Ötödik fejezet

Annak ellenére, hogy nyugalmazott auror volt, Mordonnak volt még irodája a Minisztériumban. A halálát követően még nem nyúltak semmihez a szobájában, így ha valamit ott Mordon elrejtett, azt nem vitték el onnan. És Harry szentül meg volt győződve róla, hogy az emlék ott van elrejtve. Ilyen késői órán, már szinte alig lézengtek a Minisztériumban. Csak egy pár megszállott minisztériumi dolgozó ide-oda az épületben. Harry és barátai szerencsésen elkerültek mindenkit, bekanyarodtak egy rövid és sötét folyosóra, és nemsokára már be is csukódott maguk mögött Mordon irodájának ajtaja.

Az iroda a megszokott képét mutatta. Tényleg nem mozdítottak el semmit a helyéről a temetés óta. Egymás hegyén-hátán álltak az állság detektorok és maliciamutatók, a különböző varázskönyvek. Meg fél üveg whiskyt is találtak az egyik polcon.

- Hol kezdjük a keresést? – kérdezte Hermione. – Kutassunk álcázó bűbájok után?

- Ne – válaszolta határozottan Harry. – Mint már mondtam, szerette szem elé rakni az elrejteni kívánt dolgokat. Tehát nem használhatott álcázó bűbájt.

Neki is láttak, hogy átkutassák a szobát. Megemeltek minden egyes apró tárgyat, benéztek minden egyes zugba, sőt, még az asztal alatt is megnézték de nem találtak semmit.

Ekkor megpróbálkoztak Hermione javaslatával, és elkezdtek álcázó bűbájok után kutatni. De sajnos az eredmény ugyanaz lett, mint az előbb.

- Biztos vagy benne, hogy itt van? – Ron épp harmadszor nézett be egy szekrény mögé, mikor ezt kérdezte. – Mert itt már mindent megnéztünk.

- Itt kell lennie! Muszáj!

Újabb egy óra telt el eredménytelen kutatással. Most már minden egyes bájitalos üveget is kinyitottak, gondolván, hogy Mordon áttöltötte az emléket egy másik üvegbe. De ez sem hozott eredményt.

Végül Harry dühösen az asztalra csapott. Pedig már olyan közel álltak hozzá! Harry nem aludt már napok óta, mert azon morfondírozott, hol lehet az emlék, és mikor végre lenne egy nyom, amin elindulhattak volna, kiderül, hogy az egész egy fabatkát sem ér.

- Menjünk haza, Harry! – javasolta Hermione. – Fáradtak vagyunk mind! Folytassuk inkább holnap a keresést.

- Hermionénak igaza van, Harry – tette a kezét finoman Harry vállára Ginny. – Menjünk!

Harry csalódottan sóhajtott, de azért bólintott. Bezárták maguk mögött az ajtót és elindultak hazafelé.

Az aulába érve Ron megjegyezte:

- Baromira nyúzott vagy, Harry! Jót tenne neked egy jó forró zuhany!

Harry magában egyet értett Ronnal. Tényleg jól esne egy jó forró zuhany! – gondolta. Harry hazaérek, az lesz az első dolgom.

A sikertelen akció mind a négyüket letörte egy kicsit. Ginny és Hermione elvonultak közös szobájukba, Ron pedig a sajátjába, amit Neville-lel osztott meg mostanában. Harryé volt a Black kúria legnagyobb szobája. Ez érthető is volt, mivel Sirius keresztfiára hagyta a házat. Mióta a Rend jobban birtokba vette, sikerült a kúriát sokkal szebb állapotba hozni. Ez történt Harry szobájával is. És mivel eleve az volt annak idején a legpompásabb szoba, ez a felújítás után sem változott. Csak egy példa: a vendégek ágyai mind egyszerű, egyszemélyes ágyak voltak, viszont a Harry szobájában található hatalmas baldachinos ágy pompájában és méretében is felülmúlt mindent. Elvileg kétszemélyes volt, de azt két személyt annak idején valószínű egy Hagriddal majdnem egyező nagyságú emberről méretezhették.

Szóval ilyen ágyban aludt Harry minden éjjel, mikor a Grimmauld téren tartózkodott. Ami az utóbbi időben rendszeressé vált. Ginny, aki már egyszer kétszer aludt – és szigorúan csak aludt – abban az ágyban, áradozott róla Hermionénak, hogy mennyire kényelmes. Ron folyton azt ecsetelte, hogy nem érti, minek Harrynek egy akkora ágy az alváshoz – tegyük hozzá, hogy bizony egy kicsit az irigység is beszélt a férfiból. Viszont a mellett nem lehetett elsiklani, hogy az ágy rendeltetésszerű használatához más dolgok is hozzátartoztak… Azok a dolgok, amiről Ron nem tudott, merthogy Ginny nem osztotta meg senkivel a titkát, csak Hermionéval.

Ginny, egy kék pizsamában ült az ágyán, és egy regény utolsó mondatait olvasta, amit Harrytől kapott kölcsön.

