Nos: Piton megkapja a feladatát Voldemorttól, aminek lényeges buktatói adódnak. Köztük különösen egy másik halálfaló várható közbelépésével. Piton ideges, és beszélni akar Harryvel, aki időközben keresztszülővé avanzsál. Majd a két mágus mégiscsak sikeresen kitalálja, mi az egyetlen járható út. Aztán majd a későbbiekben (következő fejezetek) rá kell döbbenniük, hogy nem egészen jól gondolták (ezt vegyétek egy kis előzetesnek).

Piton sietve közeledett a félkörben álló halálfalók mellé, hogy elfoglalja helyét legközelebb a Nagyúrhoz. Míg haladt, tekintetével sebesen végigsiklott a jelenlévőkön. Díszes társaságot hívott össze vezetőjük. Minden megmaradt régi embere, és az újak közül is sokan jelen voltak.

Mikor elfoglalta a helyét, meghajtotta magát.

- Nagyuram! – köszöntötte a férfit.

A hideg szemek végignéztek rajta.

- Perselus, már csak rád vártunk. Kezdtem kételkedni, hogy egyáltalán megjelensz-e – tette hozzá fenyegető, sziszegő hangon. 

Piton megrezdült. Tudta, hogy ezt már nem fogja egykönnyen megúszni.

- Sajnálom kegyelmes uram, éppen egy veszélyes bájitalt főztem. Szükségem volt pár percre, amíg…

Voldemort felemelte a kezét, hogy hallgasson, majd egy pillanattal később villant a pálcája, és Piton fájdalmasan összegörnyedt, csaknem a padlóra rogyva. Összeszorította a fogait, hogy ne kiáltson fel.

- Megértem, Perselus. Legközelebb bizonyára majd jobban igyekszel – suttogta a sötét mágus, miután feloldott az átkot.

- Igen, Nagyuram – nyögte a bájitalmester és mély levegőt véve újra kiegyenesedett.

Láthatóan az új, megerősített pálcájával Voldemort még az eddigiekhez mérten is könnyedén alkalmazott bármiféle kínzó, sötét mágián alapuló varázslatot. Az utóbbi időben erre Piton különösön figyelt, hogy megbizonyosodjon róla, valóban jól kalkuláltak, és minél jobban felkészíthesse Harryt.

Sajnos a kelleténél több alkalma is volt, hogy tapasztalatokat szerezzen a témában. Potternek nem szívesen mesélt volna róla, egyes megmozdulásukkor miket is vár el a halálfalóitól ez a szörnyeteg. Ilyen alkalmakkor undorodott mindentől és mindenkitől, akit ezen emberek közül csak ismert, de legjobban saját magától.

Most azonban nem engedhette meg magának, hogy ilyen gondolatok keringjenek a fejében. A vörös szempár mélyen az övébe fúródott, és tudta, hogy az után kutat, talál-e hazugságra, árulásra utaló jelet. A Nagyúr mindig is óvatos volt ezen a téren, főként a legerősebb emberei tekintetében, akiknek még sütnivalójuk is akadt.

Voltak néhányan, akiknek Voldemort nem mert volna hátat fordítani, vagy legalább is csak igen óvatosan és körültekintően. Ezek egyike Perselus Piton volt. A Nagyúr úgy gondolta, mindenkit a hatalom utáni vágy hajt, márpedig nem engedheti meg magának, hogy a ravasz, tehetséges, a sötét mágiát igen jól ismerő bájitalmestert lebecsülje.

- Helyes, Perselus – szólat meg ismét a krétafehér bőrű férfi. – Nagyszabású megmozdulásra készülök, és a terveim szerint te látod majd el a követőim vezetésére irányuló feladatokat.

Piton nyelt egyet, majd meghajtotta magát.

- Megtisztelsz, uram.

A fejében azonban közben csak úgy ordítottak az egyre ismétlődő szavak: Francba! Francba! Francba!

Voldemort előrébb lépett, s ezúttal már minden jelenlévőhöz beszélt.

- Ismertetem, amit tudnotok kell, a jelentést majd tőled várom Perselus – villantotta felé jeges tekintetét, - ugyanis pár napra visszavonulok, és nem ajánlom, hogy bármelyikőtök is keresni próbáljon. Harry Potter és a kis barátai megbánják még a legutóbbi találkozásunkat – nevetett fel hidegen.

