|
35. fejezet: Felszínre tört erő
 Hm... ezt a fejezetet nem igazán terveztem, de úgy gondoltam, kell. Szóval remélem, azért ez is tetszeni fog majd nektek.
Morgana a varázsvilággal ismerkedik, nem is akármilyen mágusok társaságában. Piton kemény edzéseket tart, Ginny szenved, és megindul egy szülés.
Harry nagy lépést tesz, Piton hívást kap, és ismét megfájdul a sebhely.
Miután elérték úti céljukat, és Morgana is kigyönyörködte magát, bementek a barátságosan berendezett házba. Harry azonnal egy kényelmes társalgóba vezette őket. Egyetlen intését követően a kandallóban fellángoltak az odakészített farönkök. Piton úgy gondolta, már az elején tisztázniuk kell Harry helyzetét, így azonnal a tárgyra tért.
- Mielőtt bármibe is belekezdenénk, szeretném megtudni mi történt, amiért csaknem összedöntötted a főhadiszállást.
Vendégükön látszott, hogy ezen a megjegyzésen elcsodálkozik. Bármennyire is erősnek és különlegesnek hatott számára Harry, azért azt nem tudta róla elképzelni, hogy épületeket döntöget.
- Dühös voltam – vont vállat a fiú.
Piton gúnyosan felvonta a szemöldökét.
- Nem mondod?! Te is tudod, mire vagyok kíváncsi. Összecsaptál a Nagyúrral, igaz?
Harry szemében ekkor megvillant korábbi indulatainak haragos szikrája.
- Arra nem hagytak lehetőséget - felelte. – A barátaim úgy gondolták, túl veszélyes lenne.
Azzal idegesen fel-alá járkálva elmondott mindent, onnantól kezdve, hogy Tonks üzent neki Fawkesszal. Láthatóan még most sem volt megbékélve a helyzettel. Egy tökéletes lehetőség elvesztét látta a rákényszerített szituációban, ráadásul számára megengedhetetlen eszközökhöz nyúlva.
Morganának nem kellett túl sok ész hozzá, hogy megállapítsa, Harry a szerettei és ártatlanok életét mindennél többre tartja, a saját magáénál is.
Ahogy haladt előre a beszámolóban, dühe is egyre jobban felszínre tört, és mind jobban belelovalva magát, magyarázta, mi is borította ki, mit érzett emiatt, és hogyan is jutott el odáig, hogy haragjában kitörjön a mágiája.
Piton hallgatta egy darabig, és engedte, hogy kiadja magából indulatait - ami mind inkább kiabálásba csapott át, - majd félbeszakította. Nem durván, nem dühösen, de határozottan.
- Csak 10 percig maradj csendben, rendben? – szólt a bájitalmester. – Utána folytathatod az ordibálást. Sőt én is beszállok – tette hozzá, mert nagyon is értette, miről beszél a fiú. - Lazíts! És figyelj.
Harry már csak azért is lehiggadt, mert megdöbbent a férfi viselkedésén. Az utóbbi órákban, vagy talán már hetekben, valóban olyan volt, és úgy viselkedett, mint egy barát. A mostani tűnődő hallgatása, majd csitítása…
Furcsa volt. Mintha attól, hogy most nincs minden rendben közte és barátai között, úgy érezné, neki kell pótolnia őket. És az a különös, hogy ezt a maga módján, tényleg jól csinálta.
- Én is örülök, hogy nem maradtál a Nagyúrral harcolni – folytatta Piton, majd gyorsan felemelte a kezét, mert látta, hogy Harry közbe akar szólni. – Amint megleszünk a pálcáddal, és el tudom intézni Naginit, egy szavam sem lesz többé. De addig – bár tudom, hogy a módszerük nem tetszett, - igazuk volt abban, hogy féltettek. Viszont tévedtek azért, mert nem hagytak neked esélyt, hogy megpróbáld. Most még nincs középút, Harry. A pálcád gyengébb, és egy horcrux még megvan. Jelenleg, még ha nem is buktál volna el, túl sokat nem érnénk a szembeszállásoddal – mutatott rá Piton végezetül.
A fiú hallgatott, Morgana pedig feszülten figyelte őket. Mindkét fél helyzetét nagyon is átérezte. Harryét, és a barátaiét is. Ő maga nem tudta, mit tett volna. Azt viszont tökéletesen felismerte, hogy ez az egész mennyire bántja Harryt, és hogy leginkább ez táplálja dühét is.
Potter némán, lehajtott fejjel szedte a levegőt, a bájitalmester sötét szemei pedig áthatóan vizsgálták. Majd alig egy perccel később felnézett, és csendesen így szólt.
