- Félmeztelenül láttad Harryt? – kiáltotta Hermione.

- Csöndesebben az Isten szerelmére! – csitította barátnőjét Ginny. – Nem szeretném, ha az egész ház hallaná!

- Bocs! – váltott suttogásra Hermione. – De hát! Csak megérted! Félmeztelenül láttad Harryt? Nem semmi látvány lehetett!

- Tényleg nem volt az. Eszméletlenül nézett ki! Épp akkor jött a zuhany alól.

- Gondolom, akkor nem volt egy egyszerű helyzet! Ki volt inkább zavarban? Te, vagy Harry?

- Szerinted? Nem nehéz kitalálni.

- Szóval, te! – csettintett Hermione. – Hát tényleg nem mindennapi helyzet!

- És ez még mind semmi! Még nem is tudod, mi történt utána!

- Miért? – dőlt előre kíváncsian Hermione. – Mi történt még?

- Megcsókolt! És utána majdnem…

- Majdnem mi?

- Lefeküdtem vele – motyogta Ginny.

- Mi?

- Hallottad.

- Majdnem lefeküdtél Harryvel? – mosolyodott el elégedetten Hermione. – Mi akadályozott meg benne?

- Nem mi, hanem ki! –nézett fül Ginny. Jelentőségteljesen Hermionéra nézett, majd befejezte. – A te drágalátós szerelmed.

- Ronald?- hökkent meg Hermione.

- Igen. Az én lüke bátyám.

- Ron rátok nyitott, miközben… miközben egymást faltátok?

- Nem. Időben belógtam a fürdőszobába, úgyhogy nem talált ott.

- Még jó! – sóhajtotta Hermione. – Olyan jelenetet rendezett volna!

- Úgyhogy miatta nem történt semmi – sóhajtott egyet Ginny is és elterült az ágyon. – De nem is bánom!

- Mi van? – dőlt előre Hermione. – Ginny! Ma este egyik döbbenetből a másikba esem! Mi az, hogy nem akarsz lefeküdni Harryvel? Hiszen szereted! És ő is szeret téged!

- Tudom, Mione! – fordult barátnője felé Ginny. – De én mégis félek!

- Mitől? Attól, hogy az első alkalom, nem túl kellemes a nő számára? Ginny! Ettől ne félj! Ez természetes. És nem is feltétlenül fáj annyira, ha a pasi igazán gyöngéd és érti a… jaj! – kiáltotta Hermione és a szája elé kapta a kezét.

Ginny elmosolyodott. Tudta, hogy előbb-utóbb ki fog bukni ez Hermionéból. Már szinte várta, mikor kotyogja el magát a barátnője.

- Nyugi Hermione! Tudom már egy ideje!

- Honnan?

- Már ne is haragudj drága barátnőm, de tök egyértelmű. Ti már évek óta együtt vagytok! Ha nem is kezdtétek el rögtön az elején, azt azért elég nehezen tudom elképzelni, hogy két év alatt nem történt semmi köztetek!

Hermione elvörösödött. Ginny felült az ágyon és mosolyogva megfogta, majd megszorította Hermione kezét.

- Hé! Ne aggódj! Örülök, hogy ilyen jól megvagytok Ronnal! Nem is tudod, mennyire irigyellek érte!

- De hát miért? Mióta újra együtt vagytok Harryvel, ti is tökéletes harmóniában éltek. Vagy nem?

- De.

- Akkor mitől félsz?

- Félekhogynemleszeknekielégjó – motyogta érthetetlenül Ginny.

- Tessék?

- Félek, hogy nem leszek neki elég jó! – ismételte meg ezúttal érthetően a vörös hajú lány.

- Ne haragudj, de ezt nem értem!

- Mit nem lehet ezen érteni? Kiről beszélünk mi végül is? Harry Potterről. A varázslóvilág Kiválasztottjáról, aki bármit és bárkit megkaphat mindenféle erőlködés nélkül! Mi van, ha engedek neki, és nem leszek neki elég jó? Elhagy és megkeresi máshol azt, amit tőlem nem kap meg!

- Ezt te sem gondolod komolyan, Ginny! Tényleg azt hiszed, hogy Harry képes lenne ilyesmire? Mert szerintem elég egyértelmű a válasz.

Ginny lesütötte a szemét, és a padlót kezdte bámulni. Hermione leült mellé az ágyra és a vállaira tette a kezét.

- Harry szeret téged! Jobban, mint bármelyikünket! Soha nem lenne képes arra, hogy megbántson! Soha!