Piton sápadtan hallgatta a Nagyúr terveit, s egyre inkább átkozta a helyzetet, amibe belekerült. Egy volt biztos csupán: miközben, mielőtt, vagy miután – édes mindegy, - megszervezte ezt az átkozott rajtaütést és portyázást, azonnal meg kell találnia a módját, hogy beszélhessen Harryvel.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry rég nem tett ilyet, de most igyekezett megint belelátni ellensége fejébe. Ha nem zárja el olyannyira saját elméjét, akár csak egykor, tizenöt éves korában, még most is képes lehet megérezni a sötét mágus hangulatát.

Izgatottságot, várakozást és bosszúvágyat érzett. Beleborzongott, ahogy ismét megtapasztalta az idegen, velejéig romlott elme közelségét. A sebhely még mindig veszélyes kapocs volt kettejük között.

Úgy döntött, hogy semmi értelme itt várnia Pitonra. Egyedül is rájött, hogy Voldemort megmozdulást tervez, aminek valami olyasmi is a része lehet, amire még nem számít, és kötve hiszi, hogy örömmel töltené el.

Most övé a felelősség, hogy megfelelően felkészüljenek az ellenállással. Vissza kell mennie a Grimmauld térre, és megszervezni egy határozott és lehetőleg sikeres közbelépést a Rend embereivel.

Miután enyhült a sebhelyébe nyilalló fájdalom, és mindezt végiggondolta, már fordult is Morgana felé.

- El kell mennem – állt fel hirtelen. - Gyűlést kell összehívnom. Nem hagyhatom, hogy Voldemort szabadon öldököljön. Perselusnak nincs sok választása, de én segíthetek.

Morgana is felemelkedett a fotelból, és aggódó tekintettel nézte a fiatal férfit.

- Harcolni fogtok – mondta halkan.

Harry zöld szemei szomorúságot tükröztek, és beletörődést, mintha már belefáradt volna ebbe az egészbe.

- Bár ne kéne. Ha nem lépünk közbe, a muglik képtelenek megvédeni magukat. Még a mágusoknak is problémát okoz, ha pedig Voldemort személyesen is megjelenik, talán még nekem sem lesz esélyem - válaszolta.

Morgana bólintott.

- Épségben gyere ám vissza, és azért ezt a házsártos bájitalmestert is védd meg valahogy. Nem örülnék, ha bajotok esne.

Harry elmosolyodott.

- Igyekezni fogok. Addig maradj itt, kérlek. A házban és a kertben biztonságban vagy, senki sem találhat rád. Perselus ugyan még nem tájékoztatott, de szeretnék minél előbb felkészülni. Ha minden jól megy, nem sokáig hagylak egyedül. Ételt és italt találsz a konyhában – intett a pálcájával az említett helyiség felé. – Hamarosan találkozunk – búcsúzott Morganától, majd határozott, hosszú léptekkel a kijárat felé indult.

- Remélem, hogy úgy lesz – suttogta maga elé Morgana, figyelve, ahogy becsukódik Harry mögött az ajtó. Visszaereszkedett a kényelmes fotelba, és elgondolkodva a kandalló tüzébe bámult.

Jó pár kiló méterrel arrébb a mélyzöld taláros, kócos fekete hajú férfi már fel is bukkant a Grimmauld tér egy elhagyott sikátorában. Sietve, minél kevesebb feltűnést keltve igyekezett a csak általa látott ház felé.

Amint belépett, már indult is tovább a konyha felé, remélve, hogy Mrs. Weasleyt ott találja sürgölődése közepette. Nem is kellett csalódnia. A kövérkés asszony éppen mosogatásra bűvölte az edényeket, s először fel sem figyelt az érkezőre.

- Jó napot, Molly! – köszönt rá Harry.

A boszorkány vidáman tekintettel fordult felé.

- Harry, drágám, de jó hogy végre itt vagy, már annyi…

A fiatal férfi azonban félbeszakította.

- Sajnálom, Molly, de nem tudom, meddig érünk rá, és egy elég fontos ügy miatt jöttem. Időbe telik, amíg mindenkit összehívok, és még más dolgom is lesz.