- Azt mondta gyenge vagyok – nem kellett magyaráznia kire gondol. – Persze ő úgy gondolja, hogy a hatalom mindennél többet jelent, és más élete nem számít a sajátjához képest – tette hozzá cinikusan.
Piton már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor Morgana úgy érezte, hogy ebbe már muszáj beleszólnia, még ha az előzménykehez vajmi kevés köze is van. Most már az ő élete is azon múlik, sok ismerősével egyetemben, hogy mit csinál ez a fiú.
- Nem vagy gyenge – jelentette ki határozottan Morgana. – Az élet becsülése nem gyengeség. A lebecsülése pedig, nem erény.
Mindkét tekintet felé fordult. Az éjfekete kissé csodálkozva, de láthatóan nem helytelenítően, míg a zöld hálával és némi megértő nyugalommal. Láthatóan Harrynek jól esett ezt egy olyan embertől hallania, aki átlátja a dolgokat, mégis újszerű számára az élmény.
- Nos, nem gondoltam volna, hogy túl sokszor egyet fogok érteni Ms. Knowledge-vel, de magam sem mondhattam volna jobban – szólt Piton ismét egykori diákja felé fordulva.
Miután Harry rábólintott, így folytatta:
- És most térjünk át a gyakorlati részre. Milyen pajzsot alkalmaztál, amiért a Nagyúrnak ilyen sokáig tartott áttörnie?
A fiú erre egy pillanatig mintha elgondolkodott volna.
- Tulajdonképpen még ennyire sem engedhettem volna, hogy átjusson rajta. Azt hiszem leginkább a Remus iránti aggodalmamnak köszönhetem, és hogy Ginnyék elvonták a figyelmemet ezzel a műsorral – mondta, majd odasétált az egyik kényelmes fotelhoz, és letelepedett, mielőtt megkezdte volna a beszámolóját .
Piton követte a példáját, és Harry intett Morganának is, hogy nyugodtan foglaljon helyet. Aztán a sötét szemek figyelmesen a fiúra szegeződtek, és ő beszélni kezdett.
A bájitalmester hamar megértette Harry iménti szavait. Hosszú ideje a Dumbledore által ráhagyott régi könyvekből tanult, minek köszönhetően, tehetségével egybekötve különleges varázslatokat is képes volt létrehozni.
A pajzs folyamatosan az ő erejéből tartotta fent magát, ami a helyzetéből adódóan valóban a legbiztosabb megoldás. A halálfalók végig a pajzsot támadták, míg Voldemort mindezidáig a védelemmel együtt Harryt akarta megtörni. A fiúnak egyszerre kellett figyelnie ellenségeire, mágiájával a derengés fenntartására, Lupinra, és a barátai nem túl fair húzására. Márpedig annyi biztos, hogy Harry dühös volt. Nagyon is.
Érdekes megoldást találta arra, hogy amíg ő maga jelen van, addig ne szűnjön meg ez a fajta védelem. Ugyanakkor kockázatos is. Ha súlyosabb sérülés éri, vagy esetleg elájulna… normál esetben természetesen csak azután válik semmivé, amikor Harry elhagyja a területet.
Nem csoda hát, ha a Nagyúr dühös volt, amiért nem sikerült, a reményei szerint megszabadulnia a fiútól. Valójában nem is volt lehetősége hozzáférni.
- Ügyes – mormogta végül Piton. – A halálfalóknak lehetetlen lenne átjutniuk, hiszen végig a te erődet kellene megtörniük.
- Én is ebből indultam ki, még annak ellenére is, hogy egyértelművé vált, Voldemort is ott van – bólintott rá Harry.
- Nos, ezt aligha engedhetnék meg sokan maguknak – tűnődött a bájitalmester. – Most viszont, a lehetőségeink lényegesen jobbak. Ms. Knowledge közbenjárása után pedig, célzottan az érzelem alapú és összetett varázslatokra koncentrálunk majd – nézett a zöld szemekbe.
Harry sóhajtott.
- Csak jussunk el odáig.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganát teljesen elbűvölte a ház és környéke. Többször meg is jegyezte mosolyogva, hogy teljesen olyan a hangulat, mintha csak elment volna szabadságra. Na persze leszámítva az életveszélyt, amibe sodródott, és annak a két nem mindennapi férfinek a társaságát, akikkel az idejét töltötte.
