Egy fiatal lány, olyan 20 ével lehetett egy tanteremben ült. Az előtte lévő feladatlapot nézte. Ginny Weasley volt az. Az Aurorképző egyik tantermében ült és épp egy vizsgát tett le. Azért volt egyedül, mert nem a szokásos időpontban tette le a vizsgát. Utol akarta érni barátait Hermionét, Harryt és Ront. Ez volt az utolsó akadály, ha ez is sikerül neki, átkerülhet a fölötte lévő csoportba. Még 5 perce volt. Az utolsó válasszal is végzett már. Mosolyogva felállt és átnyújtotta a lapot az őt felügyelő aurornak.

- Köszönöm Miss. Weasley – szólt a felügyelő. – Igen csak Miss. – sóhajtott a lány. – Hiába jártam a Roxfortban Harryvel, mikor idekerültünk az Aurorképzőbe szakított velem. Azt mondta, jobb lesz így mindkettőnknek. Nem értettem őt, de nem tehettem semmit. Azóta folyamatosan szeretem őt – Ginny kitörölt a szeméből egy könnycseppet és távozott a teremből. Kint meglátta Hermionékat, akik vadul integetve hívták magukhoz Ginnyt.

- Na? Hogy sikerült?

- Mindenre tudtam a választ.

- Óh, Ginny! Én tudtam, hogy sikerülni fog! Gratulálunk! – ugrott Hermione a lány nyakába.

- Köszi Hermione! – mosolygott a Ginny.

- Gratulálok Hugim!

- Kösz Ron. És Harry? Ő hol van?

- Nem tudom. Biztos dolga van.

- Jah, értem. Nos nekem mennem kell haza, a lakásomba.

- De Ginny! Azt hittük ünnepelni fogunk. Ron és én foglaltattunk asztalt egy étteremben.

- Ne haragudjatok, hulla fáradt vagyok – Na persze, csakis azt fogom nézegetni, hogy csimpaszkodtok egymás nyakába. Mit akartok legyek a gyertyatartó? - dühöngött magában Ginny. Ron és Hermione nem szakítottak. Sőt már az eljegyzést tervezgették. - Na igen, jó nekik. - Sziasztok – megpuszilta legjobb barátnőjét, átölelte Ront és elhoppanált.

- Van valami problémája. Ez látszik. Szerinted nem, Ron?

- De. Egyértelmű.

* * *

- Na csakhogy végre itthon vagyok. Szegény Hermionéék, biztos megbántottam őket. De kinek lenne kedve úgy leülni egy asztalhoz, hogy a társai egy pár? Egész este csak egymást simogatnák, csókolgatnák. Jó hogy nem kezdenek el mást is csinálni az orrom előtt. Na nem! Én erre nem vagyok kíváncsi! De ők ezt nem értik meg? Na mindegy. Tényleg fáradt vagyok  - gondolkodott Ginny. Megvacsorázott, lezuhanyozott és ágynak dőlt. Holnap nehéz napja lesz. Átkerült a fölötte lévő csoportba, nincs menekvés.

* * *

- Ébresztő Ginnyyyyyyyyyyyyy! – sikoltott a lány ébresztőórája. Ekkor egy összekuszálódott vörös haj bukkant elő a párnák közül. – Máris reggel van? Óh ne már! Aludni akarok! Úristen! Ma kezdek az új csoportban! Nem késhetek el! – Magára kapott néhány ruhát, elővarázsolta a reggelijét, ami mindig zabpehely volt és hozzálátott. Közben folyton az órájára nézegetett. Mikor befejezte az evést, megfésülködött, enyhe sminket tett magára, felkapta a kabátját és a táskáját és elhoppanált.

- Ginny! Végre! Azt hittük elkésel.

- Majdnem így is lett – intett Ginny az épp belépő tanár felé. Leültek a padsorokba és elővették könyveiket.

-Kedves diákok! – szólt a tanár. – Bemutatom csoportunk új tagját, Ginny Weasleyt. Miss. Weasley egy évvel fiatalabb nálatok, de kemény tanulásnak és előrehozott vizsgáknak vetette alá magát és átiratkozott hozzánk. Miss. Weasley foglaljon helyet Miss. Granger mellett.