Az asszony azonnal elsápadt.

- Persze, persze. Miben segíthetek?

- Mennyien vannak most itt? – kérdezte Harry.

Mrs. Weasley elgondolkodott.

- Kingsley fent van Remusnál, Ginnyvel és persze Tonksal együtt. Ha minden jól megy, hamarosan kimehet a gyengélkedőről. Ron és Hermione is a szobájukban vannak Emilyvel, és Arthur is nemsokára jön. Azt ígérte ebédre mindenképpen haza ér.

- Remek – bólintott Harry. – Akkor velük megyek is beszélni. A többieknek pedig üzenek, hogy ide várom őket. Fawkes!

A főnix egy lángcsóva kíséretében azonnal megjelent a fiú hívására.

- Szervusz. Szükségem lenne a segítségedre – mondta neki, mire Fawkes leszállt elé az asztalra, és egy rövid trillával válaszolt.

Harry elővarázsolt egy pergament, és pálcáját hozzáérintve koncentrálni kezdett. Most kicsit nehezebb dolga volt, mert alaposan végig kellett gondolnia kinek a kezébe kerülve indulhat be az üzenet.

Egyszerre szeretett volna mindenkinek jelezni, így felidézte a főhadiszállásra bejáratos emberek nevét. Mikor végzett, ismét Fawkesra nézett.

- Ezt vidd el mindenkinek, aki tud erről a címről. Tudni fogják, hogy vissza kell adniuk a csőrödbe a pergament. Menni fog?

A főnix hunyorogva nézett rá, mintha csak mulatna rajta, és azt mondaná, még szép hogy fog. Aztán egy vidám trillával is megerősítette ezt, majd a következő pillanatban ott sem volt.

Harry még egy rövid ideig figyelte a madár hűlt helyét, majd Mrs. Weasley felé fordult.

- Molly, megtennéd, hogy feljössz velem együtt? Jobb szeretném, ha nem kellene külön elmondanom.

Az asszony a tűzhely felé intett pálcájával, hogy az folytassa csak az étel készítését, majd bólintott.

- Mehetünk, Harry drágám.

Odafönt Mrs. Weasley benézett Hermione szobájába, hogy kihívja őket is, addig Harry benyitott a gyengélkedőbe. Szeretett volna már Remusszal beszélni, na és persze kíváncsi volt a legifjabb családtagra. Emellett bármennyire is dühös legyen szerelmére, őt is egyre jobban hiányolta.

Lupin az ágya szélén ült, mellette Tonksal, aki egy csöppnyi, takarókba bugyolált csomagot tartott a kezében. Ginny mögöttük rendezgette a bájitalokat, amit vélhetően Remusnak kellett szednie, Kingsley pedig a babát nézegette ismerkedve vele.

- Sziasztok! – köszönt oda a társaságnak, és közelebb sétált.

Mindannyian felnéztek rá. Remus és Tonks vigyorogtak, Shacklebolt mosolyogva biccentett, Ginny arca pedig felragyogott, ahogy megpillantotta.

Ekkor nyílt a háta mögött az ajtó, és belépett Mrs. Weasley is a fiatalokkal.

- Haver, de jó hogy végre itt vagy! – üdvözölte Ron.

- Egyet értek – mosolygott rá Hermione is.

Harry visszaköszönt, aztán felkapta az elé szaladó, nevető Emilyt.

- Szia kicsim! – ölelte meg a gyereket, aki erősen a nyakába kapaszkodott.

- Hiányoztál. Azt mondtad, hamarabb jössz – nézett a fiú arcába nagy kék szemeivel.

Harry bűntudatosan, kisfiúsan elmosolyodott.

- Valóban. Meg tudsz bocsátani nekem?

A kislány játékosan a szemeit forgatta.

- Ha így nézel rám!

Erre mindenki elnevette magát - mindazok ellenére, hogy Hermionékat bántotta a fiú visszafogott üdvözlése, - Harry pedig letette Emilyt, és mielőtt az újdonsült büszke szülőkhöz fordult volna, rámosolygott Ginnyre.

A lányt ez megkönnyebbüléssel töltötte el, bár ő legszívesebben szenvedélyesen megcsókolta volna kedvesét, mégsem mert odalépni hozzá.