A kétszintes, régies ólomszürke kövekből épített lak, úgy beleolvadt a környezetébe, mintha nem is ember, hanem egyenesen a természet találta volna ki oda. A fák és különféle furcsa növények – melyeknek Morgana biztos volt benne, hogy még a felével sem találkozott, - amik körülvették, a nagy szabad terület mely a birtokrészhez tartozott mind olyan hatást keltettek, mintha távol mindenkitől, egy különleges világba csöppent volna két nagyhatalmú varázslóval, akik bájitalokat kevernek, misztikus terveket szőnek, és szavakat suttognak, s egyetlen pálcasuhintással még az időjárást is megváltoztatják. Holott néhány kilométerrel arrébb barátságos városka húzódott, amelyet ha kiállt az erkélyre, szabad szemmel is láthatott.
Szerette körbejárni a helyet, annál is inkább, mert még nem volt szükség a segítségére és közbenjárására, bár mostanra legalább azzal tisztába jött, hogy tulajdonképpen miből is áll majd ez, és mit vár tőle Harry.
Addig azonban még bőven volt előkészület, emellett ideiglenes lakótársai sokszor estek egymásnak edzés címén, s a nő nem akart útban lenni. Hajtotta ugyan a kíváncsiság, de Harry nem egyszer megkérte, hogy amíg új igéket, idézéseket és technikákat tanul, ne zavarja őket, mert sokszor nagyfokú koncentrációt igényel a feladat, és neki is baja eshetne.
Most még a házban gyakoroltak, de Morgana tisztában volt vele, hogy hamarosan igénybe veszik a kertet, ahol lényegesen jobban elférnek majd párbajozáskor. Akkor aztán kedvére nézelődhet majd.
Így hát legtöbbször csak bámult, mikor Piton és Harry beszélgettek, majd éppen azon ámult, miként is oldják meg a hétköznapi dolgokat egy egyszerű, és elegáns lendítéssel.
A másik, amiről Morgana sokszor elmélkedett, Perselus Piton volt. Ez a furcsa, gunyoros és magába húzódó férfi, ha Harryről volt szó, még fesztelenül is képes volt viselkedni. De amint észrevette, hogy Morgana is a közelben van, rögtön bezárkózott.
Érdekes kapcsolat alakult ki közöttük. Leginkább szópárbajokat vívtak, állta a férfi szarkasztikus megjegyzéseit és elfogadta életszemléletét. Ám ezeket Morgana mind élvezte. Tetszett neki a férfi éleslátása, intelligenciája, furcsa modora.
Észrevette, hogy ez Pitont mennyire meglepte. Az, hogy bár úgy viselkedik vele, mint mindenki mással, Morganából mégsem dühöt, ellenérzéseket vált ki, és taszítja a jelenléte, hanem sokkal inkább élvezi a társaságát.
Harry csöndben figyelte őket, és elismeréssel adózott Morganának. Aztán szemet szúrt neki az is, hogy Perselust már nem annyira idegesíti, sokkal inkább szórakoztatja, ha hármasban voltak, és nekiállnak egymás szurkálásának és kioktatásának.
Harry hamar észrevette mindezt, és kiismerte Morganát is, akit ha jellemeznie kéne, a legelső dolog, amit említene vele kapcsolatban, az a kristálytiszta intelligencia. Biztos volt benne, hogy ez az, ami Pitonra is a legnagyobb hatással van. Morgana tulajdonképpen olyan volt, mint egykori tanára, csak nőben, és nyíltabb, kedvesebb természettel.
A kezdeti félelme ettől a különös együttéléstől kezdett elpárologni.
Piton mint sejtette, kemény volt. Megvoltak az elvárásai, és Harrynek mindazokat tökéletesen teljesíteni is kellett. A pálcakészítéshez szükséges bájitallal, a pontos végrehajtással, és a szükséges varázsigével viszont többnyire a férfi foglalkozott.
Így Harry egyetlen alkalommal sem tett szóvá semmit, és ami a képzését illette, minden további nélkül tette, amit a bájitalmester kért. Néhány nap után, már látta megcsillanni a fekete szemekben az elismerő fényt, és ez ösztönözte, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.
Aztán kezdetét vette az igazi küzdelem. Morgana még életében nem látott ehhez foghatót. Harry és Perselus… nem, ezt az ő jelenlegi ismereteivel lehetetlen volt megfogalmazni, még akkor is, ha minden szabadidejében a mágikus társadalmat és képességeiket kutatta.