- Köszönöm tanár úr – szólt Ginny. Majd mikor Hermione mellé ért suttogva így szólt. – Ne haragudj a tegnapi miatt, de nem lett volna hozzá erőm.

- Semmi gond. Megértem. Képzeld...

- Ha Miss. Granger is szentel nekem egy kis figyelmet, elmondom, hogy mit csinálunk ma. – Erre Hermione elpirult és motyogott valami „elnézést tanárúr”-at. – Nos, ma gyakorlati feladaton veszünk részt. Jön egy úr, aki megtanít önöknek egy új, igazán nehéz varázslatot. Kérem, mindenki vegye komolyan, mert szükségük lehet rá. Engedjék meg, hogy bemutassam Jason McTarrolt. Mr. McTarrol, ők a diákok. Nos, az óra további része Önre van bízva. Viszlát. – Azzal kiment a teremből.

- Na, akkor mivel a nevemet már tudjátok, mesélnék magamról. 23 éves vagyok, és egy külföldi Aurorképzőből jöttem. Innentől nagyon bonyolult és nehéz varázsigéket fogtok tanulni tőlem. Vegyétek őket komolyan!

- A tanár úr nős? – hallatszott az egyik hátsó padból.

- Nem – nevetett McTarrol. – Jah és megkérnélek titeket, hogy tegezzetek – Óh, Jason! Jó pasi vagy, azt meg kell hagyni . De én Harryt szeretem.  - morfondírozott Ginny. – Most pedig ti jöttök. Egyenként mutatkozzatok be. Kezd te! – mutatott Ronra.

- Ron Weasley vagyok, 21 éves. Van 6 testvérem, 5 fiú és egy lány. Szeretnék auror lenni, mert érdekelnek a sötét varázslatok kivédései, a kalandok, amelyeken részt veszünk. Nos ennyi.

- Köszönöm. Most jöjj te! – mutatott Harryre. Szépen mindenki sorban elmondta, hogy hány éves, miért szeretne auror lenni stb. – És végül te jössz.

- Ginny Weasley vagyok.

- Nocsak, te vagy az egyetlen lánytestvér?

- Igen én. 20 éves vagyok. Eredetileg nem ebben a csoportban voltam, de áttetettem ide magam. Azért szeretnék varázsló lenni, mert szeretek segíteni másokon és ebben jók az aurorok. Tudom, hogy vicces, mert ilyen alapon mehettem volna gyógyítónak, de annyira nem vagyok okos - Nocsak, mintha valami tüzet látnék Jason szemében? Lehetséges, hogy tetszem neki?

- Köszönjük Miss. Weasley. Meglátjuk, hogy jól döntött-e mikor gyógyító helyett aurornak ment. Na, mivel mindenki elmondta a kis történetét, megkérlek titeket, hogy jöjjetek velem. - Vajon hová visz minket? - töprengett Ginny, és Hermione arckifejezését látva, rájött ez a kérdés nem csak őt foglalkoztatja. – Társas hoppanáláson veszünk részt. Fogjátok meg egymás kezét! – utasította őket a tanár. Ginny valamilyen véletlen folytán pont Jason és Harry közé került. Jason keze langyos volt. Kellemesen, lágyan fogta az apró kézfejet. Míg Harry keze hideg volt, mint a jég. - A hideg kéz azt jelenti, hogy az illető jó az ágyban, nem? - mosolyodott el Ginny. - Harry nem lágyan fogta Ginny kezét, hanem görcsösen szorította. Ebből Ginny azt a következtetést vonta le, hogy a fiú vigyázni akar rá. Más különben miért szorongatná a kezét? Aztán mindenki érezte azt a rántást, ami a hoppanálásnál természetes. Aztán jött a gumicsövön áthúzás. Majd minden megszűnt. Ginny csak azt érezte, hogy nagy a csönd. Lassan felemelte a fejét és körülnézett. Valamilyen réten volt. Messze egy falut pillantott meg. Az ég borult volt, nagy sötét felhők gyülekeztek felette. A társait nem látta. Ijedtség fogta el. - Hol vagyok? Hol vannak a többiek? Mi történt? - Aztán eszébe jutott, hogy ő boszorkány, tehát vissza tud hoppanálni az Aurorképzőbe. Meg is próbálta. Eszébe jutott a 3 fő érv, célmeghatározás, céltudatosság, célirányosság. Azonban hiába igyekezett, nem tudott elhoppanálni az ijesztő rétről. Többször megpróbálta sikertelenül. -Mi a csuda van itt?- Ahogy ezt kimondta, elkezdett szakadni az eső. Ginny pár másodperc alatt teljesen elázott. Kezdett nagyon fázni. Feltámadt a szél, Ginny nagyon, nagyon fázott. Lekuporodott a földre, majd sírva fakadt. Megpróbált takarót varázsolni magának, de nem sikerült. -Elhagyott a varázserőm? Vagy csak itt nem működik? Mikor jutok el innen? Nem fognak rám találni. Itt maradok egyedül, étel-ital nélkül. Várjunk csak, ott a falu. - Ginny feltápászkodott a földről és elindult a falu felé. Azonban minél tovább ment, a falu annál messzebb volt. - Varázslat. - gondolta. Elért a rét széléhez, ahol fák voltak. Egy kisebb erdő. Ginny nekidőlt az egyik fának, és halkan felzokogott. Annyira hihetetlenül reménytelen volt a helyzet. Teltek-múltak a percek, nem történt semmi. Eközben valahol egész másutt, jó néhány perccel ezelőtt...

