve vetette hátra magát a kényelmes ülőalkalmatosságban, majd felnézett szerelme arcába, és azonnal leolvadt arcáról a mosoly.

- Ugye nincs baj? – kérdezte.

- Nincs. De azt hiszem, jó lenne, ha egy kicsit komolyabban figyelnél rám – felelte Harry nyugodtan.

- Persze – bólintott a lány azonnal, s kicsit előrébb dőlt ültében.

- Nos, ha ma már Emily is a fiúkról kérdezett, én is a kapcsolatunkról szeretnék veled beszélni – azzal Harry fogta magát, leguggolt, majd a lány combját fogva letérdelt elé, hogy egy magasságban legyenek, mégsem túl messze, mint ha a szemben lévő fotelba ült volna le. Ennél nagyobb közelségre volt szüksége.

- Jaj, én azt hittem minden rendben – szólalt meg Ginny halkan és kissé félve.

Harry elmosolyodott.

- Várj, még mielőtt félreértenél. Persze tisztában vagyok vele, hogy ezt a lépést aligha vártad volna tőlem, de úgy érzem, itt az ideje, és fontos hogy tudd továbbra is számíthatsz rám.

Ginny szemeinek meleg, kedves fényei elmélyültek, s nézték az előtte lévő fiú tekintetének átható zöldjét. Harry egyik kezét még mindig a lábán nyugtatta, a másikkal azonban megfogta Ginny balját, összefűzte az ujjaikat, s az így egyé vált kezüket a másik mellé vonta.

- Ez egy ígértet Ginny. Egy lehetőség, hogy az átkozott háború után, ha túléltem, ily módon is folytatódhat az életünk. Tudod, Ronnal együtt találtuk ki, és Hermione is segített – vált szélesebbé Harry mosolya, főleg, mikor a Ginny arcán elömlő kifejezés egyértelművé tette, hogy bármennyire is nem merte idáig hinni, szerelme bizony pontosan arra készül, amire gondol.

Harry szabad kezével intett egy aprót, mire egy kék bársony dobozka jelent meg benne. Kipattintotta a fedelét, és figyelte hogyan reagál Ginny az ékszerre. A lány meglátta a legszebb gyűrűt, amit csak kedvese neki szánhatott. Harry látva az arckifejezését, odanyújtotta neki a dobozkát. Ekkor Ginny már képtelen volt érzelmeinek parancsolni. Szemeiből kicsordult az első, boldog könnycsepp, amit még követett néhány, miközben némán figyelte a gyűrűt, majd ismét Harryre nézett.

Vett egy mély lélegzetet, aztán se szó se beszéd szorosan a kezébe zárta az ékszeres dobozt, átkulcsolta Harry nyakát, és szenvedélyesen megcsókolta.

- Szeretlek Harry - suttogta a csókok között. - Annyira szeretlek…

Harry egy kicsit visszahúzódott.

- Én is szeretlek - válaszolta, és gyengéden megcsókolta, majd miután az ölelés nem enyhült nevetve megszólalt. - Megfojtasz édesem!

Ginny elengedte, és rendesen visszaült a fotel szélére. Harry mélyen a szemébe nézett, és folytatta.

- Egyszer majd az az ember leszek, akivel bátran összekötheted az életed. Aki megadhatja mindazt, amit megérdemelsz. A biztonságot, a nyugalmat, és a szerelmet. Mire ez sikerül, Voldemort halott lesz, és a halálfalói közül egyik sem kerülhet olyan helyzetbe, hogy még egyszer szétrombolják az emberek életét. Ha akkor még mindig úgy gondolod, hogy szeretsz annyira, hogy velem éld le az életed, akkor fogadd el ezt a gyűrűt. És… - itt kedvesen, kisfiúsan elmosolyodott – válaszolj a kérdésemre. Leszel a feleségem?

Ginny csak nézett rá, majd hirtelen előrelendült, csaknem felborítva ezzel Harryt. Lecsúszott elé, a legkevésbé sem érdekelve, hogy így egész szorosan hozzá kellett tapadnia a fiúhoz, máskülönben eldőltek volna. Nevetve, sírva ölelte, szorította magához Harryt.

- Bármikor Harry. Bármikor – mondta rekedtesen, majd miután a fiú is átkarolta, és arcát Ginny hajába temette, csak egyetlen szót ismételgetett, ki tudja mennyi ideig. – Igen, igen, igen, igen…

Ginny mindenről elfeledkezve játszadozott kedvese hajával, s boldog sóhajjal temette az ujjait Harry ébenfekete tincseibe.

- Mondtam mostanában, hogy szeretlek? – kérdezte erre a fiú halkan kuncogva.

- Talán egy fél perccel ezelőtt - nevetett Ginny.

- Túl rég volt - állapította meg Harry kicsit elpirulva, és ismét megcsókolta kedvesét. Ezúttal azonban már egyikük sem tűnt úgy, mintha abba akarná hagyni.

A délután még mindig egymás karjaiban találta őket, ahogy kényelmesen az ágyban fekve beszélgettek.

- Első pillanattól fogva, ahogy megláttalak, hatással voltál rám – mondta Ginny boldogan nézegetve az ujján lévő gyönyörű, és finom megmunkálású gyűrűt, majd felnézett szerelme arcába. - Persze tíz évesen még nem beszélhettem szerelemről, de mikor a pályaudvaron a szemedbe néztem, már tudtam, hogy végem van. Igyekeztem ellenállni az illatodnak és az észbontó tekintetednek, a hangodnak, miután rájöttem, hogy bármit tegyek is, te nem fogsz észrevenni. Akkoriban Chóba voltál beleesve – mondta Ginny, s a hollóhátas lány említésére még most is kissé keserűvé vált a hangja. Mindig úgy gondolta, hogy az a liba egy pillanatra sem érdemelte meg Harry odafigyelését. Míg ő tiszta szívéből szerette a fiút, vigyázni akart rá, megóvni, reményt és szeretetet, szerelmet adni neki, Cho csak hisztizett.

Szerencsére azonban Harryt Marietta árulása után már egyáltalán nem érdekelte a lány. Gyorsan rájött, hogy teljesen felesleges volt egyáltalán belekezdenie is egy ilyen kapcsolatba.

- Különösen jóképű voltál – sóhajtotta álmodozó tekintettel, amikor a hatodik évük eseményeihez ért gondolatban.

Harry elmosolyodott.

- Te pedig átkozottul gyönyörű – biztosította róla kedvesét. - Természetesnek veszem a szerelmemet, és örülök, hogy téged érint. Nem hiszem, hogy amit érzek fokozható – mondta egyszerűen, nem tudva jobban megfogalmazni mit is jelent számára Ginny.

A lánynak azonban ez éppen elegendő volt, s kissé felhúzódzkodva vonta közelebb magához Harryt, miközben kezeivel arcát fogta közre.

- Eltökéltem, hogy minden álmodat valóra váltom.

- Abban biztos vagyok – nézte Harry elbűvölve az előtte lévő lányt.

- Remélem mostanra alaposan kipihented magad a kalandjaid után Harry Potter, mert ma éjszaka egyetlen percet sem fogsz aludni – mondta Ginny megvillanó szemekkel, és olyan sokat ígérő arckifejezéssel, hogy a fiú egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni.

- Eddig tetszik a program – vigyorodott el Harry, majd előredőlt, és gyengéden, szenvedélyesen megcsókolta kedvesét.