Ő csupán annyit érzékelt a dologból, hogy ez a két férfi hihetetlen fürgén és változatosan szórják más-más színnel felvillanó átkaikat, melyek hatására olykor hátratántorodtak, fojtottan kiáltanak fájdalmukban, kráterek keletkeznek körülöttük, fák és bokrok pörkölődnek meg, és válnak semmivé, eső esik, és szél fúj, egyetlen intésükre, különféle lényeket és állatokat idéznek meg, és egyébként élettelen tárgyak kelnek lábra vagy szárnyra, hogy segítségükre legyenek.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry már két napja volt távol, és mindezidáig nem látogatott vissza a Grimmauld térre. Lupin és barátai nem tudták, melyik a rend - és legfőképpen az ő, - tulajdonában lévő házba mentek a bájitalmesterrel, azzal azonban nagyon is tisztában voltak, hogy ideje lenne már életjelet adnia magáról.
Utálták, hogy ilyen körülmények között váltak el, és utálták, hogy annyira furcsa és nyomasztó volt a fiú társasága nélkül a ház, hogy már most gondot okozott számukra, mit is kezdjenek magukkal. Mordonék is benéztek, majd kapcsoltak, hogy csak különösen fontos ügyben érhetik utol Harryt, egyébként csak jó esetben három-négy naponta találkozhatnak.
Remust is látogatták, aki maga is hiányolta Harry társaságát, mindenki közül azonban Ginny tűrte a legrosszabbul. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy ez az utolsó lépése súlyos károkat okozott a kapcsolatukban. Hermione gyakran látta, amint az ujján lévő gyűrűt forgatja, amit nem is olyan rég a fiú húzott az ujjára.
Megértette mitől fél, és próbálta megnyugtatni, hogy Harry annál sokkal jobban szereti őt, mintsem hogy egy ilyen veszekedés miatt eszébe jusson felbontani az eljegyzésüket. Ginny ilyenkor mindig meggyőzöttnek látszott, de amint ismét egyedül volt, vagy megfeledkezett magáról, akkor újra és újra az agyába furakodott a gondolat.
Egyik alkalommal Emily társaságában segített a konyhában édesanyjának, mikor a kislány észrevette szomorú tekintetét, és miután egy ideig elnézegette őt, megszólalt.
- Neked is nagyon hiányzik Harry – jegyezte meg halkan. Mint az megszokott volt nála, semmi kérdő hangsúly nem volt mondanivalójában. Egyszerűen kijelentette.
Ginny kicsit csodálkozva nézett Emily arcába, majd halványan elmosolyodott.
- Igen, nagyon – felelte. – De főleg annak örülnék, ha nem így váltunk volna el, és tudnám, hogy minden rendben köztünk.
A kislány félrehajtotta a fejét.
- De hiszen minden rendben – mondta. – Dühös volt ugyan, amikor elment, de te is tudod, hogy még mindig ugyan úgy szeret.
Ginny kedvesen megsimogatta az ébenfekete fürtöket Emily fején. Pontosan olyan színű, mint Harry kusza haja – gondolta mosolyogva.
- Nem tudom miért, de azt hiszem mindenki közül, ezt neked hiszem el a legjobban.
- Helyes – vigyorodott el a kislány.
Ekkor kicsapódott a konyha ajtaja, és Mrs. Weasley - aki idáig Lupinnál időzött, hogy felvigyen neki egy kis ebédet, - kissé remegő hangon lányát szólította.
- Ginny, Ginny drágám, gyere gyorsan! Tonksnál megindult a szülés.
A lány azonnal talpra ugrott.
- Biztos vagy benne anya?
Mrs. Weasley furcsán nézett rá, és némi bosszúság jelent meg vonásain.
- Emlékeztetnélek, hogy hét gyereket hoztam világra. Ennél biztosabb nem lehetek. Megindultak a fájások és elfolyt a magzatvíz.
Ginny biccentett.
- Már megyek is.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry és Piton edzésre készülődött, mint ahogy az itt töltött négy napból az utolsó másfél napban menetrendszerűen tették. Harry még a konyhában volt, hogy elkortyolja teája maradékát, míg Morgana és Piton az előszobában vívták szokásos párbajaik egyikét. Szóban, természetesen.
Harry csendben, bögréje felett vigyorogva hallgatta őket, és tagadhatatlanul remekül szórakozott.
- Talán itt az ideje, hogy rám is nagyobb figyelmet szenteljen, tanár úr! – mosolygott Morgana. – Még mindig itt állok kétségek között, vajon képes lehetek-e összehozni valamilyen varázslatot.
- Inkább azon igyekezzen, hogy egy legalább fél órás néma csöndet összehozzon. Magát nem velem, hanem Hermione Grangerrel kéne összezárni – felelte Piton azonnal.
