Ahogy Harry számított rá, másnap reggel arra ébredt, hogy barátai az ágya mellett ülnek. Ugyan még kissé homályosan látta őket, de amint megdörzsölte szemeit, végre élesen is kivehette arcvonásaikat.

Ez azonban semmi jót nem ígért. Mindhárman borús tekintettel néztek rá, és aggódva figyelték minden mozdulatát, míg felült az ágyban. Mikor Harry jobban körbepillantott, egyáltalán nem csodálkozott azon, amit látott. Üres ágyak, az egyik frissen bevetve.

Piton már nem volt a szobában.

Visszafordult barátaihoz, és elmosolyodott.

- Sziasztok!

Hermione összeszorította a száját, Ron visszaköszönt, szerelme viszont láthatóan nem szándékozott mindent magába fojtani, ami csak nyomta a lelkét.

- Harry, nem lesz ez így jó! – mondta Ginny sápadtan. Nagyon úgy nézett ki, hogy egész éjjel virrasztott. – Minden megmozdulásotok után itt kötsz ki. Nem is beszélve az egyéb alkalmakról. Nem csoda, ha Madam Pomfrey már saját ágyat tart fenn neked – fejezte be dühösen.

Harry csak nézett rá.

- Ginny, ezt már annyiszor megbeszéltük. Tudod, hogy…

- Neked ezt kell tenned – fejezte be helyette a lány, de nem tűnt túl boldognak. Igen, tisztában volt a fiú helyzetével. Mindig mindenkor Voldemort. Az az átkozott - sötétült el a tekintete.

Mind látták a reakcióját, és Harry már emelte a kezét, hogy megsimogassa kedvese arcát, ám erre Ron is megmozdult, hogy elterelje húga figyelmét féltéséről.

- Akkor talán meséld el mi történt – javasolta, s csak aztán gondolkodott el rajta, hogy talán nem ez a legjobb módszer Ginny megnyugtatására. Elvégre kit tudja milyen kalandokon ment át barátja.

Harry bólintott, körbevette magukat egy erős hangszigetelő bűbájjal, és elkezdte mesélni mi történt az éjszaka, és hogy Pitonnal tulajdonképpen immár tényleg kivételesen jól megy az együttműködés, és egyre jobban bízik is benne.

Ronnak ez természetesen nem igazán tetszett, de Hermione lepisszegte, akin viszont Harry már korábban is észrevette, hogy lényegesen jobban viszonyul a férfihez Ronnál. Persze ez nem is csoda, mivel a lány logikusan végigveszi a tényeket, eseményeket, Ron azonban rendszerint nem lát tovább az orránál.

Mikor a csapdákról, kígyókról és Piton sérüléseiről beszélt, még Ron is elhallgatott. Láthatóan abba már nem tudott belekötni, hogy a bájitalmester miken is ment keresztül, és hogy nyilvánvalóan ezt önként vállalta, ráadásul azért, hogy Harrynek és a világos oldalnak segítsen.

Elmesélte a különös búrát, amibe belenyúlt, mire Hermione és Ginny szinte egyszerre mordult fel, hogy mégis mit képzelt, és hogy lehetett ennyire felelőtlen.

Harry csak pislogott egy ideig, Ron meg jóízűen kinevette, ugyanis többnyire vele szoktak így kiabálni, ami mivel Hermione volt a barátnője elég sűrűn meg is esett.

- Más nem igazán tudta volna megtenni – válaszolta végül Harry, mikor Ginny villámló tekintete a szemeibe fúródott.

- Hát persze, ezt mindjárt gondolhattuk volna. Ki más lehetne rá képes, mint… - szólalt meg a lány ingerülten, ám Harry félbeszakította.

- Te is tudod, hogy nem szoktam elbizakodott lenni, és inkább várd meg, amíg befejezem – kérte, mire Ginny összefonta a karját, de végül sóhajtva bólintott.

- Ne haragudj. Csak nem sokat aludtam, és aztán láttuk, hogy megint a gyengélkedőn vagy – mondta halkan.

Harry elmosolyodott, és előre hajolva magához húzta kedvesét, hogy megcsókolhassa.

- Csak estére tartott bent Madam Pomfrey. Amint megvizsgál, öltözök is át, és megyek a klubhelyiségbe – egyenesedett ki újra. – Ami pedig Voldemort védelmét illeti, mikor visszaértünk a kastélyba, Piton tisztázta, miért merültem ki annyira, és éreztem a mágiám meggyengülését. Azt mondta, csak egy igazán nagy hatalommal bíró varázsló férhetett hozzá a horcruxhoz, mert a búra folyamatosan elszívja az erejét az embernek. Egy átlagos varázsló valószínűleg bele is halt volna. 

