Harry le se tagadhatta volna milyen dühös, ahogy végighaladt a folyosókon. Néhányan furcsán, megint mások félelemmel néztek rá. Maga is érzete, amint vibrál körülötte a mágia, de jelenleg sokkal jobban foglalkoztatta az úti célja, mint hogy megpróbálja visszafogni az erejét.

Ha legalább mardekáros tette volna, azt mondja oké! Menthetetlenek, és mindenki tudja róluk, hogy Voldemort támogatói. Az viszont, hogy újabb házból kerülnek ki ellenségei - hozzáadva ahhoz, hogy Ginnyt is bántották -, már sokkal jobban dühítette.

Emellé vegyük még azt, hogy a lány védeni próbálta, alighanem közös múltjukra tekintettel, s hogy vélhetően a fiú éppen ezt az ismeretséget használta ki a támadásra, hiszen Ginny nem tarthatott tőle.

Már olyan sebesen szedte a lépcsőfokokat, hogy szinte szaladt. Alig várta, hogy kérdőre vonja az illetőt, és alaposan elbeszélgessenek – mozgatta meg egy kicsit ökölbe szorított ujjait -, főként, mert maga is személyes sértésnek vette a barátnője elleni támadást egy megbízhatónak tartott DS tagtól.

Nem kellett elmennie a fiú klubhelyiségéig, már a folyosón menet ráakadt. Kicsit furcsa volt a mozgása, és mintha barátai is elég aggodalmasan beszélgettek volna vele, de ez most a legkevésbé sem érdekelte. Mindjárt lesz más is, amiért igazán és jobban aggódni kezdhetnek. Főleg egyvalaki.

- Corner! – szólt oda neki már messziről.

A hollóhátas felé fordult, de ahogy meglátta a közeledő Harryt, máris hátrálni kezdett. Sem az arckifejezése, sem a belőle áradó energia nem volt túl bizalomgerjesztő.

- Pedig Ginny megígérte, hogy az én nevemet nem említi majd – motyogta maga elé, meglehetősen gyorsan kapcsolva, mire két barátja máris sejteni vélte, mi dolga Potternek a fiúval. Nahát, nem véletlenül kerültek a Hollóhátba! – gondolta Harry. 

Szerencsétlenségére azonban a megjegyzését is meghallotta, mire Corner csak arra eszmélt, hogy erőteljesen a falnak repül, majd egy következő átok ütésétől csúnyán vérezni kezd a szája.

- Megtámadod, és még az ő védelme mögé bújsz?! – sziszegte Harry dühösen, ahogy nagyjából két méterre tőle megállt, mintha csak félne, hogy ha közelebb kerül a hollóhátashoz, őt is megfertőzné ez a fajta gerinctelenség.

- Mi volt a baj, Corner? Nem kellettél neki? – folytatta Harry ráfogva a pálcáját.

Michael hebegve szólalt meg.

- Nem Harry, félreérted. Ne-nem ez történt. Engedd, hogy megmagy…

- Nagyon meggyőző magyarázatnak kell lennie, ugyanis többszörös árulásnak veszem, amit tettél! – vágott a szavába Harry.

És végül is így is volt. Bízott a fiúban, hiszen DS-tag, tudta, hogy Ginnyvel jártak, tehát a lány is bízhatott benne, és nem hitte volna, hogy meg fogja támadni. A legfontosabb viszont az, hogy magát a világos oldalt játszotta ki azzal, hogy ki akarta adni Ginnyt Voldemortnak.

Ekkor már Anthony és Terry is magához tért, és nem túl bátran, de mégiscsak közbeszóltak.

- Tényleg nem Michael tehet róla – a zöld szemek feléjük se fordultak. Továbbra is villámlón Cornerre szegeződtek.

- Meg-megátkoztak – magyarázta tovább a gyanúsított. – Nem tudtam, hogy mit teszek. Épp Flitwickhez tartok, hogy jelentsem neki. Most engedtek ki a gyengélkedőről – masszírozta meg lüktető mellkasát, és óvatosan megnyalta a szája szélét.

- Imperio? – kérdezte sötét hangon Harry.

A hollóhátasok egyszerre kezdtek bólogatni.

- Ki irányított? – kérdezett Harry ismét.

Michael bizonytalanul összenézett Anthonyval. Láthatóan felmérte már a DS vezető helyzetét annyira, hogy lássa, ha most megmondja, az illető nem biztos, hogy életben marad.

- Talán jobb lenne a tanárokra hagyni – motyogta nem túl határozottan.

- Ki volt?! – morrant dühösen Harry. Nem fogja ugyan azt eljátszani, amit nemrég Ginnyvel.