Harry ezen csaknem felnevetett. Találó. Mindkét nő rengeteget tudott beszélni, főként, ha az ismereteik gyarapításáról volt szó.
Morgana mosolya szélesebbé vált. Elég időt töltött Hermionéval, hogy tudja, mire gondolt az imént a férfi.
- Nana, tanár úr. A tudásvágy nem bűn.
- De az értelmetlen fecsegés az –húzta fel a szemöldökét gúnyosan beszélgetőpartnere.
- Ó, egyáltalán nem értelmetlen program rávennem magát, hogy velem beszélgessen – mosolygott még mindig angyali türelemmel Morgana. Határozottan élvezte a szóváltást.
- Önnek talán valóban nem. A kérdés csupán az, eredménye is lesz-e?
Harry időközben egy gyors bűbájjal elöblítette bögréjét, és nekiindult, hogy szétválassza két lakótársát.
- Eredménye minden bizonnyal lesz. De melyikünknek kedvez majd? – válaszolta Morgana némileg huncut mosollyal.
Piton karba fonta a kezét.
- Ugyan mi hasznom lehetne mindebből?
Morgana most kissé elkomolyodott.
- Kíváncsi vagyok, mi van a maga köré épített fal mögött.
A bájitalmester félrebiccentette kissé a fejét, és sötét szemi élénken csillogtak, ám az éppen odaérkező Harry meglátta bennük a bizonytalanságot és hitetlenséget. Nyílván nem hitte komolyan, hogy ezt a nőt valóban érdekelheti. Vagy egyáltalán, bárkit. Ez egy pillanatra elszomorította a fiút, maga is tudta, milyen a magány, és ha igazán nem számíthat senkire.
- És ha nem tetszene magának? – kérdezte Piton.
- Vagy épp attól fél, hogy tetszene – felelte azonnal Morgana, és Harry most igazán hálás volt neki ezért a válaszért, és amiért felismerte mi is dúlhat egykori tanára lelkében.
Piton félhet, hogy sosem fogják elfogadni, de talán attól még jobban, hogy mi lesz, ha ez a nő mégis megtenné.
A férfi hallgatott, és Harry elérkezettnek látta az időt, hogy közbeszóljon.
- Ha befejeztétek a verbális párosodást, akkor indulhatnánk – intett a kijárat felé.
Morgana felnevetett, míg a bájitalmester dühös pillantást vetett a rendületlenül vigyorgó fiúra.
- Nem hinném, hogy taktikus, éppen a párbajozás előtt feldühíteni az ellenfelet – mondta Piton egykori tanítványának.
- Ugyan Perselus – legyintett Harry könnyedén. – Komolyan hiszed, hogy problémát okozhatsz?
Piton először rábámult, majd elnevette magát a fiú pimaszságán. Morgana mosolyogva figyelte őket. Tudta, hogy egyelőre csak Harry képes ilyesmit előcsalni a férfiből.
- Majd meglátjuk, Potter. Majd meglátjuk.
Harry vigyorogva sétált a kert füvén, míg Morgana halkan ismét megszólította Pitont.
- Ugye nem lesz vele túl kíméletlen?
A férfi felvonta a szemöldökét.
- Őt tartják az egyik legjobbnak – morogta Harry hátát figyelve, majd tekintetét hirtelen Morganáéba fúrta. - Szerintem ő, A LEGJOBB.
A nő erre megtorpant, és biztos távolba helyezkedve figyelte az egymással szemben felálló férfiakat.
- Kezdhetjük? – pillantott a bájitalmesterre Harry.
Az válasz helyett hirtelen előrántotta pálcáját, és mire a fiú feleszmélhetett volna, már egy összetett, legalább három különböző színből álló non-verbális átok suhant felé. Éppen csak hogy maradt ideje félreugrani, majd lebukni előlük, de egy pillanattal később már csak úgy röpködnek az ártások, átkok, bűbájok és idézések mindkét részről.
A körülöttük lévő fák ismételten megsínylették volna tevékenységüket, ha hála Piton edzésmódszerének, nem úgy bűvölték volna meg őket Harry részén, hogy azon varázslatok, melyek a növényzetet, kerti berendezéseket érnék, automatikusan verődjenek vissza.
Következésképp a párbajozó fiúnak nem csupán egy irányból kellett találattól tartania, hanem a háta mögül, vagy oldalról is, főként, mivel tanára ki is használva ezt a körülményt, nem egyszer úgy intézte átkait, hogy azok kifejezetten csak visszapattanva érhessék el Harryt.