* * *

- Na akkor mondanám is a feladatot – szólt Jason a diákokhoz. – Mindenki vegye elő a pálcáját, és...

- Jason! Jason! – sikoltott Hermione. Mindenki felé fordult.

- Mi történt?

- Ginny nincs itt. Mikor elindultunk, itt állt a körben. A te kezedet fogta. De most nincs itt!

- Jesszus! Tényleg! Jól van Hermione, nyugodj meg! – próbálta csitítani Jason a zokogó lányt. – Mindenki nyugodjon meg! Megkeressük.

- Ki tudja, hol lehet – szólt Harry. – Hogy tűnhetett el?

- Elengedte a kezünket. Hamarabb szállt ki, mint kellett volna. Meg fogjuk találni. Érzem. – Jason próbált mosolyogni, pedig belül tudta, nagyon nehéz munka vár rájuk. Féltette a lányt. Törékeny teremtés volt. Bármi lehet vele. – Nos akkor kettes csoportokba szerveződünk. Hermione gyere velem! Ron és Harry! Ti is együtt mentek. A többiek maradjanak itt! Hátha idejönne. Bár erősen kétlem. De nem akarok több balesetet. Ti pedig – fordult Ronékhoz -, hoppanáljatok vissza az Aurorképzőbe, de ne teljesen. Szálljatok ki hamarabb. Mindig máshol. Aztán egyszer biztos megtaláljátok. Mi is ezt tesszük Hermionéval. Induljunk! – Megfogta a lány kezét és elhoppanáltak. – Itt szálljunk ki! Egy, kettő, három! – Órákig hoppanáltak különböző helyekre, míg egyszer megérkeztek arra a bizonyos helyre. Már majdnem indultak volna vissza amikor...

- Várj Jason! Ez egy rét, ott pedig fák vannak. Kérlek, nézzünk körül! Érzem Ginnyt.

- Rendben Hermione – mondta a fiú és elindultak a fák felé. – Hermione! Nézd! Egy ruhafoszlány!

- Ez Ginnyé! – kiáltott a lány. – Itt van! Ginny! Ginnyyyyyyyyyyyyy!

- Itt vagyok! - Hallatszott egy halk kiáltás a fák felől.

- Ott van! – Hermione futásnak eredt, nyomában ott lihegett Jason is.

- Ginny! Hála az égnek, hogy itt vagy. Jesszusom, csurom víz vagy.

- Nem tudom, hogy kerültem ide. Nehhhm volt itt senkiiih... – zokogta. – Nehm tuhdunk eeelmenni.

- Nyugodj meg Ginny. Mostmár itt vagyunk. - Hermione zokogva magához ölelte Ginnyt. – Annyira aggódtunk. Mit mondtál? Nem tudunk elmenni? Miért ne tudnánk?

