Teltek múltak a napok, semmi említésre méltó nem történt, csupán annyi, hogy Harry 2-3 naponta elment otthonról, azzal az ürüggyel, hogy elintézni valója van. Ginny teljesen összetört. Harry előtt nem mutatta, de belül gyászolta kapcsolatukat. Biztos volt benne, hogy szerelme azért megy el, mert más lányokkal találkozik. - Nem vagyok elég jó neki? Nem vagyok jó az ágyban? Miért nem mondja? Változtathatnánk... - gondolta. Egyik nap Hermione látogatóba jött. Harry épp a fontos dolgát végezte. Ginny főzött egy kávét és leültek beszélgetni.

- Hogy vagy Hermione? – kérdezte Ginny kedvesen.

- Nagyon jól. Élvezem a házasságom minden pillanatát. És ti hogy vagytok Harryvel?

- Megvagyunk, minden szuper – válaszolta Ginny.

- Nem akarlak megbántani Ginny, de nem tűnsz boldognak. Sápadt vagy, és csöndes. Mi történt? Valami nincs rendben, ugye?

- Harry 2-3 naponta elmegy itthonról! Nem mondja el, miért, csak azt mondja, hogy dolga van! Mégis mit kéne hinnem, hol van? Hova megy? Egy dologra tudok gondolni Hermione! Hogy más lányokkal van! Megcsal, mint néhány évvel ezelőtt - Ajaj, na ebből, hogy mászol ki Hermione? - gondolkodott Ginny barátnője.

- Hát Ginny, szerintem Harry nem csal meg téged. Biztos tényleg van valami dolga, csak nem akarja elárulni.

- Na persze! Nem! Nem, erről nem tudsz meggyőzni. Már csak reménykedni tudok, hogy nem csal meg. De kevés rá az esély. – Ekkor betoppant Harry.

- Áh szia Harry!

- Szia Hermione! Szia Szívem!

- Szia Harry – motyogta Ginny.

- Beszélnünk kell – tátogta Hermione a fiúnak.

- Miért kell beszélnünk? – kérdezett vissza szintén tátogva Harry.

- Majd elmondom. Valahogy el kell terelnünk a figyelmét! BESZÉLNÜNK KELL!

- Ööö Ginny, Luna szólt, hogy elmehetnél hozzá valamelyik délután – kezdte Harry.

- Igen? Azt hiszem, hogy most megyek el hozzá.

- Rendben. Én még maradok, ha nem baj. Beszélgetnék Harryvel – szólt Hermione.

- Maradj csak nyugodtan. Sziasztok. – Azzal elment.

- Azonnal szólnunk kell Lunának, írok egy levelet.

- Nem ér el időben. Óh, Harry ez nem volt jó ötlet.

- Mi a gond? Miért kell beszélnünk?

- Ginny azt hiszi, hogy megcsalod! – Hermione nekifogott, és elmesélte az egész történetet Harrynek, aki tátott szájjal hallgatta.

- Micsoda? Hogy megcsalom? De én csak... Tudod, miért megyek el hazulról!

- Én tudom, de ő nem! Mégis mit higgyen? Nem mondasz neki semmit!

- Mert nem mondhatok! Azzal elrontanék mindent.

- Akkor nem tudom. Talán szüneteltesd az elmeneteleidet.

- Hát nem tudom. Még sok dolgunk lenne.

- Majd én elintézem helyetted Ronnal, megteszünk mindent. – Ekkor visszaért Ginny.

- Luna nincs is otthon!

- Tényleg? – könnyebbült meg Harry. – Biztos el kellett mennie.

- Lehet. Miről beszélgettetek? Hadd szálljak be!

- Az igazság az, hogy nekem mennem kell! Ron vár.

- Mi az amit nem lehet nekem elmondani? Miért teszitek ezt? Harry, te folyton elmész itthonról, most meg a hátam mögött kibeszéltek? Mi jön még? Talán költözzek el, hogy felhozhasd az alkalmi csajaidat Harry? Hmm? – ordította Ginny. Fogta magát és könnyes szemmel berohant a fürdőszobába. Leült a fürdőkád szélére és zokogni kezdett. - Mégis miért teszik ezt? Meg akarnak bántani? Legközelebb Ronban kell csalódnom? - Hallotta amint Hermione elbúcsúzik Harrytől, aztán hallotta az ajtó becsukódását, majd azt, ahogy Harry nagyot sóhajtva leül a nyikorgó ágyra. Teltek a percek, Ginny tovább sírt. Nagyon szomorú volt. Hirtelen léptek zaját hallotta, majd Harry bekopogott.