- Remus, Tonks, minden rendben? – kérdezte Harry, s leguggolt az ágy elé, amin ültek.

- Minden – bólintott az éppen kékes árnyalatúban játszó haj vidám tulajdonosa.

Remus pedig elvette feleségétől a kisbabájukat, és odanyújtotta Harrynek, aki erre a guggolásból térdelésbe váltott, hogy biztosabb támaszt kapjon, s kicsit félve, és nagyon óvatosan vette a kezébe.

- Harry, had mutassam be neked, Alan Sirius Lupint. Amennyiben vállalod, és te is szeretnéd, a keresztfiadat.

A fiatal férfi az utolsó mondatára felkapta a fejét, és mielőtt megismerkedett volna a csöppséggel, Remus szemébe nézett.

- Tényleg így akarjátok? – kérdezte csöndesen, és magában nem felejtette el azt sem megjegyezni, hogy a kicsi második nevét az ő keresztapjától örökölte.

- Mindig is így terveztem – felelte Lupin mosolyogva. – Sokáig csak te voltál nekem, és Doraval már régen megbeszéltük – pillantott feleségére.

A zöld szemek most az említett boszorkány arcára fordultak, aki előrehajolt, és adott egy puszit az arcára.

- Nincs más, akire szívesebben bíznám, elhiheted – jelentette ki, miután kiegyenesedett. 

Harry hálásan elmosolyodott

- Örömmel vállalom – mondta, és lenézett a kezében tartott apró fiúcskára. Ginny csillogó szemekkel figyelte őket, s Ronék is mellé sétáltak, hogy láthassák az újdonsült keresztapát a kicsivel.

- Szia – köszönt Harry halkan a babának, és megfogta annak kezét, mire Alan ösztönösen megszorította az ujját. Jelenleg ugyanis pusztán ennyit zárhatott apró öklébe. 

A zöld szemek mosolygósan figyelték az arcát, és mikor kicsiket pislogva kinyitotta szemeit, figyelgetni kezdte az őt biztosan tartó Harryt.

Persze most még nem igen fogott fel éles képeket, inkább csak érzéseket, azokkal azonban úgy tűnik nem akadt semmi problémája, mert meglengette kezét, melyben keresztapja ujját tartotta, és lelkes nyöszörgésbe kezdett, miközben fülig ért a szája.

- Bezzeg mikor engem meglátott, majdnem sírva fakadt – morogta Kingsley, szándékosan lehalkítva tengermély hangját, nehogy megrémissze a kicsit.

Harry erre csak halkan felnevetett, és elgondolkodva nézegette a karjain fekvő gyereket.

Még szerencse, hogy a szülei nincsenek olyan állapotban, hogy ragaszkodjanak hozzá, hogy velük tartsanak, amennyiben Voldemort támadásba lendül. Itt áll mellette Emily is, akinek már elvették a családját, és rajta kívül még ki tudja hány árván maradt gyerekkel számolhatnak mindkét világból.

Ez a csöppség mindent meg fog kapni. Elsősorban pedig azt, hogy Harry nem fogja engedni, hogy Remus, aki éppen csak hogy rendbejött, vagy akár Tonks, akinek még igencsak pihennie kell a szülés után, bármiben is részt vegyenek még hosszú ideig.

Míg ilyen, és ehhez hasonló gondolatok keringtek fejében, az ágyon ücsörgő és őt figyelő férfi megszólította.

- Valami baj van, ugye? – kérdezte Remus.

Harry megsimogatta a kis Alan arcát, mire az csiklandósan nevetni kezdett, majd felnézett.

- Attól tartok – felelte, s visszanyújtotta Tonksnak keresztfiát. – Már elküldtem Fawkest, hogy összehívja a tagokat – állt fel a földről, majd gondterhelten leült a szemben lévő ágyra.

Mind várakozóan tekintettek rá, mire belefogott.

- Perselust magához hívta Voldemort, és nem sokkal utána megfájdult a sebhelyem. Mind tudjátok, hogy ez milyen régen fordult elő utoljára, amiből egy dologra következtethettem. Valami nagyobb, és kegyetlenebb megmozdulásra készül, mint az eddigiek. Kicsit körbejártam az elméjét, és nem csupán a tervei miatt teszi, amit, hanem bosszúból. Éreztem, ahogy átjárja a várakozás.