„Felnézett az óriási arcra. Negyven év kellett hozzá, hogy megtanulja, miféle mosoly rejtőzik a fekete bajusz alatt. Ó, kegyetlen, szükségtelen félreértés! Ó, konok, önfejű számkivetés a szerető kebelről! Két ginszagú könnycsepp szivárgott le az orra tövébe. De most már rendben van, minden rendben van, a küzdelemnek vége. Diadalt aratott önmaga fölött. Szerette Nagy Testvért.”

Mikor elégedetten becsukta a könyvet, elhatározta, hogy rögtön vissza is adja Harrynek, nehogy később probléma legyen belőle. El is indult hát Harry szobájába. Nem törődve a formaságokkal, kopogás nélkül benyitott a helységbe.

- Harry! Visszahoztam a könyvedet, mert… - eddig jutott el a mondatban, ugyanis az elé táruló látványtól tátva maradt a szája.

Harry az ágya mellet állt, egy hevenyészve megkötött fehér törölközőben. Haja érzéki, vizes tincsekben állt szanaszét, kidolgozott mellkasán vízcseppek peregtek lefelé és tűntek el izmos hasán lévő enyhe szőrzetben. A smaragdzöld szemek döbbenten meredtek a lányra és a férfi bal keze erősen megmarkolta a törölköző csomóját a csípőjénél. Ginny nagyot nyelt. Az előtte álló férfi olyan ellenállhatatlanul vonzó volt, hogy a lány érezte, ahogy kocsonyává válnak a lábai. Majdnem kiejtette a könyvet a kezéből.

- Jaj Harry… - kezdte. – Én nem akartam… rád nyitni… de…

Harry elmosolyodott. „Most még ez is! Na ne! Miért kell elmosolyodnia? Miért?”

- Szóval… - kezdte újra. – A …könyvedet akartam visszahozni. Bocsi… inkább megyek.

Megfordult és közben magában ujjongott, hogy végre sikerült egy értelmes mondatot kinyögnie, mikor rájött, hogy a könyv még mindig a kezében van. Halványan emlékezett rá, hogy a közelben kell lennie egy kisasztalnak, amin Harry Reggeli Próféta számait szokta tartani. Megfordult, hogy ledobja a könyvet az asztalra.

- Ja! Itt a könyve… - megint nem jutott a mondat végére, de nem most nem a látvány miatt, hanem mert Harry ajkai megakadályozták benne.

Mindig is tudta, hogy Harry nagyon jól csókol. De ettől az érzékiségtől már tényleg kiejtette a kezéből a könyvet. Fogalma sem volt, hogy mi tüzelhette fel Harryt ennyire, de ez a csók olyan volt, akár a forgószél. Most már tényleg megadták magukat a lábai. Beleomlott Harry ölelésébe és kezeivel megtámaszkodott az izmos mellkason. Meglepődött, hogy annak ellenére, hogy a férfi most jött a zuhany alól, mennyire forró a bőre. Mikor már épp azt hitte, sosem lesz vége, Harry megszakította a csókot. Ginny csalódottan sóhajtott. Érezte, hogy most először nem rajta fog múlni, hogy nem történik meg kettejük között az a bizonyos dolog.

- Ne tedd ezt velem, Harry! – suttogta és belenézett a most meglepően mélyen csillogó smaragd szemekbe. Tudta, hogy a hangja erőtlen és könyörgő, de nem bánta. – Kérlek!

Harry előrehajolt és mélyen zengő hangon belesuttogta a remegő Ginny fülébe:

- Mit ne tegyek, drága Ginny?

- Ne hagyd abba!

Harry és Ginny újra csókban forrtak össze, de ezúttal már a lány is visszacsókolt, és kezeivel elkezdett kalandozni az izmos testen.

Harry átkarolta a lány derekát és úgy vonta magához. Szerelmük még eddig egyszer sem teljesedett be, de Harry úgy érezte, ennél tökéletesebb alkalmat aligha kívánhatna rá. Ginny itt reszket a karjaiban, és eddig tőle soha nem tapasztalt szenvedéllyel viszonozta az érintését. Eddig mindig csak Ginnyn múlott, hogy nem léptek kapcsolatuk következő fejezetébe és Harry ezt türelemmel viselte. Nem akarta siettetni Ginnyt, hiába vágyott rá az utóbbi időben mindennél jobban. Most azonban más volt a helyzet. Ginny egyértelműen a tudtára adta, hogy nem kíván tovább várni az első alkalomra. A lány hátrahajtott fejjel engedte át a nyakát Harry csókjainak, közben pedig nyöszörgött a vágytól.

Harryt eddig sohasem tapasztalt módon feltüzelte az, ahogy Ginny zavarba jött és elkezdett hebegni-habogni. Rájött, hogy az Ő látványa volt az, ami ezt a hatást váltotta ki a lányból, és ez valami elképesztő magabiztossággal töltötte el. Eddig nem volt hajlandó elfogadni azt, amit a nők százai mondogattak róla: vagyis azt, hogy eszméletlen pasi. Nem. Harry ezt abszolút túlzásnak vélte. Most azonban látta, hogyan reagált Ginny enyhén „hiányos öltözékére”. Persze ha egy törölközőt öltözéknek lehet mondani. Így elképesztő vonzerejének újdonsült tudatában lépett oda Ginnyhez és csókolta meg. Most pedig már, lám ott tartanak, hogy az ágy felé hátrálva csókolják egymást.