- Nem működik a varázserő – szipogta a lány.

- Micsoda? Na várj csak! Lumos! – Hermione varázspálcájából egy kis láng tűnt elő. – Dehogynem működik. Próbáld meg te is!

- Lumos! – Ginny pálcája végén is megjelent a lángocska. – Míg nem voltatok itt, nem működött. Jaj, annyira szerencsétlen vagyok. Hamarabb szálltam ki. Nem is vagyok való aurornak. – Az utolsó mondatát szinte suttogta, csak Jason hallotta meg.

- Már hogyne lennél való aurornak! Na gyerünk vissza és ezt meg ne halljam még egyszer. Olyan aurort faragok belőled, mint még senki.

- Rendben. Ajaj, teljesen elgémberedtek a végtagjaim. Nem bírok menni sem.

- Ezen könnyen segíthetünk – szólt Jason és a karjaiba kapta Ginnyt. Majd mikor Ginny megfogta Hermione kezét, elhoppanáltak.

- Ginny! – Ron és Harry egy emberként kiáltottak fel, meglátva a megjelenő hármast. – Mindenhol kerestünk, hála az égnek, hogy megvagy.

- Jaj fiúk, úgy féltem. Harry! Jahj Harry! – kiáltott Ginny, azzal fogta magát és szó szerint Harry nyakába ugrott.

- Féltem, hogy bajod esik – suttogta a fiú Ginny fülébe. – Visszaviszem Ginnyt a suliba. Addig te folytasd az órát – szólt oda Jasonnek Harry, aki kicsit morogva, de a diákjai felé fordult.

- Rendben. Nos, akkor sorakozzatok egyes csoportba! Ne, Hermione ne oda... – Ezt Ginnyék már nem hallották, ők már repültek is az Aurorképző felé.

* * *

Harry azonban nem az Aurorképzőbe vitte a lányt, hanem fel a lakására. Ott lefektette az ágyára, de előtte egy szárító bűbájt szórt a lányra. Betakarta Ginnyt, aki már a karjaiban elaludt. - Milyen gyönyörű így. Mikor alszik, a száját kicsit kinyitja. A cseresznye színű ajkait. Jahj, Ginny! Miért szakítottam veled annak idején? Belehabarodtam abba a szőke libába. Nem kellett volna! Mélyen mindig csak téged szerettelek. Ha akkor nem hagylak el, talán ma már a feleségem lennél. - Harry fogta magát és odahúzott egy széket az ágya mellé és ott maradt Ginny mellett. Ginny egészen késő délutánig aludt. Mikor 5 óra körül felébredt, nem tudta hol van. Aztán megpillantotta a mellette halkan horkoló fiút. Elmosolyodott, majd lassan lehúzta magáról a takarót és felkelt. Fogott egy plédet az ágy végében és betakarta vele Harryt. Ezzel azonban felébresztette.

- Jaj Harry! Ne haragudj! Nem akartalak felébreszteni.

- Nem gond. Jobban vagy már? Nagyon kimerült voltál.

- Jobban. Csak...

- Csak?

- Nagyon éhes vagyok.

- Óh, ezen könnyen segíthetünk – nevetett Harry. – Gyere! – Azzal megfogta Ginny kezét és a konyhába vezette a lányt. - Megint hideg a keze.- gondolkodott Ginny. Harry elővarázsolt néhány ínycsiklandozó szendvicset. – Tessék. Jó étvágyat – szólt a fiú.

- Te nem eszel?

- Nem vagyok éhes.

- Biztos? Én ezt nem bírom egyedül megenni. Na egyél már te is! Olyan kellemetlen, ha csak én eszem.

- Na rendben. Egyet, rendben?

- Rendben. – Azzal nekiláttak. Mikor befejezték Ginny megszólalt.

- Nekem mennem kell haza. Holnap tanítás, pihennem kell. A mai órát is kihagytam. Jesszus! Te is kihagytad! Miattam. Jaj Harry! Úgy sajnálom.

- Sose bánd! Túlélem. Fontosabb volt, hogy te végre jó kezek között legyél. Hazakísérlek.