- Remélem, ilyet nem sűrűn csinálsz – szólalt meg szigorúan Hermione.

Harry halványan elmosolyodott.

- Nem tud betörni az elmémbe, én sem az övébe, de ha valamelyikünk feladja a védelmét, megérezhetünk dolgokat. Mindenesetre bármit is akarjon, az mostanában lesz, ez biztos, és én szeretnék a lehető legjobban és leghamarabb felkészülni rá. Piton még nem jelzett, ami nyugtalanít, ugyanis ez azt jelenti, hogy ő is szerepet kapott benne. Amint hírt ad az időpontról és helyszínről megkezdjük a felkészülést, és útját álljuk Voldemort terveinek.

- Hány emberre lesz szükséged? – kérdezte Kingsley.

Harry megrázta a fejét.

- Most csupán annyit tudok, hogy valami készül. Pontos információkat majd csak Perselustól kaphatok. Amennyiben Voldemort összeszedi az embereit, én sem tehetek mást. Nem engedhetem, hogy túlerőben legyenek, hiszen nekünk még a megtámadottakat is védenünk kell majd.

- Számíthatsz ránk – szólalt meg azonnal Ron.

- Egyértelmű – bólintott Remus is.

- Nem! – mondta ekkor határozottan Harry. – Te semmiképp – nézett Lupin szemébe.

A férfi előrébb dőlt ültében.

- Harry, tudom mire gondolsz, de…

- Nem! – ismételte a fiatal férfi. – Ezen nem fogok vitatkozni. Tonks most erősödik, itt van a kisfiad, mindkettőjüknek szüksége van rád. Te is még csak most épültél fel, tehát rád fér még a pihenés. Nélküled fogom intézni – jelentette ki.

Remus már épp válaszolt volna, mikor Harry hirtelen a zsebéhez kapott, és kihalászta belőle a felforrósodott érmét.

- Végre! – sóhajtotta, ahogy szemügyre vette a karcolt üzenetet.

„Fawkest. Gyorsan!”

Harry felvonta a szemöldökét, de már szólította is a főnixet. Az alig egy másodperc múlva meg is jelent a szokásos lángcsóva kíséretében, s miután tett néhány szárnycsapást, leereszkedett a fiú térdére.

- Ne haragudj, de ismét szükségem lenne a segítségedre. Kérlek, keresd meg Pitont. Óvatos légy, és hozd el az üzenetét minél gyorsabban nekem.

A madár elrugaszkodott, majd egy pillanattal később már nyoma sem volt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Perselus Piton idegesen járkált a kúriában számára fenntartott bájital laborban. Ez a gesztus nem volt túl jellemző rá, de úgy gondolta, ezúttal megengedheti magának. Már előkészítette a pergament az üzenetével, amit oda akar adni a főnixnek.

Mindennel sietnie kellett, de a helyzet megkívánta, hogy Harryvel személyesen is beszéljen. Ha nem találnak ki valamit, mindnyájan saját maguk, és egyben Voldemort csapdájába kerülnek.

A Nagyúr már nem tartózkodott velük, így biztonságosabb volt Fawkes segítségét kérnie az üzenetküldésre. Az érme ezúttal nem volt elég. Időt kell hagynia Harrynek, hogy felkészüljenek, ahogy a másik oldalon ők is teszik.

Azzal pedig majd később foglalkozik, miként győzze meg a sötét mágust, hogyan fajultak el a rajtaütés eseményei, és miként jutott oda a Főnix Rendje az útjukat állni.

Csak néhány perce lesz, amíg elszabadulhat a teendői mellől.

Aztán megtorpant, mikor nem messze tőle felvillant a régen látott lángcsóva, és kibontakozott belőle Fawkes aranyló tollazata. Piton teketóriázás nélkül kitartotta karját, hogy rászállhasson a madár, amíg odaadja neki az üzenetet, miközben áldotta, hogy Potter korántsem olyan ostoba, mint korábban gondolta, és láthatóan rászólt a főnixre, hogy ezúttal mellőzze a jelenlétére utaló énekét.