Piton eszméletlenül gyors volt, és természetesen mindamellett nem kevés ártást is ismert, amelyek mindegyikét fel is vonultatta. Harrynek el kellett ismernie, hogy egészen más, és talán élvezetesebb is valaki olyannal gyakorolni és edzeni, aki mindig is halálfalónak készült, és immár jó néhány éve meg is maradt annak.
A főhadiszálláson a többieket kiszámíthatta, talán egy ideig Mordon kivételével, de aztán már őt is kiismerte. Pitonnal azonban ez lehetetlen volt. Soha nem csinálta ugyan azt, ugyan úgy, ugyan abban az időben. Rengeteg alkalommal okozott meglepetést Harrynek, amit sokszor csak az utolsó pillanatban tudott hárítani.
A legelső összecsapásuk alkalmakor, mikor még teketóriázás nélkül megölte volna, más volt a helyzet. Indulatból harcolt, és Piton nem adott bele mindent, hiszen beszélni akart vele, nem pedig megsebesíteni.
Most viszont… ez az előnye nem volt meg.
Harry körül kráterek keletkeztek az eltérített tűzgömböknek hála, majd egy pillanattal később már vetődött is a felé közelítő tűhegyes kések elől.
Teketóriázás nélkül viszonozta a támadást, míg Piton enyhén zihálva megállt pihenni egyszerre két pajzsbűbáj takarásában. Harrynek feltűnt, hogy a férfi számításba veszi, mennyivel erősebb a mágiája, és nem követi el azt a hibát, hogy meg is hagyja ezt az előnyt óvatlanságával.
A védelem azonban hamar semmivé foszlott, és ők máris tovább harcoltak. Harry, ahogy az utóbbi időben Piton magyarázta neki, igyekezett mindig és mind jobban a benne lévő erők teljes felhasználásával előidézni varázslatait.
Teljes erőbedobással küzdött, de még mindig nem sikerült a rendelkezésére álló valamennyi energiát felszabadítani. Harry felidézte magában Dumbledore egyik különleges varázslatokat tartalmazó könyvét, és úgy döntött, Piton tudásával szemben nem is ártana, ha végre alkalmazni is kezdené.
Koncentrálni kezdett, majd egy pillanattal később a bájitalmestert valami nagyon furcsa derengés ölelte körül.
- Mi a… - motyogta, majd sötét szemeivel figyelmesen vizsgálta a jelenséget. – Nahát – vonta fel a szemöldökét, és gyorsan mormolni kezdte az ellenátkot, ugyanis már érezni kezdte a hatását.
Végtagjaiba fagyos hideg ette be magát, és pálcát tartó keze remegésbe kezdett. Bár most nehézkesebben ment számára, mégis kénytelen volt egy ugrással kitérni a Harry által máris felé küldött vérvörös fénycsóva útjából.
Nem kímélték egymást. Már több mint fél órája küzdöttek, ami még Pitonnál is képes volt előidézni némi kipirulást az arcán. Harry gyorsan vette a levegőt, és igyekezett a felé tartó megtermett kígyóknak párszaszóul nyögni valamit, hogy eltántorítsa őket a megmarásától.
Az állatok megtorpantak, és mintha tanácstalanul nézték volna a fekete hajú fiút, aki hála enyhe légszomjának, nem beszélhetett túl érthetően.
Harry azonban ekkor már feléjük intett pálcájával, és hosszan, méregzölden kinyúló indákká változtatta őket, amik máris Piton felé csaptak.
A férfinek nem sikerül időben kitérnie előlük, így bal lábát foglyul ejtették, mire csaknem elvágódott a talajon. Piton egy pillanat alatt reagált, kapálózás helyett megsuhintotta pálcáját, elvágva az egyre feljebb kapaszkodó indát, majd gyors mozdulattal lerázta magáról.
Már fordult is ismét Harry felé, pálcájával elemi erejű szélvihart intézve. A fiú ezt látva máris mormogni kezdte az ellenátkot, de megijedt, hogy nem lesz rá elég ideje. Talárját és haját már erősen tépte a rá idézett elemi bűbáj, ráadásul az sem kerülhette el a figyelmét, hogy Piton kihasználva, hogy mással van elfoglalva, két komplex átkot is ellene indított.
Ennek már a fele sem volt tréfa. És ekkor megérezte.
Valami megmozdult benne. Érezte, ahogy felszikrázik, és remegni kezd minden sejtje, amit átjár a mágia, kiindulva teste legmélyéről. Ez még nem volt sok, de ahogy egykor Anusha házában, végre tudatosan, önállóan idézte elő.