- Ginny bejöhetek?

- Miért jönnél be? Ezt még te sem tudod megmagyarázni Harry. – Mondatát csönd fogadta. Már csak azt hallotta, ahogy becsapódik a bejárati ajtó. Harry elment otthonról. – Miért nem engedtem be? – motyogta magának Ginny. Felkelt, kiment a fürdőszobából, és ő is elment otthonról. Útja az Abszol útra vezetett. Hirtelen vágyat érzett, hogy vásároljon. Vett magának egy új talárt, néhány nadrágot, blúzt, topot. Betért egy fehérnemű üzletbe is, de aztán eszébe jutott, hogy már rég nem voltak úgy együtt Harryvel. Könnyes szemmel távozott a boltból. Szemben találta magát, egy ékszerbolttal. Hirtelen vágyat érzett, arra, hogy eljegyzési gyűrűket nézegessen. Így, bement és kérte az eladótól a gyűrűket. Hosszasan nézegette őket, jó néhányat felpróbált. Végül egy kis köves fehérarany gyűrű nyerte el a tetszését. Tökéletesen illet az ujjára, gyönyörű volt. Megköszönte az eladónak, hogy megmutatta neki a gyűrűket, majd távozott a boltból. Hazafelé vette az irányt, mikor összefutott Lunával.

- Szia Luna!

- Szia Ginny. Merre jártál? – nézett a lány Ginny szatyraira.

- Vásároltam. És te?

- Harryvel volt találkozóm. Úgy értem beszélgettünk. - Na persze „beszélgettetek”! Szóval te is Luna! Te is becsapsz? Átversz, megalázol?

- Értem. Ne haragudj Luna, de mennem kell haza.

- Oké, szia!

- Szia. - Nem hiszem el Harry, hogy ilyen vagy! Mindenkit ellenem fordítasz? Mindenkivel kibeszélsz? Mire jó ez? - gondolta. Otthon Harry fogadta.

- Merre voltál? Annyira aggódtam Ginny!

- Aggódtál? Értem? Nem hiszem. Amúgy vásárolni voltam.

- És vettél valamit?

- Amint látod igen. Ha megbocsátasz, lezuhanyoznék. – Már indult a fürdőszobába, mikor Harry megfogta a karját.

- Nem csallak meg Ginny!

- Na persze! Engedj el Harry!

- Nem teheted ezt Ginny!

- Mit nem tehetek? Ne szabd meg nekem! Én se szabhatom meg neked! Pedig mennyi gondunk megoldódna! Most pedig zuhanyozni szeretnék! Engedj el!

- Ginny! Én szeretlek téged!
- Persze! Meg a többi kis barátnődet is! Nekik is ezt mondogatod?

- Nem!

- Értem – válaszolta idegesen Ginny, majd bement a fürdőszobába. Mikor végzett, leoltotta a lámpákat és befeküdt az ágyba. A szoba közepén, sötétben álldogáló Harryről nem vett tudomást. -Holnap van a szülinapom. És pont most vagyunk összeveszve. - gondolta Ginny. Aztán Harry is letussolt és lefeküdt a nappaliban lévő kanapéra. Másnap reggel, mikor Ginny felébredt, azonnal bújt volna hozzá a mellette fekvő Harryhez... de Harry nem feküdt mellette. Akkor jutott eszébe a tegnapi este. Szomorúan felkelt és kiment a konyhába. Az asztalon talált egy cetlit a következő felirattal:

Drága Ginny!

Bármennyire is utálsz, azért engedd meg, hogy Boldog Születésnapot kívánjak! Hermione üzeni, hogy szeretné, ha elmennél ma este elmennél hozzájuk. Nagyon fontos!