Fawkes csillogó gomb szemeivel figyelmesen nézett rá, ahogy leereszkedett, majd nyitotta a csőrét, hogy a bájitalmester belecsúsztathassa a pergamen darabot.

- Siess! Ha Potter nem mozdulna, csipkedd meg egy kicsit – mondta halkan, azzal útjára bocsátotta a varázslényt.

Fawkes szárnyra kapott, s az őt figyelő Pitonnak fel sem tűnt, hogy a labor felé vezető folyosón szinte nesztelen léptek közeledtek. Az odakint lévő halálfaló azonban annál jobban érzékelte, hogy a férfi beszélt valakivel.

Csendesen nyitotta ki a szoba ajtaját, éppen csak belátva a helyiségbe. Lucius még látta megvillanni a madarat, majd a lángokat melyek között eltűnt.

- Főnix? – csodálkozott el, majd a láthatóan ideges Pitonra szegezte hideg tekintetét. – Lám csak, Perselus – húzódott ravaszkás mosolyra a szája.

Aztán mikor látta, hogy Piton indulni készül, gyorsan behúzta az ajtót, és hátrébb sietett, mintha csak most érkezne beszélni a rajtaütés vezetőjével.

Mikor a fekete hajú férfi kilépett a bájitallaborból, átható tekintettel nézett az – immár másodjára - érkező Malfoyra.

- Perselus, lenne pár kérdésünk a feladatunkat illetően – szólalt meg szokásos modorában a szőke halálfaló.

- Később, Lucius. El kell mennem egy fontos alapanyagért a főzetemhez. Pár perc, és itt vagyok – válaszolta Piton nyugodtan.

Malfoy beleegyezően bólintott, mégis volt valami furcsa a szemében, ami az olyan régóta kémkedő professzornak azonnal feltűnt, de nem tudott hova tenni.

Sötét szemeivel kutatóan nézte egy pillanatig a másikat, ám végül meglebbentette fekete talárját, és határozottan elsietett a folyóson, hogy a házhoz tartozó parkba érve elhoppanálhasson.

Lucius gúnyos tekintettel kísérte haladását, agyában csak úgy követték egymást jobbnál jobb gondolatai és tervei, miként fordíthatná a helyzetet a lehető legnagyobb eredménnyel a hasznára. Úgy döntött, egyelőre nem lép. Sokkal nagyobb jutalomban lesz része a Nagyúrnál, ha egy elhibázott akció után maga kaphatja el neki az árulót.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry időközben felállt, és a gyengélkedő kijárata felé vette az irányt, azzal az érzéssel, hogy nem fog ártani, ha minél hamarabb találkozhat Pitonnal.

- Gyűjtsétek össze a társalgóban az ide érkezetteket, amint visszatérek, tanácskozunk – mondta Hermione szemébe nézve. – Készüljetek fel rá, hogyha nem leszünk elegendően, minél rövidebb idő alatt, minél több tagot tudjunk még összeszedni.

Amint kiadta utasításait, megjelent előtt Fawkes, és azonnal felé tartotta csőrét. Harry gyorsan odanyúlt érte, és már koncentrált is a pergamen tartalmára.  

„Harry, nagy bajban vagyunk! Csupán néhány percem van, hogy beszélhessünk. A Nagyúr sok áldozattal kecsegtető rajtaütést tervez, és rám bízta annak levezénylését. Gondolom sejted, hogy ez máris milyen problémákat vet fel. A legsúlyosabb dolgot azonban még nem tudod. Ezúttal a barátaidon is ütni akar. Amint meghallgattad az üzenetet, azonnal indulj el! Sziklás part, a barlangnál”

Harry sápadtan fordult vissza a többiekhez. Mintha a szöveg nem is lenne elég, tanára ideges hangja, amivel mondanivalóját közölte, rá tett még egy lapáttal, hogy komolyan aggódni kezdjen. Nem tudta, mit találhatott ki Voldemort, de ha azzal ártani akar a szeretteinek…

- Azonnal mennem kell. Sietek vissza – szólt oda az aggódó szemekkel figyelő Remuséknak, s ijedten vette észre, hogy hangja éppen olyan, mint az üzenetben szereplő Pitoné volt.