Minden idegszálával koncentrálni kezdett, és felduzzasztani a kavargó energiát. Kitartotta a kezét, és máris pajzs ölelte körül, s azon belül teljesen elcsendesedett a viharos szél. Ahogy elnézett tanára felé, látta, hogy nem szűnt még meg a bűbáj, de a védelme nem engedi azt át.
Ekkor azonban érezte, hogy már nem számít. A teste egyetlen dolgot ígért. Hatalmas, mindent elsöprő erőt. A mágia kiáradt a testéből, és feltartott pálcájában fókuszálódott. Suhintott vele egyet, mire a korábban oly sokáig megtörni igyekezett vihar egy pillanat alatt elült, míg pajzsa elnyelte az összetett varázslatokat, amik így sértetlenül hagyták.
Egyetlen intésével lángoló tűzgolyót indított Piton felé, ami tűzviharrá gyarapodott mind jobban közeledett a férfihez. Védelme kiteljesedett, és csaknem az egész házat és a körülötte lévő kertet magába foglalta. Két újabb lendítés, és képes volt egyszerre a Cruciót és Imperiót kombinálni. Szinte ő maga is hitetlenkedve nézte, ahogy a főben járó átkok megindulnak.
Piton várt még egy pillanatig, azután koncentrált, és elhoppanált a felé tartó kivédhetetlen támadások elől. Harry ekkor már tudta. A férfi feladta a küzdelmet, és elérte végre, amit akart.
Morgana mellett bukkant fel újra, mire a fiú leengedte pálcáját, és ezúttal sikerült azon nyomban megszűntetnie a mágiaáramlást. A pajzsa megremegett, majd köddé vált, a tűzvihar elült, és szimpla lánggolyóként csapódott egy megtermett fa törzsének, ám mielőtt lángra kaphatott volna, Harry nyomban eloltotta, és helyrehozta a kárt.
Megfordult, és szembenézett a tátott szájú Morganával, és a mellette kissé görnyedten álló Pitonnal. A bájitalmester szólalt meg előbb.
- Végre – sóhajtotta. – Valamelyest használtad az erődet, és sikerült irányítanod. Itt az ideje, hogy szabadjára engedd, Harry.
Csak álltak egymással szemben, és ziháltak.
Igen, tűnődött a fiú. Teljesen uralt minden apró kis mágiaszikrát, amit csak magában talált. Ezúttal nem kellett még saját magával, és az indulataival is megküzdenie. Egyszerűen csak használnia kellett. Most érezte csak át igazán, miről is beszélt idáig a férfi.
Érezte, hogy képes lehet a győzelemre. Mégis rettenetesen félt a kudarctól. Gondolatai mögé bújt, s zöld szemei üresek maradtak, ahogy Piton arcára meredt. Szokatlan volt, és nagyon feltűnő. A bájitalmester azonban úgy látszik, így is tudta mi bántja.
- Az imént kiolvashattam tekintetedből az elszántságot, és ezzel együtt a félelmet. Félsz, hogy elbuksz, hiszen már most is annyi élet függ a te döntéseidtől.
Harry immár úgy pillantott rá, hogy szemeibe újra élet költözött.
- Minden rajtam áll, vagy bukik. Az én tetteimtől, parancsaimtól függ, hogy nyerünk vagy vesztünk. Sokak életéért felelek. És mindeközben senki sem gondol arra, hogy elbukhatok.
Piton sötét tekintetével áthatóan vizsgálta a fiút.
- Te is tudtad, hogy jó néhány dolog lesz, amit te gond nélkül megoldasz még, de én már nem leszek rá képes. Ebből áll az erőd, Harry. Az érzelem alapú varázslatok, az eltökéltség, nem csak a mágikus de jellembeli erő. Ismersz annyira, hogy tudd, nem sűrűn teszek ilyen kijelentéseket, de nincs nálad alkalmasabb.
- Akkor jó – felelte sután Harry. Míg Piton még mindig csak nézte. Olyan tüzetesen bámult rá, hogy a fiút hirtelen kirázta a hideg, és gyorsan elfordította a tekintetét. – Majd holnap folytatjuk.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Másnap, mikor éppen hármasban beszélgettek a kellemes hangulatú társalgóban, Perselus fájdalmasan elfintorodott, majd egy pillanattal később bal karjához kapott, s azonnal Harryre nézett.
A fiú arca elkomorult, és biccentett.
- Ha végeztél, ide várunk vissza – mondta. – Amennyiben valami fontos történne…
- Tudni fogsz róla – állt fel Piton, és láthatóan indulni készült. Jobb kezével még mindig karját szorongatta.