Hermione ezen már elgondolkodott, Ron először eltátotta a száját, majd elismerően megveregette barátja vállát, Ginnynek viszont ez egyáltalán nem tetszett. Mert hiszen beigazolódni látszott korábbi megjegyzése a fiú felelőtlenségét illetően.

Mindezt nem tudta előre, mégis belenyúlt. Ha nem ilyen kivételes mágus, ez az élete végét is jelenthette volna. Csúnyán nézett Harryre, aki viszont ezt észrevéve csak kisfiúsan elmosolyodott, és megvonta a vállát.

- A lényeg, hogy a horcrux megvan, és a megsemmisítése már Dumbledore és Piton dolga – fejezte be a fekete hajú fiú a beszámolóját.

Hermione elmosolyodott.

- Gratulálok, Harry. Egyre közelebb kerülünk a győzelemhez – majd sokkal komolyabban tette hozzá. – De kérlek, vigyázz jobban magadra, ha legközelebb is elmentek.

A fiú ezen elgondolkodott.

- Igazából, nem tudom, hogy lesz-e legközelebb. Hat horcruxot készített Voldemort. Ebből a napló, a Gomold gyűrű, és Hugrabug kelyhe megsemmisült. Most megszereztük Hollóháti ládikáját, és ott van még a vélhetően Naginiban lévő darabja a lelkének. Az egyetlen bizonytalan dolog Mardekár medálja. Nem tudjuk, hogy az eredeti horcruxot az, aki elhozta a barlangból, valóban megsemmisítette-e. Dumbledore bizonyára most ez után fog nyomozni.

Hermione tűnődőn hallgatta.

- Igazad van.

- Ez egy igazán remek hír! – örvendezett Ginny. – Azt jelenti, hogy többször nem kell elmenned ilyen öngyilkos küldetésre.

Harry felnevetett.

- Ha így vesszük, valóban – majd félredobta a takaróját és könnyedén kipattant az ágyból. – Most pedig utána járok, hol van Madam Pomfrey, hogy mehessek is veletek a toronyba, és remélhetőleg hosszabb ideig ne is lássam többet a gyengélkedőt. 

- Úgy legyen! – vigyorgott Ron, és ő is ment Harryvel.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Másnap Harry már kedvenc foteljében üldögélt vörös hajú barátja társaságban a klubhelyiségben, és a rengeteg házi feladatot átkozták, amit a vizsgák közeledtével ismét a nyakukba varrtak.

- Komolyan mondom nem értem ezt a pánikolást, ami rátör ilyenkor a tanárokra! – morogta Ron. – Mintha legalábbis nekik kéne újra letenniük a RAVASZ-t.

Harry fáradtan sóhajtott, és hátradőlt a fotel támlájának, megdörzsölgetve jobb kezét, amivel már vagy két órája egyfolytában írt.

- A legjobbat akarják kihozni belőlünk, csak épp arra nem gondolnak, hogy mire odáig eljutunk, a fél végzős évfolyamnak idegösszeroppanása lesz. Lásd Hermione.

- Őt aztán ne is emlegesd – morrant Ron még kedvetlenebbül. – Egyenesen a könyvtárból fog férjhez menni.

Harry elvigyorodott, és érdeklődve nézett barátja arcába.

- Tervezed, hogy megkéred?

Ron erre egészen elvörösödött.

- Én? Nem, nem dehogy. Csak arra céloztam, hogy mostanában alig látom, mert folyton elrohangászik valami miatt a drágalátos könyvei közé, mert azt véletlenül még nem tudja kívülről.

- Ebben van valami! – nevetett fel Harry. – Kíváncsi vagyok, van-e olyan könyv, ami még nem volt a kezében.

- Talán nézz körül a zárolt részlegben – hajtotta le a homlokát Ron az asztalra. – Elegem van – motyogta. – Ha még egy évszámot vagy átkot meg kell jegyeznem, az agyam sípolni fog a túlterheléstől, és füstölni fog a fülem.

- Érdekes látvány leszel, bátyus – jegyezte meg vidáman az éppen odalépő Ginny.

Ron erre csak horkantott egyet, de azért sem emelte fel a fejét, Harry viszont mosolyogva nézett fel a lányra.

Épp köszönni akart neki, amikor azonban valami roppant gyanús lett a számára. Ginny szeme a hangjával ellentétben nem volt vidám. Nyakában gondosan tekert sál lengedezett, holott csak egy egyszerű hosszú ujjú felső volt rajta, így nem valószínű, hogy túlzottan fázhatott, s a parkban sem tehetett ilyen öltözetben sétát.