Csókol: Harry

A cetli mellett egy szál virág hevert. Ginny kedvenc virága, liliom. A lány érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, de gyorsan kitörölte őket. - Menjek Hermionéhoz? Miért nem ő jön ide? Elvégre ez az én szülinapom. Na mindegy, ha ilyen fontos... - tűnődött Ginny. Felöltözött, majd leült olvasni. Nem értette, hol lehet Harry. Tudta, hogy össze vannak veszve, na de mégis csak a szülinapja van ma! Semmi ajándék? A nap további részében elment sétálni, majd mikor visszaért, kicsinosította magát, felkapta táskáját és elindult Hermionéékhoz. Mikor megérkezett bekopogott, majd mikor meghallotta a „szabad” szócskát, benyitott. És elállt a lélegzete. Hermionéék nappalijában rengeteg ember állt, és mikor a lány belépett egyszerre kiáltották el magukat:

- BOLDOG SZÜLINAPOT!

- Isten éltessen Ginny! – kiáltotta Hermione és odament a megilletődött Ginnyhez. – Ugyan Ginny! Nem kell sírni. Ma este nem szomorkodunk.

- Ne haragudj! Csak ez az egész olyan hihetetlen. Alig jutok szóhoz – válaszolta Ginny, és hirtelen minden megvilágosodott előtte. - Szóval ezért ment el Harry mindig otthonról. Ezt intézte mindig. És a Hermionéval történt beszélgetés. Akkor is erről beszélgettek! És Luna is azért találkozott Harryvel, mert ezt tervezték! Hogy én mekkora hülye vagyok! Gondolhattam volna! És most Harry biztos haragszik rám. Nem bíztam benne. Nem hittem neki. - Nagyon köszönöm mindenkinek! Nagyon boldog vagyok.

- Azon az asztalon vannak az ajándékaid. Majd később azokat is megnézzük. De előbb mindenki adni szeretne neked egy puszit – szólt Hermione és valóban mindenki adni akart. Rengetegen voltak. Ginny kiosztott vagy 1000 puszit. A legvégére Harry került. Félszegen nézett Ginnyre. Ekkor persze már senki nem figyelt rájuk, nem akarták őket zavarni.

- Harry én úgy sajnálom! Kérlek, ne haragudj, hogy nem hittem neked! Most biztos utálsz, és én... – Ekkor azonban Harry a lány szájára tette az ujjait.

- Cssssss! Te ne haragudj, de nem mondhattam el! Oda lett volna a meglepetés. Sajnálom, hogy azt hitted, más lányokkal vagyok. Soha nem tennék ilyet, hidd el!

- Én olyan hülye voltam. Nem bíztam benned. Annyira sajnálom. Harry, én annyira sajnálom – suttogta az utolsó mondatot Ginny könnyes szemekkel.

- Ne! Kérlek ne sírj! – Harry letörölte a lány könnyeit és mélyen a szemébe nézett. – Most meg foglak csókolni – mondta mosolyogva.

- Már alig várom! – mosolygott Ginny is. Ajkaik összeértek, és mindkettőjükben egy bomba robbant. Eszméletlenül hiányoztak már egymásnak. Az ölelések, összebújások, szerelmes szavak, csókok.

- Gyere, nézzük meg az ajándékaidat. – Azzal elhúzta Ginnyt az ajándékokkal megrakott asztal felé. – Figyelem! Az ajándékok kibontása következik! Gyerünk Ginny, kezdd el! – Az első ajándék, amit Ginny a kezébe vett egy kis doboz volt, ráírva „Hermionétől és Rontól”. Egy ezüst nyaklánc volt, rajta egy medállal. A medál egy liliom volt. Kis rózsaszín kövek voltak benne. Nagyon szép volt. Ginny sorban bontotta tovább az ajándékokat. Kapott bonbonokat, könyveket, tisztálkodó szereket, George-tól és Fredtől természetesen saját találmányokat kapott. Lassan a végére ért az ajándékoknak, de Harrytől nem talált még semmit. Kezdett aggódni. Az utolsó ajándék Lee Jordantől volt, egy szép hajbavalót kapott, csokival. Harrytől semmi. Érezte, hogy a fiú ott áll mellette és lágyan megszorítja a kezét. Mindenki csöndben volt.

- Khm... Ginny. – Mikor a lány felé fordult neki kezdett. Letérdelt a lány elé, előhúzott a zsebéből egy kis dobozkát. – Ginevra Weasley! Hozzám jössz feleségül? – kérdezte mosolyogva Harry. – Jesszusom! Harry megkérte a kezem! Ez hihetetlen!