- Malfoy – suttogta Corner, majd gyorsan folytatta, látva Harry ijesztő arckifejezését. – Csak… azt akarta, hogy félrehívjam, és elvigyem Ginnyt, de mikor ő rád hivatkozott, és nem akart jönni, már… szóval erőszakhoz kellett folyamodnom…

- Azt láttam – morogta Harry, majd egyenesen Michael szemébe nézett. – Tartozom neked egy bocsánatkéréssel a mostaniért – intett egy aprót pálcájával, mire a hollóhátason frissen keletkezett seb begyógyult. – Ugyanakkor hogy lehettél annyira óvatlan, hogy hagyod magad megátkozni?! Úgy érzem, hiábavaló volt az a rengeteg DS edzés. Most pedig – pördült meg Harry –, megyek, és elintézem végre Malfoyal, amit már rég meg kellett volna tennem.

A másik három aggodalmas és feszült tekintettel nézett utána.

Ha Ginny nem tudta volna megvédeni magát, és Corner nem kerül a gyengélkedőre, ahol Madam Pomfrey nyílván észrevette, hogy az Imperio hatása alatt áll, Malfoy megint megúszhatta volna, míg Michaelt felelősségre vonják.

Már azt is értette Ginny miért nem beszélt. Nem akarta, hogy a mardekárosok közé menjen. De ez már nem csak róla szólt. Malfoy főbenjáró átkot használt, Ginny ellen, Voldemort megbízásából.

Először eljátszadozik vele, majd szerez valami bizonyítékot ellene, és gazadag és befolyásos apuci ide vagy oda, kirúgatja végre Malfoyt. Józanabbik fele azonban halkan suttogni kezdett: biztos, hogy jó megoldás ez? Máris Voldemort karjaiba küldeni, hogy ki tudja, milyen tettekre kényszerüljön? A most elvégzett Imperio azért nem egyenrangú egy Crucioval, és Malfoynak eddig csak a szája járt. Azt viszont akarni kell, nagyon is.

De mégis… ezt már nem tudta annyiban hagyni. Malfoy lassan hét éve keseríti meg az életét, a barátaiéval egyetemben, és minden jel arra mutat, esze ágában sincs megszakítani a családi hagyományt, és amint kijárja az iskolát (vagy talán már most is), Voldemort szolgálatába áll. És akkor az apjáról még nem is beszéltünk.

Ha lett volna bátorsága, és Harryvel áll ki, nem történt volna semmi, elbánik vele. De Malfoy alattomosan, egy másik társát felhasználva Ginnyt támadta meg.

Ha pedig már róla beszélünk, a lányra is dühös volt. Sokkal rosszabbul is járhatott volna, és felelőtlen volt. Úgy tűnik, semmit sem fogott fel abból, amit Harry a kapcsolatuk elején mondott, mintegy feltételként és félelmei tisztázásaként. Arról nem is beszélve, hogy ezek után, hogy fogadhatná el a lány dühöngését, mikor egyes dolgokban cseppet sem különbözik tőle?

Miközben ezen járt az agya, hamarosan ráeszmélt, hogy már a pincéknél jár, a Mardekár klubhelyisége előtt. Iskolalesőként nem jelentett gondot a számára, hogy minden további nélkül bejuthasson a titkos járaton.

A klubhelyiség nem sokat változott azóta, hogy utoljára itt járt. Hideg volt, és barátságtalan. Bár a díszítés zöld színét, ha máshol látná, nem tartaná csúnyának. Sőt, tetszene is neki, na de itt… itt minden borzalom volt!

Volt annyira haragos, hogy ne zavartassa magát attól, hányan is tartózkodnak odabent, és ücsörögnek a fotelokban. Beviharzott, majd körbevillantotta tekintetét, s megállapodott a nem messze tőle, a kandalló előtti helyek egyikét elfoglaló szőke fiún.

- Malfoy! Beszédem van veled! – szólt oda neki.

A klubhelyiségben csönd lett, majd felháborodott és ellenséges morgások hangzottak fel. Hideg, éles pillantások szegeződtek Harryre, aki ezzel egy fikarcnyit sem törődött.

Malfoy gúnyosan elhúzta a száját, tekintetében mégis ott játszott valami furcsa félelem. Aztán nyilván arra jutott, hogy ő van fölényben: a saját klubhelyiségében, saját csatlósaival és háztársaival körülvéve. Ugyan mit tehet ellene a Kiválasztott?!

- Mit akarsz, Potter!? Tényleg ilyen idióta vagy, hogy bejössz közénk balhézni?!

Harry felvonta a szemöldökét.

- Először is, csak veled van dolgom. Másodszor, ugye nem képzeled, hogy félek bármelyikőtöktől is?

- Pedig jobban tennéd! – szólt közbe egy nagydarab, szintén hetedéves fiú.

Harry szenvtelenül végigmérte, majd több figyelmet nem is fordítva rá, továbbra is Malfoyt nézte, úgy szólalt meg.

- A haverod azt hiszi, hogy tud valamit, mert akkorára nőtt, mint egy ház. De ki kell, ábrándítsam. A varázserő nem egyenesen arányos a testtömeggel – húzta el a száját, majd egy pillanattal később a szürke szemekbe nézett. – Félsz?

- Tőled, Potter? – állt fel végre a szőke fiú nem túl határozottan.

Előrébb ment ugyan, de nem akart túl közel kerülni Harryhez, ahogy volt szerencséje alaposabban a zöld szemekbe nézni, és meglátta a bennük játszó veszélyes fényt.