Mikor észrevette Harry kutató pillantását, gyorsan levetette magát Ron mellé a kanapéra, és már nyitotta a száját, hogy elterelje kedvese figyelmét, ám az megelőzte.

- Nem úgy volt, hogy Hermionéval maradsz a könyvtárban?

Ginny valahova a homloka felé nézhetett miközben válaszolt.

- Találkoztam a barátnőimmel, és velük sétáltunk egy kicsit a folyosókon. Coni meg akarta mutatni azt a srácot, akibe újabban egészen beleszerelmesedett.

- A második mondatod még igaz is lehet, bár sokkal meggyőzőbb lenne, ha közben a szemembe néznél – jegyezte meg Harry, most már határozottan ingerülten figyelve a lányt. 

Ginny bosszúsan tekintett felé, de éppen csak egy pillanatig nézett a smaragdokba.

- Mostanában sok időt töltöttem veled, és Coninak még nem volt lehetősége eldicsekedni a helyes hollóhátas pasijával. Ennyi. Nincs semmilyen összeesküvés.

- Igazán? – vonta fel a szemöldökét Harry, és már nem is rejtette, hogy egyáltalán nem hisz a lánynak. – Tudod, erre én is kíváncsi lennék. Szívesen megkérdezném tőlük… - s látványosan körülnézett, noha már majdnem a beszélgetés kezdete óta tisztában volt vele, hogy nem fogja megtalálni, akit keres. – Oh, ha itt lennének – mutatott rá a nyilvánvalóra a fiú. 

Ginny összeszorította a száját, és eldöntötte, hogy azért sem mond semmit Harrynek. Tudta, hogy a fiú hogyan reagálna, és hogy bajba kerülne, sőt talán baja is eshetne. Ráadásul nagyon dühös lesz rá, amiért felelőtlen volt, holott tegnap még pont ő szidta emiatt.

Egy másodperccel később azonban Harry ismét bebizonyította, hogy mennyire éles esze is van, és csaknem azt is kitalálta már, mi is történhetett.

- Szóval Ginny, egyedül mászkáltál, miközben tudod, hogy elég nagy eséllyel Voldemort elé vihetnek – folytatta Harry, s zöld szemei már villámlottak.

Ginny csak nézett rá, a fiú tekintete pedig most a nyakára siklott.

- Jól van. Vedd le a sáladat. Meg akarok nézni valamit.

Ginny erre gyorsan rávágta, hogy mentse a menthetőt.

- Vedd le a nadrágodat, meg akarok nézni valamit.

Ron aki már egy ideje nyomon követte a szóváltást, és bár nem igazán értette, mi van, Harry reakcióját nagyon is látta, ahogy Ginny mismásolását is, erre a megjegyzésre mégis felnevetett, feledve rosszalló tekintetét, amivel húgát figyelte.

Harrynek ez viszont most cseppet sem nyerte el a tetszését.

- He? Azért ez nem ugyanaz! –mondta.

- Már miért ne? – lovalta bele magát Ginny, örülve, hogy el tudta terelni Harry figyelmét a központi témáról. - Miért kéne levennem a sálam?!

A fiú most már végképp megbizonyosodott róla, hogy valami nincs rendben, és az a valami látható nyomot hagyott.

Mire Ginny bármit is tehetett volna, Harry meglendítette a pálcáját, és a sál leröppent szerelme nyakáról, az előttük lévő asztalon landolva.

Ahogy meglátta az egyébként sima, fehér bőrön húzódó csúnya lilás foltokat, és a nemrég beforrasztott enyhe vágások után maradt fehér, heges vonalakat - melyeknek még nem volt idejük eltűnni, - tekintete ijesztően elsötétedett. Amikor pedig eszébe jutott, hogy ezek lehet, hogy csak a látható nyomok, és a lány testén előfordulhatnak még sérülések, az eddigieknél is dühösebb lett.

Felnézett Ginny bűnbánó és rémült szemeibe, majd halkan, hidegen megkérdezte.

- Ki csinálta ezt?

- Nézd, Harry sajnálom. Tényleg a barátnőimmel voltam, de aztán ők nem akartak még feljönni, és elindultam egyedül. Nem gondoltam volna, hogy még mindig meg akarnak támadni, ráadásul fényes nappal. Ezért… - hadarta gyorsan a lány, még mindig kitérve a kérdés elől.

Harry most már megfeszült, és előrébb dőlve egyre hangosabban kezdett beszélni.