- I...igen! Boldogan! – Harry felállt, felhúzta Ginny kezére az eljegyzési gyűrűt, és megcsókolta a lányt. Mindenki tapsolni kezdett. – Én meg már azt hittem, nem kapok tőled semmit!

- És? Meg vagy elégedve az ajándékommal?

- Igen! Köszönöm Harry! – Valaki felhangosította a zenét, így mindenki párt fogott magának és táncolni ment.

- Gyere csak! – ragadta meg a fiú Ginny kezét és az erkély felé húzta. Kint elég hűvös volt. – Fázol?

- Ühüm... – dünnyögte Ginny.

- Tessék! Itt a pulóverem.

- Köszi. De szép itt! Nézd a csillagokat, gyönyörűek!

- Akárcsak te!

- Ne kezdd el Harry! Elpirulok.

- Jó, akkor nem dicsérlek. Csókolnom szabad?

- Azt mindig! – Harry átölelte a lányt és gyengéden megcsókolta. – Harry! Olyan boldog vagyok! Még el se hiszem, hogy menyasszony lettem.

- Pedig így van!

- Mégis a többiek tudtak erről?

- Csak Hermione és Ron.

- Harry, én ezt a gyűrűt néztem ki magamnak, mikor vásárolni mentem.

- Tudom! A boltban ott volt egy ismerősöm és ő mondta, hogy ezt nézted ki.

- Óh értem! – Ekkor megjelent Ron és Hermione.

- Nem zavarunk?

- Nem, dehogyis, gyertek csak! – szólt Ginny.

- Ginny úgy örülünk! – ölelte meg Hermione Ginnyt. – Gratulálunk!

- Köszönöm! Óh, Ron! – nyögött fel Ginny, mikor bátyja a nyakába vetette magát. – Köszönöm a nyakláncot is. Nagyon, nagyon szép – mosolygott a lány.

- Mutasd csak a gyűrűd! – szólt Hermione.

- Óh ne kezdődik elölről! – nyögte Ron, majd Harryvel nevetni kezdtek.

- Ez a lányoknak nagyon izgalmas – ellenkezett Ginny. – Ha nem érdekel titeket, menjetek táncolni.

- Táncolni? Kivel? Mi csak veletek táncolnánk – szólt Harry.

- Akkor menjünk táncolni! – szólt Ginny. Elmentek táncolni. Késő estig buliztak, majd mikor már az összes vendég elment Harry és Ginny is hazaindult. – Biztos ne segítsünk elpakolni?

- Nem kell! Ez a te bulid volt Ginny! Nem fogsz utána pakolni! Amúgy is pár perc az egész! Varázslók vagyunk!

- Igaz... Akkor mi megyünk. Jó éjt nektek! Sziasztok! – Mikor kiléptek az ajtón, kézen fogva hazahopponáltak.

* * *

Teltek, múltak a napok, Hermione és Ginny lázasan tervezték az esküvőt. Ginny ruhája fehér selyemből volt. Nem volt pántja, és hosszú uszálya volt. Nem merevített szoknyája volt. A vékony selyem lágyan ölelte Ginny testét. Mikor eljött az esküvő napja, a lány nagyon izgatott volt.

- Nyugi Ginny! Én is ilyen voltam. Bepánikoltam, de neked nem kell! Szeretitek egymást! Nyugi!

- Oké Hermione. Berakod a liliomokat a hajamba?

- Persze! Gyere! – Hermione berakta a virágokat Ginny hajába, majd megigazította a ruháját, és kifestette. – Ginny! Te gyönyörű vagy! – ámult el a lány.

- Köszönöm. Igazán kedves vagy.

- Szerintem lassan menned kell.

- Igen? Jaj nekem! És ha nem fogok tetszeni Harrynek?

- Mi..micsoda? Hogy ne..em tetszenél neki? – kacagott Hermione. – Akkor megeszem őt vacsorára – kacsintott a lány.

- Ginny kicsim menni kell! – szólt be Mrs. Weasley.

- Megyek anya!

- Istenem Ginny gyönyörű vagy! – kiáltott fel elérzékenyülten az anya.

- Anya! – pirult el Ginny.