Ginny felemelte a fejét és bizonytalan tekintettel nézett fel Hermionéra. A barna hajú lány megdöbbent.

- Mi történt veled? Nagyon rég láttalak ilyen bizonytalannak. Ez nem jellemző rád! Mondd el, mi van!

- Tudod, Harry olyan nagy csoda az életemben. Nem tudom, hogyan érdemeltem ki! És éppen ezért félek, hogy elveszítem!

Hermione megértően elmosolyodott.

- Nagyon szereted őt, igaz?

- Igen.

- És kételkedsz abban, hogy ő is így érez?

- Isten őrizz! Lemondott volna rólam csak azért, hogy biztonságban tudjon. Nem kételkedem a szerelmében!

- Akkor végképp nem értem mitől félsz! Harry előbb vágná le a saját kezét, mintsem hogy így megbántson!

- Tudom – sóhajtotta Ginny. – Lehet, hogy csak az kellett, hogy valaki jól megmossa a fejem!

- Csak szólj, és én bármikor megmosom!

Most már mindketten nevettek. Ginny, miközben a szemét törölgette, arra gondolt, hogy Hermionénak teljesen igaza van. Butaság volt, hogy ilyen gondolatok fészkelték be magukat a fejébe. Harry szereti őt, és soha nem hagyná el azért, mert nem jó az ágyban.

És különben is! Honnan olyan biztos benne, hogy nem lesz jó az ágyban? Hiszen az a pár perc, amit ma este együtt töltöttek, minden volt, csak rossz nem. Soha még nem érezte magát ennyire feltüzelve, mint akkor. És az a vágytól égő zöld tekintet, valamint az a szitkozódás, amit Harry elnyomott, mikor Ron bekopogott, mind arról tanúskodtak, hogy bizony Harry is inkább folytatta volna a dolgot.

És a folytatás jó. Jó, mert ez azt jelenti, hogy Harry is élvezte a dolgot. És, ha élvezte, nem felétlenül vagyok pancser! – gondolta Ginny.

- Szóval! – kezdte egy pár perc nevetés után Hermione. – Hogyan is csókol Harry?

- Miért nem hiszed el nekem, hogy nem olvastam azt a szennylapot?

- Azért, mert nem értem, mi mást rejtegethettél a szobádban. Mert, hogy nem a húgomat, az biztos! Ugye?

Harry úgy torpant meg, mintha falba ütközött volna. Ron hátrafordult és kérdően nézett barátjára.

- Ugye, Harry?

- Persze! – válaszolta a gyorsan Harry. – Hova gondolsz?

- Na ezért mondtam az újságot! – magyarázta Ron. – Na gyere! Keressünk valami piát! A többiek most úgyse látják!

Ron szerencsére nem hallotta azt a hangos, megkönnyebbült sóhajt, ami feltört Harry torkából, így teljes nyugalommal nyitott be a konyhába.

- Szóval milyen céllal is jöttél a szobámba? – kérdezte Ron, miután leült a konyhaasztal melletti egyik székbe. – Elfelejtettem.

- Azért mentem – válaszolta Ron, miközben kutakodott a szekrényben -, hogy hátha szükséged lenne valakire, akivel megbeszéld a dolgokat!

- Nincs ezen mit megbeszélni, Ron! Elszúrtam! Ennyi. Mordon olyan jól elrejtette azt az emléket, hogy soha nem fogjuk megtalálni. Pedig abban az emlékben annyi fontos információ lehet! Szükségünk van rá!

- De ha jól emlékszem, abban közösen megállapodtunk, hogy te vagy Griffendél örököse. Mit vársz még attól az emléktől tulajdonképpen?

- Azt, hogy megtudok olyan dolgokat, amit Dumbledore a haláláig titkolt előlem. Hátha mond valamit a horcruxokról, vagy mit tudom én! Bármiről!

- Nem lehet, hogy te csak látni szeretnéd, még egyszer, utoljára? – Ron becsukta a szekrényajtót és barátjára nézett. – Tudom, hogy milyen sokat jelentett ő neked.

Harry lehajtotta a fejét és elgondolkozott azon, amit Ron mondott. Az utóbbi napokban megszállottá vált a kutatása az emlék után. Lehet, hogy Ronnak igaza van? Tényleg csak azért akarja megtalálni az emléket, mert tudja, hogy Dumbledore-ral fog találkozni?