Félig futva indult a lépcső felé, hogy a ház elől hoppanálhasson. Minél hamarabb tudni akarta mi a helyzet, hogy felkészülhessen a legrosszabbra.

- Mégis mi történt, Harry? – rohant utána Ginny, Ron, és Hermione, értetlenül figyelve sietségét.

- Nagyobb baj van, mint gondoltad, igaz? – kiáltott szerelme a lépcsőről, mikor Harry már a kijáratnál járt.

A zöld szemek még hátrafordultak.

- Amint visszajöttem, beszélünk, és ígérem, nem fogok elhallgatni semmit – mondta, aztán már csak az ajtó csapódott mögötte, és barátai ott álltak tehetetlenül, félelemmel gondolva arra, mivel érkezik majd vissza.

Mikor odaért a sziklás tengerpartra, Piton már ott állt előtte, de láthatóan alig néhány másodperccel korábban érkezhetett.

A férfi felé fordult, és azonnal beszélni kezdett.

- Nem lesz sok időtök az ellenállás megszervezésére. Néhány órát kaptam az előkészületekre, és meglepően nagy létszámú halálfaló csapatot kell vezényelnem. Féltem, hogy megtörténik előbb utóbb, hogy „kegyes” helyzetemnek köszönhetően – ejtette ki szinte undorral a szavakat, nem kevéssé utalva rá, mivel érte azt el, - megbíz majd valamilyen hasonló feladattal.

- Hányan lesztek pontosan? – kérdezte Harry, közelebb lépve a bájitalmesterhez.

- Legalább harmincan – felelte Piton szenvtelenül, noha látszott, hogy bárhol máshol szívesebben lenne, és bármi mást szívesebben intézne, mint most ezt a kettősérdekeltségű ügyet.

Harry összeráncolta a szemöldökét.

- Tehát a Grimmauld térre bejáratos tagok kevesen lesznek. Mennyi időm van még?

- Ma este lesz a támadás, de a Nagyúr képes még az utolsó pillanatokban is újabb döntéseket hozni. Legkésőbb hétig készen kell állnotok.

A fiatal férfi rábólintott, és máris tűnődni látszott, mikor Piton ismét megszólalt, és hangja még komorabbá vált.

- Harry, a helyszín a Granger házaspár lakóhelye – a zöld szemek azonnal visszatértek az arcára. – Kinyomoztatta, hogy az ő szavaival éljek, a kis sárvérű barátnőd gyerekkorának helyszínét. Úgy gondolja, örömmel fog majd eltölteni, ha meglátod a pusztítást, és végignézheted, miként gyászolja Ms. Granger a halott szüleit.

Harry egész testében megfeszült.

- Abból ugyan nem eszik – sziszegte. Nincs az az isten, hogy engedje Hermionét is végigmenni mindazon, amit neki kellett eltűrnie, és érezni, a szülei, Sirius, Dumbledore és még sorolhatná ki mindenki halála miatt.

- A te helyzetedet is meg kell oldanunk – nézett bele a fekete szemekbe. – Nem harcolhatsz egyszerre mellettünk és ellenünk. És nyílván egyetlen embert sem venném szívesen, ha megölnél a látszatért.

Piton ezt már végiggondolta, és nem sok megoldást látott a problémára.

- Nos, úgy vélem, csak egyetlen, kézen fekvő lehetőségünk van, s ebben a segítségedre lesz szükségem. Mint a Nagyúr legfőbb emberét, nem lenne túl hihető, ha egy rendtag csak úgy megfutamodásra kényszerítene. Veled, és egy súlyosabb sérüléssel viszont már más a helyzet. Amit természetesen nem árt, ha legalább egy halálfaló is figyelemmel kísér. Viszont ezek után képtelen lennék továbbra is részt venni a küzdelemben, így egyik oldal mellett sem kellene tevékenykednem – majd elhúzta a száját, ahogy folytatta. - Persze nyílván a Nagyúrtól megkapom majd a kellő büntetésemet a kudarc miatt, de mivel ez lenne az első a részemről, kétlem, hogy emiatt megölne.