- Na gyere te hisztikirálynő! – szólt Hermione. Megint voltak koszorúslányok, akik Ginny előtt vonultak végig, aztán jött a menyasszony. Mindenki egyszerre sóhajtott fel a gyönyörűség láttán. Harry szája tátva maradt, de aztán gyorsan becsukta és nyelt egyet. Mikor a lány odaért hozzá, megszólalt:

- Ginny! – nyögte elfúló hangon. – Káprázatos vagy! Most azonnal el akarlak venni!

- Mindjárt megteheted! – A pap összeadta őket. A lagzi jól sikerült, a pár éjfélkor megszökött. Hawaiira utaztak. A nászútjukra. Egy gyönyörű szállodában szálltak meg. A szobájuk kilátása a tengerre nézett. Ginny kiállt a teraszra, és engedte, hogy hajába kapjon a szél. A nap lemenőben volt, aranybarna sugarai megcsillantak a lány haján. Szeme mohón csillogott, örökre emlékezetébe akarta vésni ezt a pillanatot. Hirtelen valaki hátulról megölelte.

- Harry! Hát nem gyönyörű? – suttogta Ginny könnyes szemmel.

- De, az! Nagyon szép, de miért sírsz Ginny?

- Csak eszembe jutott valami.

- Micsoda?

- Az egyik barátom. Skóciában lakott, egy nyáron ismerkedtünk meg. Beteg volt, halálos beteg. Mugli fiú volt. Nem jártunk, ne érts félre. Ő a lelki társam volt, aztán egyik nap jött egy levél. Épp a teraszon üldögéltem, a naplementét néztem. Kibontottam a levelet, és... – itt Ginny felzokogott és Harry vállába temette az arcát.

- Sajnálom Ginny, nem tudtam erről.

- Se...nki ne...ehm tuh..dott róla. Senki sem.

- Elmondhattad volna. Én segítettem volna.

- Ez már nagyon régen volt. Még 7.-es koromban – mondta már nyugodtabban a lány.

- Sajnálom.

- Én is. Nem mehettem el a temetésére. Akkor el kellett volna mondanom valakinek. Senki nem értett volna meg! A bátyjaim csúfoltak volna, anyáék vigasztaltak volna. Hermione, nos ő biztos jött volna az ésszerű magyarázataival. Én csak csöndet szerettem volna. Magányosan gyászolni.

- Ginny! Ez a nászutunk. Tudom, hogy szomorú vagy, de... A feleségem vagy! Légy boldog! A pap is ezt mondta.

- Igazad van! Van kedved úszni egyet a tengerben? A naplementében.

- Persze! – Megcsókolta a felségét, és elment átöltözni. Ginny is felvette fekete bikinijét. – Mehetünk! Gyere Ginny! – Felkapta a lányt a karjaiba és lefutott vele a tengerpartra. Ott átölelte, és megcsókolta. A tengeri szél mindkettőjük gondját-baját magával sodorta. Csak ők ketten voltak. Egy gyönyörű naplementében. A tengerparton. Mikor ajkaik elváltak a fiú behúzta a lányt a tengerbe. Úsztak pár hosszt, majd egymást átölelve lubickoltak egy jót. Mikor besötétedett, megvacsoráztak a hotel éttermében. Este a lány szerelmesen bújt Harryhez, akivel minden Hawaiion töltött éjszakájukon egy jót szeretkeztek. Mikor egymás karjában pihegtek, a lány így szólt:

- Soha nem felejtem el ezt a nászutat. Annyira jól érzem magam. Gyönyörű itt. Érzem a tenger szellőjét, hallom a víz susogását.

- Szeretlek Ginny!

- Én is téged Harry! – A lány befészkelte magát a fiú karjai közé, majd álomba merült. Pár nappal később, este, a hazaindulás napján még utoljára kiállt az erkélyre és megnézte a naplementét. Harry ilyenkor mindig mögé állt, és átölelte. Csendben voltak együtt, öleléseik mindent elárultak.

* * *

Napokkal később otthon:

- Harry, Harry! Segíts!

- Mi történt? – szaladt Harry felsége hívó szavaira.

- Rosszul vagyok! Segíts!

- Rosszul vagy? Mit segítsek?

- Vigyél ki a mosdóba! Gyorsan!

- Rendben! – az ifjú férj így is tett, s már csak azt hallotta, ahogy szerelme öklendezik a mosdóba. – Ginny! Ginny? Ginny jól vagy?