Harry már épp ledöntötte volna Ginnyt az ágyra, mikor hangos kopogás zavarta meg a lázas perceket. A két fiatal megremegett. Harry elmormolt egy sor szitkot, míg Ginny csalódottan sóhajtott. Újra felhangzott a kopogás és most a zajhoz már egy hang is csatlakozott.

- Harry, haver! Zavarhatlak?

Ginny ereiben meghűlt a vér. Ron. Ez Ron hangja. Gyorsan kibontakozott Harry öleléséből és riadtan nézett az ajtóra, majd az izgatott zöld szempárba. Tudta, hogy Harry is ugyanarra gondol, mint amire ő: Ron nem találhatja őket itt kettesben.

- Gyorsan! – suttogta Harry. – A fürdőszobába!

Ginnynek nem kellett kétszer mondani. Besprintelt a szobába és magára zárta az ajtót. Harry gyorsan egy póló és egy boxer-alsó után kapott, közben pedig kiszólt Ronnak.

- Azonnal haver.

Gyorsan magára kapta a fent említett ruhadarabokat, majd ajtót nyitott Ronnak. Remélte, hogy barátja nem fog rájönni semmire.

- Csak azért jöttem, mert gondoltam szükséged lesz valakire, akivel beszélgetsz.

- Tényleg? És ugyan miért lenne szükségem beszélgetésre?

- Csak azért, mert nagyon letörtnek tűntél ma délután – felelte Ron egyszerűen. – Gondoltam egy kicsit elkeserített a sikertelen akció.

- Csak csalódtam, Ron. Ennyi.

- Mégiscsak zavarok? – nézett körül Ron, mint aki keres valamit. Harry ijedten pillantott a fürdőszoba ajtóra, de ezt szerencsére vörös hajú barátja nem vette észre. Mikor Ron visszanézett barátjára, ravaszkás mosoly ült ki az arcára. – Na, ki vele! Hova rejtetted? – kérdezte.

- Mi… micsodát? – dadogta Harry. Az nem lehet, hogy rájött! – gondolta magában.

- Az újságot, haver! A’szed nem tudom, hogy Playboyt olvasol?

Harry eltátotta a száját, csakúgy, mint odabent a fürdőszobában Ginny. Harry és Playboy? Na ne!

- Képzelődsz Ron!

- Ugyan Harry! Nem kell ezt szégyellni! Minden férfinak a kezébe kerül ez az újság életében. Miért lennél, te kivétel?

Harry bambán nézett Ronra, mire a vörös hajú elnevette magát.

- Szóval nem akarod megmutatni? Nem is baj! A bátyáimnak van egy csomó, amit bármikor kölcsön vehetek! Hé! Nincs kedved megnézni?

- Ööö…

- Remek! – kiáltotta Ron, aki Harry hallgatását beleegyezésnek vélte. – Menjünk! – Azzal vállon ragadva Harryt kiterelte a férfit a szobából.

Mikor becsukódott az ajtó, Ginny kilépett a fürdőszobából. Vegyes érzések kavarogtak benne. Dühös volt, mert rájuk nyitott, csalódott, mert nem folytathatták tovább Harryvel ezt a csodálatos dolgot, és persze döbbent, hogy ilyesmit tudott meg szerelméről és a bátyjairól. De a legerősebb érzés, ami munkálkodott benne, az a félelem volt.

Majdnem megtörtént ma este. Majdnem lefeküdt Harryvel. Ginny mindig is romantikusnak és gyöngédnek képzelte az első alkalmat, de ez a mostani dolog egyáltalán nem hasonlított az elképzeléseihez. Úgy viselkedett, mint egy…

Nem is akart bele gondolni. Egy jó ideje már nem az volt a legnagyobb félelme, hogy meghal a háborúban. Egy sokkal közelebbi dolog aggasztotta, amiről tudta, hogy mások azt mondanák: butaság. Ginny mégis félt ettől a dologtól. Most, ahogy csöndben a szobája felé indult, megpróbálta elhessegetni ezt az újonnan feltörő félelmét, és másfelé terelni gondolatait.

Mikor már az ágyában feküdt, rá kellett jönnie, hogy ez nem is olyan nagyon nehéz. Csak maga elé kellett képzelnie egy törölközőben álló, zöldszemű férfit. Nagyot sóhajtott, amire az eddig elmélyülten olvasó Hermione felemelte a fejét.

- Mit sóhajtozol te itt?

- Valami olyat láttam, amit el se tudsz képzelni – nézett álmodozva a plafonra Ginny.

- Tényleg? És mi lenne az?

- Harryt vizesen, félmeztelenül.

- MICSODA???

A fejezetben található rövidke könyvidézet, George Orwell: 1984 című regényének utolsó bekezdése.