- Mégis mi történt?! – szólalt fel Morgana idegesen, és vádlón nézett hol Harryre, hol a bájitalmesterre, hogy ő már megint kimarad mindenből.
Pitonnak láthatóan erős fájdalmai voltak, így ingerülten lépett a nő elé, és karját az orra alá dugva, hirtelen felrántotta talárja, és pulóvere ujját.
Morgana elborzadva nézte a szeme elé táruló bélyeget. Feketén, olykor vöröses színben lüktetett, és valamilyen megfoghatatlan, sötét erő áradt belőle.
- Ez a Nagyúr jegye. Ilyet kap minden halálfaló, mikor a szolgálatába áll. Ezen keresztül hív minket, kínokat okozva, életünk végéig megbélyegezve – mondta a férfi kimért, hideg hangon.
Morgana sápadtan nézett fel az arcába. A könyvekből, elmondásokból minderről már értesült, de most látni, átérezni a hatását, és éppen ettől a férfitől hallani egészen más volt.
Csak nézett, míg Harry csendesen megszólalt.
- Perselus, ezt nem biztos, hogy ilyen módon kellett volna.
Piton válaszul csak elhúzta a száját, jelezve, hogy van jobb dolga is, és most már úgyis mindegy.
- Remélem, gyorsan végzek, és nem kapok különösebb feladatot – kezdte, szavait egyedül Harrynek intézve, a még mindig megrökönyödött nőt figyelemre sem méltatva. – Harry, addig kezd el magyarázni ennek az idegesítő, és roppant kíváncsi hölgynek a vérségi köteléket. Te is tudod, hogy hamarosan elkészül a bájital – majd Morganára villantotta fekete szemeit. – Most pedig, ha nem haragszik – azzal hátat fordított, és sietve a kijárat felé indult, talárja csak úgy örvénylett körülötte.
Morgana csak nézett utána, akárcsak Harry, aki nem fordult felé, de magyarázni kezdte.
- Perselus már nagyon rég megtagadta Voldemortot, amint rájött mit is jelent őt szolgálni. De a Sötét jegytől sosem szabadulhat. Örök emlékeztető egykori rossz döntésére. Vállalta, hogy kémkedni kezd a Rend számára, számtalan információt kiadva nekünk. Fájdalmai voltak, azért viselkedett ilyen nyersen – fejezte be, az immár egy ideje őt figyelő sötét és értelmes szempárba nézve. – Ne aggódj.
Morgana bólintott, de nem tudta nem észrevenni, hogy Harry az idő múlásával – míg neki magyarázta, milyen bűbájt hajtanak majd hamarosan, és remélhetőleg pontosan végre, - egyre idegesebbé vált.
Aztán hirtelen magához intette a főnixét, és halkan beszélni kezdett hozzá.
- Fawkes, kérlek, menj el a főhadiszállásra, és nézd meg, hogy minden rendben van-e.
A madár rábólintott, majd éneklésbe kezdve felszárnyalt, és egy lángcsóva kíséretében eltűnt. Harry már egyébként is kezdte kicsit rosszul érezni magát, amiért még nem ment vissza a Grimmauld térre, és tudta, hamarosan nem csak barátai, de kötelezettségei miatt is meg kell ejtenie.
Nem telt bele sok időbe, hogy Fawkes visszatérjen, és elegánsan az ücsörgő fiú térdére szálljon. Félredöntötte a fejét, és csillogó szemeit Harryre függesztette. Gazdája megsimogatta, majd elvette a madár csőrébe adott üzenetet.
Ahogy fogta a pergament, és koncentrált, máris meghallotta Lupin izgatott és örömteli hangját.
Harry felnevetett.
- El sem hiszem! Megvan Remus és Tonks babája! Fiú lett.
Morgana bár csak hallomásból ismerte őket, azt tudta, hogy Harry apjaként tekint a férfire.
- Akkor tulajdonképpen, ez majdnem olyan, mintha öcséd született volna.
A fiú vigyorgott.
- Valóban. El kell mennem, meglátogatni őket.
Az új hírek elterelték a figyelmét, de aztán néhány pillanattal később megtörtént, amitől félt. Annyi idő után, még az okklumenciája védelmén is áthatolva, megfájdult a sebhelye. Elsápadt, és egy rövid időre a tenyerébe hajtotta a fejét, majd megérezve Morgana kezét a vállán, és meghallva aggódó kérdését, ismét felnézett.
- Voldemort valami nagy dologra készülhet, mert még az én sebhelyem is megfájdult. Félek, Perselus mégis komoly feladatot kap – mondta halkan és nagyon rossz előérzete támadt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