- Nem gondoltad? – hangsúlyozta ki a két szót. – Ugyan miből is gondolhattad volna! Talán csak nem abból, hogy egész évben próbálkoztak, és nem véletlenül kísérgettelek mindenhová? Vagy talán abból, hogy most hogy nyilvánosságra került a kapcsolatunk az összes mardekáros számára egyértelmű, hogy mi van köztünk, és ez mit jelent? Sőt, talán abból is, hogy Harry Potterren a legnagyobbat azzal lehet ütni, és csapdába csalni, ha egy barátját, szerettét elveszik tőle?! Vagy ez még mindig nem egyértelmű?! – kiáltotta haragosan, és a klubhelyiségben már mindenki őket tartotta szemmel.

Ginny sápadtan nézett szerelmére, és bánta már, hogy ilyen idiótán viselkedett. Miért is akarta, hogy erre sor kerüljön. Tudhatta volna előre, hogy Harry mindenre rá fog jönni. És most tessék! Itt van! Nagyszerű!

Elérte, hogy őt nézze bolondnak, értetlennek, és felelőtlennek. És igaza is van. Már csak az hiányzik, hogy megbánja kapcsolatuk felvállalását, és azért hogy megvédje, valami visszavonhatatlan döntést hozzon. Viszont ő is meg akarta védeni szerelmét, márpedig ha beront a mardekárosok közé, az a minimum, hogy büntetést és pontlevonást kap.

- Szóval: Ki – csinálta - ezt? – kérdezte Harry szinte szótagolva.

Ginny felpattant.

- Nem akarom, hogy bajba kerülj! Már mindegy, túl vagyok rajta, és nem esett bajom – kiáltott vissza.

Harry úgy nézett rá, mint egy idiótára, és kezét felemelve a zúzódásokra mutatott.

- Akkor azt minek mondanád a nyakadon?

- Sajnálom – suttogta Ginny, majd gyorsan felszaladt a lépcsőn és egy perccel később már csak a hálószobájuk ajtajának csapódása hallatszott.

Harry dühösen megrázta a fejét.

- Mégis ki a francot akar megvédeni?! – morogta.

Ron összehúzta a szemét, és azt mondta.

- Nagyon úgy nézem, hogy téged.

Harry felé nézett, de nem válaszolt rá semmit. Hátravetette a fejét a fotel támláján, és mély lélegzeteket vett. Egyelőre esze ágában sem volt Ginny után menni.

Miután egy kicsit lenyugodott, elgondolkodva ücsörgött az egyre sűrűbben átkozódó Ron mellett, majd egy fáradt sóhajt követően inkább ő is ismét nekiállt a feladatainak. Ginny azóta nem jött le, és Harry úgy volt vele, majd este, zárt, és hangszigetelt ajtó mögött megbeszélik a történteket.

Nemsokára csatlakozott hozzájuk Hermione is, így ismét félbehagyva a tanulást, beszélgetésbe kezdtek. A lány úgy tűnt, megtalált mindent, amit keresett, és most lelkesen magyarázta, hogy nem is lesz olyan nehéz az átváltoztatástan elmélet, csak hirtelen kiborult a mennyiségét látva.

- Erről mesélhetnék – morogta Ron. Kiborulásban és panaszkodásban jó volt.

Hermione a szemeit forgatva nézett barátjára, és éppen hozzálátott, hogy egy ki tudja meddig húzódó „a tanulás márpedig fontos” előadásába kezdjen, mikor Harry figyelmes lett egy nem messze tőlük folyó beszélgetésre.

Néhány lány mesélte egymásnak mi történt az egyik folyosón, amit nem is olyan rég Félig Fej Nélküli Nicktől hallottak, merthogy ő tanúja volt az eseményeknek. Éppen Ginnyről beszélgettek, és hogy milyen csúnyán megjárhatta volna.

Az egyik griffendéles a lány barátnője, Susan volt, aki most aggodalmasan sürgette társát, hogy mondja már mi történt, és nyugtassa meg, hogy Ginnynek nem esett komolyabb baja. Mikor ahhoz a részhez értek, hogy ki a felelős a támadásért, Harry feszülten figyelni kezdett.

Amint meghallotta kiről van szó, szemei felvillantak, és korábbi dühe visszatért. Nem törődve vele, hogy Hermione hol tart az okításban, odaszólt a barátainak, miközben hirtelen felállt.

- Bocsánat. Ölni kell mennem.

Azzal mielőtt Ronék bármit reagálhattak volna a megrökönyödésen kívül – hogy az idáig némán ücsörgő fiúba mi üthetett, és ráadásul ilyesmi, - Harry már a portrélyuknál volt, és akik látták az arckifejezését, inkább gyorsan félre is álltak az útjából.