- Viszont kegyetlenül megkínozhat – felelte csendesen Harry. Mindig is bátornak tartotta Pitont, de ilyenkor rémlett fel előtte igazán, hogy ez a férfi mi mindent meg is tesz a győzelemért.

- Nem látok más lehetőséget. Valahogy el kell érnünk, hogy ne fogjanak gyanút, és ne kelljen harcolnom ellenetek, és ahogy az imént mondtad, az emberek megölés sem túlzottan vonz – válaszolt Piton ingerülten. Nagyon is tisztában volt vele, mi vár rá, ha azzal állít oda a Nagyúr elé, hogy nem jött be a csodálatosan kidolgozott bosszúhadjárata Potter ellen.

- Inkább azt találjuk ki, mivel magyarázzuk, hogy a Rend tudomást szerzett a támadásról – váltott témát a férfi.

A zöld szemek némán, töprengőn figyelték még egy darabig, aztán a gazdájuk elgondolkodva megszólalt.

- Ez nem olyan nehéz feladat. Korábban beszélgettünk róla Hermionéval, hogy el kellene látnunk a szülei házának és munkahelyének környékét jelző varázslatokkal, hátha hasonló eset történne. Aztán elvetettük az ötletet, mert rájöttünk, hogy ha nem vagyunk elég körültekintőek, az ellenkezőjét is elérhetjük vele. Felhívhatjuk egy mágus figyelmét a helyszínre, ha az érzékeli a védelmet, és persze rögtön érdekelheti, kit is akarnak ezen a mugli környéken biztonságban tudni.  

Piton tűnődve húzta össze a szemöldökét, míg a szél a fekete hajával és talárjával játszott.

- Így a végén egy zsupszkulccsal láttuk el őket, amit szükség esetén aktiválhatnak, és egy általunk ellenőrzött biztonságos házba érkeznének, amiről azonnal tudnánk – folytatta Harry. – Voldemortnak azonban tökéletes indok lehet arra, hogyan teremhettünk ott, és tettünk neki keresztbe.

A bájitalmester bólintott.

- Megfelel. A Nagyúr természetesen már figyelteti a területet, tehát előre ne próbáljatok semmit. Mikor kezdetét veszi a küzdelem, és megjelensz, automatikusan feléd fogok tartani, hogy párbajra hívjalak, és „megakadályozzalak” a muglik védelmében. Egy ideig kitartok majd ellened, de ne kímélj, mikor lankadni kezd az ellenállásom. Meggyőzőnek kell lennünk, akárcsak az engem ért sérülésnek. El kell hinniük, hogy képtelen vagyok tovább vezetni őket, és folytatni a harcot.  

Harry komolyan bólintott, de az arcáról lerítt, hogy nem szívesen tesz eleget a kérésnek. Ritka hülye helyzetbe keveredtek, és semmiképp sem hagyhatják veszni Piton kémként betöltött szerepét, ahogy Hermione szüleit sem.

- Biztos távolba húzódom majd, nem akarok összefutni rendtagokkal, hogy aztán csak úgy hagyjam őket elsétálni magam mellett, ezzel gyanút keltve – fejezte be a férfi.

- Értem – mondta halkan Harry.

A két férfi nézte még egymást egy rövid ideig, majd Piton megmozdult. Mielőtt elindult volna, elővarázsolt egy bájitalos üvegcsét, amit a kezébe fogott. Meg kell lennie Lucius előtt az alibijének. Nem is sejtette, hogy ezzel már jócskán elkésett.

- Nincs több időm. Nekem kell megszerveznem és kiadni a feladatokat a többieknek. Már ez a pár perc is soknak számítana, ha a Nagyúr is ott lenne – mondta a fiúra nézve.

Harry nem felelt, majd mikor Piton már hoppanálni készült, szinte egyszerre szólaltak meg.

- Sok szerencsét.

Szerző: Azt hiszem, megfertőződtem valami furcsasággal, mert nem igazán azt és úgy írom, ahogy eddig elterveztem. Alakítottam valamicskét a történeten, ami viszont azt hiszem az eredeti terveim végső kimenetelén, mégsem változtat.

De azért, remélem, elfogadható marad.

Ezúttal egészen biztosra ígérhetem, hacsak nem ér valamilyen baleset, hogy jövő szombaton érkezik a következő fejezet.