- Jaj, nem kell! Igazán nem – motyogta a lány.

- Dehogyisnem! Nem vitatkozom, hazakísérlek és kész!

- Rendben, akkor menjünk! – Kiléptek a bejárati ajtón, Harry megfogta a lány kezét és elhoppanáltak.

- Megérkeztünk. Köszi, hogy elkísértél. Valahogy csak egyedül nem megy – mosolyodott el a lány. – Nos, jó éjt Harry! Bár én nem fogok aludni, mert nem leszek álmos.

- Jó éjt Ginny! – mosolygott a fiú. Közelebb hajolt a lányhoz és adott az arcára egy puszit. – Kérlek vigyázz magadra! Jó?

- Megpróbálok – cincogta Ginny. Ginny már lépett volna be a lakásába, amikor visszafordult, megfogta Harry karját, és megcsókolta. Nyelveik vad táncot jártak, a szenvedély egyre nagyobb volt. Harry az ölébe kapta a lányt és bevitte a lakásba. Lefektette az ágyra, ahol tovább csókolóztak. Aztán Harry elkezdte vetkőztetni a lányt.

- Ne! Ne! Harry ne! Ez most nem fog menni. Szeretlek, de ennyi jó? Most ez nem menne. Lelkileg.

- Miért?

- Nem tudom. Kérlek, menj haza.

- Nem maradhatok? Aludni? Tényleg csak aludni.

- Hát... Nem tudom. Talán.

- Talán? Most igen, vagy nem?

- Igen. De csak aludni!

- Oké, oké! – sietett a válasszal Harry. Ginny a fiú mellkasára hajtotta a fejét és lehunyta a szemét. Már majdnem elaludt, amikor felnézett és megszólalt.

- Miért szakítottál velem?

- Ginny! Miért kell ezt most?

- 3 éve nem kapok rá választ.

- Beleszerettem egy szőke libába. Elcsábított. Persze én is hibás voltam. Későn jöttem rá, hogy te vagy a kincs az életemben. Sajnálom.

- Kincs vagyok az életedben? Ilyet is ritkán hallani egy fiú szájából.

- De én nem vagyok egy szokásos fiú.

- Azt tudom. A Fiú, Aki Túlélte – nevetett Ginny.

- Jaj Ginny! Ne már! Tudod, hogy ezt utálom.

- Tudom – kacarászott a lány. – Bocsi.

- Megbocsátok. Ha...

- Ha?

- Ha adsz egy csókot.

- A kis követelőződő. Nah jó! Egyet.

- Csak egyet? – biggyesztette le Harry a száját, mint egy kisfiú.

- Ne nézz ilyen kutyaszemekkel. Ne már!

- Lécci! Lécci!

- Egyet! Plusz egyet, az a ráadás.

- Oké! – Azzal megcsókolta a lányt. Megkapta a 2 csókot, majd álomba szenderültek.

* * *

Másnap reggel Ginny ébresztőórája ismét felsikoltott.

- Óh! Mi volt ez? – kérdezte Harry miközben egy nagyot ásított.

- Csak az ébresztőóra – motyogta a lány. – Álmos vagyok, ne keljünk még fel.

- De ma suli van. Vár ránk Jason, legalábbis rád biztosan.

- Ezzel mit akarsz mondani?

- Nem láttad, hogy nézett rád? Tetszel neki, biztos vagyok benne. Amúgy meg más is észrevette.

- Aha. Értem. Most erre mit mondjak?

- Semmit. Gyorsan hazahoppanálok, átöltözni.

- Oké. Találkozunk a képzőben. Szia!

- Szia – köszönt el Harry is. - Féltékeny lenne? Vagy miért lett hirtelen ilyen morcos? Még el sem köszönt... Mármint úgy igazán. A csudába is Jason!  - morgolódott Ginny. Átöltözött, felkapta a cuccát és elhoppanált a képzőbe.

- Ginny! Jobban vagy? – rohamozta meg kérdéseivel Hermione a barátnőjét.

- Kösz jól vagyok.

- Harry hazavitt?

- Mi? Jah, igen hazavitt – mondta a lány.