Harry egy varázslattal közelebb rántotta, majd a többieket egy pajzzsal elválasztotta maguktól.

- Kijössz, vagy itt alázzalak meg? – kérdezte a pálcáját előrántó mardekárost.

Társai közül sokan felugrottak, és nem túl barátságosan vizsgálgatták Harryt, aki most folytatta.

- Elegem van, hogy mindent eltűrjek tőled. Ezért ki foglak rúgatni, Malfoy! Bár lehet, hogy rám nem is lesz szükség, mert Corner már jelentette. Nem számítottál rá, hogy majd elmúlik az átok hatása, ha Ginny lefegyverzi, és nem lesz elég időd, hogy töröld az emlékeit, igaz? Hm… apuci nem lesz rád büszke. Már megint… - húzta el gúnyosan a száját.

Atya világ! – gondolta. – Valóban kezd kiütközni a mardekáros vénám. Elvégre senki sem állította, hogy a Süveg ostoba.

- Fogd be a pofádat Potter! – ordított rá Malfoy a szokásosnál jóval sápadtabban. Valószínűleg még nem értesült a hollóhátas fiú szerencsés észhez téréséről, így a kicsapatás gondolata nem érintette túl kellemesen. Ahogy az apja emlegetése sem. Mert hogy vele együtt jár maga Voldemort is.

Harry meglendítette a pálcáját, és az imént általa húzott védelemnek taszította a szőke fiút.

- Gyenge vagy te ahhoz, hogy hallgassak rád, Malfoy. Még az apádnak sem tettem meg soha ezt a szívességet.

A mardekáros vicsorogva lendült támadásba, ami egy kicsit meglepte Harryt, de könnyedén hárította.

- Mond csak, tulajdonképpen meggyőződésből, vagy csak félelemből akarsz Voldemorthoz csatlakozni? – kérdezte Harry. És furcsa mód, ez valóban érdekelte.

A szőke azonban megrezzent a név hallatán, ahogy háztársai közül is mindnyájan, s többen odasziszegtek, vagy kiáltottak neki.

- Ne merészeld kimondani a nevét!

Harry csak megcsóvált a fejét. Erre a kérdésre sem fog választ kapni.

- Annyit akarok, hogy állj ki ellenem – mondta végül. – Ezért jöttem. A többi már nem rám tartozik. De nyílván, most látjuk egymást utoljára. Legalábbis egy ideig. Amíg halálfalóként el nem kapnak. Mert akkor majd ott akarok lenni.

Ekkor egy hideg, túlontúl jól ismert hang csendült a háta mögül, a bejárat felől. Korábban ez a hang csak rosszat jelenthetett, megalázást és pontlevonást egy kis büntetőmunkával. Most azonban nem tudta, mire számítson.

- Nem vagytok egy súlycsoportban – mondta Piton, Harry pedig lassan felé fordult.

A mardekárosok elvigyorodtak házvezetőjük érkezését és belépőjét látva, Harry azonban most már egyáltalán nem ijedt meg tőle. Már csak azért sem, mert talán nem túlzás, ha azt állítja, hogy kezdte megismerni a férfit.

- Ugye ezzel nem arra céloz… - kezdte, de befejezni már nem tudta. Utólag ezt nem is bánta, mert rájött, hogy óvatlan volt.

- Nem. Rád céloztam – vágta rá a bájitalmester gúnyosan, egyúttal hogy félbeszakítsa, másrészről, hogy Malfoy azt higgye, neki kedvez ezzel a kétértelmű megjegyzéssel. 

De Harry már tudta, értette, hogy most szerepet játszik, és valójában nagyon is tisztában van vele, hogy a griffendéles könnyűszerrel elintézhetné a beképzelt, ám közel sem elég erős Malfoy örököst.

Harrynek már többször eszébe jutott, hogy Luciusnak valahol szívás, hogy a fia csak a modorát, és rögeszméit örökölte.

Az ő esetében azonban ki tudná jobban, mire képes, mint Piton. Az utóbbi időben hála a férfinek, rengeteget fejlődött. 

- És remélem tudod, hogy a mostani kis akciód milyen következményekkel fog járni – folytatta a bájitalmester.

- Majd akkor mondjon valamit, ha Malfoy tettének következményeit látja – felelte Harry.

Piton felvonta a szemöldökét.

Mi van, itt senki nem tud semmit!? – tört ki magában Harry. Malfoy viszont elsápadt. Főleg, mikor a sötét szemek a griffendélesről rá vándoroltak. A teremben néma csönd lett. Mindenki tudta, hogy ha Piton ki akar deríteni valamit, akkor ők kevesek az eltitkolásához.

- Idióta, legalább ne nézz a szemébe, ha nem akarod, hogy rögtön megtudja – morogta Harry, amit néhány mardekáros, és köztük maga Piton is meghallott a halotti csöndben. 

- Potter, kifelé! – parancsolta a tanár. – Büntetőmunkára jelentkezel este hétkor. Malfoy, az irodámba, most azonnal!