- Épp hányok te idióta! Hogy lennék jól? – Mikor a lány végzett és kijött a fürdőszobából, igencsak sápadt volt.

- Ginny, én most rögtön elviszlek a Szent Mungóba! – A lány nem ellenkezett, így bementek. – Nővér a feleségem nincs jól! Segítsen rajta! – kiáltotta oda az egyik gyógyítónak.

- Mi a baja?

- Nem tudom... Hányt!

- Értem. Szóval ön a férj? Kérem, várjon itt. – Bevitte Ginnyt az egyik kórterembe, és bezárta az ajtót. – Mrs. Potter! Mióta vannak rosszullétei?

- Olyan 3-4 napja.

- Nem késik a menstruációja?

- Honnan tudja?

- Gondolkodjon Mrs. Potter! Hányás, rosszullét, menzeszkésés. Mire következtet?

- Úristen! Terhes vagyok! – sikoltott a lány. – Azért leellenőrizné?

- Persze! Egy egyszerű varázslat. Igya azt meg!

- Minek kell következnie?

- Ha a hasán megjelenik egy kör alakú folt, ön terhes. Ha nem... Akkor nem lesz gyermekük.

- És mikor megjelennie?

- Már ott kell lennie! Mutassa!

- Itt nincs semmi! Még se vagyok terhes? – rémült meg Ginny. Mikor megtudta, hogy lehet, hogy babát vár, nagyon beleélte magát.

- Ezek szerint nem Mrs. Potter. Sajnálom, de a kör nem jelent meg. Ez egyet jelent, maga nem vár kisbabát.

- Nem! Az nem lehet! Én akarom a gyereket! Miért vagyok akkor rosszul? Minden összefügg!

- Nem tudom Mrs. Potter, de bent tartjuk és kivizsgáljuk.

- Ne nővér ne menjen el! Ne mondja el Harrynek, hogy mit hittünk, jó? – kérte Ginny könnyes szemmel a nővért.

- Ahogy kívánja. Maradjon itt! Viszlát! – Azzal a nővér kinyitotta az ajtót...

- NE! Várjon! Nézze! – mutogatott a hasára a lány. – Nézze itt a kör!

- Odarajzolta? Mrs. Potter! Ne áltassa magát hiú reményekbe. Ha nem most, majd később lesz gyermeke.

- Nézze már meg! Ott a kör!

- Valóban Mrs. Potter. Hihetetlen. Mégiscsak gyermeket vár. Szóljak a férjének?

- Nem! Majd otthon. Hazamehetek?

- Igen! Viszontlátásra!

- Viszlát! Mehetünk haza Harry.

- Mert? Hát nem tartanak bent? Mi a bajod?

- Nem, mehetek haza. Semmi bajom. Csak egy kis megfázás.

- És attól hánysz?

- Különös megfázás – mosolygott magában Ginny. – Menjünk már Harry! A betegnek otthon kell lennie az ágyban.

- Ezt mondták? Komolyan? – ijedt meg Harry. – Akkor siessünk!

Otthon a férfi karjaiba kapta Ginnyt és bevitte az ágyba. Varázsolt neki teát, és betakargatta.

- Így jó? – kérdezte Harry.

- Igen köszönöm – hálálkodott a feleség. – Nem feküdnél ide mellém? Beszélgetni... Nem fertőző – nyugtatta meg a nő Harryt.

- Nos nem bánom. Miről szeretnél beszélgetni?

- Hát... Igazából mondani szeretnék valamit... – hajtotta le a fejét Ginny.

- Mégiscsak beteg vagy, ugye? Nem akartad elmondani! Ginny miért jöttél haza? A Szent Mungóban a helyed. Holnap visszaviszlek.

- Ráér 9 hónap múlva is – motyogta Ginny.

- Tessék? Nem értettem.

- Harry én... én...

- Mondd csak! Megbirkózunk vele. Bármi is legyen a baj. Mielőtt elmondod, tudnod kell, én mindig szeretni foglak, még ha...

- Még ha terhes vagyok, akkor is?

- Még akkor is – bólogatott Harry. – MICSODA? Terhes vagy? Ginny te álszent boszorkány! Átvertél! – dühöngött Harry, mikor Ginny nevetéstől prüszkölő arcát meglátta.