- De azért ottmaradt veled egy kicsit, ugye? Hogy vigyázzon rád, míg jobban leszel.

- Igen, egy kicsit maradt - lódította Ginny.

- Szuper. Képzeld a mai napunkon csak Jasonnel leszünk. Lesz gyakorlati óra is, meg elméleti is. Tök jó! Gyere már! – szólt rá Hermione az ott álló, tátott szájú Ginnyre.

- Egész nap? Tök jó – nyögte alig hallhatóan a lány. - Istenem! Ne már! Ezt a napot nem fogom kibírni! Tekerjük vissza az időt tegnap estére!

- Sziasztok! – köszöntötte őket Jason. – Ma egész nap én leszek veletek...

- Öuh... – nyögte Harry, aki szívből utálta Jasont. Bár be kellett, hogy vallja magának szimpatikusnak találta volna a tanárt, ha nem látott volna minden egyes alkalommal tüzet a szemében, ha Jason Ginnyre nézett.

- ... Lesznek gyakorlati és elméleti óráink. Kezdjünk is neki. Az első óra elméleti lesz. A mögöttem látható táblán vannak a varázslatok nevei és az, mikor mire használjuk őket. Kérlek, jegyzeteljetek! – Azzal belefogott mondandójába. Részletesen elmagyarázta a varázsigéket. Mindenki megértette. – A következő órán ki is próbáljuk őket. Most pedig 5 perc szünet. – Ginny kisétált a teremből és a mosdó felé vette útját. Belül pedig nagyon szomorú volt. - Hát hiába volt a tegnapi gyönyörű este? Ma már hozzám se szól? Csak arra kellettem volna neki? De mivel nem engedtem... Na megállj Harry Potter. Engem nem fogsz átverni! Soha sem fogsz átver...átverni! – zokogta a lány. Bemenekült az első fülkébe és magára zárta az ajtót. Hosszú percekig folytak a könnyei. Ekkor azonban valaki kopogott.

- Ginny? Ginny te vagy itt? Gyere, mert kezdődik a következő óra.

- Ok...oké me...megyek – szipogta.

- Te sírsz? Mi a baj?

- Semmi, semmi – sietett a válasszal Ginny. Nem akart magyarázkodni. Megtörölte az arcát és kilépett a fülke ajtaján. – Semmi baj, mehetünk.

- Úgy nézel ki, mint aki egy hete sír. Így nem mehetsz ki innen. Na várj! – Elvégzett egy könnyű varázslatot, amitől Ginny ismét úgy nézett ki, mint pár perccel előbb.

- Köszi!

- Nincs mit, de Ginny... Nekem igazán elmondhatod.

- Majd máskor, kezdődik az óra.

- De...

- Gyere már! – Azzal kihúzta Hermionét a mosdóból.

- Na, ha Ginny és Hermione is helyet foglal, akkor kettesével kihívlak titeket, és elkezdjük gyakorolni az előbb megtanult varázsigéket. Rendben. Ginny! Legyél te az első. Kivel szeretnél gyakorolni?

- Nem tudom. Válassz te Jason. Nekem mindegy.

- Rendben, ha nincs külön választottad, akkor gyakorolj velem.

- Veled? Nos, hát jó. – Nekiláttak a gyakorlásnak, a többiek feszült figyelemmel nézték őket. Ginnynek nagyon jól ment a gyakorlás.

- Ginny! Nagyon ügyes vagy. Rég volt ilyen ügyes boszorkánytanítványom. – Ginny elpirult, és lopva Harryre nézett. A fiú arca vörös volt és nagyon mérges képet vágott. - Féltékeny! Akkor mégis csak érez irántam valamit. Ez az! - mosolyodott el Ginny. Ebből persze mindenki azt hihette, hogy Jason bókolásának örül. Aztán sorban mindenki választott magának párt és gyakoroltak. Így ment ez több órán át. Aztán délután Jason így szólt:

- A mai tanításnak vége. Menjetek haza! Ginny tudnál várni egy percet? Beszélni szeretnék veled!

- Öhm... Rendben. Hermione megvártok?

- Igen.