Azt, immár ő is egyértelműen elfogadta, hogy ő, Harry Griffendél leszármazottja. A jelek ezt mutatták. Dumbledore már tényleg nem sok újat mondhatott. Harry mégis mindennél jobban vágyott rá, hogy beléphessen abba az emlékbe. Mindennél jobban.

- Igazad van, Ron! – nézett fel szomorúan Harry. – Valószínű tényleg csak azt szeretném! Őrület nem? Több mint három év telt el. Azt hittem, már lezártam ezt az egészet! És most mégis úgy érzem, mintha csak tegnap történt volna az egész.

- Lehetőséget kaptál, hogy újra lásd! Egyáltalán nem csodálom, hogy ki akarod ezt használni! – ült le Ron Harry mellé. – Azt hitted, hogy soha többé nem látod Dumbledore-t. De most ez az emlék dolog mégis adott egy utolsó lehetőséget. Ezért ragaszkodsz hozzá annyira! Meg akarod találni minden áron!

- Igen – bólintott Harry. – Igaz!

Csöndben üldögéltek egy pár percet, majd Ron látva barátja rossz kedvét, megpróbált más témát felhozni.

- És Ginnyvel hogy álltok? – kérdezte.

- Hogyhogy hogy állunk?

- Mikor viszed el randizni? Folyton azon sopánkodik, hogy már együtt vagytok egy ideje, mégsem mentetek el együtt sehová.

Harry megrázta a fejét és felpattant a székből.

- Na tessék! – nevetett fel. – Nem olyan rég még azzal fenyegetőztél, hogy ha egy ujjal is hozzáérek a húgodhoz, meggyűlik veled a bajom. Most meg azt akarod, hogy vigyem el randira?

- A randi nem egyenlő a szexszel, ezt te is tudod, haver! – állt fel Ron is. – Azt viszont még most is tartom, hogyha hozzáérsz Úgy, akkor meggyűlik velem a bajod!

- Mintha neked jogod lenne fenyegetőzni, haver! – nézett felvont szemöldökkel barátjára Harry. – Nem is tudom ki az, aki már hozzáért Úgy Hermionéhoz, hogy a te szavaiddal éljek!

- Ez nem ér! – kiáltotta Ron.

- Mi nem ér?

- Azt, hogy ellenem fordítod a saját szavaimat!

- Nem Ron. Ez így fair! – jelentette ki Harry. – Csak néhány hónappal vagy idősebb nálam, és azt gondolod, hogy ez már feljogosít arra, hogy kioktass engem a nőkkel kapcsolatban. Pedig mindketten tudjuk, hogy nem te voltál az első a kettőnk közül, aki…

- Azzal az egy éjszakával hencegsz még mindig?

- Azzal az egy éjszakával még mindig megelőzlek ezen a téren, Ron! – mosolyodott el gonoszul Harry.

- Jól van, jól van! – emelte fel a kezeit Ron. – Te nyertél!

- Jobb, ha beletörődsz, Ron! Szeretjük egymást Ginnyvel, úgyhogy ennek meg kell történnie előbb-utóbb.

- Jó – morogta Ron és hátrafordult, hogy újabb italfelfedező útra induljon a konyhában. – De ígérj meg nekem valamit! Ha megtörténik, nem mondasz nekem részleteket!

- Én nem vagyok olyan obszcén, mint te, Ron! – nevette Harry.

Ron hátrafordulva egy sértődött fintort villantott Harryre. A fekete hajú nem törődött vele és ő is kezdte szemével körülkémlelni a konyhát. Szeme gyorsan megakadt egy laposüvegen, ami a szekrény polcán állt.

- Jé! – mondta Harry. – Ez Mordoné! Úgy látszik itt maradt!

- Az tök jó! Nézd meg! Hátha van benne valami kis tömény!

Harry felkapta az üveget és megrázta, de nem lehetett hallani benne a folyadék mozgását, de mégis volt neki súlya. Valami volt benne.

- Na mi van? – kérdezte Ron. – Nincs benne semmi?

- De. Van. Csak nem tudom mi – felelte őszintén Harry.

- Akkor nyisd ki! De óvatosan! Mordont ismerve, bármi lehet benne.

Harry óvatosan lecsavarta az üveg tetejét. Ahogy lekerült a kupak, az üvegből ezüstös fény tört elő. Ron eltátotta a száját.

- Ez most az, amire gondolok?

- Nagyon úgy néz ki – felelte döbbent és mégis örömteli hangon Harry.

- Ez nem igaz! – kiáltotta Ron. – Végig itt volt az orrunk előtt!

- Én mondtam!