- Megbírkózunk vele, bármi is legyen a baj! - utánozta Ginny Harryt. Mikor meglátta férje arckifejezését, elhallgatott. – Boldognak kellene lenned. Talán nem szeretnéd a babát? – érdeklődött csendesen a nő.

- Dehogyisnem! Minden vágyam, hogy gyerekem legyen tőled.

- Tényleg? De jó! Nem látszik rajtad.

- Mit kéne tennem?

- Mondjuk össze-vissza csókolni engem. Hatalmas vigyort tenni az arcodra. Megvalósítható?

- Ginny! Én olyan boldog vagyok! Kisbabánk lesz! Annyira szeretlek! – lelkendezett Harry. Majd megcsókolta mosolygó feleségét.

* * *

-Kilenc hónappal később-

- Hermione gyere már! Elkésünk az óráról!

- Megyek! Miss. Turner megvár minket. Nem ő „mindenórás”, hanem mi.

- Tök jó, hogy egyszerre fogunk szülni. Elvileg.

- Na igen. Egyszerre derült ki a terhességünk, de nem biztos, hogy egyszerre akarnak jönni.

- De én úgy szeretném! – nyávogott Ginny kislányosan. Közben odaértek Miss. Turnerhez, aki a terhességre készítette föl őket.

- Miss. Turner! Képzelje, a baba épp akkor rúgott egyet, mikor Ron rátette a kezét! Annyira boldog volt.

- Harry is így járt. Csak őt fejen rúgta a baba – fintorgott Ginny. – De azért boldog volt.

- Értem. Gyakoroltak?

- Igen, igen! Kilégzés, belégzés! – buzgólkodott Mrs. Potter.

- Én is! Nyom, nyom, nyom. – erőlködött Hermione, lila fejjel.

- Állj! Még elkezdenek itt szülni! Akkor üljenek le törökülésbe, és kezdjük a gyakorlatokat. – Nekiláttak a bemelegítésnek, majd gyakoroltak. Pár perc múlva Hermione felsikoltott.

- Jajj! Mi ez a víz?

- Az a magzatvíz kedveském. Nyugodjon meg. Hívok egy taxit.

- Addig én vigyázok rá! – szólt Ginny izgatottan.

- Azonnal jövök! Ne engedje, hogy mozogjon! – szólt Ginnyre Miss. Turner.

- Hallottad Hermione! Semmi mozgás.

- Ginny! Van a zsebemben egy pénztárca. Nyisd ki! Van benne egy lap, meg ott egy toll. Írd rá, hogy „Gyere azonnal a Szent Mungóba! Jön a baba! Harryt is hívd, mert a végén, még Ginny is elkezdi! Csók: Hermione.” Most kétszer kocogtasd meg a tollal! – irányította Hermione Ginnyt.

- Mi ez Hermione?

- Ronnál van a párja. Ez nála megjelenik. Mrs. Weasleytől kaptam.

- Miért nem nekem adta? Én vagyok a lánya! – méltatlankodott Ginny. Ekkor azonban még egy tócsa keletkezett. – Ajaj! Hermione. Együtt szülünk – vigyorodott el Mrs. Potter. Miss. Turner bevitette őket a taxival a Szent Mungóba. Ott már Harry és Ron várták a párjaikat.

- Hermione! Hála az égnek! Jön Thomas?

- Lány lesz! – préselte összeszorított szájjal.

- Ginny! Te is? – kérdezte Harry.

- Bizony. Egy napon születik meg Thomas és Lily.

- Lily? – nézett meglepődve Harry.

- Édesanyád után. Ő olyan jó ember lehetett. Aúúúúúúúúú!

- A fájások – szólt közbe Miss. Turner. Mindkét kismamát bevitték egy kórterembe, de a férjeiket nem engedték be. - „Ez a nők dolga!” - mondták. Fél órával később, szinte percre pontosan egy időben két gyönyörű, egészséges kisbaba sírt fel. Egy lány és egy fiú. Hermionéé, Thomas, Ginnyé, Lily. Odakint a váróban, egy vörös és egy fekete hajú férfi, örömtől könnyezve ölelte egymást. Apák lettek. A híres Harry Potter apa lett, a barátjával együtt.

Vége