- Nos Ginny! Gratulálok neked! Nagyon jól megy neked ez a dolog. Jól tetted, hogy nem gyógyítónak mentél. Itt a helyed. És szeretném megkérdezni, hogy nem lenne kedved... ööö... eljönni velem vacsorázni?

- Óh! Jason ne haragudj, de ez most nem fog menni.

- Csak egy vacsora.

- Nem megy, van barátom.

- Jah, akkor értem. Hát sajnálom, mert szívesen randiztam volna veled.

- Értem. Hát, akkor megyek is, szia Jason.

- Szia! – Ginny kiment a teremből és odament a rá váró Hermionéhoz és Ronhoz. Ott volt velük Harry is.

- Mit akart? – kérdezte Hermione.

- Öhm...randit kért.

- Tudtam! – kiáltott fel Harry.

- És? Igent mondtál? – kérdezte Hermione, aki ugye nem tudott Harryről. Erre az említett fiú is felkapta a fejét és kérdőn Ginnyre nézett.

- Mi? Nem, dehogyis.

- De hiszen te mondtad, hogy tetszik neked. Akkor meg? – értetlenkedett Hermione. - Ajaj, Hermione ne! A csudába is! De ciki!

- Hát tetszik, de – mikor meglátta Harry dühös arckifejezését, gyorsan hozzátette -, de van, aki jobban tetszik – erre a mondatra Harry akkorát sóhajtott, mint talán még soha.

- Mi a baj Harry? – kérdezte Hermione.

- Mi? Jah, semmi. Semmi bajom.

- Oké. Na Ginny akkor én megyek Ronnal haza. Nálam ebédelünk.

- Az jó! Sziasztok! - Egyedül Harryvel. Ez érdekes lesz.

- Szóval randira hívott – szólalt meg Harry.

- Igen. De nemet mondtam.

- Hallottam.

- Jaj, Harry!

- Tessék?

- Ugye nem vagy féltékeny?

- Mi? Dehogyis! Hogy gondolod?

- Látszik rajtad. De mondtam, hogy van, aki jobban tetszik, mint ő.

- Jah, persze, de tetszik neked. És ez a lényeg.

- De Harry értsd már meg! Te jobban tetszel.

- Igen?

- Néha annyira buta tudsz lenni. Mit gondoltál, ki tetszik jobban, mint Jason?

- Nem tudom... Nem is gondoltam rá, csak az lebegett előttem, hogy tetszik neked.

- De aranyos vagy. Féltékeny vagy Harry. Ezt így hívják.

- Jó. Lehet, hogy egy kicsit az vagyok, de csak kicsit.

- Reggel is gondoltam, hogy ez a bajod. Még el se köszöntél.

- Dehogynem! Mondtam, hogy szia!

- Jah. Csak én nem olyan köszönésre gondolok.

- Értem. Akkor milyenre? Ilyenre? – Azzal megcsókolta Ginnyt.

- Igen ilyenre – mosolyodott el a lány. Közelebb hajolt Harryhez és megcsókolta. – Mennem kellene haza.

- Miért sietsz? Inkább üljünk be egy étterembe vacsorázni.

- Még csak délután van.

- Nem baj. Én éhes vagyok.

- Akkor menjünk. – Megfogták egymás kezét és elhoppanáltak.

- Nézd, itt egy kis étterem. Mit szólnál, ha itt ennénk?

- Rendben – szólt Ginny. Leültek. Rendeltek maguknak, aztán beszélgettek. Sokáig ott maradtak, már besötétedett, mikor hazaindultak.

- Ginny! Aludj ma is nálam! Kérlek!

- Rendben – pirult el a lány. Alig indultak el, mikor egy bagoly röppent oda hozzájuk. – Nézd csak! „Ginny Weasley és Harry Potter részére” Nekünk jött. Hermione írt.

Kedves Ginny és Harry!

Ron megkérte a kezem ma délután. Annyira hihetetlen. Ti vagytok az elsők, akik tudják.

Ölel titeket: Hermione

- Óh! De jó neki! Ron mennyire szereti! És most megkérte a kezét.

- Aha, tök jó! Azért ne várd, hogy leborulok és én is megkérem a te kezedet.

- Jahj, nem ezért mondtam – pirult el Ginny. – Induljunk.